Evangélikus Élet, 1973 (38. évfolyam, 1-52. szám)
1973-02-25 / 8. szám
ORSZÁGOS EVANGÉLIKUS HETILAP XXXVIII. ÉVFOLYAM, 8. SZÁM 1973. február 35. Ár»: 2.— Forint Templom, vaskályha, törött váza Megmagyarázom a címet. Vidéki lelkészbarátomat kerestem fel egyik hétköznapi estén. Váratlanul érkeztem — rosszkor. Aznap estére presbiteri ülés volt a gyülekezetében. Részt vettem azon én is. Egyetlen téma körül folyt vita: miből fogja a gyülekezet tatarozni régi, elavult templomát. A templom ablakai tönkrementek, fűteni nem lehet, az egész épület korszerűtlen, a gyülekezet az elmúlt évtizedekben jócskán megfogyatkozott. Kisebb épületre volna szükség, de mi lesz akkor a templommal. És akkor az egyik presbiter az esti ülés legnagyobb mondatával megoldotta a kérdést: kérjünk segélyt a központtól (?). így mondta: a központ. Bizonyára a közegyházat értette rajta. Hála az olajkályháknak ma már nem kell kormos, füstös gyülekezeti termekben bibliaórákat tartani. Egyik gyülekezetünk az ősszel cserélte ki régi, elavult vaskályháját új, modern olajfűtésűre, kifestették a termet, világosság, tisztaság ragyog mindenfelé. De mi legyen a régi vaskályhával? Eldobni —po- zarság. Eladni — senkinek sem kell a faluban. Leltári tárgy — tehát érték. Apáink vették, mert nekik jó volt a vaskályha is — meg kell őrizni. S azóta az amúgy is szűk sekrestyében ott virít a kimustrált, feladatát régen betöltött vaskályha. Úgy, mint egy régi ereklye. Gondolom még sokág „dísze” lesz annak a gyülekezetnek. Áldott emlékű egyházfim hónapokon keresztül törött vázába helyezte az oltár virágait. Üj vázákat vettünk, szebbeket, értékesebbeket. De ő hajthatatlan volt. Csak a törött váza került az oltárra, az újak a szekrénybe. „Az oltárra azok a régiek is jók” — mondogatta. Találomra állítottam egymás mellé e három kis „korrajzot”. Én ezt a magatartást ennek nevezem. Természetesen nem általánosítva, de sajnos — sok gyülekezet ma még ebben látja á múlthoz való merev ragaszkodást. Ezért került egymás mellé a templom, a vaskályha és a törött váza. TÖBBSZÖR ELMONDTUK ÉS LEÍRTUK, hogy több épületünk van, mint amennyit az ige szolgálata igényel. És ezek nagy része korszerűtlen, elavult. A gyülekezetek egy része, azzal az indoklással, hogy „apáink építették”, mereven ragaszkodnak ezekhez az épületekhez. Több olyan összevont gyülekezetünk van, ahol a megüresedett lelkészlakást, annak gazdasági épületeit, nagy istállóit, kamráit ■ ezzel a hamis érvvel a mai napig is tol'dozza-foltozza a gyülekezet. Vagy pedig: azok felújítására, állagának megóvására pénzt kérnek a „központtól”. Az elmúlt tizenkét esztendő alatt járványként terjedt az a téves felfogás, hogy a közegyház pénztárcája tele van s csak arra vár, hogy régi melléképületekre, elhasználódott és szükségtelen épületekre kérések érkezzenek. Valóban — komolyra fordítva a szót, — az elmúlt tizenkét esztendő alatt megszámlálhatatlan gyülekezet részesült segélyben, részben a Lutheránus Világszövetségtől érkezett segély, részben a Gyülekezeti Segély vagy más forrásból oly bőségesen áradt a közegyházi támogatás a gyülekezetek felé, hogy ma már — sajnos — nem egyedi eset az, amivel én találkoztam. NEM TUDOM, HOGY HONNÉT VAN BENNÜNK a vaskályhák és törött vázák iránt táplált szeretetünk. Mindnyájan tudjuk, hogy a régi vaskályha már nem kell többé, a körülöttünk formálódó világ, amelynek mi is részesei vagyunk nem visszafelé, hanem nagy sebességgel előre halad. Lelkészt hivatalaink, parókiális kertjeink, templomaink és azok környéke sokszor azt a benyomást kelti, hogy a múlt igazi értékelését összetévesztjük a rendetlenséggel. Egyházunk ebben az esztendőben ünnepli négyszázötven éves jubileumát. E jubileum a bizonyítéka annak, hogy egyházunk megbecsüli, szereti és vállalja a múltját. Azt is tudjuk, hogy — egyházi szempontból is — holnapot építeni és tervezni csak a múlt szeretetével lehet. De ez nem a maradi ragaszkodást, az elavult féltését jelenti. (Ez a jubileum jó alkalom lehetne arra is, hogy házunk- táján külsőleg is rendet tegyünk. Ezzel is ünnepélyesebbé tehetjük egyházunk jubileumát.) Szolgálatunkat kulturáltabb körülmények között kell végeznünk, hogy ezzel is beépüljünk társadalmunk ilyen irányú felemelkedésébe. Gyülekezeteinknek nagyobb áldozatot kell hozniuk, hogy a lelkészi lakások egészségesek, tiszták és korszerűek legyenek. A lelkészi hivatalok ósdi, elavult berendezési tárgyait sok helyen ki kellene cserélni újra, korszerűre. (Természetesen ez nem azt jelenti, hogy a múzeális értékű bútorokat, felszerelési tárgyakat tegyük ki, — hiszen éppen napjainkban van megszervezés alatt egyházi múzeumunk!) Szép és hasznos gyülekezeti összefogás és minden gyülekezetnek csak ajánlani tudjuk azt, amit egyes gyülekezetek minden tavasszal megtesznek: a templom környékét, magát a templomot kitakarítják, rendbeteszik, hogy az egyházi épületek külseje, belseje és környéke is hirdesse a szépnek és a rendnek a szeretetét. DE ÜGY ÉRZEM, HOGY EZEN KÍVÜL IS VAN MIT TENNIÜK gyülekezeteinknek. Olvasóink már találkoztak ezzel a kifejezéssel, hogy „diakóniailag strukturált” gyülekezet a jövő egyházának a modellje. És ebbe beletartozik a bátrabb kezdeményezés is. Nyilvánvalóan a holnap egyházában nem lehet elképzelni 100—200 lelkes gyülekezetben 500—600 lélek- számra épült templomok fenntartását, 5—6 szobás, vizes, elavult lelkészlakásokat. Szakítanunk kell azzal a konzervatív felfogással, amellyel még sokszor találkozunk presbitériumon, lelkészi karon belül is, hogy azért kell mérhetetlen áldozatot hoznia a közegyháznak, mert „apáink építették”. KI KELL SÖPÖRNÜNK a felesleges törött vázát a kamrából, de legalább ilyen mozdulattal ki kell vetnünk magunkból, gyülekezeti közgondolkodásunkból azt a szellemet, amely ma még csak konzerválni s nem megújítani akar — ezen a téren isi Karner Ágoston D. Dr. Wilhelm Dentine bécsi professzor Budapesten A kialakult ausztriai és magyarországi evangélikus egyházi, közelebbről: a Bécsi Egyetem Evangélikus Teológiai Karának és az Evangélikus Teológiai Akadémia közötti csereprofesszori kapcsolatok keretében február 5. és 10. között Budapesten tartózkodott D. dr. Wilhelm Dantine professzor, a nevezett teológiai fakultás rendszeres tanszékének vezető tanára. Budapesti tartózkodásának középpontjában — természetszerűen — a Teológiai Akadémián tartott előadás sorozat állott, amikor is „Az igazságkeresés teológiai kérdésének ekk- leziológiai vetülete”; „Az egyház tévedhetetlenségének gondolata reformátori és ökumenikus szempontból”; „A Leuen- bergi Konkordia értelme és feladata”; „A jelenlegi felekezeti vegyesházasság-szabályo- zás időszerű problémái” címen aktuális ökumenikus egyházi kérdésekkel foglalkozott. A harmadik napi — csütörtöki — előadásán megjelentek D. dr. Ottlyk Ernő püspök, a Teológiai Akadémia ügyeiben ez évben eljáró püspök, Szent-Ivány Ödön egyházkerületi felügyelő, a Budapesti Református Teológiai Akadémia tanári kara — dr. Szabó Géza dékán vezetésével —, hallgatósága, valamint az adott témával közelebbről foglalkozó budapesti evangélikus és református lelkészek is. Dantine professzort február 6-án — munkatársai körében — hivatalában fogadta D. Kál- dy Zoltán, egyházunk vezető püspöke, a következő napon pedig D. dr. Ottlyk Ernő, az Északi Egyházkerület püspöke. A két budapesti protestáns teológiai akadémia tanári karával való eszmecsere mellett, hosszabb beszélgetésre nyílott lehetőség az Ökumenikus Tanács irodájában is, ahol dr. Prőhle Károly főtitkár, az Ökumenikus Tanács titkárainak társaságában látta vendégül. A nagy nemzetközi-egyházi tekintélynek örvendő professzort budapesti tartózkodásának utolsó előtti napján hivataláén fogadta D. dr. Bar- tha Tibor református püspök, a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa elnöke. Ugyanezen a napon D. dr. Wilhelm Dantine tisztelgő látogatást tett az Állami Egyházügyi Hivatalban, ahol Miklós Imre államtitkár, az Állami Egyházügyi Hivatal elnöke fogadta. Az örvendetesen bővülő magyar—osztrák evangélikus egyházi kapcsolatok következő alkalmára még ez év tavaszán sor kerül, amikor dr. Prőhle Károly prodékán — viszonzásképpen — a Bécsi Egyetem Evangélikus Teológiai Karán tart vendégprofesszori előadásokat. Ti férfiak,.. Pál apostol, aki korát megelőzve nagy bátorsággal hirdette meg férfi és nő Krisztusban való egyenlőségét, mégis több ízben szól külön-külön férfiakhoz vagy asszonyokhoz, szülőkhöz vagy fiatalokhoz. A természeti adottságok és a sajátságos gyülekezeti feladatok tették ezt. szükségessé. A BÉKÉSCSABAI GYÜLEKEZET minden bizonnyal ennek a gyülekezeti szükségszerűségnek az alapján vezette be azt a gyakorlatot, hogy évenként néhányszor egybegyűjti a gyülekezet férfitagjait és a lelkészek vezetésével, esetleg vendégelőadó segítségével folytat velük beszélgetést fehér asztal mellett. Az együttlétek előkészítését, a hívogatást is a gyülekezeti életben aktívan részt vevő férfiak végzik. FEBRUÁR 7-ÉRE, az idei első férfi szeretetvendégségre, Kiss György igazgató-lelkészen keresztül lapunk munkatársát, Mezősi Györgyöt hívták meg azzal a kéréssel, hogy a közelmúltban tett türingiai tanulmányútja kapcsán szóljon az egyházi sajtó. ■ rendeltetéséről, munkamódszereiről, szexkesz- tési elveiről, és célkitűzéseiről. Az előadó tanulmányút- jának néhány tapasztalatát kiemelve beszélt az egyházi sajtó feladatairól, az egyházi lapok fontosságáról a gyülekezeti élet szolgálata érdekében, az egész egyház felelősségéről a minél jobb sajtószolgálatért, az Evangélikus Élet és az olvasók közötti viszonyról, majd nagy vonásokban ismertette lapunk szerkesztőségi terveit a közeljövőre nézve. Albertus J. Maasdorp a Lutheránus Világszövetség főtitkárhelyettese A Délnyugat-Afrikai Evangélikus Egyház színesbőrű adminisztratív főtitkára, Albertus J. Maasdorp lett a Lutheránus Világszövetség genfi központjában az új helyettes főtitkár. Elődje, Carl H. Mau 1972 szeptemberében távozott el Géniből, mert az Egyesült Államok Lutheránus Világszövetségi Nemzeti Bizottsága főtitkárává választották. Maasdorp lelkész 37 éves és a dél-afrikai Kalahári-sivatag egyik kis farmján született. Otthoni tanulmányai és lelkésszé avatása után az Egyesült Evangélikus Teológiai Szemináriumban, Otjimbingweben lett az Újszövetség és a gyakorlati teológia oktatója. Teológiai tanulmányokat végzett később az Egyesült Államokban is, Chicago Evangélikus Teológiai Főiskoláján. 1971-től a 103 ezer egyháztagot számláló Délnyugat-Afrikai Evangélikus Egyház Windhoek-i központjában egyháza adminisztrációs vezetője, főtitkára volt. Jó szervezőkészsége és teológiai műveltsége hazájában egyházán kívül is ismert. Feleségével és négy gyermekével áprilistól kezdve él majd Genfben, ahol Dr. André Appel francia nemzetiségű főtitkár közvetlen munkatársaként kapcsolódik bele a Lutheránus Világszövetség vezetésébe. Az utóbbi évtizedek eseményei ráirányították a figyelmet a dél-afrikai kormány fajüldöző politikájára, az ottani színesbőrű lakosság elnyomására. Amint arról lapunk hasábjain hírt adtunk, a dél-afrikai kormány fajüldöző politikájának ellenzői között ott vannak a délnyugat-afrikai színesbőrű evangélikus egyházak is. Az egyházi világszervezetek, közöttük elsősorban az Egyházak Világtanácsa és a Lutheránus Világszövetség is, nemzetközi akciókkal, anyagi és szellemi segítséggel igyekeznek támogatni az elnyomott színesbőrű lakosságot emberi jogaik elismeréséért, szabadságukért folytatott küzdelmükben. Örülünk annak, hogy Maasdorp lelkész helyettes főtitkárrá választásával a Lutheránus Világszövetség bebizonyította, hogy ellenzi a dél-afrikai fajüldöző ideológiát, amelyik szerint színesbőrűek nem alkalmasak vezető állások betöltésére. Afrika és Ázsia ún. „fiatal” egyházai joggal tiltakoznak az utóbbi évtizedekben egyre erősebben az európai és amerikai „atyáskodás” ellen. Szeretnének a maguk lábára állni, fehér misszionáriusok helyett színesbőrű vezetőket választanak és részt kérnek az egyházi világszervezetek munkájában és vezetésében is. Reméljük, hogy a most még túlzottan „nyugati” és „fehér” vezetés az egyházi világszervezetekben színesbőrű és szocialista országokban élő egyházak munkatársainak fokozottabb mértékű bevonásával a következő években arányosabbra változik majd. A JÖ HANGULATÚ EGYÜTTLÉTET, amelynek testvéri közvetlen légköre megteremtésében élsősorban a házigazda szerepét vállaló Povázsay Mihály lelkészé az érdem, Kiss György, Povázsay Mihály és Táborszky László lelkészek versmondása, Szabó Pál szólóéneklése és ifj. Mekis Adám által harmóniumon bemutatott korálelőjátékok színesítették. Ennyi komoly férfi (legalább 200) együttléte mégsem nélkülözheti teljességgel az asszonyok szolgálatát, ezért néhány buzgó gyülekezeti asszonytag vállalta az asztalok körüli szolgálatban való részvételt. Ök bizonyára elfogulatlan mérleget készítettek arról, hogy apáik, férjeik és fiaik ezt az estét milyen haszonnal töltötték a gyülekezet és egész egyházunk fontos szolgálatai, itt közelebbről sajtószolgálata érdekében. MÁSNAP, FEBRUÁR 8-ÁN munkatársunk a Kelet-Békési Egyházmegye Lelkészi Munka- közössége tagjaival folytatott beszélgetést lapunk szolgálatáról, Bodrog Miklós gyulai lelkész felmérésével összefüggésben, amelyet az egyházmegye gyülekezeteiben folyó irat- és lapterjesztési munkával kapcsolatban erre az alkalomra friss adatok felhasználásával elkészített. A betegség miatt távollevő Mekis Ádám esperest helyettesítő Táborszky László békéscsabai lelkész vezetése alatt kialakult testvéri beszélgetésben a lelkészek foglalkoztak a sajtómunkában való együttes részvétel, a terjesztés időszerű feladatai, az Evangélikus Élet cikkeinek a gyülekezeti szolgálatban való felhasználása kérdéseivel, majd meghallgatták és hozzászólásaikkal kiegészítették lapunk elkövetkező számainak tervét. LAMBARENE A neves teológus, orgonaművész és humanista orvos, Albert Schweitzer nevét viselő lambarenei kórházban ebben az évben új kórházrész épül leprabetegek számára. Gabon- ban 15 ezer leprást tartanak nyilván és Nyugat-Afrikában százezrekre megy a számuk. Időben kezdett, megfelelő gyógyszeres kezelés hatására a betegségből kigyógyulhat az ember, (epd) BöjtelO Hetvened, hatvanad, ötvened vasárnapja külön helyet foglal el az egyházi esztendőben. A vízkereszti és böjti idő között mintegy a böjtre és húsvétra előkészítő időszak ez. Ezért nevezték február hónapot a régi naptárakban böjtelő havának, ezért hágott régen — amikor böjtben tilos volt a vigalom — a farsangi mulatság ezeken a vasárnapokon a tetőfokára. Már a vasárnapok neve is — hetven, hatvan, vagy ötven, nappal húsvét, illetve nagypéntek előtt — arra utal, hogy ezeken a vasárnapokon tekintetünket már böjtre és húsvétra, illetve Krisztus Urunk szenvedésére és feltámadására irányítjuk. Isten igéje is — hiszen e vasárnapok valamelyikén mindig előkerül az az ige, amikor Jézus megjövendöli szenvedését, halálát és feltámadását — erre akar bennünket előkészíteni. Isten nem a meglepetések Istene, ő meghatározott terv szerint munkálkodik, amely tervet mindig közli is gyermekeivel. Az emberiség megváltására is tervet, üdvtervet készített. S ezt a tervet nem tartotta titokban, hanem hírül is adta. Először Ábrahámnak, Izsáknak és Jákobnak, majd Izrael népének, később pedig gyülekezetének, egyházának. S ezt azért tette, hogy ne érjen bennünket meglepetés, hanem meglátva és megértve Isten üdvösséges tervét, belesimuljunk ebbe a tervbe. Az ige hirdetése is valójában mindig ezt a célt szolgálja, hogy megértsük Isten akaratát, s alkalmas eszközök legyünk Isten akaratának, tervének megvalósításában. Ezért készít fel bennünket Isten az élet mindennapi feladatainak vállalására is. Azok a feladatok például, amelyeket felnőtt korban kell elvégeznünk, nem érnek váratlanul bennünket. A gyermek- és ifjúkor sok-sok tanulása tulajdonképpen előkészület arra. hogy tudjuk vállalni ezeket a feladatokat. Ezért van értelme » jegyességnek is, amikor elö- készüliink arra, hogy családi életünkben minél jobban meg tudjuk állni a helyünket. Isten még a halált sem küldi váratlanul hozzánk. Ha sokszor úgy is látszik, hogy meglepetésszerűen, hirtelen kopogtat be otthonunkba, akkor sem váratlan vendég, mert Isten életünk minden pillanatában arra készít elő, hogy készüljünk a vele való találkozásra. A hiba ott szokott lenni, hogy nem vesszük komolyan Istennek ezt a felkészítő munkáját. A tanítványok is elengedték a fülük mellett, amit Jézus haláláról és feltámadásáról mondott. Ezért érték őket készület- lenül a nagypénteki és húsvéti események. Ezért figyelmeztet bennünket a mai vasárnap isi evangéliuma, hogy Istennek igéjében hozzánk intézett üzenetét komolyan kell vennünk, mert csak így tud felkészíteni bennünket Isten az életre, az emberek között való szolgálatra. Ha Isten igéje előtt kitárjuk a szívünket, s mindent megteszünk, hogy az ott jó, termő talajba kerüljön, akkor ebben a böjtelő időszakban nemcsak böjtre és húsvétra készülünk fel, hanem Isten akarata szerint arra is, hogy engedelmes szolgálatunkkal alkalmas eszközei lehessünk az emberek örömét, boldogságát, üdvösségét megvalósító munkájának. De. Seimcczi János é
