Evangélikus Élet, 1972 (37. évfolyam, 1-53. szám)

1972-10-22 / 43. szám

Levett kalappal és meghajtott térddel Kettős jubileum Szarvason Csodálatosan szép Ilyenkor a Szarvasi Arboretum. Az ősz, ez a nagy mester kifogyhatat­lan ötletességgel festi színesre a hazai és külföldi fák és bok­rok leveleit. Jó kalauzom van, gondnokom, aki tágra nyílt gyerekszemmel ki tudja hány­szor csodálta meg az Alföld homokjába telepített liget kü­lönös világát. A Körös-partig megyünk s megállunk szem­ben az egykori „proli-fürdő­vel”, ahol még alig harminc évvel eíelőtt paraszt- és inas­gyerekek zsivajgó hada dobta magát a forró ayárban a fo­lyó hűs vizébe. S oda a part homokdombjára helyezte el a két világháború közötti irre­dentizmus az „ország közepé­nek” groteszk jelét. Ezen a szép őszi napon az egymás mellé sietve felsorakozó kis vikend-házak gazdái sürgö­lődnek odaát, hogy a kelle­meset a hasznossal kössék ösz- sze e szombat délután. Egykor úgy látták az ősök igazságos­nak, hogy minden letelepülő a telkén kívül itt is kapjon egy kis részt a folyóparton. 250 Evvel ezelőtt TÖRTÉNT EZ, amikor Matej- desz Lőrinc és Grenerciusz János próbált minél jobb fel­tételeket kicsikarni az Abauj, Gömör, Nógrád, Pest megyék­ből ideköltöző szlovák telepe­sek javára a munkaerő hiány­ban megszorult uraságtól. A társadalmi igazságnak és a közösségért érzett felelősség­nek ez az akkor elvetett drá­ga magva, a századok során nemegyszer nőtt fává és bo­rult sokakat csodáitató virág­ba itt a Körös partián. Mar- kovitzot és Tessediket, Ha- maljar püspököt és a szarvasi gimnázium kitűnő tanárait emlegeti többek között a gyü­lekezet jubileumi közgyűlésén a 75 évvel ezelőtt épült t)j- templomban a megemlékezés­ben Kovács Pál az Ötemplom igazgató-lelkésze október 1-én. A 250 ÉVRE EMLÉKSZIK AZ IDÉN A VÁROS ÉS A GYÜLEKEZET. Mert az em­lékezésben a kettő elválaszt­hatatlan egymástól, ahogy er­re Dauda Mihály, a városi ta­nács VB. Művelődési Osztály vezetője (ma négy diplomás egykori tanyasi tanító) ugyan­csak a gyülekezeti közgyűlé­sen elmondott köszöntésében leszögezte. A telepesek egyhá­zi élete akkor egybeesett az állampolgárok életével. S ha e történelmi örökségnek az előbb említett felfénylései mellett Illés Béla: Honfoglalás „A három magyar jó ideig •ismét némán rótta az utcát. — Na, Gyula, múlik az idő? — Múlik. Mindketten ugyanarra gon­doltak: még csak másfél esz­tendeje annak, hogy először sétáltak egymás mellett, egy hadifogolytáborban, a tábor drótkerítéssel körülvett ud­varán, valahol, nem messzi a Volgától... — Másfél év! — gondolta nagyot sóhajtva Bálint. — Az­óta két és fél ezer kilométert tettünk meg és — a történe­lem óráján mérve — száznál több esztendőt éltünk. Pász­tor akkor valami jogtalanul szerzett krumpliról vagy krumplilevesről beszélt — ma tizenöt-húsz, vagy még több ezer magyar gondja van a ke­zében. Akkor két gyermeke jövőjének gondja gyötörte, ma felelősséget erez az egész magyar nép jövendőjéért. Másfél év... — Akkor lehetetlennek tar­tottam mindazt, amit a ko­pasz őrnagy jövendölt és ami azóta pontosan, nagyon pon­tosan valóra vált — gondolta Pásztor. — Ma már tudom, tapasztalatból tudom, hogy a mi számunkra nincs lehetet­lenség.». voltak időszakok Szarvas és a gyülekezet életében, amikor átmeneti elbizonytalanodás homályositotta el a múlt fé­nyeit — amint erre őszintén mutatott rá a történeti vissza­tekintésben Kovács Pál — ma újra kettős rangot kapott az ünnep. Praznóczy Iván, a Hazafias Népfront városi és járási bi­zottságának elnöke tette ezt a „Levett kalappal és meg­hajtott térddel állunk meg a 250 és a 75 évet jelző szám mellett” — kezdte igehirdeté­sét D. Káldy Zoltán püspök. Majd elemezve az egykori le­települők szolgáló életét tett bizonyságot arról, hogy hi­tünk szerint a történelem s benne a falvak és gyülekeze­tek életének irányítását Isten végzi. Erre természetes válasz lesztését iskoláival, kísérleti telepeivel, modernizálódó gaz­daságaival. Ezf a célt szolgálja iparosodása is. A dédapáktól örökölt nádas, zsuppos házak ujjávarázsolódnak s melléjük sorakoznak az összkomfortos új lakótelepek. Az új tanács­háza átadja a régit a múzeum­nak. — Ebben az építő mun­kában benne élnek az evan­gélikus gyülekezet tagjai is s mint már idézett megemléke­zés összegezi, amit az ősök „szerény keretek között való­síthattak meg, azt mi többre vihetjük összefogással, egyet­értéssel.” AZ EGYETÉRTÉS, AZ ÖSSZEFOGÁS szükségességé­ről szólt minden ünnepi meg­nyilatkozás attól a pillanattól kezdve, hogy Aradi András az újtemplomi gyülekezet igazgató-lelkésze a templom kapujában a lelkészek, pres­biterek és ünnepi gyülekezet élén köszöntötte az érkező D. Káldy Zoltán püspököt és fe­leségét. Tomka Pál újtemplo­mi felügyelő. Koszorús Oszkár esperes, Ürögdi Ferenc refor­mátus lelkipásztor. Regös András római katolikus apát­plébános, Bártfay Kellő Gusz­táv tiszaföldvári lelkész kö­szöntése a közgyűlésen. D. Kál- dy Zoltán püspök, Táborszky László békéscsabai lelkész (a kondorosi volt leánygyüleke­zet megbízott jaként is), dr. Cscmgrády János ótemplomi gyülekezeti felügyelő felszóla­lása az ünnepi asztalnál (töb- száz résztvevő előtt) mind je­lezték, hogv ennek az összefo­gásnak jelentős eseményévé vált ez az egyházi jubileumi ünnepség A KÖZÖSSÉG SZOLGÁ­LATÁNAK ÜTJÁN való to­vábblépést kívánta szolgálni az az eszméltetó kiállítás is, amelyet a gyülekezeti terem­ben rendeztek a múlt értékei­ből és amelynek megrendezé­sében Nobik Erzsébet lelkészi munkatárs vállsHa a legna­gyobb részt. A Tessedik által csináltatott szobrok (Hit és Szeretet. Szorgalom és taka­rékosság). Tessedik „lélek- Összeírása”, amelyben még a cselédekre vonatkozólag Is legfontosabb adat: tud-e írni és olvasni? — Kollár János siándékozta posztillás kötet, Ruzicskai Györay vázlatai, szlovák-szoba stb. emlékez­tetnek a múltra és ösztönöz­nek a jövőre. AZ ÜNNEPI ALKALOM SZÉP ZÁRÓAKKORDJA volt az esti hangverseny az Ö- templomban. amelyen a haj­dani jeles Borgulya Endre kántor orgonáján Trajtler Gá­bor Bach. Caesar Franck, Su­lyok és Liszt számokat adott elő és két szarvasi származású énekművész, a televízió vetél­kedőből ismert Kovács Erzsé­bet és az Oneraház színpadá­ról ismert Tóth Pál énekelt. M. Gy. A gyülekezeti kiállítás egy részlete megállapítást felszólalásában. Mert az ősök egykori példája, amikor „a pap nemcsak lelki vezetője, de bírája is volt né­pének” a ma élő nemzedéktől igazolást, elismerést és tiszte­letet nyert. Másrészt D. Kál- dy Zoltán püspökben, az ün­nepi igeszolgálat végzőjében azt az egyházi férfit és hivő embert üdvözölhetjük, „aki nemcsak az egyházban, de az állami közéletben és a nem­zetközi életben is bölcsen és hozzáértéssel végzi szolgála­tát,” s ezzel reprezentálja azt az egyházat, amely visszata­lált önmagához és bátran lép tovább a haladó hagyomá­nyokra építve. — Minden fel­szólalás és köszöntés igen Volt egyházunknak arra a döntésé­re, amit Káldy püspök így fo­galmazott meg: „Nem úgy él­tek, hogy csak befelé fordul­tak, hanem a társadalom felé is. A társadalom javára mun­kálkodtak s minden kegyes­ségnek ez az értelme. Ez a mi feladatunk is.” A 75 ÉVVEL EZELŐTT FE1J3ZENTELT ÜJTEMP- LOMBAN elmondott püspöki igehirdetés a 26. Zsoltár 6—8. versei alapján is ezért gyako­rolt mély benyomást a közel kétezres hallgatóságra. így hót ismét elválunk, Gyula! — szólalt meg hosszú hallgatás után Bálint. — Hol fogunk újból találkozni? A munkácsi Csillagot az őr­nagy elvtárs jelölte ki. Oda­rendelt, ott jelentkeztem. Ké­rem, hogy most is maga mondja meg, hol találko­zunk? A három pár nehéz csizma alatt hangosan recsegett, a hó. a hála, amely a zsoltáríró sza­vaival élve „gyakorolja az Űr oltárát”. Ennek a gyakorlás­nak az első jele az az áldozat- készség, amely 250 és 75 évvel ezelőtt megnyilvánult az épí­tők áldozatában és amelyet Isten a Krisztus áldozata visszhangjaképpen elvár a ma élő gyülekezettől is. — De az alkalmi áldozaton túl Isten az egész szívünket kéri áldoza­tul, „hogy az verje háládat, az verje örömödet, az verje a dicséretedet egyetlen csodála­tos ritmusra.” A SZÍV, AMELY SZERETI ISTENT, megnyílik Isten cso­dadolgainak meglátására és arra, hogy „hallatós szóval dicsérje őt és elbeszélje cso- dadolgaít”. Hogy ez a dicséret miképpen érik bizonyságtevő tettekké gyülekezetben, csa­ládban, társadalomban, a ha­zaszeretet cselekedeteiben, ezt illusztrálta a püspök a 250 év történetének példáival. Így kell megnyílni ma is a szívnek, hogy „az ige bele­hulljon, benneteket meggaz­dagítson, életeteket megszé­pítse, nektek békességet, örö­möt, igaz reménységet adjon, hogy szebb legyen a családi életetek, hűségesebb a min­dennapi munkátok Szarvas városában és a mezőkön.” „Hogy az erővel, amit itt kap­tok. szolgáljatok a felebarát javára, a társadalom javára, ennek a népnek és az egész emberiségnek a békéjét épít­sétek.” SZARVAS MA ÚJRA ÉPÍT Bizonyos lemaradás után — erről beszélgettünk Dauda Mihállyal az ünnepi asztalnál — gyors lendületet vesz újra a fejlődés. Tessedik nyomá­ba lépve szolgálla a korszerű szocialista mezőgazdaság fej­— Tudod mit Gyula? Az ujesztendő tiszteletére fogad­juk meg, hogy mindenütt ta­lálkozni fogunk, ahol népünk­nek. pártunknak szüksége lesz ránk. — Megfogadom! — felelte nagyon hangosan Pásztor. — Én is ott leszek! szólalt meg Drávái, aki eddig a távo­li múltban és messzi jövendő­ben fürkésző gondolataiba merülve, némán lépdelt két testvére mellett.” így végződik a modern ma­gyar irodalom egyik legna­gyobb hatású regénye, Illés Béla Honfoglalás című köny­ve. A „három testvér egyike — a kopasz őrnagy — maga az író, Pásztor Gyula pedig refor­mátus lelkész és Drávái Gyu­la — a harmadik — budapesti munkás. Az őrnagy hosszú évek emigrációja után került haza, a másik kettő viszont hadifogolyból lett a magyar nép felszabadításáért vívott harc önkéntes katonája. S azó­ta nemcsak ők hárman, hanem sokmillióan haladunk egymás mellett, ott, ahol népünknek szüksége van ránk. Felszaba­dulásunk izgalmas történeté­nek leírása mellett, ez ennek a szép regénynek a tanulsága. vi. Kiss Taniás: Amor sanctus 1. Nem számoltam meg le veled. talán nem, is fogok, sugárzol, simogat szeled, pedig nincs rá okod: ó, hányszor elengedtelek, és most se tudom, hogy mit tegyek, fussak, vagy arcul üsselek? Hisz a kezem fogod. 2. Serény két lábad el nem fárad, hiába futnék, megtalálsz. Körülzársz, mint folyó a várat, ölelsz, velem az ágyba hálsz. Elaltatsz, ha elkezdek félni, szidnálak, de nem engeded, nem tudok én halni, se élni, csak egyidejűségben veled. Gyötör a szomj, szelíd szavakra, vadonból is kiátkozott: s mint szarvas szép híves patakra, színed elé kívánkozok. (A ' öltő „Mérleg hava” című 1972-ben megjelent versköteté­ből.) Megszavazták a fegyverszállítást! Mennyi minden jut az ember eszébe, ha Svájcra gondöT! Méltóságteljes havasok és gyönyörű tavak, rendezett városok és falvak, a munkában igen szorgalmas és lelkiismeretes nép, óragyártás, csokoládé és sajt, két világháború vérzivatarában megőrzött semlegesség, bankok és világszervezetek, Zwingli és Kálvin reformációja — és lehetne még sorolni a jellemző ada­tokat. De vajon tudjuk-e erről az országról, hogy a világon Ang­liával együtt éppen Svájc szállítja külföldre a legtöbb fegy­vert? Olyan nagyhatalmak is csak utánuk következnek, mint az Egyesült Államok és Franciaország. Az elmúlt hét év alatt a svájci fegyverszállítások 18%-os emelkedést mutattak, a világ fejlődő országaiba pedig az elmúlt négy év alatt ötszörösére emelték a kivitelt. Pedig a második világháború óta a világon kitört 57 háborús esemény közül 55 a fejlődő országokban tör­tént. É tények súlya nehezedett a svájciakra, amikor szeptember 24-én az urnák elé járultak, hogy népszavazással döntsenek a kérdésről, engedélyezhető-e továbbra is a svájci ipar számára, hogy fegyvereket szállítson más országoknak vagy sem. Helve­tia népe a fegyverszállítás mellett szavazott! Igaz, hogy a ke­reken egymillió 180 ezer szavazóból csak 8473 vótuirtmal több döntött a fegyverszállítás mellett, mint ellene, Ez a svájci nép­szavazás most néhány következtetésre kell, hogy indítson min­ket. Mi urunk, PROFIT Az eddigi svájci gyakorlat szerint az alkotmány 41. §-a ér­telmében a svájci államszövetség felügyel a fegyvergyártásra és nem engedélyezi hábopiban álló feleknek az exportot. De éppen a közelmúltban dagadt nemzetközivé a botrány, hogyan tette túl magát a Bührle-íéle cég az előírásokon hamis papírok segítségével. Azok a svájciak, akik 0,72%-os többséggel magszavaztók a fegyverszállítást, nem mind tartoznak a „halál-üzlet” vám­szedői közé, azokhoz a bűnösökhöz, akik mindennél többre tartják a profitot, az üzleti hasznot. A szavazók többségét meg­tévesztették a hamis jelszavak és érvek. A Svájci Kantonális Egyházak Szövetsége berni Szociáletikai Intézetének a kérdéssel foglalkozó alapos tanulmánya rámu­tat arra, hogy a kiküldött állami vizsgálóbizottság is részre­hajlással vádolható, mert egyszerűen csak tovább ismételgette indokok nélkül a fegyvergyárosok kedvenc érveit. Ilyen hazugság például, hogy Svájcnak szüksége van a fegy­vergyártásra, mert ha ezt leálllítják, akkor munkanélküliség lesz. Mintha nem volna a világon másra is szükség, mint tan­kokra és ágyúkra, hiszen lehetne gyártani traktorokat vagy or­vosi berendezéseket is. Egy másik ilyen hazugság, hogy a fegy­vergyártás a technikai haladás szempontjából fontos vagy hogy éppen Svájc semlegességének védelme követeli meg a hadi­ipar kifejlesztését. Az említett tanulmány kifejti, hogy a tech­nikai haladás békés úton és az emberiség életét szolgáló ipar­ágak segítségéve! is fejleszthető. Ami pedig Svájc védelmét illeti, az az egyszerű tény, hogy a mai világhelyzetben nem egy-egy ország minden áron biztosított fölfegyverzése ad védel­met, hanem a béke kollektív és általános biztosítására van szük­ség, amit csak zavar, ha bárhol a világon a szemben álló felek ágyút és géppuskát kapnak a kezükbe. Az az igazság, hogy a fegyvergyártás nagy haszonnal jár! Akiknek „hitvallása” a minél több profit, a haszon, azoknak mindegy hány halott marad a földön, hány szülő vagy gyermek pusztul el, hány házat, iskolát, kórházat vagy templomot bom­báznak le. Vajon milyen „semlegesség” az, amelyik fegyver­szállításokkal szítja az ellenségeskedések tüzet és mások halá­lából és pusztulásából gazdagodik meg? Vajon mennyire „ke­resztyén” egy „keresztyén ország” lakossága, amelyik ilyet meg­szavaz? „Hazaárulók. ?" Azokról is kell szólnunk, akik nem vallották a „profit-hitval­lást”, akik föl akarták rázni a nép lelkiismeretét. Ez év feb­ruárjában történt, hogy 32 bátor lelkész nyílt levelet tett köz­zé. Ebben kifogásolták Svájc jelenlegi honvédelmi rendszerét, a kötelező katonai kiképzést és továbbképzést. Kifogásolták, hogy Svájc évente 3 milliárd 200 millió frankot fordít katonai célokra, azaz naponta hatmilliót. A semlegesség védelmét ők más módon képzelték, többek között követelték, hogy fordítson az ország nagyobb összeget a fejlődő népek megsegítésére, a világon található éhség és nyomor megszüntetésére. „A har­minckettők beadványa” országos visszhangra talált, egyesek hősöknek, mások hazaárulóknak tartották őket. Harminckét keresztyén nem a fegyverszállításokra! De hol voltak a többiek? Svájc keresztyénéi számára ma ott a feladat, hogy leleolezzék a halál-gyárosok hamis érveit és harcoljanak az országban régi hagyományokra támaszkodó militarista szel­lem ellen, a keresztyénség védelme vagy Svájc védelme hamis ürügye ellen. A szeptemberi népszavazás megmutatta, hogy a józanul gondolkodók, ha nem is a többségre, de jelentős tö­megre támaszkodhatnak. Hiszen „éppen-csak-sikemek” lehet a fegyvergyárosok sikerét nevezni, akik pedig a népszavazás előtti hangulatkeltésben nem sajnálták a pénzt propagandára. Valamikor a svájciak külön „berni idő” szerint igazították óráikat és csak 1894-től kezdődően ismerték el magukra nézve is kötelezőnek a „közép-európai időt”. Ez a „berni idő” fél órá­val kullogott a közép-európai mögött. Az látszik a szeptember 24-1 népszavazáson, hogy Svájcban, még sokan kullognak az „európai idő” mögött, de vannak olyanok is. akik már „átigazitották” óráikat. Ezen a sokat szen­vedett földrészen két világháború után a békét és biztonságot nem fegyvergyártással, hanem leszereléssel, a kollektív európai béke és biztonság megteremtésével lehet biztosítani. Mi. magyar evangélikusok, nem örülünk Zwingli és Kálvin hazája népének szeptemberi döntésén, de reméljük, hogy azok fáradozása nyomán, akik Európa e szép és gazdag országában azon munkálkodnak, hogy az emberek túl lássanak a saját ke­rítésükön, gyárkapujukon és havasaikon, ott is hamarosan si­kerülni fog megfékezni a halál fegyverszállítóit Ifj. Harmati Béla — HALÁLOZÁS. Achim András ny. eleki tanító, 60 éven át egyházi kántor, 80 éves korában hosszú betegség után elhunyt. Temetésén szep­tember 11-én Koszorús Oszkár esperes, Benkő István orosházi és Bodrog Miklós gyulai lel­kész szolgált. A gyulai presbi­térium nevében dr. Szórády István búcsúzott a szeretett munkatárstól, az eleki társ­egyház részéről pedig Ruttkai Ferencné presbiter. „Az Űr ke­gyelmét hadd énekeljem örök­ké!” — özv. Soós Józsefné, sz. Velekay Karolin 83 éves korá­ban elhunyt. Temetése szep­tember 22-én volt Jákfán. ..Vénségemig hordoz szent kar­ja!”. J. S. BACH ÖSSZES ORGONAMŰVEI címmel orgonahangverseny lesz október 20-án, pénteken este fél 7 órakor a Bécsi­kapu téri templomban. Szonáta G-dúr Ária F-dúr Preludium és fúga c-moll Preludium és fúga e-moll Toccata és fúga (Dór) Orgonái: PESKÓ GYÖRGY Előadók: Földes Imre és Várnai Péter jegyek ára: 12, — forint A hangversenyt, megfelelő érdeklődés esetén, október 23-án, hétfőn este megis­métlik.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom