Evangélikus Élet, 1972 (37. évfolyam, 1-53. szám)
1972-01-23 / 4. szám
Minden az emberért 1 Pt i, 10—12 Isten a történelemben munkálkodó Ür. Munkálkodása közben mindig az embert szerető szíve irányítja. Isten szeretete éppen abban nyilvánul meg, hogy szeretetének „tárgya” — az ember, — javát, életét és boldogságát munkálja. Mindig az emberért, és soha nem az ember ellen munkálkodik. A próféták bizonyságtétele, Jézus halála és feltámadása az ember javát munkáló Istenről beszél. Ma is ez az örömhír mindenki felé: Isten ma is a világ, gyermekei javát, szép és boldog életét munkálja. Isten az életet, az örömöt„ a boldogságot szánta az embernek osztályrészül, s nem a halált, a szenvedést, a köny- nyet és boldogtalanságot. Jézus Krisztus halála és feltámadása által tette Isten nyilvánvalóvá: a bűn miatt múlandóság és halál hatalma alá rekesztett embernek örök életet készített kegyelmes szeretete. Jézus Krisztus azért lett emberré, jött erre a földre, hogy minden embert üdvözítsen. Nincs szegény és nincs gazdag, nincs fehér vagy fekete, ifjú vagy fáradt léptű idős ember, akit ne ölelne át ez az üdvözítő szeretet. Egészségesek és betegágyon sóhajtozók, az egyedüllét terhét hordozók hallhatják. Jézus Krisztus ígéretét: az enyéimet senki ki nem ragadhatja az én kezemből, JÉZUS KRUSZTUS ÜDVÖZÍTŐ SZERETETE az ember földi életét és boldogságát is munkálja. Jézus az éhezőknek földi kenyeret adott. Ma is munkálkodik azért, hogy minden ember megkapja azt, amit a lutheri értelmezés szerint a „mindennapi kenyér” jelent: békességet, meleg családi otthont, mindennapi kenyeret, stb. __S ha a korgó gyomrú éhező, a jogaitól megfo sztott, a faji gyűlölet mérgezett levegőjét szívó, az emberi méltóságától megrabolt nem tudja meghallani az Isten üdvözítő szeretetéröl szóló jó hírt, az annak a bűne, aki megtagadta tőle az emberi méltóságot, a kenyeret, az otthon melegét és a béke éltető napsugarát! Jézus Krisztus örök életet készített nekünk, de soha nem feledhetjük, hogy ez a mi földünk, — ahol a golgotái kereszt felállíttatott, s ahol az Elet győzött a halál és bűn felett, szeretetlenség és embertelenség felett, — Krisztus által szeretett és megváltott világ. AZ ÖRÖK ÉLET REMENYSEGEBEN ELŐ EMBER az élet és a boldogság munkálója a jelenvalóságban. Tudatában van annak, hogy minden életet pusztító fegyver vagy indulat, ellenségeskedés vagy háború, önzés vagy embertelenség ellene mond Isten életet és üdvösséget munkáló akaratának! Minél inkább a Krisztusban adott kijelentés alapján áll és él az egyház, a keresztyén ember, annál inkább, annál jobban beállítja életét — a Krisztustól kapott felelős szeretet mértéke szerint, a mindennapi élet munkájába és törekvéseibe. Az emberré lett Krisztus tette nyilvánvalóvá, mit jelent Isten akarata szerint élni ebben a világban. Ilyen kifejezésekkel lehet ezt megjelölni: „békesség”, „boldogság”, „szolidaritás”, „a másik ember terheinek hordozása” az élet munkálása, az élet szeretete és védelme. Amikor az életet munkáló tevékeny szeretettel cselekszik a keresztyén ember embertársai javára, akkor önző embervolta nem jöhet elő, mert amit szeretetből cselekszik, azért teszi, nert őt magát is megragadta Isten üdvözítő szeretete, amelyik Jézus Krisztusban lett kézzelfoghatóvá a golgotái kereszten. _________________~ Nagy István IMÁDKOZZUNK Magasztalunk Istenünk a Jézus Krisztusban megmutatott szeret stedért. Köszönjük, hogy te széppé, jóvá akarod tenni földi életünket is. Gátolj meg minden gonoszságot, amelyik emberi életet pusztít, kacagást némit el és jajt fakaszt ajkakon. Sjentlelked ajándékozzon meg minket az örök élet reménységével. Engedd, hogy örvendezzünk annak, hogy te azt akarod, hogy minden ember üdvözüljön Jézus Krisztus, mi Urunk által. Ámen. Istentiszteleti rend Budapests 1972« január 23-ára — TEMPLOMI padokhoz termelő- szövetkezetünk megkezdte a szivacsbetétes ülőpárnák gyártását. A párnákat a megadott méretben rövid határidővel készítjük el. Ár utókalkuláció alapján. A megrendeléseket az alábbi címre kérjük; II. Rákóczi Ferenc Mg. Tsz. Duna- szentmiklós. SZOBAFESTÉS, mázolás, tapétázás. Mónos János 345—005. — NAGYTAKARITAS, falradíro- zás, szőnyegtisztítás Dóránt Imre 345—035. — PARKETTACSISZOLÁS, lakkozás Novák Iván 345—005. Szolid árak, minőségi munka, gyors kivitelezés. Vidéken is. Levélcím; IX. Mester u. 77. f. 1. Deák tér de. 9. (úrv.) dr. Kékén Andár, de. 11. (úrv.) dr. Hafen- scher Károly, du. 6. Trajtler Gábor. Fasor de. 11. D. Káldy Zoltán, du. 6. Szirmai Zoltán. Dózsa György út de. fél 10. Szirmai Zoltán. Üllői út 24. de. fél 11. Karácsony Sándor u„ de. 9. Rákóczi út 57/b. de. 10. (szlovák) Solymár János, de. 12. (magyar). Thaly Kálmán u. 28. de. 10, de. 11. dr. Rédey Pál. Kőbánya de. 10. Veöreös Imre, du. 5. Szeretetvendégség: S.üle Károly1. Utász u. de. 9. Sülé Károly. Vajda Péter u. de. fél 12. Veöreös Imre. Zugló de. 11. (úrv.) Boros Károly. Rákosfalva de. -8. Bízik László. Gyarmat u. de. fél 10. Boros Károly. Fóti út de. 11. Baranyai Tamás. Váci út de. 8. Benczúr László. Frangepán u. de. fél 10. Benczúr László. Újpest de. 10. Blá- zy Lajos. Pesterzsébet de. 10. Soroksár újtelep de. fél 9. Pestlőrinc de. 11. Matuz László. Kispest de. 10. Kispest Wekerletelep de. 8. Pestújhely de. 10. Schreiner Vilmos. Rákospalota MÁV telep de. 8. Rákospalota Kistemplom de. 10, du. 3. Rákosszentmihály de. fél 11. Kar— Vízkereszt ünnepe után az utolsó vasárnapon az oltárterítő színe: zöld. A délelőtti istentisztelet oltári igéje: Mt 17, 1—9; az igehirdetés alapigéje: 1 Pt 1, 10—12. — FELSÖPETÉNY. A gyülekezet január 1-én iktatta be Kovács János gondnokot és Ceglédi Pál pénztárost. Ugyanakkor búcsúzott el Gálik Pál volt gondnoktól és Alföldi István volt pénztárostól. — SOLTVADKERT. December 16-án meglátogatta a gyülekezetét Karner Ágoston országos főtitkár, aki előadást tartott a presbitériumnak, majd esti istentiszteleten szolgált. — SZOMBATHELY. A gyülekezet újonnan választott jegyzőjét, Saródy Gijulát isten- tisztelet keretében iktatta be hivatalába a gyülekezet lelkésze, Lehel Ferenc. — SZELETES. Varga Tibor MÁV intézőnek és feleségének, Tóth Márta mezőlaki lakosoknak 1971. november 13-án második gyermekük született. Neve: TIBOR, ANDRÁS. — Lábossá László kölesei lelkészeknek január 8-án második gyermekük született Neve: KATALIN, ERNA. — HÁZASSÁGI ÉVFORDULÓ. Lehning János a kismá- nyoki gyülekezet tiszteletbeli felügyelője, egykori gondnoka és közel kát évtizeden át volt felügyelője és felesége, sz. ner Ágoston. Sashalom de. 9. Karner Ágoston. Mátyásföld de. fél 11. Cinkota de. fél 11, du. föl 3. Kistarcsa de. 9. Rákoscsaba de. 9. Békés József. Rákoshegy de. 9. Rákosliget de. 10. Rákoskeresztúr de. fél 11, du. 3. Bécsi kapu tér de. 9. (úrv.) dr. Groó Gyula, de. fél 11. (német), de. 11. (úrv.) dr. Groó Gyula, du. 6. Szita Istvánné. Torockó tér de., fél 9. Madocsai Miklós. Öbuda de. 9. Turchányi Sándor, de. 10. (úrv.) Turchányi Sándor, xn. Tartsay Vilmos u. de. 9. Filippinyi János, de. 11. Filippinyi János, du. fél 7. Ruttkay Elemér. Budakeszi de. 8. Ruttkay Elemér. Pesthidcgkút de. fél 11. D. dr. Ottlyk Ernő, Kelenföld de. 8. (úrv.) dr. Rezessy Zoltán, de. 11. (úrv.) dr. Rezessy Zoltán, du. 6. Reuss András. Németvölgyi út de. 9. , Reuss András. Nagytétény de. fél 9. Visontai Róbert. Kelenvölgy de. 9. Budafok de. 9. Visontai Róbert. Budaörs du. 3. Visontai Róbert. Törökbálint du. fél 5. Visontai .Róbert. Csillaghegy de. fél 10. Csepel de. fél 11. Läufer Katalin 1971. december 28-án tartották házasságkötésük hatvan éves évfordulóját. — HALÁLOZÁS. Nagy Endre, a csikvándi gyülekezet 22 éven át volt felügyelője, a Győr-Soproni Egyházmegye és a téti gyülekezet volt másod- felügyelője 1971. december 21- én 70 éves korában elhunyt. A temetési szertartást Németh Gáza csikvándi és Lukácsy Dezső téti lelkész végezte Téten. „Az az ígéret, amelyet 6 ígért nekünk: az örök élet”. Dr. Faragó Mámé a szarvasi gyülekezet tagja 1971. szeptember 20-án 67 éves korában váratlanul elhunyt. EVANGÉLIKUS ELET A Magyarország! Evangélikus Országos Egyház Sajtóosztályának lapja Szerkeszti: a szerkesztőbizottság' Feleld-, szerkesztő és Kiadd] SS. Koren Emil Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest. Vili.. Puskin u. 12. Telefon: 143—07« Csekkszámlaszám: 20.412— m Előfizetési ár: egy évre 90,— F8 Árusítja a Magyar Posta Index 2S 211 ® 72.0496 Athenaeum Nyomda, Budapest Rotációs magasnyomás Felelős vezető: Soproni Béla igazgató „Mert az Isten szólt: sötétségből világosság ragyogjon fel! Ö gyújtott világosságot a mi szívünkben, hogy Jézus Krisztüs arcán felismerjük Isten dicsőségének ragyogását.” (2. Kor 4, 6) VASÄRNAP. — „Nincs zsidó, sem görög, sem szolga, sem szabad; nincs férfi, sem nő, mart ti mindnyájan egyek vagytok a Krisztus Jézusban.” (Gál 3, 28) Isten üdvösséget szerző cselekedetét egyetlen nép sem sajátíthatja ki magának, de még vallás sem. Jézus tanításának középpontjában mindig ott áll az, hogy mindenkit és mindent a maga helyére tesz, legyen az férfi, nő, Vagy gyermek. Legfontosabb teremtésbe!! adottságunk az „Isten képmás”: az a döntő tény, hogy Isten a vele és egymással való személyes szare- tetközösségre teremtett bennünket. Ezt az „Isten képmás”- viszonyt elveszítette az ember a bűn miatt, de Jézus helyreállította. Így egyek lehetünk a Jézus Krisztusban. HÉTFŐ. — „És történt, hogy mikor annak házában asztalhoz telepedett, sok vámszedő és bűnös is odaült Jézussal és az ő tanítványaival együtt.” (Mk 2, 15) Urunk azt mondja, hogy nem az egészségeseknek, hanem a betegeknek van szükségük orvosra. A megváltás egyetemes tényéről tesz Jézus bizonyságot, amikor az akkori zsidó társadalom megvetettj elvei egy asztalhoz ül. Oly sokszor beleesünk abba a hibába, hogy besoroljuk az embereket. Jézus pedig azt mondja nekünk ma, hogy fajra, nemre és meggyőződésre való tekintet nélkül szolgáljunk a másik embernek. Szolgálatunk alapja és mozgatója Jézus, itt és most, ott és ahol erre rászorulnak. KEDD. — „Jézus mondja: Az én juhaim hallgatnak az én szómra.” (Jn 10, 27) Hányszor halljuk az igét, Jézus hívó szavát és cselekvésre indító beszédét. Mégis úgy viselkedünk, mintha süketek lennénk, nem hívna Jézus és nem kellene semmit csinálnunk. Ez a hívó szó állásfoglalásra szólít bennünket és aktivizálni akar. A-z ő juhai meghallják hívó szavát és követik pásztorukat. Ök nyerik el az örök élet isteni ajándékát, mert Pásztoruk életét adta értük. SZERDA. — „Énekeljetek és dicséretet mondjatok szívetekben az Úrnak. Hálát adjatok mindenkor mindenért az Istennek és Atyának a mi Urunk Jézus Krisztus nevében.” (Ef 5, 19—20) Isten megváltó és megszentelő munkáját megtapasztalt szív a hálától önkéntelenül . dicsőíti Urát. Azonban őszintén meg kell mondanunk, hogy amikor súlyos próbatétel nehezedik életünkre, akár terveink, vágyamig nem teljesültek, vagy éppen; nem várt koporsó mellé kell, állni, akkor Istent diésőítő ajkunk elhallgat. Rosszabb esetben a „miértek” ezreit dobáljuk az „égre”. Pedig Atyánk minden eszközzel magához akar közelebb vonni bennünket, hogy egykor az ő országában örökre zengjen dicséretünk. CSÜTÖRTÖK. — „Nekünk egy az Istenünk, az Atya, akitől van a mmdenság és mi is őreá nézve; és egy az Űr, Jézus Krisztus, Aki által van mindenság és mi is őáltala”. (1 Kor 8, 6) Bárcsak az „egy Istenünk és egy Urunk” tény jobban össze tudná kötni a világ keresztyénségét. Bárcsak egységesebben lépnének fel a különböző keresztyén egyházak a (világ égető problémáinak megoldásában: Bárcsak egységesebben és hatékonyabban hallatnák szavukat a különböző keresztyén egyházak tagjai olyan országokban, ahol a jogtiprás, embernek ember számba nem vétele napirenden van. Ugyanakkor a nagy kérdések mellett ne feledkezzünk el saját egyházunk és gyülekezetünk tagjairól, a „segélyt adó testvérkezekről” sem. PÉNTEK. — „Ha hűtlenek vagyunk is, ő hű marad: ő magát meg-nem tagadhatja.” (2 Tim 2, 13) Sokszor meg kell szégyenülnünk Urunk előtt, amikor önmagunk felett mondjuk ki az ítéletet, mert nem látjuk meg, hogy a másik emberrel Krisztus köt össze, meri; az embereket besoroljuk, mert a nehézségekben elfordulunk szerető Atyánktól, mert elfordulunk a ránk szoruló embertársainktól. Hűtlenségünk ellenére Urunk hű marad hozzánk, Hű volt életében, halálában és feltámadásában az emberhez. De álljunk még és vigyázzunk! Jézus hűségével éljünk é? ne éljünk vissza. SZOMBAT. — „Minden imádsággal és könyörgéssel imádkozzatok minden időben a Lélek által.” (Ef 6, 18) Sokszor azért mond csődöt különböző élethelyzetekben keresztyén életünk, mert mi akarjuk „csak azért is” megmutatni „e hitetlen világ közepette”, hogy mi keresztyének vagyunk. Istennek ilyen hiú szolgákra nincs szüksége, ő „a kövekből is tud fiakat támasztani”. Istennek engedelmes és alázatos szivekre van • szüksége, akiken keresztül munkálkodni tud. Ezért könyörögjünk Atyánkhoz imádságainkban! Kalácska Béla NÉMET DEMOKRATIKUS KÖZTÁRSASÁG JA Kepler János 1971 ■— Kepler-év volt. A híres csillagász 1571. december 27-én született — kerek négyszáz éve — a würtenbergi Magstattban. A tudományos világ mindenfelé megemlékezik a neves tudósról: tanulmányok, emlékbélyegek jelentek meg róla az évfordulón. Nyugtalan vérű apja hol korcsmáros volt, hol gazdálkodó, végül zsoldoskatona lett, s valószínűleg Magyarországon esett el a török elleni harcban. , Anyja okos, nag'jon derék asszony, de mert füvészkedik és betegeket gyógyít, boszorkánysággal vádolják, halálra ítélik, s csak tudós fia szívós fáradozása menti meg a tüzha- láltól. Kepler evangélikus volt, sót papnak készült, Tübingenben teológiát tanult, de tanárainak akkor divatos, merev dogma- tizmusából kiábrándult. „Minden rossznak a papok gőgje az oka — írja —, szívesebben uralkodnak, mint tanítanak...” Húga evangélikus papné, és Kepler szoros kapcsolatot tart derék sógora kedves papi házával. Felettesei többször is mindenáron ki akarták téríteni hitéből, de Kepler állhatatos maradt. Üldözött hittestvéreihez vigasztaló levelet írt. Kepler tehát nem lelkész lett, hanem csillagász és matematikus. 23 éves korában már gráci tanár, 25 éves korától sorra jelennek meg fontos művei. 30 éves korában Rudolf császár csillagásza Prágában. Hitéért és tudományos meggyőződéséért többször menekülésre kényszerült,' egy ilyen alkalommal Magyarországon is töltött egy hónapot. Csillagászati munkája jelentős, eredményeiben maradandó. Védelmébe veszi és tökéletesíti Kopernikus heliocentrikus — napközépponti világképét. Addig ugyanis csak a pto- lemaiosi geocentrikus == földközépponti világképet volt szabad tanítani. Kepler szerkesztette az első csillagászati távcsövet. Lelkesen ír a világmindenség tölcé- lotes összhangjáról. Logaritmustáblát szerkeszt — nevét őrzi a „Kepler-távcső” és a „Kepler-törvény”. „Somnium” című művében már a holdutazásról ír. Igazáért kétfrontos küzdelmet folytat. „Rostálja a szentegyház tétéit” — ugyanakkor védelmébe veszi Gergely pápa naptárreformját, mert tudja, *hogy az időszámítás korrekcióját régen követeli már a csillagászat. Kepler kora a feudál-abszo- lutizmus kora, világa a Habsburgok világa, akik mindennel foglalkoztak, csak tisztességes kormányzással nem. Előreveti már fényét a természettudomány korszaka. Avult teóriák helyett a tapasztalati szabad kutatás kezdi bontogatni szárnyait, de még a múlt áltudományai bénítják az ifjú tudományt, asztrológia, alkímia, boszorkányság, babona. Kepler már a reneszánsz embere, akiben az újkori tudományos szemlélet tudatra ébred, ha nem is teljes sikerrel. A nagy tudós élete végéig megmaradt hivő evangélik.Anak. Milyen józan és modem bibliászemléletről tanúskodik alábbi írása: „... A Szentírásból akarod bebizonyítani, hogy a föld áll és nem mozog? Én pedig azt mondom: ez az állítás a szent könyv meggy a- lázása. Mert a Biblia nem foglalkozik fizikai vizsgálatokkal,, hanem megmutatja, hogyan tiszteljük Istent és hogyan javítsuk meg szívünket...” Ránk maradt több imádsága is. Például: „... Hálát adok neked. Uram Teremtőm, azokért a kimondhatatlan örömökért, melyeket müveid szemlélete szerzett nekem. Műveid nagyságát hirdetem munkámmal. Igyekeztem felemelkedni az igazságig. Ha volt talán szavam, nem méltó Hozzád, bocsásd meg azt! Add, hogy művem soha rosszat ne okozzon, hanem dicsőségedre legyen és a lelkek üdvére...” Az „Allgemeine Deutsche Biographie” így jellemzi Keplert: „Olyan ember volt, aki mindig a legjobbat és legnemesebbet akarta, és aki a legszörnyűbb csapások alatt sem veszítette el optimista élet- szemléletét, amely vallásosságából fakadt.” Kepler János élete csupa szenvedés. Igen jelentős tudós, s tulajdonképpen mégis nélkülözéseiben pusztult el Regensburgban halt meg 1630. november 15-én. Minket magyarolcat külön is érdekelhet, hogy Kepler barátságot tartott kortársával, Szen- czi Molnár Alberttal. Mikor Keplert elűzték Grácból, Szen- czi vendégszeretetét élvezte, s ezt viszonozta, amikor Szenczi 1604. szeptember 25-én latin— magyar, magyar—latin szótára kéziratával kiadót keresni Prágába érkezett. Szenczi mintegy két hónapig lakott Keplernél. Meleg barátság szövődött közöttük. Kepler számos tudóssal megismertette magyar barátját. Fennmaradt egy Kepler-le- vél Szenczihez, 1605. február 5-én kelt. Ebben Bocskayról is megemlékezik . Kepler állást szerez Szenezi- nek, és lehetővé teszi a sokáig használt Szenczi-szótár és mondattan megjelenését. ■ Nem 'véletlen az, hogy Madách Imre Az ember tragédiájában tudósként Kepler Jánost lépteti színre, és nagy művében két-két fejezetet is szentel a csillagásznak: az első és második prágai szint. Madáchnak rokonszenves volt ez az újat kereső, szívós, csüggedetlenül küzdő reneszánsz-tudós. A rokonlelkek vonzalmával tanulmányozza a történelmi Kepler életét és tudományos munkásságát. Kétségtelen, hogy a Tragédia Keplerében a történeti Kepler tekint ránk, de Madách saját portréja vonásait is rámetszi Kepler arcára. Az ember tragédiája két prágai színe madáchi önvallomás Kepler szaván keresztül. Ádámnak a két Kepler-színben vannak legmagánjellegűbb problémái: pénztelenség és családi boldogtalanság; itt tör ki Madáchból megxlazottsága, közéleti undora, politikai keserűsége. S ezért itt zendülnek fel a drámai költemény leglíraibb hangjai, de legkeserűbb panaszai is. A két Kepler-szín köl- tőileg s művészileg is a Tragédia leggyönyörűbb gyöngyszeme. Említésre méltó, hogy Az ember tragédiája Kepler-színei negative ugyan, de mégis pozitív hatást tettek Veres Pál- néra is. A vanyarci nagyasz- szonyt Madách akadémiai székfoglalójában vallott nő- szemlélete mellett éppen a kepleri színek — szerinte túlzottan sötét — nőszemléleta „ingerelte fel” nagy jelentőségű nőnevelési mozgalma megindítására. Kepler regensburgi síremlékén két latin verssor olvasható. Magyar fordításban: „A ragyogó egeket mértem, most mérem az árnyat; Szellemem égi vala: test pora hamvadoz itt.” Kepler Jánosnak az igazi és legmaradandóbb emléket Madách Imre állította Az ember tragédiájában. Szabó József' 4 i verseny vezetőségéhez hozzá tartozik Erhard Mauersberger professzor is, a lipcsei Tamás- templom, Bach egykori templomának mai zenei vezetője is. (epd) Megkezdődtek az előkészületek a IV. Nemzetközi Bach Zenei Verseny lebonyolítására, június 3—19 között zongora, orgona, cembalo, ének és he- ! gedű szakon. A nemzetközi