Evangélikus Élet, 1971 (36. évfolyam, 1-52. szám)

1971-04-18 / 16. szám

Foltozás vagy forrás ? Lk 5, 33—38 Ka azt mondta volna Jézus, hogy az ócska róhat sem kell azért még kidobni, hanem ügyes íóltozgatással elfogadhatóvá lehet még tenni, semmi baj nem lett volna. Ha azt mondta volna Jézus, hogy mivel az új bor lényegében ugyanolyan, mint a régi, nyugodtam össze lehet a kettőt keverni egymás­sal, nem. háborodtak volna fél vitapartnerei. Tudtak volna ők még önkritikát is gyakorolni s belátni, hogy Isten kiengesz­telésére nem elég sem a nemzeti hivatalos gyásznapokra előírt kötelező böjtölés, sem a különösen is kegyesek által önként vállalt heti kétszeri evéstől s esetleg ivástól való önmegtar­tóztatás, hanem még több kell. Nemcsak hétfőn és csütörtö­kön. de szombaton is! MIÉRT LENNÉNK VILÁGFÁJDALMASAK? Nem mintha az egész élet lagzi lenne s nem mintha mindegyik hétközna­punk úgy sikerülne, ahogyan azt szeretnénk. Nem mintha a húsvét utáni vasárnapok minden órájában örülni tudnánk a húsvéti tény ragyogó hírének. De a világfájdalmat hagyjuk meg Jézusnak, aki magára vette s elintézte a világ minden Fájdalmát! Hagyjuk meg azoknak a nyugati filozófusoknak, akik. — úgymond — rájöttek az egész élet szomorú értelmet­lenségére s hagyjuk meg a hippiknek, akik ugyan nem jöttek rá semmire, de divatból mindig sikkesebb letörtem unalmas képpel bandukolni, különösen ha sok örömre külön nincs is oka. De nekünk van okunk az örülősre, mert tudhatjuk, hogy életünk nem zsákutcába fut, hiszen Jézusé sem oda futott s nekünk el sem kell titkolni örömünket, ha jól érezzük magun­kat egy családban, egy munkahelyen, egy országban. Miért lennénk szomorúak? MIÉRT LENNÉNK LELKI TOPRONGYOSAK? Azért, mert néha majd belesaakad a lelkünk, ha szétnézünk saját életünk területén s az embervilág krízisgócain? Azért, mert nagyon fáj a zátonyra futott családi életet, szétroncsolt idegrendszere­ket, lelőtt asszonyokat, kiszipolyozott színes bőrűeke t, gyógyít­hatatlan betegeket húszéves írástudatlanokat és magányos öregeket látni? Azért, mert van, aki undorral dolgozik, hogy utána zsibbadásig leigya magát? Foltozgatni kellene ezeket? Egy kis megszokott balzsammal kenegetni. közhelyekkel elviselhetőbbé tenni? Félvállról leke­zelni s néhány színes folttal szalonképessé tenni azt, ami pe­dig csak gondolkozásunk és cselekvésünk gyökeres megváltoz­tatásával érhető el? Olyan Jézus-követőkre van ma szüksége a világnak, akik nem hajlandók félmegoldásokkal operálni, hanem az egész emberiség, az egész ember testi és lelki bol­dogulásáért adják oda egész önmagukat. ' MIÉRT LENNÉNK MEGMEREVEDETTEK? Kiforrottak és * tökéletes befejezettség hitével önámítók? A „Jézus-ügy’’ nem palackba fejtett, aranypapírral s szép címkével ellátott patinás bor, hasam inkább egy örökösen befejezetlen forrást folyamat, áílamdó alakulás, szent nyugtalanság. Nem érünk se romit sem azzal, ha évezredes igazunkat hajtogatjuk, ami­vel senki sem tud valamit is kezdeni, de hiszen nem is „igaz­ságokra” van ma szükség, abból elegünk van, hanem találé­kony. fantáziadús emberekre, akik levonják igazukból a min­dig időszerű és szükségszerű következtetéseket. Akik merik — ha kell— akár egy óv előtti látásukat újraformálni, akik belátják, ha valami nem vezetett megoldásra s van erejük újra meg újra Jézus félelmetes tempóját átvenni, az ő valódi mpflemségét követni. Miért lennénk a minden formák forra­dalmát jelentő húsvét után megmerevedettek? Bizfk László IMÁDKOZZUNK Feltámadott tlr Jézus! Te nem önigazolásul, vagy vitatémá­nak taniadtál fel. hanem hogy mi tanúi lehessünk Atyád győ­zedelmes szeretetének. Bocsásd még, amikor mi ezzel a nagy szeretettel szemben kicsinyeskedünk, panaszkodunk, tehetet­lennek erezzük magunkat s fáradtak vagyunk világot megújí­tó szereteted sodrásába állni Feltámadott Ür Jézus! Ne hagyj minket nyugodni s meg­elégedettnek lenni, ne hagyj elhidegedni a szeretetben s sze­met hunyni a feladatok előtt. Szent lelkeddel tölts el minket a hálaadás és újrakezdés örömével, ügyed szépségének tudatá­val, felelősségünk éberségével. Köszönjük, hogy meghallgatod gyülekezetek és gyülekezeti tagok imádságát s megbocsátod, ha rosszul imádkozunk. Amen. istentiszteleti rend Budapesten, 1971. április 13-ás Deák tél* de. 9 (úrv.) dr. Kékén András, de. 11 (úrv.) dr. Hafen- scher Károly, du. 5 Trajtler Gá­bor* du. 6 szeretetvendégség dr. Kékén András. Fasor de. il Szir­mai Zoltán, du. 6 Szirmai Zoltán. Dózsa György út de. fél 10 Szirmai Zoltán. Üllői út 24. de. fél 11. Kará­csony Sándor u. de. 9. Rákóczi út 57;b. de. 10 (szlovák) Solymár János, de. 12 (magyar) .Thaly Kálmán u. 28. de. 10, de. 11 dr. Rédey Pál, du. 6 dr. Rédey Pál. Kőbánya de. 10. Veöreös Imre, du. 5 szeretetven­dégség Vető Béla. Utász u. de. 9 Sülé Károly. Vajda Péter u. de. fél 12 Sülé Károly. Zugló de. 11 (úrv.) Boros Károly. Rákosfalva de. 8 Boros Károly. Gyarmat u. de. fél 10 Boros Károly. Fóti út de. 11 Baranyai Tamás. Váci út de. 8 Benczúr László. Fcangepán u. de. fél 10 Benczúr László. Újpest de. 10 Biázy Lajos. Pesterzsébet de. 10 Virágh Gyula. Soroksár Újtelep du, fél 3 Virágh Gyula. .Pestlőrinc de. 11 Matúz László. Kispest de. 10. Kispest Wekerle- telep de. 8. Pestújhely de. 10 Schreine: Vilmos. Rákospalota MÁV telep de. 8. Rákospalota Nagytemplom de. 10. Rákospalota Kístemplom du. 3. Rákosszentmi­hály de. fél 11 Karner Ágoston. Sashalom de. 9 Ka mer Ágoston. Mátyásföld de. fél Ti. Cinkota de. fél 11, du. fél 3. Kistarcsa de. 9. Rákoscsaba de. 9 Békés József. Rákoshegy de. 9. Rákosliget de. 10. Rákoskeresztúr de. fél 11, du. 3. Bécsikapu tér de. 9 (úrv.) Ma- docsai Miklós, de. fél 11 (német), de. 11 (úrv.), Konfirmáció Várady Lajos, du. 6 Madocsai Miklós. To- roclió tér de. fél 9 Szita Istvánná. Óbuda de. 10 (úrv.), Konfirmáció Fülöp Dezső. XXI. Tartsay Vilmos u. de. 9 Ruttkay Elemér, de. 11 Ruttkay Elemér, du. fél 7 Csengő- dy László. Pcsthidegkút de. fél II Csengődy László. Kelenföld de. 8 dr. Rezessy Zoltán, de. 11 (úrv.) dr. Rezessy Zoltán, du, 6 Retiss András. Németvölgyi út de. 9 Reuss András. Albertfalva de. 7 Visontai Róbert. Nagytétény de. fél 9 Visontai Róbert. Kelen vő Így de. 9. Budafok de. 11 Visontai Ró­bert. Csillaghegy de. fél 19. Csepel de. fél 11. — Húsvét «tán a* L vasár­napon az oltár téri Mi seine; fe­hér. A délelőtti istentisztelet ol­tár! igéje: I Jn 3, 4—10; az ige­hirdetés alapigéje: Lk 3, 33—38. — EVANGÉLIKUS ISTEN- TISZTELET A RÁDIÓBAN. Május 2-án, vasárnap reggel 7 órakor az evangélikus egyház félóráját közvetíti a Petőfi Rá­dió és az URH adó. Igét hirdet BALIKÖ ZOLTÁN pécsi lel­kész. — FELSÖPETÉNF. A gyüle­kezet egyhangúlag meghívott új lelkészének, Solymár András volt sajőkazai lelkésznek a be­iktatása április 13-án lesz. — HANTA-ÁSZÁR. D. dr. Ottlyk Ernő püspök április 1-i hatállyal helyettes lelkészi szol­gálatra Rezessy Miklós volt miskolci segédlelkészt küldte ki a gyülekezetbe. scher Károly lelkészek. A négy­száz lelkes hallgatóság nagy ér­deklődéssel kísérte az előadáso­kat, — ÁCS A. Április l-én, böjti esti áhítaton Bachát István vá­ci lelkész szolgált a gyüleke­zetben igehirdetéssseL . — RÁD. Böjti esti áhítaton, április l-én Maróti János acsai lelkész szolgált igehirdetéssel a gyülekezetben. — KELENFÖLD. Az utolsó böjti hét szeretetvendégségén Bencze Imre lelkész áhítata után D. Koren Emil esperes tartott hanglemezekkel illuszt­rált előadást a mai finn egy­házi zenéről. — T.üTHKR-KABAT Jó állapot­ban eladó. Cím a kiadóhivatalban. — ÓBUDA. Március 38-an iktatták be tisztségébe dr. Lackner Imre másodfelügyelőt. — GALGAGUTA. A böjti időben esti istentiszteleteken szolgált: Gerhát Pál bokori, Medvey Mátyás galgagyörki, Torda Gyula domonyi, Maróti János acsai és Gerhát Sándo-r galgagutai lelkész. — KECSKEMÉT. Március 22—27 között a református gyülekezettel közösen előadás- sorozat volt a gyülekezetben, a Bibliáról és a keresztyen fe­lelősségről. Előadók voltak: dr. Fabiny Tibor, dr. Pákozdy László, dr. Sarkadi Nagy Pál, dr. Bajusz Ferenc professzorok., Muncz Frigyes és dr. Hafen­«VANGeu&OS BLK* A Magyarország« evangélikus Országos Kgy'hm Sajtóosztályának lapja Szerkeszti: a szerkesztöbizot&ás yvielös szerkesztő és kiadó.; D. Korea Emfl Szerkesztőség és kiadóhivatal; Budapest, Vffl., Puskin u. S3. Telefon: 142—074 Csekkszámlaszám: 2B.41S—Vfflt, Klőttzetéai ár: egy évre 00,— I» Arusátja a Magyar Posta Index S3 »1 H.13S? Athenaeum Nyomda, Budapest Rotációs magasnyomás Felelős vezető: Soproni Béla igazgató .Áldott az Isten és a mi Urunk Jézus Krisztusnak Aty­ja, aki az ö nagy irgalmassá­ga szerint újonnan szült min­ket élő reménységre Jézus Krisztusnak a halálból való feltámadása által”. (1 Pt 1, 3) VASÁRNAP. — Aki énben- nem marad, én. pedig őbenne, az terem sok gyümölcsöt”. (Jn 15, 5) A húsvét utáni első va­sárnapon ott ragyog a húsvé­ti feltámadás fénye. Jézus Krisztus feltámadása az új .élet kapuját nyitotta meg az ember számára, s ez egyben elkötelezést is jelent a szá­munkra. Ügy higgyünk, úgy szeressünk, úgy éljünk, hogy életünkön keresztül is nyil­vánvalóvá legyen a Krisztus­ban kapott megújító kegye­lem. A hét minden napja az új élet egy-egy mozzanatára veti a fényt. HÉTFŐ. — „Haléi nem lesz többé, sem gyász, sem kiáltás, sem fájdalom nem lesz többé, mert az előbbi dolgok elmúl­tak.” (Jel 21, 4) Krisztus ha­lálával és feltámadásával meg­változott minden körülöttünk. Minden értékelődött. Ami ad­dig érték volt, kiderült róla, hogy értéktelen. Ami eddig porba sújtotta az embert, Krisztus feltámadása fényében elvesztette rettenetes hatal­mát. Az új életben megtanu­lunk fájdalmakat, gyászt hit­tel viselni, hiszen, nem ezek uralkodnak rajtunk, hanem az élő Ür Jézus Krisztus. KEDD. — „Dávid magvábóí támasztott Isten az ő ígérete szerint Izraelnek Megváltót, Jézust”. (Ősei 13, 23) Az. új élet hivő, reménykedő, bizako­dó élet. Ahogy nem volt köny- nyű Izraelnek hosszú évezre­deken keresztül várni a meg­ígért Messiásra, ugyanígy nem volt könnyű a Jézust követő tanítványoknak sem eljutni oda, hogy megértsék és higy- gyélt Jézus szavából mindazt, amit szenvedéséről, haláláról, feltámadásáról nekik előre megmondott Az ígéret azon­ban beteljesült Eljött a mes­siás, a tanítványok iß eljutot­tak a látásról a hitre Ugyan­így tanít minket ez a mai ige a hittel, való várakozásra és reménységre, hogy tudjunk mindig bizakodással nézni a szentháromság egy igaz Isten­re. SZERDA. — „Mondő Jé­zus: azok közül, akiket nekem adtál, senkit sem vesztettem el”. (Jn 13, 9) Hogy mennyire igaz ez, bizonyságai vagyunk ennek mi magunk is. Nem azért tartott és tart meg min­ket feltámadott Urunk, mert kiválóak, szentek, jók vagyunk, hanem azért, mert megvái - tásra, új életre, Szentlélekre szorul az életünk, és minden élet-megnyilvánulásunk. De vajon a számadás idején el­mondhatjuk-e mi is azt, amit Jézus Krisztus? Hogy minden ránkbízottat megtartottunk ? Mert sokszor bizony, ahelyeti, hogy vonzaná az életünk a másik embert, inkább taszít ja a botlásunk, mulasztásunk, önzésünk, kételkedő életünk. Igen, rászorulunk arra, hogy a feltámadott Ür naponként megújítson minket igéje és Szentlelke által! CSÜTÖRTÖK. — „Minden haszontalan beszédért, amelyet beszélnek az emberek, számol adnak majd az ítélet napján”. (Mt 12, 36) Az új élethez hoz­zátartozik a nyelv megújulást, is. Nemcsak a számadás félel­me miatt kell, hogy megújul­jon, a beszédünk, de Krisztus feltámadásának az ereje újjá teslzi a bensőnkkel együtt a be­szédünket is. Hány szeretetlen sző hagyna már el az ajkunkat a szeretet helyett, hányszor mondtuk ki a gyűlölet szavait, a gonoszságba rosszindulat, a rágalom és a pletyim monda­tait ahelyett, hogy szavunk­kal, mentő mondatainkkal se­gítettünk volna a bajba jutot­ton. Krisztus mai szava meg újítja a beszédünket is. PÉNTEK. — „Mondá az Űr: Nem hagylak el, sem el nem távozom tőled”. (Zsid 13, 5) Megújult életünk állandó biz­tonsága a szentháromság egy igaz Isten jelenléte. Ö az, aki megfogja kezünket, ha szaka­dékba vinne az utunk. Ö az. aki átvezet a nehéz órákon ts megoldást ad életünk nagy kérdéseiben, ö az, aki ad hí • tét, saeretetet, és erőt az élet- úton való járáshoz, ö az, aid egyengeti az utunkat a másik ember felé, hogy megtaláljuk bem»: a felebarátot, a test­vért. SZOMBAT. — .jmát adok az én Istenemnek mindenkor érettetek, Isten ama kegyel­méért, amelyet nektek a Krisz­tus Jézusban adott”. (1 Kor 1, 4) Ha figyelemmel olvastuk a napi igéket, észrevettük azok ban a félénk áradó, életújító szere tetet és kegyelmet, mi sem mondhatunk mást a hét végjén, csak azt, ami t Pál mon­dott: hálát adunk. Hálás szív­vel kell köszönetét mondanunk mindazért, amivel Isten min­ket ellátott ezen a héten, a ed­digi életünkben is. Es nem - csak szóval, hanem szívvel és egész, szolgáló élettel kell há­lát adnunk. Harkányi László Kopácsy Margit: Faustinától Veronikáig (Zelma Lageiiof nyomán) Kcpefc, dombormüvek, freskók, rézmetsze­tek, ismert és ismeretlen művészek ihletett álma a kercszthordozó Krisztusról. És a vá­szonra, falra, fába, ércbe álmodott istenem­ber léptei nyomán legendák kelnek. írók , és költők képzeletében megelevenednek a lovai­kat hököltető római katonák, könnyező asz- szonyok, és — kezében a krisztusi vonásokat őrző keszkenővel — Veronika. Az alkotó kép­zelet — mint az álom — sokféleképpen vetíti alakjait. Az a Veronika, aki El Greco vász­nán időtlen szépségében, sötét hajáról vállá­ra hulló fátyolban jelenik meg vagy Fran­cesco Mocchi szobrán elragadtatott arccal fut a könnyű szélben, azonos azzal az ősz öregasszonnyal, akit Zelma Lagerlöf legen­dájában Faustinának hívnak, és pogány volt. Ha követni akarjuk a lagerlöfi úton a szabin hegyekből Rómába, Capri szigetéről Zsidóor­szágba, a jeruzsálemi megtérésig, tudnunk kell, hogy ez a Faustina a római császár, Ti­berius dajkája volt. Anya gyermekét, gyer­mek az anyját nem szerethette jobban, mint ahogy Faustina szerette Tiberiust, és a csá­szár a dajkát, akinél hosszú évtizedekig nem akadt boldogabb asszony a birodalomban. Pe­dig akkor még boldog volt a nép is: áldotta isteneit, akik olyan ügyes hadvezérrel, igaz­ságos uralkodóval ajándékozták meg a világ- birodalmat, mint Tiberius. Dehát mindez csak volt, mert az idő eljárt, és az élet meg­változott. Tiberius szívében ugyanis egy na­pon gyanakvás ébredt, és ettől kezdve nem bízott többé sem a szenátoraiban, sem Ró­mában. A gyanakvás kegyetlenkedésre ösz­tönözte: ártatlan embereket öletett meg, és a szenátorok, hadvezérek mukkanni sem mer­tek, ha ugyan egyezel, ijedtükben, nem átal­lották méo magasztalni is Tibérins emberte­lenségét. Csak az öreg dajka, Faustina nem félt a császár haragjától. Megmondta, ha hi­bázott, de ugyanakkor nem fogyott ki az okos szóból, hogy megnyugtassa, visszatérít­se a jó útra. A szüntelen gyanakvás a csá­szárt is megviselte: elvágyott Rómából, és visszavonult Capri szigetére. Faustina, ab­ban a reményben, hogy ott majd sikerül megnyugtatnia, szintén vele ment. De akár el se ind-ltak volna! Tiberius egyre jobban belcásta magát a gondolatba, hogy minden­kit gyűlöl,, mindenki «? életére tör, és egy napon meg az öreg dajka húseget is kétségbe vonta. Ezt már Faustina sem tudta elviselni, és elhagyta a császárt. Megszökött Capriból: visszament a szabin hegyek közé, a nyomo­rúságos kunyhóba, ahol született. Ám fél­évenként egyszer, köpenyébe burkolózva le­ereszkedett a hegyekből, és begyalogolt Ro­mába. Egyenesen a Fórumra ment, a szeren­cse istenasszonyának templomába. Ez a temp­lom valójában óriási oltár volt, amely ott állt a szabad ég alatt, a márvánnyal kövezett udvaron. Az oltár tetején Fortuna istennő trónolt, lábainál pedig Tiberius szobra állt. Az öregasszony csak egy pillantást vetett a koszorúkra, az áldozati tűzre, a császár éle­téért imádkozok jámbor seregére; elég volt hallania a papok himnuszát, hogy megbizo­nyosodjék: cézár él és uralkodik. Többre nem is volt kíváncsi. Sarkon fordult és visz- szament a hegyekbe. Harmadszor, midőn gondolataiba merülve közeledett a templom­hoz, hirtelen megütötte fülét a szokatlan csend, és az oltár elé érve szinte gyökeret vert a. lába. Ember sehol: az áldozati tűz ré­gen kihunyt., a koszorúk clhervadtak, eltűn­tek az áldozó papok, és vajon hová lettek az őrök, hogy a csőcselék meggyalázhatta a csá­szár szobrát. Meghalt talán Tiberius? — Nem — mondta egy római. — Él, kft ugyan élőnek lehet mondani azt a fekélyek­től borított roncsot, akinek a hangja mint a rekedt állaté, és akit az istenek is elhagytak. De jobb is így: kegyetlen volt és zsarnok. Most már nem félünk tőle, de nincs mit re­mélnünk sem. Miért könyörögnénk érte? Az őszinte szó úgy érte Faustinát, mint az ostorcsapás, de összeszedte magát, és hét na­pi út után megérkezett Capriba, és megállt-a császári palota sziklába vájt lépcsői előtt. Ezeken a lépcsőkön, nem is olyan régen, ly- biciidk görnyedtek a szenátorok gydloghintói- nak súlya alatt rabszolgáktól kísért előke­lőségek vomtNok, katonák, palotaőrök, tán­cosnők, szakácsok, kertészek, udvari léhiitök végtelen sora nyüzsgött. Most: senki. A fo­lyosók márvány kövei között kinőtt o gyom, s az elhagyott teraszokon gyíkok sütkérez­tek. Ember sehol. Azaz, hogy mégis: az egyik gondozatlan lépcsősor vegéből Milo, az öreg rabszolga sietett elé. — Mi történt, Milo? — faggatta Faustina. — Hol van Tiberius? Hol vannak a szenáto­rok, rabszolgák és tányérnyalók? — Lucius szenátor és a testörkapitány na­ponta átveszik cézár parancsait: más nem léphet be a palota kapuján. Rabszolgái kö­zül csak Titán maradt, és én. S hogy ő maga mivé lett jöjj, és nézd meg magad! Folyosókon és udvarokon át végre elértek Tiberius kedvenc teraszára, ahonnan teljes pompájában látszott a Vezúv. Csak éppen senki sem gyönyörködött benne. Az a fehér pólyák alatt élve rothadó test, akinek dagadt arcában Faustina sem ismerte fel a császárt, lehunyt- szemmel feküdt. Az öregasszony visszahőkölt, de Milo mélyen meghajolva így szólt: — Cézár Tiberius! Jó hirt hozok! — Visszajöttél hát, Faustina — mondta o császár. — Nem nyitom ki a szemem, hátha csak álom... Az öregasszony lekuporodott, ölebe vonta a császár fejét, és Tiberius, aki aludni sem mert a félelemtől, hogy megölik, — boldogan elszenderült. Faustina pedig néhány nap múlva ismét útra kelt. Tengereken át a tá­voli Palesztinába, Jeruzsálembe igyekezett. A Joppéböl Jeruzsálembe vezető úton mind több és több emberrel találkozott, akik vala­mennyien a vámosba tartottak a Húsvéti ün­nepekre. — Vajon megtalálom-e ebben a sokada- lómban a názáreti prófétát, az Egyetlent, aki meggyógyíthatja Tiberiust? — tűnődött Faus­tina, és ámulva nézte a tömegei, mely való­ban nőttön nőtt. Jöttek, ősi himnuszokat éne kelve; etborttofták a völgyeket és fennsíko­kat, minden «tat és ösvényt, és mini óriási folyam, betódultak a város kapuján. És itt, a Golgotára vezető kereszteződésnél, döbbe­netes látvány tárult elé. Pribékek között, lovas római katonák őrizetében, sok-sok embertől lüsérve, bibor palástban, fején töviskoszorú­val egy foglyot vezették. Az elitéit, vállán a nehéz leer észttel, némán vonszolta magát « síró, őrjöngő, sikoltozó emberek között. — Azzal vádolják, hogy király akart lenni — mondta Faustina mellett valaki, ám eb­ben a pillanatban az elítélt összerogyott. Óriási kavarodás támadt. Asszonyok zokog­tak, koldusok jajveszékeltek, nyomorékok fenyegették mankóikkal a katonákat, pribé­keket, míg mások a keresztet igyekeztek le­emelni a bíborköpeny alatt vonagló testről. Faustina dermedten nézte a földre hullt fér­fit, és a szívét ismeretlen fájdalom járta át. Sírva közelebb lépett, s mikor a töviskoro­nás fej felemelkedett, könnyein át megpil­lantotta az arcát. Soha életében nem látott ilyen arcot! Ilyen magasztos, ilyen mérhetet­len emberi szenvedést tükröző vonásokat. Térdre esett: átkarolta az isteni fejet, és pu­ha, len kendőjével felitatta a tövisektől té­pett homlokról csörgő vért, verejtéket. A ka­tonák, pribékek ezalatt legyűrték a tömegei, és kiragadták az öregasszony karjaiból a tö­viskoronást. Faustina elájult a fájdalomtól, s mire felocsúdott, már csak a kendő volt az ölében, melyet hazaérve Capreába, a názáre- tivel való csodás találkozás bizonyságául a hitetlen császár élé terített. Tiberius nagy kín­nal előre hajolt, és káprázó szeme előtt las­san kitisztult a vérverejtékes homlok, szen­vedéstől vonagló száj. — Ember vagy? — kérdezte suttogva a császár, míg önmagát is feledve elmerült a próféta tekintetében. — Halálod fájdalom­nál tölti el a szívemet — és észre sem vette, hogy rommá lett arcán legördült egy könny­csepp: aztán mégegy, és megegy... — Ige n, te vagy az Ember! — zokogott fel a bánattól szinte önkívületben, és fekélyektől borított kezét összekulcsolva térdre hullt a kép előtt. — Könyörülj rajtunk fenevadakon és ször­nyetegeken, Ember! ... Így ér véget a Ingó,'loft legendán így gyógyult meg Tiberius. így leíta pogávyFu- vstiviból ősz öregségében Veronika . _

Next

/
Oldalképek
Tartalom