Evangélikus Élet, 1971 (36. évfolyam, 1-52. szám)
1971-10-24 / 43. szám
Reménység a szolgálatra Espetesiktatás a „hegyen épült ' városban Lapunk egyik korábbi számában beszámoltunk a Teoló- lógiai Akadémia tanévnyitó ünnepélyéről, amikor megemlítettük, hogy kilenc új elsőéves hallgató kezdte meg tanulmányait ebben a tanévben. Most bemutatjuk elsőéves hallgatóinkat: kik ők, s honnan hívta el őket az egyház Ura az avatás szolgálatára. DEME KAROLY a békéscsabai parókián nőtt fel, mint az egyik lelkészcsalád második gyermeke. Hivatástudata a családi otthonban kezdődött, amely a Debreceni Református Kollégiumban Szabó Gyula debreceni evangélikus lelkész lelkipásztori szolgálata áltál csak még erősödött. Mint mondja, azért választotta ezt a hivatást, hogy Jézus szere- tetét másokkal is megismertesse. DEMÉMY KAROLY a sárBzentlőrinci gyülekezetben tette meg a hit útján az első lépéseket Szombathelyen és Pécsett, ahol általános iskolai és középiskolai tanulmányait végezte ebben a hitben csak erősödött. Mint technikus két évig Budapesten dolgozott, s a teológiai hallgatókkal folytatott baráti kapcsolat adta meg a végső indítást , a lelkészi szolgálat vállalására, őszintén és teljes szívvel szeretné szolgálni az Urat és embertársait. NÉMETH PÁL ha nem is parókián, de papi család levegőjében nőtt fel, hiszen nagyapja a szekszárdi gyülekezet volt lelkésze, nagybátyja pedig a jelenlegi lelkésze. Édesapja a gyülekezet kántora, s édesanyja is rendszeresen végez gyülekezeti szolgálatot. Nem csoda, ha már kis gyermekkora óta kedvet érzett a lelkészi szolgálatra. Ezt a szolgálatot szilárd hittel, áldozatos szeretettel és állhatatos hűséggel szeretné végezni. PECSENYE ANNA az ózdi gyülekezetben nőtt fel. Itt is érettségizett, majd a kohászati művekben dolgozott, mint mérlegelő. Közben Foton több kán tor tanfolyamon is részt vett és kántori oklevelet szerzett- Itt Foton nemcsak a zenét, de az egyházi szolgálatot is megszerette. A teológiát azért szeretné elvégezni, hogy életét egészen Isten ügyének szentelhesse. PIRI ZSUZSANNÁNÁL is hasonló a helyzet, mint Németh Pálnál. Nagyapja a szen- di gyülekezet volt lelkésze, nagybátyja pedig a jelenlegi lelkésze. Ö maga Kővágóőrsön nevelkedett, s Balatonfü- reden érettségizett. A gyermekkori betegeskedés mély nyomot hagyott lelkében, s már korán vágyat érzett az egyházi szolgálatra. Reménysége szerint Istentől meg is fogja kapni az erőt ennek a szolgálatnak hűséges elvégzésére. RAFAEL JÓZSEF Budapesten született és nevelkedett. A gyülekezeti életben gyermekkorában nem vett részt. Isten dolgaira középiskolás korában olvasmányai tették figyelmessé, majd a fasori gyülekezetben való forgolódása — annak ellenére, hogy nem evangélikus templomban keresztelték — arra az elhatározásra indította, hogy evangélikus lelkész legyen. Meggyőződése, hogy a szív és érzület tesz bennünket igazán papokká és teológusokká. Ilyen pap és teológus szeretne ő is lenni. RÉVÉSZ LÁSZLÓ a béri parókián nőtt fel, s elsősorban édesapja hűséges szolgálata indította őt arra, hogy a teológiára jelentkezzék. A balassagyarmati gyülekezet légköre — ahol középiskolai tanulmányait végezte — Csak erősítették őt ebben az elhatározásban. Bár érettségi után két évig katonai szolgálatot teljesített, elhatározása szilárd maradt, s most töretlen lelkesedéssel kezdheti meg teológiai tanulmányait. SZABÓ VILMOS a bokodi gyülekezetben nőtt fel, mint egy veretes kegyességé evangélikus család gyei-meke. A családban és a gyülekezetben tapasztalt szolgáló szeretet már gyermekkorában felébresztették benne a vágyat, hogy lelkész lehessen. Ezt a vágyat most így fogalmazza meg: az Ür Jézus erejét szeretném sok szívbe eljuttatni az ő erejével! VARSÁNYI VILMA a várpalotai gyülekezet neveltje. A gyülekezetben korén kezdett szolgálni a gyermekbibliakörben és az orgona mellett. A fóti kántorképző ' tanfolyamokon csak erősödött benn-e az elhatározás, hogy egészéletét Krisztus szolgálatába állítsa. Szolgálata célját egy vers idézettél így foglalja ösz- sze: Tudom, a létem szétosztogatni édes kötelesség, hogy mások is ujjongva hirdessék: Hiszek a szeretetbení LIISA ISO-HIRVELX ez- évi finn ösztöndíjas hallgatónőnk a dél-finnországi Hat- tulaban született és nevelkedett. Teológiai tanulmányait a helsinki egyetem teológiai fakultásán végezte el egy esztendővel ezelőtt. Egy évig a fakultás egyháztörténeti tanszékén asszisztensként dolgozott, s most égy tanévet akadémiánkon tölt el, hogy egyházunk történetét tanulmányozza. Elsősorban az érdekli, hogyan találta meg egyházunk a szolgálat útját szocializmust építő társadalmunkban. Mennyi terv és reménység duzzad fiatal teológusaink szívében ! Kívánjuk, hogy ezek a tervek reménységen felül meg is valósuljanak Isten kegyelméből. Dr. Selmeczi János A hegyen épült város jézusi képét D. Kálüy Zoltán, országos egyházunk püspök-elnöke használta köszöntésében, amikor D. dr. Oitiyk Ernő, az Északi Evangélikus Egyházkerület püspöke október 9-én a budavári templomban beiktatta. esperesi tisztébe D. Koren Emil budavári lelkészt, lapunk szerkesztőjét. A Budai Evangélikus Egyházmegye új esperese immár negyedszer állt az oltár előtt, hogy a beiktatást megelőző kérdésre igent mondva vállalja e magas egyházi tisztség felelősségét és terhét. A Budai és a Pesti Egyházmegye összetartozását nemcsak az a tény igazolta, hogy a beiktatott esperes korábban a pesti oldalon végezte ezt a felelős szolgálatot, hanem az is, hogy a budai egyházmegye lelkészei mellett szép számmal jelentek meg a Pesti Egyházmegye lelkészei is Virágh Gyula esperessel az élen. De Magyarországi Evangélikus Egyházunk egysége és a beiktatott iránti közös megbecsülése jutott kifejezésre abban, hogy D. K&ldy Zoltán elnök-püspök és Karner Ágoston országos főtitkár mellett jelentős számmal vettek részt az ünnepségen teológiai tanáraink, espereseink, egyházi intézményeink vezetői és vidéki lelkészek is. Martin Lutkr Ring: Jöjjön akármi: Isten hatalmas! Isten hatalmas! Ki az közöttünk, aki élete estéje felé tart. és fél a haláltól? Mért ez a félelem? Isten hatalmas! Ki az közöttünk, aki szerettei halála miatt kétségbeesik? Mért ez a kétségbeesés? Isten tud szenvedéseket elhordozo erőt adni. S ha megrokkant egészsége miatt aggódik valaki, mért ez az aggódás? Jöjjön akármi: Isten hatalmas! Ha napunk beborul, és éjszakánk ezer éjfélnél sötétebb. gondoljunk mindig arra, hogy van a világban egy hatalmas, áldó erő: Isten! ö utat tud mutatni a kilátástalanságban A sötét tegnapot ragyogó holnappá akarja változtatni — s végül az örökkévalóság ragyogó reggelévé. Ford. Tűrmezei Erzsébet FINNORSZÁG LEGHÍRESEBB ÓRÁJA Finnország leghíresebb órája a turkui dóm tornyában mutatja az időt. A finn rádióban ez az óra üti naponta a delet, s mutatja szüntelenül a múló időt a turkuiaknak. Az óra most 140 éves, alkotója Michael Rostedt. Az 1831-ben épült órát vidékről hozták fel annak idején Turkuba, s az ősi dóm tornyában 100 méter magasan helyezték el. Szerkezete még az eredeti, de már villanyberendezéssel működik, amit 1942-ben szereltek fel. (Kotimaa) 1971. Reformáció hava Nehéz volt kiirtani Száz évvel a reformáció kirobbanása előtt a humanizmus termékeképpen egy nevezetes értekezés látott napvilágot. Szerzőjét a tudományos történetkritika atyjának szokták tartani. A vakmerő értekezés a középkori egyházi törvényben szereplő okmányról, a Konstantin-féle adományozó levélről szólt. A lényege ennek az adományozó levélnek az, hogy Nagy Konstantin Rómát, Itáliát és egész Nyugatot a római püspöknek (pápának) ajándékozta és ezzel jogi alapot biztosított a pápák világuralmi. törekvéséhez. A nevezetes értekezés szerzője Lorenzo Valla volt, aki a 15. század elején pontról pontra kimutatta az adományozó levél hamisítvány jellegét. Mi sem volt természetesebb, minthogy Valla ezáltal az eretnekség gyanújába keveredett s vissza kellett vonnia megállapításait. A világosság szellemét azonban kieresztették a palackból. Igaz, hogy Valla iratát közel száz esztendőn keresztül el lehetett hallgatni (1435-ben készült s még nincsen könyvnyomtatás!), de a humanisták előtt tudott volt a létezése. így történhetett azután, hogy abban az esztendőben, amikor Luther 95 tételét kiszögezte, Hutten Ulrik német humanista kinyomtatta a Val- la-féle értekezést és X. Leo pápának ajánlva, neki is megküldte. A bomba másodszor robbant s most már alapjaiban rázkódtatta meg a legszilárdabb falakat is. A világosság harcosait abban az időben nem monopolizálta egy ország sem, a nemzetközi érintkezés nyelvezete pedig a humanizmus „tudománya” volt s így azonnal szóbeszéd tárgya lett az eddig csak suttogásból ismert irat Luther kezébe 1520 elején került. S amikor elolvasta, felkiáltott: „Szent Isten, micsoda sötétség és alávalóság Róma embereiben!” A Hutten-féle kiadvány ekkor már kézről kézre járt és mind a reformátornak, mind pedig a reformáció ügyének nagy szolgálatot tett a pápaság elleni küzdelemben. Luther maga is lefordította a pongyola latinsággal írt hamisítványt, mint írja: „igazán az volna méltó, hogy azt ugyanolyan gyalázatos, komisz németséggel tolmácsoljuk...” Valla érveit szinté szóról-szóra átvette, s ■ indulatos lelkesedéssel támadta minden ízében a világi hatalmához ragaszkodó pápaságot. Maga a hamisítvány a 8. század végén keletkezhetett s belekerült az egyházi törvény- könyvbe. A középkori pápás egyház világi hatalmát éppen ennek alapján gyakorolta. Reformátorunk az uralkodó egyház vétkeit eddig is jól látta, de arra kevésbé gondolt, hogy ahhoz a „•törvényes alapot”. ez a ragyogóan megszerkesztett koholmány szolgáltatta. S miközben szenvedélyesen vádolja a hamis útra tévedt ■ egyházi magatartást, kezd benne kibontakozni a reformációi tanítás az egyház helyzetével kapcsolatban. Nézzük, hogyan ostorozta a vétkeket: „vajha az Isten támasztana olyan tudós történetírót, aki az ilyen példákat összegyűjtené, melyek tanúsítják, hogy hányszor nyújtották ki a pápák kezüket a császári és királyi koronák után. Bárki is láthatja és megértheti, hogy a legszentségesebb római atyák a Konstantin-féle adományozást, ezt az ördögi hazugságot miért tartották a keresztyén hit legfontosabb artikulusának és mindig azon törték fejüket, hogyan tudnák talpra állítani. Törődtek is ők a többi hitcikkekkel és az egész keresztyénséggel?! Csak a világ istene és urai lehessenek!” Luther biztos kézzel tapintotta ki ennek a hamisítványnak célzatosságát és egyszerre világos képlet lett előtte a római egyház nagysága, politikai dicsősége. A hatalom megszállottját támadta a pápaság intézményében. Azt is világosan érezte, hogy az az egyház, amely „császári palástban, császári koronában, császári trónon ül”, elvesztette küldetését a világban. Gyökeréig meghamisította az evangélium üzenetét, hátat fordított názáreti Mesterének. Ezért vonja így le a tanúlságot: „Mert Krisztus maga is nevezi magát az Isten szolgái szolgájának... az ő példájára minden keresztyénnek kötelessége, hogy kölcsönösen megmossák egymás lábait és egymásnak szolgái legyenek. S ami még több, hogy alázatosságban mindenki feljebb becsülje felebarátját önmagánál...” A reformáció a szolgálat elvében látta az egyház igazi feladatának visszaállítását s így Krisztus parancsát állította homloktérbe. Persze küzdelme nem jelentett azonnali győzelmet. A hamis adományozólevél nyolc évszázadon keresztül legalizált egy alapjaiban meglevő bűnt az egyházban: az uralkodás bűnét. S mint a hidra feje, ez újra, meg újra kinőtt. Bűnbánattal valljuk, hogy a 450 év alatta protestantizmuson belül is kísértett ez a szellem. Régen megfeledkeztünk már a császári adományozó levelekről, de az uralkodás ösztöne és vágya itt lobogott felettünk. Isten kegyelmes ítélettel szokta egyházát helyes útra terelni, és helyére parancsolni. Oda valahová, ahol lábat kell mosni. Szerényen szólunk arról, hogy a reformáció felismerésében, a szentírás alapján próbálja evangélikus egyházunk a szolgálat helyét megtalálni és küldetését bétőlWti világunkban. Dr, Rédey Pál Az Állami Egyházügyi Hivatalt Straub István főosztályvezető-helyettes, Budapest Főváros Tanácsát, amelynek D. Koren Emil esperes választott tagja, Túrái István egyházügyi tanácsos képviselte. Képviseltette magát az ünnepi eseményen a Hazafias Népfront és jelen voltak azon a hazánkban tartózkodó osztrák egyházi küldöttség tagjai is. A hazai ökumenében együttmunkálkodó egyházak részéről Komjáthy Aladár református esperes és Nagy József baptista teológiai dékán hozták el a testvéri köszöntést. D. dr. Ottlyk Ernő püspöknek a beiktatás szolgálatában Bencze Imre kelenföldi és Mezősi György csepeli lelkész segédkeztek. A püspök igehirdetését, amelyet Csel 20, 28 alapján tartott, lapunkban külön közöljük. Az - esemény ünnepélyességét és bensőségét emelte a budavári gyülekezet énekkarának magas szintű szolgálata Csorba István karnagy vezetésével, Peskó György művész orgonakíséretében. Az esperesi székfoglaló beszéd után, amiből lapunk múlt számában részleteket közöltünk, a köszöntések során elsőnek D. Káldy Zoltán püspök emelkedett szólásra. Méltatva azt a szolgálatot, amelyet D. Koren Emil esperes a Déli Evangélikus Egyházkerületben és a Pesti Egyházmegyében végzett, emlékeztetett arra, hogy amikor még kevesen vállalták az egyház új útját, Koren Emil a kevesekkel bátran vállalta a prófétai szolgálatot és az előljárást. Mostani székfoglaló beszéde is egyértelmű bizonyságtevés volt a diakó- niai teológia kipróbált helyes útjáról és a jövőbe vetett reménységünkről. Erre a bátor és világos egyházvezetésre van szükség ebben az egyházmegyében is. A „hegyen épített város”, a budavári és a többi környező gyülekezet nem gyengélkedhetik és nem lehet színtelen. A két budapesti egyházmegyének és gyülekezeteknek együtt kell bátran képviselniük azokat a teológiai, politikai és egyház- politikai döntéseket, amelyekre eljutottunk és példát adniuk1 az ország evangélikus népének. Straub István főosztályvezető-helyettes, aki az Állam; Egyházügyi Hivatal elnökének, Miklós Imre államtitkárnak és a Hivatal munkatársainak a köszöntését is hozta, a Túrái István tanácsos által képviselt Fóvárosi Tanács nevében is arról szólt, hogy a közelmúltban történt pesti esperes-iktatáson és a mostanin is teljes összhangot tapasztalt, összhang volt abban a megállapításban, hogy az egyház a szocializmusban él, még pedig nem úgy, hogy ellene van, hanem együtt él vele. Ügy döntött, hogy azt az utat járja, amely összhangban van népünk érdekeivel. Az egyház és állam viszonyában olyan utat tapostunk ki, amely előre vezetett. Elveinkről le nem mondva, felismertük egymás értékeit és megtaláltuk a társadalomban való együtthaladás lehetőségét. Komjáthy Aladár református esperes a protestáns egyházak közelvalóságáról és a szolgáló egyház útján való együtt járásról szólva ajánlotta fel segítségét Koren Emilnek a budai egyházak kormányzásának munkájában. Az egyházmegye lelkészei, gyülekezete5, valamint az Evangélikus Élet szerkesztőbizottsága nevében Mezősi György köszöntötte az esperest, akit az egyházmegye gyülekezetei közegyházi munkásságáról, írói tevékenységéből és a gyülekezetekben végzett személyes szolgálatai alapján eddig is ismertek és elöljárá- sáért nagyra becsültek. Kérte, hogy az egyházmegye életét a a tesvéri szeretet megértésével, de a székfoglalóban újra kifejtett, határozott teológiai, egyházpolitikai és politikai döntések alapján vezesse és erősítse. A budavári gyülekezet ne-' vében Tolnay Knefély Tibor felügyelő köszöntötte lelkén szűkét esperesi beiktatása al~ kaiméból. Az ünnepi eseményt követő munkaülésén az egyházmegyei közgyűlés D. Koren Emil esperes és Zimmermann Aladár egyházmegyei felügyelő elnökr lete mellett meghallgatta Bencze Imre megbízott esperes-: helyettes, valamint az egyes munkaágak vezetőinek jelentését. A presbitérium javaslata alapján megválasztotta az egy-, házmegye új tisztségviselőit. M. GY. Szerencse? Ma azt mondanánk: szerencséje volt Jákóbnak. Megmenekült Ézsau haragja elől. Amikor megérkezett édesanyja testvéréhez, Lábánhoz, még nagyobb szerencse érte. A Biblia mégsem szerencséről beszél, hanem azt mondja: Isten nem bűnei szerint cselekedett Jákóbbal. Közel kétezer kilométert gyalogolt Jákob, míg Hárán közelébe ért. Hárán határában meglátott egy kutat. A kút mellett pásztorok tanyáztak. Megkérdezte tőlük: Ismeritek-e Lábánt? Hogyne, jól ismerjük — felelték a pásztorok. Nézd, éppen ott jön leánya, Ráhel. Ide tereli juhaita kúthoz, hogy megitassa nyáját. Jákób erre a kúthoz futott. A kút tetejéről leemelte a nehéz zárókövet és megitatta Ráhel juhait. Azután Ráhel- hoz fordult és így szólt hozzá: Abrahám unokája vagyok. Édesanyám Rebeka. Mi rokonok vagyunk. Átölelte. Megcsókolta. Nagyon örült. Ráhel pedig hazasietett. Azonnal elmondott mindent édesapjának. Lábán kiment a kúthoz. Megölelte Jákóbot és házába vitte. Jákób nála maradt és szolgálatába állott. Egy idő múlva így szólt Lábán Jákóbhoz: Ne szolgálj nékem ingyen, hiszen rokonok vagyunk. Mondd meg, mit kívánsz tőlem munkádért? Jákób nagyon megszerette Ráhelt és ezért így válaszolt: Hét évig szolgálok nálad, ha feleségül adod hozzám lányodat, Ráhelt. Hét évig szolgált Jákób Lábaiméi, de ideje oly gyorsan telt, mintha csak hét nap lenne. Annyira szerette Ráhelt. Amikor letelt a hetedik esztendő, mégsem kapta meg Ráhelt. Jákóbnak saját bőrén kellett éreznie, milyen rossz, amikor az embert becsapják. Lábán ugyanis nem Ráhelt, hanem idősebbik lányát. Leát adta Jákóbnak feleségül. Miért csaptál be.engem? — kérdezte Jákób. Lábán így válaszolt: Nálunk az a szokás, hogy először az idősebbik lányt házasítják ki, s csak utána a fiatalabbat. Ha tovább szolgálsz nálam még hét évig, megkapod Ráhelt. Jákób még hát évig szolgált Lá- bánnál, hogy feleségül kapja Ráhelt Húsz éve szolgált már Jákób Lábánnál. Meggazdagodott. Élete végéig Háránban maradt volna, de Isten nem engedte, hogy kényelmesen élvezze szerencséjét. Más terve volt Jákóbbal. így szólt: Én vagyok az Űr, a te Istened, aki néked Béthelben megjelentem. Követ is állítottál ott, emlékeztetőül. Csomagolj ösz- sze és térj ismét haza. Jákób ekkor magához vette Leát és Ráhelt és valamennyi gyermekét, szolgáival és számtalan bárányával, tehenével, tevéjével elindult hazafelé, Kánaánba. Téged is érhet szerencse. De vigyázz, nehogy bálványoddá legyen. Ezért Isten neked is mondja, amit Jákóbnak mondott: Én vagyok az Űr, a te Istened!
