Evangélikus Élet, 1973 (38. évfolyam, 1-52. szám)

1973-04-01 / 13. szám

„Nagyobb szolgálatot, munkát veszek magamra...“ Esperesbeiktatás a Bács-Kiskun Egyházmegyében Megváltó program Lk 4, 16—21 Az elmúlt nyáron Helsinkiben láttam olyan motoros idegen- vezetőket, akik a párosba érkező autós idegeneket keresztül­vezetik a város forgatagán, s megmutatják az utazás céljához vezető legmegfelelőbb utat. Sokan veszik igénybe ezeknek a szolgálatát, mert nagy biztonságot jelent az ismeretlen helyen haladó idegennek, ha rábízhatja magát olyannak a vezetésére, aki a területet jól ismeri, s biztosan célhoz tud vezetni. ÉLETÜNK ÜTJÁN VEZETŐKRE VAN SZÜKSÉGÜNK, akik első lépéseink megtételétől vezetnek, segítenek bennünket. Ilyen vezetők a szüléink, tanítóink, munkánkban mestereink. Hitünk útján vezetőnkül kínálkozik Megváltó Urunk, Jézus Krisztus. A názáreti zsinagógában Isten igéjéből olvas fel azért, hogy az ige igazítson el életünk minden dolgában. Isten igéjének ve­zetésére van szükségünk, hogy Isten országának útján eliga­zodjunk, odataláljunk a szerető Mennyei Atyához, de Isten igé­je segít bennünket abban is, hogy megtaláljuk az embertár­sainkhoz vezető utat is. Ki más lenne alkalmasabb, hogy Isten igéjével tanítson, vezessen bennünket, mint éppen az a Jézus Krisztus, akit Isten küldött hozzánk. Leikével felruházott, és a megváltás szolgálatára felkent? Ő megváltó programjának végrehajtásában a Mennyei Atya akaratának megfelelően cse­lekszik, s ennek megismerésére és teljesítésére vezet minket is. megváltó programjának két lényeges pontja VAN. Az egyik az evangélium hirdetése, a másik a szolgáló szeretet gyakorlása. A Mennyei Atyától azzal a küldetéssel jön, hogy elmondja nekünk Isten szeretetének örömhírét. Az evan­gélium éppen ez, hogy Jézus Krisztusban eljön hozzánk Isten bűnbocsátó irgalmassága. Ugyanakkor mindent meg is tesz, hogy megszabadítsa az embert azoktól a terhektől, amik nehéz­zé teszik életét. Nem marad meg a bűnbocsátó kegyeletrimel va­ló vigasztalás lelki síkján, hanem a betegségében összetört embert meggyógyítja, az éhezőket úgy szabadítja fel nyomorú ­ságuk rabságából, hogy megvendégeli őket, és a halál okozta fájdalomban lesújtottakat úgy emeli fel. hogy a halottat fel­támasztja. Mennyire együtt van Jézus megváltó programjában a bűnös lelket vigasztaló szeretetteljes szó, és a betegség, éhség s minden emberi nyomorúság láttán cselekedetre lendülő kar diakóniája. BETELJESEDETT, AMIT ÉZSAIAS MEGÍRT. Jézus szemé­lyében eljött hozzánk az Isten országa, vele elkezdődött az a „messiási üdvkor”, amelyben Isten szeretettnek evangéliuma hangzik, és a szolgáló szeretet munkálkodik. Jézus azért jött, hogy Isten szeretetét szóban és cselekedetben hirdesse, az Ür kedves esztendejének eljöttét tudomásunkra adja. Ez a „ked­ves esztendő” tehát Jézusban kezdődött. Vége azonban még ma sincs. Ma is ebben a kegyelmi időben élünk. Ez azonban szá­munkra éppen annyira örömüzenet, mint amennyire minket is kötelező program. Jézus megváltó programja abban a vonatko­zásban az egyház és hivő ember programjává is vált, hogy mi Js elkötelezettek vagyunk az evangélium -hirdetésére és a diakó- nia végzésére. A bűnbocsánat hirdetésére éppen úgy, mint a beteg, éhező, fogoly nyomorúságát észrevevő, és azon segíteni igyekvő szolgálatra! JÉZUS MEGVÁLTÓ PROGRAMJÁT ÖRÖMMEL FOGAD­HATJUK. Erre indít a mai vasárnap neve is: Laetare! Örülje­tek! Jézusban ma is lehajol hozzánk Isten szeretete. Legyen *azonban az is mindnyájunk öröme, hogy Jézusban felismerhet­jük vezetőnket, aki mai egyházának népét az evangélium hir­detése mellett a diakónia aktív gyakorlására is viszi. Felelősen betegekért, éhezőkért, foglyokért, öregekért, szenvedőkért, né­pünkért és minden emberért! Vető Béla (Folytatás az 1. oldalról) tenek a tervek végrehajtásá­ban. építik egyre magasabb szinten a szocializmust. Szolgá­latom az egyházmegyében egyúttal ebben a társadalmi szituációban végzem. Örömmel teszem ezt, nem új terület szá­momra. Igaz, eddig előző szol­gálati helyemen egy kis falu közösségében tettem, belesi­mulva a Hazafias Népfront mozgalmába, együtt tervezve, együtt gondolkodva, mások ta­nácsát, vezetését elfogadva sok közös munkában, azok megva­lósításában és, a végzett mun­ka örömében. A honismereti mozgalomban való részvéte­lemmel már a megyei közös­ségben is részt vettem, sok jó barátot és munkatársat találva más gondolkodású, világnéze­tű és velem együtt hivő embe­rek között. Amikor most keresem társa­dalmunkban szolgálatunk út­ját, engedjék meg, hogy ráirá­nyítsam a figyelmet egy előt­tünk járó férfiúra, aki egyhá­zunknak is nagy fia volt s aki­nek születése 1'50. évfordulóját éppen most ünnepeljük: Pető­fi Sándorra. Azt mindenki tud­ja róla. hogy megyénk legna­gyobb evangélikus gyülekeze­tében. Kiskőrösön keresztelték meg őt egyházunk tagjának, de azt már bizonyára kevesen tudják, hogy ezen a helyen, ahol közgyűlésünket tartjuk, állott a múlt században a kecs­keméti evangélikusok iskolája, amelyben Petőfi iskolai tanul­A ferencvárosi templom oltárképe Basilides Sándor: Golgota mányait elkezdte. Lelkészi hi­vatalunkban őrizzük az anya­könyvet, melynek tanúsága szerint 1828—30 között a*. első három osztályt ez iskola falai között végezte a kis Sándor. Talán nem nagyképűség, ha azt mondjuk, hogy itt kezdte magába szívni mindazt, ami­ről mint költő bizonyságot tett. Itt indult el élete, tudása, ne­veltetése, fejlődése, hogy az­után oda érkezzen meg, ahol ma őt ünnepeljük. Most ezen a helyen őreá emlékezve tanul­hatunk tőle társadalmunkban végzendő szolgálatot, közéleti tevékenységet. Mit tanulha­tunk Petőfitől? Elsősorban a legnagyobbat: a néppel a népért. Azután megtanulhatjuk Petőfitől az igazi hazaszeretetet. Aki lán­goló szavakkal tudott toboroz­ni a haza megmentésére s ma­ga is odaáldozta életét hazájá­ért, hogyne taníthatna meg bennünket arra, hogy tettekkel és ne szólamokkal szeressük, becsüljük édes hazánkat ma, amikor soha nem tapasztalt módon annyi történik itt az emberekért. előrehaladásért, jobb életért, hogy ebben a ha­zában igazán otthonát találja mindenki, aki dolgos, építő tagja akar lenni ennek a tár­sadalomnak. De megtanulhat­juk Petőfitől a népek szerete­tét is. A nagy nemzeti költő tud himnuszt énekelni a világ­szabadságról is. Jól látja, hogy a népek, az elnyomottak meny­nyire egymásra szorulnak, mennyire meg kell tenni min­dent, hogy az egész világon fel­ragyogjon a „szent világsza­badság”. Amit ma a népek ba­rátságáért teszünk, amikor el­nyomott népekért, nyomorult, kizsákmányolt színesbőrüe- kért. az imperializmus által a világ különböző helyein kirob­bantott háborúk áldozataiért, a világ békéjéért emelünk szót, amikor társadalmi, politikai, háború és béke kérdésekben odaállunk segíteni, hogy az igazság győzzön és legyen bé­ke, akkor ugyanaz a népek iránti szeretet győzedelmeske­dik bennünk, mint akkor Pető­fiben. Mindannak, amit elmondtam egyetlen alapja van: Hiszek az élő Jézus Krisztusban és ebből a hitből fakad a reménységem is: hiszek abban, hogy egyhá­zunknak ezen a diakóniai úton jövője, perspektívája van. Er­re a reménységre szeretnék mindenkit bátorítani. Magam nagy örömmel és hálaadással végzem szolgálatomat és így szeretném ezt folytatni espere- si tisztemben is. Köszöntések A köszöntések sorát D. Kál- dy Zoltán püspök kezdte el, aki a Magyarországi Evangéli­kus Egyház köszöntését tolmá­csolta, majd Fekete János egy­házügyi tanácsos, Fehér Sán­dor a Hazafias Népfront, Szent-Ivány Ödön egyházkerü­leti felügyelő a Déli Egyházke­rület, dr. Balogh László espe­res a református gyülekezet, Kovács István prépost a római katolikus gyülekezet jókíván­ságait fejezte ki. Hernády Nán­dor apostagl lelkész a gyüleke­zetek, Dudla Imre egyházme­gyei jegyző az egyházmegye presbitériuma, Kemény Gábor bajai lelkész a Lelkészi Munka- közösség, Sólyom Károly paksi lelkész, a Tolna-Baranyai Egyházmegye esperese egy­házmegyéje, Táborszky László békéscsabai lelkész a Kelet- Békési Egyházmegye, Fodor Ottmár szolnoki lelkész a Csongrád-Szolnoki Egyházme­gye, Szabó István dunaegyhá- zai lelkész az új esperes volt gyülekezete, dr. Bakay Péter gyülekezeti felügyelő a Kecs­keméti gyülekezet nevében kö­szöntötte a beiktatott esperest. Az egyházmegyei közgyűlés ezek után megválasztotta az egyházmegye tisztségviselőit, bíróságának és presbitériumá­nak tagjait. Harkányi László Miért ? .. éried haltak, szent viltígszabadság!” PETŐFI KÖTÉSZETE any- nyira gazdag, hogy könnyen lehetett mindig a szabad valo- gotás prédája. A mai idősebb nemzedék az iskolában más Petőfit tanult. Nem a valódit, mert nem a teljeset. Főképpen a forradalmi Petőfi maradt el. Lapunk friss sorozatában pró­báljuk teljesebbé tenni Petőfi- képünket. Az én feladatom ép­pen a forradalmi Petőfinek való igazságszolgáltatás egyhá­zi részről. Ez azért sem felesle­ges, mert egyesekben még az a tévhit ébredhet, mintha a for­radalmi Petőfi a mai idők al­kotása lenne. Üjra nyitott szemmel köze­ledtem Petőfihez e téma kap­csán. Érdekelt, hogy elfogulat­lanul kézbe véve az egész Pe­tőfit. mennyi forradalmi gon­dolatot és érzést találunk ver­seiben. Én is a két világháború között jártam iskolába, s a cikk írása közben egy diákköri emlékem elevenedett meg. Az egyik középiskolai tanárom az 1848-as hazai eseményeket kö­vetkezetesen nem ..szabadság- harcnak”, hanem ..forradalom­nak” nevezte. Megütköztünk ezen mi kisdiákok, hiszen a „forradalom” szónak abban az időben az. iskolákban elma­rasztaló hangsúlya volt. A nemzeti önérzet tiltakozott bennünk, miért nem szabad­ságharcnak vallja. Tanárom Habsurg-párti, királyhű gon- dolkozású volt, aki elítélte a 48-as szabadságharcot, s a ha­zafias szemlélet hiányában — fonák módra. kárhoztatóan ugyan, de felfedezte benne a forradalmiságot. AZ IGAZSÁG AZ, hogy nemzeti szabadságharc és for­radalmi gondolat találkozott negyvennyolcban, s éppen Pe­tőfi személyében forrt össze a kettő legmélyebben és leghatá­rozottabban. A márciusi pesti eseményekkel kapcsolatban .ír­ja találóan és szépen Illyés Gyula Petőfi életrajzában: „A pozsonyi német polgárok feje és házteteje fölött minden kü­lönösebb baj nélkül röpültek el a forradalom szikrái. Elre­pültek volna Pest fölött is,... ha nincs a fiatal költő; a lán­got aztán ö szórta szét a város­ban, az egész országban. A kedvező talajra, amelyet ő dol­gozott meg, s amelyen most az ő szavára gyúltak ki ezer- és ezerszámra a szabadság öröm- tüzei... Az egész foradalmi kavargásban a fiatal költő az egyetlen tudatos és elszánt for­radalmár; senki más ...” Fiatal élete utolsó három esztendejében érett forradal­márrá: a nemzet sorsával együtt a szegény nép ügyét magára vállaló, érte politikai versekkel, prózai írással, köz­életi tevékenységgel küzdő fér­fivá. Egész költészete mindösz- sze hét év termése, s ennek második fele a forradalmi gon­dolat jegyében zajlott. Pesten írja 1846 nyarán; „Haza csak ott van, hol jog is van, /'S a népnek nincs joga.” (A nép) A következő év tavaszán ez a ke­serűség s a belőle fakadó tett­vágy meg reménység szüli a Palota és kunyhó. A XIX. szá­zad költői verseket. Tavasszal már fenyegetővé válik a hang­ja: „Még kér a nép, most ad­jatok neki! / Vagy nem tudjá­tok. mily szörnyű a nép, / Ha fölkel és nem kér, de vesz, ra­gad? / Nem hallottátok Dózsa György hírét? / Izzó vastrónon őt elégetétek, / De szellemét a tűz nem égeté meg,,/ Mert az maga tűz; úgy vigyázzatok: / Ismét pusztíthat e láng rajta­tok!’’ (A nép nevében) Nem kétséges, kiknek az oldalán áll itt a költő, s kiket szólít meg megrázó időszerűsítéssel, hogy Dózsa György haláláért felelő­sek: .,őt elégetétek”. 48 elején a Dicsőséges nagy­urak . . . szavaiban ott forr a szociális forradalom véres ke- keménysége. de felkínálva az utolsó békés lehetőséget, ha, a „nemes urak” megadják „a szegény népnek” a teljes egyenlőséget. Itt is azonosul a költő az alsó népréteggel a töb­bes szám első személyű fogal­mazásban: „Ha bennünket még mostan is / Megvettek, Az úr­isten kegyelmezzen / Tinek- tek!” A Nemzeti dal március idusán a nemzeti forradalom riadója. A hónap végén szüle­tik meg a Föltámadott a ten­ger ... A népek tengerére gon­dol, mely néhány hónap lefor­gása alatt hol itt, hol ott moz­dult meg forradalmi tettre a zsarnokság ellen: Olaszország, Párizs, Bécs, Pest. Pár hónap­pal később az ülésező ország- gyűlésnek üzen költeményben: „Hazát kell nektek is teremte­ni / ... Egy új hazát, ahol ne légyenek / Kiváltságok kevély nagy tornyai.” (A nemzetgyű­léshez) Királyellenes versei után megénekli a jövő bizo­nyos reménységét, a köztársa­ságot, mely győzedelmesen fog elterjedni a földön: Respubli­ka. Akkor, 48 nyarán írja Az apostol című nagy epikus köl­teményét. Hősének, Szilvesz­ternek sorsa és egyénisége több rokon vonást mutat a költőé­vel. Nos, mai irodalomtörténeti megállapítás szerint Szilvesz­ter az első cselekvő forradal­már-típus irodalmunkban. NE FOLYTASSUK versei la­pozását. Elég ennyi is ahhoz, hogy szemléletesen átéljük: Petőfi férfiéveiben népi forra­dalmár volt (természetesen nem mai értelemben vett for­radalmár), s a 47—49-es évek­ben a tribün, a jogfosztott nép érdekeinek védelmezője bátor hangját üti meg verseiben. Po­litikai verseiben ebben az idő­szakban keletkezett költészeté­nek legerőteljesebb törekvését hordozzák: a nemzeti függet­lenség és a társadalmi haladás elvét. A szegény néppel való összeforrottsága jóval koráb­ban kezdődött, élettörténete hozta magával. Vándorlásai alatt összeforrott a szíve a job­bágyokkal, egyszerű emberek­kel. Sok hányódás során lett eggyé velük, tapasztalat és ér­zelem erős szálaival. Lírája egészében ott vannak a felejthetetlen csúcsok, me­lyek a népdal, az életkép, a tájfestés, a szerelmi költészet, a hazafiúi érzelem területé­ről világítanak felénk. Reszket a bokor, mert. .., Szülőfölde­men, A Tisza. Szeptember vé­gén, A hazáról — de hagyjuk, mert nem tudnánk befejezni a sort. Ezek szépsége nem felej­tetheti velünk, hogy politikai verseinek forradalmi gondol­kozása költői megnyilvánulá­sainak keményebb csengése, serkentő célzata, a szó helyes értelmében népvezéri hangja a nemzet szabadságáért és a tár­sadalmi igazságért küzdő költő férfikorának legnagyobb ügyét szólaltatja meg. A forradalom nála nem kötelező lecke, ha­nem a hitvesi szerelem mellett és azzal egybefonódva, felnőtt életé legmélyebb belső szenve­délye. Érte tette kockára és ál­dozta életét a boldog fiatal há­zas. Veöreös Imre Ismered a közmondást: egy­szer hopp, másszor kopp. Néha egészen nehéz helyzetből lő gólt a futballista, mindenki tapsol, tombol az örömtől. Máskor ugyanaz a játékos ka­pu mellé lövi a tizenegyest. Fütyül a közönség, szidják, ő meg szégyenli magát. A siker, a győzelem téged is boldoggá tesz, de a kudarc? Ó milyen nehéz elszenvedni. Vallásos ember is nehezen szenvedi el a kudarcot. Miért engedi meg Isten? Miért hagyott el? Illés prófétát szinte beteggé tette a kudarc. Ma azt monda­nánk: teljesen lerobbant Bi­zony így történt, mert a várat­lan kudarc életének legna­gyobb sikere után következett be. Micsoda sikerben volt része a Kármel hegyen! Isten meg­hallgatta imádságát. “A kétfelé sántikáló nép térdre borult és így kiáltott: az Ür az igazi Isten! Az Űr az igazi Isten! Baál prófétái észtvesztve me­nekültek és mind a négyszáz­ötven kard által pusztult el. Megeredt az eső. Megszűnt a rekkenő hőség. A kiszáradt föld itta a vizet. Micsoda dia­dal! Micsoda siker! Mindenki erről beszélt Izrael sátraiban és kunyhóiban. Mindenki erről beszélt — de csak egy ideig. Hamarosan úgy tettek, minti őseik, miután ki­szabadultak az egyiptomi rab­szolgaságból: „elfelejtkeztek Istenről, szabadítójukról, aki nagy dolgokat művelt” (Zsolt 106,21). Csak néhány an marad­tak hűek Istenhez. Hányán? Erről majd később lesz szó. A négyszázötven Baál-pró- féta megöletésével olajat ön­tött a tűzre Illés próféta. Jezá- bel, a gőgös királynő, nem adta meg magát. Férje, Ákháb ki­rály, mindent elmondott néki. Éktelen haragra gerjedt. Bosz- szút lihegett, üzenetet küldött Illésnek: esküszöm, hogy hol­nap ilyenkor te is úgy jársz, mint az általad megölt Baál­próféták. Jezábel késhegyig menő küzdelemre szánta el magát. Mi lesz Illéssel? Vajon Ák­háb király lecsillapítja felesé­ge bosszúszomját? Vagy Illés pártjára áll? Hiszen ő is meg­rendültén látta a kármel he­gyen, hogy Isten meghallgatta Illés próféta imádságát. Vagy a nép lázad fel Jezábel ellen? Nem történt semmi. A király­nő seregei még az éjjel hajszá­ra indultak Illés ellen. Mit tegyen Illés? Isten hall­gatott. Nem adott neki utasí­tást, mint régen, amikor azt mondta neki: rejtőzz el a Ké- rit pataknál; vagy amikor Sa- reptába irányította az özvegy asszonyhoz. Isten hallgatott. Félelem fogta körül Illés szí­vét. Menekült, ahogy csak tu­dott. Szolgáját hátrahagyta, ő pedig déli irányba tartott, Ju­da országa felé. Aki megfuta­mította a Baál-prófétákat, aki előtt a király is megtorpant — most fut, hogy mentse bőrét. Micsoda kudarc! Az erős férfi remeg. Miért engedi Isten? Miért hagyta el? Nehéz a kérdésre felelnünk. Csak találgathatjuk. Talán nem tetszett Istennek a négy- százötven Baál-próféta lemé­szárlása. Méltán, érte őket a büntetés. Isten mégsem bízza az ő országát a kard élére. Ta­lán azért, hogy megmutassa: az Ö országa nem függ a mi si­kereinktől. Talán azért, hogy Illés el ne bízza magát. A si­ker könnyen megrészegíti az embert. A talánok helyett inkább a biztosról beszéljünk. A te éle­tedben és mindnyájunk életé­ben azért engedi meg Isten olykor a kudarcot, azért kell néha így énekelned: „megszé­gyenülve öntöm bánatomat sű­rű könnybe”, hogy ennek az éneknek az elejét szíved mé­lyéből, teljes erőből fújjad: ..Jövel Jézus lelkem hő szerel­me! Tenélküled szívem hová lenne!?”

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom