Evangélikus Élet, 1972 (37. évfolyam, 1-53. szám)

1972-04-16 / 16. szám

Pásztorok és pásztoroltak a jó Pásztor előtt Jer 3, 15—17 KÉT HOSSZÜ HAJŰ FIATALEMBER ül egy ismeretlen fo­lyosón, egy pádon. Lehet ez a folyosó iskoláé, múzeumé vagy rendőrségé. Nem a hosszú hajuk, elhanyagolt ruhájuk a fel­tűnő. Inkább az ráz meg ezen a fényképen, ami az arcukra van írva, amiről lecsüngő két karjuk beszél. A céltalanság, a re­mény vesztettség, az életuntsági A kép alatt a cím: „Olyanok voltak, mint a pásztor nélkül való juhok.” NEM JELLEMZŐ EZ A KÉP a mi világunkra, a mi éle­tünkre, a mi fiataljainkra. Mégis gyakran találkozunk vele. Más formában is. Űtszélen heverő részeg, magára hagyott öreg­szülő, megcsalt élettársak, elhanyagolt és szeretetre éhes gyer­mekek. Miért kerülnek emberek, fiatalok és öregek a pásztorta- lanság, az elhagyatottság sötétségébe? Egyszerűen azért, mert nem szeretjük, ha pásztorkodnak felettünk? Vagy a pásztorok­ban van a hiba? Nem az elválasztó „vagy” itt a válasz, hanem az összekapcsoló „és”. Pásztorokban és pásztoroltakban! ISTEN ÍGÉRETÉNEK JELENTŐSÉGET, amely szól hozzánk ebben a jeremiási igében, Ítéli most megéreznünk. Ennek az ígéretnek lehetősége Jézus Krisztusban, halálában és feltáma­dásában nyílott meg. Az egyháztörténet számos megírt esete is tanúsítja ezt. Voltak és vannak „Isten szíve szerint való” pásztorok, volt és van pásztorolt gyülekezet. A pásztorolt gyü­lekezet arról ismerhető fel, hogy élő hitben él és jár. HA CSAK LELKÉSZEKNEK szólnának ezek a sorok, úgy azt a kérdést kellene feltennünk: Isten szíve szerint pásztor- kodtok-e? Vagy: a Jó Pásztor nyomdokán jártok-e? Most azonban szélesebb körben, gyülekezeteket és egyes keresztyé­neket illetően kell keresnünk Isten üzenetét. GYÜLEKEZETI TAGOKNAK, igét olvasó és hallgató em­bereknek inkább azt a kérdést kell feltennünk: szeretitek-e és megbecsülitek-e a pásztorokat? Vannak „Isten szíve szerint való” pásztorok! Egy lelkész hűtlen szolgálatával tönkre tud tenni egy gyülekezetei. De feljegyezték-e és számon tartják-e azokat a „pásztori” életeket, melyeket egy-egy hitetlen és ke­ményszívű gyülekezet tett tönkre? Mennyi vívódás van egy- egy igehirdetés mögött, és mégis hányszor üresen ásító temp­lompadok várják a szolgálatát végző lelkészt. De még béní- tóbb hatása van, amikor hiába hangzik az evangélium, és még- sincs élő, szeretetben szolgáló hit az emberi szívekben. Csak üres, tartalmatlan vallásosság a jellemző. AZ ÉLŐ HIT HIÁNYÁBAN lesznek azután emberi életek igazán pásztortalanokká. Az élő hit tud szeretettel, megértés­sel, áldozatvállalással elhordozni segítségre szorult és szere­tetre éhező szíveket. Az élő hitű gyülekezetben mindenki pász­torrá lesz, és mindenki pásztorkodás alatt él! NEM TUDOM, VOLT-E ANNAK A KÉT FIATALEMBER­NEK lelkipásztora!? Magulcat keresztyénnek valló szülők ne- velték-e fel őket? Milyen lelki hatások érték őket? De azt tu­dom, hogy sokszor talán éppen nagyon vallásoskodó, és még­sem élő hitben járó szülők közelében maradnak gyermekek pásztor nélkül. AZT AZONBAN NAGYON TUDOM, hogy mindannyian: pásztorok és pásztoroltak nagyon rá vagyunk szorulva annak c pásztorkodására, vigyázására, segítségére, aki a JŐ PÁSZ­TOR. S hogy lehetünk egymás és mindenki „Isten szíve sze­rinti” pásztora, és lehetünk pásztorolt gyülekezet, ennek min­denkori bizonysága húsvéti hitünk! Van Pásztorunk — feltá­madott és élő Jézus Krisztusunk! _________________ Kiszely Sándor IM ÁDKOZZUNK Jézus Krisztusunk, örökkévaló Jó Pásztorunk! Köszönjük, hogy feltámadtál és élsz, s mindenkor végzed pásztori szol­gálatodat. Megvailjuk, hogy nagyon rászorulunk segítségedre, pásztorok és pásztoroitak. Kérünk, adj jó pásztorokat és szol­gálatuk által teremts élő hitet gyülekezetedben! Csak így le­hetünk egymásnak és mindenkinek segíteni kész és szeretettel szolgáló pásztorai! Amen. Istentiszteleti rend Budapesten« 1972. április 16-án Deák tér de. 9. (úrv.) dr. Hafen- scher Károly, de. 11. (úrv.) Erkki Kansanaho du. 6. Trajtler Gábor. Fasor de. 11. Szirmai Zol<tán, du. 6. ifj. Görög Tibor. Dózsa György út de. 9. ifj. Görög Tibor. Üllői út 24. de. fél 11. Karácsony Sándor u. de. 9. Rákóczi út 57/b. de. 10. (ma- vák) Solymár János, de. 12. (ma­gyar). Thaly Kálmán u. 28. de. 10, de. 11, dr. Rédey Pál. Kőbánya de. 10. (konfirmáció) Veöreös Im­re, du. 5. S zeretet vendég« ég: Bolla Árpád. Utász u. de. 9. Sülé Ká­roly. Vajda Péter u. de. fél 12. Sü­lé Károly. Zugló de. 11. (konfir- máció-úrv.) Boros Károly. Rákos­falva de. 8. Bízik László. Gyarmat u. de. fél 10. Boros Károly. Fóti út de. 11. Benczúr László. Váci út de. 8. Baranyai Tamás. Frangepán u. de. fél 10. Baranyai Tamás. Üjpest de. 10. Blázy Lajos. Pesterzsébet de. 10. Virágh Gyula. Soroksár Új­telep dé. fél 9. Virágh Gyula. Pest­lőrinc de. 11. Matuz László. Kis­pest de. 10. Kispest Wekerletelep de. 8. Pestújhely de. 10. Schreiner Vilmos. Rákospalota MAV-telep de. 8. Rákospalota Nagytemplom de. 10. Rákospalota Kistemplom du. 3. Rákosszentmihály de. fél 11. Karner Agosito-n. Sashalom de. 9. Karrier Ágoston. Mátyásföld de. fél 11. Cinkota de. fél 11, du. fél 3. Kistarcsa de. 9. Rákoscsaba de. 9. Békés József. Rákoshegy de. 9. Rákosliget de. 10. Rákoskeresztúr de. fél 11, du. 3. Bécsikapu tér de. 9. (úrv.) Gö­rög Tibor, de. fél 11. (német), de. 11. (úrv.) Görög Tibor, du. 6. Egy­házzenei áhítat — D. Korén Emil. Torockó tér de. fél 9. Madocsai Miklós. Óbuda de. 9. Turchányi Sándor, de. 10. Konf.-úrv. D. dr. Ottlyk Ernő. XII. Tartsay Vilmos u. 11. de. 9. Takács József de. 11. Takács József, du. 5. Szeretet- vendégség. Pesthidegkút de. fél 11. Csengődy László. Kelenföld de. 8. Rencze Imre, de. 11. (úrv.) Ben- eze Imre, du. 6. dr. Rezessy Zol­tán. Németvölgyi út de. 9. dr. Re­zessy Zoltán. Albertfalva de. 7. Nagytétény de. fél 9. KelenvÖlgy de. 9. Budafok de. 11. (konformáció) Visontai Róbert. Csillaghegy de. fél 10. Csepel de. fél 11., du. 5. Szeretet- vendégség. — Húsvét után a 2. vasárna­pon az oltárterítő színe: fehér. A délelőtti istentisztelet oltári igéje: Jn 10, 11—16; az igehir­detés alap igéje: Jer 3, 15—17. EVANGÉLIKUS ISTEN- TISZTELET A RÁDIÓBAN. Április 23-án, vasárnap reggel 7 árakkor az evangélikus egy­ház félóráját közvetíti a Pe­tőfi Rádió és az URH-adó. Igét hirdet DR. NAGY ISTVÁN ta­tai lelkész, a Fejér—Komáromi Egyházmegye esperese. — ÖSAGÁRD. A böjti idő­szakban Kiszely Sándor cső­vári lelkész, Gartai István kis- terenyei esperes, Garami Lajos egyházasdengelegi, Gerhát Sándor galgagutai és Solymár András felsőpetényi lekész szolgált a gyülekezetben. — UÄBAPATY. A sárvári gyülekezet filíájában február 26—27-én böjti igehirdetést és előadást tartott Szerdahelyi Pál csöngei lelkész. A záró szere- tetvendégségen a konfirmáció­ról tartott előadást A BUDAVÁRI ének- és ZENEKAR április 16-án, vasárnap délután 6 órákor EGYHÁZZENEI ÁHÍTATOT tart a budavári templom­ban (I. Bécsikapu tér) HEINRICH SCHÜTZ a háromszáz éve elhunyt nagy német evangélikus zeneszerző műveiből. Ünnepi megemlékezést tart: dr. Gárdonyi Zoltán Vezényel: Csorba István karnagy Igét hirdet: D. KOREN EMIL esperes — HÄZASSÄGI évfordu­ló. Szőke Sándor, a pestlőrin­ci gyülekezet hűséges gondnoka és felesége, sz. Kiss Julianna virágvasámap a délelőtti is­tentisztelet keretében kérték Isten áldását házasságukra, há­zasságkötésük 50. évfordulója alkalmából. A gyülekezet ne­vében Somlai Alajos felügyelő és Borsiczki Károly másodfel- ügyelö köszöntötték a jubiláló- kat és átadták a gyülekezet ajándékát. — HALÄLOZÄS. Dr. Hor­váth Kornél az egykori du- náninneni egyházkerület volt főjegyzője és zsinati tagja 85 éves korában, február 21-én csendesen elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása március 28-án volt a farkasréti temető­ben. EVANGÉLIKUS ÉLET A Magyarországi Evangélikus Egyház Sajtóosztályának lapja Szerkeszti: a szerkesztő bizottság Felelős szerkesztő és kiadó: D. Koren Emil Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest. Vili., Puskin u. 12. Telefon: 142—074 Csekkszámlaszám: 516—20.412—VH1 Előfizetési ár: egy évre 30,— Ft Árusítja a Magyar Posta Index 25 211 72.1247 Athenaeum Nyomda Budapest Rotációs magasnyomás Felelős vezető: Soproni Béla vezérigazgató „Én vagyok a jó pásztor.” (Jn 10, 11, 27—28 — Zsolt 89, 2) VASÁRNAP. — „Hogyha kérünk valamit az ő akarata szerint, meghallgat minket.” (1 Jn 5, 14. — Zsolt 9, 11 — 1 Pt 2, 21—25 — Zsolt 33, 1—12) önmagában is nagy dolog, ha valaki nem rohan végig éle­tünkön, nem hivatkozik idő­zavarra, többletmunkára, ha­nem türelmesen végighallgat. Pedig hányféleképpen hallgat­juk végig egymást! Hol közön- bősen, hol jól leplezett irigy­séggel, egyszer magatehetetle- nül, másszor szánalommal, de mégis, legalább hallgatunk. Mennyivel inkább nagy dolog az, hogy Isten meghallgat, ö, aki csak egyféleképpen teszi: a velünk együtt tusakodó, az értünk elégő Atya szereteté- vel, s szenvedélyességével. S nála a szenvedélyes meghall­gatás szenvedélyes segítség is! HÉTFŐ.— „Aki pedig elve­szíti az ő életét én érettem és az evangéliumért, megmenti azt.” (Mk 8, 34—35 — Zsolt 89, 51 — Jn 10, 1—11 — 1 Kor 4, 14—21) A nyereség szó hal­latára egyszerre kapjuk fel a fejünket. Mindnyájan ebben ebben akarunk leleményesek lenni: időt nyerni, energiát nyerni, pénzt nyerni! Jézus szerint biztos úton haladunk a veszteség felé, ha hallgatunk, amikor beszélnünk kellene, kí­méljük magunkat, amikor má­sokat kellene kímélni, tétlenek vagyunk, amikor környezetünk tettekért kiált. Az igazi nye­reség ott kezdődik, ahol' az „én” elhal s ebből a halálból él a „te”, a másik ember. KEDD. — „Ezt az Isten or­szágáról szóló evangéliumot pedig hirdetni fogják az egész világon”. (Mt 24, 14 — Zsolt 22, 28 — Mt 26, 31—35 — 1 Kor 4, 14—21) Munkahelyen, baráti körben, csendes könyvtárszo­bákban naponta zúdul ránk a hírek áradata. A jelentéktele­nek eltemetődnek, a fontosak közkinccsé válnak. Ilyen to- vábbmondásra méltó hír az Isten országáról szóló evangé­lium is. Nem vallásos szakki­fejezés, nem üres formula, ha­nem a Jézus-eseményről szóló lelkes híradás. Jó hír egy ese­ményről, melyből — amióta találkoztam vele — vígan meg­élek. S mert én élek belőle, továbbmondom, hogy más is élhessen. SZERDA. — „A Krisztusban elrejtett a bölcsességnek és is­meretnek minden kincse.” (Kol 2, 3 — Zsolt 32, 8 — Jn 21, 15—19 — 1 Kor 5, 1—8) Isten minden kincsét, melyet elké­szített az ember számára, egy helyen, egy személyben rejtet­te el: Jézusban. Isten kincsei­nek keresői szükségszerűen Krisztus-keresők! Sajátos hely­zet: egyszer azt olvashatjuk Róla, hogy közkincs, nem sa­játíthatja ki magának senki. Ugyanakkor mégis elrejtett kincs. Király, de szamárháton vonul be, erős, de erőtlensé­gében van az ereje, hatalmas, de kicsinységében van az ereje. Ura mindeneknek, de az utolsó percig szolgál. CSÜTÖRTÖK. — „Ő Urak­nak Ura és királyoknak Kirá­lya.” (Jel 17, 14 — Zsolt 72, 11 — Ez 34, 23—31 — 1 Kor 5, 9—13) Még a keresztyén ember életében is a legritkább pilla­natok egyike a teljes hódolat. A királyok Királya előtti igazi imádat. Az a pillanat ez, ahol már megtorpant a lázas értel­mi keresés, a mindent meg­magyarázni akarás, a kérdő­jelek és miért-ek hemzsegése ahol messze magunk mögött marad a könyörgés, sőt a min­dennapi kérések és köszönetek megszokott rendje is. Itt már nem én kérek, nem én akarok, nem én vagyok, hanem csak ő, s ő tölt be mindent mindenekben. PÉNTEK. — „Minden a tie­tek, ti pedig Krisztuséi vagy­tok.” (1 Kor 3, 22—23 — 1 Móz 1, 28 — Jn 18, 1—9 — 1 Kor 6, 1—8) Kikkel folytat párbe­szédet az apostol? Mamut- vállalatok fejeivel, a nép sze­génysége árán meggazdagodott korai kapitalistákkal? Minden a tietek! Kikre érvényes ez a mondat? Korinthusi emberek­re, olyanokra, mint amilyenek mi is vagyunk. Szűkölködőkre. problémákon rágódókra, az egyén- és közösségi bűnök min­den formájával harcolókra, igazságkeresőkre, életet védel­mezőkre, emberekre, akik még nincsenek a célban, csak úton vannak feléje. S mégis minden az övék, mert övék Krisztus. SZOMBAT.— „A mi közös­ségünk pedig az Atyával és az ő Fiával, a Jézus Krisztussal van.” (1 Jn 1, 3—4 — Jer 31, 9 — Jn 10, 27—30 — 1 Kor 6, 9—11) Mindkét sorompó egy­szerre csapódott le. A bűn el­szakította az embert Istentől, de ugyanakkor embertársától is. Az Istennel való közösség megromlásának egyenes követ­kezménye lett az embertárshoz való viszonyunk megromlása. Éppen ezért a Jézusban fel­kínált új közösség is ilyen két fókuszú. Üj közösség Istennel és embertársainkkal. Krámer György Közös út — közös kötelezettség Beszámoló a berlini konferenciáról Mint már lapunk hírt adott róla, március 13—15-ig Ber­linben rendezte meg az NDK lelkészegyesülete hetedik kon­ferenciáját. melyen mintegy 200 lelkész vett részt. Evangé­likus egyházunk részéről D. Káldy Zoltán elnök-püspök, D. dr. Pálfy Miklós dékán, öku­menikus főtitkár és Lehel Fe­renc lelkész volt jelen. E KONFERENCIA FELMÉR­TE az NDK egyházainak meg­tett útját; profilját, szolgálatát a szocializmusban, s az európai békével kapcsolatos felelőssé­gét. A megtett út NAGY UTAT TETTEK MEG. 1958-ban egy kis lelkészi kö­zösség szembesült a ma nagy kérdéseivel, a keresztyének szolgálatával az új társadalmi rendben. A következő találko­zások elmélyült teológiai esz- mélkedés tárgyává tették a vál­ságot — a népegyház válsá­gát —, mint kísértést és ígé­retet, továbbá az egyház ön­magához hű és a társadalom­mal szolidáris szolgálatát. Az utolsó előtti találkozás sok vívódás jegyében zajlott le. Az NDK területén élő nyolc tartományi egyház egysége, szövetsége foglalkoztatott min­den felelősen gondolkodó ke­resztyént. Az egység meg is fogalmazódott, nem sokkal a lelkészkonferencia előtt. D. Schönher püspök megállapítja: az NDK területén élő egyhá­zak az NÖK-t saját államuk­nak vallják, s ezt komolyan veszik. A hetedik konferencia A HETEDIK KONFEREN­CIA ezt az elvi megállapítást akarta még konkrétabban meg­fogalmazni, hogy legyen jelle­ge, verete, markáns profilja annak az egyháznak, amely komolyan veszi, hogy hol él, s ennek következményeit le­vonja. Ez azt is jelenti, hogy a realitások talaján állva, a koegzisztencia jegyében Euró­pa, a két Németország, a né­pek békéjét kívánja szolgálni. E témákkal kapcsolatban hangzottak el előadások. A há­romnapos tanácskozáson Lotz egyházfőtanácsos „Európa biz­tonságáért végzett egyházi szolgálat” címen, Breithaupt és Weiss lelkészek „Egyhá­zunk története és arculata” cí­men tartottak föreferátumo- kat, melyeket megbeszélések követtek. A magyar püspök felszólalása D. KALDY ZOLTÁN, egyhá­zunk elnök-püspöke a megbe­széléseken elsőként szólalt fel: „Nem egy csoportot képvi­selek — mondotta —, az egész egyházat képviselem. Párthoz nem tartozom. A Magyaror­szági Evangélikus Egyház a történelmi helyzetet Isten ke­zéből fogadta el, nem kény­szerből. Igent mondott a szo­cializmusra. Valaki azt mond­hatná: nem felejtkezünk meg arról, hogy van egyház és van világ? Mi ezt jól tudjuk és a kettőt megkülönböztetjük, de ez nem akadályoz bennünket, hogy pozitívan viszonyuljunk a szocializmushoz. Zsinatunk által elfogadott törvényköny­vünk Ünnepi Nyilatkozatában kifejezésre juttatjuk: hálát adunk Istennek, hogy a fasiz­mus alól felszabadultunk, és van lehetőségünk a szolgálatra a szocializmusban. Istentől, a történelem Urától nekünk adott szolgálatot örömmel vé­gezzük, távol van tőlünk min­den katasztrófahangulat, min­den pánik. A Szentírás, a Hit­vallási Iratok alapján népün­ket szeretve szolgáljuk. Csor­bítatlanul hirdetjük az evan­géliumot. Nem dekadensek a magyar evangélikusok. Nem igaz az, hogy annál »evangéli- kusabb« egy szocializmusban élő evangélikus, minél szomo­rúbb! örvendező emberek az evangélikus keresztyének. S örülnek annak is, ha a társada­lom fejlődik. A Parlament tagja vagyok. tudatos keresztyén voltom el­lenére tudják, hogy szeretem a szocialista társadalmat. Nagy ügy az, hogy az egyház em­beréről a nem vallásos embe­rek elhiszik, hogy a haladást képviseli. Nagy ügy azért, mert e kérdésben sokat vétett a múltban az egyház. Kísértések között jutottunk el a felismerésekig, ez nem >~hulloU le az égből«, de Isten keze benne volt mégis, hogy megtalálhattuk a helyes utat. Kísértések egész sora: ellen­állás az új társadalmi renddel szemben, egy visszavonulás a gettóba, keresztyénség és mar­xizmus összekeverése, az egy­ház uralkodási szándéka kí­sértéseiből adott Isten kime- nekedést: a diakónia útját. Ez nem egyszerű prakticizmus, a Diakonos, maga a szolgáló Űr hívott el bennünket a szolgá­lat útjára, de ebbe a politikai diakónia is beletartozik. Van­nak ugyan egyesek, akik a dia- kóniai szolgálat, prófétai szol­gálat és kritikai szolgálat közé egyenlőségi jelet tesznek. Ez nem helyes! Én most a sokat emlegetett »kritikai szolidari­tásnál« a hangsúlyt a szolida­ritásra teszem.Ez a döntő! Kri­tizálni könnyű. Prófétai szol­gálat azt jelenti: odaállni egy jó ügy mellé, amely emberek javát, milliók javát szolgálja. A MA SZOLGÁLATA Euró­pában a ratifikálás mellé ál­lás. Az NSZK-ban az egyhá­zak ezért sokat tehetnének! Ma szolgálni azt jelenti: az emb-rákért szolgálni, segíteni népünkét, nem emberek ellen élni. Az egyház léte proegzisz- tencia, és nem kontraegzisz­tencia. Mi, akik itt élünk a szo­cializmust építő országokban, nekünk magunknak kell a problémáinkkal megharcol­nunk, magunknak kell dönte­nünk, nem hallgatunk nyugati súgást, hogy mit kell tenni. Ezt csak azok tudják, akik itt élnek. A fjordokon a norvég püspökök tudhatják, ha akar­ják, hogy mit kell tenniük, de nálunk mi vagyunk az illeté­kesek. Mi bátran előre aka­runk menni, örömmel és Isten iránti hálával.” A megnyilatkozásra többen visszatértek. Így pl. egy nyu­gatnémet lelkész kifejezte egyetértését felszólalásában, s úgy érezte, hogy a nyugatné­met egyházaknak a feszültség enyhítése, a ratifikáció meg­gyorsítása kérdésében igen nagy a felelősségük. Magán- beszélgetésben kifejtette: na­gyon egyetért a püspökkel, de ő az NSZK-ban az egyház szolgálatában a kritikára teszi a hangsúlyt. A szocializmus­ban élő keresztyének a „kri­tikai szolidaritásban” a szoli­daritásra tehetik a hangsúlyt. Professzor és lelkész felszólalása D. DR. PÁLFY MIKLÖS DÉKÁN, az ökumenikus Ta­nács főtitkára az Ökumenikus vendégeknek — lengyel, szlo­vák és nyugatnémet — és az NDK Leíkészegyesület veze­tőinek rendezett fogadáson kö­szönetét mondott a meleg ba­ráti fogadtatásért és a megta­pasztalt közösségért Hangsú­lyozta a fokozott együttmun- kálkodás szükségességét, hi­szen az európai enyhülésnek komoly ellenződ is vannak, akik különböző jelszavakkal zavart akarnak kelteni és a né­pekét egymás ellen akarják hangolni. LEHEL FERENC szombat- helyi lelkész éppen nemzeti ünnepünkön, március 15-én kért szót az ülésen. Kifejtette, hogy 1848-ban a „testvériség, szabadság, egyenlőség” csak nagy kívánalom volt, a szocia­lizmusban azonban ez való­ság. Az egyházaknak szép fel­adata, hogy segítsék a szocia­lizmus építését, a szocialista humanizmus erősödését. Meg­emlékezett Heinrich Heinéről, a forradalmi költőről jubileu­ma alkalmából. Visszaérkezve Magyarország­ra. örömmel gondoltunk az el­töltött napokra, melyek segí­tettek abban, hogy jobban megismerjük az NDK evangé­likus egyházának sajátos belső kérdéseit, problémáit. Nagy ro- konszenvvel kísérjük a Lel­készegyesület fáradozásait, út­keresését. Szélesedjék ez szo­rosabb hivatalos kapcsolattá is, hisz a szocialista országok­ban élő keresztyéneknek közö­sek a problémái és közös az elkötelezettségük is, L. F. t (

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom