Evangélikus Élet, 1971 (36. évfolyam, 1-52. szám)

1971-11-14 / 46. szám

« Schweitzer Albert magyar kapcsolatairól Az elmúlt hetekben hazánk­ban tartózkodott egy francia Schweitzer kutató, Louis Hú­súét. A magyar-francia kultu­rális csereegyezmény keretében jött el hozzánk, mint a „Schweitzer Albert barátainak francia szövetsége” elnevezésű társaság kutató tudósa. Ütjá- nak az volt a célja, hogy tá­jékozódjék a „Nagy Doktor" személyiségének, tevékenységé­nek és egész életművének ma­gyarországi kisugárzásáról. Ugyanakkor módszeres kutató­munkával felderíteni és tanul­mányozná igyekezett a hazánk­ban fellelhető, Schweitzertől származó vagy rá vonatkozó nyomtatott, kézírásos vagy egyéb emlékanyagot. Bár a francia tudós magán- személyeknél és tudományos intézményeknél egyaránt kitárt kapukra lelt, a rendelkezésre álló idő és a gazdag dokumeiy tumanyag mégsem tette lehe­tővé, hogy mindent felkutas­son. Egyházunk több tagjával folytatott beszélgetése eredmé­nyeként a francia kutató most lapunk olvasóihoz fordul segít­ségért. Csak ilyen széles körű összefogással remélhető ugya­nis, hogy a magyarországi Schweitzer-kutátás egyetemes közkinccsé váljék; Az anyagot a gunsbachi „Albert Schweitzer Központi Levéltár” gyűjti, a kutató kérése alapján azonban lapunk érdekelt olvasói a bir­tokukban levő dokumentumok­nak a másolatait szíveskedje­nek szerkesztőségünk címére beküldeni, ahonnan majd to­vábbítjuk azokat a franciaor­szági Schweitzer-gyűjtemény- nek. Vendégünk 5 pontban foglal­ta össze kérését, 1. Gyűjti Schweitzer művei­nek, cikkeinek és a róla szóló irodalomnak magyar bibliográ­fiáját. Ezt a gyűjtőmunkát ne­hezíti, hogy a rendelkezésre ál­ló források többnyire nem tün­tetik fel a folyóiratokban, vagy heti- és napilapokban megje­lent cikkeket. Pedig a sokolda­lú életmű sokféle szakfolyó­iratban tükröződik, így teoló­giai, zenei, orvosi és más perio­dikákban. Bizonyára vannal sokan, akik rendelkeznek cikk- gyűjteményekkel, lapkivága- tokkal, sajtószemlékkel vágj egyéb dokumentumokkal: a: ezekről szóló gépelt kimutatás lehető pontos elkészítése vol­na az első feladat. De nem lenne ezzel kapcsolatban ér­dektelen annak áttekintés« sem, hogy miként mutatkozik meg Schweitzer alakja tan­könyveinkben is. 2. Mindazokat, akik birtoká­ban Schweítzertől származó le­vél van, arra kéri a kutató, hogy azok másolatát, vagy ha lehet fotókópiáját küldenék be Fontos feladat volna az eddig még ismeretlen Schweitzer-le- velek hollétének felkutatása különösen a Zalánfy Aladárhoz és Kenessey Sándorhoz írod ievelei. Érdekli a kutatást az 1914 előtti levelezésanyag is, amelynek egy része egyházi szaklapjainkban (pl. a régi Theológiai Szemlében) megje­lent, de ezek közül többet őriz­nek egyházi levéltárak vagy lelkészek is. Értékesek volná­nak az eredeti dedikációval el­látott könyvek adatai is. 3. Felderítésre várnak Schweitzer Albert győri hang­versenyének emlékei! Egyelőrí még az esemény pontos idő­pontja sem ismert a kutató előtt. Széles körű összefogással bizonyára tisztázhatók volná­nak a hangverseny helyének idejének, hátterének a körül­ményei, esetleg a műsor, z meghívó'és a sajtóvisszhang is 4. Gunsbach számára össze­állítják a Schweítzer-csaláá egyes ágainak a történetét is. ígv a hazánkba szakadt ág ada­taira is nagy szükség volna. 5. Végül készül a lambare- nei kórház magyar munkatár­sainak a jegyzéke is, tudvalé­vő ugyanis, hogy más népek fiaival együtt magyar orvosok, ápolónővérek vagy titkárok is dolgoztak ott az évtizedek fo­lyamán. Francia .vendégünk szerint eddig, még nem mérték fel módszeresen a schweitzeri életmű magyar kapcsolatainak gazdag területét, bár történtek bizonyos előmunkálatok, sőt létrejöttele egy es gyűjtemények is. Köszönettel nyugtázta az eddig megtapasztalt készségei és érdeklődést, valamint a ma­gánszemélyektől és intézmé­nyektől most kapott segítségei és ígéreteket. A magyarországi evangéli- kusság őszinte örömmel és s nagy evangélikus mester iránti igaz hálával kíván a francia Schweitzer-kutatásnak testvér- kezet nyújtani. Ehhez kérjük most Olvasóink segítségét is. Dr. Fabiny Tiboi Genfi levél határtalanul széles, mint a teo­lógiai képzés és lelkésznevelés segítése, tanácsolása a világ evangélikus egyházaiban. Szo­bámban egyik órában egyip­tomi vendég jár, a másikban már japán vagy afrikai láto­gató, a saját egyházának teoló­giai munkája és lelkészképzése problémáival. A számtalan ki- sebb-nagyobb konferencián, ta­nácskozáson egyik nap a tan­zániai ökumenikus helyzet, másnap a latinamerikai egyhá­zak társadalmi szerepe, har­madnap a délafrikai lelkész­nevelés mai problémái kerül­nek elő. Hihetetlenül bonyolul­tak az összefüggések, valóban összefonódnak elválaszthatatla­nul az egyház és a világ mai kérdései. Hihetetljpül „tág ab­lak” nyílik itt — a genfi .nagy egyházi központban — az öt világrész egyházi életére, de az égető társadalmi és nemzetkö­zi kérdésekre is. | Ilyenkor mélységesen hálás vagyok ma­gamban azért, hogy hazai egy­házi életünkben olyan hang­súlyt kaptak az elmúlt évek során az egyház társadalmi és nemzetközi szolgálatának prob­lémái, és olyan nagy — sze­mélyes és "anyagi — áldozato­kat vállalt kis egyházunk en­nek a szolgálatnak teológiai megalapozására, jó és hűséges betöltésére. Jólesik szinte na­ponként tapasztalni, hogy is­mernek és szeretnek, becsül­nek minket a világ egyházai­nak nagy családjában. A ma­gyar tanulmányi munkát, a magyar egyházak tapasztalat­ból megimert mai életét, or­szágunk es népünk építő len­dületét sokszor emlegetik, hi­vatkoznak éviani és más szol­gálatainkra. Űj szolgálati te­rületem is ennek a szeretet­nek és megbecsülésnek újabb jele egyházunk iránt. y Egyházi lapunk hasábjain időről-időre ezután is szeretnék majd hírt adni munkámról, a genfi egyházi központ életéről, a világ egyházi életének fon­tos eseményeiről. Hiszen az Evangélikus Élet az égyik fő összekötő kapocs számomra az otthoni egyházi élettel. Első le­velemmel egyidőre búcsúzom is lapunk olvasóitól. Néhány nap múlva hosszú közép-afrir- kai útra indulok Ghana, Ke­nya, Tanzánia és Etiópia egy­házaiba. A legközelebbi levé­lig — talán már a trópusi nap­fény országaiból — szeretettel és imádsággal gondolok haza egyházunk, gyülekezeteinek életére, és küldöm köszöntése­met. Dr. Nagy Gyula Megnyerni! Saléve lehelletét hozza be a szél, és a távolból a Mont Blanc felhőkbe vesző, hófödte csúcsai integetnek. Az igazi, nagy változás azonban még­sem ez. Milyen munkafölada­tok várnak majd rám a nem­zetközi egyházi szolgálatban? Lesz-e erőm megfelelni annak a bizalomnak, amely ide szólí­tott, hazai egyházunk várakozó szeretetének, amely ide és a világ legtávolabbi sarkaiba is elkísér? Ezek az első napok, hetek belső kérdései, és azt hi­szem, végig is kísérnek majd egész szolgálati időm alatt, a genfi egyházi világközpont tü­körfényes folyosóin, hivatali szobám csendjében és az egy­népesülték az Iskolák. Az egy­házi központban végétért a nyári szünet-időszak, teljes erővel megindult az őszi mun­kaütem. A Lutheránus Világ- szövetség Tanulmányi Osztá­lya — amely most a munka­helyem — tizenkét napos kon­ferenciával kezdte meg az őszi -téli időszakot. Köszöntötték az új munkatársakat, búcsúztat­ták a távozókat, és végigtár­gyaltuk az egyes titkárságok, munkacsoportok előtt álló fela­datokat. Sohasem könnyű a megszo­kott; régi munkakörből egé­szen új munkaterületre átvál­tani. De különösein nem az, ha ez az új munkaterület olyan Áhhoz, hogy a főnyereményt megnyerd — szerencse keli. Ahhoz, hogy első légy a ver­senyben — tudás kell. De mi kell ahhoz, hogy megnyerj ma­gadnak egy olyan embert, aki­nek rossz véleménye van ró­lad? Éppen erről lesz most szó. Ézsaunak nagyon rossz véle­ménye volt Jákobról. Érthető. Kétszer is megcsalta. Ezért nem mert Jákob szeme elé ke­rülni. Húzta, halasztotta a ta­lálkozást. Félt. Egy gyötrelmes éjszaka után mégis rászánta magát. Istentől kapott bátor­ságot. M'ost már nemcsak csa­ládja, ő is átkelt a Jabbók fo­lyón. Az éjszakai küzdelemben megsántult. Bicegett, de előre ment. A felkelő nap fényében megpillantotta Ézsaut. Körülöt­te négyszáz férfi fegyverben. Jákob egyedül ment, csupasz kézzel. Amikor Ézsau közelébe ért, hétszer földre borult előtte. Ekkor olyasmi történt, amire nem számított, hiszen nem ér­demelte meg. Ézsau elébe fu­tott. Nyakába borult és meg­csókolta. Ezután Lea, Ráhel és a gyer­mekek is mind odajöttek és meghajoltak Ézsau előtt. Ézsau megkérdezte: kik ezek? Ezek az én gyermekeim — felelte Jákób. Isten ajándékozott -fneg velük kegyelmesen. És mi cél­lal küldted hozzám a nagy nyájat, mieiptt még találkoz­tunk volna? — kérdezte Ézsau. Jákób így válaszolt: Azért küldtem, hogy kiengeszteljem haragod és bocsánatodat kér­jem. Ézsau nem akarta elfo­gadni az ajándékokat. Van ne­kem’ bőven mindenem — mon­dotta. De Jákób addig kérlelte, míg végül elfogadta, Ig/béküit ki a két haragos. Isten azért bo­csátott meg nekünk, hogy mi is megbocsássunk egymásnak: A testvérek elbúcsúztak egy­mástól. Jákób megindult jBéth- el felé, hogy ígérete szerint ott oltárt építsen az Ürnak. Azután öreg édesapját kereste fel Mamréban. Útközben nagy szomorúság érte: Ráhel, akit annyira szeretett 'meghalt. So­káig siratta. Édesapját még életben találta, de édesanyja Rebeka, már nem élt. Izsák 180 éves korában halt meg. Ézsau és Jákób abba a bar­langba temette, ahová nagyap­jukat,'Abrahámot is temették. Nem könnyű szembenézni azzal, akit megbántottunk. Me­részség kell a bocsánatkérés­hez. Hit által te is győzhetsz gyávaságod felett. Még ellen­ségedet is megnyerheted és ba­rátoddá teheted. Ébredés Reggelre’ még ezüst lesz a kócos, fonnyadt őszi fű. Dért lehel a koppanós föld s ha egy madár az ágra száll zizzenve hull ezer kristály — de alattuk élet pezsdüL Élet kél a zúzmarából lüktető és tarka élet. Aranyfényű napsugárból zsenge fűszál új erőt kap. Ami meghalt, most feltámad. — Hadd köszönjem meg, Istenem! P. Sovány Mária Felelősséget érző hűség Ez a szép kifejezés dr. Péterfy Gábor egy­házmegyei felügyelő megnyitó beszédében szerepelt a Kelet-Békési Egyházmegye köz­gyűlésén. A kifejezés jól jelzi egész magyaror­szági evangélikus egyházunk gondolkodását és magatartását a körülvevő világban. Felelősség és hűség. Ahogy olvasom a közelmúltban megtartott egyházmegyei közgyűlésnek a jegyzőkönyveit, mindegyikben ott tükröződik- é két szó és a hozzájuk fűződő állásfoglalás. A FELELŐSSÉGET ÉS A HŰSÉG ELKÖTE- LEZÉSÉT elsősorban népünk és államunk irá­nyában érzik a gyülekezetek. Így vall erről Szabó Lajos vasi esperes: „A haza nemcsak a közös múlt, nemcsak a kedves tájak. A haza az, amit milliók összefogásával alkotunk ezen a helyen legjobbjaink irányításával és példa­mutató helytállásával.” Erről a milliók össze­fogásával alkotott új hazáról írja Koszorús Oszkár nyugat-békési esperes: „Egy új or­szág épül fel, amely külső képét . tekintve szebh, mint a régi volt és belsőleg is megújult, mert az élet központjába az emberről való gondolkodás került.’’ Az a tapasztalat, amelyet erről az új országról szereztünk — ahogy erről a felszabadulás 25. évfordulóján minden gyü­lekezetünkben megemlékeztek — „hálára in­dító1’ (Görög Tibor Bács-Kiskun megyei espe­res) és megnöveli felelősségünket. „Ma abban az egyházban vagyunk lelkészek, felügyelők, gondnokok, presbiterek, gyülekezeti tagok, amelyik Isten történelmi ítélete után, egy új társadalomban, új küldetésének betöltésére hivatott él (Nagy István fejér-komáromi es­peres). VILÁGOSÁN LÁTJÁK MA GYÜLEKEZE­TEINK.. hogy az a nagy változás és fejlődés, ami hazánkban az elmúlt, immár több mint negyedszázad alatt végbement annak az ered­ménye, hogy sikerült leraknunk hazánk és társadalmunk szocialista fejlődésének alap­jait. Mekis Ádám kelet-békési esperes öröm­mel állapítja meg, hogy „az egyház nem volt néma szemlélője a hazánkban bekövetkezett forradalmi változásoknak.” Amikor ma egjér- telműleg beszélhetünk a szocializmust építő állam és egyház jó viszonyáról, akkor különö­sen is az Állami Egyházügyi Hivatal munká­járól emlékeznek meg az esperes! jelentések. A 20 éve fennálló hivatal kapta a feladatot, hogy összekötő kapocs legyen a marxista ala­pokon álló Magyar Népkötá?saság és az egy­házak között. Erről ír Koszorús Oszkár: „Egy ún. keresztyén Magyarországról érkeztünk meg a szocializmust építő forradalmi útra. Egy régi egyház érkezett meg az új államba, ahol feladatát a megváltozott körülmények között kellett végeznie. A kezdet kezdetén kü­lönösen is tájékozatlanok voltunk és az új út keresésében sokszor kaptunk kitűnő tanácso­kat.” „Az ideológiai különbségek maradékta­lan fenntartása és félreérthetetlen megvonása mellett munkálja a jó viszonyt, ennek szemé­lyi előfeltételeit, az együttmunkálkodás elvi alapjait. Annak gyakorlati megvalósulását ní­vósán, emberségesen tudta vinni. (Sólyom Ká­roly). Amikor ezzel kapcsolatban tisztelettel adóznak a nyugalomba vonult Prantner Jó­zsef elnöknek és értékelik a megyei és városi tanácsok részéről megnyilatkozó segítőkészsé­get, mint régi ismerőst, az Állami Egyházügyi Hivatal megértő, nyitott szívű, kipróbált mun­kását köszöntik az új elnökben, Miklós Imre állam titkárban. AHHOZ, HOGY AZ EGYHÄZ megtalálja helyét a szocializmus világában a 25 év jó ta­pasztalatai és az állami tényezők jóindulata mellett arra volt szükség, hogy az egyház megtalálja önmagát és felismerje szolgálatá­nak feladatait. Egyértelműen állapítja meg minden esperesi jelentés, hogy a kezdeti út­keresés és az ellenforradalom idején jelent­kezett elbizonytalanodás után a diakóniai teo­lógia kibontakozása jelentette az egyház szá­mára a helyes útratalálást. A Tolna-Baranyai Egyházmegye közgyűlésén mondotta Sólyom Károly: „Megszabadultunk egyrészt a csak maga körül foglalatoskodó, a .belső körre visz- szahúzodó pietista beszűküléstől és odakerült igehirdetésünk központjába a ma embere, akiért Jézus Krisztus meghalt. Másrészt tuda­tosan hirdetjük azokat az etikai feladatokat, amelyekben a keresztyén ember úgy szolgál a világban, hogy annak gondját, baját, félelmét, megosztottságát maga is hordozza... világho­rizontú diakóniával gondol bármilyen fajú, színű felebarátjára. Itthon a maga helyén tiszta kézzel, tiszta szívvel áldozatos szeretet­tel akar segíteni.” „Az egyház a szocializmus­ban is be tudja tölteni feladatát, ha nem sza­kad el a mindennapi élettől, ha kész arra, hogy egész magatartásával az evangéliumot hirdesse. (Koszorús Oszkár).” Egyházunk se­gíti átalakulni a „csak magával törődő” em­bert „mi” gondolkodású, a közösségért öröm­mel áldozatot és munkát vállaló emberré. A keresztyén ember minden jó ügy érdekében együttmunkálkodik azokkal is, akikkel a hit és Isten ismeret kérdésében nincsenek egy ne­vezőn (Nagy István). , A PIAKÖNIAI ÜTŐN népünk iránt érzett és gyakorolt felelősség és hűség gyümölcse­ként értékelik egyházunkban azokat a felelős­ségteljes megbízatásokat, amelyeket a leg­utóbbi választás alkalmával ruháztak sok lel­készünkre és gyülekezeti munkásunkra. Külö­nös örömmel emlékeztek meg mindenütt ar­ról, hogy D. Káldy Zoltán püspök, egyházunk püspök-elnökét országgyűlési képviselővé vá­lasztották. „D. Káldy Zoltán megválasztása egyrészt a körzet választópolgárainak a személye iránti bizalmát jelzi, mint akiben a béke, a szocia­lista haza hűséges harcosát ismerték meg, ugyanakkor evangélikus egyházunk hazai és nemzetközi szolgálatának az elismerése is.” (Sólyom Károly). Mekis Ádám így értékeli a jelentős eseményt: „Egyházunk jo politikájá­nak, lelkészeink jó munkájának megbecsülését jelenti az a tény, hogy a választások során lel­készeink közül többen a választópolgárok, dolgozó népünk bizalmából bekerültek a leg­magasabb törvényhozó testületbe, a parla­mentbe, továbbá a fővárosi, megyei, városi és községi tanácstagok sorába. Népünknek ezt a megtisztelő bizalmát nagyra kell értékelnünk s minden erőnkkel azon fáradoznunk, hogy ebben a vonatkozásban is messzemenően tel­jesítsük kötelességünket.” Weltler Rezső győr-soproni esperes írja: „Együtt a néppel! Együtt munkában, együtt az örömben, együtt a közös gondok legyűrésében, együtt a nem­zeti egység munkálásában! Egyházunk „felelősséggel érzett hűségét” mutató tükröt Dubovay Géza somogy-zalai esperes szavaival zárom: >„a szocializmus ma­gasabb színtű építésében csak egy minőségileg magasabb színtű keresztyénség, egyházi és gyülekezeti életforma töltheti be rendelteté­sét. Hadd kérjem egyházmegyénk lelkészeit, presbitereit, egyháztagjait, hogy az evangéli­umból naponta megújuló hittel és erkölcsi magatartással minő. égileg, mintaszerűen ve­gyék ki részüket népünk továbbemelkedé- séért. az emberiség szebb jövőjéért vállalt munkából a Tsz-ekben, üzemekben, irodák­ban, otthon, ahová Isten őket állította!"M. Gy. Az egyházak világközpontja Genfben. A Lutheránus Világszövetség a bal oldali épületszárnyban van elhelyezve házi tanácskozások vég nélkü­li. fárasztó óráiban. A Genfi-tó víztükrén, a vá­ros közepén, még vitorlások siklanak. Nyárias napfényben ragyognak a Szent Péter — ka- tedrális, Kálvin temploma, ódon falai. De a reformációi emlékmű Bocskaí-szobra előtt már sárga faleveleket hord a víz tükre. Hiába olyan nyárias a kép, az ősz jelei már szem­betűnnek mindenfelé. Itt is be­Az elmúlt évek során nem egyszer jártam már ebben a festői fekvésű, a kálvini refor­máció történelmi levegőjétől átjárt, háromszázezres nagyva­rosban. Mégis mennyire más, torkot szorongató érzés volt most rálépni az ultramodern Cointrin-repűlőtér betonjára ! Hiszen három esztendőre ho­zott ide egyházam bizalma, a világ evangélikus egyházi köz­pontjának hívása. A Duna pa­norámáját a Genfi-tóval kellett felcserélnem. Lakásunk abla­kain át nem a budai hegyek friss szellőit, hanem a francia NÉMET DEMOKRATIKUS KÖZTÁRSASÁG ökumenikus együttműködés le­gyében római katolikus teoló­gus evangélikus teológiai in­tézményben professzori tevé­kenységet folytathat, (epd) A lipcsei teológiai szeminá­rium újszövetségi professzorá­nak hívták meg dr. Wolfgang Trilling római katolikus teoló­gust. Ez az első eset, hogy az

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom