Evangélikus Élet, 1972 (37. évfolyam, 1-53. szám)
1972-12-17 / 51. szám
Ezs 12, 1—2 KÖSZÖNÖM. Milyen, egyszerű sző, mégis milyen nehéz megtanulni és megtanítani! Minden kisgyermek előbb mondja az ilyen szavakat: adj!, add ide!, kérek!, mint a „köszönöm” szót. A felnőttek. Isten nagy gyermekei is előbb mondják a „káték, add meg, ajándékozz meg” szavakat Istennek, mint az ilyen kifejezéseket: „Köszönöm, hálát adók, magasztallak Téged”. Évekig járjuk az imádság „kérés-osztályait’^, amíg végre megtanuljuk a hála szavát, amíg rájár a nyelvünk, mondja a szánk, s feltör szivünkből: „Köszönöm Atyám!”. Ezen a vasárnapon ezt a2 egyszerű, de fontos szót tanuljuk az igehallgató gyülekezetben': „Köszönöm”. E SZŐ KIMONDÁSA NEM FÜGG A KÖRÜLMÉNYEKTŐL. Nemcsak napsugaras életnapokon, lehet kimondani, nemcsak zavartalan nyugalomban. Ézsaiás könyvének első 11 fejezetéből is kiderül, hogy ez hálazsoltár nem „rózsákon járó nép” éneke. Gerhardt Tersteegen írja nagyon bölcsen: „Nagy ügy az, hogyha Istent angyalok dicsérik? Nem nagy ügy! Ha mi lennénk a helyükben, mi is ezt tennénk. De az. hogy Jób porban és hamuban, nehéz próbák után is dicsérte Urát — az nagy figy. Ez a marasztalás jobban, tetszik Istennek is minden angyali éneknél.” Ez az ézsaiási hálazsoltár nem angyali ének, hanem embrek szájára való. i MINDIG VAN MIÉRT HÁLÁT ADNI. Mai evangéliumi Igénk is (Mt 11, 2—5) arra tanít, hogy Isten Fia közelében van miért hálát adni. A Keresztelőnek szóló jézusi üzenet így hangzott: vakok látnak, sánták járnak, poklosok tisztulnak, süketek hallanak, nincstelenek örülnek, halottak támadnak fel Jézus szavai és cselekedetei nyomán. Az ő közelében gyógyul az élet, nem kell tovább várni, máris van hálát adni való. Ez a tapasztalatunk akkor is. amikor nem látunk olyan rendkívüli jeleket, mint Keresztelő János kortársai. Sőt, mindig több a hálát adni való, mint panaszra ok, csak szem kell hozzá, hogy észrevegyük ezt. Ezért a látásért könyörögni is lehet, mint Luther tette: „Kérünk, add nekünk Szent Lelkedet,' hogy minden ajándékodat teljes szívünkkel, igaz hitben felismerjük, jóságodért, irgalmadért hálát adjunk most és örökké” — így olvassuk énekes könyvünk nagyon hasznos imádságos részében. Bizonyos, hogy minden olvasónknak, vasárnapi igehallgatónknak több az oka a hálára, mint sopánkodásra, panaszkodásra. Rossz kedv. sötéten látás, borús hangulat helyett bátorodjunk fel a hálaadásra! HÁLAADÁS A MÚLTÉRT ÉS A JELENBEN TAPASZTALT ISTENI VEZETÉSÉRT a legjobb talaj a reménység szép növényének kisarjadásához is. Ahol tudnak sokért és kevésért egyaránt köszönetét mondani, ott sohasem látszik reménytelennek a jövő sem így olvassuk igénk második versében: bízom és nem félek, mert erősségem az Úr! Ahol hangzik a köszönöm szava, ott felcsendül a bizalom hangja is. ott a félelem helyett erőre bátorodik az ember, ott hosszú távon életre érdemes, szép jövendő bontakozik ki. Az a Mózes is. akinek háladalára emlékeztet mai igénk e verse (2 Móz. 15, 2) tudott hálát adni a szabadulásért és ezért, mert remélni jövendőt is viszálykodó törzsekből nemzetté kovácsolt népe számára. A hálás szív és a messzire tekintő szem összetartoznak. Isten hivő népe tudja, hogy az ismeretlen jövendőben is van egy ismerőse: a múltban megismert Isten. Ézsaiás még csak várta a Szabadítót — Kai keresztyének hisszük, eljött Jézus Krisztusban a Szabadító, s Ő azt hirdette, hogy Isten jogos haragiánál is mindig nagyobb még nem érdemelt bocsánata. A zsoldként megérdemelt halál helyett, ajándékba örök életet ad. A Hálás ember ritka, mint a fehér holló. Hálátlanság az embervilág .fizetsége. Ilyen s ezekhez hasonló közmondásokat ismerünk. Jézushoz is csak egy ember tért vissza a tíz meg,gyógyított leprásból. Gyakran elmarad a köszönöm szó emberek között, még gyakrabban Isten felé. Az ádventi, karácsonyt váró evangélikus gyülekezet ma együtt tanulja ezt a nehéz szót: köszönöm, s ebből fakadóan mondia tovább is az ősi magaszta'ó éneket: Nem félek a holnaptól sem, hiszen erősségem az Űr a jövőben is. Dr. Hafenscher Károly IMÁDKOZZUNK Sok ajándékot kaptunk Tőled eddig is Istenünk — adj még nekünk hálás szívet is! Adj látó szemeket, hogy észrevegyük mi mindenért lehet „köszíinöm”-öt mondani Segíts ahhoz, hogy ajkunkon mindig több legyen a hála szava, mint a so- pánkodás, panaszkodás. Köszönjük Néked mindazt, amit ezen a vasárnapon is cselekszel közöttünk szerte az országban nagy gyülekezetekben és kis szórványokban, otthonokban és betegágyakon, Űzz ki szívünkből minden félelmet, hogy bizodalmas hittel és őszinte reménységgel tudjunk a holnapba tekinteni. Adj erőt ahhoz, hogy az emberekkel együtt szebb holnapért tudjunk becsületesen dolgozni, békében tudjunk élni csendes és nyugodalmas életet! Hadd magasztaljunk Téged most és halálunk óráján! Ámen. Istentiszteleti rend Budapesten, 1972. december 17-én Deák tér de. 9 (úrv.) dr. Hafen- scher Károly, de. 11 (úrv.) D. Kál- dy Zoltán, du. 6. Egyházzenei áhítat: dr. Kékén András. Fasor de. 11 (úrv.) Szirmai Zoltán du. 8. Karácsony est. Dózsa György út de. fél 9. Ifj. dörög Tibor, üllői út 24. de. fél 11. Karácsony Sándor u. de. 9. Rákóczi út 57/b. de. 10. (szlovák) Solymár János, de. 12. (magyar). Thaly Kálmán u. 28. de. 11 dr. Ré- dey Pál. Kőbánya de. 10. Veöreös Imre, du, 5. Szeretetvendégség: Veöreös Imre. Utász u. de. 9 Veöreös Imre. Vajda Péter u. de. fél 12. Veöreös Imre. Zugló de. 11 (úrv.) Boros Károly. Rákosfalva de. 8. (úrv.) Bízik László. Gyarmat u. de. fél 10 Boros Károly Fóti út de. 11 Benczúr László. Váci út de. 8. Kertész Géza. Frange- pán u. de. fél 10 Kertész Géza. újpest de. 10 Blázy Lajos. Pesterzsébet de. 10 Virágh Gyula. Soroksár Újtelep de. fél 9 Virágh Gyula. Pestlőrinc de. 11 Matuz László. Kispest de. 10. Kispest Wekerlete- lep de. 8. Pestújhely de. 10. Schreiner Vilmos. Rákospalota MÁV Telep de. 8. Rákospalota Klstemplom de. 10, du. $. Rákosszentmihály de. fél 11. Karner Ágostom. Sashalom de. 9 Karner Ágoston. Mátyásföld de. fél 11. Cinkota de. fél 11, du.fél 3. Kistarcsa de. 9. Rákoscsaba de. 9 Békés József. Rákoshegy de. 9. Rákosltget de. 10. Rákoskeresztúr de. fél 11, du. 3. Bécsikapu tér de. 9 (úrv.), D Koren Emil, de. fél' 11 (német), de. 11 (úrv.) D. Koren Emil, du. 5 Adventi szeretetvendégség. Torockő tér de. fél 9 Madocsai Miklós. Óbuda de. 9 Görög Tibor, de. 10 Görög Tibor. xn. Tartsay Vilmos u. 11. de. 9 Csengödy László, de. 11 Csengődy László, du. fél 7 Takács József. Pesthidegkút de. fél 11 Takács József. Modori u. 6. de. 10 Filippinyi János. Kelenföld de. 8 Bencze Imre, de. 11 (úrv.) D. Dr. Ottiyk Ernő, du. 6 dr. Rezessy Zoltán. Németvölgyi út de. 9 D. Dr. Ottiyk Ernő. Albertfalva de. 7 Visontai Róbert. Nagytétény de. fél 9. Ke- lenvölgy de. 9 Visontai Róbert. Budafok de. li. Visontai Róbert. Csillaghegy de. fél 10. Csepel de. fél 1L — Advent 3. vasárnapján az oltárterítő színe: lila. A délelőtti istentisztelet oltári igéje: Mt 11, 2—10; az igehirdetés alapig éje; Ézs 12, 1—2. — EVANGÉLIKUS ISTEN- TISZTELET A RÁDIÓBAN. December 31-én, vasárnap reggel 7 órakor az evangélikus egyház félóráját közvetíti a Petőfi Rádió és az URH adó. Igét hirdet D. KÁLDY ZOLTÁN püspök, a Déli Egyházkerület püspöke. — A VESZPRÉMI EGYHÁZMEGYE gyülekezetei teljes egyetértéssel és egyhangúlag újabb hat évre szólóan egyházmegyei felügyelővé választották dr. Mihály Dezső eddigi egyházmegyei felügyelőt. — GÖDÖLLÖ. Az őszi szeretetvén elégségen ifj. Harmati Béla külügyi titkár az ökumenikus mozgalomról tartott vetített képes előadást. Igemagyarázattal id. Harmati Béla ny. lelkész szolgált — KÖTCSE. A gyülekezet a nyár folyamán mind a három harangját villanyhajtóerőre szereltette át. — Anders Ilona a gyülekezetnek zöld oltár és szószékterítőt ajándékozott, amit maga készített. — A VESZPRÉMI EGYHÁZMEGYE esperese, Síkos Lajos űápai lelkész az elmúlt időszakban meglátogatta a veszprémi, somlószőlősi, csög- lei, keszthelyi, mencshelyi, nagyvázsonyi és marcalgerge- lyí gyülekezeteket, s a legtöbb helyen a filiákban is szolgálatokat végzett. — köszönet, a bakonycsemyei gyülekezet elnöksége ezúton köszöni meg az új parókia felavatása alkalmából küldött sok jókívánságot és köszöntést. ’ _________ . • _ FONÁST vállalok gyapjú és műszálból. Cím: Martincsek fonó- da, Gyula. — KAPI-FELE korálkönyvet keresünk megvételre. Evangélikus Lelkész! Hivatal. Mórichida, Győr- Sopron m. — TIZENKILENC EVES tanuló leány albérletet keres Budapesten. Gondozást is vállalok. Cím a Kiadó- hivatalban. — RÄBCAKAPI — TÁRNOKRÉTI. A két gyülekezet társegyházközséggé alakult november 12-én. A társegyházközség lelkésze Biczó Ferenc eddigi rábcakapi lelkész. — SZÜLETÉS. Bárdossy Tibor kisvárdai lelkészeknek november 18-án második gyermekük született. Neve: TÍMEA. — Reruss András kelenföldi másodlelkésznek és feleségének, Urbán Emmának harmadik gyermekük született. Neve: PÉTER. „Imé az Űr ajándéka a gyermek...” — HÁZASSÁGI ÉVFORDULÓ. Németh Jenő és felesége, a pápai gyülekezet tagjai november 25-én tartották házasság- kötésük ötven éves évfordulóját. Ez alkalommal a családi hajlék ünneplő templommá változott, melyen a hálaadó istentisztelet és az úrvacsoraosztás szolgálatát Sikos Lajos pápai lelkész, esperes végezte. „Áldjad én lelkem az Urat!” —■ HALÁLOZÁS. Cterják Zsuzsanna, a szarvasi gyülekezet hosszú évtizedeken át hűséges és sokoldalú munkása, lapunk buzgó olvasója, életének 78. évében elhunyt. Temetésén Kovács Pál és Aradi András szarvasi lelkészek szolgáltak a vigasztalás igéjével. „Hagyjad az Orra a te utadat és bízzál benne, majd 6 teljesíti”. evangélikus elet A Magyarországi Evangélikus Egyház Sajtóosztályának lapja Szerkeszti: a szerkesztő bizottság Felelős kiadó: Harkányi László tördelő-szerkesztő Szerkesztőség és kiadóhivatal: . Budapest. Vin., Puskin u. 12. Telefon: 142—07« Csekkszámlaszám: 516—30.412—vm Előfizetési ár: egy évre 90,— Ft Árusítja a Magyar Posta Index 25 211 72.4280 Athenaeum ■ Nyomda, Budapest Rotációs magasnyomás Felelős vezető: Soproni Béla vezérigazgató „Ha azt kérdezik tőlem, mely művekben ölt testet legtökéletesebben a magyar szellem, azt kell rá felelnem, hogy Kodály műveiben. Ezek a müvek: Hitvallomás a magyar lélek mellett”, írja Bartók Béla, századunk egyik legnagyobb zeneszerzője. December 16-án ünnepli az egész világ s benne különösképpen hazánk Kodály Zoltán, a másik nagy zeneszerző és népünk nagy tanítómestere születésének 90. évfordulóját. S az 1972-es év még egy Kodály évfordulót is jelent: halálának 5 éves fordulóját. Nehéz volna megmondani, hogy a zeneszerző, a tanító mester vagy a tudós nagyobb-é benne. Hiszen minden munkájában, ' mindig az egész népet tartotta szem előtt, akár kis vagy nagy remekművekkel ajándékozta meg a világot, akár tanított: zeneszerző növendékeit. vagy átfogó zenetanítási rendszerével egy egész nemzetet s azon keresztül az egész emberiséget, akár pedig tollat vett kezébe, hogy valóban „legyen a zene mindenkié!” Nem könnyű feladatot vállalt magára. Maid teljesen töretlen talajon kellett egy minden ízeben magyar zenekultúrát teremtenie. S az évek hosszú során mennyi közömbösséget, gáncsot, ellenkezést kellett le- küzdenie! Ezt a harcot csak hittel lehetett megvívni. Bartók is a fent idézett sorokhoz még hozzáfűzi, hogy Kodály rendíthetetlen hite és bizalma népének erejében és jövőjében tette őt képessé minderre. Személyében és munkásságában a tudós, zeneszerző és tanító teljesen összefonódik s egymást támogatja és kiegészíti. A magyar nyelv és a magyar zenei nyelv: a népdalok tudósa adja meg az alapot, melyre a zseniális zeneszerző a magyar zenei nyelven hangzó zenekultúránkat megteremtheti. És ismét csak a tudós és zeneszerző együtt segítik a tanítót, hogy ezt a zenekultúrát egész népünk számára nemcsak hozzáférhetővé, hanem sajátjává is tegye. Tanításában is a tudós pontossága és soha nem lankadó szorgalma érvényesült. Növendékeitől is a lényegre törést, az állandó többet akarást követelte meg. Hányszor hallottuk tőle a felejthetetlen zeneszerzés órákon, amikor dolgozatainkat bemutattuk, lett légyen az akármennyi: „Csak ennyi? — Nincs több? — Hát a többi hol van?” stb. Mindig arra törekedett, hogy tanítványai úgy a szőkébb, mint a legtágabb körben a lényeget lássák, tanúlja- nak meg a maguk lábán járni; hogy mit és hogyan kell egy- egy mesterműben a tudnivalókat meglátni és abból tanulni. Magyarázataiban egy-egy félmondattal a zárt ajtók egész sorát nyitotta meg, ezzel nevelt széles látókörre, amit mindenkitől elvárt Zeneszerzői életművében, is az egész népre tekintett. A nagy. világhíres mesterművek mellett ott a kis mesterművek hosszú sora, mellyel már az óvodás kortól nevel a nagyok megértésére s egy általános zenekultúra alapjait rakja le. S az egész része a bibliaolvasó és ismerő, az evangéliumot eredeti görög nyelven olvasó Kodály egyházzenei alkotásainak sora is. Ezekben is az egyszólamú kis gyermekénektől a Jézus és a kufárok hatalmas erejű bibliai jelenetéig, vagy a Kecskeméti Vég Mihály zsoltárparafrázisára írt megrázó Psalmus Hunga- ricus-ig á zeneszerző mellett ott van a tanítómester is. A Psalmus egyik születésnapi előadásán történt, hogy az előadás végén, amikor a távozni nem akaró • lelkes hallgatók hosszú negyedóráig ünnepelték zúgó tapsviharral a szerzőt, Kodály irrimár nem tudni hányadszor kiment az emelvényre, egy kézmozdulattal csendet intett s így szólt: „Valaki azt mondta, hogy valahányszor hallja ezt a művet, mindig jobb emberként megy haza. Kívánom, hogy minél kevesebbszer kelljen előadni!” „Tisztelte apját és anyját, ezért hosszú életet nyert” — írta Kodály első feleségének gyászjelentésére. S ugyanezt lehet őreá magára is mondani. Megengedtetett neki megérnie, hogy vetése kalászba szökkent, nemcsak itt Magyarországon, hanem szerte a világon is, hiszen valamennyi földrészről jönnek zenészek, pedagógusok az un. Kodály módszert tanulmányozni. S azt is, hogy műveit, e magyar zenei nyelven megírt mesterműveket nagy sikerrel adják elő szerte az egész világon. Sulyok Imre „Készítsék az Urnák útját, ösvényt egyengessetek a kietlenben a mi Istenünknek." (Ézs 40, 3 10> VASÁRNAP. — „Mert más fundámentumot senki sem vet- .het azon kívül, amely vettetett, amely a Jézus Krisztus.” (1 Kor 3, 11 — Préd 3, 14 — 1 Kor 4, 1—5 — Zsolt 85, 9—14) Ki nekem Jézus? Szinte lehetetlen lenne számbavenni a válaszokat: atyai örökség, kézifaragá- sú feszület, következetes ember, megalkuvásgyűlölő, páratlan tanító, példakép, akit inkább csodálni lehet, mint követni, kitűnő emberismerő, útitárs, nagy etikus, a szeretet apostola? Valahol, valamelyiknél kezdjük mi is a válaszadást, de' Pál apostol szerint, ha beljebb hatolunk, nem a sötétség fogad bennünket, hanem egyre többet látunk, míg végül teljesen megvilágosodik minden: fundámentum! Alap, amelyre ráépülhet egész életünk! HÉTFŐ. — „Akkor szólott Mária: magasztalja az én lelkem az Urat és örvendez az én lelkem megtartó Istenemben”. (Lk 1, 46—47 — Zsolt 13. 6 — Mt 11, 11—15 — Ezs 66, 18—24) „Akkor szólott Mária” — ez hozta izgalomba a krónikást! Sokszor láthatták Máriát szomorúan, talán néha sírni is, de amiről itt szó van, az ezután történt: szembetalálta magát a cselekvő Istennel, sőt elment Erzsébethez is, s ott ugyancsak énnek lehetett tanúja ... és akkor! Már nem tudott tovább hallgatni. S elindult egy hálaének, amelybe mi is belekapcsolódhatunk valahányszor öt látjuk munkában. KEDD. — „Legyetek azért irgalmasak, mint a ti Atyátok is irgalmas.” (Lk 6, 36 — 3 Móz 19. 14 — Mt 3, 1—11 — Lk 1, 1—25) Egy jó magyarázat mindig kéznél van: „Micsoda értelmes dolgokat iehetett volna csinálni, míg itt lopta az időmet”... „Csak nem képzeled, ez az egyetlen szabad délutánom" — „Valóban azt hiszed, hogy én vagyok az egész rokonság lelki szemétládája”... „Egyébként is, neki már teljesen mindegy” ... % mennyire lelassítják mindezek az utamat! Jézus szerint nem az a döntő, hogy lassan mész, vagy gyorsan, hanem az, hogy a re- ádbízottak mind célba érkezzenek. Ez- pedig úgy lehetséges, ha az erős az erőtlen erőtlenségét hordozza. SZERDA. — „Az ő tulajdon Fiának sem kedvezett, hanem őt mindnyájunkért odaadta, hogyne ajándékozna nekünk mindent vele együtt”. (Rm 8, 32 — Zsolt 17, 8 — Jn 5, 31—36 •—Lk 1, 26—38) A vizsgázó néha váratlanúl lepleződik te, Ügy tűnik, kiállta a nagy próbát, s csak a végén, a kicsiknél derül ki, hogy a nagyot sem tudta. Hogy lehet az, — mondja Pál — hogy a váltság- ban, a húsvéti győzelemben hiszel, s mégis, amikor a kenyér* az otthon melege, az irgalmasság az igazságért küzdő nép harca, a szeretet kerül elő, csak állsz és legyintesz és nem teszel semmit: hát nem ajándékozott oda nekünk Vele együtt mindent? CSÜTÖRTÖK. — ■ „Szeretet* által eleve elrendezte, hogy minket a maga fiaivá fogad Jézus Krisztus által.(Ef 1, 5 —> Hózs 14, 4 — Jn 1, 6—9 — Lk 1, 39—56) Nem kell úgy élni* mintha semmi sem történt volna! Már csak napok választanak el bennünket attól a karácsonyi eseménytől, amely hirdeti az örömteli fordulat tényét. Elrendezte dolgainkat. Mennyivel más így ébredni, így munkához látni, így élni; torlódás, restancia nélkül! Csak azt kell meglátnom, hogy sze- retetben rendezte el, a múltra nézve ugyanúgy, mint a jövőbe tekintve. S az út ehhez a sze- retetben rendezett élethez a „fiák” útja, akik az Atya engedelmes gyermeken PÉNTEK. —* „Békességet hirdetett a Jézus Krisztus által — Ő mindeneknek Ura.” (Csel 10, 36 — Ezs 2, 4 — Jn 1, 29-* 31 — Lk I, 57—66) Az apostoloknak volt mondanivalójuk és ezért szóltak. Éspedig életbevágó dolgokról, nem olcsó ál-vigasztalással, vagy hamis reménységgel áltatták egymást. Nem azzal álltak meg egy beteg előtt, hogy; ne csüggedj eL, sokan vannak most betegek* nemcsak te. Nem azzal léptek be egy házba, hogy „légy nyugodt, nemcsak nálatok van bé-i kétlenség”, hanem gyógyulási röl beszéltek, és békét hirdettek, amely győzelmet arat a békétlenség felett.-, a Jézus Krisztus által! Ezért jelentett örömöt a megjelenésük, SZOMBAT. —• „Cselekedjék tek az Ö akaratát és azt munkáljátok, ami kedves Öelőtte"1* (Zsid 13, 21 — Zsolt 118, 25 —* Lk 7, 29—35— Lk 1, 67—80) Világos programba állított bele mindnyájunkat heti igénk: „készítsétek az Ürnak útját”, s mégis sok félreértési lehetősége van. Hogyan készítsem? Hol készítsem? Természetesen az én szívemben, az én gondolataim közt, az én életemben* mondjuk. De ezzel még nincs vége a küldetésnek. Mai igénk azt mondja: úgy készítsétek, hogy cselekszitek az Ö akaratát az emberek között. Krämer György Kodály emlékkiállítás Várpalotában A művészeti hetek változatos és gazdag irodalmi, zenei, képzőművészeti eseményei, megemlékezései, műsorszámai között, időben mindjárt elsőnek, beköszöntőül nyílt meg a Kodály-emlékkiállítás, a várbeli történeti múzeum metszettermében. Az öt év előtt elhunyt mester fél évszázada komponálta Magyar Zsoltárát, a legmagyarabb zenei remekművet és közeledik születésének kilencvenedik évfordulója december 16-án, azon a napon, amikor Beethoven született. Az élő Kodályt sugározzák, lemezre felvett hangját, szavait, zenéjét az éther hullámai, a képernyőn láthatjuk alakját, mint amikor még közöttünk élt és élete utolsó éveiben, megjelenve Moszkvában, New Yorkban, Londonban. Kodály, kicsinyek és nagyok tanítója, ihletője és kortársainak égő lelkiismerete: szinte elevenebb valóság ma, ifjú szívekben folytatva életét, egyre messzebbről, távolodva az időben. — És bármennyire színvonalas, gondos Keresztury Dezső szakavatott összeállításában a felsorakoztatott fényképek, kottalapok, kéziratok, sajátkezű feljegyzések, szemléltető életrajzjel- legű feltárása, tárlókban, a falak mentén, a seregnyi relikvia, kitüntetések, díszoklevelek, érmek halmaza; kiugró nagy betűkkel, itt és ott, a falakon, mint „magyarázó címek” idézett szavaiból és gondolataiból — van ebben a papírosízű ünneplésben enyészetet, múlandóságot felidéző némi lehangoltság. A terembe belépőt a szemben levő falon óriás méretű fénykép fogadja, Kodályt ábrázolva az íróasztala előtt. Alatta meg, a fal mentén saját íróasztala áll, rajta pihenve már csak a felnagyított fotó-keze. — Számomra a kiállítás legmegha- tóbb mozzanata az íróasztalon heverő utolsó, megkezdett, de már be nem fejezett kézirata: „Mikor az / elnyomottak a / sönkik Jajdulón felfegyvérkezve / jönnek Az Isten / jön és / millió / árnya Méhébe / halt e / rónék / és [ ö l römnek Jaja nem Akik / erőt és örö / met ölnek Nem lesz majd / kegyelem a / zoknak Néhány ezer / évig tűr az / Isten De azután / jaj a / gyilko / soknak Nem lesz majd.. Itt megszakad az írás,, be- re. Megható írás és mint utolütemezve a zeneköltő benső- só: bizonyság Kodály vallásos leg talán már hallott zenéjé- lelkületérőL Halts Géza * * Kodály Zoltán születésnapjára