Evangélikus Élet, 1971 (36. évfolyam, 1-52. szám)
1971-04-25 / 17. szám
Nemzedékek a konfirmációi előtt A szolgálatot végző lelkész a gyermek fejére teszi a kezét. De a nyelv nem engedelmeskedik, a kéz megremeg, a szemébe könnyek szöknek. Pillanatokon belül előkerülnek a zsebkendők. Nagymamák és édesanyák, de kemény munkában edzett férfiak is szemükhöz emelik kezüket. Senki sem akad fenn azon, hogy a szolgálatot végző lelkész apán egy pillanatra erőt vettek és nyilvánvalóvá lettek az ünnepi esemény túlcsorduló érzései. Sőt maguk is átérzik most ugyanazt, mintha ők állnának most ott a szolgálatot tevő személyében, nyújtanák ki áldásra kezüket, hogy elmondják a megerősítő igét. KÉT NEMZEDÉK TALÁLKOZÁSA EZ A HITBEN. A szülők, akik 12—14 éve kicsiny, tehetetlen gyermekekként hozták el Isten házába ezeket a fiatalokat, most tanúként és részestársként hallgatják a bizonyságtételt: Én... hálát adok,... hiszem,... vallom,... kérem ... Ők pedig itt az oltárnál, a tizenévesek, már sok tgkintetben felnőttek a szülők hitéig. A nemzedéki, a vérségi rendet, az elválasztó évtizedek távolságát átlépve, most hitben társként, testvérként lépnek az egy családban az előttük járó nemzedékek mellé. A KONFIRMÁCIÓ A SZÜLŐK KONFIRMÁCIÓJA IS. Innen visszanézve nő igazán naggyá az a felelősség, amit magukra vállaltak. Azt hiszem senki nem képes igazán felmérni a keresztelőkútnál, gyermeke életútjának elején az önként elvállalt szolgálat teljes súlyát. A keresztség igéje hitről és üdvösségről szólt. És mi vállaltuk az elképzelhetetlent, a tökéletesen soha meg nem valósíthatót. Azt tudniillik, hogy gyermekeinket hitben fogjuk nevelni, úgy szólunk és járunk előttük, hogy ők arra a hitre, amelynek áldása és ígérete az üdvösség, eljussanak, abban megerősödjenek, arról vallást tegyenek. Könnyeinkben benne kell hogy legyen a bűnbánat, megdöbbenés és hálaadás. Ebben a hallatlan nagy eseményben, amelynek következményei időben és térben, a konfirmandus életére, a kisebb és nagyobb közösségekre nézve kiszámíthatatlanok, nekünk szülőknek nagyon kevés a részünk. Az idő rohanásában, a szülői szeretet és jószándék egyoldalú megnyilatkozásai közben alig jutott idő arra, hogy vállalt kötelezettségünkből valamit megvalósítsunk. Még a szinte „tálcán felkínált” alkalmakkal is alig éltünk (gyermekbibliakörök, hittanórák, konfirmációi előkészítő alkalmak, egyházi sajtónk gyermekekhez szóló írásai). Türelmetlenségünk, fáradtságunk, a gyermekeink előtt is jólismert gyengéink, hitetlenségünknek és aggodalmaskodásunknak a mindennapi élet sodrában felbukkanó jelei, a mindennapi kenyérért vagy annál többért folytatott küzdelmünk közben kiderülő önzésünk, a gyülekezethez fűződő kapcsolatunk mulasztásai, az egyház életével kapcsolatos esetleg felelőtlen kritikus megjegyzéseinek hányszor jelenthettek gátat gyermekeink előtt hitbéli előrejutásukban, vagy takarták el előttük Isten igéjének igazságát. VALÓBAN' MEG KELL DÖBBENNÜNK és hálát kell adnunk azért, hogy gyermekeink mégis odakerülnek a konfirmációi oltár elé. Ilyenkor felfoghatjuk annak igazságát, hogy nem a gyermek, de nem is a szülő, vagy a lelkész konfirmál, hanem maga az élő Isten. Mindannyiunkat ö erősít meg, tart meg és visz előbbre a hitben. Ószintén nyilatkozott meg az a kedves szülő, aki ezt mondta: konfirmandusokéval párhuzamosan nekünk is kellene előkészítő órákat tartani. Vagy egy másik: most érzem, mennyire tájékozatlan vagyok egyházunk mai élete és szolgálata felől. Folytathatnám tovább és kiegészíthetném azzal a képpel, amely a gyermekek által otthon felvetett egy-egy kérdésre adott válaszok zűrzavarából bontakozik ki. Pedig a konfirmandus mellé úgy kell odaszegődni, mint Fü- löp szegődött a gázai úton Kandaké komornyikja mellé: érted-e, amit olvasol? Ehhez pedig nekünk, szülőknek is tanulnunk kell. Sem frázisokkal, sem régi, alig visszarémlő válaszokkal, sem alkalmi véleménnyel, vagy homályos rébuszok- kal nem fizethetjük ki a komolyan érdeklődő fiatalt Válaszunk döntő lehet kibontakozó hite, élete, a gyülekezetben és a társadalomban követendő magatartására nézve. Aki pedig meg sem próbál konfirmáló gyermeke előtt járni, vagy vele járni az előkészítés útján, vajon mit vár ettől az eseménytől, és mit várhat utána? „Együtt.” Ez a kulcsszó, amikor a konfirmációi oltár felé közeledő két nemzedékre tekintünk. Együtt a konfirmandussal, együtt a gyülekezettel, együtt a számonkérő, de hűséges és kegyelmes Istennel. HA RÁDÖBBENTÜNK ARRA, hogy Isten konfirmál és mi csak gyarló eszközök vagyunk a kezében, megértjük a hála kötelezését is. Ez a hála részben sok mindent kipótolhat a korábbi mulasztásokból. Komolyabb páldaadásra, hűségesebb melléállásra, becsületesebb tájékozódásra késztethet. És még egy aktuális feladat megoldásában segíthet Ez az ajándékozás. A konfirmációi ajándékozás szoros összefüggésben van a ke- resztségkor vállalt kötelezettségünkkel: vállaljuk, mint szülők, hogy gyermekünket evangélikus egyházunk segítségével a keresztyén hitben fogjuk nevelni. Ennek pedig változatlanul elsőrendű „eszközei”: az Isten igéjét magában foglaló Szentírás, az egyház kétezer esztendős és ma érvényes bizonyságtételét tükröző énekeskönyv, az Isten és ember kapcsolatát segítő imakönyvek, a felvilágosító és hitben erősítő sajtókiadványok. Az óra, a lánc és a többi ékszer természetesen lehet kedves és becses „kísérőgyűrű”. De ha a kettő felcserélődik, valami hiba van ajándékozó szeretetünkben. Nem fogtuk fel teljességében: ki és mit ajándékoz a konfirmációban. A kiperdülő könnyek legyenek fldott harmattá a növekedő vetésen, hogy Isten kegyelme újabb és újabb nemzedékeket állíthasson hitben és szolgálatban egymás mellé a konfirmációi oltárok előtt Mezősi C 'örgy MAGYAR TANULMÁNY KÜLFÖLDI FOLYÓIRATBAN Közös céllal Skandináviában Néhány kérdés D. Káldy Zoltán püspökhöz — Lapunfe hírül adta, hogy D. Káldy Zoltán püspök a Bé- ke-világtanács kérésére és a Magyar Országos Béketanács megbízása alapján március 20—31 között egy háromtagú delegáció tagjaként látogatást tett három skandináv fővárosban: Stockholmban, Koppenhágában és Oslóban. Erről a kőrútról kérdeztük a püspököt Kik voltak a delegáció tagjai? Milyen alapon került a Püspök úr a delegációba? A delegációt a Béke-világ- tanács Helsinkiben székelő titkársága küldte ki a három skandináv országba. Engem „kölcsön kértek” a Magyar Béketanácstól, márcsak azon az alapon is, hogy tagja vagyok a Béke-vüágtanácsnak. A delegáció vezetője Jean Schaefer, a legnagyobb francia szakszervezet (CGT) vezetőségi tagja volt. A második tag a helsinki titkárságtól jött Jerzy Markiewicz személyében, aki egyébként lengyel nemzetiségű. Számomra mindig öröm, ha együtt munkálkodhatok különböző világi szervezetek képviselőivel, világi békemozgalmak embereivel. Ilyen alkalmakon tudom egészen világossá tenni, hogy a béke és a népek békés együttélése csak közös erőfeszítések révén érhető el. Egyházi és nem-egyházi békemunkának együtt kell haladnia. Magam semmiképpen • sem tudom elfogadni a kiemelt „egyházi békeprogram”-ot — különösen akkor nem, ha azt egyesek a világi békeprogramok fölé akarják helyezni vagy éppenséggel azt mint „egyedüli helyes békeprogram”-ot kizáró- lagosítják. Az egyház nem monopolizálhatja a békemunkát. Az az 1 milliárd keresztyén ember, aki az öt világrészben él, nem képes saját maga megteremteni a békés világot, össze kell fogni tehát azzal a másik 2,5 milliárd emberrel, akik az egyházon kívül vannak. Ez volt az elvi alapja annak, hogy ebben a delegációban részt vettem. Mi volt a delegáció útjának célja? Több célt tartottunk szem előtt. Egyik legfontosabbnak tekintettük az összeurópai biztonsági konferencia összehívásának segítését. Bármennyire is igaz, hogy az Európai Biztonsági Konferencia létrejötte elsősorban az európai kormányokon múlik, de az is igaz, hogy nemcsak a kormányokra, hanem annak a 30 országnak a népére is tartozik, amelyek Európában élnek. A béke és ezen belül az európai biztonság a dolgozó emberek, a családok, apák és anyák és az ifjúság ügye. Igyekeztünk úgy tanácsolni a három skandináv állam békemozgalmait, különböző haladó irányú csoportjait, hogy a tömegek között fáradozzanak az európai biztonsági konferencia népszerűsítéséért. A másik cél a Béke-világ- tanács május 13—16 között Budapesten rendezendő közgyűlésének előkészítése, arra való hívogatás volt. Az öt világrészből mintegy 700 vendéget vár Budapest. Fontos, hogy a vendégek között ott legyenek a svédek, dánok és norvégok is, hiszen a skandináv népeknek igen jelentős szerep jut az európai népek békés együttélésének kimunkálásában. Az a nagyon megtisztelő szolgálatom volt, hogy a magyar társadalom — tehát a házigazda — nevében én végezhettem ezt a hívogatást és ismertethettem a budapesti közgyűlés programját. Közben felelhettem számos kérdésre is, melyeket népünk életével és fejlődésével kapcsolatban tettek fel. Az is célunk volt, hogy a különböző békeerőket — amelyek sokszor igen lazán fűződnek egymáshoz — közös munkára serkentsük. Milyen alkalmak adódtak e célok ismertetésére? Vecsés Sorozatunk kezdetén a háború utáni első létesítményt, a vecsási fatemplomot mutattuk be. Nem sokkal előbb két riportot is közöltünk Vecséssel kapcsolatban. Akkor ígértük, hogy új templomaink ismertetésének sorát a vecsási megépült új templommal zárjuk. Amikor sorozatunk indult, akkor tették le a németek által felrobbantott vecsási templomunk helyén az újnak az alapjait Most, egy esztendő után, örömmel adunk hírt arról, hogy áll az új épület. Vakolása és berendezése hiányzik még. Annak elkészülte után, szeptemberre tervezik a felszentelést. A dr. Kotsis Iván építész- mérnök által tervezett épület belterjes gyülekezeti életre mutat. Arányos kis templomkom- binát ez, amelyben a templomtérre rányitható a gyülekezeti terem, s az irodának is beillő sekrestye is helyet kapott benne. Tornyában már szól a három harang. A templomtér 80 ülőhelyes. Fűthető. A vecsési gyülekezetben 400 lélekkel számolnak. Az építésre 300 000 Ft-ot fordítottak, amelynek háromnegyed részét külső segítségből fedezték. A régi templom pusztulásának körülményei ezt ebben a kivételes esetben indokolttá is teszik. Sőt: jelképessé. Legjelentősebb összeget a Lutheránus Világszövetség juttatta.de jelentős adomány érkezett az NSZK egyházaitól is, s ez külön is szép gesztus. A Gyülekezeti Segély ide juttatta tavaly a nagy szeretetadományt, s jelentősen adakoztak a Pest megyei gyülekezetek is. A gyülekezet lelkésze Mar- schalkó Gyula. A három fővárosban kereken 30 összejövetelen és megbeszélésen vettünk részt. Nem nagy „népgyűlés’'-eken volt a hangsúly, hanem a kisebb csoportokban való nyílt beszélgetéseken. Felkerestük a különböző békemozgalmi csoportokat. Pl. Stockholmban a Békevilágtanáccsal kapcsolatot tartó békebizottságot, azután a Stockholmi Vietnami Konferencia vezetőségét, a Béke és Igazságszolgáltatás Bizottságot. Koppenhágában a Dán Békekonferenciát, a Dán Vietnami Bizottságot, a Dán Békemozgalmat, a Nemzetközi Fórumot stb. Oslóban a Nobel Intézetet, a Béke Bizottságot. Mind a három fővárosban jártunk a Parlament-ben és megbeszélést folytattunk a különböző pártok képviselőivel. Mindenütt tanácskoztunk a szakszervezetek képviselőivel. Miniszterekkel is volt alkal. műnk találkozni. Koppenhágában fogadott bennünket. K. Helveg Petersen a kulturális ügyek minisztere, továbbá Fog- Pedersen egyházügyi miniszter. Stockholmban Myrdal miniszterasszony vendégei lehettünk. A megbeszélések általában nagyon gyümölcsözőek voltak. A nyíltság jellemezte azokat. Sok kérdésben nagy volt az egyetértés partnereinkkel, néhány kérdésben eltérőek voltak a vélemények. A budapesti májusi béke közgyűlés iránt nagy tíz érdeklődés. Mit talált jellemzőnek a Püspök úr a három skandináv ország békemozgalmaiban? Elsősorban azt, hogy mind a három országban a konkrét békemunkára törekszenek a különböző mozgalmak. Vagyis nem arról beszélnek, hogy „szükség van a békére, mert ha háború lesz, Hirosimává lesz a világ” (erre azt mondják, hogy ezt már mindenki tudja), hanem azt vizsgálják, mit kell tenni, hogy ne legyen háború. E konkrét tettek területén nagyon sokan beszéltek arról, hogy sürgős és határozott lépéseket kell tenni a leszerelésért, a kémiai és biológiai fegyverek, az atomfegyverek betiltásáért. Általában a katonai megoldások elvetését igen erősen igénylik. Igen nagy visszhangot váltott ki Kádár János interjúja, amelyet legutoljára egy amerikai újságírónak adott, s amelyben hangsúlyozta, hogy a nagyhatalmak mellett van szerepe és felelőssége a kis népeknek is. Egyre inkább érzik a skandináv népek, hogy nekik is bátrabb szolgálatokat kellene váL lalni Európa biztonságáért és több más nemzetközi ügyben. Különösen is Koppenhágában hangsúlyozták a munkásság képviselői, hogy a béke ügye „nemcsak híres emberek, tudósok és neves politikusok ügye, hanem mindenek}elett a munkásság, a dolgozó emberek ügye”. Ugyanezek a munkások azt is kijelentették, hogy ők „a békéért való küzdelmet összekapcsolják a kapitalizmussal szembeni harccal”. Véleményük szerint a kettőt nem lehet egymástól elválasztani. Találkozott-e Püspök űr egyházi személyekkel és csoportokkal is? Noha elutazásom előtt nem tudtam értesítést küldeni egyházi személyeknek érkezésemről, mégis volt alkalmam né- hánnyal találkozni. Koppenhágában Fog-Pedersen egyházügyi miniszter nagyon melegen fogadott a hivatalában, majd ebédet adott a Parlamentben, melyen részt vett Borge Dideriksen, a Teológiai Fakultás újszövetségi profesz- szora, Zeuthen Mogens lelkész és mások. (Sajnos Westergaard Madsen püspök hosszabb szabadságát töltötte vidéken.) Zeuthen Mogens lelkész delegációnkat vendégül látta lakásán, ahol jelen volt az egyházi békebizottság több tagja, köztük Jens Bröndurri egyetemi lelkész. Oslóban — ahol először voltam — igen kedvesen fogadott Fredrik Knudsen dómprépost, továbbá Birger Mathiesen a Norvég Biblia Társulat főtitkára, Seim lelkész, aki az egész országra kiterjedő Vasárnapi Iskolai Munka igazgatója, Forbeck lelkész. Találkoztam Ingvar Haddal szerkesztővel, aki a VART LAND című lap munkatársa. Ö volt az, aki a lapban részletesen közölte a Nobel Intézetben tartott előadásomat: „Keresztyének szerepe és a béke”. Meglátogattam hivatalában Terray László lelkészt, missziói igazgatót, az ŰTI- TÁRS című magyar egyházi lap főszerkesztőjét. Beszélhettem Sigur Aske igazgatóval, a Lutheránus Világszövetség Add’sz-Abebában működő rádióállomásának vezetőjével. A stockholmi igen sűrű program miatt nem tudtam megkeresni ottani barátainkat. Mindent összevéve igen hasznos és nagyon tanulságos volt ez a skandináviai út — fejezte be kérdéseinkre adott válaszát D. Káldy Zoltán püspök. MAGYAR VENDÉGELŐ ADÁS A KOPPENHÁGAI EGYETEM EVANGÉLIKUS TEOLÓGIAI KARÁN D. dr. Skydsgaard professzor, aki ősszel egyházunk vendégeként Magyarországon járt és előadást is tartott Akadémiánkon, a koppenhágai egyetem ökumenikus Intézete nevében meghívta dr. Nagy Gyula professzort, Teológiai Akadémiánk ez évi dékánját, hogy a nybor- gi európai egyházi nagygyűlést megelőzően, április 23-án tartson vendégprofesszori előadást a dán teológiai fakultáA Keresztyén Bél ' _,nferen- cia Munkabizottságának legutóbbi határozata értelmében az 5 állandó bizottság vezetői 'rtekezletet tartanak Moszkvában április 22—23-ár, N-ko<*im metropolita, a Mun: abizottság son. Az előadás témája „A dia- kónia mint keresztyén részvétel a szekuláris világ emberi fejlődésében”. Benne a magyar előadó egyházunk mai teológiájának fő szociáletikai irányvonalait — elsősorban a strukturális diakóniával és a tudatformálássál összefüggő etikai kérdéseket — kívánja ismertetni a koppenhágai evangélikus teológiai kar professzoraival és hallgatóival. KONZULTÁCIÓ MOSZKVÁBAN elnökének vezetésével. A moszkvai konzultáción magyar részről D. dr. Pálfy Miklós professzor, a Nemzetközi Kérdésekkel Foglalkozó Bizottság titkára vesz részt. dr. Fabiny Tibor egyháztörténész professzorunk tollából a mai magyar egyháztörténetírás kérdéseiről. A „Zeichen der Zeit” című kelet-berlini evangélikus folyóirat 1971. 2. számában hosz- szabb tanulmányt olvashatunk
