Evangélikus Élet, 1971 (36. évfolyam, 1-52. szám)
1971-01-17 / 3. szám
XXXVI. ÉVFOLYAM 3. SZÁM 1971. január 17. Előremutató évfordulók Egyházunk 1971-ben is a diakóniai úton megy tovább. Ezen az úton nyújtjuk — mint jóízű és tápláló kenyeret — az evangéliumot és ezen az úton végezzük szeretetszolgálatunkat népünk és az egész emberiség javára. Ez az út az évek során nem szűkült, sőt inkább tágult. Útközben nem fogyott el a munkánk, hanem újabb és újabb feladatokat fedeztünk fel, melyeket el kell végeznünk egyházunkban, népünk között és a nagy családban: a népek között. így szolgálatunk magunk számára sem lett unalmassá és megszokottá és mások számára sem lett feleslegessé. A leleményesség szükségessége ösztökélte gondolkodásunkat és az új lehetőségek nyílása bátorította lépéseinket. Lépésről-lépésre megbizonyosodtunk róla, hogy a diakóniai út nem a „kényszer út”-ja, amelyen csak azért jár az egyház, mert „nem járhat máson”, hanem olyan jó út, amelyet maga Isten ajándékozott nekünk. A diakóniai úton csak akkor tudjuk szolgálatunkat jól elvégezni, ha készek vagyunk tanulni. Nemcsak könyvekből és nem is csak a kortársaktól, hanem azoktól is, akik mögöttünk vannak: az atyáktól. Nem mindegyiktől van egyformán tanulnivalónk. De vannak, akikre figyelnünk kell, mert példájuk gazdagíthatja és színesebbé teheti diakóniai utunkat. Minőségileg javíthatja azt Az 1971. esztendőben néhány olyan „atyá”-nak van évfordulója, akiktől tanulhatunk és tanulnunk is kell. KEMPIS TAMÁS-ra emlékezünk, aki 1471-ben, tehát 500 évvel ezelőtt halt meg. Nem a szerzetesi életideált akarjuk tőle megtanulni. Nem is a világtól elforduló magatartást. Ezekben a kérdésekben ö még nem jutott el arra a világosságra, mint Luther, aki Kempis halála után 12 év múlva született. De megtanulhatjuk Kempistől, hogy nekünk a diakónia útján úgy kell járnunk, hogy közben Krisztus „kiábrázolódjék” az életünkben. A diakóniai úton nemcsak másokon kell segítenünk, hanem nekünk magunknak is el kell fogadnunk Krisztus segítségét saját életünkre nézve. Engednünk kell, hogy belülről, minőségileg tegyen bennünket mássá, jobbá. A diakóniai út megcsúfolása az, ha annak utasai egymást gyűlölik, rágalmazzák, hitelét rontják vagy lenézik azért, mert a másik későbben ismerte fel a diakóniai út helyességét és így csak később lépett arra rá. Akik a diakóniai úton járnak, azok nemcsak a „jérikói országút megsebesitettjé”-vei szemben tartoznak diakóniát gyakorolni, hanem egymással szemben is. Különben nincs hitele a diakóniai útnak. Minőségileg kell tehát megváltoznia egész egyházunknak, a gyülekezeteknek, a presbitériumoknak, az elöljáróknak és az egyes gyülekezeti tagoknak. LUTHER MÁRTON, 1521. április 18-án, tehát 450 évvel ezelőtt mondotta a wormsi birodalmi gyűlésen hogy: „Ha csak a Szentirásból vagy más világos észokokkal meg nem győzik, nem von vissza semmit, mert nem tanácsos, hogy az ember a lelkiismerete ellen cselekedjék”. A wormsi birodalmi gyűlés évfordulója emlékeztet bennünket a „meggyőződés” nagyságára és erejére. Luthert szilárd belső meggyőződése késztette arra, hogy azt mondja, amit Wormsban mondott. Az életét tette rá az „út”-ra, amelyre rálépett és amelyen járt. Nem a taktika, nem a számítás, nem a cselezés, és nem a ravaszkodás vezette, hanem a felismert igazsághoz való rendíthetetlen ragaszkodás. A meggyőződés! A diakóniai úton járó egyházunk minden lelkészének, felügyelőjének, presbiterének és gyülekezeti tagjának meg kell tanulnia Luthertől, hogy belső bizonyosság, a diakóniai út igazságáról való meggyőződés nélkül nem lehet a diakónia útján járni. Nem lehet népünk fejlődését és az emberiség haladását szolgálni. Legfőképpen pedig nem le,hét az Istent szolgálni! Ide-oda való táncolásra, a „kállai kettős” járására, az „egyet elöre-egyet hátra” mozdulataira a táncparkeit való és nem a diakóniai út. Azok, akik akár teológiai, vagy egyházpolitikai-politikai okokból szeretnék egyházunk diakóniai útját „fellazítani”, az évforduló alkalmából tanulják meg Luthertől, hogy a megkezdett utat meggyőződéssel kell végig járni és hogy nincs „jobbra-balra-hátra”, hanem csak előre. A SZAMOS MAGYAR VONATKOZÁSÚ évfordulóból egy csokorba szedve említek négy nevet: TATAY ISTVÁN (150 éve született) VAJDA PÉTER (125 éve halt meg), KIS JÁNOS (125 éve halt meg) és HAÁN LAJOS (80 éve halt meg). Az első kettő a régi szarvasi evangélikus gimnázium tanára volt, a harmadik evangélikus püspök és író, a negyedik békéscsabai lelkész és történész. Mind a négy beleírta nevét a magyar nevelés, illetőleg a magyar irodalom történetébe. Segítői voltak a nemzeti művelődésnek, a nemzet nevelésének és munkásságukkal gazdagították a magyar neveléstudományt és a magyar irodalmat. De nem csak ők tették ezt, Nem lehet felsorolni azoknak az evangélikus tanároknak, tanítóknak nevét, akik munkálkodtak a művelt fejekért és a tiszta cikölcsiségért. Az új történelmi körülmények között, amelyekben ma élünk, kétségtelenül változott az egyház szerepe a nemzeti művelődés és nevelés területén, az azonban bizonyos, hogy a diakóniai úton járva egyházunk ma is elkötelezett arra — az evangélium és hagyományai alapján —, hogy egyfelől gazdagitója legyen a maga eszközeivel is a nemzeti művelődésnek, másfelől segítője legyen olyan erkölcsiség kiteljesedésének, amelyet az igazi hazafiság, a szocialista haza szeretete, a közösségért való élés, az egyenesség, a becsületesség, a munkafegyelem és a családi élet megbecsülése jellemez. Nem kell „félreállítottnak” tekinteni magunkat ezen a területen sem. A magasabb erkölcsiség „kimunkálása” az ifjúság, a családok életében és a közéletben olyan életfontosságú feladat, amelynek elérése érdekében minden erkölcsi erőt mozgósítani kell. Egyházunk erkölcsi erejét Is. És ebben a nagy munkában együtt kell fáradoznia különböző világnézeti alapokon álló embereknek ebben a hazában. Nincs szükség arra, hogy egymás etikáját és erkölcsi kategóriáit lebecsüljük. Ellenben arra nagy szükség van, hogy mind a „világi erkölcs”, mind az „evangéliumi erkölcs” ereje tisztítson, segítsen és olyan embereket szüljön, akik önzetlenül és fáradhatatlanul dolgoznak népünkért, annak boldogulásáért és szép életéért Erre ösztökélnek az 1971. év jubileumai. D. Káidy Zoltán Visszapillantás és előretekintés Újévi köszöntés az Országos Egyháznál Az esztendő első munkanapján régi szokás szerint összejöttek az Országos Egyházi Iroda tisztségviselői és tisztviselői, munkatársai és alkalmazottai, hogy köszöntsék az Országos Egyház Elnökségét. Az ünnepélyes, de ugyanakkor meghitt együttléten dr. Mihály fi Ernő országos felügyelő és D. Káidy Zoltán püspök, az országos közgyűlés lelkész-elnöke fogadták a köszöntést, amit a jelenlévők nevében D. dr. Ottlyk Ernő püspök mondott Isten iránti hálával tekinthetünk vissza az elmúlt év eredményeire — mondotta —, amelyek országos egyházunk életét érintik, összefüggésekben élünk és szolgálunk, ezért érintem röviden a nemzetközi és hazai összefüggéseket, amelyeknek alakulása döntően befolyásolja az egyháznak és tagjainak életét. Nemzetközi összefüggések / Köszöntő beszéde első részében a püspök azokról a nemzetközi eseményekről szólott, amelyek a maguk keretei között az egyháznak is feladatot, szolgálatot jelentettek. Így szólt az európai béke és biztonság kérdéséről, a szovjet—nyugatnémet szerződésről, mindkét német államnak az ENSZ-ben való helyéről, amely mellett a LVSZ eviáni nagygyűlése is síkraszállt, majd így folytatta: „A keresztyén ember és az egyház is érdekelt abban, hogyan folyik az emberi együttélés rendje nemzetközi viszonylatban. A világ egyházai Jézus Krisztustól vett küldetést látnak abban, hogy hídépítők legyenek a népek és országok között, s munkálják a békés egymás mellett élést, az emberiség békés jövendőjének biztosítását” Hazai összefüggések Hazánk és egyházunk népének sorsdöntő eseménye volt az, ami 25 évvel ezelőtt a fel- szabadulás során végbement, s ami azóta is alapvetően meghatározza fejlődésünk irányát. A felszabadulás évfordulóját ünnepeivé, egyházunk minden gyülekezete és minden testületé megemlékezett erről a kiemelkedő eseményről. Mindez elmélyítette szocialista hazánk szeretetét. A másik nagy hazai esemény az MSZMP X. kongresszusa volt. Ez a kongresszus olyan politikai esemény, amely az Káidy Zoltán püspök Addis-Abebában Az Egyházak Világtanácsa Központi Bizottsága janüár 9—21 között Etiópia fővárosában, Addis-Abebában tartja rendes évi ülését. Mint a Központi Bizottság tagja D. Káidy Zoltán püspök részt vesz az ülésen. Január 8-án utazott el a Ferihegyi repülőtérről. Ugyancsak részt vesz az ülésen D. dr. Pálfy Miklós profesz- szor, az ökumenikus Tanács főtitkára. D. Káidy Zoltán püspök a Központi Bizottság ülésével párhuzamosan részt vesz a Lutheránus Világszövetség Addis-Abebában működő rádióállomása Intéző Bizottságának ülésén is. Köztudomású, hogy a püspök az Egyházi Együttműködési Bizottság első alelnökeként tagja ennek az Intéző Bizottságnak is. blake főtitkár afrikAban egész társadalmat s a társadalom minden tagjának ügyét- dolgát illeti. Mi evangélikusok, a szocialista hazafiság célkitűzését és gyakorlását nagyra értékeljük. A szocialista hazafiság tartalma a nép szeretete és a nép ügyének szolgálata. A nemzeti egység, a szocialista hazafiság, az állampolgári hűség, közös jövendőnk szolgálata, természetes velejárója a keresztyén ember gyakorlati magatartásának, a felebaráti szeretetnek. Ebben a nagy összefogásban hívők és nem hívők egyek, mert az emberért, hazánk jövőjéért, mindnyájunk jobb és gazdagabb életéért történik. Ezen a területen vagyunk- egyek szocializmust építő népünkkel, évszázadok alatt kiküzdött haladó' hagyományaink nyomán. Egyházunk útja Az evangéliumot, amelyről az egyház a világban tanúskodik, nem lehet kifejezni anélkül, hogy ne vegyük figyelembe a mai embert, a mai társadalmat, a mai világot. Csak annak a teológiának van jövője, amely a mai világ életében elkötelezett, és a társadalomért felelősséget vállaló magatartásban gyökerezik. Hiszen a teológia a keresztyén hit és élet reflexiója meghatározott korban, társadalomban, kultúrában. Ezért kell a keresztyén tanítást mindig újrafogalmazni, hogy a különböző korban, társadalomban, kultúrában élő ember megérthesse. Bizonyos, hogy a jövő ennek a célkitűzésnek kedvez. A cél, ami felé Isten vezeti egyházunkat, az, hogy a Jézus Krisztusban való hitünk itt és most teremje meg gyümölcseit, a mai emberekben, mai családokban, a mai társadalomban dolgozó hivő emberek cselekedeteiben. Isten iránti hálával mondhatjuk, hogy fokozatosan előbbrejutunk egyházunk teológiai felismeréseinek elfogadásában, vállalásában és élésében, s egyre inkább megvalósul az alapkérdésekben a belső egység, a közös nevezők bázisa, egyre megalapozottabban küzdünk a célért, hogy gyülekezeteinkben a Krisztus evangéliuma a mai társadalmunk keretei között élő ember javára és eligazítására szólaljon meg. Nem vagyunk és nem lehetünk semlegesek. Elkötelezettek vagyunk, mert Jézus Krisztushoz tartozunk, az ő szere- tetakaratát követjük, s általa felebaráti szeretetben járunk, az emberért, hazánkért, társadalmunkért, békés jövendőnkért. Ezeknek a teológiai felismeréseknek az alapján folyt egyházunkban a teológiai munka a Lelkészi Munkaközösségekben, ahol új eredmények születtek egyházunk közgondolkodásának továbbvitele terén. D. Káidy Zoltán püspök „Űj úton” című könyve kiválóan foglalta össze mindazt a tanítást, amely egyházunk útját megalapozza. Ez valóságos egyházpolitikai tankönyv mindazok számára, akik járni kívánják azt az utat, amelyre Isten egyházunkat elvezette. Ha végiggondoljuk mindazt az erőt és segítséget, amelyet az elmúlt évben Istentől kaptunk, szolgálatunk végzéséhez, a 90. zsoltár 1. versébe foglalom a hálaadást: „TIram, te voltál nékünk hajlékunk nemzedékről nemzedékre!” — joggal tehetjük hozzá: az’ 1970-es évben is. Hálásan köszönjük országos egyházi elnökségünknek irányt mutató bölcsességét, nyugodt és megfontolt egyházvezetését. Isten további áldását kérjük életükre és szolgálatukra! A köszöntésre D. Káidy Zoltán püspök válaszolt, előremutatva az előttünk álló feladatokra, a helyes keresztyén magatartásra a szolgálat teológiájában s annak erejével. Pesti presbiterek Káidy püspöknél Az Egyházak Világtanácsának főtitkára, dr. Blake több napos látogatást tett néhány afrikai országban december közepén. Nigéria fővárosában, Lagosban részt vett az ottani ökumenikus Tanács ülésén, és megbeszélést folytatott nigériai kormányképviselőkkel. Libériában és Ghánában pedig az ökumenikus Tanács tagegyházainak képviselőivel tárgyalt. SÁRBOGÁRD 1949-ben szentelték fel a sárbogárdi gyülekezet templomát. Hosszú otthontalanság után végre otthonhoz jutott a sár- szentmiklósi anyagyülekezetnek ez a 160 lelket számláló leánygyülekezete. Egy elárvult kovácsműhelyt vásárolt meg a gyülekezet s azt rövid egy hónap leforgása alatt lázas sietséggel Pálffy Mihály lelkész terve alapján templommá alakította át. A kovácsműhelyből Isten műhelye lett. A kovács-cégér helyére kereszt került. Az épület megvétele és átalakítása 21 000 forintba került. Rövid három hónap alatt a gyülekezet 11 000 forintot gyűjtött össze. Segített az állam, a Gyámintézet, az egyház- kerület, de segítettek a környező gyülekezetek is: az anyagyülekezeten — Sárszentmikló- son — kívül a beledi, gyönki, bikácsi, györkönyi gyülekezet is. A mindig szépülő és várossá fejlődő Sárbogárd egyik legszebb helyén van az evangélikus templom. Minden ünnepnap és vasárnap reggel 9 órakor van isten- tisztelet Sárbogárdon, a szolgálatokat Pálffy Mihály lelkész látja eL Régi kedves szokás, hogy a pesti gyülekezetek presbiterei újév napján felkeresik D. Káidy Zoltánt püspököt hivatalában s köszöntik az egyházkerület főpásztorát. Ez évben is az újévi isten- tisztelet végén minden gyülekezetből összejöttek a presbitériumok küldöttségei, élükön a gyülekezet lelkészével. Eddig az volt a szokás, hogy valamelyik felügyelő mondotta el az összegyűltek nevében az újévi jókívánságokat. Ez évben változtattak a szokáson s a köszöntést Baranyai Tamás mondotta, az angyalföldi gyülekezetben szolgáló segédlelkész. Különös érdekességet az adott ennek, hogy Baranyai Tamás akkor kezdte teológiai tanulmányait, amikor D. Káidy Zoltán a püspöki szolgálatát. A köszöntés után a pestújhelyi presbitérium népes küldöttsége adta át az egyházkerület püspökének a pestújhelyi templom pontos makettjét, emlékül azért a jelentős segítségért, amelyet a közegyház nyújtott a kicsiny gyülekezetnek a parókiális lakás rendbehozására. Válaszában a püspök arról a jó reménységről beszélt, amely eltölti egyházunkat, ha a felnövő új lelkészgenerációra tekint. Szólt arról a jelentős szintű teológiai és egyházpolitikai munkáról, amely az új lelkészgeneráció számára erőt és tartalmat ad, különösen is szólt az elmúlt évben elvégzett teológiai munkáról, amely a LVSZ nagygyűlésének téma- kidolgozásában gyümölcsözött* és ajánlotta a presbitériumoknak, hogy ezzel az anyaggal tervszerűen foglalkozzanak a gyülekezetekben. Szólt a presbiterek felelősségéről, amely rájuk hárul a gyülekezetek életének korszerű megelevenítésé- ben. Végül gondosan elemezte az egyházi közteherviselés feladatát a jövőben. A gyülekezetekben tudatosítani kell az önkéntes egyházfenntartói áldozat jelentőségét, s emelni kell annak szintjét. A most kezdődő évet tekintsék a gyülekezetek próbaévnek, vajon erősek és áldozatosak e arra, hogy a gyülekezetek és a korszerű egyházi élet szükségleteit felvállalják és hordozzák, amihez meg kell próbálni emelni az önkéntes anyagi támogatás felelős morálját. A püspök rámutatott a társadalmi fejlődésnek azokra a körülményeire, amelyekben az egyház tudatos segítséget tud adni a haladás és magasabb szintű élet formálásában. Ezekben a kívánalmakban is elöl kell járniuk a presbitereknek és serkenteniük lelkészt és gyülekezetei a jóirányú szolgálatra.
