Evangélikus Élet, 1971 (36. évfolyam, 1-52. szám)

1971-02-21 / 8. szám

Azonos szinten „Isten, hálát adok neked, hogy nem vagyok olyan mint a többi ember.., Isten, légy irgalmas hozzám, bű­nöshöz” (Lk. 18, 9—14) Kissé próbáljuk tárgyilagosabban nézni a kél szereplőt! Egy ember hálás örömmel lép Isten elé, hogy segítségével komolyabban nem hágta át parancsait. Jo ez? Követendő pél­da! — A törvény évenként kíván meg egy böjti napot, — ez az ember hetenként kétszer böjtöl. Ez nemcsak azt jelentette, hogy napkeltétől napnyugtáig nem evett, — de nem ivott egy korty italt sem, ami Kelet forróságában óriási önmegzabolázás volt. A mi mértéket nem ismerő, testi vágyakat szabadjára engedő világunk tanulhatna ettől az embertől. — És még egy: tizedet ad mindenből Isten dolgaira. Mutatja, mennyire Isten kezéből tudja fogadni minden bevételét. Mindezeket Isten iránti hálával mondja el. Jézus hallgatói nem érezték, hogy a farizeus ellen­szenves ember. A vámszedőt viszont elég sötét alaknak ismerték, összedolgo­zott a római megszállókkal, kihasználta a helyzetet embertársai kárára. Sok-sok csalással saját zsebére tevékenykedett. Az adót úgy hajtotta be a szegényektől, hogy ő maga is jól keressen azok könnyein. Egy fokon emlegették a rablókkal a vámszedőket. Nem követendő példa! Ha tehát ez az ember hátul állt meg, szemét sem merte felemelni — érthető volt ez Jézus hallgatóinak. Amivel mégis fejetetejére állította az egészet Jézus, az a tör­ténet vége. A vámszedőről mondja, hogy megigazulva ment haza, s nem erről a jó emberről. Miért? Egy mondat-töredékre nem néztünk a farizeus imájában, — minden tárgyilagosságunk ellenére. S ez így hangzik: „nem va­gyok olyan, mint a többi ember, mint ez a vámszedő is”. Ezt az embert a vallásossága elvitte az emberektől, felső lépcső­fokokra emelte. Teljesen hibás alapállás. Ha a vallásosságom az emberektől elvisz, ha ítélkezővé tesz — nem jó! Egy család­ban pokol az olyan szülő, hitves, aki kegyessége miatt, vagy felmutatható jótettei miatt felniről beszél, fejekre olvas, az igét nem evangéliumként, hanem husángként használja. A vallás nem lépcső, hanem út az emberekhez. Jézus nem lépcsőre állt, hanem besorolta magát a Keresztelő János felé tartó bűnbánó emberek közé. Most is — hiszen abból adódott a példázat elmondása — könyöke összeér az asztalnál a vámsze­dővel. Bár fizikailag a keresztfán „feljebb” volt, de mégis egé­szen egy síkon, azonos a bűnösökkel. Magasabb lépcsőfokról nem lehet hívni a jóra. Csak a mellénk álló szeretet tud hatni ránk. Tegyük a jót, mint a farizeus — de lépjünk egyre közelebb az emberekhez. Ne tegyünk úgy, mint a vámszedő élt — de min­dennap onnan kapjuk az erői, hogy bűnbánattal megfogozunk isten irgalmában. Ebből a csendből, Előled, vigyél közelebb, Uram az emberek­hez, Olyan jó bocsánatodból szeretetben élni! Ments meg a kevélységtől. Elhízott önhittségtől, fi Uram, híveidet; f Ints, hogy sokkal tartozunk. Méltatlan szolgák vagyunk, Ö, adj alázatos szívet. (459. öl Görög Tibor készülő áhílatos könyvéből Gyakorlati humanizmus CfoeMnefáe/CneÁ? Csak egy szót H. L. budapesti olvasónk ke­lésére közöljük, hogy a „Sze­relem, házasság, család” rovat­ban az alábbi témákkal szeret­nénk foglalkozni a már megje­lent cikkeken túl: A szex-hullám. — A jegyes­ség aranykora. — Anyakönyvi hivatal és esküvői oltár. — Szerelem és szeretet a házas­ságban. — A házasélet krízisei. — Mit tartunk a válásról? — A gyermekáldás öröme és fe­lelőssége. — A keletkező élet védelme. — Hogyan neveljük fel gyermekeinket? — Házas­ság nélkül? — Elferdült utak. — Holtomiglan — holtodiglan. A fenti felsorolás természe­sen nem sorrendet jelent, csak a témaköröket ismertettük. Izgalmas, gyakorlati, való­ban minden embert érdeklő kérdés ma a fővárosban a lakáskérdés. Érdekli a fiata­lokat, akik otthont akarnak alapítani, érdekli a birtokon belül levőket, régi és új ház­ban lakókat, társbérlőket, al­bérlőket, öregeket, nyugdíja­sokat. Nem csoda hát, ha a január 29-i új, lakásügyi jogszabályokat ismertető saj­tótájékoztatót, amelyet Bon- dor József építésügyi minisz­ter tartott, oly nagy figyelem kísérte. A két alkalommal el­hangzott tv-interjú, a napi­lapok részletekbe menő elem­zése. a sok-sok beérkezett kérdés és vélemény mutatja, hogy valóban kulcskérdésről van szó. Mi itt nem mehetünk rész­letekbe, de úgy érezzük szőtt lanul sem hagyhatjuk az új rendelkezéseket. Ügy érezzük, ezeknek a rendelkezéseknek alaphangja és alapiránya na­gyon jó. Amit kifejeznek, azt így is nevezhetjük: gyakorlati humanizmus. Elsősorban az embert, az embereket veszik figyelembe. Akik hároméves munkával e rendeleteket elő­készítették, nagyon embersé­ges munkát végeztek. A mo­dern haladás iránya kétség­telenül az emberkérdés kö­zéppontba állítása. Ebből a szempontból nincs semleges rendelet, minden rendelet olyan, hogy az embereknek vagy jó, vagy rassz, vagy gá­tolja, vagy szolgálja az em­beri életet. Ezek az új la­kásrendelkezések föltétlenül szolgálják, segítik az életet és mozgósítanak a jóra — ezért erkölcsileg magasra értékel­jük. A rendelkezés értelmében újra ki kell vizsgálni minden lakásügyet. Reményük lehet azoknak, akiknek ügye évek óta egy helyben topogott. A jövőben tilos lakást társ­bérletként kiutalni. Pestiek tudják, mennyi áldatlan hely­zetet, veszekedést, temérdek szenvedést jelentett a társbér­let a legtöbb helyen, örül­nek hát egy ilyen új rendel­kezésnek. A rendelkezések új lakás építésére irányuló rész­letei új utat nyithatnak fia­taloknak, akik már-már sakk­matt helyzetben voltak, most valósabb lehet a reményük, hogy a közeljövőben kedvező feltételekkel lakáshoz juthat­nak. Jelentős, hogy a rendel­kezés személyenként veszi fi­gyelembe a bérlőket, külön kategóriába osztja a nyugdí­jasokat, fizetésből élő kereső­ket, csökkent munkaképessé­gűeket, keresőképteleneket. Ilyen emberséges méltányoló« valóban ismeretlen kapitalista országokban lakás ügyekben s ezt az emberrel törődést ta­nítani lehetne Európa-szerte. zsúfolt fővárosokban! Új lakások építésénél és elnyerésénél döntő szempont­tá válhat a családalapítás, gyermekvállalás. Ez egészen új és a mi körülményeinket ismerve, rendkívül hasznos és fontos intézkedés. A sajtótájékoztatón józan. reális hangon jelentette ki a miniszter: a lakáshelyzet meg­változása csak a lakásépítés növelésétől várható. 19Y5-ig még 400 000 új lakás épül az országban, az utolsó évtized­ben felépített 610 000 lakás után. Felszólított mindenkit, hogy vegyen részt a maga he­lyén a lakáskérdés megol­dása érdekében. Részt vál­lalni és nemcsak szemlélődni, terhet vállalni, nemcsak bí­rálni ! Egy rendelkezés nem oldja meg önmagában az élet prob­lémáit, de rendet teremthet és mozgósíthat az élet irányá­ban. Az az egyház, amely benne él a mai világban, csak örömét fejezheti ki az ilyen jellegű rendelkezések láttán. Mi, keresztyén emberek, a szavak mögött már rendezet­tebb otthonokat, kulturáltabb lakásviszonyokat, gyermekek kacagását, édesanyák moso­lyát reméljük. Mi is érezzük és vállaljuk a társadalom iránti belső erkölcsi elkötele­zettségünket. Együtt akarunk dolgozni és örülni mindazok­kal, akik így, ilyen konkréten szeretik az embert. Tudjuk, nem mindegy, milyen ottho­nokból indulnak munkára az emberek. Mi is azt szeretnénk, hogy emberhez méltó lakások­ban, boldog családok éljenek, otthonokban, ahol közösségi emberekké formálódnak gyer­mekeink. ahonnan felfrissül­ve térhetnek munkájukba a felnőttek. Minden romantikus túlzás nélkül nagyon becsül­jük a társadalom emberfor­máló műhelyét, a családi otthont. Ez a rendelkezés­sorozat pedig éppen ezt a célt szolgálja. Beletartozik azokba1 a jó rendelkezésekbe, ame­lyek a betegellátás javításá­val, édesanyák megbecsülésé­vel, sokgyermekes családok élete könnyítésével foglalkoz­nak. . A 26 éve még romos, két­harmad részében elpusztult Budapest két és fél évtized alatt nemcsak újjáépült, ha­nem megkétszerezte lakóinak számát, most döntő lépést tesz abban az irányban, hogy az itt lakóknak egyik nehéz gondja megoldódjék. Tudjuk, hogy rengeteg' munka, részle­tekbe menő vita, sok lakás­igénylés, elosztás, bírálat, lak­bérkiszámítás, hozzájárulás- megállapítás stb. következik még ezután, mégis a legdön­tőbb már megszületett: a jó irány, amit mindvégig tar­tani kell — a rendelkezések gyakorlati humanizmusa. Dr. Hafenscher Károly AZ EGYHÁZAK VILÁGTANÁCSA VÉGREHAJTÓ BIZOTTSÁGA januári Addis Abeba-i ülésén elfogadta a bolgár ortodox egy­ház meghívását és legközeleb­bi. szeptemberi ülését Bulgá­riában tartja. (ÖPD) „Pénz beszel, kutya ugat” — szokták mondani. Van benne valami. De néha a pénz is csak kutyát ér. Például amikor élet és halál kérdéséről van szó. Most egy olyan emberről ol­vasol majd, aki ezt mélyen át- érezte. Nevét nem ismerjük, de tud­juk róla, hogy Jézus idejében élt. Katona volt. Magas tisztsé­get, századosi rangot ért el. Nagy fegyelmet tartott katonái között. Csak egy szót kellett szólnia, máris engedelmesked­tek. Nem volt vallásos ember. Nem ismerte a Bibliát, mint ahogy jól ismerték az Ószö­vetséget Jézus idejében az írástudók és a farizeusok. A római császár küldte Palesz­tinába, Zsidóországba szolgá­latra. Istenről alig tudott vala­mit, mégis megértéssel tekin­tett a zsidókra, noha azok szá­mára nagyon idegenek voltak. Még imaházat, zsinagógát is építtetett számukra. Ennek a kőépületnek a romjait nemré­gen ásták ki. Kapernaumnak hívták a vá­rost, ahol ez a százados élt. Jé­zus kedves városa volt. Sok­szor járt Jézus Kapernaum- ban. Tanított, betegeket gyó­gyított. Ismerték. A Genezáret tó partján féküdt ez a város. Megtalálhatod a térképen. Ez a tó kisebb a Balatonnál, de mélyebb. Sokban hasonlít rá mégis. Halban gazdag. Hegyek veszik körül. Gyakran korbá­csolja fel tükrét vihar. Volt a századosnak egy fia­tal szolgája. Megbetegedett. Mozdulni se' tudott. Csak fe­küdt az ágyban gutaütötten. Abban az időben nem sokat törődtek a rabszolgákkal. A százados másképp viselkedett. Sajnálta. Félt, hogy fiatalon kell meghalnia. Mindent meg­próbált. A pénz se segített. Jézust nem ismerte a száza­dos, de hallott róla. Elhatároz- ta, hogy felkeresi. Ez nem volt számára könnyű dolog. Mit szólnak majd ismerősei, a töb­bi katonák? És mit szól Jézus? Hiszen ő nem vallásos ember. Római katonatiszt. De nem magával törődött. Szerette be­teg szolgáját és ezért legyőzte kétségeit. Felkereste tehát Jézust. Szemtől szemben álltak: a ka­tona és Jézus, a nagy hatalmú százados és a szegény vándor, a pogány római és Isten Fia. így szólt Jézushoz: „Uram, az én szolgám otthon gutaütötten fekszik és nagy kínokat szen­ved ...” Ezt a pár szót úgy mondta el, mint aki először imádkozik saját szavaival. Csak elmondta, mi a baj, és nem tudta folytatni. Jézus azonban bele lát szivünk mé­lyébe. Tudja mire van szüksé­günk. Azonnal válaszolt: „El­megyek és meggyógyítom őt." A kemény, büszke római ka­tonát félelem fogta el. De bol­dog félelem. Szíve mélyéig érezte, hogy Jézus mennyire más mint ő. Nemcsak Jézus szeretetét érezte át, hanem Jé­zus hatalmát is. Ezért így szólt hozzá: „Uram nem vagyok én arra méltó, hogy hajlékomba jöjj. Szólj csak egy szót. és meggyógyul az én szolgám.” Figyeld! Egy szó Jézus szájá­ból többet jelent neki, mintha más egy egész könyvre valót mondana. Meg is magyarázta mindjárt, miért elég neki egy szó Jézus szájából. Hasonlatot mondott. Nekem is vannak alárendelt szolgáim. Ha az egyiknek azt mondom: menj! elmegy; ha a másiknak: jöjj! idejön és ha szólok: tedd ezt! megteszi. Ezzel azt akarta mondani: Jézus, a te beszéded nem üres beszéd; a te szavad hatalom. Boldog az az ember, aki csak egy szót is kap tőled. Mindez az utcán történt. Sok ember állt Jézus és a százados körül. Jézus a százados szaván nagyon elcsodálkozott és örült. Azon csodálkozott, hogy ennek a századosnak a kérése igazi imádság volt; tele bizalommal, alázattal és hittel. Ezt meg is mondta a körülötte ácsorgó embereknek: „Bizony mondom nektek, ilyen hitet Izrael népe között, vallásos emberek kö­zött se láttam.” Azután oda­fordult a századoshoz és így szólt: „Eredj el és legyen ne­ked a te hited szerint” — És a .százados szolgája még abban az órában megg3'ógyult. Mire tanít a kapernaumi százados? 1. Könnyebben ta­lálsz oda Jézushoz, ha nem foglalkozol annyit magaddal, ha többet törődsz azokkal, akiken segítened kell. 2. Aki­ket igazán szeretünk, azoknak minden gondját, baját elmond­juk Jézusnak. Röviden: azokért imádkozunk, 3. Jézus szava ha­talom: gyógyít, megaláz, fel­emel, megszomorít és megvi­gasztal. Hit nélkül lehetetlen néki tetszeni. Pályázati felhívás A csikóstöttösi (Baranya m.) Evangélikus Egyházközség lelké- szi állása megüresedett. A Déli Evangélikus Egyházkerület Püs­pöki Hivatala kéri azokat a segédlelkészeket és lelkészeket, akik szeretnék az állást elnyerni, hogy kérésükkel forduljanak az egy­házkerület püspökéhez. A díjlevélben biztosított lelkészi jövede­lem megfelel a lelkészi fizetések országos átlagának. A jelentkezés határideje: 1971. március 15. iimiHHiriHiiHimittimtiHimiiuHitiiHiNiHmHMMHUiiiKiiiHiHmiHiHmiiiiimiiiiiiiiiiiiimmiiiiiuiiimimiHHHiiHmiiw A TETEMREHtVÁST, Arany János neveze­tes versét, mindnyájan ismerjük. A nemzeti költészet egy része, mely velünk tart az isko­la óta, minden sorát betéve tudjuk, tudatunk magyar képe és szólama, hasonló versekkel együtt. Most derült ki, a televízió képernyője előtt, a kicsoda-micsoda faggatásánál, egy gimnazista lány őszinte szavaiból, hogy ifjú­ságunk ezt az Arany-verset már nem ismeri, mert nem tanulja. Nincs benne a magyar órák tananyagában, mint egy hivatalos jelentés pár napra rá az újságokban jelezte. A kislány az egész magyar nyelvterület füle hallatára és szeme láttára megvallotta, hogy tudatából hiányzik egy Arany-vers. De ez a vers nem egy az ezernyi közül, hanem a megtartó szó­zene fontos része, melynek elmaradása egy kocka kiesését jelenti a tudatból, vagyis jelzi a nemzeti tudat összezsugorodását. így támad nemzedéki különbség fiatalok és öregek kö­zött, holott éppen az iskola hivatása, hogy ez a nemzedéki tudat-kiesés soha be ne követ­kezzék. Arany balladái száz év óta nemzedéki kötőanyagot jelentenek a magyaroknak. Arany nemzetünk egyik legnagyobb költője, amit mond, alkalom arra, hogy megszólaljon a nem­zeti múlt, sűrítve, töményen, tovább gombo­lyít hatóan, Társadalmunk jelleme és hitele lappang Arany drámai verseiben, ez maga az anyanyelv, vagyis maga a nemzet. A Tetemrehívás egész képsor, egy feudális világ sötétvérű képeinek sora, hiedelmes vi­lág, drámai szerepek, zaklatott idegek öngyil­kos mozdulata s a tébolyba zuhanó szerelem. Történelmi monográfiát nehezebben olvas el az iskolás gyermek, ezt a balladát könnyen átveheti s ízeivel, légkörével ugyanannyit kap örökségbe, mint egy monográfiával. A vers, ha igazi, mélyen emlékezetünkbe vésődik, sza­vai varázsával, a rímek összecsengésével. A nagy költemény nem kopik el, idézhetik akár­hogy Kund Abigélt és Bárczi Benőt, klasszikus T *P PP I ' 1 unodesek írásmű, a zene tisztaságával zengő, tökéletes és zárt. A nemzet nem mondhat le a tudat- részről, melyet hasonló tudat-kiesés követhet, úgyis szűkül a természettudományok föllendü­lésével s a műszaki műveltség vezető szerepé­vel iskoláinkban a humánum ihlető szépsége. Matematikai képlettel, a motorok alkatrészei­nek pontos ismeretével civilizációt fogunk ösz- sze, az Arany-vers a közösségi tudat erejével tart fenn egy életen át. önismeretünk egy ré­sze él benne, bármikor idézzük, érezzük, hogy mi is megszólalunk a verssorokban, önarcké­pet élünk át. Ha az iskola nem vállalja, vál­lalja el a családi kör, olvassa fel este az anya az Arany-verset. Aki hallgat az anyai szóra, éppúgy átveszi a verset, mint az anyai dalt. A SZÉPSÉG legszembetűnőbb jele a harmo­nia. Képen például a színek és formák össz­hangja. Ma délután hirtelen eszembe jutott az amszterdami lakás, ahol megvendégeltek hol­landiai vasárnapom befejeztével, az autózás végén. Kényelmes és célszerű bútorok vettek körül, tartózkodó finom falszinek. S az egyik falon megütötte szemem egy absztrakt kép. olajfestmény, a korszerűség jelzése, sárga és vörös foltok; mázolmány, nem kép. Nem kon­tár műve, hanem a csalóé, akik a modernség orvé alatt ma mindenüvé befurakodnak s el­hitetik, hogy amit kiállítanak: alkotó művé­szet. A kóklerség nem eléggé érthetően utat talált a nyugati értelmiség széles rétegeibe. Megdöbbenve és szomorúan vettem tudomásul a torz művet, egy művelt, értelmes és ked­ves ember otthonában. Pár percnyire voltunk csupán a Rijksmuseumtól, ahol végre láthat­tam Rembrandt olajait, a legnagyobb művé­szetet, amit európai ecset létrehozott. Rembrandt sokkal több, mint az akadémikus szépség-eszmény példája. Néztem a képeket, a fotografikusan hű arcokat és alakokat, a modell teljességét. Ilyenek mind a holfand rea­listák, végtelen termeken keresztül-kasul a Rijksmuseumban. De Rembrandt megtestesít valamit, amire ma a legtökéletesebb fénykép sem képes, a lélek és jellem sugárzását köz­vetíti az arcokon és a kezeken. Az ember har­móniája ez, a szem úgy fénylik, hogy benne van az egész ember, valódion, nemcsak a szem igazsága szerint, hanem az idegek és a szív realitásával, a megsejthető idegállapottal, az ösztönök rejtett rezgésével s a fegyelemmel, amely a társadalmi együttélésnek szól s szabá­lyozza az embert. Az arcképek és önarcképek őrzik Rembrandt titkát, a lélekrajz páratlan tüneményeit. Mi van e szemek mögött? Mit mondana, ha megszólalna, ez a száj? Aposto­lokba és dolgozó hollandusokba festette magát, nyílt arcokba, hajló derekakba, a lét komoly harmóniájába. Kint zörgött és füstölt a véres Harmincéves háború, járványok tizedelték az európaiakat, állattá változott az ember, hogy szaporíthassa zsákmányát. A piktor csak mun­káját figyelte, a világ legnagyobb gondja volt az övé. Minden háború után úgy érezzük, hogy lelkileg is összehúzodtunk, csalók lépnek az igazi művészet helyére, mint ahogy az élet szép helyeit is csalók uralják. Két világháború lelki rombolásait éljük át máig, összezúzták a harmónia szépség-eszményét. Az emberré ne­velő művészeti szépséget. MIT HIRDET MA AZ 1FJÜSÁG? Ments Isten, hogy általánosítsak. De Hollandia fővá­rosában láttam a forrongó ifjúságot, szabadon, torz eszmények szolgálatában, s ettől elfordul­tam. A főútvonalon vonultak ezek a nemzet­közi csoportosulása fiatalok, lányok és fiúk. szakállasán, torzonborz hajjal, koszosán, pisz­kos cipőben., elnyűtt ruhában, lefeküdtek a földre, kiabáltak, s a járókelők kezébe nyom­ták röplapjaikat. Hollandia, mondták nekem, a türelem országa, mindent elvisel, hagyja a hippi-ifjúságot is, tegyen, amit akar. A rend­őrség csak vonakodva lép fel, ha már a rend­bontás kétségtelen. A nyáron, meséltek. Ams­terdam főterén, a királyi palota előtt, este meztelenül körtáncot jártak ezek a szerencsét­len lányok és fiuk, alighanem abban a hitben, hogy ez a sürgős eszmei program megvalósí­tása. Hová vezet ez a fiatalság? Mondják, unat­kozó milliomos fiúk is vannak köztük, akik megúnlák Amerikái, nem ismerik a munka fegyelmét, az egészséges élet szépségét, a nem­zeti élet és a családi kör melegét, nem csün- genek az anyai szív szeretetén, se Istenük, se törvényük, hiábavalónak találják a kultúrái és a világ fejlődését. Mi ilyen kordákként vidáman tanultunk, szabadon, jártuk a világot a több és jobb ta­pasztalat gyűjtése végett, edződtünk folyok vizében és megmásztuk a hegytetőket, szoli­dárisak lettünk a szegényekkel és elnyomot­takkal, hogy a világ mindnyájunknak szebb legyen és igazságosabb. A hangadó fiatal ré­teg ma nevet ilyen eszményeken. Az eszelős ember seholse hat romantikusan, Amszter­dam tisztes utcáin sem, akármekkorát ugrik a kínai vendéglő előtt, íj akármekkorát rikolt a csokoládészín tőzsdepalotánál. Sem az Isten sem az ember törvénye nem kell nekik, csak vonulnak az utcán, szomorú nomádok, rossz versek és rossz képek társadalmi illusztrációi. Dörgölődzők, tülekedök, semittevők. Hol fogják jelenésüket abbahagyni? Mikor fürde- nek meg s szólnak egy őszinte szót? Talán ezt: elfáradtam az ostoba bűnben! Az élet mégis csak más. a , . . _ Szalatnai Rezső

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom