Evangélikus Élet, 1972 (37. évfolyam, 1-53. szám)
1972-04-23 / 17. szám
ORSZÁGOS EVANGÉLIKUS HETILAP XXXVTL ÉVFOLYAM, «. SZÄM 1972. április 23. Áras 2.— Forln* Minél szomorúbb — annál igazibb? KÖZBEN ERDEKES MEGFIGYELÉST tehet a figyelmes versolvasó, festészeti kiállításokat látogató, színházak székein helyet foglaló ember. Kezébe kerül egy-egy verskötet, melynek lapjairól valami bénító szomorúság kúszik az ember szíve és feje felé. Magyar életünk egyik-másik bajánál, problémájánál kiköt a versiró, azután megkerüli egyik oldalról is, meg a másik oldalról is, végül kitűnik: nincs megoldás, itt csak sírni és elszomorodni lehet. Nemcsak egyszerűen arról van szó, hogy „sötéten lát” ez vagy az a költő, hanem sokkal inkább arról, hogy szinte „élvezi” a fájdalmat, kultuszt csinál belőle. Nem ritka jelenség ez a színpadjainkon sem. Kínlódnak egy-egy valódi problémával, felvetik azt, nagyító alá teszik, azután... azután: nincs megoldás. Ezt követően jön az íróval az interjú. A riporter kérdez: „és hát mi a megoldás?” „A megoldást mindenkinek magának kell megkeresnie” — nyilatkozik az író. Tudjuk, hogy nemcsak ilyen versek és drámák vannak a mi irodalmi életünkben és színpadjainkon. A többség nem ilyen. Vannak ragyogó versek, elbeszélések, regények és igen jó színpadi művek, melyek ugyancsak nem tagadják el a fennálló egyéni, családi és társadalmi problémákat, de ezekkel együtt a megoldások felé is utalnak anélkül, hogy prédikálnának és az életörömöt sugározzák anélkül, hogy hamis optimizmus hibájába esnének. Nem ragadnak benne a családi válságok megoldhatatlanságában, a társadalom nehéz problémáiban, hanem utalnak arra, hogy már sok megoldhatatlannak látszó kérdést megoldottunk és így nézünk a soron következő, megoldást váró problémákra. VALAKI AZT MONDTA NEKEM: „azok az igazi magyarok, akik szomorúak a mi időnkben”. Ezt én most szeretném következetesen végiggondolni: E szerint az a jó magyar, aki szomorú. Még jobb magyar: aki még szomorúbb. Legjobb ma- gyar:aki legszomorúbb! És akik ma örülnek az elért nagyszerű eredményeknek: népünk felszabadulásának a fasizmus alól, évszázados társadalmi igazságtalanságok megszüntetésének, egy igazságos társadalmi rend kiépítésének, a kiváltságok megszüntetésének, a szegénység felszámolásának, a nagybirtokok felosztásának, a tőkés kizsákmányolás eltörlésének, a gazdasági elmaradottságban élő országnak egy ipari-mezőgazdasági országgá fejlesztésének, a kulturális élet soha nem látott felvirágzásának, annak hogy a lakosság 98%-a ma már a társadalom- biztosítás élvezője, hogy 27 éve béke van hazánkban stb. stb. — mondom: aki örül ennek, az rossz magyar? Nem inkább a reménységgel dolgozók, a cselekvők és bízók az „igazi magyarok” és nem a nyüglődők, a sápítózók, a dekadensek, a minden kákán csomót keresők? A megtalált megoldások mellett, tényleg vannak megoldásra váró problémáink (többek között a házassági válások nagy száma, az öngyilkosok magas statisztikája, az alkoholizmus vagy más területen: a jövedelmek jobb elosztása, a régi nyugdíjasok helyzete, gyáraink rekonstrukciója a tudományos-technikai forradalom jobb eredményeinek felhasználásával stb.) de ezeket nem lehet dekadensen (tehát hanyatló kedvvel, nekiszomorodva) szemlélni, hanem csak tenniakarással, szorgalmas munkával, találékonysággal és leleményességgel, főleg pedig társadalmunk nagyrabecsülésével és szeretetével. UGYANEZ A JELENSÉG — minél szomorúbb: annál igazibb — nemegyszer mutatkozik egyes egyházi körökben, közelebbről bizonyos evangélikus körökben is. Vannak személyek és kisebb csoportok, akik abban juttatják kifejezésre „igazi egyházi” vagy „igazi evangélikus” mivoltukat, hogy felnagyítják egyházunk problémáit, csak a még meg nem oldott kérdéseket látják, „özönvíz előtti” hangulatot keltenek, „ha mi meghalunk, ki jön utánunk” szövegű sirató éneket énekelnek, a „kötelező hitoktatás” elmaradása miatt panaszkodnak, „régen ez nem így volt” jelszót lobogtatják. Ha az egyházi vezetőség esetleg egy problémát — pl. egy lakás-kérdést — nem tud azonnal megoldani, már azt suttogják, hogy „hullámvölgyben” van az egyházi vezetés, ha viszont nagyon gyorsan számol fel egy problémát, akkor „túl radikális, módszereiben nem válogatós”. Ugyanezek az emberek, ha valakit arról hallanak beszélni, hogy mennyi öröm és látható eredmény van egyházunk mai életében, milyen átgondoltan főijük az egyházvezetés, a gyülekezeti munka — ránéznek az ilyen emberre és „hamis optimizmussal”, a „behódolással” és egyéb mással vádolják. Mert ugye az ő képletük szerint: az igazi evangélikus ma szomorú, a még igazibb: még szomorúbb, a legigazibb: legszomorúbb! Tehát az igazi egyházszeretetnek a tragikus hangulat, a pánikérzet, az összehúzott szemöldök, minél több hiba felsorolása a fokmérője. KÖZBEN ELFELEDKEZNEK ARRÓL, hogy Isten egyházunkat hogyan hozta ki a háború romjai alól, hogyan bocsátotta meg mérhetetlen sok vétkét, melyet a két világháború között és alatt elkövetett, hogyan állította lábra és indította el az új társadalomban is szolgálatra. Elfelejtik, hogy vasárnaponként mintegy 800 helyén (templomokban, imaházakban, családi otthonokban, prédikáljuk Jézus Krisztus evangéliumát és gyakran szolgálunk az Űr szent vacsorájával. Noha nincs „kötelező hitoktatás” gyermek-bibliakörökön, iskolai vallástanítási órákon, konfirmációi oktatáson és ifjúsági bibliakörökön szolgálunk gyermekeinknek és ifjúságunknak. Van Teológiai Akadémiánk, ahol nyugodtan készülhetnek teológusaink jövendő szolgálatukra, van 18 szeretetintézményünk, ele- vén a sajtószolgálatunk, jól működnek a lelkészi munkaközösségeink. Noha nincs „kötelező egyházi adó”, de gyülekezeti tagjaink önkéntesen — és ez szebb! — meghozzák a maguk áldozatát, rendben tartják egyházi épületeiket. Ezt hosszan lehetne folytatni! MIÉRT ÉPPEN MOST BESZÉLEK ERRŐL A TÉMÁRÓL? Azért, mert a húsvét utáni harmadik vasárnap az egyházi esztendőben „JUBILATE VASÁRNAPJA”. Tehát az örvendezés és pedig az Ürban váló örvendezés vasárnapja. Az Űrban való öröm és az Űrban végzett szolgálatunk öröme töltse meg most szíveinket! Ez az öröni csak hálából születhetik. Abból a hálából, amely akkor fakad fel bennü’ k, ha észrevesszük népünk gyönyörű eredményeit magyar i. izánkban és meglátjuk mindazt a jót, amit Isten egyházunkban cselekszik. így szólít- gat a 66. Zsoltár: „Örvendezz Istennek, egész föld, énekeljétek neve dicsőségét!” D Káldy Zoltán „A kántorképzés jelentőségében csak a lelkészképzéshez hasonlítható Ez a megállapítás hangzott el Főtan dr. Fabiny Tibor professzor ajkáról, aki a 28-ik téli kántori tanfolyam záróvizsgáján az elnöki tisztet töltötte be március 25-én. A TANFOLYAM MUNKÁJÁBA 5 teológiai hallgató is bekapcsolódott. A tanfolyam 19 résztvevője közül a vizsgán heten szereztek segédkántori bizonyítványt, egy résztvevő kántori bizonyítványt és öten nyerték el a legmagasabb képesítést, a kántori oklevelet. Ezzel az eddig kiadott segédkántori bizonyítványok száma 175-re, a kántori bizonyítványoké 38-ra, a kántori okleveleké 23-ra emelkedett. A záróvizsgára sok szülő, lelkész és érdeklődő jött el. Mióta az új orgona tekintélyes megjelenésével bevonult a Mandák Intézet nagy előadótermébe, átrendeződött a vizsgák ülési rendje. A vizsgázók asztal mellett ülnek párhuzamos sorokban, egymás mögött azon a helyen, ahol régebben az elnökség ült. A hallgatóság népes serege az orgona és az ablakok közötti térségben zsúfolódott. Az elnökség asztala az ablak melletti sarokba szorult. A HALLGATÓSÁG soraiban külföldi vendégeket láthattunk. Novák Ludovik esperest és feleségét Jugoszláviából. Autón érkeztek Hódosról. Gyülekezetük egy fiatal tagja, Segura Emil, négy hetet töltött Fóton. Örömmel tapasztalták szorgalmának szép eredményét. Figyelemmel és érdeklődéssel kísérték a közel négy órát igénybe vevő vizsga lefolyását. Derűjét, komolyságát, színvonalát egyaránt értékelték. A tanfolyamnak különben szlovákiai résztvevője is volt: Andrasik János bácsi, aki idős korát meghazudtoló lelkesedéssel képezi magát az egyházi muzsikában. Nem először láttuk Fóton. A 28. tanfolyam tehát „nemzetközivé” vált Erre záró szavaiban rá is mutatott Benczúr László lelkész, a Kántorképesítő Bizottság egyik tagja és referense. Biztató jel ez — mondotta. — Régen alig kerülhetett volna ilyesmire sor. A Duna völgyi népek együtt tanulnak és együtt énekelnek. A záróvizsgán mindenki minden tantárgyból felelt. Mégsem volt fárasztó. Kiss János, az intézet gondnoka, a tanfolyam vezetője és Trajtler Gábor, az „orgona tanszék” ellátója, gondoskodtak a vizsga ütemes menetéről. Hol az orgona mellett, hol a harmonium körül, hol a padok között láttuk őket. Bohus Imre fóti lelkész nagy köteg írást tett le a vizsga elnöke elé. Írásbeli dolgozatok. A tanfolyam időbeosztása nem tette lehetővé külön hittanórák beállítását. A hallgatók nagy része különböző időpontokban járt ki Fót- ra.. Otthon készítették el dolgozataikat tíz nagyon jól ösz- szeállított témakörből, pl. ilyenekről: Sámuel két könyvének tartalma. — Az Újszövetségben található zsoltáridézetek. — Az Apostolok Cselekedeteiről írott könyv világi szereplői stb Tankönyvül a Biblia mellett a Groó-féle bibliai bevezetést használták. Rövid reggeli áhítattal kezdődött a tanfolyam munkája minden nap. Ezeket is Bohus Imre tartotta. A VIZSGÁZÓK TEKINTETE gyakran fordult Peskó György orgonaművész felé, aki szintén tagja a Kántorképesítő Bizottságnak. Igényes vizsgáztató. Különösen az oklevél elnyerésére pályázok munkáját figyeli. Mércéje józan és gyakorlati. Megbízható, rutinos, az isten- tiszteleti élettel szoros kapcsolatot tartó kántor az eszménye. Örömmel hallgatja, amint az oklevélre pályázó öt jelölt komoly technikai felkészültséget igénylő darabokat ad elő Bach- tól. Elsősorban mégis a korái játék érdekli. Találomra üti fel a korálkönyvet, főleg az új rész bonyolultabb letételű koráljainál. A dallamokat — valamennyit — szolmizálva kell énekelni és azonnal le kell játszani pedál kísérettel az orgonán. — Jó, hogy ő is tagja a Kántorképesítő Bizottságnak, Jó, hogy felelősséget érez kántorképzésünkért. Édesapjától vett örökség ez is. Háború utáni kátorképzésünknek úttörője volt édesapja. Említsük meg legalább az öt új kántori oklevél megszerzőjének nevét: Gáncs Péter, Győ ri Gábor, Muntag Judit, Roszik Melitta, Varsányi Vilma. NEM VÉLETLENÜL mondta dr. Fabiny Tibor professzor megnyitó igehirdetésében: „A kántorképzés jelentőségében csak a lelkészképzéshez hasonlítható.” Megállapítását a fel- szabadulás utáni évek egyház- története is megerősítette. Igehirdetésében rámutatott arra, hogy nemcsak a szószékről, az orgona és a harmónium mellől is lehet bizonyságot tenni. Azért tanúskodhatunk, mert Jézus él. Erre a tanúskodásra, felkészülni és felkészíteni szép és felelős vállalkozás. Ezért jutott a Magyarországi Evangélikus Egyház történetében kiemelkedő szerep a fóti kántor- képzésnek. A ZÁRÓÜNNEPSÉG offer- tóriuma a múlt évben elkészült új fürdőszobák meleg vízzel való ellátásának szerelési költségeihez járult hozzá. b. 1. Térj vissza hozzám, mert megváltottalak Az Igét hallgató és a Szentírást olvasó ember fülével hall gatva e mondatot érezzük, hogy ez ótestamentomi. De le- het-e az Ótestámentomot Krisztus nélkül értelmezni, vagy az Üjtestámentomot a „törvény és a próféták” nélkül megérteni? Aligha, Az Ótestámentomban lépten-nyomon találkozunk Istennek az EGÉSZ VILÁGOT teremtő, fenntartó és megváltó szeretetével. A tudós rabbik előszeretettel hivatkoztak a törvénnyel kapcsolatban arra a hagyományra, hogy Isten a sínai törvényadáskor az egész világnak felkínálta a törvényt, de csak Izrael fogadta el. Kétségtelen Isten üdvösséget szerző cselekedetében Izraelnek, mint eszköznek, kiváltságos helye, de a feltámadott Krisztus tanítványait nemcsak Izraelbe küldte az evangéliummal, hanem „egészen a föld végső határáig”. A hiisvét örömhíre keresztyén hitünknek és életünknek központja. „Ha Krisztus nem támadt fel. akkor hiábavaló a mi prédikáiásunk. de hiábavaló a ti bitetek is” (1 Kor 15, 14). Krisztus helyettes elégtétele a megváltás. Feltámadásával győzött a bűn, a halál és a gonosz hatalma felett. Ezzel nyitotta meg az ember előtt a lehetőséget az atyához való visszatérésre. Az az ember, aki Isten törvényének lábbal tiprásával kiszakította magát Alkotójának szeretett közösségéből, az az ember, aki maga magának akarta kialakítani életútját, az az ember, aki oly sokszor „megégette” magát istennélküliségében, az az ember, aki már rég felélte Istentől örökölt „arany tartalékait”, visszatérhet Atyjához, mint a tékozló fiú. Halottak vagyunk, s most iámét élők. Az élő Krisztus élő gyülekezete. Számunkra ez az új élethelyzet új távlatokat nyitott. Nemcsak Istenhez kell megtérni, hanem a világhoz is. Régi szavak ezek, de töltsük meg új tartalommal! Lehetetlen, hogy aki a megváltás tényét magáénak is vallja, az személyes élethelyzetében figyelmen kívül hagyja a másik embert, a felebarátot, aki az 6 szolgálatát várja. Kalácska Béla A Keresztyén Békekonferencia küldöttségének japáni látogatásáról A Keresztyén Békekonferencia küldöttsége, dr. Herbert Mochalski alelnök és dr. Tóth Károly főtitkár, a mozgalom megbízásából március 23-tól 30-ig Japánba látogatott. A Keresztyén Békekonferencia képviselői Tokióban megbeszélést folytattak a Japánt Keresztyén Nemzeti Tanács főtitkárával. Tájékoztatták a Keresztyén Békekonferencián belül történt legutóbbi fejleményekről és átadták a IV. Keresztyén Béke-Világgyűlésről kiadott dokumentációs kötetet, valamint az „Ázsiai keresztyénekhez szóló felhívást”, melyet a Munkabizottság március 12- én fogadott el újdelhii ülésén. Ezeket a dokumentumokat a Kyodan-nál (a Japán Protestáns Egyházak Szövetsége) tett látogatás alkalmával is átnyújtották. A delegáció részletes megbeszélést folytatott a Japán Szocialista Párt alelnökével és más vezető személyiségeivel; tájékoztatta őket a Keresztyén Békekonferencia célkitűzéseiről és feladatairól. Mindkét részről kifejezésre juttatták azt a kívánságot, hogy kölcsönösen tájékoztassák egymást s együtt munkálkodjanak a béke kérdésében. A Keresztyén Békekonferencia képviselői több órás találkozón részletes megbeszélést folytattak Sendai északjapáni város egyházi és társadalmi békeszervezeteinek képviselőivel. Dr. Tóth Károly főtitkár virágvasámap egy ottani gyülekezetben prédikált. A gyülekezet a Keresztyén Békekonferencia részére adományt ajánlott fel. A Tokió közelében levő Go- tenba-ban a küldöttség egy konzultáción vett részt, melynek témája „A keresztyének felelőssége a jelenlegi világ- helyzetben” volt (az indokínai — vietnami, laoszi, kambodzsai helyzet; az arab—izraeli kérdés; India, Pakisztán és a Bangla Desh problémája; a kínai probléma; a leszerelés kérdése). Ezekről a témákról a konzultáción dr. Mochalski alelnök és dr. Tóth Károly főtitkár, valamint a japán,i regionális bizottság részéről Y. Shishido tartott referátumot. Ezenkívül létrejött egy megbeszélés az együttműködés lehetőségéről a japáni regionális- bizottság és a Keresztyén Békekonferencia vezetősége között. Ezen megállapítást nyert, hogy a teljes együttműködés útján még akadályokat és nehézségeket kell legyőzni. Egyetértettek abban, hogy a keresztyéneknek hozzá kell járulniuk az égető nemzetközi kérdések megoldásához. A nemzetközi kérdésekről folytatott vita középpontjában az indokínai, a Bangla Desh-i helyzet, Nixon kínai látogatása és annak lehetséges következményei, valamint a leszerelés kérdése állt. Dr. Mochalski alelnök ellátogatott Hiroshimába, ahol tárgyalásokat folytatott a Keresztyén Békekonferencia ottani barátaival és Hiroshima város kimagasló képviselőivel. Az RCC televízió közvetlen adást sugárzott vele a Keresztyén Békekonferenciáról. Ugyanezen a napon dr. Tóth Károly főtitkár Tokióban a „Japán Ktrttz* tyén Békeszövetség” elnökével és képviselőivel s a „Japán Vallásosak Békekonferenciája” főtitkárával folytatott megbeszélést e szervezeteknek a Keresztyén Békekonferenciával való együ-ttműködésérőL Japáni tartózkodásuk utolsó napján az alelnök és a főtitkár kifejezte hálás köszönetét a japáni regionális bizottságnak és a Keresztyén Békekonferencia egyéb japáni munkatársainak és barátainak a meghívásért, a fogadtatásért és a megbeszélésekért. t DR. RUBEN JOSEFSON A svéd evangélikus egyház feje, Dr. Ruben Josefson upp- salai érsek március 19-én hosszú betegség után 64 éves korában elhunyt. 1967 óta vezette a svéd egyházat és 1968- ban az Egyházak Világtanácsa Uppsalában tartott világgyűlése alkalmával a naggyűlés házigazdájaként tette ismertté nevét a világ keresztjén egyházaiban. Hosszú ideig elnöke volt a svéd ifjúsági egyesületnek, majd 1958-ig az uppsalai egyetemen a dogmatika tanára volt. Mint Haernosand püspökét, kilenc évii működés után választották érsekké. Püspöki és érseki működése alatt szabadelvű egyházpolitikát folytatott. Szorgalmazta a svéd állam és egyház különválasztásának folj’-amatát. Josefson érsek felesége és külügyi titkára kísérétében 1971 júniusában hivatalos látogatást tett egyházunk meghívására hazánkban, (epd) A BAJOR EVANGÉLIKUS TARTOMÁNYI EGYHÁZ újból a hatvankét éves Kari tartományi-egyházi zsinat az Burkhardt közéleti személyiséget választotta meg tartományi-zsinati elnökévé. Helyettesévé a nürnbergi Johannes Viebiget választották meg. A elkövetkezendő évek legfőbb feladatául az egyházi szervezet reformját tűzte ki. (epd- Bayem)
