Evangélikus Élet, 1973 (38. évfolyam, 1-52. szám)
1973-02-11 / 6. szám
Közös kincsünk: a tokorcsi műemlék harang Magunkat becsüljük meg, ha szellemi és anyagi értekeinket felkutatjuk és megőrizzük. így válnak ezek közös kinccsé, összetartó erővé és sokak számára öröm és gazdagodás forrásává. A MÚLT KÜLÖNÖS KINCSÉNEK KÜLÖNÖS MEGBECSÜLÉSÉT tapasztalhattuk Celldömölik határában Tokor- cson egy gyönyörű novemberi vasárnap délutánján ritka ünnepi alkalmon. A kincs egy tiszta friss hangú kis harang. 1656-ban öntötte Herold Baltazár Pozsonyban és azóta együtt használták a tokorcsi evangélikusok és római katolikusok. A régi kőharang- iáb elpusztulása után ideiglenes állvány tartotta a harangozó portáján. 1955—56-ban azonban, amikor a celldömöl- ká gyülekezet tokorcsi fikájában templomot építettek, tervbe vették a harang végleges elhelyezését is. Éne került sor a múlt esztendőben A Művelődésügyi Minisztérium Múzeumi Főosztálya által védetté nyilvánított kis . harang a legszebb védelemben, megóvásban részesült, amikor két fiatal építészmérnök, Reischl Gábor és Braxatórisz Andrea tervei alapján épült új haranglábra került. A TOKORCSI TEMPLOM ÉS AZ ÜJ HARANGLÁB, amely a Sárvár Celldömölk közötti út mentén áll szívei melegítő látvány. Az egyszerű templom út felöli oldalán kő alapra épült a fagerendából ácsolt, fazsindelyes, karcsú harangláb. A tető alatt bújik meg a védett műkincs, hogy hangja messze csengjen nem önmagára vonva a figyelmet, hanem arra, akiről a csúcson elhelyezett több száz éves kovácsoltvas kereszt beszél. AZON A NOVEMBERI VASÁRNAPON eső utáni kristálytiszta levegő, napsütés, ragyogó, élénk színek tették még. ünnepélyesebbé a Öregeink Öregség . Írni aterumk az öregségről. Nem elvontan, tanítva, vagy személytelen tárgyilagos szemlélettel. Írni akarunk róla, mint mindnyájunk mindenütt jelenlévő kérdéséről, mindnyájunk személyes érdekeltségéről. Nem csak úgy, hogy „egyszer mí is megöregszünk”, hanem úgy, mint ami egész életünkhöz, mindnyájunk életéhez beáigyazottan hozzátartozik. Ügy akarunk írni róla, ■mint egész életünk szépségéről, eredménnyé éréséről, jeladatot jelentő területéről, aminek mindnyájan résaesei vagyunk, akáir intim vagyunk rajta, vagy benne. „Zúg mögötem ötven. erdő, otven évem rengetegje” — szólt Áprily Lajos, úgy tűnt, mintha lefelé vezető útra indult volna, s a csúcsról nézne vissza. Pedig mennyit ívelt még felfelé! ,.Szemembe szitál egy félig nyitott ajtó fénye” —■ írja egy kilencvenéves aggastyán. aki nem lefelé vivő útról tud, s nem. visszafelé néz, hanem előre és fölfelé. Höl van az öregség határa, és mi rejlik benne? Nem ezt nézzük elsősorban, hanem azt, hogy itt vannak köröttünk s ez szép, ez eredmény, nagy eredmény. S ugyanakkor feladat, tanulság, és mindnyájunk életét tartalmasító valóság. AZ „ELÖREGEDÉS” problémáját szeretik olyan megoldandó kérdésnek nézni sokan, amelyben csak negatívumot látnak — egyházban, gyülekezetben, falun, társadalomban. Pedig bizony szükséges, hogy végre szóljunk róla, mint mindnyájunkat érintő valóságos kérdésről. Megszaporodtak az öregeink. Ez nagyon pozitív tény! Hazánkban kerek két évtized alatt az átlagos életkorhatár az 55 évről a 69-re emelkedett, Budapest kétmillió lakosa között annyi nyugdíjas él, mint amekkora lélekszámban egiész magyarországi. . evangélikus egyházunk: több mint négyszázezer lélek. Ez azért van, mert legyőztünk e.gy csomó népbetegséget, az egyéni gyógyászat mennyiségileg és minőségileg emelkedett, gyógyszer- ellátottságunk hallatlanul bővült (olykor már szinte kórosan házipatikává bővült). A társadalombiztosítás lakosságunk egészét éri el és öleli fél, kórházaink korszerűsödnék és bővülnek (bár még mindig elég lassan). A mentőszolgálat mintaszerű. Szervezett üdültetés biztosítja és segíti egészségünk tartósítását, Az üzemekben és általában a munkahelyeken javulnak a munkaviszonyok, egyre jobban terjed a szabad szombat bevezetése. A környezetvédelem nemcsak széppé és élvezhetőbbé teszi az életünket, de meg is hosszabbítja. Folytathatnánk a sort, amelynek hátterében és eredményeiben ott rejlik a tény, hogy megnőtt az átlagos élet- korhatár. Megszaporodtak az öregeink. De ez a tény sok feladatot is rejt. Nem szabad úgy tekintenünk az öregkorra, mint ami csak nehézségeket rejt, csak teherként jelentkezik, amire félelemmel nézünk. Nem jobb, de nem Is rosszabb, mint életünk bármely szakasza. Csak sajátosabb. És olyanná tesz, mint amilyenné alakítjuk: hasznossá, va©* céltalanná. üressé, vagy tartalmassá, félelmetessé, vagy széppé. A keresztyén életszemlélet pedig Isten ajándékának látja az élet minden szakaszát. A mi kérdésünk és feladatunk, hogy öregeink számára széppé és ajándékká tegyük életüknek ezt a szakaszát. ERRE TÖREKSZÜNK ebben a cikksorozatban. „Az élet célja és értelme” nemcsak fiatalok divatos problémája, hanem az öregeké, de mindnyájunké is. Meg kell keresnünk az öregkor sajátosságait, s az utat, hogy e sajátosságok mindnyájunk életét szebbé, tartalmasabbá tegyék. Vannak az öregségnek sájátos, zárt problémái, de olyanok nincsenek, amelyek ne hatnának valami módon mindnyájunk életére, fiatalokéra és a derekas korban járókéra. Nem elkülönített kaszt az öregek tábora. Közénk tartoznak, ajándékaink és feladataink ők. Vajon mi, a többi korosztály, ajándékok vagyunk-e az ő számukra, smeg- találják-e közöttünk a maguk sajátos feladatait? Az öregkorral foglalkozás ma mór tudományág, s széles irodalma van: a gerontológia. Vajon. tudunk-e hozzá keresztyén töltetet adni ? Nem egyházi szeretetotthonaink kérdése ez csupán, hiszen itt élnek közöttünk, családban, utcán, a gyülekezetben, és egész életünkhöz színt adnak, annak kitörölhetetlen vonósát jelentik. Életünk épületének sokszor összefogó ívét alkotják. Sorsuk mindnyájunkról árulkodik, mi tükröződünk bennük, s ők mi- bennünk. AZ EVANGELIUM nem idealizálja, de nem is sötétíti az öregkort. A maga valóságában, s jobbára mindnyájunk feladataként mutatja meg. Egész életünk Isten színe előtt folyik, s a nagy feszültségek és nagy feladatok nem tagolhatok az élet egyes korszakaira, csak azokban mindnek megvan a maga sajátos vonása: jó és rossz, bűn és bocsánat, titkok és megnyíló utak, szabad akarat, döntések és kötöttségek, szenvedés és boldogság, rend és kuszáltsóg, egészség és betegség, élet és halál ott rejlik életünk minden szakaszának mélyén, s minden korban, mindig Isten színe előtt. Mindezekben az öregektől tanulhatunk, vagy az öregeket segíthetjük. Próbáljuk megtenni mindkettőt. i). Koren Emil A tokorcsi harangláb délután háromkor kezdődő harangláb avató istentiszteletet. Á körben álló népes gyülekezet és a harangláb tövében felsorakozott lelkészek ajkán zengett az Erős vár a mi Istenünk, és amikor Szabó Lajos esperes felavató szavai végéhez értek, tisztán, üdén, bátran felcsendült- a régen szolgáló harang megfrissült hangja. SZABÓ LAJOS ESPERES IGEHIRDETÉSÉNEK ALAP- IGÉJE az első Korintusi levél 15. fejezetének végén levő diadalének volt. A munkáról és áldozatról szólt, majd arról, hogy ez a harangláb a múlt megbecsülése. Beszélt arról, hogy ez a kis harang milyen korokban és hányféleképpen szólt. A harang is a jelent szolgálja és a jövő felé mutat. A diadalének arról győz meg, hogy a munkánk — és áldozatunk — nem hiábavaló. A HARANGLÁB ÉPÍTÉSÉNEK KÖRÜLMÉNYEIRŐL Józsa Márton a celldömölki öt- filiás gyülekezet lelkésze számolt be. Köszönetét mondott az Északi Egyházkerületnek valamint a Gyülekezeti Segélynek a kapott támogatásért. A harangláb és az új, kőből és vasidomokból épült kerítés költsége a nagy összefogás mel lett is negyvenezer forintot tett ki. „Úgy érezzük, hogy a harangláb »fatornyos« régies, karcsú és légies jellegével méltó helyet készítettünk ősi, nagy értékű harangunknak. Úgy véljük, hogy munkánkkal To- korcs község érdekét is képviseltük” — mondta Józsa .Márton. A továbbiakban Berzsenyi Miklós egyházmegyei felügyelő, Mesterházy Sándor keme- nesmihályfai lelkész, a helyi katolikus és református gyülekezet lelkészei részéről hangzott el testvéri jókívánság. Az istentisztelet befejező oltári szolgálatát Tekus Ottó végezte. Mikor kijöttünk a templomból, a leáldozó nap bíbor sugaraival vonta be a kincset tartó haranglábat, a múlt és jelen összetartozásának szép jelét. Újra közös kinccsé lett a harang és a harangláb: gyülekezet, egyház és népünk közös kincsévé. Joób OIivér Pákolits István: Hát így (A „Jel’ A kupongaifcva szerzett s keservesen megőrzött tágas családi porta autóvá zsugorodottán pisikig csóró kis távlatokba, A hajdani kardos angyalt, a töpörödött nagymamát szenilis öreglánnyá devalválta a haiadószeUemű család. Elől a fia, a menye; a hátsó ülésen — noha öt személyre szól a forgaikni — feszeleg a két unoka. A nagymamának nem tesz jót a benzinszag ' s az a fránya eszeveszett rohanás; jobb neki a szociális otthon-nyújtotta magányban. Hát így. Egyébként kirándulásra való békés vasárnap délután van. című kötetből. Megjelent 1971-ben) Újjáalakult a Magyar Bibliatanács A Magyar Bibliatanács január 10-én az Evangélikus Egyház budapesti székházában újjáalakuló ülést tartott annak az új szervezeti és működési szabályzatinak az értelmében, amelyet az ökumenikus Tanács december 29-i rendkívüli közgyűlése elfogadott. Ez új Bibliatanács az Ökumenikus Tanács Elnökségi Tanácsának tagjaiból, továbbá a református egyház által delegált 4, az evangélikus egyház által kiküldött 2, a baptista, metodista, ortodox és szabadegyházak tanácsa által kiküldött 1—1 tagból áll. A Bibliatanács szükség szerint szakemberekkel kiegészítheti magát. Az alakuló ülésen, amelyen A Theoíógiai Szemle új szerkesztő bizottsága megtartotta első ülését Mint ismeretes, az Ökumenikus Tanács rendkívüli közgyűlése megválasztotta a folyóirat felelős szerkesztőjét, dr. Prőhle Károly evangélikus teológiai professzort, az .ökumenikus Tanács főtitkárát. Ugyancsak az ökumenikus Tanács közgyűlése megalkotta a Teológiai Szemle új működési Szabályzatát. A szerkesztő bizottság, amelynek elnöke D. dr. Bart- ha Tibor püspök, január 10-i első ülésén a felelős szerkesztő mellé térsszerkesztőket választott: D. dr. Páközdy László Márton teológiai professzort;, Palotay Sándort, a szabadegyházak tanácsa elnökét és dr. Tóth Károlyt, a református egyház külügyi és sajtófőosztályának vezetőjét. Meghatározta a szerkesztő bizottság a további munka módszereit is, döntéseket hozott a szerkesztés és kiadás néhány kérdésében. Szerkesztőségi titkárokul kijelölte: Komlós Attila, Kovách Attila és ifj. Tqrr Kálmán lelkészeket. A szerkesztő bizottság elhatározta, hogy február 15-ig, a folyóirat szerkesztésének elvi alapjait kialakítja, továbbá lépéseket tesz a tervszerű szerkesztés fokozottabb biztosítása érdekében. D. dr. Vető Lajos ny. evangélikus püspök betegsége miatt D. dr. Ottlyk Ernő az Északi Evangélikus Egyházkerület püspöke elnökölt, megválasztották a Bibliatanács új tisztikarát. Elnöke újra D. ár. Vető Lajos ny. püspök lett. Ügyvezető elnökké D. dr. Bartha Tibor püspököt, az ökumenikus Tanács és a Református Egyház Zsinatának lelkészi elnökét választották, alelnökké D. dr. Ottlyk Ernő evangélikus püspököt és Palotay Sándort, a szabadegyházak tanácsának elnökét, titkárrá dr. Tóth Károlyt, a református egyház külügyi és sajtófőosztályának vezetőjét. Megalakították a kiadói bizottságot is amely a tagegyházak képviselőiből áll és az új alapszabály értelmében a bibliakiadás munkáját a jövőben irányítani fogja. Megerősítették a biblíakiadással kapcsolatosan azt a korábbi gyakorlatot, miszerint a református egyház sajtóosztálya látja él továbbra is a bibliakiadással kapcsolatos teendőket. Két további szakbizottság és újszövetségi fordítói szakbizottság létrehozását határozták el. Intézkedett a Bibliatanács atekintetben is, hogy a közeljövőben, létre kell hozni a Tanács ügyrendi szabályzatát. Beszámoló hangzott el az elmúlt évi bibliakiadás és biblia-terjesztés eredményeiről. Tárgyalták a Magyar Bibliatanács és a Bibliatársulatok Világszövetsége kapcsolatainak néhány kérdését is. Bangkok 1973 Az Egy házak Világtanácsa V ilágnusssió és Evangélisáció Bizottsága nagygyűlése Thaiföld fővárosa mellett 69 ország 326 küldöttével december végén és január elején 11 napig ülésezett az Egyházak Vila gtanácsa Világmisszió és Evangélizáció Bizottságának nagygyűlése. Ezelőtt 10 évvel Mexikóban.volt a legutolsó ilyen ösz- szejövetel, a mostanit tehát nagy várakozás előzte meg és ezt a várakozást csak fokozta, hogy dr. Philip Potter, a bizottság genfi igazgatója székéből került a Világtanács élére főtitkár- , ként. A megszokott nyugati hotelkomfort nélkül. Vietnam közvetlen közelében, buddhista többségű országban megrendezett konferencia gazdag programjából hadd emeljünk ki három vonást. ::Örcg- és „ifjú" egyházak A résztvevők 52%-a a harmadik világ „ifjú” egyházait képviselte. Ezek az egyházak egyre inkább követelik az európai és amerikai „öreg” egyházaktól függetlenségüket. A 10 évvel ezelőtt Mexikóban meghirdetett „Hat kontinens míssziója”-prog- ramba ők a saját embereikkel és lelki ajándékaikkal, sajátos kultúrájukkal, környezetük minden részletre kiterjedő felemelésével akarnak bekapcsolódni. „A harmadik világ felszabadító egyházat vár” — mondta az egyik, a másik pedig büszkén idézte, hogy Afrika 1980-ig felében keresztyén lesz. Visszautasítottak műiden „atyáskodást”, „lekezelést” az „öreg” egyházak részéről. Szóba került ajánlásként, hogy a missziós társaságok és „öreg” egyházak bizonyos határidőre függesszék föl a „fiatal” egyházak emberekkel és pénzzel történő megsegítését, hogy Afrika és Ázsia keresztyénéi a maguk lábára tudjanak egy'-.ír állni. A „fiatalok” fölhívták az „öregeket”, hogy vizsgálják meg, missziós módszereik mennyiben kapcsolódtak és kapcsolódnak bele ma is a gyarmatosítás és újgyarmatosítás folyamatába. Az „öreg” és „ifjú” egyházak véleménykülönbsége nem egyszerűen csak a „nemzedékek harca” volt Hanem tovább utal a misszió és evangélizáció körül kialakult éles alapvető ellentétekre. „Ökumenikus“ és „igazi“ evangélium „A misszionárius korszak végén és a világmisszió közvetlen kezdetén állunk” foglalta össze a Bizottság új genfi igazgatója, dr. Emilio Castro (Uruguay) a konferencia eredményét. Ezzel azt akarta kifejezni, hogy az „öreg” és „fiatal” egyházaknak 1973-ban nem lehet egyszerűen csak az a céljuk, hogy az egyes ember „misszionálgatását” és „evangélizálgatását” tartsák fontosnak, hanem az egyházuk munkájának bele kell ölelni a feladatok közé a társadalmi igazságosság megteremtését, a rasz- szizmus elleni harcot, az indokínai békét, az ember teljes, testi-lelki fölemelésének szolgálatát. Ezzel szemben akadtak néhányan — bizonyára ezek közé tartozott az a csoport amelyik 11 nemmel és 20 tartózkodással próbálta megállítani a vietnami háború ellen tiltakozó elemi erejű közvéleményt. amikor szavazásra került sor — akik megtámadták az Egyházak Viligtanácsát, hogy a társadalmi gazdasági-kulturális tényezők hangsúlyozásával meghamisítja az „igazi” evangéliumot. Ez a csoport — bár a nagygyűlés főtémája „Az üdvösség ma” volt, — ebbe a mába nem értette bele az éhezőket megsegítő, elnyomottakat fölemelő segítő szolgálatot. M. M. Thomas, az Egyházak Világtanácsa Központi Bizottsága elnöke hosszú előadásban méltatta hazája, India erőfeszítéséit népe fölemelkedése érdekében. Potter főtitkár aláhúzta, hogy a mai világot három ellentét jellemzi. Egység a technológia és az ismeretek közlése, de szakadék a katonai, gazdasági és politikai területeken. Másodszor óriási a távolság az emberiség tudása és azon emberi tehetettenség között, hogy Földünkön megküzdjünk nehézségeinkkel. Végül a harmadik ellentétet a kulturális forradalom és az ellenforradalom között látja. Négy módszerbeli teendőt emelt még ki a főtitkár. Az első a párbeszéd, a dialógus módszere, ráhallgatni a másikra is. A második az akciók és az azt követő elemzések szoros összetartozása. Azután a harmadik a misszió nem egyéni, hanem együttes egyházi végzése, végül az európai, amerikai és harmadik világbeli egyházak közötti egyenlőség, egyenjogú partnerség. Keresztyének és buddhisták Különleges érdekessége volt a konferenciának, hogy buddhista többségű országban tartották és sor került hivatalos keresztyén—buddhista dialógusra is, bár egyes vélemények szerint ezt a kérdést túl hangsúlyozták. A megnyitó alkalmával a konferenciát üdvözlő thaiföldi buddhista hercegnő'nagyon helytelenül a „nagy világvallásoknak az ateizmus elleni feladatairól beszélt.” Rögtön és helyesen figyelmeztettek mások arra, hogy a dialógus igazi értelme nem valami vagy valaki „ellen” található meg, hanem együttes munkában a világ nyomorának fölszámolásáért és itt minden jóakaraté ember összefogására szükség van, akár hozzátartozik egy világvalláshoz, akár nem. Nem az elválasztó tényezőket kell kiemelni, hanem azokat amelyek összekötik a népeket. Minden résztvevő megkapta írásban a keresztyénséget és a buddhizmust összekötő és elválasztó elemek leírását. Volt nyilvános pódiumvita és egy csoport a nyugatnémet Margull professzor vezetésével látogatást tett a közeli buddhista kolostorban. Együttés határozatban követelték keresztyének és buddhisták, hogy a fejlesztési segélyek meghatározásánál legyenek tekintettel a segélyezettek lelki szükségleteire is. A buddhistákkal folytatott párbeszédet érdeklődéssel tanulmányozták a Vatikán küldöttjei is, akik a bangkoki érsek vezetésével 11-es létszámú nagy küldöttséggel voltak jelen. A sok látványos rendezvénnyel bővelkedő konferencia legnagyobb kérdése az, vajon mennyit tudnak az Egyházak Világtanácsában és a tagegyházakban azokból megvalósítani. A nagygyűlés után közvetlenül összeült 30 tagú bizottság feladata volt, hogy a határozatokat programokká dolgozza. Az előző világgyűlések példája és a Bangkokban tapasztalt nézeteltérések azonban erre nézve nem adnak okot a derűlátásra. Ifj. Harmati Béla — CSÖMÖRÖN ritka ünnepe volt egy családnak és velük, együtt az. egész gyülekezetnek a múlt év végén. Három nemzedék állt az Űr oltára elé. Morva Pál presbiter és felesége, Fényes Anna ünnepelték házasságkötésük 50. évfordulóját. 25 évvel ezelőtt kötött házasságot leányuk, Morva Anna Krizsán Györggyel. E kettős ünnepnek a keretében indult a házasélet. útjára a legklsseiv / bik gyermek, unoka, Krizsán Katalin, akit Halász János vezetett az oltár elé. Különös kegyelme Istennek, hogy e családnak megengedte élni ezt a ritka jubileumot. Az egész gyülekezet együtt örvendezett az ünneplőkkel. A jubilánsokat és az ifjú párt Solymár Pétér lelkész áldotta tneg Isten igéjével: „Nagyot tett az Űr mivelünk, ezért örülünk.’ (ZSOgh 126.31
