Evangélikus Élet, 1972 (37. évfolyam, 1-53. szám)

1972-09-17 / 38. szám

Krisztus a szenvedők vigasztalója 2 Kor l, 3—7. Egy templomba járó, imádkozó életű asszonytestvérem mon­dotta egyszer: Miért kell éppen nekem ennyit szenvedni? Ne­kem, aki igazán mindent megteszek, amit ember megtehet. Is­ten nem látja életemet? Nagy kérdés életünkben: Isten miért küld ránk szenvedést? És miért éppen énrám? Cél nélkül semmi nincs a teremtett világban! Istennek e próbatétellel is célja van az emberek életében. Sok esetben kijózaníthat a szenvedés, a megpróbáltatás. Egy arculcsapás, egy kudarc felrázhatja, serkentheti az embert. Üjdonsült olimpiai bajnokunk (az első) mondotta győzelme után: tizenkét év szenvedése van ebben! Minden cél elérésé­hez bizony sokat kell elviselni. Semmi nem megy magától! Sokszor lehet a szenvedés erős kötél, mely visszahúz a helyes látásra és életfolytatásra. A SZENVEDÉS ALAKÍTHAT, SZEBBÉ TEHET. A márványt kemény kalapácsütéssel formázza a szobrász. A fát vésik, fúr­ják, hogy bútor legyen belőle Az ugart felhasogatja az eke, hogy termőfölddé váljon. A kagyló szenvedés árán izzadja ki a belékerült homokszemet, amig gyönggyé lesz. Az emberi élet szenvedései is így alakítgatják, vagy alakíthatják az Istenben hívőket. Tény, fáj mindaz, amiben részünk kell, hogy legyen. Amit nem tudunk kikerülni, de aki ezt Istentől fogadja el, annak javára is lehet. Isten ezzel formálni, edzeni, szebbé ten­ni akar. Az Ószövetség hívőjének nagy példája lehet Jób, aki igazán megkapta a szenvedésben azt, amit ember elvehet. Még­sem kiábrándult ember lett, hanem bízó! ENNEK AZ IGÉNEK A KAPCSÁN AZONBAN azt is meg kell vallanunk, hogy nem minden szenvedésnek Isten az „OKA"! Sok olyan baj, szenvedés éri az embert, ami saját magunk bűne, felelőtlensége, tisztátalansága miatt kísért ben­nünket. Hogy szerte a világon sok ezer embernek nincs meg a mindennapi kenyere az nem az Isten „bűne”, hanem a bűnös kapitalista rend vétke. Hogy pokoli kínokat élnek át egyes népek, az nem Isten rendelése, hanem hazúg és embertelen hatalmak vérengzése! S a legtöbb kínt, bosszúságot, egészen az idegösszeomlásig az embertelenség, a szeretet hiánya okoz­za és nem Isten elfordulása! Így állhat elénk teljességében a szenvedésünk gyökerének problémája. De ezek igazi okát csak a teremtő Isten tudja! Jézus Krisztus is szenvedett éppen ele­get érettünk, hogy célját elérje: megváltson! A SZENVEDÉSBEN KRISZTUS A VIGASZTALÓ. Jézus éle­te, igéje az, ami vigasztalhat bennünket. 0 ad türelmet, aláza­tosságot minden teher, kereszt és szenvedés elhordozására. Csodálatosan énekelte ezt meg Babits Mihgly: „Ö, hány éles vasnak kell rajtunk faragni, míg méltók nem leszünk, hogy az ég Királya beállítson majdan szobros csarnokába. Krisztus Urunk, segíts meg! Ámen!” Az apostol pedig erre tanít: ^..bőséges a mi vigasztalásunk is Krisztus által”! Solymár Péter IMÁDKOZZUNK Mindenható Atyánk! Köszönjük Néked, hogy megpróbálsz bennünket. Nehéz a szenvedés, de ha Jézus Krisztus velünk van, akkor leveszi rólunk minden terhűnket. Vele türelemmel el tudunk viselni mindent. Tudjuk, hogy azért adsz ránk min­dent, hogy ezáltal alakíts, formálj bennüket. Kérünk maradj mellettünk, hogy semmi próbatétel és kísértés ki ne szakítson hitünkből. Adj olyan hitet, mely mindig Krisztusra irányítja te­kintetünket, Ámen. Istentiszteleti rend Budapesten. 1OT2, szeptember (<*é> — TISZTVISELŐNŐ keres kü­lönb-e járatú albérleti szobát fürdő­szoba használattal. „Belváros” jel­iigére a Kiadóhivatalba. — EGYEDÜLÁLLÓ hölgy gondo­zását vállalná, vagy élet járadékot fizetne megbízható 32 éves nö. „Különszoba” jeligére a Kiadóhi­vatalba. — ROZSAK legszebb fajtáiról díjtalan árjegyzéket küld PALKÓ kertész. Budapest. XV. Csillagfürt u. 8. Deák tér áe. 8. (úrv.) Trajtler Gábor. de. IL (úrv.) dr. Haíen- scher Károly, du. 6. dr. Kékén András. Fasor de. 11. du. 6. Dó­zsa György út de. fél 9. Üllői út 24. de. fél 11. Karácsony Sándor u. de. 9. Rákóczi út 57/b. de. 10. (szlovák) Solymár János, de. 12. (magyar). Thaly Kálmán u. 28. de. 11. dr. Rédey Pál. Kőbánya de. 10. Veöreös Imre. Vajda Péter u. de. 11. reös Imre. Vajda Péter n. de. fél 12. Veöreös Imre. Zugló de. 11. (úrv.) Bízik László. Rákosfalva de. 8. (úrv.) Boros Károly. Gyarmat u. de. fél 10. Bízik László. Fóti út de. 11. Benczúr László, du. 5. Szere- tetvendégség. Váci út de. 8. Ben­czúr László. Frangepán u. de. fél 10. Benczúr László. Üjpest de. 10. Blázy Lajos. Pesterzsébet de. 10. Virágh Gyula. Soroksár Üjtelep de. fél 9. Virágh Gyula. Pestlőrinc de. 11. Matuz László. Kispest We- kerle-telep de. 8. Pestújhely de. 10. Schreiner Vilmos. Rákospalota máv telep de. 8. Rákospalota Nagytemplom de. 10. Rákospalota Kistempiom au. S. Rákosszentmi­hály de. fél 11. Karner Ágoston. Sashalom de. 9. Karner Ágoston. Mátyásföld de. fél 11. Cinkota de. fél 11, du. fél 3. Kistarcsa de. 9, Rákoscsaba de. 9. Békés József. Rákoshegy de. 9. Rákosliget de. 10. Rákoskeresztúr de. fél 11, du. 3. Bécsikapu tér de. 9. fúrv.), de. fél 11. (német), de. 11. (úrv.), du. 6. Szita Istvánná. Torockó tér de. fél 9. Madoosai Miklós. Óbuda de. 9. Görög Tibor, de. 10. Görög Ti­bor. XII. Tartsay Vilmos u. 11. de. 9. Takács József, de. 11. Takács József, du. fél 7. Ruttkay Elemér. Pesthidegkút de. fél 11. Ruttkay Elemér. Modori u. 6. dr. Lehel László. Kelenföld de. 8. Bencze Imre, de. 11. (úrv.) Bencze Imre, du. 6. Rezessy Zoltán. Németvöl­gyi út de. 9. dr. Rezessy Zoltán. Albertfalva de. 7. Visontai Róbert. Nagytétény de. fél 9. Kelenvölgy de. 9. Visontay Róbert. Budafok de. 11. Visontai Róbert. Csillag­hegy de. fél 10. Csepel de. fél 11. „Megjelentetett pedig most a mi Megtartónknak, Jézus Krisztusnak megjelenése által, aki eltörölte a halált, világos­ságra hozta pedig az életet és halhatatlanságot az evangé­lium által (2 Tim 1, 10) VASÁRNAP. — „Élak én, ezt mondja az Úr Isten, hogy nem gyönyörködöm a hitetlen halálában, hanem hogy a hi­tetlen megtérjen útjáról és él­jen;’ (Ez 33. 11 — Zsid 2, 1 — El 3, 13—21 — Zsolt 86, 12— 17) Istennek atyai arca tárul elénk ma. Nem a bosszúálló és haragvó Isten vain előttünk, hanem az a szerető mennyei Atyánk, aki bűnbocsánatiul és élettel közeledik felénk. Nem bűneink méltó büntetését hangsúlyozza, hanem azt, hogy elrontott és bűnös életünk el­lenére is van új kezdési lehe­tőség. van új élet. Segítségét is kínálja ehhez naponként. HÉTFŐ. — „És leborula Jó- zsué a földre arccal, és meg­hajtó magát és monda: Mit szól az én Uram az ő szolgá­jának?” (Józs 5, 14 — 2 Tim 3, 15 — 2 Sára 12, 15—24 — 2 Kor 3, 7—11) Állandó kon­taktus, Istennel való kapcsolat nélkül nem képzelhető el igaz keresztyén élet. Nem elég vég­szükségben, valami csapás, megoldatlan nehéz kérdés kap­csán Istenhez fordulni: „Jaj, Istenem, segíts!” Állandó kap­csolatra van szükség. Ez imád- ságos viszonyt jelent, melyben minden ügyünket, örömünket és bánatunkat egyaránt Isten elé viszünk rendszeresen. Csak így várhatunk és kaphatunk Istentől segítséget napomként. Csak ezzel a kérdéssel kezdhe­tünk minden napot: „Mit szól az én Uram az ő szolgájának?” KEDD. — „Vajon nem te szerezted-e ezt magadnak? El­hagytad az Urat, a te Istene­det, amikor vezérelt téged az úton!” (Jer 2, 17 — Gál 6, 8 — Jk 1, 2—12 — 2 Kor 3, 12—18) Értetlenül állunk sokszor egy- egy tragédia, sikertelenség, baj és probléma előtt és azt hajtogatjuk, miért történt ez velem?! Nagyon nehezen tu­dunk arra gondolni, hogy min­den rossznak, bajnak mi ma­gunk vagyunk az okai. Szíve­sebben vádolunk másokat és keressük a hibát m ásók ban. sokszor még Istenben is. Ta­nuljuk meg végre, hogy min­den cselekedetünknek jutal­mát, illetve büntetését vállal­nunk kell, még ha nagyon ne­héz is. SZERDA. — „Térj vissza Uram, mentsd ki telkemet, se­gíts meg engem kegyelme­dért.” (Zsolt 6, 5 — Mt 6, 13 — Jk 5, 7—11 — 2 Kor 4. 1—6) Érzi a zsoltáros is, hogy bűnös, engedetlen életének az a kö­vetkezménye, hogy Isten eltá­vozik tőle. Azért kéri, hogy minden bűne ellenére is for­duljon feléje Isten kegyelmé­vel. Nekünk is ez az egyetlen lehetséges megoldásunk eiron- toti és naponként újra elron­tott életünk miatt. Azt keli kémünk, hogy Isten Jézus Krisztus váltsághaláláért ne. forduljon el tőlünk, hanem ke­gyelmesen tekintsen ránk, vagyis ö legyen életünk táma­sza. alapja és irányítója. CSÜTÖRTÖK. — „Mert akik Krisztusra keres z tépkedtetek meg, Krisztust öltöztétek fel.” (Gál 3. 27 — Ez 36, 5 — Ef 6. 18—20 — 2 Kor 4. 7—12) Nemcsak ajándék a keresztség, illetve az a tény. hogy a kie- resztségben Krisztuséi leszünk, hanem egyúttal óriási feladat is. Ha valakit „felöltözünk”, ahhoz hasonlóvá is kell válnia ételünknek és szolgálatunk­nak. Vagyis nekünk is ugyan­úgy kell szeretni és szolgálni, mint Krisztus tette. Életünk ilyen élet? Krisztust felöltözött élet pedig csak ilyen lehet, amely nem sajátmagát nézi, hanem azt hogy mit tud segí­teni a másiknak a csatádban, a munkahelyen és a társada­lomban. Ez az egyetlen lehet­séges életformánk. PÉNTEK. — „Jézus mondja: és mindenki, akii él és hisz én- bennem, soha meg nem hal. Hiszed-e ezt?” (Jn 11, 26 —* Préd 8, 8 — Ézs 49, 14—21 — 2 Kor 4, 13—18) Logikailag, emberi ésszel felfoghatatlan Jézusnak ez a kijelentése, és mégis igaz. Két jelentése ts •van. Egyik vonatkozik arra, hogy földi életünk után is van élet, Isten színe előtt élhetünk. Ezt valóban csak hitünkkel érthetjük meg. A másik jelen­tése és értelme mindennapi életünkre vonatkozik. Igazi és szolgáló életre buzdít, amely­nek a következménye és jutal­ma lesz az örök élet, az örök üdvösség. SZOMBAT, — „Mert a tör­vény Mózes által adatott: a kegyelem pedig és az igazság Jézus Krisztus által lett.” (.In 1, 17 — Zsolt 85, 8 — Jel, 2, 8—11 — 2 Kor 5, 1—10) Nem is lehetne jobban befejezni ezt a hetet, mint ezzel az igével. Örömteli bizonyságtétel arról, hogy bűneink, vétkeink és en­gedetlenségünk ellenére is van kiút, van megoldás, mert Jézus Krisztus kegyelme, szeretete és engedelmessége lehetőséget és módot ad roindannyiunknak az engedelmes és hívő életre, mely nem a törvény betűit, nem a mi önző kívánságainkat nézi, hanem Krisztus kegyel­mére tekintve tud szolgálni és szeretni itt a világban. Ifj. Kendeh György — Szenháromság ntán a 16. vasárnap az oltárterítő színe: zöld. A délelőtti istentisztelet oltári igéje: Lk 7,11—17; az igehirdetés alapigéje: 2 Kor 1, 3—7. — EVANGÉLIKUS ISTEN- TISZTELET A RÁDIÓBAN. Szeptember 24-én, vasárnap reggel 7 órakor az evangélikus egyház félóráját közvetíti a Petőfi Rádió és az URH adó. — HÁZASSÁG. Sághy János műszaki ügyintéző és Struhács Judit bonyolító augusztus 29-én tartották esküvőjüket a fasori templomban. A szertartást Sághy Jenő mórichidai lelkész, a vőlegény édesapja végezte. — HALÁLOZÁS. Jutási Gá­bor az ipolyszögi leánygyüleke­zet buzgó templomépítő pres­bitere és egyházfia július 22- én 58 éves korában tragikus J. S. BACH ÖSSZES ORGONAMŰVEI címmel orgonahangverseny lesz szeptember 22-én, pénte­ken este fél 7 órakor a Bécsi­kapu téri templomban. Szonáta d-mol Szonáta e-moll Trió d-moll . Trió g-moll Preludium és fúga G-dur Orgonái: PESKÖ GYÖRGY. Előadók: Földes Imre és Várnai Péter. Jegyek ára: 12,— Forint A hangversenyt megfelelő ér­deklődés esetén, szeptember 25-én, hétfőn este megismétlik. Igét hirdet BENKÖ BÉLA kts- somlyói lelkész. — GALGAGUTA. Szeptem­ber 3-án csendesnapot tartot­tak a gyülekezetben, amely­nek összefoglaló címe „A szol­gálat” volt Igét hirdetett és előadást tartott Győri János nagy tarosai lelkész. Győri Já­nosáé a gyermekbibliaórát és az asszonybibliaórát vezette és énekszámokkal szolgált körülmények között elhunyt. Temetése július 25-én volt a gyülekezet és az egész falu nagy részvéte mellett Rónay Zoltán balassagyarmati lelkész szolgálatával. „Tudom, hogy az én Megváltom él és utoljára az én porom felett megáll”. — özp. Breitenbach Antal­né, sz. Kratochwill Teréz Szombathelyen csendesen el­hunyt evangélikus elet A Magyarországi Evangélikus Egyház Sajtóosztályának lapja Szerkeszti: a szerkesztő bizottság Felelős kiadó: Harkányi László tördelő-szerkesztő Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest. Vin. Puskin u. 12. Telefon: 142—074 Csekkszámlaszám: 516—20.412—VU1 Előfizetési ár: egy évre 90,— Ft Árusítja a Magyar Posta Index 25 211 72.2980 Athenaeum Nyomda Budapest Rotációs magasnyomás Felelős vezető: Soproni Béla vezérigazgató Kodolányi János: * En vagyok (Lapunk kővetkező számaiban Kodolányi János: Én vagyok című regényéből közlünk néhány részletet. A regény 688 oldalon jelent meg 1972-ben a Magvető Könyvkiadó gondo­zásában. A regény tulajdonképpen Jézus ta­nítványának, Júdásnak az életét dolgozza fel, de nagyon jelentős szerepe van benne magá­nak Jézusnak. Felhívjuk a figyelmet arra, hogy Jézus neve a regényben Jesuah, Júdásé pedig Jehuda. Jézus tanítványainak a nevei sem magyaros formában szerepelnek.) 36. Olyanok voltak, mint a gyermekek atyjuk előtt. Türelmesen-türelmetlenül várták, s mi­kor megint közöttük volt, örvendeztek es meg­nyugodtak. Nem kérdeztek semmit, körülfog­ták a Mestert, kínálgatták, nevetgéltek. Nem kíváncsiskodtak, mi történt s mi fog történni holnap. Buzgón imádkoztak, mélyen aludtak, s hajnalban, mikor elindultak visszafelé a hegyről, boldogan gyalogoltak a könnyű úton. Egyiküket sem vonzotta annyira Galilea, mint Jehudát. Nyugtalan tépelődésben töltött éjszaka után alig várta, hogy induljanak, akár- hová, csak el innét. Várta, hogy a Mester vagy három társa mond valamit a történtek­ről, de hallgattak. így hát vagy nem találkoz­tak a Szabadítóval, vagy ha igen, külön-külön szólnak a tanítványoknak, őneki azonban nem. Keserű csalódásban komoran hallgatott. De a többieket nem gyötörte kétség. Ugyanott pihentek meg most is, ahol fölfelé haladtukban. Mikor letelepedtek, a Mester mosolyogva megállt közöttük, s így szólt: — Mit gondoltok, barátaim, minek tarta­nak engem az emberek? A kérdés meglepte őket. Elgondolkoztak. — Némelyek azt hiszik, Mósze vagy — fe­lelte Andreas. — Mások pedig Elijáhunak vélnek — tette hozzá a Görög. Olyan is van, aki a föltámadt Johanannak. Például Herodes. Róla hallottam, attól fél, hogy Johanan vagy — magyarázta az Iker. A Mester hallgatott egy kicsit, aztán komo­lyan körülnézett rajtuk. — De ti, ti kinek tartotok engem2 — kér­désié. Csend volt. A tanítványok tétován összenéz­tek. Végre Simon halkan, ünnepélyesen és szi­lárdan felelte: — Te vagy a Fölkent, az élő Isten fia. Jehuda megdermedt. Hogy a Mestert néme­lyek Mószénak, Elijáhunak vagy Johanannak tartják, nem volt olyan különös. Az em­berek vélekedhetnek így is, úgy is. Min­dig kutatják, kiben melyik régi nabi tért vissza. Az ilyen hiedelmeket sohasem lehet kiirtani a világból. Az sem csoda, ha az ural­kodó fél a kivégzett Johanan visszatérésétől. De hogy Simon, Simon bar Jónáh, aki kezdet­től fogva együtt volt a Mesterrel, a Fölkent- nek jelenti ki... Most a Mesternek tiltakoznia kell a gyer­mekes szavak ellen. Nem, nem, hallgass! Os­toba rajongók vagytok, nagyon szerettek, azon­ban ne mondjatok ilyet! Egyszerű ács vagyok, egy ács fia, nazir és félig-meddig nabi, semmi más. Fogadalmam letelik, akkor levágom ha­jamat, az oltár tüzébe vetem, elvegyülök az emberek sokaságába, nem teszek csodákat többé... A világ elfelejt, csak a Szabadító ne­vét ismeri ezután, aki mégis eljön hamaro­san, s akinek én a szolgája vagyok. Legyetek türelemmel, a Szabadító közeleg, csak nem szólhattok még róla. De ez, ez, hogy én az Is­ten fia volnék, rettenetes káromlás! Mindez egy pillanat alatt átzúdult Jehuda szorongó szívén, s várta, hogy ezt kiáltsa a Mester. Vagy effélét. Talán elmosolyodjék, le- gyintsen, s végre kimondja a titkot, az igaz­ságot. Vagy azt várta, hogy a többi tanítvány ki­áltson föl megbotránkozva: Hallgass, Simon, hallgass! De a tanítványok nem kiáltottak föl, hanem ámuló szemmel nézték a Mestert. Ar­cukon lassan-lassan boldog fény ömlött el. — En pedig azt mondom, Simon bar Jónáh — szólt a Mester nagyon komolyan, jól meg­nyomva minden szótagot, mint egy végrende­letet —v te Kefa vagy, s erre a sziklára épí­tem Házamat. Neked adom Isten Országának kulcsát. Simon megrendülve hallgatta. Arca fehér volt, szakálla remegett. — Uram! — dadogta aztán rekedten, s le­borult a Mester lába elé, mintha egy hatalmas erő földig görnyesztette volna, erős férfidere­kát. A többiek is leborultak, homlokukat a fű­be fektették. Jehuda szintén leborult, akármi­lyen gyötrelmes volt is. De nem tehetett mást. Ha nem cselekszik úgy, mint a többi, kiközö­sítették, itt hagyták, talán meg ts ölték volna. — Keljetek föl,' barátaim — figyelmeztette őket a Mester halkan. — Most hát tudjátok. — A hangja hirtelen szigorú, parancsoló lett. — Megtiltom, hogy erről szóljatok! Rejtsétek el ezt a titkot, ne adjátok oda senkinek, ha­nem csak annak, aki cselekszi a parancsot, amit mondok. Némán bólintottak. Nem utasította vissza ezt a szörnyűséget. Vállalta. Elfogadta, hogy ö az Eljövendő, a testet öltött Mémra, a Masiakh . ■. Az Isten fia! Az Ember Fia! Az emberi lét megvalósult cél­ja... Az új Ádám. Jehuda félrevonult, s egy kőre ült. A ragyo­gó déli Nap mintha füstbe merült volna, ho­mályos lett az egész világ. Sivatagi magány ásított Jehuda körül. Gyomra fölfordult, ha­lántéka dobolt. Mindkét kezével a torkához kapott. Hányt. Mindennek vége, mindennek vége — sikon­gott egy hang a fülében. Gondolkozzunk józanul — ismételgette ma­gában Jehuda. — Hát akkor a Nagy Együtt­állás hiábavaló volt? Nem, lehetetlen. A Sza­badítanak meg kellett születnie. Valahol lap­pang és vár. De akkor ki ez az ember? Isme­ri a Szabadílót, elleste a titkait, a maga javá­ra fordítja a sanyargatott nép várakozását? Összegyűjtött néhány rajongó halászt, elége­detlen mesterembert, nyugtalan zelotát, eszr­seust, Johanan nyomába lépett, s vaktában hirdeti a Mennyek Országát? Zagyva rend­szert tákolt össze jól-rosszul, értett Írásokból, jövendölésekből, mendemondákból, s egysze­rűen a visszájára fordít mindent? Varázsla­taival szédíti a tudatlanokat, mint már any- nyian? Mint Simon, a Mágus? Gondolkozzunk józanul — mondotta magá­nak ismét görcsösen. — Elhagytam otthono­mat, hogy megszabaduljak a múltamtól. El akartam veszíteni magamat, hogy megtalál- jam az életet. Vissza akartam fordulni az úton. Találkoztam a nabíval, lenyűgözött esett állapotomban, hittem benne. Hittem, hogy va­lóban a Mennyek Országát készíti elő. Be akartam lépni abba az Országba, szolgálni akartam, a Szabadítót. És mindez hiábavaló? Nem szabadulhatok elmúlt életemtől, mint hi­bás lábamtól sem, az átok nyomon követ, mint a kullogó tigris? Amit hittem, amit láttam, üres csalás? A Szabadítóhoz semmi köze en­nek az ácsnak, és én sohasem fogom meglát­ni őt? Akkor léptem a leggonoszabb útra, ami­kor minden erőmmel a jóra akartam térni? Csüggedten nézegette beteg lábát. Sohase látta még ilyen szánalmasnak, restellni való­nak. Íme, egy kissé befelé fordul a lába feje, talpa nem simul a saruhoz, csontjai meggör­bültek. Csoda, hogy ennyit tudott járni. De most már nem tud. Hói, legjobb volna egy tő­kére tenni, s lecsapni bokában ácsfejszével. A Mester nem tudja meggyógyítani, csak bo­londokat gyógyít. Ki gyógyítja meg őt? Senki. Valami végigbizsereg az arcán, legördül a szakállán, a keze fejére hullott. Könny... Ijedten törölte le, sóhajtott, megkeményítette szivét. Körülnézett. A Mester egy fa alatt pi­hent, a többiek békésen ültek körülötte, mint atya körül a bolond gyermekek. Halkan be­szélgettek, nem vették észre, hogy ő remény­telenül bámul a mélységbe, és sir. Hamarosan visszatérnek Gálileába, városról városra járnak, hirdetik az Örömhírt. Neki is a kapuba kell állnia. Hirdetnie, amiben nem hisz. Vagy megszöknie. Vagy kimondania nyíltan, hogy mindez hazugság. Hogyan vál­lalja egyiket is a három közül? (Folytatjuk)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom