Evangélikus Élet, 1971 (36. évfolyam, 1-52. szám)

1971-02-28 / 9. szám

ÖRS Z Á G ŐSE VA N G ELI K U S H E TI LA P XXXVI. ÉVFOLYAM, 9. SZÄM 1971. február 28. Ára: 2,— Forint Invocavit E latin szó — invocavit — böjt első vasárnapján az isten­tisztelet kezdő zsoltár-igéjének első szava a Biblia latin nyelvű fordításában, s ősi időktől böjt első vasárnapjának elnevezése. A többi böjti vasárnapot is az istentiszteleti rend kezdő zsol­tár-igéjének első — latin nyelvű — szaváról nevezték el: re­miniscere, oculi, laetare, judica. „Segítségül hív engem, ezért meghallgatom őt; vele vagyok háborúságában”, így hangzik ez a névadó ige a 91. zsoltár 15. versében. Vagy a most készülő bibliafordítás próbaszövegé­ben: „Kiált hozzám, s én válaszolok neki; vele vagyok a szo- rongatásban.” EZ A MONDAT, S MÉG INKÁBB AZ EGÉSZ 91. ZSOL­TÁR, ha komolyan akarjuk venni, úgy érezzük kihívás, amely ellentmondásra és vitára késztet. Hiszen ebben a zsoltárban Isten oltalmáról van szó, amely úgy takar be minket, mint az anyamadár szárnya a fészkében kuporgó fiókáit. Arról beszél a zsoltáros, hogy Isten segítségére minden körülmények között és a legnehezebb helyzetben is számíthatunk. A veszedelem és a sorscsapás elkerüli házunkat, s szinte úgy járunk az élet­ben, mint akiket angyalkéz hordoz, hogy meg ne üssük lábun­kat az életút göröngyeiben. Csakugyan így van ez? Nem mond ennek ellent százszorosán és keserűen a mindennapi tapaszta­lat? Voltak ugyan bizonyára mindannyiunknak örvendetes és hálára indító tapasztalatai Isten valóban átélt, kézzelfogható segítségéről. Betegségben, életveszélyben, testi-lelki ínségben, anyagi szükségben. Amikor csakugyan átéltük a közmondás igazságát: ahol legnagyobb a veszedelem, ott közel Isten se­gítsége. Hans Habe-nak, a magyar származású neves írónak egyik magyarul is megjelent könyve ennek a zsoltárnak 7. verséből vette a címét: „Elesnek mellőled ezeren”. A könyv a szerző háborús élményeiről szól. Az író önmagára alkalmazta a zsol­tár-igét: ezren és tízezren elestek mellőle, bajtársai, sorstár­sai, ö maradt. Igaz, de mit mondjunk az elhullót tízezrekről? Mit mondhatunk szeretteiknek? Mit válaszolhatunk a kínzó és keserű miért-ekre, amikkel minden idők szenvedői és súj­tottat a sorssal, vagy Istennel perelnek? A Jáb kérdése ez, s ott ég és kiált ez a kérdés a zsoltár könyvnek szinte minden lapján, s ott éget a hívó ember szívében is minden átélt vagy csak látott szenvedés miatt. ERRE A KÉRDÉSRE, A SORSKÉRDÉSRE, az emberi létnek erre az alapkérdésére magában a zsoltárban és persze az egész Bibliában is megtalálhatjuk a választ. Aki a zsoltárt írta, az nagyon jól ismerte a valóságot, benne élt az élet „sűrűjében”, s azt éppen nem páholyból szemlélte. Ezt mutatják szemléle­tes képei is (a madarász kelepcéje, pusztító ragály, surrogó nyilak, oroszlánok és mérges kígyók), amikkel ezt az életva­lóságot, aminek részese, mejeleníti. S nem azt mondja, hogy Isten mindezekből kiemeli, mindezektől mentesíti, hanem azt, hogy mindezekben megtartja. Marad az ínség, a szorongatta- tás, a veszedelem, — de mindezekben vele van Isten. Istennek ez a jelenléte a segítség. Néha lehet, hogy csakugyan leveszi a terhet, meggyógyítja a betegséget. Néha, — de nem mindig. Sokszor csak erőt ad a teherhordáshoz, türelmet a betegség­hez, vigasztalást a bánatban. ” S ADDIG? ADDIG IMÁDKOZIK A ZSOLTÁROS. Kiált az 6 Istenéhez, „rajta csügg”, ahogy a 14. vers kifejezi. Egy élet­forma ez, egy életet meghatározó magatartás. Milyenek a mi imádságaink? Nem emlékeztetnek — a közismert példa sze­rint — a vásott utcagyerekre, aki becsenget valamely lakásba, s azután tovább áll, nem várva meg, kijö-e valaki? Csak röp- fohászaink vannak, — vagy ilyenek sem? Talán csak úgy tart­juk emlékezetünkben számon a „Jóistent”, mint a tűzoltók vagy a mentők telefonszámát; minden eshetőségre készen, re­mélhetőleg nem lesz rá szükség, de ha mégis, akkor... mit lehet tudni... bár „Isten ne adja”... Csak olyankor riadunk meg néha, ha megint kidőlt valaki mellőlünk, — a szomszéd talán, még két hete beszélgettünk, s most kórházban van... igen, rosszindulatú, Istenem, „hát ilyen hamar megvan a baj”? — „Miatyánk ki vagy a mennyekben... hogy is van tovább? — Talán az a másik, a gyerekkori: Én Istenem, jó Istenem, becsukódik...” „Segítségül hív engem, ezért meghallgatom őt”, — és: „Vele vagyok a szorongattatásban”. Igaz ez, lehet ezt remélni? — Ki kell próbálni, ez az egyetlen járható út. Út ez, amelyen járni kell, napról napra. S lassan, útközben válik valósággá: meg­mutatom neki szabadításomat. Ebből a zsoltárból idézett a Kísértő, amikor megkörnyékez­te Jézust a pusztában: Vesd le magad a templom tetejéről, hi­szen: „Angyalaidnak parancsol felőled ... kézen hordoznak, hogy meg ne üsd lábadat a kőben...” De Jézus elutasította a kísértést, nem tette próbára Isten hűségét. Elindult a kereszt útján, s végigjárta azt. Nem vette igénybe angyalseregek vé­delmét a Gecsemánén, s nem szállt le a keresztről. De az Atya vele volt. ,„Atyám, a te kezedbe adom telkemet”. Jézus igazán végigimádkozta — az egész életével — a 91. zsoltárt, őbenne igaz és érvényes ennek a zsoltárnak minden ígérete. ENNEK AZ ÍGÉRETNEK AZONBAN ELKÖTELEZÉSE IS VAN. A 91. zsoltár, úgy tűnik egyéni imádság. A valóságban a zsoltárok mindig az egész gyülekezet imádsága voltak. Meg kell tanulnunk ezt a zsoltárt is többes szám első személyben is imádkozni. Jézus is így tanított: Mi Atyánk... Sőt a ma gyülekezetének meg kell tanulni nemcsak másokért, hanem néha mások helyett is imádkozni. Kilépve saját életünk, s köz­vetlen környezetünk életének szűk köréből, távolabbra is te­kintve, észrevéve embereket szerte a világon, akik szenved­nek, ínségben, szorongattatásban vannak, oltalmat és szaba­dulást keresnek. „Segítségül hív engem, ezért meghallgatom öt”, — az az ígéret érvényes a másokért és a mások helyett mondott imádságra is. S EZ AZ IMÁDSÁG IS ELKÖTELEZ. Akiért, amiért imád­kozunk, nyilván nem közömbös nekünk. Érette magunk is megteszünk minden tőlünk telhetőt. A kettő mindig együtt jár: az imádság és a tett. Bonhoeffer, korunk nagy vértanú-teoló­gusa, a hitleri rémuralom áldozata figyelmeztet: az egyház mostani korszakában e kettő válik elháríthatatlan feladatunk­ká: a könyörgés és a jónak cselekvése. Istenhez való szüntelen kiáltás, segítségül hívása az élet, s a világ dolgaiban, — el nem feledve, hogy Isten sokszor rajtunk keresztül, általunk akar segíteni, Dr. Groó Gyula A Keresztyén Békekonferencia Nemzetközi Kérdésekkel Foglalkozó Bizottságának ülése A Keresztyén Békekonferen­cia Nemzetközi Kérdésekkel Foglalkozó Bizottsága az Orosz Ortodox Egyház meghívására 1971. február 3—5-ig a za- gorszki Szentháromság és Szent Szergej kolostorban (Szovjet­unió) tartotta rendes ülését Thomas Bangura lelkész, alel- nök (Sierra Leone) és D. dr. Pálfy Miklós professzor, titkár (Magyarország) vezetésével. A konferencia 28 résztvevőjét, akik négy világrész különböző keresztyén egyházait képvisel­ték és 12 országból és Nyugat- Berlinből jöttek, a Szent Szer­gej kolostor és a moszkvai Teo­lógiai Akadémia látta vendé­gül. Találkoztak a szerzetesek­kel, valamint az Akadémia ta­nári karával és hallgatóival. Részt vettek az Akadémia Szűz Mária Közbenjárása katedráli- sának istentiszteletén és azon a litánián is, amelyet Alexij, Moszkva és egész Oroszország elhunyt pátriárkájának sírjánál celebráltak. A Szentháromság­nak szentelt ősi orosz kolos­tor imádságos és békés légköre felbátorította a tanácskozás résztvevőit arra, hogy keressék a keresztyének és minden jó­akaraté ember együttműködé­sének módjait és formáit a bé­ke és a népek fejlődése szol­gálatában. A tanácskozás fő témája „Harc az imperializmus ellen, mint a KBK eredményes béketevékenységének lényeges feltétele” volt. A viták során megállapítot­ták, hogy a világ fejlődése ked­vező kilátásának megteremté­séhez le kell győzni az impe­rializmust, amely a nemzetközi feszültségek és válságok forrá­sa politikai, társadalmi és gaz­dasági téren és amely a fő aka­dályt jelenti az igazságos béke útján. E téma tekintetében a Bizottság megelégedéssel fo­gadta a D. dr. Pálfy Miklós professzor által elkészített té­teleket. A témák megvitatása során a következő kérdések ke­rültek megtárgyalásra: A je­lenlegi nemzetközi feszültség gócai, a fegyverkezési verseny, leszerelés és a fejlődő országok problémái. A bizottság megelé­gedéssel állapította meg, hogy a súlyosbodó imperialista poli­tika egyes esetei ellenére (a há­ború fokozása Indokínában, a folyamatos válság a Közel-Ke­leten, reakciós államcsínykísér­letek Latin-Amerikában és Af­rikában, fajüldöző és kolonia- lista rendszerek támogatása több nagyhatalom részéről) a világ egyre fokozódó nemzet­közi együttműködés jeleinek tanúja, mely együttműködés jótékony befolyást gyakorol a béke politikai kurzusára és a békés együttélésre. Jelentősnek látszik ebben a tekintetben, hogy érvénybe lépett az atom- sorompó-egyezmény, hogy Finnország kezdeményező lépé­seket tett az Európai Bizton­sági Konferencia megtartása érdekében, hogy aláírták a Né­met Szövetségi Köztársaság és a Szovjetunió, valamint a Né­met Szövetségi Köztársaság és Lengyelország közötti szerző­déseket, hogy az űrkutatásra nézve együttműködés jött létre Franciaország és a Szovjetunió között. A résztvevők hangsúlyozták az afrikai egység megerősödé­sének nagy fontosságát, ami Mint a madár odvába szál1 És megpihen kis fészkén, Mert vihartól és záportól Ott maradhat csak békén: Jó Istenem. így nekem is Te légy az én oltalmam, Bűnbocsátó kegyelmedben Leljem meg én nyugalmam. Ismeretlen szerző Nürnberg, 1616 319. énekünk 4. verse s? lek. Az imaház 1968 áprilisától novemberig épült 290 000 Ft-os költséggel, amelyből a gyüle­kezet 242 000 Ft-ot fizetett. Az imaházat Kvasz Pál békéscsa­bai építész tervezte, s 150 ülő­hely van benne. Havonta két alkalommal — a hónap első és harmadik va­sárnapján istentiszteletet, októ­bertől—márciusig minden hé­ten bibliaórát tartanak benne. A kis szórványgyülekezet most azzal a tervvel foglalko­zik, hogy kb. 25 000 Ft-os költ­séggel melléképületet épít az imaház mellé. segített véget vetni a nigériai polgárháborúnak is és megőriz­ni ennek az országnak az egy­ségét, amely hozzájárul az apartheid és a faji gyűlölködés eredményes elítéléséhez és szá­mos afrikai ország előrehala­dásához is. A résztvevők nagy megelége­déssel vették tudomásul a népi erők győzelmét Chilében és ab­ban reménykednek, hogy a ha­talmon lévő új kormány igazi emberi és szociális fejlődéshez, valamint a gazdasági függet­lenséghez vezetheti el ezt az országot. A Bizottság tagjai úgy vélik, hogy a nemzetközi együttmű­ködést aktívabbá kellene tenni olyan lényeges területeken, mint az ökológia, az egészség- ügyi szolgálatok, a külső űrku­tatás. A technikai fejlődést csak békés célokra, az embe­riség jólétére kellene felhasz­nálni. A zagorszki konferencia résztvevőinek meggyőződése, hogy a mi Urunk és Megvál­tónk, Jézus Krisztus evangéli­uma arra indítja a keresztyéne­ket, hogy minden lehetőt te­gyenek meg az összes népek közötti kölcsönös megértés és együttműködés kiépítésének bátorítására. A résztvevők a jóakaratű emberekkel együtt telve van­nak fájdalommal az amerikai katonai tevékenység újabb fo­kozása miatt Indokína orszá­gaiban, aminek eredményeként egyre nagyobb lesz ez orszá­gok népeinek szenvedése és egyre inkább eltolódik a kon­fliktus politikai rendezése ezen a területen. Az emberi környe­zetet elpusztító amerikai vegyi fegyverek következtében foko­zódik ez a szenvedés. A KBK résztvevőinek szent kötelessé­gük, hogy a legmesszebbmenő támogatásban részesítsék Indo­kína népeit a szabadság és füg­getlenség feltételei mellett va­ló békés életre irányuló törek­vésükben, miután kivonták az USA katonai erőit területükrőL A Bizottság tagjait aggoda­lommal tölti el az egyre tartó fegyverszállítás a Dél-afrikai Köztársaság fajüldöző rendsze­re számára, mivel ezeket a fegyvereket feltétlenül az apartheidtől szenvedő bennszü­lött lakosság ellen fogják fel­használni. Ez az aggodalom a közvélemény riasztására indít, hogy vessenek véget az ilyen lépéseknek. Az egyre tartó közel-keleti válságra tekintettel a résztve­vők újból megerősítették azt a meggyőződésüket; hogy a je­lenlegi konfliktust csak úgy le­het rendezni, ha az érdekelt felek kitartóan ragaszkodnak az ENSZ Biztonsági Tanácsa 1967. november 22-i határozatához, amit nagy mértékben ösztönöz­het a Jarring-misszió. Isten iránti hálával az ülé­sek idején megtapasztalt ke­resztyén közösségért, a Bizott­ság tagjai az 1971 októberében tartandó IV. Keresztyén Béke- világgyűlésnek szentelték erő­feszítéseikét. A Világgyűlésre való előkészületként a résztve­vők egy idevonatkozó jelen­tést terjesztenek a KBK Mun­kabizottsága elé. A Bizottság ülése után, Nyikogyim leningrádi és nov- gorodi metropolita, az Egyházi Külügyi Hivatal vezetője, fo­gadást adott Moszkvában a résztvevők tiszteletére, ame­lyen a főváros vallási és köz­életi köreinek képviselői is je­len voltak. A Mindenható Űr őrizze az ő világát békében, nyugalom­ban és megegyező véleményr ben, szeretetet és igazságot gya­korolva a földön, megerősítve az emberek jóakaratát, céloz­ván üdvösségüket és tökélete­sedésüket. Valamennyi keresztyén összefogása a békéért! EGY LÉPÉST jelent e nagy cél felé a Keresztyén Békekon­ferencia konzultációja római katolikusokkal, amelyet február 1—2-án rendezett Prágában. A lapunk múlt számában közölt hivatalos kommüniké szándé­kosan tartózkodó hangú beszá­molója is érzékelteti azt a köz­vetlen, őszinte légkört, amely­ben a 35 római katolikus részt­vevő találkozott a KBK 15 régi munkásával. A felekezeti különbségek természetesen ki­ütköztek nemcsak a teológiai érvelés módjában, hanem még a szóhasználatban is, és máris megmutatkozott, hogy a KBK- nak fokozott mértékben kell hozzászoknia a teológiai plura­litás és többszínűség megérté­séhez és tiszteletben tartásához. Viszont annál világosabban bontakozott ki az a kettős egyetértésünk is, hogy közös alapunk Jézus Krisztus és kö­zös célunk az emberiség békéje, és hogy nem engedhetünk an­nak a kísértésnek, hogy dogma­tikai dialógusok elfedjék ezt a közös célt és felelősséget. MAGYAR szempontból jelen­tősnek tartjuk, hogy Magyaror­szágról egy héttagú — vala­mennyi között a legszámosabb — római katolikus csoport je­lent meg dr. Bánk József me­gyéspüspök vezetésével. Öröm­mel hallgattuk üdvözlő beszé­dét, amelyben kifejtette, hogy kettős indítéka van részvételé­nek. Egyrészt meggyőződése az, hogy az emberiség békéje a legfőbb földi jó, amelyért min­den keresztyénnek harcolnia kell Krisztus követésében. Más­részt reméli, hogy az emberi­ség közös ügyének szolgálata szélesítheti egyházaink ökume­nikus kapcsolatait. Lehetetlen ki nem hallani ebből a tartal­mi egyezést egyházunknak az Egyházi Törvényekbe foglalt Ünnepélyes Nyilatkozatával, amely szerint egyházunk „az emberiség közös javát és bé­kéjét munkáló egyházi törek­vésekben azzal a meggyőző­déssel vesz részt, hogy az egy­házak az egész világért végzett diakóniai szolgálattal járnak az egy Ür Jézus Krisztus nyo­mában, és így kerülhetnek kö­zelebb egymáshoz”. REMÉLJÜK mi is, hogy en­nek a kezdeményezésnek ebben a szellemben lesz folytatása, és a béke szolgálatát, amelyet ed­dig párhuzamosan, de külön végeztünk, ezután együtt és hathatósabban végezhetjük egyházainkban népünk és az emberiség javára. Dr. Pröhlc Károly LAIKUS PRÉDIKÁTOROK AZ NDK-BAN A Német Demokratikus Köz- házban jelenleg 275 ezer a hí- társaság anhalti tartományi vek száma, 99 lelkészük van, egyházában majd minden ti- de 36 lelkészi állás betöltetlen zedik istentiszteletet laikus lelkészhiány miatt. (Junge Kirr prédikátorok tartanak, Az egy- ehe) A kis szórványgyülekezet a Békéscsabai gyülekezethez tar­tozik. Lélekszáma kb. 500 lé-

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom