Evangélikus Élet, 1971 (36. évfolyam, 1-52. szám)

1971-10-31 / 44. szám

Portörlés? Gal 3, 7—11 Hosszabb távoliét után minden meg szürkülten várja a haza­térőt. Ezt az elszíntelenedést éppen az emberi kéz hiánya okoz­za. Belep mindent a por. Ezen pedig nem úgy segítünk, hogy kicserélünk mindent, hanem törölgetünk. REFORMÁCIÓ ÜNNEPÉN mégsem ilyen egyszerű ünnepel­ni. Kevés ma felújítani a wittenbergi vártemplom kapuját, kevés ma letörölni a Luther-képröl a 454 éves port, kevés ma újra idézni a 95 tételt. Kevés, mert megváltozott a gondolkodásunk, s a legtöbb, amit elmondhatunk: 454 év telt el azóta egyhá­zunkban. A ma annyira divatos régiség-gyűjtő szenvedélynek sem hódolhatunk az egyházban. Ez nem ünneplés, de nem is stílusunk. Azzal, hogy Luther kezébe került a Biblia, azzal, hogy letörölte róla a port, még nem kezdődött el semmi. Az­zal, hogy a mai régiségrajongók, gyűjtők „hajtanak” a Biblia után^ — egy régi után —, letörlik róla a port, az még nem kerésztyénség, nem gyülekezeti munka. Az semmi! Pontosab­ban fogalmazva — kedvtelés! Válogathatunk a kifejezésekben, de mindez még nem reformáció. Lehet, hogy ezek — bocsánat azoktól, akik nem így teszik — azt gondolják, hogy érték van a kezükben, s már régen csak a kulisszát őrzik. A SÚLYPONT KERÜLT ELŐ A REFORMÁCIÓBAN. Krisz­tus evangéliuma. S ez úgy megérintette az embereket, hogy — pgy kis túlzással élve — este középkori egyházi emberként tértek nyugovóra, s evangélikusként ébredtek. Megújultan. Másként. Ez a mássá lett ember a reformáció embere. Új pers­pektívába került, ahol áldássá lett korának. Viszont, nehéz mindig áldássá lenni. Nemcsak fárasztó, hanem nem is győzi az ember. Helytelen az ilyen emberi gondolkodás. Az áldássá levés nem előreszámolás. Minőségileg jelent mást. Úgy érzem, amit húzni kell, vagy tolni kell, az mindig teher. Az egyház nem jelentett áldást akkor a történelemben, amikor „húzatta” magát, azaz visszahúzott. Akkor sem jelenteti áldást, amikor tolta maga előtt a kor, hogy valamit előre tudjon lépni. Aka­dálya volt annak. Szó sem lehetett áldásról. ÁLDÁSSÁ LENNI MINDEN NÉPNEK! Ebben fogalmazzuk meg a mai reformátort szót az ige alapján. De hogyan? Nem önenergiából. Ma áldást a lendkerék-életforma jelent. Ez pe­dig egyenletességet, megbízhatóságot, üzembiztonságot jelent és biztosít. Az egyház nem energiaforrás, hanem eszköz. Annak a Krisztusnak az eszköze, akinek szeretet-energiáját a hit ten­gelyén át kapva adja át ennek a világnak. Addig áldás az egyház, amíg lendkerék marad. S addig maradhat lendkerék, amíg meg van kapcsolata az energiaforrással. A tengelytörés használhatatlanná teszi a lendkereket, s nemcsak súllyá lesz, hanem teherré. A hasznos súly, így válik haszontalanná. Hogy újra lendkerék legyen! Ez a reformatori szándék. Könnyűnek látszik a megfogalmazás így, de mit értünk ezen? A középkor egyháza nem kevésbé állt döntő fordulat előtt, mint a mai. Mi tette mégis haszontalan súllyá, azaz teherré? Az, hogy csak regisztrált. Az, hogy feladatát nem tudta más­ban gyakorolni, hogy a ceremóniák „váltókezelőjévé” vált. Hol erre, hol arra a vágányra futtatta az embereket. Temetésen megállapította a halál tényét, pedig azt már előtte orvosok megtették, sőt annak okát is feltüntették. Ha lendkerék az egyház, akkkor továbblendítés a feladata. Ennek a kilendítés­nek pedig iránya van. Nem a törvényeskedés felé, hanem afelé a Krisztus felé, aki önmagára tereli az emberiség figyelmét. Aki igazzá úgy tesz, hogy kiigazítja azokat a vonalakat, amelyeket az ember már nem tud. AZ ILYEN „KIIGAZÍTOTT” EMBER PEDIG HITBŐL ÉL. Ez az életformája. Lényeges ez, hiszen olyan sok „vegetá­ló” van híveink között, akik csupán csak éldegélnek. A hitből élés azért élet, mert egészséges életstílust jelent. Ez azért re­ményteljes, mert távlata van. Divat ma 2000-ről beszélni úgy, mint jövőről. Ebben meg­vannak a feladatok, amelyben a keresztyénség is felelősséget hordoz. A reformáció egyháza is. De a keresztyénségnek nem szabad elfelejtenie, hogy számára nem e 2000 a cél, hanem Krisztus, aki út is ebben a világban és ebben a korban — ma. A reformátor megtalálta a világ horizontját; Krisztust! Vajon mi is?I Káposzta Lajos Istentiszteleti rend Budapesten, 1971. október 31-én Reformáció ünnepén Deák tér de. 9. (úrv.) dr. Kékén András, de. 11. (úrv.) D. Káldy Zoltán, du. 6. dr. Hafenscher Ká­roly. Fasor de. 11. (úrv.) Szirmai Zoltán, du. 6. Szirmai Zoltán. Dó­zsa György út de. fél 10. Szirmai Zoltán. Üllői út 24. de. fél 11. Ka­rácsony Sándor u. de. 9. Rákóczi út 57/b de. 10. (szlovák) Solymár János, de. 12. (magyar). Thaly Kálmán u. 28. de. 10., de. 11. dr. Rédey Pál. Kőbánya de. 10. (úrv.) Veöreös Imre. Utász u. de. 9. (úrv.) Sülé Károly. Vajda Péter u. de. fél 12. (úrv.) Vöereös Imre. Zugló de. 11. (úrv.) Bizik Lázsló. RákosfaJva de. 8. (úrv.) Boros Károly. Gyar­mat u. de. fél 10. (úrv.) Bizik Lász­ló. Fóti út de. 11. Benczúr László. Váci út de. 8. Baranyai Tamás. Frangepán u. de. fél T0. Baranyai Tamás. Üjoest de. 10. Blázy Lajos. Pesterzsébet de. 10. Virágh Gyula. Soroksár-Üjteleo de. fél 9. Virágh Gyula. Pestlőrinc de. 11. Matuz László. Kispest de. 10. Kispest Wekerletelep de. 8. Pestújhely de. 10. Schreiner Vilmos. Rákospalota MÁV-teleo de. 8. Rákospalota Nagytemplom de. 10. Rákospalota Kistemplom du. 3. Rákosszentmi­hály de. fél 11. Karner Ágoston. Sashalom de. 9. Karner Ágoston. Mátyásföld de. fél 11. Cinkota de. fél 11., du. fél 3. Kistarcsa de. 9. Rákoscsaba de. 9. Békés József. Rákoshegy de. 9. Rákosliget de. 10. Rákoskeresztúr de. fél 11., du. 3. Bécsikapu tér de. 9. (úrv.) D. Dr. Ottlyk Ernő de. fél 11. (német), D. Dr. Ottlyk Ernő, de. 11. (úrv.) D. Dr. Ottlyk Ernő, du. 6. Mado- csai Miklós. Torockó tér de. fél 9. D. Korén Emil, Óbuda de. 9. Tur- chányi Sándor, de. 10. (úrv.) Turchányi Sándor. XII. Tartsai Vilmos u. 11. de. 9. Takács József, de. 11. Takács József, du. fél 7. Csengődy László. Pesthidegkút de. fél 11. Filippinyi János. Kelenföld de. 8. (úrv.) Bencze Imre, de. 11. (úrv.) Bencze Imre, du. 6. Ökume­nikus reformációi ünnepély. Né­metvölgyi út de. 9. (úrv.) dr. Re- zessy Zoltán. Albertfalva de. 7. Visontai Robert. Nagytétény de. fél 9. Kelenvölgy de. 9. Visontai Róbert. Budafok de. 11. Visontai Róbert. Csillaghegy de. fél 10. Cse­pel de. fél 11. — Reformáció ünnepén az oltárterítő színe: piros. A dél­előtti istentisztelet oltári igéje: Mt 5, 1—10; az igehirdetés alapigéje: Gál 3, 7—14. — BUDAVÁR. A gyülekezet októberi szeretetvendégségén Várady Lajosra emlékeztek. Az előadást H. Németh István szekszárdi lelkész tartotta „Vá­rady Lajos tevékenysége az egyházi szépirodalomban” cí­men. Közreműködött Bánffy György színművész. — ACSÄD—MESZLEN. ok­tóber 10-én, mindkét gyüleke­zetben megtartottók a hagyo­mányos aratási hálaadó ünne­pet, amelyen az idei termésből készített búzakoszorú díszítet­te az oltárt. — KISAPOSTAG. Október 10-én Virágh Gyula pesterzsé­beti lelkész, esperes végzett igehirdetői szolgálatot a gyü­lekezetben. — MEZÖTŰR. A templomát megújító gyülekezet október 10-én tartotta első őszi gyüle­kezeti napját, amely egyben hálaadó vasárnap is volt. Elő­adást Karner Ágoston országos főtitkár, a Gyülekezett Segély országos előadója tartotta „A templomszentelés felé” cím­mel. — GYULA. A gyülekezet szeretetvendégségén, október 10-én Keveházi László pilisi lelkész tartott előadást „Sztá- ray Mihály, a reformáció fák­lyavivője” címmel. — PESTLŐRINC. Október 17-én Karner Ágoston országos főtitkár meglátogatta a gyüle­kezetei és igehirdetéssel szol­gált — KELENFÖLD. Szeptem­ber utolsó hetében Missura Tibor vasasi lelkész tartott szociálettkai témájú sorozatot a gyülekezetben „Lehetősé­geink és felelősségünk” cím­mel. — SZÜLETÉS. Dr. Balikó Zoltánnak és Horti Máriának első gyermekük született. Ne­ve: ESZTER. Október 17-én a pécsi templomban keresztelte meg a gyermeket nagyapja, Balikó Zoltán pécsi lelkész, „íme, milyen nagy szeretetet adott nékünk az Isten, hogy az ő gyermekének nevezte­tünk!” — HÁZASSÁGI évfordu­ló. Medvegy Elemér arany­diplomás építészmérnök és fe­lesége, Achim L. Mária, a századelő békéscsabai paraszt­mozgalom mártírsorsú vezér­alakjának leánya aranymeny- nyegzőjüket tartották a faso­ri templomban. Az ünneplő házaspárt a határokon túlról is összejött nagy család köré­ben D. Koren Emil esperes áldotta meg azzal az igével, amely ugyanazon oltár előtt egykor konfirmációi, majd es- ketési igeként hangzott el: „Légy hű mindhalálig, és neked adom az életnek koronáját”. — HALÁLOZÁS. Pinke Jó­zsef, a tatabányai gyülekezet több évtizeden át volt presbi­tere és 15 év óta hűséges gond­noka hosszú betegség után szeptember 3-án elhunyt. A gyülekezet és ismerősök nagy részvéte mellett temette el Lá­bossá Lajos lelkész a Tatabá­nya—újtelepi temetőben. „Jöj­jetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és meg vagytok terhelve és megnyug­tatlak titeket”. IMÁDKOZZUNK Urunk! Hálát adunk, hogy a reformáció tüzében megtisztí­tottad egyházadat, tisztaságban adtad vissza igédet és szentsé­geidet. Kérünk, ma is tisztítsd egyházadat, hogy mentes legyen minden tévelygéstől, a szentségtelen és üres élettől, bizonyos legyen a te megtartó szereteted felől és hűségben álljon szí­ned elé, ámen. — FIATAL vidéki lány Budapest Evangélikus Lelkész! hivatal. Ko- belterületén albérleti szobát keres márom. egy év időtartalma. Cím a Kiadó­hivatalban. - — RÓZSA legszebb fajtáiról dtj­— MŰSZAKILAG frissen vizsga- tálán árjegyzéket küld PALKÓ zott, jó állapotban lévő, használt kertész. Budapest, XV. Csillagfürt Pannónia motorkerékpár eladó. u. 8. KERESZTELŐ ERDÖTARCSÁN Dél-Nógrád lankäs vidékén, egy kis faluban —• Erdőtar- csán — keresztelő volt au­gusztus 29-én. Ebben a kis szórvány gyülekezetben ez a máshol megszokottnál sok­kal mélyebb értelmű, na­gyobb jelentőségű esemény volt. Nagyon ritkán van itt ke­resztelő. Most azonban egy na­gyon várt kicsiny lélek Isten­hez vezető útjának első állo­mását köszöntötte a kis gyü­lekezet. A búcsúzó nyár végi vasár­nap délutánjának istentisztele­tét Garami Lajos egyházasden- gelegi lelkész végezte. Beszéde sokkal több volt, mint a lel- készi hivatás kötelességérzete. Nemcsak a szülők és a kereszt- szülők, hanem az istentisztelet valamennyi résztvevője köny- nyes boldogsággal hallgatta lel­készének örömteli szavait. A keresztelés után lelké­szünk karjába vette a gyüle­kezet legifjabb tagját, és úgy kívánt neki egész életére szó­ló boldogságot. Oláh Mihály „Ha pedig küzd is valaki, nem koronáztatik meg, ha nem szabályszerűen küzd.” VASÁRNAP. —„Emlékezze­tek meg elöljáróitokról, akik Isten igéjét hirdették nektek; figyeljetek életük végére és kövessétek hitüket”. (Zsid 13, 7) Reformáció ünnepén és a következő hét minden napján emlékeztetnek minket a kije­lölt szentigék. Jó, ha ilyenkor felidézzük mindazt, ami egy­kor régen, a reformációban történt. Jó, ha eszünkbe jut Luther Márton élete, vergődé­se és hite, s jó, ha figyelünk azokra a névtelen emberekre is, akiken keresztül elérkezett hozzánk a reformáció üzenete. De ezen túl nekünk nemcsak emlékeznünk kell, hanem fi­gyelnünk arra a kegyelmesen cselekvő Istenre, aki hitet kö­vetel tőlünk ma, aki a szere­tet cselekedetét várja tőlünk ma az emberek között. Így leszünk mi is a reformáció igaz gyermekei: hittel és cse­lekedettel. HÉTFŐ. — „Nem ti válasz­tottatok engem, mondta Jézus, hanem én választottalak és rendeltelek titeket, hogy el- menjetek és gyümölcsöt te­remjetek”. (Jn 15, 16) Ha baj­ba jutunk, ha zsákutcába ke­rülünk, könnyen felsóhajtunk: Istenem segíts! És gyakran úgy érezzük, hogy ha szüksé­günk van rá, kérjük Isten se­gítségét, ha meg nem látjuk szükségét, félretesszük az éle­tünkben. A reformáció ismét tisztán ragyogóvá tetté szá­munkra a mai ige üzenetét: Jé­zus választott ki minket gyer­mekeivé, követőivé, s nem mi választjuk őt De ez a kiválasz­tás elkötelezéssel is jár. Nem elég elégedetten örülni a ki­választásunknak, hanem a ke­resztyén élet jó gyümölcseit kell teremnünk. KEDD. — „Higyj az Ur Jé­zusban és üdvözölsz mind té, mind a te házad népe”. (Csel 16, 31) Milyen egyszerű mind­az, amire a reformáció, meg a mai ige is tanít! „Csak” hit­re van szükségünk. De aki megpróbálta már a hit útján való járást, az rájött arra, hogy nem is olyan könnyű ez. Luther Márton is tudta ezt mondani: hiszek Uram, légy segítségül az én hitetlensé­gemben. Mert a hit bizalom és alázatosság. A hit ragasz­kodás és engedelmesség. A hit nem önmagunkban való megnyugvás, hanem serény cselekedet a másik ember ér­dekében. Járjuk engedelmesen a hit útját, s a hit itt a föl­dön cselekedetekre indít. SZERDA. — „Szeresd fele­barátodat és gyűlöld ellensé­gedet. Én pedig azt mondom nektek: szeressétek ellenségei­teket, áldjátok azokat, akik titeket átkoznak, jót tegyetek azokkal, akik titeket gyűlöl­nek, és Imádkozzatok azokért, akik titeket üldöznek, hogy legyetek a ti mennyei Atyá­tok fiai”. (Mt 5, 43—45) Na­gyon is emberi magatartás az, ha a számunkra kedves em­bernek kedvességgel, az ellen­ségnek gyűlölettel válaszo­lunk. Isten azonban azért ta­nít minket igéje által, hogy ettől a magatartástól, ami hi­tetlen, embertelen, bűnös, megszabaduljunk. Isten telje­sen megújít minket az ige ál­tól, hogy a mennyei Atya ked­ves gyermekei legyünk. CSÜTÖRTÖK. — „Imé, el­jön a felhőkkel és meglátja minden szem, még azok is, akik átszögezték”. (Jel 1, 7) Itt. élünk ezen a földön, itt végezzük munkánkat, s mégis előre nézünk. Afel-é a nap fe­lé, amikor szemtől-szembe ta­lálkozunk Urunkkal, amikor nemcsak az igében és a szent­ségekben találkozunk vele. Ennek a találkozásnak a re­ménysége határozza meg a földön való életünket, mert a találkozás napja a számadás napját is jelenti. El kell szá­molnunk hitünkkel, szerete- tünkkel, jó szavunkkal és gya­kori némaságunkkal, cseleke­deteinkkel, de restségünkkel is. A találkozás napja serkentsen minket tiszta hitre, engedel­mességre és a másik emberért való fáradozásra! PÉNTEK. — „Mikor- pedig látta Jézus a sokaságot, kö- nyörületességre indult rajtuk, mert elgyötörtek és elhagya­tottak voltak, mint a pásztor nélkül való juhok”. (Mt 9, 36) A haragvó, ítélő Isten képe mögött Luther Márton felis­merte a kegyelmes, a bűnbo­csátó, életet újító mennyei Atyát. Ez a kegyelmes Isten áll elénk Egyszülöttjében, ami­kor összejövünk dicséretére. De Jézus Krisztus kegyelmes cselekedete, könyörületessége minket is megtanít valamire: arra, hogy byitott szemmel járjunk a világban. Arra, hogy észrevegyük a másik ember örömét és bánatát. Arra, hogy egész életünk a másik em­berért való élet és szolgálat legyen. SZOMBAT. — „És mikor asztalhoz telepedett velük, vette a kenyeret, megáldotta, megtörte és nekik adta. Ek­kor megnyílt a szemük és megismerték őt, de eltűnt elő­lük”. (Lk 24, 30—31) Közös­ség Jézus Krisztussal. Ezt kí­nálja nekünk is minden alka­lommal, amikor megszólal az ige, amikor vehetjük az ő testét és vérét. A vele való közösség azonban közösséget teremt a másik emberrel is. Az űrvacsorai közösségben Jézus Krisztus bűnbocsánatot ajándékoz nekünk, s meg­nyitja számunkra az új élet lehetőségét. Ezen az új úton boldogan együtt járhatunk a másik emberrel, a testvérrel is! _________ II. L. EV ANGÉLIKUS ELE® A Magyarország! Evangélikus Országos Egyház Sajtóosztályának lapja Szerkeszti: a szerkesztőbizottság Felelős szerkesztő és kiadó: D. Korén-Emii Szerkesztőség és kiadóhivatal; Budapest, vm.. Puskin u. 12. Telefon: 142—074 Csekkszámlaszám: 20.412—VTH. Előfizetési ár: egy évre 90,— Ft Árusítja a Magyar Posta Index 25 211 71.4010 Athenaeum Nyomda, Budapest Rotációs magasnyomás Felelős vezető: Soproni Béla igazgató Költők a reformációról Három költő szemébe nézünk most, egy-egy versük tükrében. Hogyan látják a reformá- piót személyes meggyőződésükben, a versíró­kat mindig jellemző egyéni vallomásban? Reményik Sándor, a két világháború között glő evangélikus költő, Luther alakjában „az óriást” festi, aki hite kényszeréből tántorítha­tó tlanul tesz vallást Istenről, „egy világ ellen, egyedül”. Ö, mert a lelkében az Isten éL Valami, ami nála több, Amit meglátott önmaga felett, Amit nem lehet onnan kitörölni, És amit letagadni nem lehet, Ami tüzes korbáccsal kergeti irgalom nélkül végig a világon és ösztökéli: tégy vallomást rólam. S ő vallomást tesz: Nem tehetek másképp. Törpék mi mind, akiknek óriás álmát álmodni adta Isten: , Jertek ma velem. Jertek, kapaszkodjunk az óriásba. A kép igaz, csak egyoldalú, mert elfedi elő­lünk a reformátor hozzánk hasonló, gyarló, küszködő ember voltát. Tanulsága mégis nagy: Isten igéjének lebilincselő ereje, a meggyőző­désért való helytállás rendíthetetlen hűsége. Mintha csak ezt a hangot folytatná, hogy azután átcsapjon keserű csalódásba Kónya Lajos verse: Wartburgban. Szerettelek gyermekkoromban, mert hősnek hittelek, akit ott láttalak a büszke Wormsban — aki világot alakít. Elnézlek itt e füstös zugban, megbámult, ismert arcodat — s tudom, a parasztháborúban azt mondtad: Üssétek, urak, fojtsátok, aprítsátok őket, agyon kell ütni a veszett kutyát is!... Megalkudtál, barát! Kimondtad: istentől van a hatalom — Kárhoztatták neved a holtak s az elbukott forradalom. Luthernak a német parasztháborúban tanú­sított szerepét már életében is sok kritika érte. Helyesen megítélni csak úgy lehet, ha végig­kísérnénk az eseményeket és állásfoglalásait történeti rendben, ahogyan következtek. Ö valóban nem volt forradalmár, hanem egyházi reformátor, s a felkelés leverésére szólító, mai szemmel kétségtelenül elítélendő iratát „a pa­rasztok rabló és gyilkos hordái ellen” az anarchia elkerülésének szándéka váltotta ki. Kónya Lajos megrendítő verse az egyház mai nemzedékét arra inti, hogy Luthert nem szabad idealizálnunk, eszményítenünk, mert a protestantizmus soha nem ruházhatja fel őt valamiféle „csalatkozhatatlansággal”, amint ezt következetesen tagadjuk a római pápaság­ra vonatkozóan is. Figyelmeztet, hogy a szo­ciális kérdéseket nem lehet az egyháznak hű­vösen a „jogászokra” bízni, mint Luther az említett iratában teszi. A választ erre a versre egy másik költő ad­ja meg. Illyés Gyula megállóit az ötvenes években „a reformáció genfi emlékműve előtt”, ez lett versének a címe is, és néma be­szélgetést kezdett a kőszobrokkal. Először számadásra hívja őket, hogy megosztották a világot a kétféle hittel, s ennek nyomán val­lásháború, inkvizíció mérhetetlen vért és könn., _t fakasztott századokon át. Azután megszólal a költő lelkében és vitázni kezd má­sik családi őse, „a mindig úrhitű tolnai pász­tor”-ral szemben a „csupa dac sárréti prédiká­tor”. Ha nem történik meg a reformátorok és a nyomukban lépők bátor tette, hiszed, hogy lett volna béke, Olyan bár, amilyet az imént lemosolyogtál? Hiszed, hogy volna olyan-amilyen magyarság, ha nincs — Kálvin? . Nem hiszem övék az érdem, kiket sem a máglya nem riaszthatott vissza, sem a gálya — sem harcaik bukása, a léptenként fölmeredő „hiába”! Látták, vagy nem a céljuk, azt jól1 látták, hogy nincs visszafelé út, a múlt, ahogy füst-vetve összeomlott, úgy lökte őket, mint lőpor az ólmot: előre! és ők vállalták e sorsot — Mond hát velem, hogy dicsőség reájuk! A reformáció az emberiség előrehaladásá­nak hatalmas eszköze lett a történelem folya­mán — vallja a vers, s ez a legnagyobb, amit az egyházon kívülről el lehet róla mondani. A végső sorok pedig, nem hivő hangnemben, de Arra mutatnak, akinek mi a reformációt kö­szönjük, az élő Istenre: volt bárkié a szándék, maga az isten sem tudhatta másképp. Veöreös Imre

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom