Evangélikus Élet, 1973 (38. évfolyam, 1-52. szám)

1973-08-19 / 33. szám

Pollack Mihály Születésének 200. évfordulóján Ember és mű Than Mór készített róla portrét. Elnézegetem az arcát. Hosszúkás, nemes, harmoni­kus; csendesség, békesség, egyszerűség sugárzik róla. Olyan, mint az épületek, me­lyeket tervezett és épített. Sem az arcon, sem az épületeken nincs felesleges dísz, hiányzik róluk a romantika izgalma, a gótika í'ellengzőssége. Arc is, mű is klasszikus. Mindkettő szépsége a szerkezetben van, a szerkezet nyugalmába" célszerűségében. A sáros „nagyfaluban' Igen, Pollack Mihály bécsi ember. A bécsi Belvárosban született 1773. agugusztus 30- án. Édesapja is építész volt, ő is az lett. Elvégezve a bécsi építészeti akadémiát, néhány évet Milanóban töltött féltest­vérénél. az ugyancsak építész Leopoldo Pollachnál. 1798-ban már Pesten találjuk őt. Várja a megbízatásokat, s kéri felvé­telét a pesti építészek céhébe. Ahogy leírom ezeket az ada­tokat, érzem, ma jóformán semmit sem mondanak. De ak­kor?! Bécs — pontosabban a császár és környezete — halla­ni sem akart arról, hogy ne a kézben tartott és megszelídí­tett Pozsony legyen a kiismer­hetetlen és rebellis magyarok fővárosa, hanem a távoli Pest-Buda, ez a fiatal, de élni, növekedni akaró település, ott a Duna nagy hajlata alatt, ott. ahol tájak találkoznak s utak keresztezik egymást; ott, ahol egy nagy múltú Vár most kezd a jövőbe nézni, s ahol Nagy Lajos és Mátyás dicső­ségét hirdetik a régi romok. Pest nem vette tudomásul a bécsi félelmeket. Kicsiny volt, szegény volt, de a város akko­ri főmérnökének, Balla Antal­nak voltak álmai egy nagy és gazdag városról, s a német Hild János papírra rajzolta az álmokat. Ennek az életakaratnak a vonzása eljutott Pollackig. Nem maradt a milánói dóm árnyékában, nem tért vissza a gyönyörű Bécsbe, eljött Pestre, ebbe a sáros „nagyfaluba”. Jött, — s aki ma Pesten sétál érdeklődő szemmel, ha nem is találja meg a szép házakat, melyeket ő tervezett és épített — hiszen azóta sokszor meg­változtak az utcanevek —, mégis felismerheti a Pesti Vi­gadót és a Nemzeti Múzeumot. Ezek előtt álljon meg: ezek Pollack alkotásai. S nézze meg a Deák téri templomot is. Ez Pollack első alkotása. Proto­típus. Minden további mű — akármennyire más is — ehhez hasonló. „Ilyen templomot még nem láttam .. A 18. század utolsó éveiben párszáz evangélikus élt Pest- Budán. De mindenképpen tem­Isten sáfárai vagyunk A Központi Alap szolgálata Gyülekezeti tagjaink, olva­sóink minden esztendőben ta­lálkoznak az évi költségvetést és zárszámadást tárgyaló pres­biteri és közgyűléseken ezzel a fogalommal — Központi Alap, központi alapi járulék. Nézzük meg, mit is foglal magába ez a fogalom. A Központi Alap lé­tesítését a Magyarországi Evangélikus Egyház Presbité­riuma 1959-ben határozta el, az erőtlen gyülekezetek támo­gatására, az ilyen gyülekeze­tekben szolgáló lelkészek fi­zetésének kiegészítésére. Az első esztendőkben az Országos Presbitérium által meghatáro­zott központi alapi járulék összege országosan mintegy félmillió forint volt, amelyből minden gyülekezet lélekszá­múnak megfelelően lett meg­terhelve. Központi alapi járu­lékot minden gyülekezet köte­les fizetni, így a Magyaror­szági Evangélikus Egyház ösz- szes gyülekezete anyagi fele­lősséget érez, anyagi áldoza­tot vállal ás hoz minden gyüle­kezetben az igeszolgálatért. A KÖZPONTI ALAPI JÁ­RULÉK — félmilliós nagy­ságrendjével — a közegyházi járulékok sorában a nyugdíj­járulék után következik. A nyugdíjjárulékhoz hasonlóan a Központi Alap sem csak bevé­teli pénzforrása az Országos Egyháznak. Az Országos Egy­ház adminisztrációja átcsopor­tosítva visszajuttatja az egész befolyt összeget az arra rá­szoruló gyülekezeteknek. Mi­után így tartalék alap sem áll rendelkezésre, ezért fontos, hogy minden gyülekezet pon­tosan teljesítse befizetési köte­lp7f>ttcpaáf MILYEN SZEMPONTOK SZERINT történik a központi alapi segélyek elosztása? Köz­ponti alapi segélyben azok a gyülekezetek részesülhetnek, 'amelyek az Országos Presbi­térium által megállapított lelkészi fizetés minimumát nem tudják lelkészüknek meg­fizetni. A lelkészi illetmény­hez tartozik az állami kong- rua, a helyi pénzjövedelem, lakbér, a felértékelt termé­szetbeni juttatások. Az, hogy a gyülekezet nem fizeti meg lel­készének a központilag meg­állapított minimumot, még nem jelenti azt, hogy az a gyü­lekezet automatikusan köz­ponti alapi segélyt kap a lelké­szi illetmény kiegészítésére. A SEGÉLYEZENDŐ GYÜ­LEKEZETÉT több szempont­ból kell megvizsgálni. Valóban olyan erőtlen-e, vagy esetleg könnyebbnek tartja segélyért kopogtatni, minthogy saját erejéből igyekezne ezt a fon­tos kérdést megoldani? Sajnos volt és van néhány olyan egy­házközség, amely az előbbi megoldást választaná, pedig nagysága figyelembevételével saját erejéből nem is csak a minimumot tudná lelkészé­nek biztosítani. És vajon a lelkészi munka olyan-e, amely áldozatra serkent, nem pasz- szív szemlélőkké teszi-e az egykor még áldozatkész gyü­lekezeti tagokat is? AZ 1972-BEN ÉLETBELÉ­PETT SZABÁLYRENDELET szerint a püspökök a helyi is­merettel rendelkező illetékes esperessel megtárgyalják az egyházközségi elnökségek se­gélykéréseit és az esperesi ér­tekezlet javaslata alapján az Országos Presbitérium jóvá­hagyja a segélyben részesülő gyülekezetek névsorát. A név­sor azonban nem állandó és változtathatatlan. Az idő és a körülmények változtatják, há­romévenként újbóli revíziónak lesz alávetve. Az erre a célra választott egyházi bizottság­nak meg kell vizsgálnia, hogy nem történt-e változás az ed­dig segélyben részesült gyüle­kezetek anyagi életében, s nem változott-e ezáltal a lel­készek illetménye. A felül­vizsgálatról az országos főtit­kár az országos esperesi érte­kezletnek jelentést tesz, s az esperesi értekezlet javasolja megvonni, illetve kéri a köz­ponti alapi segély folyósítá­sát. A legutóbbi felülvizsgálat 1972-ben volt. Megállapítható volt, hogy egész népünk — benne gyülekezeti tagjaink — életszínvonalának emelke­dése következtében az anyagi áldozatkészség javult, keve­sebb helyen van szükség kie­gészítésre. Ezért, valamint an­nak következtében, hogy gyü­lekezeteink körében több ösz- szevonás történt, lehetővé vált a kért járuléknak majdnem fe­lére való csökkentése. A központi alapi segély havi összege 100,— Ft-tól 1000,— Ft között mozoghat, figyelem­be véve a gyülekezeti adottsá­gokat, a lelkész szociális hely­zetét, és a közegyházi szükség­letet. Ez azt jelenti, hogy ép­pen ezekben a napokban 57 gyülekezet, — közvetve kis ke­resetű lelkész — kap több mint ötvenezer forint támogatást ez év harmadik negyedévére. A KÖZPONTI ALAP TESZI LEHETŐVÉ, hogy olyan — el­sősorban szórvány — gyüleke­zetben is hangozzék Isten igé­je, ahol a központi támogatás nélkül ez nem volna lehetsé­ges. Ebben áll a Központi Alap szép szolgálata. Ezután, ha ol­vasóink ezzel nem sokat kife­jező gazdasági fogalommal ta­lálkoznak — Központi Alap —. gondoljanak elsősorban annak fontos és mély tartalmára. Szemerei Zoltán plom kellett nekik. Cinkotára már nem akartak járni, a jö­vendő évtizedek ígérete meg­idézte őket is, mint mindenkit akkor. A lakásból átalakított kápolnát kinőtték. Molnár Já­nos, a pap, és Liedemann Sá­muel, a gondnok, két konok, szívós ember, elhatározták, hogy szép és nagy templomot építenek egy városkapun kí­vüli telken, s talán legmeré­szebb álmaikban sem gondol­tak arra, hogy ez a telek egy­szer a pesti Belváros közepén lesz. Krausz János építész ka­pott megbízást a tervezésre. Terve szép volt. de drága. S alighogy elkészült a terv, meg­halt a tervező. Örökét Pollack vette át. Tervét a gyülekezet konventje elfogadta. 1799. ok­tóber 31: az alapkőletétel nap­A Deák téri templom régi képe (Egykorú metszet után) ja. Kezdődhetik az építés. Kezdődik is, de akadozva fo­lyik. Egyszer a pénz fogy el, máskor a katonaság veszi igénybe a félig kész épületet raktárnak. 1811. június 2-án mégis templomszentelési ün­nepet ülnek a pestbudai luthe­ránusok. A homlokzat más, mint ahogy Pollack eltervezte, az anyag silányabb, a torony kicsiny, s mégis rajta van az épületen Pollack kezenyoma: nemes vonalú teremteplom. „Ilyen furcsa templomot még nem láttam” — mondják so­kan fejcsóválva; Kazinczy is ezt mondja, de lelkendezve. 1819-ben karzatot építenek be­le, — Pollackidegenkedése el­lenére —, 185e-ban új homlok­zat-kiképzést kap; 1875-ben lebontják a tornyot, de a Deák téri templom mégis Pollack műve maradt, mert a szerkeze­ten nem lehetett változtatni. A két világháború között, — a neobarokk kulturális, társa­dalmi és politikai tobzódása idején —, alig vették észre, s Pollackról is hallgattak. Ma? A Deák téri templom több mil­liós költséggel helyreállított s első osztályba sorolt műemlé­ke fővárosunknak; Pollackról pedig nagy és szép mű jelent meg Zádor Anna tollából. „Ezért a nemzetért..." Igaz, németül írt és beszélt élete végéig, de elég jól meg­tanult magyarul is. a szíve pe­dig teljesen magyarrá vált. József nádor, az egyetlen „ma­gyar” Habsburg a bécsi udvar­ral szemben mindig támogatta őt. Barátjává lett Csapó Dáni­elnek, a tolnai köznemesség haladó szellemű vezérének. Neki írta 1831-ben, a nagy ko­lerajárvány idején, ezeket a sorokat: „Egész Európával együtt remegek ezért a nem­zetért, melyben élek s élni akarok örökké.” Ez a nemzet s ennek a nem­zetnek a fővárosa megőrizte őt szivében, s ma — születésének kétszázadik évfordulóján — hálásan emlékezik meg róla, Polláck Mihályról, a bécsi születésű, katolikus, osztrák építészről, aki magyarként halt meg 1855. január 3-án a pesti Belvárosban, a Deák Fe­renc utcai Eger-házban, nem messze első művétől, a Deák téri evangélikus templomtól. Dr. Kékén András Áprily Lajos: Kalács, keddi kalács Már szombat este megsütötte anyám. És reggel már adott. Az aranya besugarazta a harangos vasárnapot. Vasárnap estig nem fogyott el, fénye áthullt az ünnepen. Még hétfőn is jutott belőle. És kedden is. De c$ak nekem. Ma sem tudom, hol rejtegette, melyik fiókból jött elő, de olyan áldott volt az íze, olyan hétköznap-szentelő. Az asztalkendőből kibukkant szép sárga fénnyel: Itt vagyok. Nagy árnyékok, fekete gondok, még várjatok, maradjatok. Igénytelen polgár-kalács volt, olyan egyszerű, mint falum. És mégis úgy megnőtt azóta, mint úrvacsora-szimbólum. Szágúldó évek távolából megérzem néha jószagát: a tűzhely tájáról elindul s betölt szívet, betölt szobát. Lelki kenyér ínség-időkben, verőfényes vigasztalás ... Pedig tudom: a keze föld már. És nincsen több keddi kalács. A József Attila-díjas költő (meghalt 1967. aug. 6-án) „MEGNŐTT A CSEND” című 1973-ban megjelent gyűjteményes kötetéből. — CSESZTVE. — D. dr. Ottlyk Ernő püspök július 28- án délután megtekintette az épülő új csesztvei templomot. A gyülekezet lelkésze és Gyá­rik János kőműves mester tá­jékoztatta a pöspököt az épít­kezés további folyamatáról. A 220 lelkes kis gyülekezet nagy buzgósággal és áldozatkészség­gel építi templomát. — A gyü­lekezeti Segély támogatása mellett több nógrádi gyüleke­zet is testvéri szívvel segít — OROSHÁZA — Ünnepi istentisztelet és áldozati va­sárnap keretében adott hálát agusztus 5-én Istennek az orosházi gyülekezet azért, hogy egy újjá építési terv első részeként belülről kifestette templomát és egyúttal a tem­plom teljes tetőzetét a villám­hárító berendezéssel együtt felújíthatta. Ezen felül a tem­plomban több más, jelentős korszerűsítési munkát is elvé­geztetett a gyülekezet (földgáz­fűtés előkészítése). Az igehirdetési szolgálatot Benkő István igazgató-lelkész végezte. Koszorús Oszkár es­peres megáldotta a templomot és egyúttal beiktatta tisztsé­gébe Lehoczki Endre segédlel­készt is. Még nem kerülhet le a napirendről Lapozom vissza az Evangélikus Élet elmúlt éveinek számait. Próbálom felmérni mióta, hányszor, milyen határozottsággal kapcsolódott be Magyarországi Evangélikus Egyházunk e lap hasábjain is, abba az évek során egyre szélesedő békeharcba, amely Vietnamért folyt. Nem akarom az olvasót számokkal, dá­tumokkal, egyházi szervek és különböző szintű együttlétek helyszínének felsorolásával terhelni. De mindenki megdöbben­ne, ha egyszerre asztalára helyezném azoknak a cikkeknek hal­mazát, amelyekben valami módon szót emeltünk az észak-ame­rikai Egyesült Államok aggressziója ellen, a függetlenségéért, szabadságáért, puszta életbenmaradásáért hősiesen küzdő Viet­nami népért. — Hányszor tűnt ez a küzdelem hiábavalónak, míg egyszer leirhattuk e lap hasábjain: végre. Végre beérett a világ soj jószándékú, békét követelő millióinak közös erőfeszíté­se gyümölcse, végre céljához ért a vietnami nép önvédelmi küz­delme. Velünk együtt sokan remélték, hogy a párizsi szerződés valóban pontot tett a „végnélküli háború” végére, ahogy évek­kel ezelőtt lapunknak egy cikksorozatában így jellemeztük a vietnami agressziót. NEM ÉRT VÉGET. — Az Országos Béketanács augusztus 3-án tartott sajtótájékoztatóján elhangzott hiteles bizonyítékok: adatokra épülő jelentések, vallomások, filmfelvételek igazolták, hogy o párizsi megállapodások és az azt követő júniusi közös közlemény óta mi mindent követett el a saigoni rezsim az ame­rikaiak közvetlen vagy közvetett támogatásával annak érdeké­ben, hogy a háborús helyzetet meghosszabbítsa, a béke helyre- állítását lehetlenné tegye, a megállapodások megvalósulását megakadályozza. A saigoni rezsim fegyveres erőinek újabb és újabb elkeseredett orvtámadásaitól elkezdve a felszabadított te­rületek ellen, el egészen a foglyok szabadon bocsátását külön­böző manőverekkel szabotáló tevékenységig igyekszik teljes mértékben lehetetlenné tenni annak a nemzetközi ellenőrző bi­zottságnak a munkáját is, amely a magyar csoportnak az egész vietnami nép által nagyon magasra értékelt közreműködésével is, érvényt kíván szerezni a megállapodásoknak. LUU PHUONG THANH, a dél-vietnami politikai foglyok ki­szabadításáért küzdő bizottság titkára, a Dél-Vietnami Békevé­delmi bizottság központi vezetőségének tagja megköszönve a magyar csoport közreműködését és a vietnami népnek éveken keresztül nyújtott sokoldalú segítséget, megdöbbentő adatokkal igazolta, hogy o Thieu-rendszer katonái a foglyok szabadon bo­csátásának előbb említett szabotálása mellett, csak az elmúlt másfél hónap alatt is több mint tízezer embert fogtak és zártak be a koncentrációs táborokra emlékeztető börtönökbe. NEM LEHETETT MEGRENDÜLÉS NÉLKÜL MEGHALL­GATNI Thich Vien Hao dél-vietnami buddhista szerzetes tanú- vallomását, aki 1969. július 10-én történt letartóztatásától kezd­ve ez év március 18-án történt szabadulásáig végigjárta a dél­vietnami börtönök minden poklát. Ez a szerencsétlen ember, aki vajmi keveset tudhatott elfogatásáig a kommunistákról, akik­nek rejtegetésével vádolták őt és társait, de vallása szellemében tiltakozott a népirtás és az amerikaiak által teremtett erkölcsi fertő ellen, aki kétségbeesetten hallotta a híreket pagodája csendjébe beszivárogni évezredes népi és vallási kulturális ér­tékek vandál elpusztításáról ott lett szolidáris a népi felszabadító erők képviselőivel. Ott, ahol Gestapo-módszerekkel meggyaláz­ták papi voltát, a szó szoros értelmében megtaposták emberi méltóságát, ördögi módon megkísértették becsületében. Eljutott odáig, hogy összevert hátát nekitámasztva a katolikus, a pro­testáns, az atheista fogolytársaiéinak farkasszemet nézzen a börtönökben mindenütt irányító szerepet betöltő állig felfegy­verzett amerikaiakkal. — Hogy mit jelent egy vietnami fogoly számára az átvevő vegyes bizottság lengyel vagy magyar tag­jának feléje nyújtott partra segítő keze, együttérző bátorító mosolya, ez a fegyelmezett, még szenvedéseiről is csendesen be­számoló szerzetes alig tudott meghatódottság nélkül megemlé­kezni. — De a többiek? Akiket átminősítettek polgári foglyok­ká, akiket nap-nap után sietve visznek át az egyik börtönből a másikba, hogy ne lehessen számba venni, megtalálni őket. Ez hajtja őt most országról-országra, hogy segítséget kérjen szen­vedő embertársai számára, akik még nem tudják, mint ő az utolsó percig, hogy papírforma szerint már szabadok, hogy jo­guk van az élethez, a békéhez, a szabadsághoz. — Nem tudnak Párizsról, vegyes bizottságról, nem tudják, hogy győztek, hogy a csatát vesztett agresszor utolsó mohikánjai állnak őrt a kerí­tésnél. MÉG NINCS BÉKE VIETNAMBAN! Ezt erősítette meg és igazolta az előtte megszólaló jelentés tevőt és tanút Hans Go­ran Franck, az Amerikai Egyesült Államok indokínai bűneit vizsgáló bizottság főtitkára, és a stockholmi Vietnam-konferen- cia nevében újabb nemzetközi összefogásra szólított fel. Az elhangzottakat egészítette ki S. Hegedűs László, a Haza­fias Népfront Országos Tanácsának titkára a népfront és béke- tanács-küldöttség vietnami látogatásának tapasztalataival. Azt hiszem, ez a rövidre fogott összefoglaló is a sajtótájékoz­tatón hallottakról és látottakról meggyőz bennünket annak igazságáról, amit Darvasi István, az Országos Béketanács alel- nöke így fogalmazott meg: o vietnami probléma, amelynek ren­dezéséhez a világ haladó és békeerőinek összefogása nyomán a párizsi megállapodások megszülettek, ma sem kerülhet le a nemzetközi, s a magyar békemozgalom napirendjéről. — A vi­lág számos neves személyisége már neve odajegyzésével jelez­te, hogy kész együttműködni a stockholmi Vietnam-konferencia újabb akciójában. A szinte megszámlálhatatlanul sok aláíró között ott van már azóta országos egyházunk megbízottainak az aláírása is. S ha kell akkor a nagy érdeklődés következtében technikai okok miatt október 25—31-re tervezett moszkvai bé­ke-világtalálkozón milliók fogják hallatni újra szavukat, hogy végre legyen valóban vége a vietnami nép szenvedésének és építhesse újjá, széppé, szabaddá hazáját. Istentiszteletek a Balaton mellett Balatonakali evangélikus tem­plom: a hónap utolsó vasárnapján de. % 12. Balatonalmádi evan­gélikus templom (Bajcsy-Zsiiinsz- ky u. 25.): minden vasárnap du. 4. Balatonboglár református ima- ház: a hónap első vasárnapján du. fél 3. a hónap harmadik va­sárnapján de. 9. Balatonfenyves protestáns templomkert: a hónap első vasárnapján de. 11. a hónap harmadik vasárnapján du. 3. Ba- latonföldvár Felszabadulás u. 15.: a hónap negyedik vasárnapján du. 4. Balatonfüred református templom: a hónap utolsó vasár­napján de. 8. Balatonfűzfő refor­mátus templom (József Attila u.): minden hónap második és negye­dik vasárnap du. 6. Balatonkenese református templom: a hónap utolsó vasárnapján du. 3. Balaton- lelle református imaház: a hónap első vasárnapján du. 5, a hónap harmadik vasárnapján de. fél 11. Balatonszárszó evangélikus üdülő (Jókai u. 41.): minden vasárnap de. 10 és református templom: a hó­nap második és negyedik vasár­napján de. 10. Balatonszemes evan­gélikus Imaház (Fő u. 32.): a hó­nap második és negyedik vasár­napján de. fél 9. Balatonszepezd augusztus 19. du. 3. Balatonvilágos Drenyovszky-villa (Zrínyi u. 36.): augusztusban minden vasárnap du. 5. Fonyód protestáns tem­plom: a hónap első vasárnap­ján de. fél 10, a hónap harmadik vasárnapján du. fél 5. Gyenesdias evangélikus szeretetotthon: minden vasárnap de. 10. Keszthely evan­gélikus templom (Deák F. u. 18.): minden vasárnap de. 10. Kővágóőrs minden vasárnap de. 11. Rév­fülöp augusztus 26. délelőtt 9. Siófok (Fő u. 93.): minden va­sárnap de. 11. Sümeg Széchenyi u.: a hónap negyedik vasárnapján du. fél 4. Tapolca Darányi u. 1—3: a hó­nap második vasárnapján du. 4, a negyedik vasárnapján du. fél 4. Za- márdi evangélikus imaház (Aradi u. IV. köz sarok): a hónap második vasárnapján de. fél 12, a hónap ne­gyedik vasárnapján du. 5. Zánka evangélikus imaház: a hónap első és harmadik vasárnapján de. 11.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom