Evangélikus Élet, 1972 (37. évfolyam, 1-53. szám)

1972-01-30 / 5. szám

* Az egyházakkal való együttműködés — nemzeti egységünk fontos feltétele A Hazafias Népfront Országos Tanácsa a minap április vé­gére összehívta a HAZAFIAS NÉPFRONT ÖTÖDIK KONG­RESSZUSÁT. Mint tudjuk, a Hazafias Népfront-mozgalom igen lényeges politilcai munkát végez szocializmust építő Népköz- társaságunkban. A napi politikával keveset foglalkozó ember is észreveszi, hogy az Országgyűlés képviselőinek és a tanács­tagoknak a választásakor a Hazafias Népfront végzi a jelölé­seket, szervezi meg és bonyolítja le a választásokat. Olykor arra is felfigyelhetünk, hogy a Népfront helyi szervezetei gyű­léseket hívnak össze, amelyeken előadások hangzanak el, s amelyeken fontos közügyekről vitatkoznak, amilyenek a lakás­ügyek, a közlekedés, a közellátás, illetve a kereskedelem prob­lémái; sőt világpolitikai kérdésekben is véleménycserék és ál­lásfoglalások hangzanak el, például az európai biztonságról, a Közel- és Távol-Kelet békéjéről, az amerikai kapitalisták háborúiról, a magyar—szovjet barátságról. Az ilyen gyűlések azzal szoktak végződni, hogy az illetékesek tudomására juttat­ják a lakosság jogos igényeit, észrevételeit, javaslatait, amiből azután rendszerint jó eredmények születnek mindnyájunk ja­vára — országunk lehetőségeinek határán belül. Ma már joggal mondhatjuk, hogy a Hazafias Népfront-moz­galom munkája mindnyájunlcat közelről érint. De MINDNYÁ­JAN RÉSZT IS VEHETÜNK BENNE, különösen, ha érdekel­nek bennünket a közügyek. Részt vehetnek benne a vallásos hivő emberek, az egyházak tagjai, a mi egyházunk hívei is. Ezt erőteljesen hangsúlyozta a január 13-án ülésező országos tanács előtt B3NCSIK ISTVÁN, a HAZAFIAS NÉPFRONT Országos főtitkára. A napi sajtó (Magyar Nemzet) szerint „a népi nemzeti egység, az előrehaladás egyik fontos feltételeként említette az egyházaklcal való együttműködést”. És hogy „a IV. kongresszus óta bekövetkezett fejlődést e tekintetben is tovább kell folytatni”. A Hazafias Népfront lapja, a Magyar Nemzet, természetesen rövidítve hozta a főtitkár beszédét, beszédének említett részét is. A gyűlés szünetében személyes beszélgeté­sünk során külön is hangsúlyozta előttem Bencsik István fő­titkár, mennyire fontosnak tartja az egyházakkal, s a vallásos emberekkel való együttműködést. Mi ennek csak örülhetünk. Az egyházak kezdettől fogva részt vettek a népfront-mozgalomban. A mi evangélikus egy­házunk is. Ezért világosan kell látnunk, miről is van szó. — A Hazafias Népfront szervesen illeszkedik bele államunk és népünk politikai életébe. A Magyar Szocialista Munkáspárt helyes politikáját ismerteti és népszerűsíti a párton kívüliek ' között. Ugyanakkor mozgósít és lelkesít építő munkánk minél tökéletesebb végzésére, szocializmust építő feladataink meg­oldására. Végül és nem utolsósorban Népköztársaságunk kül­politikájának helyeslését és támogatását mozdítja elő népünk legszélesebb köreiben. — Mindennapi közéletünkben sok és sokféle erkölcsi probléma is felmerül; ezeknek a tisztázása, szóvátétele, tudatosítása és jó megoldása szintén benne van a Hazafias Népfront munlcaprogramjában. A tél hátralevő részét a Hazafias Népfront V. kongresszu­sának előkészítése, főleg a helyi küldöttek megválasztása fogja belpolitikánkban igénybe venni. Egyházunk hívei, lelkészei jól figyeljenek erre, s pozitív közreműködésükkel segítsék elő népünk jövőjének, békéjének, haladásának és boldogulásának ügyét a Hazafias Népfrontmozgalomban kifejtett eddig is hat­hatós ténykedésükkel. Bencsik István főtitkár szerint az egyházakkal való együtt­működést s az e téren a IV. kongresszus óta — négy év alatt — bekövetkezett örvendetes fejlődést TOVÁBB KELL FOLY­TATNI. Ennek a fontos célnak az elérése rajtunk, egyházun­kon, annak tagjain és lelkészein is múlik. D. dr. Vető Lajos A Keresztyén Békekonferencia vezetői az Egyesült Nemzetek szervezeténél 1971. december 23-án az ENSZ leköszönő főtitkára, 17 Thant /ogadta a KBK delegá­cióját, amelyet a mozgalom el­nöke, Nylkodim leningrádi és noygorodi metropolita veze­tett. A delegáció tagjai — akik az ENSZ New York-i székhá­zában U Thanttal találkoztak — a KBK főtitkára: dr. Tóth Károly, a KBK munkabizott­ságának amerikai tagja: dr. Carl Soule és a kanadai Seigel asszony voltak. A szívélyes találkozás során a mozgalom elnöke, Nyikodim metropolita kiemelte az ENSZ nagy jelentőségét és autoritá­sát, és a KBK törekvéseit, amely a szervezet munkáját támogatja, továbbá megkö­szönte a leköszönő főtitkár, U Thant békemunkáját és jó egészséget, sok sikert kívánt személyes életére. A KBK-de- legáció átnyújtotta a IV. Ke­resztyén Békevilággyűlés do­kumentumait, kifejezte kö­szönetét U Thantnak a IV. KBVGY-nek küldött üzeneté­ért és erre az ülésre egy sze­mélyes megfigyelő kinevezé­séért. A beszélgetés folyamán aláhúzták a keresztyén béke­munka és a keresztyének hoz­zájárulásának jelentőségét a nemzetközi problémák megol­dásában. FRANCIAORSZÁG Francia protestáns körökben meglepetést keltett, hogy a Taizé-i protestáns szerzetesi közösség priorja, Roger Schutz a pápához írott levelében a legutóbbi római püspöki ta­nácskozás témájához kapcso­lódva méltatta a papi nőtlen­ség jelentőségét. Henri Brus- ton, a francia protestáns egy­házak szövetsége ökumenikus osztályának elnöke kifejtette, hogy bár a papi nőtlenségnek megvannak a maga előnyei, a római katolikus lelkészek és hívek kritikája jogos a római katolikus egyházban kötele­zően előírt papi nőtlenség el­len. Schutz prior szerinte nem ismerte föl a kérdés lényegét, (epd) Lépjetek ki a hivő gőg magányából! Réssietek D. dr. Pálfy Miklós dékán rádiós igehirdetéséből (Jer 7, 1-7; Mt 5, 23-24 és 25, 30-40) Az 0TESTÁMENTOM képi­es nyelvén a templom az a hely, ahol Istenével találkozik a gyülekezet, ahol lantok és hárfák kíséretében zsoltárokat zeng Istenének, ahol tanítást kap: hogyan kell megállnia helyét az életben. Jeremiás ko­rában azonban mássá is lett a templom. Nemcsak a vallásos élet központja, hanem a nem­zeti lét szimbóluma is. Az a tévhit uralkodott el a gyüleke­zetben, hogy ha nincs temp­lom, akkqr nincs haza és ha nincs Sión hegye, akkor nincs Isten sem. Ezért Istennek min­den veszéllyel szemben meg kell tartania a templomot, aho­gyan egy évszázaddal korábban Ézsaiás idején tette, amikor sértetlen maradt, pedig az asz- szír birodalom csapatai bekerí­tették és úgy látszott, hogy a világhódító Szanherib marta­lékává lesz. A templom tehát nemcsak Isten háza, hanem nemzeti szempontból is első számú mentsvár! Ebbe a tévhitbe kiált bele Jeremiás: Csak ha más lesz a magatartástok, csak ha radiká­lis változás következik be élet- folytatástokban, csak ha az igazság mellé álltok, — csak akkor lesz veletek Isten ezen a helyen! Félreértés ne essék! Jeremiás nem a templomot és az ott tartott istentiszteleteket kifogásolja, hanem azt a hamis hitet és reménységet, amely azzal együtt járt. Vallás har­col itt az ember formálta val­lás ellen, hit harcol a tévhit ellen, kegyesség az álkegyes­ség ellen, igazi hazafiság a nemzeti elbizakodottság ellen! Jeremiás is tudja, hogy a templom, a gyülekezeti élet Isten ajándéka. De azt is vallja, hogy Istennek a keresése a templomban elválaszthatatlan magától az élettől. Jeremiás felsorolása ugyanis a mi nyel­vünkre lefordítva így hangzik: Ne a kövekben bízzatok! Lép­jetek ki a hívő gőg magányá­ból és lássátok meg, mi van a rászorulókkal körülöttetek, akik iránt a szeretet diakóniá- jára volna szükség! Nézzetek körül a világban, mennyi éh­ség és mezítelenség, mennyi elnyomás és igazságtalanság van benne, ahol a ti segítő ke­zetekre volna szükség! Meny­nyi ember és nép él a társa­dalmi igazságtalanság jogfosz- tottságában, ahol jobb és em­beribb életet kellene teremte­ni! Ha nem látjátok mindezt, akkor hazug és semmit érő ez az egész kegyes sürgés-forgás a templomban! JEREMIÁS tehát minden kertelés nélkül megmondja, hogy mi hiányzik az állítólagos hívőknek a templomról han­goztatott jelszavából: Nem ve­szik komolyan, hogy az élet zárt egység, amit nem lehet felosz­tani silent és profán életre. Az élet egységes egész, amelyben nem lehet egyszer kegyes, más­szor pedig embertelen életet élni. A keresztyén ember iga­zi küldetése, hogy ne tegyen különbséget Isten imádása kö­zött a templomban és a temp­lomi élet között. Isten nem en­ged semmit lefaragni vagy le­hazudni a szeretet nagy paran­csolatából, amely azt mondja, hogy szeresd Istent teljes szí­vedből és teljes telkedből, és szeresd felebarátodat mint ma­gadat! A próféták hite és a mi hitünk szerint is Isten az egész teremtett világgal van szövet­ségben, a népek világossága akar lenni. Ezért nem lehet ve­le „magánkapcsolást” létesíte­ni. Nem lehet „magán-anten­nát” beállítani üzeneteinek fel­fogására. Olyan kapcsolatot pe­dig végkép nem lehet vele te­remteni, amelyből hiányzik a felebarát, az embertárs szere- k-etete. Aki nem veszi komolyan az embert, hazáját, a világot és mindazt, ami abban van és történik, az nem veszi komo­lyan Istent’ és a templomot sem. Annak szájában Isten is, meg a templom is csak jelszó és mások ámítása. JÉZUS MÉG TOVÁBB MEGY ebben a kérdésben. A testvérrel való megbékélésnek, a megbocsátásnak elsőbbsége van. Mert ez a megbékélés és megbocsátás nem valami el­vont vagy semleges dolog. Ben­ne azt kell felismernünk, hogy Krisztus mindig annak fogja pártját, akivel szemben igaz­ságtalanságot követtek el. Jé­zus arra tanít bennünket, hogy a felebaráti szeretet pártos szolidaritás! De mi a feltétele annak, hogy akár Jeremiás, akár Jézus kö­veteléseinek meg tudjunk fe­lelni? A válasz rövid és vilá­gos: Amit legszegényebb, leg­elesettebb testvéremért meg­tettetek, azt értem és velem tettétek... és amit nem tettetek meg, azt velem és értem nem tettétek meg. Milyen meglepő! Jézus nem aszerint ítél, hogy valaki milyen tagja volt vala­melyik gyülekezetnek! Szerin­te az kerül az Igazak közé, aki felkarolta a segítségre szoru­lókat, akár gyülekezeti tagok voltak, akár nem, akár fehérek voltak, akár nem, akár keresz­tyének voltak, altár nem! Ez a trónon ülő nagy Bíró nem azt nézi, hogyan gyönyörködtek emberek a maguk igazhitűsé- gében, Jézus arra kíváncsi, hogy meg tudunk-e állni az előtt, aki az özvegyek és árvák, a jogfosztottak és kizsákmá­nyoltak, az éhezők és analfa­béták képében találkozik ve­lünk. Azokra a milliókra em­lékeztet, akikre a kegyes ke­gyetlenség jegyében számolat- lanul hullanak a bombák Viet­namban. Mert Jézus nem a konzervatív, nem a semleges szemlélők pártján áll, hanem azokén, akik megjobbítják ma­gatartásukat és a hit bátorsá­gával vállalják a szolidaritást a békét és társadalmi igazsá­got áhítozó emberekkel és né­pekkel. HA KRISZTUS TANÍTVÁ­NYAI egyre inkább ezt teszik ebben az új esztendőben, ak­kor nekik is szól az igazaknak mondott ígéret: „Jertek, Atyámnak áldottai, örököljé­tek az országot, amely nektek készült a világ teremtése óta”! Egyháztörténeti kalendárium Január Száz éve, 1872. január 2-án halt meg a bajorországi Neuen- dettelsauban Lőhe Vilmos (sz. 1808), a liberális teológia nega­tív hatásait leküzdő egyháza megújulás egyik vezető egyénisé­ge. A Biblia és a benne rejlő igazi katolicitás — mai szóval ökumenicitás — újonnan való felfedezésével, Krisztus Urunk egyedül egyesítő erejének hangsúlyozásával és ugyanakkor komoly lutheri hitvallásosságával legalább akkora szolgálatot tett a keresztyénségneik, mint az 1854-ben általa alapított és ma is virágzó, hatalmas diakóniai intézményeknek az életre- hívásávaL * Kétszáz éve, 1772. január 13-án született Kőszegen a soproni múlt legjelesebb 19. századi kutatója, Gamauf Teofil lelkész (t 1841). Egész életén át javítgatta 24 kötetes, átlag köteten­ként 800 lapra terjedő kéziratát — Denkwürdige Begeben­heiten —, amelynek ma is nagy forrásértékű adatait részben Bauhofer György használta fel hazai egyháztörténetünk német nyelvű megírásánál (1854). részben Payr Sándor a soproni evangélikus egyházközségről írt monográfiájában (1917). * Nyolcvan éve, 1892. január 14-én született korunk nagy egy­házi vezetője, Niemöller Márton, akiről lapunk ez évi 3. szá­mában külön is megemlékeztünk. * Ugyancsak külön is adóztunk az egész magyar szellemi élet — közte magyar evangélikusságunk — közkincse, a 125 éve, 1847. január 16-án született Mikszáth Kálmán emlékének, akinek A fekete város-át vasárnaponként a TV-nézők milliós táborában mi evangélikusok is figyelemmel kísérhetjük. * Odaadó istentisztelet 250 éve, 1722. január 22-én született a Nyitra megyei Krancsen, Ribini János soproni igazgató-tanár — utóbb lőcsei és pozsonyi lelkész és esperes —, akinek több munkája között legértékesebb a „Memorabilia augustanae confession’s in Hun­gária” című kétkötetes latin egyháztörténeti munka (1787—1789). Istentiszteletnek nevezzük azokat az alkalmakat, amikor ünnepeken, de gyakran hétköznap is a gyülekezet tagjai közös imádságra, igehallgatásra és a szentségek vételére összegyüle­keznek. Az istentiszteletnek meghatározott rendje van, ezt a rendszeres templombajárók jól ismerik. Az egyház évszázados hagyományai alakították ki az istentisztelet mai rendjét. A keresztyén ember életéhez elengedhetetlenül hozzátartozik az istentiszteleteken való részvétel. Az istentiszteletnek azonban ennél sokkal tágabb értelme van. Az istentisztelet nem csupán ünnepapokon ismétlődő, lel- készi szolgálattal végzett és liturgikus renddel szabályozott templomi esemény. Az istentisztelet, vagyis Isten tisztelete egész életünk állandó eseménye. A naponkénti egyéni igeolva­sás és imádság is istentisztelet, le ez még mindig nem elég. Az Ószövetség prófétái, az Újszövetség apostolai, de mindenek­előtt Jézus mind szóltak az igazi istentiszteletről. Az egész Szent írás bizonysága szerint az igazi istentisztelet Isten akara­tának a teljesítése. Isten népének sokszor kellett tapasztalnia, hogy Isten súlyos ítéletét vonta magára, amikor a mindennapi életben nem követte Isten akaratát. Még akkor is, ha a temp­lomban nagy tömegek részvételével szabályos rend szerint folytak az istentiszteletek. Az igazi istentisztelet Isten félelme és szeretete együtt. Ez pedig csak egy módon lehetséges: az ö jó és kegyelmes akara­tának teljesítésével. Luther a Tízparancsolat magyarázatában minden parancsolat előtt ezt mondja: Istent félnünk és szeret­nünk kell. A nemzedékek jó viszonya, a békesség és az élet fenntartása, és rendezettsége, a közös értékek megbecsülése, az emberi méltóság tiszteletben tartása, az önző k pzsisr'g legyő­zése Isten kifejezett akarata. Ennek a teljesítése lehetetlen a templomi istentiszteleten. Csak a mindennapi élet állandó oda­adó istentiszteletében lehetséges. Baranyai Tamás • * Végül egyházunk és lapunk nevében is őszinte tisztelettel köszöntjük korunk világhírű bizantinóiógusát, az evangélikus Moravcsik Gyula Kossuth-díjas professzort, aki január 29-én töltötte be 80. életévét Dr. Fabiny Tibor NIGÉRIA 1971 végével befejezte az legnagyobb egyházi segély- Egyházak Világtanácsa a há- program keretében két év borús eseményeik kapcsán Ni- alatt 20 millió dollár értékben gériának nyújtott rendkívüli nyújtottak segítséget az ország segélyprogramját. Az eddigi lakosságának, (epd) AFRIKAI KERESZTYÉNEK A TÖRZSI VISZÁLYOK ELLEN Az 1972. évre az összafrikai Egyházi Konferencia fő fel­adatnak a különböző afrikai törzsek közötti rendszerint ré­gi időre visszanyúló viszályok és versengések leküzdését je­lölte meg. A libériái Canon Burgess Carr, az akciót főtit­kári újévi üzenetben jelentet­te be, mert véleménye szerint az ellentétek „igen súlyos szo­ciális veszélyt” jelentenek Afrika számára, (epd) NÉMET DEMOKRATIKUS KÖZTÁRSASÁG Az evangélikus egyházak „Brot für die Welt” (Kenyeret a világnak) akciója egymillió márkát adományozott a kelet­pakisztáni menekültek megse­gítésére. (epd) i

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom