Evangélikus Élet, 1973 (38. évfolyam, 1-52. szám)

1973-02-18 / 7. szám

Mk 7, 5—16 A mai vasárnap igéje olyan, mint a röntgensugár. Áthatol a külsőn és a belső lényeget, a beteg gócot mutatja meg az ember hitében. A farizeusok azzal vádolták Jézus tanítványait, hogy mosdatlan kézzel esznek és ezáltal megszegik az atyák rende­léseit. Jézus határozottan szembefordul a farizeusok külsöséges, látszatkegyességével, embertelen önző istenességükkel. Kérlel­hetetlenül leleplezi álszent magatartásukat, mely mögött meg­romlott szívük rejtezett. Hiszen Isten parancsolatának teljesí­tése helyett, mely irgalmas szívet kíván, ők megmerevedett for­mákban, hagyományokban bizakodtak. Méltán látja Jézva az ézsaiási prófécia beteljesedését az ilyen magatartáson: „Ez a nép ajkaival tisztel engem, a szívok pedig távol van tőlem.” JÉZUS MA IS LELEPLEZI A HAMIS HITET. A templomba járó híveinket sokszor megkísérti ez a farizeusi, elbizakodott magatartás. Gyakran lehet hallani ilyen vélekedéseket: meg­tartjuk atyáink régi szokását, eljárunk templomba, hallgatjuk az igét, élünk az úrvacsorával és együtt vagyunk a gyülekezettel. Íme, mi jó keresztyének vagyunk, eleget teszünk a külső for­máknak. Az egyházat még anyagiakkal is támogatjuk! Mi ki­fogása lehet Istennek ellenünk? Meg vagyunk elégedve kegyes­ségünkkel. Pedig mindez még csak külső látszat. JÉZUS TOVÁBB VEZET EGY LÉPÉSSEL, amikor arra tanít, hogy Isten igazi tisztelete elválaszthatatlan embertársaink ál­dozatos szolgálatától. Élő Urunk nem formális vallásosságot vár tőlünk, hanem igaz hitet és embertársainkért tevékenykedő szeretetet. Mai igénkben Jézus csupán egy példát ragad ki: a szülök iránti szeretet elmulasztását. Mennyi szomorú példa van erre napjainkban is. Hány keresztyén ember van, aki vele együtt élő édesapjával és édesanyjával nem is beszél, vagy ha szól is hozzájuk, abban nincs köszönet! Hányán magukra hagy­ják beteg, öreg szüleiket, rájuk se nyitják az ajtót. Hány szülő van, aki mindenét gyermekeire áldozta és keserűen kell tapasz­talnia, hogy gyermekei lerázzák az öregeket nyakukról, mint fölösleges kölöncöt. MA SZAVAKKAL SENKI SEM LEHET KERESZTYÉN. Krisztus útján járni csak tevékeny, áldozatos szeretettel lehet. A társadalom legkisebb sejtjében, a családi életben kell ezt kezdeni. A szülők és gyermekek közötti viszony csak a kölcsö­nös egymásért élésen alapulhat. Ez önzetlenséget, lemondást és áldozatvállalást jelent. E nélkül nem lehet boldog a családi élet. „Lelki édesanyánk”, egyházunk iránt is a tiszta szívből jövő szolgáló lelkülettel mutathatjuk meg, hogy értjük Jézus útját és követjük azt. Jézus arra is megtanít, hogy a keresztyén szeretet messze túl tekint saját kerítésén. Tevékenykedő ható­sugarába beletartozik népünk, hazánk és lakott Földünk min­den embere és egész világunk békességes életéért való fárado­zás. A krisztusi szeretet ilyen tágölelésű szeretet. ERRE A SZOLGÁLATRA önző, csak magával törődő ember szíve nem alkalmas. Jézus szívünket, magatartásunkat, szem­léletünket akarja megváltoztatni, hogy Isten szeretetének al­kalmas eszközei lehessünk. Neki van hatalma és ereje arra, hogy megtisztítsa és alkalmassá tegye szívünket az igaz hitre és az ebből fakadó szeretet cselekvésére. Szent lelke erejével ma is meg tud szabadítani minden formális, önző kegyesség­től és bűnbocsátó szeretetével elindít embertársaink felé. Ezzel a megtisztított szívvel önként tudunk áldozatot hozni ember­társaink javára és Isten dicsőségére. Garami Lajos IMÁDKOZZUNK Urunk! Köszönjük, hogy igéd reflektorfényével bevilágítottál szívünk rejtekébe és megmutattad, hogy elbizakodott, önző szívvel, hamis hittel nem lehet igazán szolgálni sem Téged, sem embertársainkat. Taníts meg minket az önzetlen másokért élő élet titkára. Tisztítsd meg szívünket, hogy alkalmas eszkö­zeid lehessünk. Ámen. istentiszteleti rend Budapesten, 1973. február 18-án Deák tér de. 9. (úrv.) dr. Kékén András, de. 11 (úrv.) D. Károly Zoltán, du. 6. dr. Kékén And­rás. Fasor de. 11. Szirmai Zol­tán, du. 5. Szeretetvendégség: Ifj. Harmati Béla. Dózsa György út de. fél 9. Szirmai Zoltán. Üllői út 24. de. fél 11. Karácsony Sándor u. de. 9. Rákóczi út 57/b. de. 10. (szlovák) Solymár János, de. 12. (magyar). Thaly Kálmán u. 28. de. 11. dr. Rédey Pál. Kőbánya de. 10. Veöreös Imre, du. 5. Szeretetven­dégség. Utász u. de. 9. Sülé Ká­roly. Vajda Péter u. de. fél 12. Veöreös Imre. Zugló de. 11. (úrv.) Bízik László. Rákosfalva. de. 8. (úrv.) Boros Károly. Gyarmat u. 14. de. fél 10. Bízik László. Fóti út de. 11. Kertész Géza. Váci út de. 8. Benczúr László. Frangepán u. de. fél 10. Benczúr László. Üjpest de. 10. Blázy Lajos. Pesterzsébet de. 10. Virágh Gyula. Soroksár- Üjtelep de. fél 9. Virágh Gyula. Pestlőrinc de. 11. Matuz László. Kispest de. 10. Kispest-Wekerlete- lep de. 8. Pestújhely de. 10. Schreiner * Vilmos. Rákosfalva MÁV-telep de. 8. Rákospalota­— Hetvened vasárnap az ol­tárterítő színe: zöld. A dél­előtti istentisztelet oltári igé­je 1 Kor 9, 24—27; az igehir­detés alapigéje: Mk 7, 5—16. — EVANGÉLIKUS ISTEN- TISZTELET A RÁDIÓBAN. Február 25-én, vasárnap reg­gel 7 órakor az evangélikus egyház félóráját közvetíti a Petőfi-rádió és az URH-adó. Igét hirdet BARANYAI TA­MÁS domonyi lelkész. — FASOR. A gyülekezet ja­nuár 21-i szeretetvendégségén Bolla Árpád dunakeszi lelkész tartott előadást Közel-Keleten szerzett tapasztalatairól, élmé­nyeiről. — CSORVÁS. A gyülekezet január 14-i szeretetvendégsé­gén Mekis Ádám békéscsabai esperes tartott előadást: „A békéscsabai evangélikus gyü­lekezeti élet áldása család­jainkra és híveinkre” címen. A szeretetvendégségen szlovák nyelvű énekekkel szolgált Bo- tyánszky Zsófia békéscsabai kántomő is, valamint a gyüle­kezet gyermekei versek elmon­dásával tették még emlékeze­tesebbé a szeretetvendégséget. — BÉKÉSCSABA. A gyüle­kezet januári szeretetvendég­ségén Kun-Kaiser József Me- zőberény I. kerületi lelkész „Evangélikus kegyesség” cí­men tartott előadást. Kistemplom de. 10., du. 3. Rákos­szentmihály de. fél 11. Karner Ágoston. Sashalom de. 9. Karner Ágoston. Mátyásföld de. fél 11. Cinkota de. fél 11, du. fél 3. Kis- tarcsa $e. 9. Rákoscsaba de. 9. Békés József. Rákoshegy de. 9. Rákosliget de. 10. Rákoskeresztúr de. fél 11, du. 3. Bécsikapu tér de. 9. (úrv.) D. Dr. Ottlyk Ernő, de. fél 11. (né­met). de. 11. (úrv.) D. Dr. Ottlyk Ernő, du. 6. Madocsai Miklós. To- rockó tér de. fél 9. D. Koren Emil. Óbuda de. 9. Görög Tibor, de. 10. Görög Tibor. XII., Tartsay Vilmos u. 11. de. 9. Takács József, de. 11. Takács József, du. fél 7. Csengődy László. Pesthidegkút de. fél 11. Takács József, du. fél 7. Csengő­dy László. Modori u. 6. de. 10. dr. Lehel László. Kelenföld de. 8. Bencze Imre, de. 11. (.úrv.) Bencze Imre, du. 6. Rezessy Zoltán. Né­metvölgyi út de. 9. dr. Rezessy Zoltán. Albertfalva de. 7. Visontai Róbert. Nagytétény de. fél 9. Ke- lenvölgy de. 9. Visontai Róbert. Budafok de. 11. Visontai Róbert. Csillaghegy de. fél 10. Csepel de. fél 11, du. 4. Szeretetvendégség. — HALÁLOZÁS. Serfőző Gyuláné, lapunk hűséges ol­vasója január 2-án az Egye­sült Államokban elhunyt. „Né­kem az élet Krisztus és a meg- halás nyereség.” — özv. Czinköczky Jánosné, sz. Tyehlár Mária lelkészöz­vegy, a kistarcsai Papnék Ott­honának gondozottja 83 éves korában elhunyt. Hamvait a Farkasréti temetőben helyez­ték el. „Boldogok a halottak, akik az Úrban halnak meg.” — VENNÉNK 60—70 kg-os haran­got. Ajánlatokat ármegjelöléssel Evengélikus Lelkészi Hivatal 8511 Takácsi címre kérünk. — GONDOZÖNÖT keresek jólel­kű, idős néni mellé egész napra, bejárással. Telefon: egyszázhatvan —nyolcszázötvennyole. EVANGÉLIKUS ELET A Magyarországi Evangélikus Egyház Sajtóosztályának lapja Szerkeszti: a szerkesztő bizottság Felelős kiadó: Harkányi László A szerkesztésért felel: Mezősi György Szerkesztőség és kiadóhivatal: 1088. Budapest VIII., Puskin u. 12. Telefon: 142—074 Csekkszámlaszám: 516—20.412—Vili Előfizetési ár: egy évre 90,— Ft Árusítja a Magyar Posta Index 25 211 1 73.0399 Athenaeum Nyomda, Budapest Rotációs magasnyomás Felelős vezető: Soproni Béla vezérigazgató „Hajtsd hozzám, én Iste­nem, a te füledét és hallgass meg; nyisd még szemeidet és lásd meg a mi pusztulásunkat és a várost, amelyet a te ne­vedről neveznek; mert néma mi igazságunkban, hanem a te nagy irgalmasságodban bíz­va terjesztjük eléd esedezé- seinket.” (Dán 9, 18) VASÁRNAP. — „Monda pedig az Űr éjszaka látás ál­tal Pálnak: Ne félj, hanem szólj és ne hallgass! mértén veled vagyok és senki sem támad reád, hogy néked árt­son.” (Csel 18, 9—10 — Ézs 54, 17 — Mt 20, 1—16 — Zsolt 18, 2—7) Néhány évvel ezelőtt leütöttek az utcán egy em­bert. Emberek vették körül a verekedőket: szó nélkül néz­ték őket, majd azt is, mikor a tettes elmenekült. Hányszor hallgatunk akkor is, mikor meg kellene sizólalnunk. In­kább választjuk a megalku­vást. Nem hallgathatunk! Erő­sítsen bennünket az a tudat, hogy Isten vjelünk van és senki sem árthat nekünk. HÉTFŐ. — „Megszáradt a fű, elhullt a virág; de Iste­nünk beszéde mindörökre megmarad.” (Ézs 40, 8 — Zsdd 12, 27 — 1 Kor 1, 26—31 — Lk 11, 1—13) Évről évre tanúi va­gyunk a természet halálának: leveti lombruháját. Az elmú­lás megdöbbent bennünket, fájó érzést okoz, ha egy barát, ismerős vagy rokon eltávozik körünkből. Az elmúlástól nem szabadulhatunk meg: minden földi lét ennek van alávetve. De van, valami, ami felülemelkedik ezen a ren­den: ez Isten beszéde. Ezt kell nekünk is hirdetnünk! KEDD. — „Kicsoda hasonló az Űrhöz, a mi Istenünkhöz, aki a magasságban lakozik? Aki magát megalázva tekint szét mennyen és földön.” (Zsolt 113, 5—6 — Zsdd 2, 1— 10 — Fii 1, 27—30 Dk 11, 14—28) Isten, ki hatalmasabb mindennél és mindenkinél, el­jött közénk, megalázta ma­gáit, elszenvedte a kereszt gya­lázatát — és mindezt értünk, ■ bűnösökért. I SZERDA, — „Eredj el és az Űr legyen veled!” (1 Sám 17, 37 — Lk 10, 3 — Mt 19, 27— 30 — Lk 11, 29—36) Ha valaki eluitazáik tőlünk, a búcsúzás­kor jó utat kívánunk neki, hogy épen és egészségesen lát­hassuk vdszont Ismert szá­munkra az igeszakasz kérése. Az ember megmaradása és visszatérése úgy biztos, ha az Űr vele van, mellette áll és megvédi minden rossztól, kí­sértéstől. Kérjük azért, hogy az Űr legyein vélünk! CSÜTÖRTÖK, — „Jó né­kem, hogy megaláztál azért, hogy megtanuljam a te ren­deléseidet.” (Zsolt 119, 71 — Zsád 5, 8 — 1 Kor 3, 5—10 — Lk 11, 37—54) Sok embert fertőz meg a nagyképűség, a dolyf: ez vagyok én! Pedig az igazi. Istentől követelt maga­tartás az alázat. Csak így is­merhetjük meg önmagunkat, és így ismerhetjük meg, követ­hetjük Istent, tanulhatjuk ren­deléséit! PÉNTEK. — „Kiálts teljes torokkal, ne .kíméld; mint trombita emeld fel hangodat és hirdesd népemnek bűnei­ket.” (Ézs 58, 1 — Csel 10, 42 — 1 Móz 7, 17—8, 4 — Lk 12, 1—12) Néha megjelenik kö­zöttünk egy-egy prófétai han­gú ember. Hatására felesz­mélünk a mindennapok meg- szokottsáigából, a görcsbői, amibe a monotonitás köwesí- tett bennünket. Fejünket fel­emeljük, figyelünk, de egy idő után visszaesünk a közönybe. Pedig teljes torokból kellene, kiáltani, amikor népünk vagy emberiség elleni bűnökkel ta­lálkozunk. SZOMBAT. — „Jaj azok- naik, akik az Űrtől mélysége­sen elrejtik tanácsukat és aldk a sötétségben szoktak csele­kedni, mondván: Ki lát min­ket és ki ismer minket?” (Ézs 29, 15 — Csel 5, 3 — 1 Móz 8, 15—22 — Lk 12, 13—21) Egyesiek példaképe az ügyes­kedő, minden körülményt meglovagoló és saját has®, nára fordító ember; aki nem riad vissza a zavarosban ha­lászástál, a kétes tisztaságú üzletektől. Cselekvésük rugója nagyon sokszor: nem tudják meg, nem veszi észre senki! Biztosra mehetnek? Minden rossz, hamisság és bűn napvi­lágra kerül egyszer és felelni kell érte a Bíró előtt. Ké­szüljünk erre a találkozásra! Jankovits Béla Türingiai képeslapok Képeslapot küldünk szeretteinknek, isme­rőseinknek, ha kirándulunk vagy külföldön járunk. Szeretnénk őket utunk tapasztalatai­nak, élményeinek részeseivé tenni. Így adok most én is néhány „képeslapot” kedves olva­sóink kezébe a közelmúltban a Német De­mokratikus Köztársaságban, közelebbről a Türingiai Evangélikus Egyház területén tett tanulmányutamróL Az „erős vár” Braecklein püspök úr, a türingiai lutherá­nus tartományi egyház püspöke, aligha gon­dolta, amikor a vendég iránti figyelmességből a Hainsteinen — Eisenach egyik legmagasabb pontján kijelölte szálláshelyemet, milyen ér­zéseket kelt egy szórványegyházban élő lel­készben a Wartburg alatt lakni. Amikor regge­lente félrevontam szobám ablakának függö­nyét, ott sötétlett előttem hatalmas tömbjé­vel vagy csillogott hóval befedetten az „erős vár.” Gondolom a világ bármelyik részéből érkezett evangélikus lelkész úgy állt volna le­nyűgözve ez előtt a látvány előtt, ahogy én, valahányszor az ablak elé álltam. Lehetetlen Lutherra nem gondolni. — Ez tehát a vár, amely oltalmával magába ölelte őt, amikor a wormsi birodalmi gyűlés után „üldözött vaddá” vált és pártfogóinak iránta és az ügy iránti szeretete egy időre „rabbá” tették őt. Ez az egykori biztos menedék körül­övezve Türingia végtelen erdőségeitől, rejti magába art a nagyon szerény igényekről ta­núskodó szobát, amelyben a rövid időre György lovaggá változott reformátor hallat­lan szellemi összpontosítással német nyelvre fordította az Újszövetséget. A wartburgi vár ekkor végképpen a német szellemi élet bástyájává nőtt, hiszen Luther bibliafordítása vetette meg a német irodalmi nyelv alapjait. Ez a bástya talán akkor kez­dett épülni, amikor néhány évszázaddal ko­rábban Wolfram von Eschenbach, Heinrich von Veldeke és Walther von der Vogelweide és más költők, a „minnesängerek” énekeikben megcsillogtatták koruk német nyelvének érté­keit. S a kultúra bástyájává restaurálta újra Goethe, aki 1814 júliusának egyik estéjén szinte zsoltáros h »igon énekli meg a termé­szet világának előtte itt újra feltáruló csodá­ját. De a kultúra, a művészet más ágai számára is fellegvárrá vált többször is a Wartburg. Ezt igazán akkor tudnám érzékeltetni, ha most újabb képeslapok sorát helyezném a kedves olvasó elé a várban ma is megtalál­ható képzőművészeti alkotásokból. Hadd emeljem ki mint hozzánk közel állókat e sorból az idősebb Lucas Cranachndk, Luther jó barátjának, a reformáció neves festőjének ma a wartburgi Luther-szobában látható há­rom alkotását. Itt, magányában festhette meg a refromátort, titokban György lovagot. És itt van a fiatal férj Lutherről és féleségéről, Bó­ra Katalinról készített két kép is. — Liszt és Wagner többször is itt mutatták be új művei­ket. A haladó politikai törekvések is nem egyszer e vár falai között találtak helyet eszméjük kibontakoztatására a századok folyamán. Kü­lönösen is jelentőssé vált a reformáció 300. évfordulója idején a polgári patriotizmus eszméjének zászlaját magasra emelő diákok és professzorok itt tartott gyűlése. Nem véletlen, hogy az első, munkáshata­lomra, békére, szocialista alapokra építő Né­metországért felelősséget hordozó állami és egyházi vezetők (Walter Ulbricht államelnök­kel és D. dr. Moritz Mitzenheim püspökkel az élen) 1964-ben itt a Wartburgban adtak egy­másnak találkozót, hogy felmérjék a közös feladatokat a német nép békés, demokratikus életének továbbfejlődése érdekében. A „lutheránus Róma" Német lelkészbarátaink Türingiában kissé tréfásan is, de meleg kedvességgel gyakran így emlegették a Pflugensbergen, a Wartburg­hoz közel eső dombtetőn épült tartományi püspöki hivatalt: a Vatikán. Ez az NDK területén élő lutheranizmus éle­tében vezető szerepre is utaló, nem kévés ön­tudatot takaró szó, ugyanakkor azt a gazdag reformációi történelmi örökséget is jelzi, amit a Wartburgot gyűrűző Eisenach és a szász Sváj­cot magába ölelő Türingia rejt magában. 1498 elején lépegetett be a kis Luther Már­ton a Nicolaitoron (Miklós-városkapu) át Eisenachba, hogy a nemrég lendületnek in­dult könyvnyomtatás útján szaporodó tan­könyvek segítségével mélyen merítsen kora tudományának kútjából és 1540-ig több ízben is hosszabb-rövidebb ideig tartózkodott a vá­rosban. Gyermekkorunkban együttérzően hallgattuk az egyszerű családból származó kisdiák Lu­ther anyagi nehézségeiről szóló történeteket és hálásan gondoltunk arra a kedves „nénire”, aki ebben az időben gondoskodó szeretetébe fogadta a mindennapi kenyerét sok társáhqz hasonlóan énekes diákként megkereső Luthert. Az 1511-ben elhunyt Ursula Cotta háza, amely egy későbbi tűzvész következtében ma már változott formában áll előttünk a város szí­vében, közel a György templomhoz, — ma Luther-ház. Lutherhez és a reformációhoz fűződő emléktárgyakat gyűjtve azt a környe­zetet igyekszik érzékeltetni, amelyben Luther fiaital életét töltötte. Az élőbb említett Szent György templom­ban prédikált Luther 1521 májusában. A gye­rekkorában sokszor látott, sárkánnyal viasko­dó Szent Györgynek, a város védőszentjének a S2»bra adhatta talán Luthernek a gondola­tot, hogy wartburgi tartózkodása alatt a György lovag álnevet vegye fel. A háború alatt megsérült templom, Luther-ház, a Bach emlékét őrző, kora zenei instrumentumait ösz- szegyűjtő épület és a középkori tanácsház, ma jelezve a Német Demokratikus Köztársaság és a Türingiai Evangélikus Egyház között is ki­alakult jó kapcsolatokat, újjáépítve fogadja az évenként Eisenachba látogató sok százezer turistát. A Lutherrel és a reformációval kapcsolatos sok emlék természetes módon tette Eisena- chot a világ evangélikusságának jó értelem­ben vett zarándokhelyévé. Jelentős nemzet­közi egyházi találkozások színtere is volt Eise­nach. A Hainsteinen levő egyházi intézmé­nyeket körülvevő udvaron álló Söderblom-szo­bor arra is emlékeztet, hogy Eisenach milyen jelentős szerepet játszott a világ lutheranizimu- sának egymást keresésében. — Engedjenek meg itt a kedves olvasók egy kis sztoriit hainsteini tartózkodásom idejéből. November közepe bőséges hózuhataggal borította be Eisenachot. Söderblom Náthán egykori svéd érsek szobra ennek következté­ben hó-kucsmát tett a fejére. — Néhány nap múlva a megenyhült légkör a kucsma alatt bő erezetben csordogáltatta a mindnyájunk által tisztelt, kiemelkedő egyházi vezető arcán a megolvadt hólevet. — Haszontalan utódok, lelkészek és a katechetikai szeminárium részt­vevői azon élcelődtünk, hogy az ökumanicitás gondolatáért oly sokat fáradozó Náthán érsek most nem a mai ökumenét foglalkoztató nehéz kérdésékre gondol-e. A Luther személyéhez és a reformációhoz fűződő emlékek azonban alig lehettek volna elegendők ahhoz, hogy Türingia a lutheri evan- gélikusság jelentős góca maradjon ha az itt élő nép, Türingia sok vihart megélt népe, meg nem hallja a reformátor evangéliumot hirdető sza­vát; ha nem öleli Hűséggel szívére a Luther és munkatársai által a Szentírás tanítását a maguk korában nagy gonddal és az élet egé­szére tekintően megfogalmazott hitvallási iratokat: ha nem hozza meg az áldozatot an­nak érdekében, hogy a reformáció örökségét az utódoknak is átadja és ha nem vállalja azt az elkötelezést, ami a reformáció helyes megértéséből az egész társadalom felemelke­déséért reá hárult. Hogy az elmúlt évszáza­dokban a Türingiában élő evangélikusok je­lentős tömegei az evangélium, a hitvallási ira­tok iránti szeretetben, egész népük iránti el­kötelezettségben éltek, azt bizonyítja az a számtalan sok szép templom, lelkészlakás, egyházi intézmény, amely az NDK-nak ezen a részén ma is fennáll és Eisenachot, ha nem is Vatikánná, de a ma élő evangélikus egy­ház fontos bázisává teszi. — Nyilván ez a tény indította a Lutheránus Világszövetség vezetőit arra az elhatározásra, hogy elődje, a Lutheránus Világkonvent eisenachi megala­kulásának 50. évfordulóján, a világszövetség központi bizottsága ez év folyamán itt tartsa meg legközelebbi ülését. Hogy miképpen épít a mai türingiai egy­ház a múlt örökségére, hogyan találja meg szolgálatának mai lehetőségeit és formáit, az egész társadalomért érzett felelőssége hogyan jut kifejezésre, erre a legközelebbi képesla­pon szeretnék visszatérni. Mezősi György

Next

/
Oldalképek
Tartalom