Evangélikus Élet, 1973 (38. évfolyam, 1-52. szám)

1973-07-29 / 30. szám

Enyém vagy! Ézs 43, 1 Betegeinknek A betegség ritmustörő A történelmi keret, amelyben Isten ezt az igét megszólaltat­ta Ézsaiás próféta által, Izrael népének babiloni fogsága. Tá­vol az otthontól, távol Jeruzsálemtől, a templomtól egy telje­sen idegen környezetben, ahol az emberek gondolkodása, szo­kása, sőt istentiszteleti élete is ellentétben állott az egy Istent valló zsidóság vallásosságával. Mintha só égette volna sebei­ket, úgy gyötörte őket a rádöbbenés: nem érdemeltünk mást, ez Istennek igazságos ítélete rajtunk! Isten azonban ebben az állapotukban szólítja meg őket. Nem változhatik meg úgy az emberiség történelmi helyzete, hogy Isten valamikor is megfeledkeznék és nem ismételtetné meg azt a vigasztalását, egy jövőt nyitó üzenetét, amellyel Iz­raelt kiemelte levertségéből. Isten egy népet, egy embert sem enged reménytelenségben elsorvadni: „Ne félj, mert megvál­tottalak, neveden hívtalak, enyém vagy!" Megváltott bennünket mindattól, ami elszakíthatna minket ötöle. Megváltott a bűntől, haláltól, kárhozattól és ezt „nem arannyal sem ezüsttel, hanem Fiának ártatlan szenvedésével és halálával” végezte el. „... Jézus Krisztusnak vére megtisz­tít minket minden bűntől.” (1 Jn 1, 7) A visszafogadás az Ű atyai szeretetének élő bizonysága. 'AZ Ö OLTALMA ALATT ÁLLUNK, ő, Aki azt a maroknyi népet ott az idegenben megkereste és megtalálta, azóta sem adta fel jogos igényét emberi életünket illetően. Isten saját tu­lajdonának tart minket. Az a nagy minden, ami az ö terem­tő hatalmához kapcsolja létét, felmérhetetlen és felbecsülhetet­len érték. Benne kapott helyet az ember. Az északi sarktól a déli sarkig minden ember ennek a csodálatos értéknek haszon- élvezője. Család, egyház, haza, kenyér, békesség, öröm és min­den, ami által Isten életünket körülveszi, betölti vagy védel­mezi. Mindannyian Isten megajándékozottjai vagyunk. NE FÉLJ! Ez a régi bátorítás mindig időszerű. Sokszor ránk nehezedik az emberiség jövőjének kérdése. Túlnépesedés, apadó gazdasági lehetőségek majdnem minden kontinens népének ez idő szerint égető problémája. Mi lesz az emberrel? Tud-e majd élni vagy elpusztítja önmagát? E kérdések elől nem bújunk el Isten szava mögé, hanem szembe nézünk azokkal. Bízunk és nem félünk. AZ EGYHÁZSZERETETTEL EGYÜTTJÁRÚ FELELŐSSÉG­TUDAT az egyház jövendője felől nem lehet kétségben. Soha egy pillanatra sem adjunk helyet rövidlátó, nyomasztó gon­dolkodásnak, sötét reménytelenségnek. Teljesítsük azt, amit ma ránkbíz az Isten. Bontsuk ki és osszuk szét az örömüzenetet: Ne félj! Enyém vagy! Mi csak tagjai vagyunk az egyháznak. Jöttünk és megyünk. A Fő, az élő Jézus Krisztus, tegnap és ma és mindörökké ugyanaz. Az Ö Fősége alatt élnek gyülekezete­ink, kicsiny szórványgyülekezeteink. Nem a létszám vagy egy templom nagysága, külső ékessége biztosítja az egyház jelenét vagy jövendőjét, hanem a tagok bizodalma, hűsége. A jövendőt csak azok építik, akik ott állnak boldog reménységgel Urunk mellett. Ő néven szólította népét. Ez azonban nem a múlt ha­gyománya, hanem Isten szeretet-hatalmának kifejezése ma is és holnap is. ENYÉM VAGY! Ez azt jelenti, hogy csak az övé vagyok, őbenne élek. Tehát nem egy öncélú élet, hanem Otőle irányí­tott élet. Az iránytű mindig a mellettem élő emberre mutat. Mivel Istené vagyok, azért tudok minden emberé lenni. Eléggé gyakran hallott szó „az emberért mindent”. Ennek elkoptatásá- tól csak az óvhat meg, ha a minden reggel megújuló kegyelem megújító erejével először Őreá s azután a felebarátra nézünk. Csak annyiban van minden embernek része az Istentől kapott értékekből, amennyiben a cselekedetekben kifejeződő hite ál­tal szeretetet osztogat. Ez a szeretetosztás egyben hozzájáru­lás Isten teremtő és ájjáteremtő munkájához. Újjá lehet a vi­lág, az emberiség, az egyén élete, iíjulásában növekedhetik az egyház, ha mi Isten gyermekei egy porszemnyit sem ejtünk ki az „enyém vagy-bizodalomból” egyrészt, másrészt pedig, ha en­nek gyakorlati megvalósításában élő reménységgel megyünk előre, a holnapba, az itt ideig és az ott örökkétartó jövendő felé. Fónyad Pál Kedves Hittestvérem! Nagyon megértem panaszos­hangú levelét, s keserűségét, mely soraiból árad betegsége miatt. Tudom, ez a „ritmustö­rés,” ami életében most bekö­vetkezett, éppen azokat bánt­ja legjobban, akik szeretik munkájukat, szívesen dolgoz­nak, úgy érzik, van dolguk e világon, még hozzá „nem is kevés”, ahogy a költő mondja. Tudom, az életet és munkáját szerető embert mennyire tud­ja izgatni, hogy betegsége ide­jén ki kell szállnia az élet sod­rásából. Akár kórházban, akár otthon kell napokat, esetleg heteket feküdni, bántja és nyugtalanítja a puszta tény, hogy megszokott életritmusá­ból kikerült. Bizony nehéz betegnek len­ni! Nemcsak az elkerülhetet­len fájdalmak és a rossz köz­érzet miatt, nemcsak azért, mert mások segítségére szoru­lunk, hanem mert egyfajta rabságba kerülünk, szobafog­ságra ítéltetünk, helyhez va­gyunk kötve, s úgy érezzük, közben elszalad az élet mellet­tünk. Á betegszobában minden csendes, szinte megáll az idő, odakint megy, folyik, rohan tovább az élet, dübörög vagy suhan, mindegy, de minden­Badacsonytomaj protestáns ima­ház augusztus 5-én de. 9. Bala- tonakali evangélikus templom: a hónap utolsó vasárnapján de. 3/412. Balatonalmádi evan­gélikus templom (Bajcsy-Zsilinsz- ky u. 25.): minden vasárnap du. 4. Balatonboglár református ima­ház: a hónap első vasárnapján du. fél 3. a hónap harmadik va­sárnapján de. 9. Balatonfenyves protestáns templomkert: a hónap első vasárnapján de. 11. a hónap harmadik vasárnapján du. 3, Ba- latonföldvár Felszabadulás u. 15.: a hónap negyedik vasárnapján du. 4. Balatonfüred református templom: a hónap utolsó vasár­napján de. 8. Balatonfűzfő refor­mátus templom (József Attila u.): minden hónap második és negye­dik vasárnap du. 6. Balatonkenese református templom: a hónap utolsó vasárnapján du. 3. Balaton- lelle református imaház: a hónap első vasárnapján du. 5, a hónap harmadik vasárnapján de. fél 11. Balatonszárszó evangélikus üdülő (Jókai u. 41.): minden vasárnap de. 10 és református templom: a hó­nap második és negyedik vasár­képpen nélkülünk. Kikerül­tünk a ritmusból... , Kavargó gondolatait most hadd segítsem rendezni, vala­hogyan úgy, ahogyan a nővérke szokta kisimítani, felfrissíteni párnáját feje alatt... Nézzük csak a tényeket: Tudomásul kell venni min­den betegnek, hogy a betegség lefokozott életállapot. Csak he­vernek máskor mozgékony tagjaink, munkaképtelenek lettünk, nem tudjuk teljesíteni a mások vagy magunk által kitűzött normát. Tudomásul kell venni, hogy a betegség mindig nyugtalaní­tó állapot is. Ott ég ilyenkor bennünk a kérdés: mi lesz el­kezdett, de be nem végzett munkánkkal? Ki fogja helyet­tünk feladatunkat megoldani? Tény, hogy a betegség a ki­szolgáltatottság állapota is. Az ember, ha beteg — és minél betegebb, annál inkább így van ez — még a legelemibb te­endőket is csak mások segítsé­gével tudja ellátni, (tisztálko­dás, táplálkozás stb.) Kissé gyermek lesz újra minden be­teg. Rászorul az egészségesek segítségére, sokkal fokozottabb mértékben, mint máskor. Ki van szolgáltatva környezeté­nek. Tény, hogy minden betegség napján de. 10. Balatonszemes evan­gélikus imaház (Fő u. 32.): a hó­nap második és negyedik vasár­napján de. fél 9. Balatonszepezd július 15., augusztus 19. du. 3. Balatonvilágos Drenyovszky-villa (Zrínyi u. 36.): júliusban és augusztusban minden vasárnap du. 5. Fonyód protestáns tem­plom: a hónap első vasárnap­ján de. fél 10, a hónap harmadik vasárnapján du. fél 5. Gyenesdiás evangélikus szeretetotthon: minden vasárnap de. 10. Keszthely evan­gélikus templom (Deák F. u. 18.): minden vasárnap de. 10. Kővágóőrs minden vasárnap de. 11. Révfülöp július 22., 29., augusztus 12., 26. de. 9. Siófok (Fő u. 93.): minden va­sárnap de. 11. Sümeg Széchenyi u.: a hónap negyedik vasárnapján du. fél 4. Tapolca Darányi u. 1—3: a hó­nap második vasárnapján du. 4, a negyedik vasárnapján du. fél 4. Za- márdi evangélikus imaház (Aradi u. IV. köz sarok): a hónap második vasárnapján de. fél 12, a hónap ne­gyedik vasárnapján du. 5. Zánka evangélikus imaház: a hónap első és harmadik vasárnapján de. 11. kínos várakozást is jelent. A beteg szeretné sürgetni a gyó­gyulást, de a gyógyuláshoz idő kell. Nemcsak a csonttörésnél, de minden betegségnél van vá­rakozási idő, a gyógyulást sür­getni nem lehet. Várni kell. A várakozáshoz türelem kell, a türelemhez pedig sok-sok erő. Hogyan tűri a keresztyén ember a betegséget, amikor ennyi mindent kell tudomásul vennie és megtanulnia? Meg­győződésem, hogy keresztyén hitünk és szeretetünk sokat segíthet betegség idején ne­künk magunknak és másoknak is. Vallom, hogy Isten egészsé­get akar, de azt hiszem, hogy akik Istent szeretik, minden javukra lehet, még az élet megszokott ritmusát megtörő betegség is. Azt nem gondolom, hogy a beteg ember feltétlenül fogé­konyabb lelki dolgokra, mint az egészséges, mert sokszor éppen ellenkezőjét tapaszta­lom, de azt hiszem, hogy be­tegség idején is lehet tanulni valamit Isten iskolájában és el lehet fogadni ajándékait. Is­ten kegyelme nem abból áll, hogy „elveszi testünkből a tö­vist”, de ahhoz elég, hogy se­gít hordani a betegséget. Mit adhat Isten ajándékként be­tegség idején? Megértést: minden beteg hajlamos arra, hogy túlságo­san sokat foglalkozzék magá­val. A betegszoba beszűkült világában kísértés lehet ez, hogy minden lényegtelenné vá­lik, ami odakint történik a vi­lágban, csak én, elvedül én le­szek a fontos. Hitünk és szere­tetünk arra figyelmeztet, hogy tudatosan törődjünk betegség idején is másokkal: figyeljünk Istenre és a többi betegre. A magunkon való szánakozás he­lyett a másikon való segítség legyen legfőbb gondunk. Alázatosságot: amikor beteg vagyok, rá kell döbbennem, nem én vagyok a világ közepe, nem is vagyok olyan fontos, mint gondoltam, hiszen megy tovább az élet, nem dőlt össze a világ. Nem vagyok pótolha­tatlan, mint hittem. Emberek dolgoznak, alkotnak, szórakoz­nak — nélkülem is. Fegyelmet: hogy minél ki­sebb mértékben legyek terhére másoknak, ne csak nyögni tudjak, de néha egy-egy jó szót is kimondani. Ingerültség helyett lehet derűsen is beteg­ágyon feküdni. Várakozást: most nem a hosszútűrésre gondolok első­sorban, hanem arra a várako­zásra, amit látogatási napokon, betegeknél lehet megfigyelni. Kórtermekben minden ajtó­nyitásra figyelnek a betegek az ágyból, s a lábadozók már a folyosón vagy előcsarnokban várják a látogatót. Ünneppé válik a látogatási nap, akár szerda van, akár péntek, sokat érő találkozás alkalmává. Ke­resztyén betegeknek szabad ilyen epedve várni a Nagy Lá­togatót is, Aki embereken ke­resztül hallott vagy olvasott igén át érkezik, vagy talán egy ilyen egyszerű levélen keresz­tül is, mint ez a mostani. Tőle tanulhatunk szelídséget és alázatot, hogy kibírjuk a rit­mustörő betegséget is. Gyógyulást kívánva mara­dok megértő, együttérző és segítőkész lelkipásztori szere­tettel: Dr. Hafenscher Károly Betegágyon Mennyei Atyám! Nem értem, hogy miért éppen nekem kel­lett megbetegednem. Most abbamaradt a munkám is és oly sok szép tervem füstbe ment. Segíts hinnem, hogy mindennek elle­nére jót akarsz nekem. Hadd csendesedjem el ezekben a napok­ban Előtted s hadd figyeljek arra, amit mondani akarsz. Ámen. (Imádságos Könyv 1458) jó? A hasai reformáció nyomában Lovászpatona, egyik legrégibb templomunk Pápától északkeletre, Veszp­rém- és Győr-Sopron megye határán, erdős, dombos vidé­ken van Lovászpatona, fekvése és fejlődése folytán egykor Ba­konyalja legjelentősebb közsé­ge volt. Már 1405-ben mezővá­ros, jelentős vásárhely. A XV—XVl. században a mo- noszlói Csupor, a néhai Ko­los, majd pedig a Thury csa­lád birtoka. A nemesi közép­birtokosok, szinte kivétel nél­kül Patonán laknak udvarné­pükkel egyetemben és ezzel a helység központi jelentőségét, gazdasági és szellemi fejlődé­sét elősegítik. Egyébként Pa- toma népessége állandóan nö­vekszik. A virágzó életet meg­akasztotta az 1542-ben bekö­vetkezett szomorú esemény, amikor a török 66 telek közül 60-at elpusztított. Végül is Pa- tona 1570-ben török uralom alá került és hosszú ideig hó­doltsági község is marad, de még így is a megye egyik leg­jelentősebb települése. A község közepén áll, a mo­dern, új tanácsháza és az an­golkerttel körülvett egykori Somogyi kastély (ma általá­nos iskola) szomszédságában, kerítőfallal övezett románkori eredetű ősi evangélikus tem­plom, az ország legrégibb evangélikus temploma. Kozák Károly műtörténész végzett 1959—60-ban, a templom mű­emléki helyreállításával egy- időben ásatást. Kétségkívül megállapítást nyert, hogy a kutatás során megtalált kis­méretű, románkori templom 1253-ban már biztosan állt. Későbbi idők folyamán került sor a templomhajó keleti irányban való meghosszabbítá­sára, valamint a templom déli falához kapcsolódó, jelenleg alapjaiban feltárt, kápolna építésére is. Bizonyosra vehet­jük, hogy az eredetileg katoli­kus plébániatemplomot, a rer formáció szolgálatába állítot­ta. Ügy tetszik, hogy a későb­biek folyamán is háborítatla­nul használták a templomot. Legalábbis erre utal egy 1750. március 30—31-i hatósági ta­núkihallgatási jegyzőkönyv, miszerint: .. .„Ember emléke­zetűül fogva és minek előtte a Török Béts alá ment volna, a L. Patonai lakosok az ottani Templomot bírván mind ez ideig és minden háborgatás nélkül azon Templomban Iste­ni Szolgálatot tartottak.” Hogyan ment végbe Patona reformációja? P. J. „A lovász- patonai plébánia története” című, kéziratos művében ezt írja: „Falvak, városok marad­tak lelkipásztor nélkül minde­nütt az országban, (t. i. a mo­hácsi csatavesztés után), s amikor a lelkiszükséglet kielé­gítése végett ezekre a helyekre az új hit magvetője, a protes­táns prédikátor megérkezett, az áttérés egyszerre, valóság­gal testületileg történt. S az egykori katolikus templomból is így lett evangélikus...” Ez­zel a megállapítással kapcso­latosan jegyezzük meg, hogy a Pápa környéki evangélikus gyülekezetek reformációjának a kezdetét homály takarja, né­hány kivételtől eltekintve. Az első prédikátorok nevét csak a XVII. századból ismerjük. En­nek az a magyarázata, hogy a gyülekezetek egy része, még­pedig a nagyobbik, csak a XVII. század elején, ill. Bocs­kai és Bethlen szabadsághar­cait követően, a reformációnak mintegy feltételezett „második hulláma” révén' csatlakozha­tott a reformációhoz. Felvetett problémánkat ugyan meg nem oldja, mégis talán segít a tájékozódásban annak a ténynek a felidézése, amelyet az 1629. évi körmendi zsinat így rögzít több gyüleke­zetünkkel kapcsolatosan: „az ellenkezők (evangélikusok!) által elfoglaltatott.” Talán nem tévedünk, ha úgy véljük, ez azt jelenti, hogy a kezdet­ben lutheri irányú gyülekezet időben kálvini irányú prédiká­tort kapott, de a szóban forgó időben (ti. 1629-ben), ismét lu­theri irányú prédikátor szolgá­latával élt. Esetleg azért, mert időközben nem, de most újra lehetősége nyílott rá. De az is lehetséges, hogy a megrefor­mált eklézsiák, mind az evan­gélikusok, mind pedig a refor­mátusok, kölcsönösen éltek egymás pásztorainak, prédiká­torainak a szolgálatával. Az elmondottak után, majd­nem magától értetődő, hogy Patona eddig ismert első pré­dikátora is református. György Pétert az 1616. június 8-i pápai zsinaton ordinálta, rendelte Pathay István püspök Patoná- ra. A prédikátor azonban már a következő évben eltávozott a gyülekezetből. A már emlí­tett körmendi zsinat, 1629-ben Patonát is „az ellenkezők” által elfoglalt ■ gyülekezetek között említi. 1630-ban Szőlős­kei Miklós személyében evan­gélikus pásztort kap a gyüle­kezet. A patonai gyülekezet múlt­ját idéző legrégibb dokumen­tum a már említett 1750. évi tanúkihallgatási jegyzőköny­vön kívül ugyancsak a gyüle­kezetnek a tulajdonában levő 1696-os évszámot viselő úrva­csorái kehely is. Feltehetőleg az ősi gyülekezetnek régebbi okiratai is lehettek, de azok, mint a feljegyzésből tudjuk, az 1746-ban a parókiát ért tűz­vész következtében elégtek! Végezetül szeretném felem­líteni a patonai evangélikus és á csákberényi református ek­lézsiák XVII. század végi sors­ós hitközösségét! A Bécs felé nyomuló, majd ott vereséget szenvedő török—tatár had Szé­kesfehérvár környékén is fosz­togatott és gyújtogatott. Ekkor hamvadt el Csákberény is. A kárvallott emberek Szőnyi Gáspár prédikátoruk vezetésé­vel 1683-ban Lovászpatonára menekültek, mint „bátorságos helyre” és itt tovább élték szervezett gyülekezeti életü­ket, egészen 1688-ig, amikorra a török már végleg kiszorítta- tott az országból. Az öt évi számkivetésből minden fo­gyatkozás nélkül vezette vissza népét Szőnyi Gáspár. Sértetle­nül visszavitték a magukkal hozott ónból készült szent edé­nyeket is! Nem tudom bizonyosan, hogy a csákberényiek patonai átte- lepülése alatt volt-e külön evangélikus pásztora a gyüle­kezetnek. De azt hiszem és tu­dom, hogy a patonai evangéli­kusok templomuk mellett haj­lékukat és kenyerüket is meg­osztották menekült, szűkölkö­dő tesvéreikkel. Németh Tibor „Jó Isten” — így szoktad mondani te is. Helyes. Isten valóban jó. Javunkat akarja. Mégis, azt ajánlom, vigyázz! Ö nem a mi elképzelésünk szerint jó. Mi sokszor azt képj zeljük, hogy Istennek „köteles­sége” jónak lenni, vagyis min­dent ránk hagyni, ha mégis baj érne, segíteni rajtunk. így képzelte jónak Istent Je­ruzsálem népe is Jeremiás próféta idejében. Azokat az embereket szerették, akik mást se mondottak csak ezt: a jó Is­ten majd megsegít minket. Az asszíriai hadseregtől megme­nekültek valahogy. De máris új hatalom jelentkezett a ha­tárokon. ,A babilóniai király, Jeruzsálemben tovább folytat­ták a régi életet. Közben ezt hajtogatták: majd a jó Isten! Majd a jó Isten! A jó Istent emlegették, pedig igazában a pénz, az új ruha, az új villa, a teli has volt bálványuk. Mennyivel másként beszélt Jeremiás a jó Istenről. Nem az emberek szájaíze szerint. Ak­kor még nem volt újság. Kiállt a templomajtóba. Felszólalt gyű­léseken. Beszélt a piacon. Le­velet írt a királynak. Jeremiás észhez akarta téríteni Jeruzsá­lem népét. így beszélt: Halljátok meg az Ür szavát, így szól az Űr! Miért idege- nedtetek el tőlem? Miért nem érdeklődtök többé utánam, hi­szen én szabadítottam ki ősei­teket az egyiptomi rabszolga­ságból! Rossz cserét csinálta­tok, amikor helyettem idegen istenekben bíztok. Kettős go­noszságot követtetek el: el­hagytatok engem, az élő vizek forrását és repedezett kutakat ástatok, amelyek nem tartják a vizet. Hadd beszéljen — mondták az emberek — és nem hall­gattak Isten szavára. Csak egy izgága próféta és nem a jó Isten beszél — gondolták. Jeremiás nem engedte, hogy kitérjenek Isten megtérésre hívó szava elől. Egy alkalom­mal a fazekasműhelybe küld­te el őt Isten. Nézte a fazekas munkáját. Agyagot vesz a ke­zébe. Ráteszi a formálóko­rongra. Ha az edény, vagy a korsó nem sikerült, összegyúr­ta újra agyaggá és újra kezd­te a munkát. Megértette, mi­ért küldte őt Isten a fazekas­hoz. A rosszúl formálódott és újra összegyúrt fazekak példá­ján kell megmutatnia Jeruzsá­lem népének, hogy Isten jó, mert a jót szereti, a rosszat nem szíveli. így prédikált ek­kor Jeremiás: Ezt mondja az Ür! Vajon nem cselekedhetem e veletek úgy, mint a fazekas? íme, mint az agyag a fazekas kezében, olyanok vagytok ti az én kezem­ben. Jobbítsátok meg azért utatokat és térjetek meg. Ezután vett egy cserépkorsót a fazekastól. Megállt Jeruzsá­lem városának egyik kapujá­ban és beszélni kezdett Jere­miás: halljátok meg az Ür szavát! íme, veszedelmet ho­zok Jeruzsálemre, mert el­hagytatok engem. Ekkor ma­gasba emelte a korsót és föld- hözcsapta. Darabokra tört szét. így folytatta beszédét: ezt mondja a seregek Ura! Ekkép­pen töröm össze a népet és e várost, amint összetörhető e cserépedény. Háború és éhség tör rátok. A babilóniai király kezébe adlak benneteket, mert nem hallgattatok szavamra, Jeruzsálem népe így súgott Össze a megtérésre hívó szó hallatán: jertek és tervezzünk terveket Jeremiás ellen. Ver­jük meg őt nyelvvel és ne hallgassunk egyetlen szavára se! Később nemcsak nyelvükkel verték Jeremiást, hanem ök­lükkel is. Hazaárulónak kiál­tották ki. Börtönbe vetették. Meg voltak győződve, hogy a jó Isten érdekében cseleksze­nek így. A jó Isten érdekében, ahogy ők képzelték el jóságát. Jeremiás mégsem mondta ezért Istent rossznak. Mit gon­dolsz, ki ismerte jobban Isten jóságát: Jeremiás, vagy akik nem hallgattak rá? Istentiszteletek a Balaton mellett

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom