Evangélikus Élet, 1972 (37. évfolyam, 1-53. szám)

1972-09-17 / 38. szám

Wmm®m Nem én, knew 6és ti mindnyájan... Ef 13—21 Vigeland Gusztáv híres norvég szobrász életműve egy os­lói szoborparkban tárul a látogató elé. Az élet különböző fá­zisait ábrázoló többszáz mű közül a művésznek az életről vallott elgondolását egy 17 méter magas gránitoszlopra vé­sett obeliszk formájában hagyta az utókorra. Ezen spirálálak­ban törnek felfelé az egymást váltó nemzedékek az élet és a fény magasságai irányában. Egymást letiporva, legyűrve szü­letik és múlik el az élet. A csúcson egy diadalmas gyermek­alak, hogy az is egykor alulmaradjon. Erről mondotta az al­kotó, hogy ez az én hitvallásom az emberről és az életről. Pál apostol itt most nem vésővel és kővel bánik, hanem munkaeszköze az irónád és papirusz, de szavainak értelmé­vel még a gránitnál is keményebb emberi szívet akarja for­málni. Nehéz időben, életveszélyben, fogság nyomorúságában írja e sorokat. Mondanivalójának kerete az imádság és hála­adás. Ahogyan a szobrász keze alatt a halott kő megelevene­dik művészi látásának megformálása által, úgy akarja for­málni az apostol az efezusiak gyülekezeti életét, hogy abban az Isten dicsősége tükröződjék már ebben a világban. ITT SZINTE KIKAPCSOLJA ÖNMAG AT, nem esik kétség­be, nem siránkozik^nem ő a fontos, sőt bajában is meghajtja térdét az Isten előtt és most is tanít és szolgál. Azt is mond­hatnánk, hogy ez Pál személyes vallástétele, hitvallása az élet igazi értelméről. Nem ő a fontos, hanem Krisztus. Ez a Krisz­tus éljen az egyházban és ebből a Kriszusból éljenek az egy­háztagok. Egy másik igében ezt így vallja: „Élek pedig nem én. hanem él bennem a Krisztus”. Ahol igazi egyház van, ott mindig Krisztusközpontisátf van, Ö szól az igében, Ö közelít a szentségekben és 0' ábrázolódik ki a hívek életében. ÍGY LESZ AZ ELHALVÁNYULT ÉN HELYETT ő A HANGSÚLYOS és az apostol szóhasználata szerint ti és aho­gyan azt ma mondanánk m i mindnyájan. Ügy válunk fontossá ebben a közösségben, ha az Ö Lelke által megerősödünk a ben­ső emberünkben, ha. Krisztus lakozik hit által a szívünkben. Ha ez az „életünk alapja”, mondhatnánk hitvallása, ez nem egymás legyűrését, eltiprását szolgálja, hanem a szeretetben meggyökerezést. aláhajolást, a másik felemelését jelenti szü- kebb és tágabb perspektívában. FELMÉRHETETLEN AZ A SZOLGALAT, mellyel Isten kö­zelít hozzánk. Ennek nincs megmérhető terjedelme, idöleg örök, értékben abszolút. Mindezt mintegy fókuszban: Krisz­tusban élhetjük át hitben, az egyházban, mely a Krisztus teste. Pál azért imádkozik, hogy ez beteljesedjék, valóra váljék bennünk és általunk. Vigeland az obeliszkhez vezető úton az emberi sorsot egy kompozícióban úgy ábrázolja, hogy egy acélizmú férfi szét akarja feszíteni sorsa kerekét végtagjaival, de nem bírja, mert szerinte az életköre határát senki túl nem lépheti, annak fog­lya marad. MENNYIVEL MÁS AZ IGEI LÁTÁS. Bár ez is művészien megfogalmazott és életigaz. Krisztusban az életem köre kitá­gul, szűk keretét széttörhetem. Benne perspektívát és távlatot nyerhetek. Nem én vagyok a fontos, a középpont, hanem ő és ti és mi mindannyian. Ez realizálódik a gyermeket is vállaló családok életében1 a becsületes munka örömében, a gyülekezet Wtai szolgálatában, mely visszatükröződik környezetünkben, társadalmunkban és az ezer sebből vérző világunkban. Pál szava végül is nem 17 méterre, hanem himnikus magas­ságba tör és átöleli az eget és földet, nemzetségeket, jelent és örökkévalóságot. Mondanivalójának csúcsán ott áll az ember­ré (gyermekké) lett Isten fia, Krisztus, hogy az életnek célt, fényt, értelmet, távlatot adjon. Két művészkéz formálta hitvallás közül vájjon melyik a miénk?! Benkő István Petőfi nyomában A latin iskola — Petőfi iskolája Petőfi Sándor amint leírta utijegyzeteiben azokat az em­lékeket, melyeket megelevení­tett Aszód megpillantása 1845 tavaszán, gondolata a szalma- fedeles öreg ház felé vitte em­lékeit, a latin iskolába, ahol még Koren István a profesz- szor, de a régi társakat már szerte szórta az élet. „Én itt három esztendeig tanultam” — írta le komolyan, s diákos pajkossággal mellé teszi: „akarom mondani: jártam is­kolába”. Az iskola születését gondo­san őrzi titokként a múlt. Nem jelzi feljegyzés a mikort és a kit, az emlékezők pedig hol porladnak már azóta?! 1766-ban már létezett. Való­színű, hogy az elemi iskolából nőtt ki, ahol egy buzgó tanító az elemi ismereteknél többet taníthatott. 1770-ben már is­merjük a tanítás helyét. A Podmaniczky család nevelője, Szontágh Sámuel (aki később a tiszai egyházkerület szuper­intendense lett) igen takaré­kos, de nagylelkű adakozó férfiú, a megtakarított pénzé­ből megvásárolta a régi iskola feletti épületet, s az egyház­nak ajándékozta. Itt kapott helyet az elemi iskola. A régi szalmafedeles ház adott ott­hont a latin iskolának (Ma is Szontágh Sámuel nevét viseli az az utca, ahol a latin iskola állt és ahol az elemi iskola volt, mely ma is iskola). A latin iskola első ismert tanára Kádassy János. 1778-ban már 30 diák tanult itt. A latin iskola 1833—1849 között élte első fénykorát. A tanár ekkor Koren István volt. Az iskola híre egyre terjedt. Jelzi ezt az, hogy messzi vi­dékekről, még a Felvidékről is, sőt — Mezőberényből ■ is ide küldték tanulni fiaikat az édesapák. Koren István egye­dül tanított az iskolában. 3 osztály volt (donatista, gram­matista és syntaxista), mely 6 évfolyamot alkotott (minden osztály 2—2 esztendős volt). A tanulók száma 40 és 60 között mozgott. Koren István e nagy elfoglaltsága mellett a gyüle­kezet lelkészét is rendszeresen helyettesítette. Tevékenységé­nek megjelölése igen változa­tos. Volt ő docens, professzor, deák-iskola tanítója, helybeli tanító, helybeli oktató, a na­gyobb oskola tanítója, tanár. Az iskola tanulóiról ő veze­tett először anyakönyvet (Mat­ricula) és a tanulók érdem­jegyeit feltüntető protocollum füzetet (tanári notesz-féle volt ez). A tanítás nyelve: magyar és latin. Német nyelvet 1837- től adott elő az iskolában. S a szlovák anyanyelvű Koren István valószínűleg magánúton tanított szlovák nyelvet (nyelv­tant és helyesírást) az önként jelentkezőknek. Petőfit zongo­rázni is tanítgatta. Teológiát végzett tanár volt, úgy érezte, hogy elsősorban nyelvész, s amikor 1856-ban Szarvasra került, ott kitűnő botanikus­Két hír margójára Amiről én most írni akarok, azt 48 óra leforgása alatt lát­tam, illetve olvastam, de velem együtt láthatták a TV nézők és újságjaink olvasói közül so­kan olvashatták. íme a két eset dióhéjban: ÉL MAGYARORSZÁGON EGY ASSZONY, akin a hazai orvostudomány már nem tud segíteni megfelelő technikai berendezés hiánya miatt. A di­agnózis pontos, a gyógymód is­mert, csak éppen nem áll ren­delkezésünkre megfelelő tech­nikai felszerelés. És ekkor mi történik? Mozgásba lendül a társadalom, a mi társadal­munk: a munkatársak, munka­hely, kisebb és nagyobb közös­ségek, beszédtéma az asszony sorsa, tárgysorozati ponttá lép elő, megnyílnak szívek — ' és nem kevésbé az erszényék —, írógépek betűi formálják szö­veggé nevét, borítékok kelnek útra, fordítók ismerkednek ne­vével. — És az asszony néhány nappal ezelőtt útrakelt, hogy gyógyultan térjen vissza. MI TÖRTÉNT TULAJDON­KÉPPEN? Semmi érdekes. Csak annyi, hogy egy ember érdekes lett a társadalom nagy közössége előtt. De ki volt ez az asszony? Miniszter, állami funkcionárius, tudós, élsportoló vagy ki? Egyik sem, csak egy asszony többmillió közül. Ez volt egyedüli rangja. És ez hozta mozgásba emberek szá­zait, intézmények vezetőit s késztetett áldozatra ismerőst.*’ ismeretlent. „Csak” ez. És ez nálunk elég is. A MÁSIK — MONDHATNÁ VALAKI, — még sablonosabb történet. A jászapáti Mészáros Lőrinc gimnázium 60 éves. Eb­ből az alkalomból — ahogyan az már lenni szokott. — az is­kola nagyszabású ünnepséget rendezett, amelyre meghívták Jelentkezés kántori tanfolyamra 1972. november 21-től 1973. március 26-ig az országos Kántorképesítő Bizottság Foton négyhónapos kán­tori tanfolyamot tart teljesen kezdők, haladók és kántorok to­vábbképzésére. A tanfolyam bentlakásos. Részvételi díj havonként 560,— Ft. amelyben benne van a teljes ellátás, lakás és tandíj. Azok számára, akik nem tudnak négy hónapon keresztül részt venni mint bentlakók, lehetővé tesszük, hogy a tanfolyam elején, közepén és végén 2—2 hetet töltsenek a tanfolyamon. Ez idő­re a díj felét, 280,— Ft-ot fizetnek esetenként. A közelben lakók pedig bejárhatnak hetenként egyszer, az orgonisták szombaton­ként. a kezdők más napokon is. A bejárók 140,— Ft tandíjat fi­zetnek, de az ellátás és szállás költségeit esetenként térítik. Ez napi 26,— Ft. Jelentkezési határidő: október 20. Jelentkezési cím: Országos Kántorképesítő Bizottság Buda­pest. VIII. Puskin u 12. A kérvényhez mellékelni kell: lelké- szi ajánlást, hatósági orvosi bizonyítványt, életrajzot. A felvételről részletes írásbeli értesítést küldünk. ORSZÁGOS KÁNTORKÉPESlTÖ BIZOTTSÁG az iskola öregdiákjait is. Amipt azt a képernyőről láthattuk, el is jöttek szép számmal. És kö­zülük az egyik öregdiák — bo­csánat, diáklány — az ötven esztendővel ezelőtt érettségi­zett, egykori vasutas bakter- lány, ötvenezer forintos betét­könyvet helyezett, el a kated­rán. amely alapjául szolgál egy alapítványnak. A felhasználást tekintve a kikijtés csak ennyi: azt a gyereket kell ebből az összegből segélyezni, akinek az édesapja „állása” nem nagyobb egyszerű vasúti bakternál. NEM TUDOM, HOGY MON­DATAIM vissza tudják-e adni azt az emberi nagyszerűséget, amit e tények kifejeznek. Hi­szen mindkét esemény csende­sen húzódik meg a világesemé­nyek árnyékában s már szá­munkra sem hatnak túlzott új­szerűséggel, hiszen valóban na­pi eseményekről van itt szó. Mégis azt mondom, hogy ezek és az ezekhez hasonló, sokszor meglendítő „odafigyelései” tár­sadalmunknak az egyes ember problémája, baja felé, szocia­lista társadalmunk mind meg­annyi gyümölcse, amelyeket legalább margó jegyzetben ész­re kell vennünk. SOKSZOR ÜGY TŰNIK ELŐTTEM, hogy kritikai ér­zékünk különösképpen is sokat fejlődött az elmúlt esztendők­ben. Sokszor csak azt vesszük észre társadalmunk „testén”, ami pörsenés. Mert — sajnos — ilyet is találhatunk, és amint olvasóink is láthatták, ezek mellett sem megyünk el szó nélkül, hiszen ezek is a mi „ügyünk”. Nekünk, evangéli­kus keresztyéneknek is fáj, hogy olyan sok a közlekedési baleset, amelyeknek legtöbb­ször a felelőtlenség az okozó­ja: hogy milyen/előkelő helyen szerepel hazánk a válások te­rén, vagy éppen milyen sokan nem tudnak a testi vagy lelki útvesztőből kiszabadulni. DE LEGALÁBB ILYEN HANGSÚLLYAL szólunk és örvendezünk azon is, hogy a mi magyar társadalmunk, val­lásosak és nem vallásosak kö­zössége, ma 1972-ben olyan gazdag emberségben, hogy a társadalmi összefogásnak ilyen nemes eseményei csak úgy „mellékesen” húzódnak meg a sokkal nagyobb fórumot talált „hiányosságok” mellett. Mindössze két nap eseménye adta az apropót, hogy mindeze­ket elmondjam. De mindaz, ami ezek mögött meghúzódik, sokkal több, mint ami egy egy margójegyzetbe belefér. Ez már diagnózis: társadal­munk egészségéről. Az em­berért vállalt közösségi teher- hordozás, gondoskodás „hőfo­kát” érzem ki belőlük. MI — ISTEN IRGALMAS­SÁGÁBÓL ÉLŐ KERESZTYÉ­NEK — is azt kívánjuk, hogy a betegveséjű asszony meggyó­gyuljon és, hogy az „utolsó” baktergyerek is iskolázott tag­ja legyen hazánknak, mert be­lőlük fognak kikerülni a hol­nap orvosai, mérnökei és — lelkészei. Ezért tudok mindezekről örömmel írni! Karner Ágoston DR. TÓTH KÁROLY A KERESZTYÉN BÉKEKONFERENCIA főtitkára ELŐADÁST TARTOTT AMSTERDAMBAN VALÓBAN MÁRTÍR WURMBRANDT LELKÉSZ? „Romániában nem létezik földalatti egyház. Ez az egész Wurmbrandt lelkész kitalálása, aki ezt a mesét csengő pénzre váltja át”. — H. É. Krupka lel­kész (Vellberg, Nyugat-Német- ország), a württembergi „Hei­lig dem Herrn” vallásos újság szerkesztője így foglalta össze élményeit romániai utazása után az Egyesült Államokban élő Wurmbrandt prédikátor „Mártir-egyház Akció” elneve­zésű mozgalmáról. „Erről a témáról nemcsak egyes embereket kérdeztem meg, hanem beszéltem Buka­restben az egyházak felelős képviselőivel is, sőt még Wurmbrandt egyik fogolytár­sával is, aki vele magával ült egy börtönben.” Krupka lel­kész beszámolója közben meg­jelent a német lelkészi lapban is (Deutsches Pfarrerblatt) és ebben cáfolja Wurmbrandt ál­lítását, hogy Romániában 300 ezres létszámmal működő „földalatti egyház” tevékeny­kedik. A romániai egyházi ve­zetők és hívek egyaránt állí­tották, hogy a „Mártír-egyház- Akciói” elnevezésű mozgalom Wurmbrandt által gyűjtött mil­lióiból semmi sem került át az ország határán. Lapunk legutóbb ez év már­ciusában foglalkozott Wurm- brandt mozgalmával. Örülünk annak, hogy az elfogultsággal egyáltalán nem vádolhatójtyu- gatnémet körök megerősítik véleményünket: a szocialista országok egyházairól annyi rossz hírt terjesztő és önmagát Krisztus mártírjának állító Wurmbrandt egyszerűen — csa­ló. (epd) nak bizonyult. Ez a nagymű­veltségű ember sok ismeretet tudott átadni tanítványainak. Ebben nyújtott számára segít­séget az iskola kicsiny könyv­tára, mely kb. 80 könyvből állt. De a kis könyvtár irányí­tott olvastatása hasznos segít­ségül szolgált a tanulók tudá­sának gyarapításában és elmé­lyítésében. Ebben az iskolában tanult Petőfi 1835 szeptemberétől 1838 júniusáig. Ismereteinek bővülése és bizonyítványai többről tanúskodnak, amit Petőfi maga írt: itt járt isko­lába. 1835 szeptemberének első napjaiban érkezett Aszódra az édesapjával. 13 éves ekkor. Illyés Gyula találóan jegyzi meg az Aszódra érkezett le­génykéről, hogy „a tizenhárom éves fiú képében egy kis vi­lágfi érkezik Aszódra: Aki so­kat látott, sokat élt”. Mögötte van a kecskeméti elemi isko­la. a sárszentlőrinci latin isko­la, a pesti evangélikus és pia­rista gimnázium. Jelentős idő a költő életé­ben az aszódi három eszten­dő! Egy iskolában sem tanult megszakítás nélkül három évet. Itt Aszódon az első év­ben elvégezte a latin iskola második grammatikai osztá­lyát, a második évben az első és a harmadik évben a máso­dik syntaxist. Ebben nagy ér­deme lehetett Koren István tanárnak, aki nemcsak tudá­sával, hanem nevelő magatar­tásával a költő egyetlen olyan nevelője volt, akiről később úgy emlékezett meg, hogy „Is­ten áldja meg őt”: 1836 őszén István is az aszódi latin iskolában tanúit, mint a latin iskola legalsó előkészítő tanfolyamának nö­vendéke (donatista). Petőfi bizonyítványain lát­szik igazán az előrehaladása. Érdemjegyei: kitűnő és jeles Kedves időtöltése az olvasás volt. Koren Istvánnak a könyvtár vezetésről való fel­jegyzéseiből tudjuk, mit olva­sott ekkor a költő. Az első aszódi olvasmánya természet- tudományi mű, német fordí­tásban. Később Koren István történelmi, majd regényesen megírt földrajzi és felfedezés­történeti könyveket adott ki Petőfinek. S ezeket olyan szempontból is megválogatta tanára, hogy miközben olvas, ismerete gyarapszik, egyúttal nyelvet is tanuljon. 1838 júniusában, a tem­plomban megtartott tanévzá­rón így búcsúzik: „Drága tanító úr, ki fáradhatatlan iparral Á tudományokban jártassá tenni akartál Bennünk’, vedd végső együttlétünkben ezen pár Búcsúszót, mert elválunk sok időre tetőled!’’ (Búcsúzás.) Detre János A Keresztyén Békekonferen­cia holland szekciója Dr. J. W. F. Gottschalk lelkész, a szekció elnöke vezetésével augusztus 26-án tanulmányi konferenci­ára ült össze Amsterdamban. A találkozó főtémájáról, „Mai békeelméletek és békeakciók”, Dr. Tóth Károly, a Keresztyén békekonferencia főtitkára tar­tott előadást s ebben ele­mezte a tudományos békekuta­tás pozitív eredményeit, ame­lyeknek kiegészítése és valóra­váltása szükséges korunkban a béke fenntartásához. A főtit­kár a mozgalom legújabb fej­leményeiről és jövendő tervei­ről is tájékoztatta a Keresztyén Békekonferencia hollandiai csoportját. Az amsterdami ülés Adrienne van Melle-Hermans asszony titkárnő jelentése ’ alapján megállapította és jóvá-'1*' hagyth a holland csoport mun- kaprogrammját az elkövetkező hónapokban. Mit mondanak a vadállatok magukról ? A SZARVAS. Az erdők ne­mes vadja vagyok. Szeretem az erdők csendjét, a patak hűs vizét. Ha messze kerültem a tiszta forrástól, epekedő vágy hajt feléje. Hegyek, erdők visszhangozzák rekedt hango­mat, amikor szomjúság gyö­tör. Igazán azok az emberek értik még hűs patakvízre kí­vánkozó vágyamat, akik egye­dül vannak, távol testvéreik­től, távol a templomtól és Is­ten közelségét óhajtják. Ilyen ember irta a 42. zsoltárt. Én is megértem viszont azt az embert, aki így énekel: „Isten közelsége oly igen jó nékem!” A VÄDSZAMÄR. Fékezhe- tetlen, csökönyös gyerekek! Hozzátok szólok. Szeretlek ti­teket. Miért? — mert olyanok vagytok, mint én: vadak is, szamarak is. Gondolkozzatok el ezen. Nincs igazam? (Jób 24, 5) A RÓKA. Megdézsmáljuk a szőlőt. Aláássuk a házak falát. Ravaszok vagyunk. Jézus két­szer szólt rólunk. Egyszer He- ródest, az álnok királyt ha­sonlította hozzánk (Lk 13, 32). Más alkalommal azt mondta: „A rókáknak van barlangjuk, az égi madaraknak fészkük, de az ember fiának nincs ho­vá fejét lehajtania” (Mt 8, 20). A FARKAS. Vadak és raga­dozók vagyunk. Ha bárány- bőrbe bújnánk, az se változ­tatna természetünkön. Jézus a hamis prófétákat mondta bá­ránybőrbe bújt farkasoknak. Szeretjük a nyájat — de csak pusztítani. A béresektől nem félünk, mert ők félnek tőlünk. Elfutnak és prédául hagyják a nyájat nekünk. A pásztoro­kat viszont gyűlöljük. Van egy pásztor, akinek oltalmazó, védő keze alól még egy bá­rányt se tudunk kiragadni. Jézus ez a jó Pásztor (Jn 10). A MEDVE. Gyümölccsel táplálkozom. De néha vérbe borul a szemem és húst eszem. Rárontok emberre, bá­rányra, tehénre. Ézsajás pró­féta mégis arról ír, hogy eljön az idő, amikor a farkas együtt lakik a báránnyal és a tehén meg én együtt legelünk. (Ézs 11, 7). Érthetetlen számomra. Ki oly erős, hogy engem is megszelídít? A BEHEMÓT. Magyarul ví­zilónak neveznek. Engem is Isten teremtett. (Jób 40, 10— 19) A TEVE. A sivatag hajója vagyok. Hátamon hordoztam Ábrahámot, Izsákot és Jákobot és még sok ismerősötöket a Bibliából. Keresztelő János az én szőrömből készült durva szövetet viselt (Mt 3, 4). A gazdagok tömegesen vásárol­tak össze bennünket. Hajcsá­rok kezébe adtak teherhordo- zónak. Sok pénzt nyertek raj­tunk. Jézus viszont azt mond­ta, hogy otromba testemmel könnyebben bújok át egy tű fokán, mint ahogyan a gazdag Isten országába juthat (Mt 19, 24). AZ OROSZLÁN. Fél tőlem mindenki. Az állatok királya vagyok. Harapásom halálos, mint a bűné. Szertejárva ke­resem, kit falhatok fel (1 Pt 5. 8). Mégis tehetetlenné vál­tam egy báránnyal szemben. Legyőzött szelídségével. Jézus ez a bárány. Szeretetének ha­talmáért János apostol láto­másaiban „Juda oroszlánjá­nak” nevezte Öt. (Jel 8, 5). Ezért tudott egyszer puszta kézzel széttépni Sámson, az erős férfi (Bir 14, 5). Ezért tudta bezárni szájamat, ami­kor Dániel prófétát vermünk­be dobták (Dán 6, 22). Ezért fogok az ö békeországában szalmát enni, mint az ökör. (Ézs 11, 7). Hegyháti János

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom