Evangélikus Élet, 1972 (37. évfolyam, 1-53. szám)

1972-11-12 / 46. szám

Az Úrhoz méltóan Kol 1. 9—14 Egy ünnepélyen a nyugalomba vonuló idős emb'&r helyére fiát választották utódául, s az ünnepély szónoka — többek kö­zött — azt mondotta a munkába lépő ifjú embernek: . fiatal barátom, nyugodtan mondhatom neked, tekints mindenkor a te elődödre, tekintsd őt példaképednek, s járj méltóan az ö ■n yomdokain...” PÁL APOSTOL IS ARRÓL ÉRTESÍTI A CÍMZETTEKET, hogy ők azért imádkoznak, hogy a kolossébeli gyülekezet, s an­nak tagjai járjanak méltóan — nem emberhez, hanem — az Úrhoz. Nem csupán kimondja ezt az irányvonalat, nemcsak — mint feladatot — feladja nekik a leckét, hanem előremutat, eligazítást ad számukra, gyakorlati keresztyén életre tanítja őket. Páléknak tudomásukra jutott a gyülekezet hite (hallottuk a ti hiteteket a Jézus Krisztusban”... 4. v.), s ennek örülnek. Ám ■mióta ezt hallották, azért imádkoznak, hogy ez a hit ne marad­jon a kolossébeliek számára egy befejezett állapot, végállomás, ahol lepihennek hitüknek babérjain, hanem tovább indítja őket: „...járjatok az Úrhoz méltóan...” Nem szabad a hit­élet önző kis szobájába zárkózni mondván: nekem rendben van a dolgom, egyenesbe jutottam Istenemmel, megkaptam talen­tumomat, azt naponként kifényesítem, s azután bezárom szi­vem kincsesládájába, — s nekem ez elég, hanem hitünkkel járni kell! Járni kell, egyrészt úgy, hog-y visszük annak gvümölcsét'a 'másik ember felé, másrészt úgy, hogy mindig előbbre jutunk benne es vele. AZ APOSTOL GYÜMÖLCSTERMÉSRŐL TANÍT, amely gyümölcs a hit fáján terem, a másik felebarát örömére és hasz­nára. A fa nem a maga gyönyörködtetésére hozza gyümölcséi, hanem az ember hasznára, A gyümölcs természetes velejárója eleiének es nem külön érdeme. Senkinek nem jut eszébe di­csérni az almafát, mivel szép és jó almát termett, hiszen azért ültették, hogy azt hozzon. Isten azért adta népének hitét, hogy önfeledten, természete­sen, az elismerésnek várásá nélkül, örömmel cSelekedje a hit­nek jócselekedeteit, kicsiny és nagy dolgokban egyaránt. Cse- lekedje! Szeressen és segítsen, felemeljen és bekötözzön, vi­gasztaljon és bátorítson. Tudjon együtt érezni a kicsinnyel és lenézettel, s segítsen nyomorúságának enyhítésében, álljon az elnyomottak és nélkülözők mellé minden erejével. A HITBEN JÁRNI KELL, HOGY NÖVEKEDJÜNK BENNE. Nem topoghat egy helyben, nem foroghat önmaga körül, ha­nem lépni kell előre. A keresztyén élet is növekszik, a hit erő­södik Jézus Krisztus megismerése nem csupán egyszeri alka­lom, hanem vele való szüntelen kapcsolat. Vele való közösség­gel erősödik a hit, mindig tovább vezet, többet láttat meg fel­adatainkból, s növeli erőnkét a véghezvitelre. „Járjatok az Úrhoz méltóan...” Nem emberi példaképet ál­lít a gyülekezet elé, hanem magát az Urat. Ha pedig népe Öt akarja követni, akkor egész életre szóló feladata van, mivel egész életével szolgálhat és kell szolgálnia Urának. Ö NEM CSUPÁN PÉLDAKÉP, HANEM ERŐNEK FORRÁ­SA, cselekvő valóság. Igéjével és Szentleikével munkálkodik az emberben s így válik az ember képessé a jóra. Ahogyan a fa gyökerével kapaszkodik a termőtalajba, vagy a szőlővessző összenőtt a tőkével, úgy hozza elő a hit a mag jó gyümölcseit Jézus Krisztussal való közösségében, amely nem jutalomra éhes érdem, hanem természetes életforma embereknek és emberi közösségeknek javára. Jézus Krisztus nem azt akarja, hogy né­pe csodálja, hanem azt, hogy kövesse. Komoly Sámuel Egyháztörténeti kiállítás Pilisen Kevesen tudják, milyen gaz­dag tárháza egyházi gyűjte­ményügyünknek a pilisi gyü­lekezet. Alapításának 250. ju­bileumán a vendégek és gyü­lekezeti tagok több száz főnyi serege előtt a gyülekezeti te­remben most megnyíltak régi, értékes könyvei, feltárultak történeti értékű anyakönyvi bejegyzései, régi fényükben ragyogtak XVIII—XIX. száza­di védett műkincsei. Mindezt az tette lehetővé, hogy Keveházi László igazga­tó-lelkész biztatására és tá­mogatásával, Csilló Mihály, a pilisiek komoly egyháztörté­neti érdeklődésű kántora' és jegyzője alapos előkészítés és kutatómunka után kiállításon mutatta be a gyülekezet 250 éves múltját. Gondosan ösz- szeállította az egyházközség egykori lelkészeinek és fel­ügyelőinek, káplánjainak és tanítóinak jegyzékét, fénykép­másolatban közzétette a török időkben elpusztult község új alapítólevelét és az első anya­könyvi bejegyzéseket. Az értékes ezüstkelyhek, os­tyatartók és úrvacsorái kan­csók jó összeválogatása azt is bizonyítja azonban, hogy nem­csak Beleznay János földesúr adakozott egyltor jó szívvel az egyház ügyére — neki köny- nyen tellett gazdagságából — hanem az egyszerű, többnyire szegény nyitramegyei telepe­sek is i nagy áldozatokat hoz­tak. amit pl. Duchaj Márton 1769-es cinkancsója is tanúsít. A patinás könyvek között ott láthattuk a Bél Mátyás ál­tal az akkori viszonyok miatt Milownjk Bozjch álnéven ki­adott cseh nyelvű bibliát, Arndt János 1720-as kiadású szlovák nyelvű imádságos- könyvét, több szép Tranoscius- énekeskönyvet, sőt? egy ritka­ságszámba menő ún. Tranos- ciuskosarat is, amelyben elein­te nagyalakú kedves énekes­könyvüket vitték. Irodalomtörténeti érdekes­ségként számíthat Sárkány Sá­muel 1863. december 26-i anyakönyvi bejegyzése Petőfi István és Gaylhoffer Antónia házasságkötéséről, amely azért történt a pilisi lelkész (utóbb püspök) előtt, mert a meny­asszony Pilis egykori fttiájába, Nyáregyházára való volt. Bach orgonaszava a Deák téren Egy kérdés kísért hazafelé a Deák térről. Ki szólt hozzám az őszi estében? Kinek a sza­va beszélt oly mennyei tiszta­sággal és ugyanakkor emberi közelségben? Bensőmben meg­szólalt a válasz a kérdésre: ő maga beszélt ma este, az egyko­ri lipcsei kántor, Johann Sebas­tian Bach. Személyesen szólt hozzám, így éreztem. És eszem­be juttatta, mit mondott róla Goethe: Nem Bach-nak (pa­taknak) kellett volna hívni, hanem Mecr-nek (tenger­nek) ... Miért is volt ennyire beszé­des a Deák téri Istenhajlék új orgonája az október 15-én tar­tott orgonaesten? Ihletett művész bírta meg­szólalásra egész estén át, cso­dálatos, régen nem hallott ékesszólással. A ,,Klavierü­bung” harmadik részét ját­szotta Trajtler Gábor, míg a koráldallamokat a Lutheránia női kara adta elő, eszményi tisztaságban. Különösen fenséges és a maga egyszerűségében fel- sőbbfeüdű igazságot hirdető volt, a Kyrie, átszellemült a Glória és megrázóan emberi a Credo. A „Bűnösök hozzád kiáltunk” roppant erejével és mély alázatával. Valóban bachi ihletésű megszólalása éppen az egyszerűségében és természetességében volt a lé­lek szava. Rejtelmes, ha elgondoljuk, mennyire rejtelmes, hogy az anyag ily beszédes, emberi és daloló légyen: a sípok erdeje. Mindenki érezte, hogy nem a sípok énekelnek ily lehellet- szerű finom plánokban, majd rázkódtatjék testünket-lelkün- ket ekkora égzengéssel. Trajtler Gábor finoman ár­nyalt és káprázatosán gazdag orgonaművészete olykor elfe- lejttétté velünk, hogy anyag­ból támad és mégis több az anyagnál e muzsika. Teehnl- kántúli az ő technikája, amely azért nagyszerű, mert nem lép ki a maga rangrej- tettségéből és nem árulja el, hogy technika. Az emberi lélek ritka per­ceit idézte fel a művész: iga­zi kiválasztottja az orgonának és ihletettje Bachnak. Külö­nösen nagy képessége az a kettősség, amely megmutatko­zik orgonajátékában, mikor a részletek finom kidolgozottsá­gában gyönyörködik a hall­gató, a fény és az árnyék já­tékosságát csodálja és ugyan­akkor — az egésznek monu­mentális egysége ragadja meg. Balassa Imre FRANCIAORSZÁG sége október közepén hosszabb- látogatást tett a franciaorszá­gi egyházaknál, ,(epd) Szociológiai érdekességű vi­szont az a feljegyzés, amelyet a „Toronyépítő munkások pa­naszlevele” címen olvasha­tunk 1910-ből. Azok nevében írja ezt szószólójuk, akiket „elfelejtettek, mert csak mun­kások, s akik ezen emléket Is­ten jóvoltából örökítik arra néz­ve, hogy a későbbi kor láthassa, hogy a munkás mily csekély­ség a jelen korban.. Végül meg kell emlékez­nünk az alig 1—2 éve saját erejéből íaragómesterré vált Váci János pilisi munkásem­berről, akinek fafaragásai — több népművészeti tárgy mel­lett — emelték ennek a nem mindennapi egyháztörténeti kiállításnak a fényét. A pilisiek példája remélhe­tőleg ösztönzőleg fog hatni más gyülekezetek életére is, Dr. Fabiny Tibor „Mert Te velem vagy...” Emlékezz csalc vissza, így énekeltünk október 31-én, a reformáció ünnepén az isten­tiszteleten: „Isten, velünk, mi ővele, Nagy az Istennek ereje. Győzelmet kell aratnunk!” Az ének így kezdődött: „Ne csüg­gedj el kicsiny sereg...” Lá­tod: ez Dávid bátorságának titka. Ezért nem tudta meg­rémíteni Góliát. Ezért nem nem tudták hazaküldeni test­vérei. Ezért nem tudta kedvét szegni Saul király, amikor rátukmálta a számára használhatatlan fegyvereket. Neki is volt óneke. Maga írta. A 23-ik zsoltárban magad is elolvashatod. Dávid így éne­kelt: „Még ha a halál árnyé­kának völgyében járok is, nem félek a gonosztól, mert te velem vagy!” Az ének így kezdődik: „Az Űr az én pász­torom __” Dá vidnak hamarosan meg kellett tanulnia, hogy mi a „halál árnyékának völgye”. Góliát ismét lement a völgy­be, a két tábor közé. Mutogat­ta fegyvereit. Kérkedett ere­jével. És beszélt, beszélt han­gosan, szemtelenül, kérkedő hangon. Dávid megindult fe­léje. Oldalán pásztortáska. Egyik kezében bot, a másik­ban parittyája. Ez a parittya hajító szerszám volt, a mai gyerekek csúzlijához hasonló, Persze azért más volt, mert akkor még nem ismerték a gumit. Táskájába már előző nap beletett ö<t sima követ a paták partján. Amint Góliát meglátta, rá­ordított: Eb vagyok én, hogy bottal jösz ellenem? És szi­dalmazta Dávidot Istenével együtt. Dávidnak azonban he­lyén volt a szíve és azonnal megfelelt Góliátnak: Te karddal, dárdával, pajzzsal jösz ellenem, én pedig Isten­nek nevében megyek, akit te gyalázattal illettél. Majd megtudja mindenki, hogy nem kard által és nem dárda által tart meg az Űr! Dávidnak nemcsak & szive volt helyén, hanem az esze is. Benyúlt tarisznyájába. Ki­vett belőle egy követ. Barity- tyájába tette. Megcélozta vele Góliátot. Homlokán találta el. Az megszédült. Arcra esett. Dávid odarohant. Ráállott és saját kardjával végzet vele. Idézhetnéd most a közmon­dást: többet ésszel, mint erő­vel. Ez helyes, de nem egé­szen. Sok embernek van esze, mégsem tudja használni, mert nincs helyén a szíve. Dávid azért tudta használni az eszét, mert helyén volt a szí­ve, A szíve pedig azért volt helyén, mert tudta, hogy vele van. Isten, a „Seregek Ura” — ahogy ő nevezte. Góliát viszont nem tudta, hogy Dá­vidnak kardnál és dárdánál hatalmasabb oltalcnazója volt, E! se tudta képzélm, hogy mit jelent, ha egy embernek, mégha az az ember olyan fi- t'iatal mint Dávid, Jstén az erős vára, jó fegyvere éspai- zsa. Luther Márton, látod tudta. Ő is egyedül volt. A worms! birodalmi gyűlésen a császár és a fejedelmek előtt kellett megállnia. De nem szégye- nült meg. Nem tudták meg­ijeszteni. Nem tudták zavar­ba hozni. Isten igéjéhez tar­totta magát. Ezért énekelt így: „E világ minden ördöge, ha. elnyelni akarna, Minket meg nem rémítene, Mirajtunk, nincs hatalma...” Ismertem egy fiút Jó ta­nuló volt. Szorgalmasan ké­szült minden órára. Mégis gyakran felelt rosszul. Na­gyon izgult. Az izgulás volt az ő Góliátja. De ő is legyőz­te Góliátot. Amikor dolgoza­tot kellett inná, vagy felhív­ták felelni, ezt a rövid imád­ságot mondta el magában: Ha Isten velünk, kicsoda el­lenünk! Ámen. Ez az imád­ság helyére billentette félénk szívét és akkor már tudta használni az eszét is. Teneked mi a Góliátod? Küzdesz-e ellene? Sopron utcáit járva három Petőfi emléktáblával találko­zunk, amelynek szövegében -sű­rítve benne van mindaz, ami Petőfi Sándor soproni kapcso­latairól elmondható és elmon­dandó. Az elsőt a Halász utcai általános iskola bejárati kapu­ja felett helyezték el 1970-ben. Lukácsi Laj^s emléktáblája, melyen a művész igen finom érzékkel a kardmarkolatnak is helyet szorított a költő mell- képén. Az emléktábla szövege: Ez iskola helyén állt az a ka­szárnya. amelyben Petőfi Sán­dor 1839—40 telén katonásko­dott. — Alatta címeres keret­ben az egykori Halász-kaszár­nya helyén épült mai iskola neve: Petőfi Sándor Általános Iskola. A második emléktáblát a Petőfi-téren helyezték el aláb­bi szöveggel: Itt állott a régi Postaház. Előtte silbakolt 1839—1940 telén Petőfi Sándor, a zöldhajtóteás. sárgapitykés közlegény. A harmadik emléktábla szö­vege (Rákóczi U, 9. s2.): „En­nek a háznak régi diáktanyá­ján talált enyhülést katona- korában Petőfi Sándor líceumi tanulóbarátai körében 1839— 40-ben.” PETŐFI SÁNDOR rövid sop­roni tartózkodásának emlékei belesűríthetők a kaszárnya, a fentebb említett diáktanya, és a részben vele egykorú, rész­ben már idősebb barátok és támogatók gondolatkörébe. Nem a szíve, nem a zöld- hajtóka és a sárgápityke utá­ni olthatatlan vágyódás, ha­nem egy kényszerhelyzet te­relgette az akkor még csak 17 éves költőt a soproni Halász­kaszárnya kapuja felé. 1839-et írtak, mikor atyja végképp le­veszi róla kezét, mivel Selmec­bányán kezdeti jó tanulás után különböző okok miatt félreesü- szott pályája. Rövid pesti szí­nészkedése után Salkovics Pé­ter nevű rokona azzal a ne­mes szándékkal viszi le a vas­megyei OstffyassZoiiyfára, hogy az őszi tanévben fiával együtt taníttatja Sopronban. Sopron első hallatára tehát a volt sel- meci diák nyílván az iskolára gondolt legelőször, nem a ka­szárnyára. ..Tanulni akartam”. — írja 1842. júliusában Sze- bérényi Lajoshoz, de közben meghidegült a rokoni szív, és egyéb választása nem lévén, beállt katonának. így és ezért lett Petőfi Sándor soproni li- cista diák helyett soproni köz­legény. A 48-as számú Goll- ner-gyálogezredbe osztották be. melyet 1840. márciusában Graz ■felé indítottak. Onnan irta a soproni diáktanya egyik lakó­jának: Nagy Imrének, a ké­sőbbi neves történetírónak egyetlen ismert levelét, amely katonáskodására vonatkozik. „Mit mondjak • önmagámról? Most érzem, mi mélyen sülv- lyedtem, leszállva a tudomá­nyok pályájáról, neveletlen, érzéketlen emberek körébe s egy durva zsarnok körmei kö­zé. Csak néha emel ki e po­kolból a költészet, a mennyei, a malasztos. A káplár, mi he­lyest tóllat lát kezemben, — lármáz, szitkozódik s dolgot ád. Itt vagyok, azdnban nem csüg­gedek ” Ezek után érthető, hogy néhány hónap múlva,„saját kí­Petőfi nyomában Petőfi soproni kapcsolatai 4 soproni Petőfi Sándor általános iskola bejárati kapuja felett elhelyezett relief ben az is világos, hogy mit jelenthetett ennek a 17 eszten­dős üstökösnek az a régi diák- tanya egy evangélikus lelkész­özvegy hajlékában. Ott kere­sett és talált enyhülést kato­nakorában. Sopron város levél­tárának egyik Petőfi-okmá- nyán a költő baráti köréhez tartozott Fábriczttis Endre vall arról, hogy Petőfi Sándor sze­és Orlai Petrích Soma (később neves festő) lakásán, és a sop­roni evangélikus líceum könyv­tárából rendszeresen ellátta könyvekkel, ugyanúgy mint Petőfi idősebb barátja és tá­mogatója: Schätzei Mihály ügyvéd, aki a diakpajtásokon kívül talán az egyetlen soproni polgár, aki egész szívvel a 17 éves ifjú mellé állt, Ez a me­legszívű patronusa nemcsak könyvet adott a költő kezébe, hanem asztalánál is jól tartot­ta. Az a feltevés, hogy isme­retségük a postaház előtti sil- bakolással kapcsolatos. 1839- ben még nem kellett tartani az álarcos, automatapísztolyos postarablóktól. Petőfi ott sil­bakolt a postaház előtt és mi­vel a postát vész nem igen fe­nyegette, többnyire olvasgatott a faköpönyeg oltalma alatt. így fedezte fel Schätzei, aki az idő­ben már anyagi romlásnak in­dult, de a könyvtárán még nem adott túl. Az Ilyen emberek támogatása, jóindulata és ba­rátsága jelentette az enyhülést. A kaszárnya szigora és fojtott levegője után micsoda felüdü­lést jelenthetett az a diákta­nya, ahol Orlai szerint: „Há­rom lakótársam közül egyike vagy másika többször kapott hazulról csemegézni valót s ilyenkor mindig egy kis dáridót csaptunk, amelyből Petőfi so­hasem maradhatott el s hu­moros kedvében mindnyájun­kon túl tett.” Líceumi tanuló- barátai társaságában színház­ba jártak, diákruhába bújtat­ták, hogy meghallgassa az ak­kor 29 éves Liszt Ferenc sop­roni hangversenyét 1840-ben, és a mai Erzsébet-kert is hal­lotta a 17 éves Petőfi kacagá­sát, ahol a költő soproni idő­szakának diáksága olykor egy- besereglett egy kis vidám esti Összejövetelre, mivel a „Neu- hof” akkoriban még elég távol esett a várostól. PETŐFI LESZERELESE UTÁN kétszer is megfordult Sopronban. Nem a kaszárnya és a rövid katonai szolgálatá­val kapcsolatos rossz emlékei hozták vissza, hanem a jó ba­rátok és velük kapcsolatos szép soproni emlékei. Sopron a nagy költőből időileg nem kapott sokat, de egy mindössze 26 esztendőre méretezett, köl­tői hagyatékában ilyen nagy és tevékeny életből mégis sok az egy esztendő is. Erre gon­dolt Sopron, mikor a költő szü­letésének 100. évfordulóján a hajdani kaszárnya helyén álló iskola erkélye alatt a Férfi­dalkör, melynek kórusában nyilván evangélikus teológu­sok is közreműködtek, eléne­kelte Petőfi egyik legszebb szö­vegére írt dalunkat: „Tied va­gyok, tied hazám.. ”, majd a város polgármestere mondott rövid méltatást. És most, szü­letésének közelgő 150. évfor­dulóján. az Erzsébet-kert ár­nyas padján érettségire készü­lő mai soproni diáknak Petőfi- versek tanulása közben is jó arra gondolni, hogy 1839—40- ben nemcsak a szelleme járt itt iskoláink padjai között, ha­nem Ö maga járt itt tizen­hétévesen a mai Halász- és Rákóczi utcában, a mai Petőfi téren és Erzsébet-kertben. A nagy költői lélek hordozója és a magyar szabadságért életét áldozó 17 éves Ült Ott a diák- tanyán, szerényen meghúzód­va, testetlen diákládán, egy fa­kóarcú. mohódzó bajszú, vézna kinézésű, egészen igénytelen katona, ölében lógatva fehér vállszíjáról lecsüngő szuronyát. ... A mindössze 17 éves Pe­tőfi Sándor Sopronban! Weltlcr Rezső mélyes ismerőse volt, mikor az Petrovics Sándor név alatt ka­tonáskodott Sopronban. El­mondja azt is, hogy vele majd­nem minden szerdán és szom­baton találkozott Nagy Imre vánságára'’. az ezredorvos né­mi segítségével elbocsátották. A KATONAÉLETTEL KAP­CSOLATOS megrendítő kifa- Kadása és vallomása után egy­KIEL vid Sanger volt Londonból. A második helyen Elly Kooiman (Amszterdam) és Heidrun De­cker (Bécs) végzett 15 ország 25 fiatal orgonistája között, (epd) Az olimpiai játékok alkal­mából a Schleswig-Holsteini Tartományi Evangélikus Egy­ház által rendezett orgonaver­senyek győztese az angol Da­A Német Demokratikus Köz­társaság Evangélikus Egyhá­zainak Szövetsége küldött-

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom