Evangélikus Élet, 1972 (37. évfolyam, 1-53. szám)
1972-10-15 / 42. szám
Forráslelkű emberek Az út kezdetén TEOLÓGIAI AKADÉMIÁNK 1972-73-AS TANÉVÉNEK első napjaiban úgy lép elénk az egyház Ura, a mi Megváltónk, Jézus Krisztus, mint a nagy segítő, a nagy diakonosz. Izrael népének a nagy őszi hálaadó ünnepén, amelynek leírásából való a felolvasott szakasz, az utolsó napon arany korsóval hozták a vizet Siloáh forrásból, odatették az áldozati oltárra, és ünnepelt Izrael népe. Jézus ott állt valahol talán az oltár körül, talán a tömegben, és azt vehette észre éles szemmel, hogy a nagy ünneplés közben vannak emberek, akik elégedetlenek, akik ezen az ünnepen nem azt kapták, amit szerettek volna. Átlátott a szíveken és látott kielégítetlen szíveket, kereső szíveket, szomjazó szíveket, akik az ünnep csúcspontján is úgy érezték magúkat, hogy valami hiányzik, valami még kellene, valami még nem teljes, valamit még ki kellene elégíteni, és akkor kiáltotta el azt, hogy „aki szomjúhozik, az hozzám jöjjön”. így is mondhatom, akik úgy érzik, hogy ez az egész ünnep minden szépsége mellett nem olyan, amely az ő kérdéseikre. problémáikra egyéni és közösségi életükben megoldást adott volna, azok jöjjenek őhozzá. MIÉRT MONDOM EZT EL EGY TANÉVNYITÓ ISTENTISZTELETEN? Elsősorban azért, mert meg vagyok róla győződve, hogy első éveseink között nem egy van, aki nem azért jött i Ii, mert hite intenzitása, hite ereje idelöki, és úgy érzi, hogy inkább meghal, de feltétlenül papnak kell lennie. Az én meggyőződésem szerint az első évesek között sokan vannak olyanok, akik hasonlítanak azokhoz az emberekhez, akik azon a bizonyos őszi hálaadó ünnepen úgy érezték, hogy szomjasak, keresnek valamit, igazságot, nagyobb igazságot, teljesebb életet, valami megoldást. Csak azt érzik, hogy többfelé nézték már az életet, de az se elég, meg emez se elég, valami — Ady szavával élve — „felhorgad” bennük, valamit még meg kellene markolni, de ők maguk se tudják, hogy mit, csak azt hiszik, hogyha idejönnek, akkor talán itt majd megmarkolják azt a többet, azt a teljesebbet, azt az igazabbat, ami betöltheti az életüket. És ne űzzük el őket! Ne mondjuk nekik azt, ha igazán nem hiszel Jézus Krisztusban menj haza! Mondjuk azt nekik: jöjjetek, próbáljátok meg, kíséreljétek meg, hátha itt, hátha itt mégis rátaláltok arra, amit ifjú korotokba kerestetek, de eddig még nem találtatok meg, hátha itt! Jöjjenek a keresők, jöjjenek a szomjazok, valami hiányérzettel küszködök és teljességre vágyók. Nem a teológiát mint olyat akarjuk nekik adni, a teológiai tudományt önmagában, hogy kielégítessenek. Ennél többre vágyunk, nagyobb a koncepciónk: magát Jézust, magát Jézust, Ót magát szeretnénk adni. Az ó- és újszövetségi tudományokban, a dogmatikában és az etikában, az egyháztörténetben, szemináriumokban. Öt magát! NEM SZERETNÉK ITT NAGY SZAVAKAT MONDANI, de egy szót a mi kedves professzorainkhoz, egy szót az itt lévő teológusokhoz, akik már másod-, harmad-, negyed- vagy ötödévesek. Professzor testvéreim, minden szóra vigyázzatok! Akik idejönnek nagyobb igazságot keresnek, és vigyázzatok ne kisebbet, de nagyobbat adjatok! A teljes Jézust, a totus Christust, a megfeszítettet és feltámadottat, aki egyben szolgáló Krisztus, bűnbocsátó, új életet, üdvösséget adó Krisztus. Öt adjátok! Felsőbbévesek! Vigyázzatok, mert ezek az elsőévesek nézni fogják majd, hogy két, három, négy vagy öt év alatt ti mit kezdtetek ezzel a nagyobb igazsággal?! Megtaláltátok?! Vagy hitetlenebbek lettetek a teológus évek alatt, mint voltatok, amikor idejöttetek?! Cinikusak lettetek?! Nagyképűek, het- venkedők?! Nem az rí-e le rólatok, hogy nem találtátok meg a nagyobb igazságot Krisztusban?! Vigyázzatok, hideg légkört magatok körül ne teremtsetek! Vigyázzatok, az elsőéveseket ki ne szorítsátok a magatartásotokkkal, beszédetekkel, a hányaveti életetekkel! Vigyázzatok, ma nem adhatunk oda egyetlen egy elsőévest se, aki idejön, úgy könnyen: hulljon a férgese, van elég! Ha rajtatok végbement ennek a Krisztusnak a szolgálata, és megújította életeteket, lássák azt a szomjazok, hogy lehet megelégíttetni a Krisztussal. VAN ENNEK AZ IGÉNEK EGY MÁSODIK RÉSZE, és befejezésül még erről. Jézus ebben az igében valóban úgy jelentkezik, mint a nagy segítő, a nagy diakonosz, aki el akarja végezni a megelégíiés óriási munkáját. Azt, hogy önmagát, az ő életét adja azoknak, akik szomjaznak. Szinte beléjük plántá- lódjék. Éljen bennük, és ők benne! Ez kitűnik abból, hogy egy lépéssel továbblép Jézus, mert azt mondja, nem arról van csupán szó, hogy akik szomjaznak, azok megelégítessenek, akik nagyobb igazságra vágynak azok nagyobb igazságot kapjanak, akiknek az életük üres, azok meggazdagítassanak áliala, hanem, aki pedig megelégíttetik, akinek az életében beleépül a Krisztus, annak élővíznek folyamai ömlenek belsejéből. Nem azért történik a megelégíttetés, Vart pour Vart, hogy egy kereső lélek végre valami talajt érezzen a lába alatt! Nemcsak azért történik a szomjasok kielégítése, hogy, egyensúlyt vesztett emberek egyensúlyba kerüljenek egyszerűen, és pihenjenek a babéru- kon! Hanem azért, hogy ezt az igazságot, ezt az életet továbbadják! Mint diakonoszok maguk is szolgáljanak azzal az élettel, amit kaptak, hogy körülöttük áldás fakadjon, hogy körülöttük növekedjék azoknak az embereknek a száma, akik igazságot nyertek, megelégíttettek. Mert szolgálatra, igen szolgálatra, és harmadszor is mondom, szolgálatra hivattatnak azok, akik megelégíttettek. Hogy általuk friss, élővíz adassák. Pécsi lelkész koromban volt még időm arra is, hogy a Mecsek erdeit járjam. Egy-egy túra alatt, egy-egy forró napon, olyan jó volt egy-egy mecseki forrásra találni, és úgy tenyérrel belemerni a friss vízbe, és szürcsölni a mecseki forrás vízét! Értsétek meg, hogy arra adattunk, hogy aki kapott ilyen friss vizet, magát Jézus Krisztust, az Ö igéjét, az Ö Szentlelkét, az adja másnak, annak aki szomjas, aki vágyódik erre az életre. Egymás között is a teológusok és a teológián kívül is és egész lelkészi karunk azt az életet., amit Jézus élt, a másokért való életet, a másik emberért való életet, a másik boldogságáért élő életet. Azt az életet, amely nemcsak az egyházon belül jelentkezik egymás szeretgetésére és segítgetésére, hanem amely hasznos és gyümölcsöző élet a társadalmunkban, a magyar társadalomban, az emberiség nagy csaló.djában. FORRÁSLELKŰ EMBEREKRE VAN SZÜKSÉG. Akik velük találkoznak azt tudják érezni, hogy ez az ember egy célt talált ember, másokat boldogító ember, a társadalmat szolgáló ember! D. Káldy Zoltán püspöknek a Teológiai Akadémia tanévnyitó istentiszteletén elmondott igehirdetése magnetofon felvételről. Űtravaló Jó dolog, hogy akik az ige szolgálatára készülnek. Isten igéjét kapják útravalónak útjuk kezdetén. Így történt ez Evangélikus Teológiai Akadémiánk szeptember 29-én az Országos Egyház székházának imatermében tartott tanévnyitó istentiszteletén. A igehirdetés szolgálatát D. Káldy Zoltán püspök végezte D. dr. Ottlyk Ernő, a teológia felügyeletében ez évben soros püspök felkérésére. Az igehirdetés Jn 7, 37—39 alapján meleg testvéri szó, bátor biztatás és útmutató tanítás volt a szolgálatra való felkészülés útján első lépéseket tevő fiatalok felé éppen úgy, mint a már a Teológia kohójában szolgálatra érlelődő felsőbb évfolyamokba tartozó fiatalok, mind pedig a tanítás nehéz, felelősségteljes, de szép szolgálatát hűséggel végző tanárok felé. De a püspöki igehirdetés sokat árulhat el gyülekezeti tagjaink és minden érdeklődő számára is arról, hogy az egyházunkban a tanításért és szolgálatért elsősorban a felelősség terhét hordozó egyházi vezetőink mit várnak, mit remélnek Akadémiánk tanító szolgálatától és a szolgálat útjára elinduló fiataloktól. Ezért a püspöki igehirdetést lapunk vezércikkében szeretettel ajánljuk olvasóink figyelmébe. Tanévnyitó a Teológiai Akadémián jelentkezők számát, akkor bizonyára sokan teszik fel magukban ezt a kérdést. Lehetnek kételkedők, akik nem értik, hogyan lehet ma a lelkészi szolgálatot élethivatásul választani. Mások talán ellenkezőleg, győzelmes hangulattal gondolnak arra, hogy íme, tovább fog élni az egyház, még a fiatalok is bíznak benne. Ismét mások talán ráhagyják a fiatalokra: majd kiverekszik maguknak a helyüket az új világban, ha már éppen erre vállalkoztak. - Ez a probléma azonban nem elszigetelten jelentkezik. Ez a találgatás, ez a helykeresés jellemzi ma az egész kérészmeglazult, vagy nem is volt a keresztyénséggeL A kérdés így odáig éleződött, hogy egyáltalában van-e helye a keresz- tyénségnek az új világban. Az egyház azonban nem nyugodott bele a változásba és nemcsak kereste helyét a világban, hanem harcolt is érte. mégpedig az élet minden területén. A keresztyénség eközben három lehetőség között mozog. Az egyik lehetőség a szembenállás tényéből indul ki, és keresztyén politika címén felveszi a harcot minden nem keresztyén vagy nem vallásos vezetésű mozgalom, társadalom vagy ország ellen. A valláUtak vagy út Az istentiszteletet követő tanévnyitó ünnepi akadémiai ülésen dr. Prőhle Károly prodé- kán mondotta el a tanévnyitó dékáni beszédet a betegszabadságon levő D. dr. Pálfy Miklós dékán helyetteseként, miután az ülést gyülekezeti ének, valamint dr. Groó Gyula professzor igeolvasása és imádsága után megnyitotta. Dr. Prőhle Károly prodékán értékes igetanulmány és egyháztörténeti kritikai elemzés alapján vázolta fel a teológia, benne a magyar evangélikus teológia mai szolgálatának feladatait és rajzolta meg annak a soron következő munkának a körvonalait, amit tanároknak és hallgatóknak a már elkezdődött tanévben el kell végezniük. Idézzünk ebből a határőzott teológiai alapállásból elmondott megnyitó beszédből néhány részletet. Egyház az utolsó helyen Amikor most az új tanév kezdetén újra azok elé állunk, akik a. lelkészi pályára készülnek, arra kell gondolnunk, hogy a mi munkánk és az ő feladatuk hangsúlyozottan a jövő felé néz. Ezért élesen, személyesen, egzisztenciálisan vetődik fel az a kérdés, hogy lesz-e, és ha lesz, mi lesz a helyük a jövő nemzedékben, a jövő társadalmában. Amikor az emberek végignéznek rajtuk és kérdezik az újonnan tyénséget a világon. Sőt talán nem esünk túlzásba, ha azt mondjuk, hogy a keresztyénség történetében legalább is az utolsó kétszáz esztendő a helykeresés jegyében folyt. Mesz- sze a történelembe visszanyúló gyökerei vannak ennek a jelenségnek. A keresztyéhség az emberiség életében, kultúrájában és társadalmában évszázadokon át az első helyet foglalta el, és hozzászokott ehhez a . kitüntetéshez. Az „ecclesia praecedit” jelszava nemcsak azt jelentette, hogy az egyházat az első hely illeti meg, hanem volt olyan történeti korszak, amikor az egyház valóban élen járt. Az újkorban azonban lényegesen megváltozott a helyzet, eltolódtak az erőviszonyok. Egyre szélesebb körökben érezték úgy, hogy az egyház inkább akadályozója, mint élharcosa a haladásnak, és ezért egyre szélesebb körökben vonták kétségbe, hogy az egyház megérdemli a kitüntető első helyet. A francia forradalom volt az a történeti esemény, amely alapjáig megrázkódtatta az újkori kerésztyénséget, és hatalmas sokkjával tudatára ébresztette annak, hogy kétségessé vált pozíciója a világban. Ennek nyomán a mai napig forradalmi megmozdulások egész sora tette nyilvánvalóvá, hogy az egyház széles rétegeiben összenőtt a régi társadalommal, az új társa- • dalmat pedig jelentékeny mértékben olyanok tervezik és építik, akiknek kapcsolata D. Káldy Zoltán püspök köszöntése Szeptember 29-én köszöntötte az Országos Elnökség D. Káldy Zoltán püspököt abból az alkalomból, hogy a debreceni Református Teológiai Akadémia díszdoktorrá avatta. Az Országos Elnökség nevében D. dr. Ottlyk Ernő püspök, a Teológiai Akadémia nevében dr. Prőhle Károly prodékán köszöntötte a püspököt. A köszöntésen megjelent Miklós Imre államtitkár, az Állami Egyházügyi Hivatal elnöke, Balló István elnökhelyettes és Madai András főosztályvezető. Jelen voltak az ünnepségen: az Országos Egyház részéről Karner Ágoston főtitkár, a Teológiai Akadémia tanárai és a Teológiai Akadémia doktorai, valamint az egyházkerületek elnökségek sós érzelmekre apellál az ateizmus veszedelmével szemben, és így mozgósítja a híveket. Jellegzetes megnyilvánulása az egyházi téren is folytatott hidegháború és az antikommu- nizmus. De hatalmi eszközök alkalmazásától sem riad visz- sza, annyira, hogy keresztyén igazolást kaphatott az indokínai háború ugyanúgy, mint a fegyverkezési hajsza, sőt még az atomfegyverek bevetésének lehetősége is. A másik lehetőség a javítás, a reformprogram. Sokan gondolkodnak úgy. hogy az adott egyházi rend a társadalmi és gazdasági rend is világméretű javításra szorul, de éppen csak javításra. Ez a reformizmus sokszor az egyház és a társadalom nagyon kemény bírálatára is képes. Óriási erőket tud mozgósítani a társadalmi bajok és igazságtalanságok enyhítésére, nagyszabású fejlesztési és segélyezési programokat tud kidolgozni. De lényegileg érintetlenül hagyja a struktúrákat, amelyek a bajok tulajdonképpeni okozói. A harmadik lehetőség a keresztyén misszió, amelynek kétségtelen alapja Jézus missziói parancsa és az egyház felelőssége az evangélium terjesztéséért. De gyakran párosul azzal a szemlélettel. hogy az emberiség megtérítése lehetne az egész emberiség problémáinak leggyökeresebb megoldása. Mellesleg, nyíltan vagy burkoltan sokszor csatlakozik ehhez az a reménység, hogy így talán mégis visszaszerezheti az egyház régi pozícióit,* sőt vezető szerepét. A valóságos helyzet kritikus elemzése azonban azt mutatja, hogy egyik lehetőség sem vezetett célhoz. T Mi a keresztyénség helye és szolgálata a világban? Hadd idézzem itt Luther egyik remek gondolatát a jó cselekedetekről. Nemcsak azt mondja, amit számtalanszor idéznek, hogy a hitből magától fakadnak a jó cselekedetek, vagy hogy a szeretet nagyon találékony, és mielőtt kérdezné, mit tegyen, már meg is tette. Hanem arra hívja fel figyelmünket, hogy az egész világ tele van jó cselekedetekkel — mi azt mondanánk ma: szolgálatokkal, szolgálati lehetőségekkel! Isten úgy rendezte be a világot, hogy rászorul a jó cselekedetekre, az ember munkájára, szolgálatára. Luther a példákat korának falusi és polgári életéből veszi. A szántóföld arra vár, hogy felszántsák, bevessék, learassák. A gabona arra vár, hogy megőröljék és kenyérré dagasz- szák. Hasonlóan jó cselekedetekre vár a falu, a város, az ország, a világ: csak meg kell látni! Nézzünk körül mi is a mi világunkban, és lássuk meg, hogy ma is tele van „jó cselekedetekkel”: vár a szolgálatokra! Lássuk meg, hogy a vietnami nép támogatása nem szavak dolga, hanem magától értődőén kell vállalnunk az anyagi áldozatokat is. Értsük meg, hogy számtalan lehetőségünk van saját társadalmunkban, népünk körében, munkahelyünkön, otthonunkban, és ezeket magától értődőén kell végeznünk, ahogyan Jézus is magától értődőén szolgált. Vegyük észre, hogy az egész világ tele van szolgálati lehetőséggel a keresztyénség számára — többel mint amennyit valaha is el tudunk végezni. Ennyi helyet jelölt ki számunkra Jézus a mai világban, — talán az utolsó helyet, de ez a szolgálat helye, az Ő helye! Megőrzi az Úr a te be és kimeneteledet A meghatódottság ünnepi érzésének hullámai futnak át a szülők, lelkészek, gyülekezeti tagok szívén az ez alkalommal egészen megtelt imateremben, amikor dr. Prőhle Károly prodékán az ünnepi ülés elnöki asztalához hívja az Akadémia új hallgatóit, hogy bemutatva őket a jelenlevőknek, felvegye a rendes hallgatók sorába. Mi is hadd mutassuk be őket egyházunk népének és olvasóink táborának azzal a reménységgel, hogy ahogyan most Isten áldásával fogadhattuk őket a Teológia kapuján való belépésükkor, ugyanúgy hiánytalanul kívánhassuk néhány esztendő múlva Isten áldását rájuk, amikor ezen a kapun kilépve elindulnak majd a lelkészi szolgálatra. A jelentkezők közül felvételt nyertek a Teológiai Akadémiára: Deme Dávid, Fábián Ferenc, Ferenczy Zoltán, FIázi Magdolna, Roszik Gábor, Szabó Lajos, Szabó László, Szabó Vilmos és Szemerei Mária. Hadd jegyezzük ide, hogy öten közülük a szülői házban, édesapjuk mellett hallották meg a szolgálatra hívást. A gyülekezetek pedig, amelyek imádsággal kísérték el a tagjaik sorából az egyházi szolgálatra induló fiatalokat: Alberti, Békéscsaba, Deák tér, Lajoskomá- rom, Kőszeg, Nyíregyháza, Rákoshegy és Tab. — De a Magyarországi Evangélikus Egyház minden gyülekezete és az azokban élő gyülekezeti tagok imádságukban hordozzák teológiai tanárainkat és hallgatóinkat. Az ünnepi ülést megtisztelték érdeklődésükkel és jelenlétükkel Madai András, az Állami Egyházügyi Hivatal főosztályvezetője és Nemes Jenőné főelőadó, a testvér protestáns teológiai akadémiák, valamint a budapesti római katolikus teológiai főiskola dékánjai, illetve képviselői, egyházkormányzati szerveink vezetői, lelkészek és gyülekezeti tagok. M. Gy. * Az elsőéves hallgatókat köszönti dr. Prőhle Károly prodekán
