Evangélikus Élet, 1972 (37. évfolyam, 1-53. szám)

1972-10-22 / 43. szám

A békesség e rangéli urnának saruja ral Ef 6, (10—17) 15 Ha jártunk már mezítláb a Balaton kavicsos partján, vagy aratás után a tarlón, akkor biztosan tapasztaltuk, hogy mi­lyen bizonytalan, lassú és fájdalmas volt az előrehaladásunk. Ha sarut húztunk a lábunkra, egyszerre biztonságos, gyors és fájdalommentes lett a járásunk. A hit harcában, a békesség evangéliumának hirdetésében, a jó cselekvésben is sokszor úgy vagyunk, mint a sarutlan ember: elbizonytalanodunk, meglas­sulunk, sebeket kapunk. Ezért biztat ez az ige: „Saruzzátok fel lábatokat a békesség evangéliumának hirdetésére való készség­gel”, A BÉKESSÉG EVANGÉLIUMÁNAK HIRDETÉSÉBEN kü­lönösen fontos, hogy mi lesz annak az eredménye: csak látszat- békesség-e, vagy valóságos. A békességet valódivá a biztonság teszi. Szolgálatunkban tehát néni mindegy, hogy tudunk-e bi­zonytalankodás és ingadozás nélkül harcolni, kialakul-e ben­nünk és körülöttünk olyan megnyugodott légkör, amely nem törékeny, hanem szilárd békességet eredményez. Mert életünk minden területén erre a biztonságra van szükségünk. Istennel való kapcsolatunk, „lelki békességünk” bizonytalankodva csak a lelkiismeretfurdalásig jut el. Családunkban, munkahelyünkön nyugtalan feszültség lesz úrrá, ha csak látszatbékesség az ösz- szekötő kapocs. De így igaz ez a legszélesebb világproblémák területén is. Amikor pl. elérhető közelségbe került az európai biztonság megvalósulásának a lehetősége, a felszabadult öröm érzése hullámzott végig országokon és népeken. Viszont a kö­zel-keleti, vagy egyéb bizonytalan tűzszünetek aggodalommal töltenek el bennünket. A békesség evangéliumának hirdetésére való készségünk, röviden: békevágyunk, késztessen bennünket, valóban arra, hogy minden erőnket megfeszítve küzdjünk a biztonságos békességért mindenütt, , A BÉKE-SZOLGALAT MÁSIK DÖNTÖ KELLÉKE A GYOR­SASÁG. A legrégibb tapasztalatok sűrűsödtek össze ebben a közmondásban: „Kétszer ad, aki gyorsan ad”. A halogatással a békülésnek éppen a zamatét, az örömét vesszük el. Egymás­tól elhldegült házastársak azért nem találják meg újra egy­mást, mert elkéstek a béküléssel. Nemcsak a gyógyszerek sür­gősek sokszor annyira, hogy repülőgéppel viszik oda, ahol szük­ség van rájuk, hanem a békesség evangéliuma hirdetésének halogatása is megbocsáthatatlan bűn. Egyetlen ember lelki bé­kessége is sürgető feladat, de Indokínában is sok százezerrel többen élnének, ma, ha évek óta nem halogatnák a békekötést. De jó volna, ha az a bizonyos „saru” mindig a lábunkon lenne! Kudarcok helyett győzelmeket érnénk el, a gyorsasággal a bé­kesség éltető lelkét tudnánk továbbadni. MIKÖZBEN A BÉKESSÉG EVANGÉLIUMÁT IGYEK­SZÜNK ELFOGADNI, és elfogadtatni, könnyen sebeket ka­punk — saru nélkül. Isten azért is „saruz fel” tehát bennün­ket, hogy védettségben legyen részünk. A kudarcok könnyen megsebeznek: hiába békítünk, mélyül a harag, hiába harcolunk a békéért, valahol a földön mindig dörögnek a fegyverek. Meg­sebez bennünket a közöny és a gúny, a megfáradás és az el­erőtlenedés. Égető fájdalmak ezek éppen úgy, mint a tarló, vagy kavics marta talpon a sebek. Hogyan lehet mégsem csüg­gedni, továbbra is helytállni, sőt még a sebektől is meggyó­gyulni? ..Felsaruzva lábunkat..Védelmet kapunk, a Szent­lélek erejét, attól a Krisztustól, akiről már a próféta megírta, hogy „betegségeinket viselte, fájdalmainkat hordozta”. Azért, hogy az ő erejével, a tőle kapott készséggel végezhessük to­vábbra is a „békesség evangéliumának" hirdetését. Bárány Gyula A FESTŐI SZÉPSÉGŰ NYU- GAT-NOGRÁDBAN, a Na­szály hegy alatti fennsíkon fek­szik egy kis község, a neve Ös- agárd. Két oldalról erdőség ko- szorúzza ezt a nagyon régi tele­pülést. A legrégibb adatok sze­rint ezt a községet Zsigmond király adományozta nejének Borbálának 1424-ben. Csupa történelmi nagy nevek találha­tók e terület birtokosai között 1467-ben a Lorántffyak és a Szapolyaiak perlekedtek e helységért és 1526-ban Wer­bőczy István tulajdona és 1666- ban Balassa Imre birtoka volt A REFORMÁCIÓ hamar megvetette lábát e területen. Eredetileg magyar lakosai a török hódoltság idején kipusz­tultak és Gömör és Hont me­gyékből szlovákok települtek le e községben, akik evangéli­kusok voltak, így e kisközség egyházilag is nagy múltra te­kinthet vissza. Életerejükre és összetartásukra az is jellemző, hogy a váci püspökség tőszom- szédják*m is megőrizték atyáik hitét az ellenreformáció idején is mind a mai napig. Jelenleg 460 evangélikus lélek él az ős­agárdi evangélikus gyülekezet­ben. A falu túlnyomó része tsz- tag a többiek üzemekbe járnak és ingáznak. A falu életszínvo­nala 10 esztendő alatt óriásit emelkedett. Anyagilag jól szi­tuált körülmények között él­nek. SZEPTEMBER 24-ÉN a nóg­rádi egyházmegye esperese Gartai István iktatta be lelké­sz! hivatalába a gyülekezet új lelkészét, Kalácska Bélát, a legfiatalabb lelkészgenerációnk egyik tagját, akit a gyülekezet egyhagú bizalommal meghívott a megüresedett lelkészi állás betöltésére. A verőfényes őszi vasárna­pon egyre érkeztek a vendé­gek Csabacsüdről, Békéscsabá­ról, Csepelről, Sződligetről, Dunaegyházáróí, a nógrádi egyházmegve gyülekezeteiből, sőt még a fővárosból is. Amikor a harangszó felcsendült a zsú­folásig megtelt templomban, az Erős vár a mi Istenünk hatal­masan hömpölygő dallama és 8 lutherkabétos és egy refor­mátus lelkész kísérte a tem­plomba az esperest és a beik­tatandó új lelkészt. GARTAI ISTVÁN ESPE­RES, ZÁTONYI PÁL csaba- csüdi lelkész, az új lelkész apó­sa és Szabó István dunaegyhá- zai lelkész, az előd léptek az oltár elé, hogy a beiktatás szol­gálatát elvégezzék. Az esperes 2 Péter 1, 16—24 alapján tar­totta a beiktató beszédet. Hang­súlyozta. hogy örömünnep ez a nap a gyülekezet számára, mert új lelkipásztort kap, akire Isten Nem egyedül, hanem közösen... Lelkésziktatás Osagárdon a prófétai beszéd hirdetését bízza. Örömünnep egyházme­gyénk számára is, mert az első nógrádi ösztöndíjas lelkészt iktatja, de a lelkész számára is az, mert élete és szolgálata számára felejthetetlen ez a nap. Kiemelte az esperes, hogy a lelkészi szolgálat lé­Hazafias Népfront nevében üdvözölte az új lelkészt. DÉLUTÁN ŰJRA A TEM­PLOMBA vonultak a hívek. Megérkezett salgótarjáni szol­gálatából az Északi Egyházke­rület püspöke D. dr. Ottlyk Ernő püspök is feleségével és a délutáni Istentiszteleten Mk 9, 14—24 alapján hirdette az igét. Igehirdetésében rámuta­tott arra, hogy ezen a napon sok jókívánság elhangzott az új lelkész és a gyülekezét felé, de mégis az élő Jézus a lé­nyeg ezen a napon is. Merjük Jézushoz vinni életünk min­den problémáját. Egyéni, Csa­ládi, gyülekezeti, társadalmi életünk és az egész emberiség minden kínzó kérdését — mondotta. Garami Lajos GYERMEKEKNEK Más nyege Isten prófétai beszé­dének a szolgálata a gyüle­kezetben, hazánkban és az emberiség nagy családjában. „Ügy hirdessed az igét, hogy az előre világítás legyen” — mon­dotta. Ennek fényébe kell állí­tani földi életünk minden vi­szonyát (család, egyház, mun­kahely, haza, emberiség), mert akkor töltjük be jól szolgála­tunkat. Amikor embereknek szolgálunk, akkor Krisztus nyomdokain járunk — mon­dotta. A beszéd után felcsendült az énekkar hangja, a fiatal papné vezényelte. AZ ÜJ LELKÉSZ Mt 5, 13—16 alapján hirdette az igét. A só és a világosság szol­gálatáról beszélt. A só szolgá­latát, valamint a világosság jézusl hasonlatát az egyház és a lelkész szolgálatára alkal­mazta. Szeretnék világítani, szeret­nék só lenni az élet minden területén, azonosulni az embe­ri problémákkal — mondotta, „úgy, hogy ezt a szolgálatot az egész gyülekezettel, közösen végezzük.” AZ ISTENTISZTELET UTÁ­NI KÖZGYŰLÉSEN 17-en kö­szöntötték az új lelkészt és a gyülekezetei. Elsőnek Janecs- ka András ősagárdi felügyelő, majd Gyurica Zsuzsanna és Tóth Zsolt az Ifjúság ne­vében és Sinkó Pálné a gyülekezet nevében. Zátonyi Pál csabacsüdi lelkész megha­tó szavakkal köszöntötte ve- jét, Garami Lajos az egyhá- zasdengelegi, Solymár András a szomszédos felsőpetényi, Kühn Ernő a nógrádi frater- pitás nevében köszöntötte. Azután az elődök Szabó Ist­ván dunaegyházai és id. Harmati Béla ny. lelkészek, majd Jancsó Bertalan aki­nek tanítványa volt Kalácska Béla és Szabó István is mon­dott szívtől-szívig ható szava­kat. Ürögdi Ferenc szarvasi református lelkész, Szwoboda Sándor a nógrádi egyházme­gye másodfelügyelője, a gal- gagutat, penci, csepeli és a du- naegyházi gyülekezetek kül­döttei után Piát János a helyi Ami eltér a többitől, arra mondjuk, hogy — más. Izrael népe nép volt, de más mint a többi nép. Kánaán földjén sokféle néppel találkoztak: fi- llszteusokkal, amálekitákkal, midianitákkal. Ezeknek a né­peknek egy-egy király állt az élén. Erőszakos, hatalmaskodó emberek, akik szüntelenül hó­dítani akartak és ezért hábo­rúba vitték népüket. De nem­csak ellenségeiket igázták le, hanem tulajdon népüket is el­nyomták és kizsákmányolták. Izrael népének nem volt ki­rálya. Helyesebben: maga Is­ten volt a királya. Ahol pedig Ő a király, ott az ember erős várra, jó fegyverre és védő pajzsra talál. De mi történik, ha az emer ezt a királyságot megunja? Izrael népe megunta ezt a királyságot. Nem akart más lenni. Olyan akart lenni mint a többi nép. Királyt akart, har­ci dicsőséget, zsákmányt. El­mentek Sámuelhez, a főpaphoz és így szóltak néki: adj né- künk királyt, hogy uralkod­jék rajtunk. Sámuelnek nem tetszett a nép beszéde. El­mondta bánatát Istennek. Is­ten így vigasztalta a már öre­gedő főpapot: ne búsulj, nem téged utáltak meg, hanem en­gem. Nem akarják, hogy ural­kodjam felettük. Mégis hall­gasd meg kérésüket és adj ne­kik királyt. De Izrael királyá­nak más emberré kell lennie. Élt abban az időben egy Kis nevű ember. Fia, Saul, sudár­termetű ifjú volt. Fejjel emel­kedett ki társai közül. Egy al­kalommal Saul édesapjának a szamarai oly messzire íutottak a legelőről, hogy nem kerül­tek elő. így szólt ekkor fiához: Menj el és keresd meg a sza­marakat. Kereste mindenfelé, de hiá­ba. Végül így szólt szolgájá­hoz: Térjünk most vissza, mert édesapám már nem a szamarakért, hanem miattunk fog aggódni. Szolgája azonban így válaszolt: ne térjünk haza. Itt lakik a közelben Isten em­bere, Sámuel. Keressük fel, hátha segít rajtunk. Bementek a városba. Mind­járt a város kapujában össze­találkoztak Sámuellel. Isten már egy nappal előbb meg­mondta Sámuelnek’: egy em­bert küldök hozzád holnap reggel. Kend föl olajjal ki­rállyá. Ö szabadítja meg a né­pet a fillszteusok kezéből. Sámuel azonnal felismerte, hogy Saul az az ember, aki­ről Isten neki szólott. Bevezet­te házába. A főhelyre ültette. Ünnepi ebédet készíttetett sza­kácsával számára. Megnyug­tatta, hogy a szamarak meg­kerültek. Figyelmeztette, hogy következő nap reggel, amikor hazafelé indul, komoly dolog­ról kell vele beszélnie. Saul csodálkozva és riadttan válaszolt: miért tüntetsz ki en­gem ennyire. Hiszen én Izrael legkisebb törzséből, Benja­min törzséből származom és ennek a legkisebb törzsnek legkisebb és legszegényebb családjából. Másnap korán keltek. Egy darabon elkísérte Sámuel az úton Sault. Így szólt hozzá: küld előre szolgádat, mert be­szélni szeretnék veled arról, amit az Űr mondott rólad. Amint négyszemközt marad­tak, Sámuel elővett egy kis edényt és a benne lévő olajat Saul fejére töltötte ezekkel a szavakkal: most fejedelemmé ken téged az Ür Izrael felett. Az ő lelke fog reád szállni és más ember leszel. Sokszor külsőleges dolgok miatt érezzük magunkat „más”-nak a többi embernél. Divatos ruha, berúgott gól, jó bizonyítvány könnyen bekép­zeltté tesz. „Más” vagyok. Saul is gondolhatta: egy fejjel ma­gasabb vagyok mindenkinél, ezért vagyok más. Meg kellett tanulnia, hogy. akkor más iga­zán, ha Isten Lelke vezeti: Petőfi nyomában Csomádi és penci közjáték AZ ASZÓDI DIÁKOK KÖ­ZÖTT általános szokássá vált, hogy a jó barátok szüleik enge­délyével egyikük családi köré­ben töltötték el a karácsonyi, húsvéti szünetet, sőt nyaranta is meglátogatták egymást. Így járt Csörföly Lajos szüleinél vendégségben 1835-ben Jaku- bovics — későbbi nevén Ke­mény János. így kerül Csornád­ra az Eszterpály családhoz 1838 A csomádi papiak 1838-ban. mellette az olajfa. (Rajz, egy­kori festmény után) esztendőben Petőfi. Szüleit azon év telén érte a tragédia, hogy házukat a Duna jeges ára­dása elpusztította. Esztergályék meghívása mindenképpen ked­ves figyelmesség lehetett a szerencsétlenül járt Petrovics család fiának. Távoli rokoni kapcsolat is közrejátszott eb­ben, mert E sztergály Mihály lelkész édesanyja Hruz lány volt, a galgagutai tiszttartó fe­lesége. A Hruzok pedig mind egy nemzetségből származtak, a felvidéki Liesnóról, s számon- tartották egymást. AZ ESZTERGÁLY CSALÁD különben is mindenkor szíve­sen látta a diákvendégeket. Ja- kubovics-Kemériy János öccse többször megfordult náluk, s mint szemtanú írta: „Házuknál, mint tekintélyes papi háznál, különösen a nyári szünnapo­kon, nagy számban megfordul­tak főtanodai növendékeknek, ugyancsak vigyáznia kellett az Esztergály-háznál, hogy képes­sége meg ne csalja, mert a ha­mis lányok könnyen kifogtak az érettségire gyöngén készült su- hancokon.” Kik voltak ezek a „hamis lá­nyok”? Amália, később Petőfi egykori sárszentlőrinci lskola- és lakótársának, Sárkány János szarvasi lelkésznek a felesége, a kisebb Emíliát Moravcsik Mi­hály lelkész, későbbi esperes veszi el. A többi lányok is lel­készekhez mentek férjhez, egy pártában maradt. Kemény Mihály évtizedek múlva is mély tisztelettel szól ennek az öt lánynak édesany­járól, aki maga nevelte őket, otthon nagy sikerrel, még a franciát és zenét is tanulták tőle. Esztergályné Clementis Karolina kimagasló egyénisé­gét példaképül állítja Kemény a magyar anyák elé. Megtud­juk tőle. hogy nemcsak művelt, okos nő volt, hanem kiváló gazdasszony is. „Sokan óhajtót-, ták leánygyermekeiket leg­alább pár évre gondjaira bízni, s így történt, hogy évek hosz- szú során évenként két-három növendékleányka tartózkodott házuknál.” Clementis Karolinának pél­dás élettársa volt férje, Eszter­gály Mihály főesperes. Erélyes, bátor helytállását megmutatta a szabadságharc utáni önkény- uralom idején. 1853-ban Koren professzort megvédi az ellene koholt vádakkal szemben. En­gedély nélkül használt tan­könyvek miatt vonták felelős­ségre az érdemes tanárt. Esz- tergály maga is meghurcolta­tást szenved a pátens elleni til­takozása miatt. PETŐFI ILYEN CSALÁDI KÖRNYEZETBEN tölt el két kellemes hetet barátja, a lel­kész fia, Esztergály Miska tár­saságában. A kis, egyszerű, zsúpfedeles falusi papiak előtt hatalmas olajfa bólogatott. A Csörföly család otthona Pencen, mely vendégül látta Petőfit 1813-ban Alatta a kispadon Petőfi is ült. A fa azóta elpusztult, gyökere újabb hajtást eresztett, s most is él. Ahogy tovább élt a pap­iak gazdáinak tudatában, egy­másnak adva át Petőfi csomádi látogatásának emlékét. A pap­iak egyik szülötte ehhez a fá­hoz fűzte versben a költő hal­hatatlan emlékét: Kertünkben vén olajfa állott, Mohos kis papiak előtt: — A vén fát legenda övezte Petőfi is alatta ült. Petőfi Csornádon minden bi­zonnyal megismerkedhetett Györgyei János tanítóval, aki később Pencre került. Munkás­ságáról 1843-ban cikket olva­sunk a Századoíc-ban. „A cso­mádi iskola néptanítója t. Györgyei János, a nevelés kö­rüli ügyes tapintata, forró buz­galma mindent kielégíte.” A magyar nyelv terjesztésében, megszerettetésében kiemelke­dő eredményt ért el. Csornád ma Petőfi neve mel­lett Esztergály Mihályról, Györgyei Jánosról sem feled­kezhet meg. Ápolja híven fe­ledhetetlen emléküket. ÉRTÉKES SZÄMADÄS- KÖNYV maradt fenn a penci leányegyház bevételeiről és kiadásairól, melyet 1788-tól Czeperik János lévita veze­tett. Bejegyzései ékes bizonyí­téka az ősök áldozatkész ada­kozásának. Évtizedekig gyűj­tenek templomuk megépítésé­re. Ki mennyi tégla árát fizeti be, aszerint jegyzik be ado­mányát. 1827 elején egy be­jegyzés ragadja meg figyel­münket: „Pana inspectorova Gazdina offerovala 5 Rft.” Nem ismeretlen előttünk, hogy az egyház akkori ins­pektora, vagyis felügyelője Pencen Kosztolányi Imre ny. táblaíró, ügyvéd, a házvezető­nője pedig a fiatalon özve­gyen maradt Hruz Éva. Nyolc év múlva, Advent el­ső vasárnapján, 1835-ben fel­avatják azt a templomot, melybe Hruz Éva 250 téglája is beépült. A nagy ünnepség után hamarosan közeledik ka­rácsony, s a Kosztolányi-ház gazdaasszonyának is ajándé­kot hoz. Megérkezik vendég­ségbe Aszódról, a latin iskolá­ból unokaöccse, a kis Petro- vits Sándor. Három barátja társaságában jön. Az' egyik Csörföly Lajos, a Podmanicz- kyak penci tiszttartójának fia. Hozzájuk látják vendégül Ja- kubovics Jánost, a cinkotai lelkész fiát, Dlhányi Zsig- mond, a csővári lelkész árvája pedig Pencen lakó Özvegy édesanyjához érkezett haza. Kalandos úton jutottak Penc­re. Csővár alatt, a penci völgy kezdetén megbokrosodtak a lovak, szekerük rúdja eltörött, A Kosztolányi ház Pencen, melyben Petőfi nagynénje, Hruz Éva házvezetőnő volt. Itt vendégeskedett Petőíi 1835-ben és 1838-ban a diákok kirepültek a havas kocsiútszélre. Jajveszékelés és kacagás között ocsúdtak fel. Mulatságosnak csak Pet­rovics Sándor tartotta az ese­tet. Egy penci bőrös zsidó sze­kerén folytatták tovább az utat ringó, „illatos” bőrök te­tején. PENCEN MEGCSODÁL­JÁK az új, emeletes evangéli­kus templomot, melynek alag­sorában 48 esztendeje Pencen működő öreg kántor tanít. Gyorsan elrepül a két hét, s visszatérnek könyveikhez a diákok. Három év múlva már a nyurga Petrovits Sándor sel- meci diák látogatja meg nagy­néniét szüreti vakációban. Együtt érkez’k Kosztolányi egyik fiával. Újabb két bol­dog penci hét' Abban az idő­ben ennek a kis falunak Európa-híres bora termett, sátras szekereken szállították Morva- és Lengyelországba. Az ifjú ekkor kezdi bontogat­ni költői szárnyait. Szerin­tünk Pencen keletkezett A hűtelenhez c. verse. Visszain- dulásuk előttt megtudja, hogy Selmecről történt távozásuk után leesett az első hó. Ez az aktualitás íratja vele az utol­só versszakban: Engemet kietlen puszta hely vár Éjszak hófödözte bús ölén Hosszú, küzdelmes évek vár­nak még reá, s nagyon sok megpróbáltatást kell elvisel­nie abban az öt évben, míg ismét visszatér Pencre 1843- ban. Gödöllőn regényt fordít, s onnan jön az „apostolok lo­ván” Pencre. Magával csalja Hévízgyökről Horváth Károly egykori iskolatársát, Domony- ból Dlhányi Zsigát, aki köz­ben anyátlan árvaként Broc­ken József domonyi lelkész gyámságába került. Pencen a kedves Csörföly család köré- be'n ismét kellemes napokat töltenek együtt a jó barátok. Itt találkozik össze az egy­kori tanítóval, Györgyei Já­nossal. Az érdemes pedagógus helyet cserélve Pencre kerül, s négy év múlva Hruz Éva házassági tanúja, mikor az férjhez megy az aszódi egyház tekintélyes kurátorához, Fas- ka Samuhoz. PETŐFIT UTOLSÓ PENÓI LÁTOGATÁSÁRÓL barátai gyalog kísérik vissza Gödöllő­re. Ha nyomon akarjuk kö­vetni élete útját, a penci láto­gatásról sem szabad megfe­ledkeznünk, mert itt minden alkalommal boldog volt. Jakus Lajos

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom