Evangélikus Élet, 1971 (36. évfolyam, 1-52. szám)
1971-01-17 / 3. szám
Elszállt istentisztelet „Milyen legyen az istentisztelet?” — ezt a körkérdést intézte egy külföldi protestáns egyházi lap az olvasóihoz. A közvélemény kutatásnak nemvárt széles visszhangja támadt. Most a körkérdés sok érdekes eredménye közül csak egyet szeretnék kiemelni: a választ adók zöme szerint az a jó istentisztelet, amelyiknek köze van a résztvevők hétköznapi életéhez. Pál apostol is ezen a véleményen van és amikor a római gyülekezetnek élethossziglani istentiszteletről beszél, a mi szűk, templomi alkalmakra vonatkozó istentisztelet-fogalmunkat kiszélesíti és elmélyíti. „... szánjátok oda testeteket élő, szent és Istennek kedves áldozatul. Ez legyen a ti okos istentiszteletetek”... Ez az életfogytiglani istentisztelet azt jelenti, hogy nem szabad az életet két részre választani: egy templomira és egy hétköznapira, egy szent területre és egy profánra. Jaj nekünk, ha az istentiszteletünk csak a lélek dolga, a belsőnk ügye és nincs köze a munkához, amit végzünk, a családhoz és a társadalomhoz, ahol élünk. Istennek nem odadobott csendes percek, vasárnapi vagy ünnepi magasztos órák kellenek, hanem föl akarja használni a kezünket segítésre, a szemünket vigyázásra, a nyelvünket vigasztalásra, föl akar használni mások szolgálatára. Váci Mihály „Akác?’ című verse példázza szépen a tennivalót. Az akác „sivár vidék hűséges fája", „a menekülő porszemek elé veti magát”, megköti a földet, ágával fékezi a szelet, lombja árnyal ad, virága mézet. Ahová odanőtt, ott rendet teremt maga körük Halálában is hasznos. Isten szeretete mindnyájunkat szeretetre kötelez, ö megbocsátott nekünk, mi is tartozunk megbocsátani, békességet ajándékoz, nekünk is a békesség eszközeivé kell lennünk. Mint az akácfa, magunk körül teremtsünk rendet és nézzünk túl a saját életünk kerítéseinek rácsain, hallgassuk meg a másikat és keressük, hol van szüksége valakinek részvétre, segítségre, vigasztalásra. Nem állhatunk azonban meg az egyéni feladatoknál. Ebben az igében minden intés és felszólítás többesszámban van. A keresztyén egyházakra tartozó nagyobb feladatok közül hadd emeljünk ki most különösen,is kettőt. Az első az anyagi javak egyenlőtlen és igazságtalan elosztásának a kérdése. Hiszen amíg a világ gazdag országaiban az elhízás és a túltáp- láltság a probléma, addig naponta kereken 15 ezer ember hal meg, mert vagy egyáltalán nem kap enni, vagy nem megfelelő táplálékot kap. A világ lakosságának csak 20%-a van kielégítően táplálva, azaz öt ember közül négy keveset vagy rosszat kap. Ebben a helyzetben az ún. „keresztyén” országokat és népeket nemcsak a részvét kell, hogy hajtsa, hanem a bűnbánat is. Hiszen éppen ezek az ún. „keresztyén” országok taszították a szegénység állapotába az emberek millióit gyarmatosító politikájukkal. Az előző kérdés mellé hadd tegyük még oda a háború kérdését is. Többfelé a világban évek óta háború folyik, emberek halnak és értékek semmisülnek meg. Az egyes keresztyén ember feladata, hogy ébresztgesse maga körül az emberek lelkiismeretét, de az egyes nemzeti egyházak és egyházi világszervezetek föladata, hogy fölemeljék szavukat a szegény népek érdekében és a háború ellen. Az előttünk álló évtizedben az emberiség 30%-át kitevő keresztyénségnek az égető világkérdések megoldásában még inkább fokoznia kell erőfeszítéseit. Templomi istentiszteletünk csak akkor lesz hiteles, ha életünk istentisztelete párhuzamos azzal és nemcsak szívünkre vesszük a világ problémáit, hanem vállunkra is. „...és ne szabjátok magatokat e világhoz, hanem formálódjatok át a ti elmétek megújulásával, hogy megítélhessétek, mi az Istennek jó, kedves és tökéletes akarata.” Általános tapasztalat, hogy könnyebb az embernek az egész környezetét megváltoztatnia, mint saját magát. Itt az elme megújulása az énünk megújulását jelenti, önzésből szeretetre. Valahol olvastam egy fantasztikus történetben, hogy föltalálta valaki az embert tökéletesen helyettesítő gépet. A géphelyeltest, kinézésre az ember tökéletes mását, el lehet küldeni tárgyalni, részt vehet értekezleteken, fölveszi a telefont, elvégzi a munkát, m,egcsinál mindent amire csak beprogramozták. Csak egy dologban van különbség. A géphelyettesnek nincs szíve. Gép. Nem érez részvétet, nem tud humánusan kezelni egy ügyet, nincs egy fölösleges jó szava sem, nincs egy olykor a másiknak olyan jól eső mosolya sem. Hányszor tesz minket, embereket ilyen szív nélküli gépekké, mosolytalan, jó szó nélküli, részvéttelen robotemberekké az önzés vagy a közöny vagy a rosszindulat. Át kell formálódnunk a zsoltáros szava szerint: „Tiszta szívet teremts bennem, óh Isten és az erős lelket újítsd meg bennem!” (Zsolt. 51,12) Az egyház és a keresztyénség egésze számára ez az átformálódás azt jelenti, hogy meg kell tanulnunk, hogy nem önmagunkért élünk. Nem önfenntartás a cél, hanem a másoknak történő szolgálat. Ezért nem kell olyan görcsösen ragaszkodnunk minden olyan dologhoz, ami régi és megszokott az egyházban, lehet új éneket énekelnünk, új rendet kialakítanunk. Jaj annak a keresztyénségnek, amelyik csak „uralkodó egyház” tud lenni és felülről akarja irányítani a világot A cél az egyes keresztyén és az egyház számára: Isten jó, kedves és tökéletes akaratának keresése. Ez az akarat nincs a hétköznapok minden eseményére előre pontosan a kezünkben. Olyan azonban ez a helyzet, mint a közlekedés. Ismerjük az alapvető szabályokat és adandó alkalommal ezek ismeretében magunk döntünk esetről-esetre, mit kell tennünk. Isten szeretete hálából történő istentiszteletre, szolgálatra hív, élethossziglan tartó istentiszteletre, testünk odaszánására és elménk megújulására. Részletek ifJ. Harmati Bélának a Magyar Rádióban Rm 12,1—2 alapján elhangzott igehirdetéséből. Énes ember Minden mondatának élén ez sóba beáll ani. Hosszú az út áll: én. A felsorolásban is ő gyakran, míg a kevély ember áll az élen, s csak utána jön megtanulja: „Van a nagy úr- míndenki. Róla születtek e nak is Ura”. Ezen az úton tró- mondások: „Száz pap se pa- nők égnek, kardok törnek el, rancsol neki” — vagy a má- feszes, kemény derekak hajol- sik: „A Szentháromság után nak meg, s rogynak térdre első személy.” Önmagának per- büszke emberek, míg megta- sze a Szentháromságot is meg- nulják, hol a helyük: egymás előzi énje. Kevély, gőgös em- mellett, szolgálni egymásnak, bér. Góliát, ki magának s más- élni nem magunknak, hanem nak gyakran csinál galibát sokaknak. Ebben a szolgálat- Trónol, basáskodik, kiskirály- ban sohasem én vagyok a fon- kodik, míg össze nem törik. tos, hanem mindig a másik, Az ember könnyen megta- akiért s akinek élek. „Aki el- nulja e szót: én. Tanítani sem veszti az ő életét énérettem, kell rá. De azt már kemény megtalálja azt...” — mondja lecke árán tanuljuk meg, hogy Jézus. így lesz igaz bennem a rajtunk kívül is vannak embe- mondás: „Lehet nagy úr, ha rek. S még nehezebb feladat az Lázárnak hívják is.” első helyről kilépni, s az utol- Hernád Tibor „Tessedik Sámuel élete“ Ruzicskay György rajzműve Ülök a festőművész pesti stüszerű műteremlakásában, fent egy nagy bérház padlásterében, gondolataimban sok kedves óra emlékével, kezemben nagy alakú friss nyomdaillatú albummal. A baráti házaspár szavaiból „mai csoda” áll össze szívet melengető örömmé: hogyan lett a Tesse- dik-jubileumra készített rajzokból alig két hónap leforgása alatt gyönyörű kivitelű képző- művészeti könyv. Ismert hazai nyomdaiparunk rendkívüli megterheltsége, hát még az esztendő végén, karácsony előtt! De ha lelkes emberek szenvedéllyel vesznek kezükbe egy ügyet, tárgyi akadályok is ledőlnek, megoldhatatlan nehézségek elosztanak. Nem tudnám elismételni hány különböző helyen készült az album. Pesti nyomda készítette a rajzok kliséit, vidéki nyomda nyomta a könyv oldalait, fővárosi könyvkötők kötötték, a legfinomabb műnyomó karton is előkerült hozzá valahonnan. A sokágú folyamat elképesztő gyorsasága, a részmunkák zökkenőket kiküszöbölő illeszkedése a művészpár fáradhatatlanságán túl azoknak a dolgozóknak az érdeme, akik szívügyükké tették az album elkészültét. Mielőtt kinyitnám, érzés villan át rajtam: méltó ennyi lelkesedés Tessedikhez, aki életét az alkotás lázában élte végig. Beletekintve, átlapozva pedig: méltó ez a könyv Tessedik emlékéhez. A festőművész vallomása keretezi a művet. A kezdetén: „ Tessedik Sámuel sorsa példa arra is, hogy túl mindenen: Az alkotás megmarad és győzedelmeskedik. Legyen ez a rajzsorozat, e nemben az első, képzőművészeti tiszteletadás Tessedik Sámuel emlékének.” A végén: „Ez Tesedik Sámuel életének rajzos története. Az volt a szándékom, hogy a kréta tónusaiban életre keltsem egy nagy ember tevékenységét, aki ott élt és alkotott, ahol én is születtem, az Alföldön, Szarvason.” Ruzicskay György életútja az utolsó években is a szeretett Párizson kívül sokfelé vezetett a nagyvilágon sikerekben gazdagon, de ő újra meg újra visszatér a faluból nemrégen kinőtt alföldi városba, nem vendégként, hiszen az esztendő felét mindig ott tölti. Így talált rá az elmúlt nyár a szülőföldjén a megtisztelő feladattal: Tessedik halálának 150. évfordulóját a róla készítendő rajzsorozat kiállításával is meg akarja ünnepelni a fejlett gazdálkodás úttörője, az egykori evangélikus lelkész emlékezetét, és mai festőművész szülöttének alkotó tehetségét egyaránt megbecsülő Szarvas. A megjelent album a kiállítás anyagát foglalja magában. A művész történeti tanulmányokat végzett Tessedik életéről és munkálkodásáról. Arcát a jellemvonásokból kellett kivetítenie, hiszen egy megszól — a képeken át is. „Kerestem a költők által oly ragyogó színekkel festett falusi élet egyszerűségét” — mondja a vidám arcú, lelkes szemű ifjú, kezében a Bibliával: „...és találtam rendetlen, szennyes utcákat” — zsúptetős házacskák bízhatatlan rajzon kívül nem maradt róla egykorú kép. A rajzsorozat alapjául a leghűbb vezérfonalat választotta: Tessedik ránk maradt „önéletírá- sá„-t. A bevezető rajzok a kort jelenítik meg, a XVIII. század fordulójának Magyarországán. A szöveget ehhez a művész maga fogalmazza. „Magyarországra is eljutnak, bár gyéren a felvilágosodás fényei, s a magyar jakobinusok véres elhullásában hunynak el” — olvassuk az egyik rajz alatt. Tovább lapozva pregállít egy megdöbbentően kifejező erejű kép: „A nagy elnyomásban a föld népe szegényen él”. Csak lábszárakat látunk: meztelen, bütykös, az örökös munkától megcsúnyult lábakat, legfeljebb szegényes saruval, és a földet, amelyen állnak ezek a lábak szorosan egymás mellett.” Ebbe a környezetbe, Békés megyébe. Szarvasra, érkezett meg egy lelkes, művelt 25 éves ifjú ember, Tessedik Sámuel, evangélikus lelkésznek.”- Innen kezdve Tessedik betömörülnek a látványban, s közülük mintha sárpatak ömölnék feketén. Az „együgyűség”, „röhögő gúny”, „ostoba bizalmatlanság” portréi következ- keznek, amibe mind beleütközött. Aztán szószéken látjuk: „A reggeli könyörgések alkalmával kimutattam a természet. ben nyilatkozó nagyot, szépet és hasznosat”. A hetven képet nem vehetem sorra, egyről azonban még szólok. A „Légy csendes szívvel, légy békével” bachi dallamát futtatja végig a művész a rajzon. A hangjegyek: növények, levelek, virágok — ahogyan Tessedik munkálkodásához illik. A hangsorok fölött alkotásai jelennek meg: az evangélikus templom és mezőgazdasági iskolája, végül egy mai épület, a nevét viselő felsőoktatási intézmény. A maradiság ellene támadó vihara jelzésszerűen ott van a tömör összefoglalásban, éreztetve ez egyházi ének aktualitását az életében. A sorozat alkalmas arra a szemléletességével, a látvány erejével, a művészi élmény hatásával és a rajzstílus népies előadásmódjával, hogy Tessedik élő emlékét ápolja a jövőben is, különösen azok között, akikért élt. és szolgált: a falu népében. Újságpapíron itt csak egyszerű vonalú, tónus nélküli képet közölhetünk belőle. Nyitott könyvből — lehet ez a Szentírás, vagy Tessedik gazdasági irodalmi munkásságának jelképe, sőt inkább együtt a kettő — hajtanak ki, szőjenek szárba növények, mögöttük a Nap éltető sugaraival, háttérben a faluval. A növény Tessedik szemében az életet je. lentette. S ő, aki elterjesztette magyar földre az akácfát, a lucernát, a lóherét és több más növényt, gyümölcsfát, saját korának módján Isten igéjét is hirdette, melyből támad az örök élet. A kötetben sírjának rajza alatt e szavai olvashatók: „Én reméltem, hogy még síromon ki fognak kelni ama virágok, melyeknek magvait talán idő előtt, talán terméketlen földbe, jó remény fejében elvetettem”. Ennek az albumnak 70 szép rajza is ott pompázik a sírjáról hajtott késői virágok között. Veöreös Imre Ülésezett egyházunk külügyi bizottsága Ülést tartott egyházunk külügyi bizottsága január 7-én, D. Káldy Zoltán püspök elnökle- téveL A bizottság egyházi kiküldötteinek az elmúlt félévben teljesített szolgálatairól hallgatta meg a jelentéseket. Egyházunk küldöttei részt vettek az európai protestáns újságírókat összefüggő Információs Munkaközösség ülésén Genfben, a LVSZ strasbourgi ökumenikus Intézetében tartott konzultáción, amely egy négykötetes evangélikus kiadványt készít elő az ökumenikus kérdésekben, a jénai teológia tanévnyitó teológiai konferenciáján, a Keresztyén Békekonferencia frankfurti csoportjának gyűlésén, Mainkban (NSZK), az Európai Egyházak Konferenciája egyik csoportgyűlésén Olaszországban, a valdensek központjáéban, a bajorországi Gustav Adolf Werk nagygyűlésén, majd az NDK-beli G. A. Werk nagygyűlésén Dessauban, az NSZK négy városában a Magyar Béketanács kiküldésében a vietnami hét programja keretében (D. Káldy Zoltán), Genfben a LVSZ egyházi együttműködés bizottsága ülésén. A beszámolókat D. Káldy Zoltán és D. dr. Ottlyk Ernő püspökök, dr. Prőhle Károly, D. dr. Pálfy Miklós, dr. Nagy Gyula teológiai tanárok, Várad# Lajos esperes mondották el, majd dr. Vámos József teológiai tanár számolt be három angliai teológiai szemináriumban végzett tanulmányairól. A bizottság foglalkozott a folyó évi külügyi terv aktuális kérdéseivel, majd két bizottságot választott, háromévi működési időre. Megválasztotta az ösztöndíjtanácsot, amely fiatal lelkészeinknek külföldi tanulmányútra kiküldésével, a tanulmányi munka irányításával és elbírálásával hivatott foglalkozni. Az ösztöndíjtanács tagjai az országos egyház elnöksége mellett: D. dr. Pálfy Miklós elnök, if). Harmati Béla titkár, továbbá a Teológiai Akadémia dékánja, D. Korén Emil püspökhelyettes és Nagy István esperes. Az ökumenikus kérdésekkel foglalkozó tanulmányi bizottság elnöke dr. Prőhle Károly, titkára ifj. Harmati Béla, tagjai dr. Nagy Gyula, D. dr. Pálfy Miklós teológiai tanárok és dr. Selmeczi János, a Teológus Otthon igazgatója. Dánia — A claushomi templom orgonájának javítása közben renkívül érdekes leletet találtak. H. Schütz és J. Prütorius eddig ismeretlen kompozícióira bukkantak. A két orgonaművész és zeneszerző a XVII. században a claushomi templom orgonistái voltak. A tizenkétéves Jézus Régen sok minden nehezebb volt mint ma. Például sokkai nehezebb volt templomba men. ni. Jézus szüleinek három napig kellett gyalogolniuk, ha templomba akartak menni. Názáretben laktak, a templom pedig Jeruzsálemben volt. Nagy ünnepek alkalmával egész kis karaván indult egy- egy faluból Jeruzsálem felé. Jézus szülei minden évben felmentek Jeruzsálembe, a húsvéti ünnepekre. Jézust először akkor vitték magukkal, amikor tizenkét éves lett. Az ünnep egy hétig tartott és Jézus mindennap elment szüleivel a templomba. Figyelmesen hallgatta az írástudók bibliamagyarázatát. Együtt énekelte a zsoltárokat a gyülekezettel. TflQ Más volt akkor a templom és az istentisztelet is mint ma. A templom előtti téren oltár állt. Ezen az oltáron áldozták fel a bárányokat A bárány vérét az oltáron elégették. A bárányból pedig vacsorát készítettek s azt este a városban kovásztalan kenyérrel ették meg. így ünnepelték akkor húsvét ünnepét. Amikor eltelt a hét, Jézus szülei haza indultak Názáret- be. De Jézus nem ment velük. Jeruzsálemben maradt. Szülei azonban nem vették ezt é.zre. Azt hitték, hogy a hosszú zarándokcsapat elején megy a rokonok és Ismerősök között Egyáltalán nem nyugtalankodtak. De amikor már egypár napig mentek és nem találták, visszafordultak Jeruzsálembe. Három napig keresték. Sehol se találták. Most már komolyan megijedtek. Végre a harmadik napon benéztek a templomba. Hát kit láttak ott? — Jézust Az írástudók között ült Hallgatta és kérdezgette őket. Azok meg csodálkoztak okos feleletein. Mária akkor rászólt Jézusra : fiam, miért tetted ezt velünk? íme atyád és én nagy bánattal kerestünk téged. Jézus csodálkozva kérdezte: mi dolog, hogy engem kerestetek? Nem tudjatok, hogy nekem az én meny- nyei Atyám dolgával kell foglalkoznom? József és Mária azonban nem értették amit Jézus mondott, ö mégis azonnal engedelmeskedett. Otthagyta az írástudókat és visszatért szüleivel Názáretbe. Mária sokáig gondolkozott a dolgon. Miért mondta Jézus: nekem az én mennyei Atyám dolgaival kell foglalkoznom. Jézus pedig növekedett testben és tudásban. Kedves volt Isten előtt is és az emberek előtt is. Nekünk ma sokkal könnyebb templomba menni. A templomunk is más, az istentiszteletünk is más, mint abban az időben, amikor a tizenkét éves Jézust szülei felvitték Jeruzsálembe. Jézus azóta — mint egy áldozati bárány — meghalt értünk a keresztfán, de fel is támadt. A templomban velünk van láthatatlanul. Amikor hallgatjuk az igehirdetést, ő beszél velünk. Sokszor nem értjük, mint ahogyan nem értette József és Mária. De amikor megérted, csodálkozol rajta, mégha olyan okos is vagy, mint azok az öreg írástudók, akikkel a jeruzsálemi templomban beszélgetett. Hidd el, nekünk ma köny- nyebb. Jézus miatt könnyebb. Ezért énekelünk így; örül mi szívünk, Mikor ezt halljuk: A templomba megyünk, Hol Úristennek Szent igéjét halljuk.
