Evangélikus Élet, 1973 (38. évfolyam, 1-52. szám)

1973-11-11 / 45. szám

Mindvégig Mt 24,13 De jó volna állhatatosan megmaradni Jézusnál! Sokszor el­mondtuk már, vagy csak elsóhajtottuk, ezt a kívánságot, ami­kor szalmaláng lelkesedésünk után megtorpantunk, kudarc, vagy törés következett be keresztyén életünkben. Vajon mi a titka a Krisztus mellett való kitartásnak, mi kell ahhoz, hogy necsak nekibuzduljunk pl. a szolgálatnak, hanem mindvégig folytassuk is azt? Mindannyian észrevehetjük életünkben azo­kat az akadályokat, amelyek gátolják az állhatatosságunkat. Ezeket kell legyőznünk, s akkor „mindvégig” állhatatosak tu­dunk maradni. FÁRADSÁGUNKAT kell elsősorban legyőznünk. Harc és küzdelem az élet. Harcolunk emberekkel, akik másként gon­dolnak el valamit, mint mi. Küszködünk eseményekkel, ame­lyek keresztül akarják húzni számításainkat. Mindent megte­szünk azért, hogy győzzünk a bűnön magunk és mások életé­ben. Vívjuk a harcot a maradiság ellen, a jóban történő elő­rehaladás érdekében. És közben sokszor érezzük azt, hogy meggyengülünk, magunkra maradunk, kudarc és csalódás ér bennünket. Nem csoda, ha megfáradunk! Sőt, ha feladjuk a harcot, ha 'megalkuszunk és nem tudunk kitartani „mindvé­gig”. Sajnos, mindez nem változtat az ige ígéretén és figyel­meztetésén: „aki állhatatos marad”, aki megáll fáradhatatla­nul a harcban, az üdvözül. Honnan lehet erőnk? Van egyál­talán lehetőségünk a Krisztus mellett való kitartásra? önma­gunkban, saját erőfeszítésünkből nincsen. De kérhetünk és kaphatunk erőt attól, akiről Pál apostol azt mondja, hogy ben­ne „mindenre van erőnk...” (Fii 4,13) TÜRELMETLENSÉGÜNKET is le kell győznünk. Sokszor úgy érezzük, hogy hosszú az idő, ameddig várakoznunk kell Isten segítségére, vagy imádságunk meghallgatására. Hiába­valónak, eredménytelennek látjuk sokszor az egyház szolgá­latát is. Az egyhangúság és a megszokás, sokszor pedig a gé­piesség tapasztalása tesz bennünket türelmetlenné. Az lenne ilyenkor a helyes magatartás, hogy hátat fordítanánk Krisz­tusnak, egyháznak? Semmiképpen sem! Aki „mindvégig” ki­tart, aki tevékeny türelemmel tud várakozni, az üdvözül. BIZONYTALANKODÁSUNKAT is le kell győznünk. A bi­zonytalanság a cél tekintetében adódhat bennünk. Aki nem is­meri a célt, vagy csak nagyon homályosan látja, az miért tart­son ki? Nincsen, ami felé törekedjék. Ezért feszülnek bennünk kimondott, vagy kimondatlan kérdések: érdemes mindvégig állhatatosnak maradnunk? Mi az a cél, amiért ezt érdemes megtennünk? Az üdvösség — mondja az ige, s legfőbb célként ezt állítja elénk. Akinek azonban az üdvösség csak bizonyta­lan és ködös jövendő, s nem egyéb számára, mint a túlvilág­ról szóló, homályos tanítás, vagy ha akár kiszínezett mennyor­szágképként lebeg is lelki szemei előtt, az ilyen valóban elbizony­talanodik, s nem tudja, hogy érdemes-e kitartania. Aki előtt viszont úgy áll az üdvösség célja, hogy az boldog közösség Krisztussal, s már itt elkezd számára valósulni, az nem bizony­talankodik, hanem minden erejével szolgál annak a Krisztus­nak, aki az elhagyottakban, nyomorultakban és kisemmizet­tekben jön feléje, mert tudja, hogy ez a szolgálat az üdvösség útja, ezt kérik számon tőle az utolsó napon is. (Mt 25,34—40) Ha így látjuk a célt, tudunk mindvégig állhatatosak marad­ni a szolgálatban is, de abban a reménységünkben is, hogy az üdvösséget mégsem a mi hűséges szolgálatunkért, hanem Jézus Krisztus hűségéért fogjuk megkapni. A fentieken kívül félelem, kényelemszeretet, önzés és sok más akadálya lehet még a Krisztus mellett történő, állhata­tos kitartásnak. De minden akadályon lehet győzni az által, „aki a diódáimat adja nekünk, a mi Urunk Jézus Krisztus által”. ( I Kor 15,57) Öt kérjük hát hittel és reménységgel az énekköltő szavával: „Adj erőt, hogy megálljunk mindvégig a hitben!” Bárány Gyula ízléses, szép kivitelű meghí­vó hívogatott szeptember 9-én a Kecskeméti Református Egy­házközség Könyvtára, a me­gyei Katona József Könyvtár és a Petőfi Nyomda együttes kiállításának megnyitójára. 1473 pünkösd szombatjára ké­szült el az első magyar nyom­tatott könyv Budán, Hess And­rás nyomdájában, a Budai Krónika. Az 500. évfordulóra országszerte készültek emléke­ző kiállítások. Ezek közé so­rakozott fel a három kecske­méti „könyvekkel foglalkozó testület”, amikor közös em­lékkiállítást ajándékozott a vá­ros, a megye, de nyugodtan mondhatnánk az ország kultú­ránkat megismerni vágyó kö­zönségének. Az újonnan kiala­kított református egyházi ki­állítási teremben ez az első és mindjárt ilyen nagy jelentősé­gű bemutató. A TÁGAS TEREMBE BE­LÉPVE az ajtónál szembetűnik Hess András egykori művének 1973-ban kiadott betűhív kia­dása, mutatva az okát mind­annak, ami beljebb követke­zik. Gazdagon rakott vitrinek­ben itt találjuk a Református Könyvtár régi könyvtári rit­kaságait. Az elsőben XVI. szá­zadi bibliakiadásokat mutat­nak be. Közöttük van az 1541- ből való Erdősi-Sylvester Já- nos-féle Űjtestamentom fordí­tás. Érdekessége, hogy ez a pél­dány valamikor Nádasdy Ta- másné, Kanizsai Orsolya tulaj­dona volt. Találunk itt Heltai fordítást épp úgy, mint a Ley- denben kinyomtatott és a ha­zahozatal után nagyrészt el­kobozott Komáromi Csipkés György-féle bibliafordításból is egy 1685-ös példányt. Mai bibliafordításunk őse, az 1590- ben kinyomtatott Károli Gás­pár fordítás az ún. „vizsolyi biblia’’ is látható a vitrinben. A kecskeméti iskola a Deb­receni Kollégium filiája volt valamikor. Ezért szoros kap­csolat alakult ki a két iskola és a két város között. A deb­receni nyomda 1711 előtti ki­adványainak számos darabját találjuk egy külön vitrinben. Nevezetesebb darabjai: Debre­ceni Kalocsa János áhítatos könyve 1693-ból, az „Isten ajándékaival való kereskedés”, A hasai reformáció nyomában Az Úrnak dicsőségére szánt hajlék Veszprémben „Régi poros jegyzőkönyvek s elfakult írások soraiban talál­hatunk egyes szétszórt nyomo­kat s feljegyzéseket, melyek arra engednek következtetni, hogy az evangéliumi keresz­tyén hitvallásnak Veszprém­ben már az 1600-as években voltak követői, kik azonban a római egyház ez erős gócpont­jában, a mostoha körülmények miatt nem szervezkedhettek.” így kezdi a Veszprémi Evan­gélikus Gyülekezet történeté­nek leírását a gyülekezet egy­kori lelkésze, Hering János. Valóban innen kell kiindul­nunk, bár ebben az időben a veszprémi evangélikusoknak külön templomuk és önálló egyházi szervezetük nem volt. A reformáció Veszprémbe is el­jutott, s itt elsősorban refor­mátus eklézsia szerveződött. Az első református templom már a 16. század második fe­lében megépült, mégpedig a vár területén. 1629-ben már a második református templom épült fel, szintén a várban, amelynek jórésze akkor a re­formátus egyház „fundusa” volt. A várőrség a főkapitány kivételével mind a református egyházhoz tartozott. A 17. szá­zad elején Veszprém reformá­tus püspöki székhely is volt. A reformáció virágzása tető­pontján állott, de annak elle­nére, hogy tömegeket hódított meg, híveinek és prédikátorai­nak nehéz volt a sorsa. A veszprémi reformátusok hit­valló prédikátorát, Bátorkeszi Istvánt is gályarabságba hur­colták. 1716-ban III. Károly megvonta a reformátusoktól a szabad vallásgyakorlatot, és el­rendelte, hogy a vári reformá­tus templom, papiak és iskola átadandó a római katolikus püspöknek. A római katolikus restaurációnak ebben a gyá­szos korszakában istentisztele­ti hely nélkül maradnak a re­formátusok is, de velük egviitt azok az evangélikusok is, akik ebben az időben Veszprémben éltek. Bár a türelmetlen üldözés a veszprémi evangélikusok leg­többjét a városból való elköl­tözésre kényszerítette, az '1732— 33-as feljegyzések szerint 42, majd 47 evangélikus család ne­ve van megörökítve. Ez az el­ső számszerű adat a veszprémi evangélikusokról. Ezekről any- nyit tudunk, hogy Vámosra szoktak kijárni a nagyvázso­nyi lelkészek prédikációjának meghallgatására, akinek fize­téséhez bizonyos összeggel ők is hozzájárultak. Ebben az idő­ben ugyanis a veszprémi evan­gélikusoknak tilos volt kijárni a nagyvázsonyi gyülekezetbe, ahova tartoztak, viszont a nagyvázsonyi lelkésznek sem volt szabad Veszprémbe járni, így egy közbeeső helyen, Vá­moson tudtak összejönni isten- tiszteletre. Az 1733-tól 1783-ig terjedő ötven esztendőről csak annyit tudunk, hogy a hívek Nagyvá- zsonytól elszakadva Öskühöz csatlakoztak. Egy 1757-es adat szerint 179 evangélikus volt a városban. Amikor II. József türelmi rendelete lehetővé tette a templomépítést, és a reformá­tusok 1784-ben, a mintegy két emberöltőre nyúló hajlékta­lanság után templomot épít­hettek, az evangélikusok szá­ma jó ideig csak a környező falusiakkal együtt tett ki any- nyit, amennyit a rendelet fel­tételeként írt elő a tempi ora- építéshez. így egyelőre csak arra volt lehetőség, hogy a veszprémi evangélikusok vala­melyik szomszéd 'gyülekezet prédikátorának szolgálatát ve­gyék igénybe. 1788. február 3- án azután engedélyt is kaptak arra, hogy magukat a nagyvá­zsonyi eklézsiához „affiliál- hassák”, továbbá, hogy közölt s hatóságilag megállapított na­pokon Veszprémbe bejárhat, ott német és magyar istentisz­teletet tarthat, s a hívek óha­ja szerint az úrvacsorát két nyelven kiszolgáltathatja. Istentiszteleti hely céljára építési engedélyt kértek és kaptak is. Majd közadakozás­ból összegyűjtöttek 396 forin­tot és 85 1/2 krajcárt. Ebből azután a Buhim utca házának udvarán ú. n. „fészer”-t építet­tek. Bizonyára egyszerűbb épület lehetett ez, amit még kápolnának vagy imaháznak sem mertek nevezni, de „az Urnák dicsőségére szánt haj­lék” volt ez, ahol már 1788. február 24-én, böjt 3. vasár­napján megvolt az első isten- tisztelet. Ettől kezdve hat éven át Nagyvázsony fiiiá jaként élt a gyülekezet. Első tanítója, Mikó Zsigmond 1788. március 9-től május 6-ig munkálkodott a gyülekezet fejlesztésén. Utó­da Zigán János lett, akit a gyü­lekezet anyásítása után, 1794. augusztus 31-én Hrabovszky Sámuel szuperintendens a gyü­lekezet első lelkészévé szen­telt. Az ő idejében, 1797. má­jus 31-én vette meg a gyüleke­zet a vásárállási dombon azt a két házat, amiben a parókia is volt egészen a legutóbbi idő­kig. Igénytelen, náddal fedett hajlék volt akkor ez a két ház kinn a juhszélen, 2522 ezüst forintot fizetett érte a gyüle­kezet. Ezek tőszomszédságában épült meg 1798-ban a templom 3000 forint költséggel, de «to­rony és harangok nélkül. Ol­tára 1806-ban készült el. Ez a templom ugyan külvárosias környezetben, s harangszó nél­kül, de magasba mutató vas­ból készült keresztjével mégis egybegyűjtötte a város evangé­likusait. Tornyot csak az 1893- as tűzvész utáni helyreállítás során 1910-ben építettek a templomhoz, ahova azután há­rom harang került. Ha ennek a gyülekezetnek a születésére, a templomépítés küzdelmes időszakára gondo­lunk, lehetetlen, hogy észre ne vegyük azt a hihetetlenül nagy erőfeszítést és áldozatkészsé­get, amivel ez a gyülekezet megteremtette az ige hirdeté­sének és hallgatásának a lehe­tőségét a maga számára. A kis lélekszámú evagélikus gyüle­kezet tagjai mindig tudtak ere­jükön felül..is áldozatot hozni, hogy „az Urnák dicsőségére szánt hajlék” méltó külsővel illeszkedjék bele a maga kör­nyezetébe. Most érdekes mó­don tolódott el a város súly­pontja. Az egykori város szé­le, ma éppen a város közép­pontjába került. A régi föld­szintes, nádtetős házak helyét toronymagas lakóépületek tömbje foglalta el. Húszemele­tes épület tövében szerényen húzódik meg a ma igehallgató gyülekezetének otthont adó hajlék. Őseink buzgósága, az igéhez, templomhoz ragaszko­dó egyházszeretete ma minket kötelez áldozatkész hűségre ez iránt a templom iránt, hogy az megújult külsővel, s a hit és szeretet cselekedeteire újra és újra megújuló gyülekezetével legyen Isten szeretetének ta­núja. Vető Béla Ne ölj! Isten egyik legdrágább aján­déka az élet. Az élő világ, az emberek, állatok és növények tarka sokszínűsége mindig csodálatra indítja az embert. Ez a csodálatos sokszínű élet Istentől származik. Embernek, állatnak, növénynek ő ad éle­tet. Az állatokat és a növénye­ket Isten az ember kezébe ad­ta, de az ember életével egye­dül ő rendelkezik. Az ötödik parancsolattal ezért védi Isten az emberi életet, és felelősség­re vonja azt, aki életet olt ki, vagy megkárosítja és megrö­vidíti azt. Legtöbbször haragunkban ártunk a másik ember életé­nek. A harag rossz tanácsadó. Haragjában sokszor olyat kö­vet el az ember, amit később maga is megbán. Haragunk­ban sokszor jóvátehetetlen kárt teszünk a másik életében, vagy egészen el is vehetjük azt. Kain, az első emberpár fia azért ölte meg testvérét Ábelt, mert Ábel áldozatát Is­ten kedvesebben fogadta, mint az övét. Ez annyira felingerelte őt, hogy megölte testvérét. So­ha nem tudta jóvá tenni, amit testvére ellen vétett. Az élet védelmében akkor tesszük a legtöbbet, ha legyőzzük hara­gunkat és soha nem közele­dünk haraggal embertársunk felé. Vigyázatlansággal is sok kárt tehetünk az emberi élet­ben. Közlekedési balesetek kö­vetkeztében i sok ember hal meg naponként a világon. Az emberek vigyázatlanok, gon­datlanok, nem védik a másik ember, sem a maguk életét. A gyermekek játék közben is okozhatnak kárt a másik gyermek életében. Annyira belemerülnek a játékba, hogy nem is gondolnak arra, hogy vigyázatlanságukkal kiszúr­hatják a másik szemét, vagy eltörhetik a lábát. Ennek a vigyázatlanságnak az lehet a következménye, hogy a másik rokkant lesz egész életére. Já­ték közben is óvnunk kell a magunk és mások életét. Az élet elleni legsúlyosabb bűn a háború. A háborúban tömegesen pusztulnak el az életek. A második világhábo­rúban több, mint ötven millió ember pusztult el és körülbe­lül ugyanennyi lett nyomo­rék. Megszámlálhatatlan sok gyermek veszítette el az édes­apját és édesanya a gyerme­két. Ezért tesznek meg min­dent az emberek ma, hogy megakadályozzák a háborúk kitörését. Amikor mi is részt veszünk a békét védő mozga­lomban, Isten parancsolatát teljesítjük, mert oltalmazzuk az emberi életet. A másik ember életében úgy is kárt tehetünk, ha felbosz- szantjuk, idegesítjük, csúfol­juk, vagy, megvetjük őt. A harag és az idegesség árt az egészségnek és megrövidíti az életet. Az orvosok ki is tudják számítani, hogy amikor fel­bosszantjuk szüleinket, hány órával rövidítjük meg az éle­tüket. Ha erre gondolnánk, kevesebb bosszúságot okoz-, nánk nekik. Az élet védelméhez az is hozzátartozik, hogy mindent megteszünk az emberek életé­nek szebbé, boldogabbá tételé­re. Vannak országok, ahol nincs elegendő kenyér. Az em­berek éheznek és amikor jön a betegség, szervezetük nem tud ellenállni. Mindent meg kell tenni, hogy ne legyenek ilyen országok, hogy ne legye­nek éhező népek. Sok afrikai országban a nyáron nagy szá­razság volt. Az itt élő embe­rek megmentésére az egész világról érkeznek élelmiszer- adományok. Hazánk is küldött búzaszállítmányt az éhezők­nek. A magunk életét is védeni kell. Aki nem vigyáz az egész­ségére, aki vigyázatlanul, vagy hősködésből kockára teszi az életét, az vétkezik az ötödik parancsolat ellen. Sőt az is, aki nem tesz meg mindent, hogy tehetségét kifejlessze. Mert Isten azt akarja, hogy életünket tanulással, szorgal­mas munkával minél tökéle­tesebben kibontakoztassuk. Nem csak azért, hogy a ma­gunk számára minél szebb és boldogabb életet biztosítsunk, hanem azért is, hogy a mások szolgálatába állítsuk azt. Ér­téktelen és értelmetlen az éle­tünk, ha csak önmagunknak élünk. Az élet értelme és cél­ja nem az élet puszta védelme és fenntartása, hanem Isten és az emberek szolgálatába állítása. • • Ötszáz éves a magyar könyvnyomtatás Jubileumi kiállítás Kecskeméten Méliusz Juhász Péter prédiká- ciós kötete és különféle vita­iratok a XVII. századból. Ér­dekes kis irat az 1707-es kecs­keméti „rác-betörés” tudósítá­sa, a „Sűrű siralmakkal ra­kott jajhalom”. ki a híres Pápai—Páriz-féle La­tin-magyar szótárt is, 1708-ban Már a felsorolásból is kitű­nik, hogy ezek a nyomdák a XVI. és XVII. században az or­szág északi, nyugati és keleti szélein működtek, mert a tö­és a Sakkvilág című szaklapot magyar és német nyelven. Ez a nyomda él tovább ma Pető­fi Nyomda néven és ennek a mai nyomdának modern esz­közeit és termékeit láthatjuk utoljára, amikor a kiállítási terem előcsarnokán keresztül elhagyjuk a jubileumi kiállí­tást. SOKAN VETTEK RÉSZT AZ ÜNNEPÉLYES MEGNYITÓN a város, a megye vezetői és az érdeklődők. Dr. Balogh László református esperes köszöntése után Gyapai József, a városi tanács elnökhelyettese mon­dott megnyitó beszédet. Az emlékkönyvbe beírt mondatait idézem: „A kiállítás nemes szándékaival, az elődök előtt való tisztelgéssel kiemelkedik a sorból, őszintén kívánom, hogy a könyvtárak és a nyom­da közötti együttműködés még sok szép és értékes eredményt hozzon”. Köszönet a gyülekezeti és egyházmegyei vezetőknek, akik ilyen nagyra tartják és segítik a gyűjteményi munkát. Különös öröm, hogy a három testület megtalálta az „együtt­működés"-nek ezt a közös út­ját és így együtt láthatjuk múlt és jelen könyvkultúráját. A Református Könyvtár dol­gozói Adorján Imréné könyv­táros vezetésével odaadó, szákértő munkát végeztek. Akik szabad idejükben járják az országot és ismerkednek hazánk vidékeivel, ne sajnál­ják a fáradságot és ha Kecske­méten vezet keresztül útjuk, látogassák meg a kiállítást az Űjlcollégium épületében. A há­rom rendező testület szép ösz- szefogásának és az 500 éves magyar könyvnyomtatás né­hány értékes, szép ritkaságá­nak emlékével térhetnek ha­za. Toth-Szollos Mihály A XVI. századi bibliafordításokat bemutató vitrin. A könyvek mellett XVII. századból való úrasztala térítők és kelyhek is láthatók KÜLÖN TÁRLÓKBAN ÁL­LÍTOTTÁK KI az erdélyi, fel­vidéki és nyugat-magyaror­szági nyomdák kiadványait Megtaláljuk itt Geleji Katona István ú. n. öreg Graduálját melyet 1636-ban Gyulafehér- várott adtak ki. A könyv érde­kessége, hogy I. Rákóczi György ajándékozta 1642-ben a gyülekezetnek. Ugyanebből a nyomdából való Lorántffy Zsuzsanna áhítatoskönyvt 1641-ből. Evangélikus szemmel mindjárt észrevesszük Bor­nemisza Péter 1582-ben Detre- kőn nyomtatott „Ének három rendbe” művének faximile ki­adását. A soproni nyomdából való az Act a comitialia Hun- garica Soproniensis, a keresz­túriból Zvonarics Imre: Az szent írásbeli Hitünk ágai c. 1614-ből való dogmatikai mun­kája. Lőcsei nyomda terméke Comenius Ámos János: Janu­ae Linguarum c. munkája 1660 -ból, — az egyetlen fennma­radt példány jelenlegi ismere­teink szerint. Ugyanitt adták rök a megszállása alatti or­szágrészben nem engedélyezte ilyenek működését. Ezért nem volt nyomdája ebben az idő­ben Kecskemétnek sem. Csak a XIX. században kap enge­délyt nyomda felállítására Szi- lády Károly, azzal az indoklás­sal, hogy a város sok iskoláját tankönyvekkel kell ellátnia. Ez a nyomda 1840-től 1918-ig működött és kiadványainak sokoldalúságát láthatjuk a be­mutató tárlóban. A folytatás Tóth László „Első Kecskeméti Hírlapkiadó és Nyomda Rt.” vállalkozása. Itt adják ki a Ta­nú című irodalmi folyóiratot

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom