Evangélikus Élet, 1972 (37. évfolyam, 1-53. szám)

1972-09-17 / 38. szám

Győry Vilmos emlékezete Az ősök megbecsülése, még ha középszerűek is, nem pusz­tán kegyelet kötelessége. A ró­luk való megemlékezést átme­legíti a hozzánk tartozás tuda­ta, és érdemessé teszi az örök­ség áldása. Így emlékezünk most GYŐRY VILMOSRA, a múlt századi evangélikus lel­készre. Száz éve, 1872. szeptem­ber havában választotta tagjai sorába a Magyar Tudományos Akadémia. Az évforduló ad al­kalmat arra, hogy róla, elsősor­ban mint íróról, néhány szót szóljunk. Élete története 1838-ban született Győrött. Édesapja az evangélikus iskola tanítója volt. A híressé vált fiú emléktáblája ott van a győri gyülekezet nemesvonalú — ha­gyományos nevén — konvent- épületének falán, mely mögött meghúzódott a gyermekévei világát jelentó tanítólakás. Pestre kerül gimnáziumba. Konfirmáló lelkésze, Székács József, a 12 éves serdülőben észrevette a bimbózó tehetsé­get, mert konfirmációi áldásul ezt az igét választotta: „Ki­nek sok adatott, attól sok kí­vántatik”. Érettségije évében, 1854-ben, lépett először a tizen­hat éves ifjú egy novellájával a közönség elé. Jókai Mór írt hozzá ajánló sorokat: „Fiatal, szép tehetségű írót van szeren­csém bemutatni a közönségnek, kiből, mint hisszük, egykor irodalmunk egyik kitűnő tagja leend”. Az elbeszélés címe, A kán kegyence, sejteti fiata­los érdeklődésének körét. Másfél évig vidéken egy csa­ládnál nevelő, nyelvekre tanít­ja a ház leánykáit. Elvégzi Pesten a teológiát, másfél évet tölt a berlini egyetemen, majd Pesten segédlelkész Székács József püspök gyülekezetében. Örömmel fogadták itt a fiatal költő-papot, akinek verseit, el­beszéléseit a lapokból már is­merték. Egy év múlva az or­szág legnagyobb evangélikus gyülekezete, az orosházai, hívja meg papjának. Rövidesen ol­tárhoz vezeti atyai támogatójá­nak lányát, Székács Etelkát. Tizennégy évi orosházai műkö­dése után újra Pestre kerül, most már Székács utódjának a pesti gyülekezetben. Itt csak kilenc esztendő vár rá korán megszakadó életéből. Negyven­hét éves korában 1885-ben vit­te el szívbetegsége. írói értékelése Regényen kívül szinte min­den szépirodalmi műfaj terén alkotott. A korabeli közönség szívesen olvasta sorait. Komoly irodalmi sikereit azonban mű­fordításainak köszönhette. El­ső nagyobb ilyen jellegű műve alapján választotta tagjává 1868-ban a Kisfaludy Társa­ság. Műfordítói munkásságá­val érdemelte ki a Tudomá­nyos Akadémia tagságát is. Mindig eredetiből fordított. „Azért a víz az úr fi „Földbözragadott János nem volt mindig földhöz ragadt ember, de mindig szeretett volna az lenni. Ez már vérében volt a hetedik öregapja óta, akit talán a Dózsa György ide­jében verték agyon, mint föld- igenylőt. Ez a János nyilván sohase hallott Dózsa Györgyről, se a hetedik öregapjáról, de azt meg bizonyosan nem tudta, hogy minek hívták a dédapját. A Jánosoknak nincsen családfá­juk,' és ha yplna. akkor ka­panyelet csinálnának belőle, hogy ne kelljen azt is pén­zen venni. A Jánosok csa­ládi hagyományai csak addig tartanak, ameddig az akácfa- kereszt kilátszik a temetőben a gaz közül. Mikor aztán az e kác fa-kereszt elkorhad, elke­veredik a homokban az ősök emlékezete is, és a kakas se kukorít utánuk. Pipacs lesz be­lőlük és szarkaláb meg keserű lapú és búzavirág, és mikor a Jánosok kis maszatos kölykei azt játsszák, hogy ,sör-e, bor-e, pálinka-e?’ és összerágják a keserű pipacsbimbót, akkor egészen bizonyosan nem jut nekik eszükbe, hogy ők most a tulajdon őseikből élnek. És mégis úgy kell lenni, hogy a sehol föl nem jegyzett emlé­kezetű Jánosok, akiket ezer esztendő alatt megevett a ma­gyar föld, ezekkel az istenkéz vetette vadvirágokkal üzen­getnek föl a mindenkori Já­nosoknak .. MÓRA FERENC írta ezeket a sorokat akkor, amikor nem­csak a magyar, hanem a világ- irodalom legszebb történelmi regényének, az Aranykopor­sónak’' írása közben kényte­len volt abbahagyni a keresz- tyénség és a római pogányság sorsdöntő konfliktusának — benne két tiszta fiatal ember tragikus szerelmének — va­rázslatos bemutatását. Hogy miért volt kénytelen így tenni, azt maga vallotta meg, ami­kor a „Földnélküli Jánosék 1932-ben” (amiből a fenti idé­zet is való) cikksorozatát el­kezdte. A „véreim”, — úgy­mond az „őseim hívtak száma­dásra” — miért foglalkozol a régmúltakkal s miért nem ve­lünk? Miért nem velünk, aki­ket ..nemzetfönntartó erőnek” mondanak a városi és a felső­házi urak és ugyanakkor pen­gős adósságokért vegzálnak a hintán érkező kövérre hízott végrehajtók? (Ha lehet, tes­sék eredetiben elolvasni eze­ket a sorokat.) Móra, aki „csak” író, régész volt s nem történész, olyan igazságokat írt le, mondott ki az idézett sorokban és olyan cselekedetben példával szol­gált, amely ma is sokszor ta­nulságos lehet. Tanulságos, mert még ma is él közöttünk, bennünk sok olyan gondolat, sok olyan vélemény, amely nem a mai valóság tükre, ha­nem valami hamis múltbeli örökség megtévesztő maradvá­nya. MIRE KELL ITT GONDOL­NUNK ? Annak a maradványá­ra, amit az én korosztályom az iskolában „hivatalos álláspont­ként” tanult (s amit a nyugati világban ma is tanítanak): ar­ra, hogy a nemzeteket a kü­lönböző rendű és rangú urai, a királyok, „a történelmi osz­tály tagjai” tették naggyá. Ar­ra, hogy a történelmet a Cae­sarok, a Napóleonok, a. Bis- markok, a Ferenc Józsefek irá­nyították és irányítják, mert erre rendelte őket Isten (hány­szor csúfolták meg ezzel Isten nevét!) és az „alkotmányos jogrend”. Közben a nép: a parasztok, a munkások történelmi szere­péről is esett szó, de leginkább abban a hangnemben, amellyel a gyűlölettől elvakult Werbő- cziek fogalmazták meg a job­bágy-ellenes törvényeket vagy úgy, ahogyan az akkori poli­tikusok a dolgozó embereket elítélték. (Szegény tanítóink, tanáraink 1 Milyen nehezükre eshetett mindezt nekünk, akik­nek . szülei többségükben két­kezi dolgozók, voltak, elmonda­ni s csak milyen „ügyeskedé­sek” árán tudták az igazságot elénk tárni!) Persze azért nálunk, orszá­gunkban senki sem taníthat, vélekedhet így s ilyen durván hamisító gondolatok nem is él­nek bennünk, de az mégis elgondolkodtató, hogy nem mindig jut az eszünkbe, hogy „tulajdon őseinkből élünk”. Az, hogy a történelmet az ember­ként számba se vett rabszol­gák, a Dózsa György idején agyonvert jobbágyok, az elvei­kért harcoló üldözött és meg­gyilkolt munkások „csinálták” és jelenünkben ezeknek utó­dai, a dogozó emberek irányít­ják. AZ IGAZÁN „NAGY EM­BEREK", az igazi vezetők pe­dig azért és akkor lehettek s lehetnek naggyá, ha felismer­ték az egyszerű emberek érde­keit s a maguk különleges te­hetségüket a dolgozó nép szol­gálatába állították. Tisztelet és becsület nekik ezért — akár élnek, akár halottak már! Hogy mindezt, s azt, amit Petőfi a „Föltámadott a ten­ger” című versében úgy fo­galmazott, hogy „Azért a víz (tehát a nép) az úr!” — egyre tudatosabban valljuk, a Haza­fias Népfront programjában ott találjuk azt a célkitűzést is, hogy „helyes történelem- szemlélet” alapján lássuk múl­túnkat s jelenünket. Ebben szeretne segítséget adni olva­sóinknak lapunk minden ilyen tárgyú cikke. Fogadják tőlünk mindezeket szeretettel és fi­gyelemmel. Dr. Vámos József hűséggel ragaszkodva a szö­veghez. (Némely esetben ez a műlordítása kárára ment, mert egy-egy idegen szó pontos ma­gyar lefordítását az eredeti vers formai és tartalmi megszó­laltatása sínylette meg. Ettől a fordítási elvétől a Don Quijote esetében eltért, bár nem sze­rencsésen. E jelentős prózai műfordítása közben sok fino­mításával, simításával az ere­deti mű természetességét, jó­zan köznapiságát csökkentet­te.) Halála után Beöthy Zsolt, a korszak neves, ugyan erősen konzervatív irodalomkritikusa ezekkel a szavakkal méltatta műfordítói munkásságát: ,.Sze­rénységében sohasem keresett kitüntetést, s íme kinek hom­lokára jutott díszesebb babér? Koszorújának egyik levele Shakespeare koszorújából va­ló, a másik Calderonéból, a harmadik Cervan feséből, a negyedik Tepnéréből, a ötö­dik Motiere-ébol, a hatodik Moréméból”. Angol, spanyol, svéd. francia írók, költők ezek, régebbi évszázadokból és saját századából. Különösen a svéd és spanyol költők átültetésével végzett úttörő hazai irodalmi feladatot.. Nem hallgathatjuk el azon­ban, hogy költői irányzata nem tekinthető az élenjárónak. Ne­héz ugyan számon kérni vala­kit száz évvel későbbi érték­ítélet alapján. De azért meg- gondollcoztató, hogy a kiegye­zés utáni két évtizedben, mely életidejének második felére esik, Győri Vilmos nem veszi észre: az idő eljárt az ő költői eszménye felett. Nem döbben rá: Arany János hallgat, s hallgatásában magának írja a Margitszigeten évék során az öszikéket, lantján egy megle­pően modern költészet új hangvételét szólaltatva meg. Nem veszi észre, hogy miköz­ben az 5 húrja a kor hivatalo­san elismert verselése szerint rezeg, új líra születik, a jövő felé vivő. a kortárs Vajda Já­nos, Reviczky Gyula. Komjá­thy Jenő lekicsinyelt, támadott vagy észre nem vett költésze­tében. Nem a tehetséget kérjük számon Gvőrv 'Vilmostól, mert az adottság foka isteni ado­mány, s ő azzal hűséggel élt. hanem a tájékozódását vitat­juk. S ezt csak az menti, hogy az elismerés, mely körülvette, eltakarta előle az igazibb költé­szetet. Ezért van úgy, hogy ha ma olvassuk egy versét vagy más önálló irodalmi alkotását, naivnak érezzük. Ez az érzés pedig soha nem kísért meg minket, ha olyan múltbeli köl­tőt olvasunk, akinek műve a kor előrevivő sodrásában moz­gott. " Papi egyénisége Mint pap is közmegbecsülés­ben állott. Rajongtak érte hí­vei. az orosházaiak is, de a fő­városiak is. Egyénisége szerény és szívé­lyes lehetett. Az érzelem és szép stílus volt kísérője prédi­kációinak. Beszédei irodalmi értékéért a műveltek köréből sokan jártak fővárosi szószéke alá. Irodalmi szépségű prédi­káló stílusára néhány monda­tot idézek orosházai búcsúbe­szédéből; „Az igaz szeretetnek hű az emlékezete, hű lesz felő­letek az én emlékezetem is, mert irántatok viseltetett sze­retetem igaz. S el merem mon­dani e szent helyen, hogy ha majd új állomásom városából fel-felmegyek ős Budavár he­gyének ormára, hol alant a fe­jedelmi Duna hömpölyög, túl rajta fényes paloták díszlenek, s azon túl az alföldi rónaság kezdődik, tekintetem sokszor el fog merülni a távol kék kö­dében. s ha a testi szemek nem látják a messzeségből, a lelki szemek újra meg újra fel fog­ják keresni és találni a kedves, a felejthetetlen Orosházát f* Tanulság Élete — szolgálat volt. írói működésével az egyház hatá­rain túl a korabeli magyar kö­zönség irodalmi látóhatárát tá­gította, és olvasói táborának nemes örömet szerzett. Papi hivatásában pedig sok hívének nyújtotta az Isten-hit élményét és a szeretet jóságának megta­pasztalását. Ebben lehet pél­dakép a mai lelkésznemzedék­nek. Veöreös Imre Nádass József: Balsikeres angyali üdvözlet Leszállt az angyal. Még megállóit, Megsimogatott egy virágot, _ Meg is szagolta és mosolygott — Nem vette szívére a dolgot. Félvállra vette csak a dolgát. Hogy miért küldték, mivel bízták. Hogy itt várom már hetven éve. E földön állva, égre nézve. Sürgettem volna, de nem mertem. Semmi gondok közé keverten, Integettem, de ő nem látta — Felszállt. Fehér felhő a szárnya. A költő „FÖLDI SZIVÁRVÁNY” című kötetéből (1972) Kép a szombathelyi lelkészavatásról D. dr. Ottlyk Ernő, az Északi Egyházkerület püspöke meg­áldja Lehel László és Feyér Zoltán felavatott lelkészeket. Bal­ra dr. Vámos József teológiai akadémiai tanár, jobbra Lehel Fe­renc szombathelyi lelkész. EGYIPTOM Az egyiptomi kopt egyház ve­zetője III. Senudah alexand­riai pátriárka nyugat-németor­szági látogatása során augusz­tus elején beszámolt arról, hogy egyháza a protestáns és római katolikus egyházakkal együtt komoly segítséget nyújt a kormány programjához kap­csolódva azoknak a menekül­teknek, akik az Izrael által megszállt területekről mene­kültek Egyiptomba. Mintegy 750 ezer menekültről van szó, akik megsegítésébe belekap­csolódott az Egyházak Világta­nácsa is. A pátriárka szerint az egyip­tomi egyházak és az állam kö­zött jó a viszony, az egyházak működése nem ütközik akadá­lyokba. A kopt egyháznak 1200 temploma van és Kairó és Ale­xandria teológiai főiskoláin összesen 420 a lelkészi szolgá­latra készülők száma, (epd) A népek békéje és barátsága elleni bűntett LAPZÁRTAKOR VETTÜK A HÍRT arról a megdöbbentő ter­rorcselekményről, amely 17 ember, köztük 11 kiváló sportoló halálát és a Müncheni XX. Nyári Olimpiai Játékok kényszerű megszakítását eredményezte. Ha a kapott hírek ebben az órában még nem is teljesek és az esemény részletei tisztázatlanok, annyi már bizonyos, hogy egy politikai gyilkosságsorozat történt, amely mint a kommentá­rok és hivatalos megnyilatkozások .java része hangsúlyozza, semmiképpen sem igazolható és mindenképpen elítélendő. AZOK A SZÉLSŐSÉGES PALESZTINÁI ELEMEK (a hírek szerint egy gerillacsoport hatolt be az izraeli sportolók szállásá­ra és ölte meg két vezetőjüket, majd a magukkal hurcolt túszo­kat), amelyek a politikai kérdések megoldásának ilyen brutális eszközéhez nyúltak, ma még felmérhetetlen kárt okoztak nem­csak a sportvilágban, nemcsak az olimpia szép eseményének örö­meiben, hanem a világ békéjének, az emberek, a népek egymás­hoz közeledésének kibontakozó lehetőségeiben is. A veszély, amelyet ezek a terrorcselekmények (mert hiszen az utóbbi időben több is történt, ha a müncheni a legmegdöb­bentőbb is közülük) magukban rejtenek, az indulatok féktelen kiszabadulása, a gyűlölet és háborús hisztéria fellángolása. S ez kiszamíthatatlan súlyos következményeket vonhat maga után. AZ ÜGY RÉSZLETEINEK ÉS KÖZVETLEN HÁTTERÉNEK KIVIZSGÁLÁSA és az ítéletalkotás az illetékes hatóságokra tartozik. Néhány súlyos és terhelő téfiyt azonban feltétlenül vi­lágosan kell látnunk, amelyek alapul és háttérül szolgáltak közvetve vagy közvetlenül az egész világot mélyen megdöbben­tő politikai bűntényhez. Ezek között első helyen szerepel a mai napig megoldatlan közel-keleti válság, közelebbről az izraeli—arab területi vi­szály, a legutóbb Izrael és a nyugati világ imperialista erői által kirobbantott háború következményeként és már azt megelőző­leg is a Palesztinái nép jogos követeléseinek állandó visszautasí­tása Izrael részéről. Annak ellenére, hogy a szocialista tábor országai élükön a Szovjetunióval, valamint a harmadik világ jelentős politikai tényezői és a békét akarók széles tábora min­dent megtettek e konfliktus békés rendezése érdekében (elad­dig, hogy a Szovjetunió kész volt ennek érdekében az EAK ál­tal korábban segítségül hívott katonai szakértőit is hazahívni), a Közel-Kelet ma is világunk egyik legveszélyesebb tűzfészke. A kapitalista világ imperialista és militarista körei változatla­nul a tűzszünet, a békés megoldást szolgáló törekvések megza­varására és a háború újabb kirobbantására igyekeznek külön­böző gazdasági és politikai manipulációikkal. Ebben adják ma­gukat eszközül Izrael imperialista körei mellett azok az arab csoportok,, köztük a „Fekete Szeptember” gerillamozgalom is, akik magukat mindenkitől függetlenítve megengedhetetlen eszközökkel akarják megoldani a feszültséget okozó problémá­kat. AMIKOR A MÜNCHENI OLIMPIAI JÁTÉKOK megkezdése­kor lapunk hasábjain annak a reményünknek adtunk kifeje­zést, hogy az 1936-ban ugyancsak német földön lefolyt olimpiá­val szemben ezt a mostanit nem fogja beárnyékolni a fajokat és népeket egymással szembeállító gyűlölet felhője, hanem az a népek közötti béke és barátság fóruma lesz, — nem gondoltuk, hogy egy ilyen szomorú esemény fogja aktualizálni a kétség és reménység vívódását. A fajüldöző Rhodéziának már a játékok, megkezdése előtti kényszerű kizárása, majd az izraeli sportoló­kat áldozatul követelő terrorcselekmény figyelmeztet világunk válsággócaira és nagyobb felelősségre, határozottabb állásfog­lalásra és az erők még szélesebb összefogására ösztönöz a népek békéje, egymás megbecsülése és az egyuttmunkálkodás érdeké­ben. AZ 1972. ÉVI OLIMPIAI JÁTÉKOK megrendezését vállaló Német Szövetségi Köztársaság vezető politikai és társadalmi körei számára roppant súlyú politikai tehertételt is jelent ez a váratlan, kritikus epizód. Aligha hihető, hogy hatása ne érne el a közelgő választásokig. Bár nem tudjuk, hogy e szomorú ese­ményt hogyan fogják politikai céljaik érdekében a választáson részt vevő pártok kihasználni, az nem kétséges, hogy úgy az NSZK politikai vezetői, mint az egész ország népe politikai fe­lelőssége tovább nőtt. Szembe kell nézniük azokkal a tényezők­kel. amelyek e tragédia lejátszódását német földön lehetővé tet­ték. MI IS ODAÁLLUNK A SIRATÓFALHOZ a gyászoló hozzá­tartozókkal, a világ kiváló sportolóival és az együttérzők milli­óival és meghajtjuk a kegyelet zászlóit a féktelen és esztelen gyűlölet ártatlan áldozatai felett. Kérjük és elvárjuk minden hivő embertől, minden egyháztól szerte a világon, de elsősorban az események által legjobban érintett országokban, hogy tegye­nek meg tőlük telhetőleg mindent, hogy ne csak a sportvilág naptárában, de az egész emberiség elkövetkező történetében kevesebb legyen a feketével keretezett dátum. Mezősi György Cseres Tibor: Hideg napok Mint amikor elszabadul a pokol, de a sátánnak nem szar­va, hanem kakastolla, s nem patája, hanem csendőrbakan­csa van. Az először könyvalakban megjelent, majd színpadi drá­mává átdolgozott, majd meg­filmesített mű az 1942-es újvi­déki „megtorlás” iszonyatos napjait idézi. A „közte-mód­szernek” több, mint háromezer halálos áldozata volt. Ez a módszer nem valami katonai rövidítés, hanem íz az elv, hogy „a kivégzettek között, közte kell lenni annak a negy­ven partizánnak, akit üldö­zünk”. Hogy negyvennél több halt meg? Hogy gyermekek, aggok és nők voltak a kivég­zettek? Egy. kis „túlbiztosítás” nem árt! Mindez a szereplők önma­gukkal folytatott belső mono­lógjaiból és felelevenített pár­beszédeiből derül ki. így az ol­vasó nem csak az objektív ese­ményekkel szembesül, hanem azzal a belső elembertelene- déssel, mellyel a szereplők ön­magukat leplezik le. Miközben meg 1 vannak győződve ártat­lanságukról és jóakaratukról. Éppen az a félelmetes e jel­lemábrázolásban (jellemtelen- ségábrázolásban), hogy az em­beri és az állati vonások elvá­laszthatatlanul keverednek az egyes alakokban, tehát még­sem a sátán őrjöngéséről, ha­nem hús-vér emberek tébolyá­ról van szó. Egy típus tébolyá­ról, mely típus általánosabb az idő hóhérainál s megtestesíti a korlátolt kegyetlenség emberi bábtípusait. Mint ahogy Büky •«•nagy személyes tragédiája — a titokban Újvidékre látogató felesége véletlenül szintén a megtorlás áldozata lesz — ugyancsak epizód ebben a mé­lyebb, általánosabb emberi tragédiában. Ahogy Lidice és My Lai, úgy Újvidék is több, mint történelmi dokumentum: a háború esztelen gépezetének leleplezése és jelképe annak a vágynak, hogy ilyen többé ne ismétlődhessék meg. A dráma hóhéra, ha ezt a szót ejtette.ki: „odafent”, „nem az istent gon­dolta ilyenkor, hanem a min­denkori hatalmat tisztelte ma­ga felett bölcsnek” — írja Cse­res Tibor. És mi hisszük, hogy aki tényleg „odafentről” tájé­kozódik, az a béke és szeretet embere lesz. b, L,

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom