Evangélikus Élet, 1971 (36. évfolyam, 1-52. szám)

1971-10-03 / 40. szám

Nincs különbség

Ha az egyház eredményesen akarja végezni szolgálatát e világban, akkor nemcsak az evangélium üzenetét kell kitűnően ismernie, hanem alaposan meg kell ismernie a világot, különösen a társadalommal, az emberi együttéléssel kapcsolatos problémák összefüggéseit. Ez a megállapítás különösen akkor érvényes, ha az egyház Istentől kapott küldetése alapján segíteni akar az emberiség égető problémáinak megoldásában.

A Keresztyén Békekonferencia munkájában résztvevő egyházak és teológusok éppen ezért nemcsak teológiai munkát végeznek, hanem a társadalomtudomány és közgazdaságtan eredményeinek felhasználásával részletesen elemzik a világban megtalálható feszültségek rugóit és belső összefüggéseit. A békekonferencia egyik munkacsoportja már évek óta foglalkozik a faji kérdés és kizsákmányolás összefüggéseivel, s munkájának eredményeit a most ülésező IV. Keresztyén Bé- kevilággyűlés elé terjeszti.

Ez a munkacsoport azt állapította meg, hogy a faji_ ellentéteknek elsősorban nem biológiai, hanem mindenekelőtt társadalmi és gazdasági gyökerei vannak. Egyes fajok — és itt elsősorban a fehér fajra kell gondolnunk — a maguk felsőbbrendűségéről szóló mítoszt azért találták és dolgozták ki, hogy önmaguk és a világ előtt igazolják, hogy nekik többre va.n joguk a világ kincseinek és javainak élvezéséből. Mesterségesen, ha kellett erőszakkal tartották fenn azt a gazdasági rendet, amely biztosította számukra, hogy a világ javai egyre nagyobb mértékben az ő kezükben koncentrálódjanak. S ennek eredményeképpen az uralmon lévő népek és az elnyomottak között egyre mélyebb lett a szakadék. S így a faji ellentét egyre inkább az elnyomók és elnyomottak közötti gazdasági és társadalmi ellentétté lett.

Ha mindezt felismerjük, akkor egyszerre az is világos lesz, hogy a faji ellentétek, s az ezekből eredő feszültségek megszüntetéséért akkor tesszük a legtöbbet, ha megszüntetjük a kiváltó okot, vagyis azt a gazdasági struktúrát, amely lehetővé teszi, hogy a magukat felsőbbrendűnek valló népek egyre gazdagabbak, a kizsákmányolt népek pedig egyre szegényebbek legyenek. Nem véletlen, hogy a világnak azon a területén, ahol uralomra jutott a szocialista gazdasági rend, ahol megszúht egyes népeknek más népek által való módszeres kizsákmányolása, ott a faji ellentétek és feszültségek egyre jobban megszűnőben vannak.

Mindez azt is jelenti, hogy a faji ellentéteket és feszültségeket nem szabad olyannak feltüntetni — amint azt sokan szeretnék —, hogy a faji ellentétek és feszültségek a „sorstól”, vagy éppen Istentől reánk mért olyan terhek, amelyeket alázatosan el kell hordozni. Az előzőekben elmondottak világosan mutatják, hogy a faji ellentétek nem „fatálisak”, amin nem tudunk változtatni, hanem az emberi bűn és gyarlóság következményei, amelyektől nemcsak lehet, hanem meg is kell szabadulni.

S éppen ezen a ponton siet segítségünkre keresztyén hitünk. A Szentírás nemcsak arról tesz bizonyságot, hogy Isten az egész emberiséget egy vérből teremtette, hanem arról is, hogy Jézus Krisztusban nincs sem zsidó, sem görög, sem szabad, sem szolga, sem férfi, sem nő. S ebben a vonatkozásban ez azt jelenti, hogy nemcsak a társadalomtudomány és köz- gazdaságtan, de keresztyén hitünk szerint sincs különbség egyes népek között, vagyis nincsenek felsőbbrendű fajok és népek, S ha ez így van. akkor keresztyén hitünkből indíttatva meg kell mindent tennünk, hogy ez a valóságban is így legyen. Ezért van az, hogy azok a keresztyének, akik felismerték ezt a küldetésüket, mindent megtesznek az igazságosabb társadalmi és gazdasági struktúrák uralomra jutásáért, s ezáltal a faji megkülönböztetés megszüntetéséért.

Ezek a keresztyén testvéreink — a mi egyházunk képviselőivel együtt — éppen ezekben a napokban Prágában tanácskoznak, hogy a béke megőrzésének és megteremtésének ezen a fontos területén is minél hatékonyabban tudjanak szolgálni népünknek és az egész emberiségnek. Gondoljunk reájuk imádságban, hogy Isten áldja meg tanácskozásukat bölcsességgel és sikerrel.

Dr. Selineczi János

Tanítunk a gyülekezetben

Gyülekezeteink a hétköznapokban címmel több cikk jelent meg újságunkban. A cikkírók csaknem mind arról is tudósítanak, hogy gyülekezetükben hétköznap is van igehirdetési alkalom, akár templomi istentisztelet, akár bibliaórák formájában. Bizonyára a többi gyülekezetben is hasonló a helyzet.

Míg a vasárnapi istentiszteleteken országosan kötelező perikópa rend alapján hirdetik az igét lelkészeink, addig a hétköznapi alkalmak témáit a lelkészek a helyi viszonyoknak legmegfelelőbben állíthatják össze. Püspöki rendelkezés értelmében minden gyülekezetnek évi munkaprogramot kell készítenie. Ezek a munkatervek őrzik meg a gyülekezetben folyó tanítást a zűrzavartól, a lelkészt a tervszerűtlen, kapkodó, ötletszerű munkától. Ehhez a tanító munkához kívánok most hozzászólni elvileg és gyakorlatilag egyaránt:

Elvileg. A tanítás az egyház lényegéből fakadó szolgálat. Egyházunk az utóbbi években mind nagyobb szerepet szán a tanító jellegű igehirdetésnek. Ádventi, böjti, reformáció heti sorozatok, presbiterek oktatása, mind ezt a célt szolgálja. Az egész gyülekezet tanítása evangélikus egyházunk életébe szervesen illő szolgálat. rajta keresztül — hisz- szük — Jézus Krisztus maga taníthatja mai tanítványait, és készítheti fel a szeretetlen szolgáló keresztyén életre.

Meggyőződésem, hogy egyházunk mai útját, teológiai felismeréseit is csak úgy lehet valóban közkinccsé tenni és gyülekezeti szintre vinni, ha az egész gyülekezet rendszeres

tanítását komolyan vesszük. Széles ölelésü vasárnapi isten- tiszteleti igehirdetés és hétköznapi, tanítójellegű igehirdetés szervesen összetartoznak.

A tanítás nem hitvédelem, hanem szolgálatra segítés. Hitünk nem szorul védelemre, s alapállásunk nem harci pozíció. Nem szemlélődő keresztyéneket, hanem tevékeny gyülekezeti tagokat nevelünk, akik megtalálják helyüket a hétköznapokban, és Uruk erejével szolgálnak.

A tanítás gyülekezetszerű szolgálat. Ez azt jelenti, hogy a munkatervet, módszereket, alkalmakat a helyi gyülekezet hez kell igazítani, az igehall gatók szellemi, lelki igényeit és színvonalát komolyan véve A tanítás szintjét fokozatosan emelni is szabad, hiszen aki egy helyben topog, az nem halad.

Gyakorlatilag. Deák téri gyülekezetünkben ötéves mun katerv szerint dolgozunk. Idén már a harmadik ötéves tér vünk harmadik esztendejének programját készítettük el. El gondolásunk az volt, hogy öt éves ciklusokban tervezzük meg tanító munkánkat. Minden esztendőnek más és más jellege van, öt év után előkerül ugyanaz a jelleg, de más részletkidolgozásban. 1. mun kaév: bibliai év. 2. Jézus-év. 3. hittani év. 4. erkölcstani év. 5 ökumenikus év. — Minden évbeh szerepel egy bibliai könyv részletes olvasása, egyháztörténeti anyag és aktuális témák sorozata, az év jellegének megfelelően alakítva. Évi negyven bibiiaórát tervezünk a kilenc szeretetvendégségi előadáson, reformációi, nagy-, heti sorozaton kívül. A nyári bibliaórákon ún. „szabad sorozat” fut; Tapasztalatunk szerint áldás van az ilyen szolgálaton. Hétköznapi alkalmaink szépen látogatottak.

A bibliaórák első húsz percében keresztyén ismeretterjesztő felolvasás hangzik. Ezek összefoglaló címe kétévenként változik. Volt már: Ökumenikus Híradó, Tanuljunk együtt! Növekedjünk az ismeretben! Keresztyén szemmel! Sodrásban, Útközben, Nyitott lélekkel. A széles ölelésü témaválasztás nem térít el a krisztusközpontúságtól. . Évi negyven ilyen felolvasás hangzik el.

Természetesen nem marad meg minden adat, de az a benyomás feltétlenül, hogy a ke- resztyénségnek az egész élethez köze van, s mindent lehet keresztyén szemmel nézni.

Egyre világosabb, hogy az. ismeretre szomjas gyülekezeti tagjainkat tanítani is kell. A tanítás nem valami „luxuscselekedete” az egyháznak,hanem. kötelessége. Ez egészíti ki, mélyíti el, készíti elő a vasárnapi igehirdetés hallgatását is. Ezért tanítunk a gyülekezetben.

Dr. Hafenscher Károly

Kép a Teológiai Akadémia tanévnyitó ünnepélyéről

A tanévnyitó ünnepély vendegei és hallgatósága

1971. Reformáció hava

Folytatjuk-e a reformációt?

Október hónapja egy kicsit mindig a „reformáció hava’’ is számunkra. Gyülekezeti sorozatokon és ünnepélyeken, teológiai előadások során, de az egyre hosszabbodó esték meghitt családi körében is gyakran téma a reformáció, amelynek je- ■ len tőségét és aktualitását sok könyvünk és színpadi művünk is aláhúzza.

Nézzünk ezekben a hetekben mi is szembe azokkal az egykori problémákkal, amelyekkel a 16. században Luther viaskodott, — és keressük meg a velük kapcsolatos mai kérdésekre a helyes keresztyén feleletet.

Ma három lutheri iratot lapozunk fel. hogy az a mában eligazítson.

A „Vitatkozás a búcsú erejéről” címen megírt és a köznyelvben Kilencvenöt Tétel néven ismert iratában 1517 őszén többek között azt vitatja Luther, hogy aki „búcsút vásárol” vagy „búcsúra tóközei” az nem művel kedves dolgot Isten előtt: ehelyett inkább a szegényeknek kellene alamizsnát adnia, vagy a nyomorgókon kellene segítenie. Aki nem így cselekszik, az „nem a pápa búcsúját vásárolja meg, hanem Isten haragját zúdítja magára.”

Napjainkban az emberek zöme már rég nem „vásárol búcsút” — a váltságösszeg befizetését. és a pápai bunbocsá- nat elnyerését igazoló cédulaokmányokat — és szocialista társadalmunkban senki sem szorul többé alamizsnára.

Van-e tehát, ennek a lutheri tanításnak ma még aktualitása? Nagyon is van. Arról az emberről mond íteletet, aki „felebarátjait nyomorogni latja, de segítés helyet búcsút vásárol”, vagyis a rászoruló másik ember ügyének a felkarolása helyett csak a saját vélt javát akarja munkálni. Másként megfogalmazva, mai nyelvre fordítva azt jelenti ez a reformátori felismerés, hogy a vallásosságnál fontosabb az emberség. Végső soron ez a jézusi kinyilatkoztatás értelme is, de ezt kívánja tőlünk a társadalom is. Ugyanakkor yi- lágosan kell látnunk, hogy mint mai evangélikusok akkor járunk el Luther szellemében, ha nem formálisan, hanem tartalmilag leszünk hűségesek a reformáció felismeréseihez

1519-ben, a lipcsei vita során élesen vetődött fel a pápai hatalom elsőbbségének — a primátusnak — a kérdése. Luther szükségesnek tartotta, hogy „a kemény görcsre kemény vágást” mérjen, s azt mondta, hogy a négy évszázad alatt kibocsátott pápai dekrétumok ellenében — amire Eck János olyan nagy hangsúlyt tett — valójában „1.100 év hiteles története bizonyít”. Bombaként hatott a vita során, amikor ebben az ösz- szefüggésben egészen modern okfejtéssel a következőket mondta: „Négy évszázad hagyományát anyagi okok miatt ápolják. A mainzi püspökség például 8 palliumot (díszpompas palástot) vásárolt eddig Rómától, egyenként 30 000 arany forintért. így tesznek lóvá minket, bolond németeket, hogy római hatalom nélkül egy püspökünk se legyen.”

Helyesen ismerte fel Luther, hogy a gazdasági tényezők mindig erősen hatottak az egyház életére. A reformáció vívmánya viszont éppen az volt, hogy — szakítva a középkori feudális kötöttségekkel — az egyházat nem vagyonra, nem a papi nagybirtokokra, hanem egyedül az evangélium erejére akarta építeni.

Végül lapozzuk fel a reformáció levéltárából azt az utóbb előszóként nyomtatásban is megjelent levelet, amelyet Luther 38 éves korában. 1521 őszén Wartburg várából írt édesapjának. Arról tesz benne bizonyságot. miként szabadította meg őt Isten a szerzetesi fogadalomtól. „Krisztus oly nagy szabadsággal ajándékozott meg — írja —, hogy bár minden embernek szolgájává tett, mégis senkinek sem rendelt alá, csak néki magának. Mert ó minden közvetítő nélkül az én püspö- köro, apátom, főnököm, Uram. Atyám és Mesterem. Rajta kívül mást nem ismerek. De remélem. hogy téged olyképp fosztott meg fiadtól, hogy most sok más ember fiának általam kezd segítségére lenni, amit nemcsak szívesen kell látnod, hanem édes örvendezéssel kell fogadnod”.

A szerzetesi fogadalom kérdése rég nem probléma már

azokon a területeken, ahol a

reformáció hullámai végigsöpörtek. Ha a katolicizmusban ma helyenként újra fellángol is a vita, általánosságban mégsem kérdése ez már az embe- riségnek. A régi lutheri szavakat azonban — ha hűségesek akarunk maradni a reformáció szelleméhez — újra kell fogalmaznunk. így summázhatnánk ma az apai szívhez szóló szép sorok értelmét: az igazi hit felszabadít a másokért való szolgálatra.

A reformátorok a múltnak és a jövőnek a feszültségében éltek. Koruk korszakváltó volt, amelyben az egyháznak ki kellett lépnie elmaradottságából és uralmi helyzetéből, ha fenn akart maradni, és fel kellett szabadítania az embereket a világért való szolgálatra.

Mi is hasonló korfordulón élünk 450 év után. Akkor a tradíció rétegein áttörve újra felfedezték a biblia Krisztusát. Ma két évezred sokszor mitikus és ellentmondásos rétegein áttörve, a Biblia Krisztusához töretlenül ragaszkodva kell felfedeznünk a történelem Jézusát, akinek az egész tanításával összhangban vannak a reformáció alapvető felismerései.

Ha igaz, hogy az egyháznak tatnunk kell a reformációt. mindig reformációra van szüksége, akkor nem állhatunk meg Luthernál, hanem az ősök hitével, de egyúttal a mai ember bátorságával foly- Dr. Fabíny Tibor

A Vadászati Világkiállításról

szólván azt kell mondanom, hogy azok közé tartozom, akik a napjainkbeli vadászatot csak akkor tartanák „sportszerűnek”, ha a nyulaknak, a medvéknek, a szelíd szemű őzikéknek is puska lenne a „kezükben”. Szóval: ha — legalábbis a vadászaton — ma is minden úgy történnék, mint emberősünk idején, amikor az ember nem a precízen szóró sörétes puskával vagy az acél- lemezű is átütő golyóval terítette le a bekerített nyulat, a rövidlátó rinocéroszt, hanem azzal a „f ifikával” (vagyis: leleménnyel, gondolkodni tudással), amely megkülönböztette az ösztönösen viselkedő állatoktól.

Egy kicsit túlzottnak tartom azt a lelkendezést, amit a Vadászati Világkiállítás alkalmával egynéhány hírlapi cikk a vadászat „szépségeivel” kapcsolatban irt. S — lutheránus lévén — még furcsábbnak tartom azt, amiről a Magyar Nemzet szeptember 12. számában olvastam: „Szent Hubertus, a vadászok védőszentjének tiszteletére vasárnap délben, 12 órai kezdettel misét tartanak a Mátyás-templomban. A szokástól eltérően most a vadászok segítőtársait, a kopófalkát csak egyetlen vadászkutya képviseli a szertartás alatt.”

Hogy az előbbi véleményem ellenére mégis írok a kiállításról, annak oka abban keresendő, hogy a Vadászati Világkiállítás mottója „az ember és a természet harmóniája”, a teremtett világ egységének a szolgálata volt. Ez pedig olyan nemes törekvés, olyan nagyszerű célkitűzés, amit a magunk és mindnyájunk érdekében nemcsak helyeselnünk, hanem tevőlegesen támogatnunk is érdemes.

—s.

A SAJTÖOSZTALT FELHÍVÁSA

A Sajtóosztály értesíti a Lelkészi Hivatalokat és a Gyülekezeteket, hogy az ÚTMUTATÓ megrendelések október 31-ig,

az 1972. évi EVANGÉLIKUS NAPTÁR megrendelések november 30-ig

küldhetők be. A Sajtóosztály az igényeket a beérkezés sorrendjében igyekszik kielégíteni. A határidőn túl beérkezett előjegyzéseket a Sajtóosztály nem tudja figyelembe venni. Mivel a két kiadványból visz- szavételezés nem lehetséges, a Sajtóosztály kéri megrendelőit, hogy csak a szükségnek megfelelően küldjék be megrendeléseiket.

A Naptár ára: 13 Ft.

Az Útmutató ára: 9 Ft.

Isten tervez

Tudom, a közmondás így kezdődik: ember tervez ... Élj te is tervszerűen. Jó, ha reggel előre végig gondolod, hogy mit akarsz tenni a nap folyamán. Jakób történetében azonban

arról van szó, hogy Isten tervez. Jákobbal nagy tervei vannak. De mennyi akadályt gördít az ember Isten tervei elé. Jákob is ezt tette újabb csalásával.

Izsák öreg korára megvakult, így szólt Ézsauhoz: Megöregedtem. Ki tudja meddig élek. Fogd vadászszerszámod. Lőjj vadat és készítsd meg nekem, mielőtt meg meghalnék. Isten ugyan Jákobot szemelte ki. De te vagy a nagyobb, erősebb. Téged szeretnélek megáldani.

Amint Rebeka ezt meghallotta sietve megkereste Jákobot. Ezt mondta neki: Kihallgattam, mit beszélt édesapád bátyáddal, Ézsauval. ót akarja megáldani. Légy ügyes és vedd el tőle az áldást. Hogyan ? Figyelj csak. Ölj meg két kecs- kegidát. Húsukból finom ebédet készítek édesapádnak. Te beviszed hozzá és megkéred, hogy áldjon meg. Nem veszi észre, hogy te Jákób és nem Ézsau vagy, hiszen nem lát. De siess. Nehogy hazajöjjön bátyád és megelőzzön.

Jákób megijedt. Mi lesz, ha Izsák megtapogat. Ézsau tor- zonborz, csupa szőr. Az én bőröm sima. Kiderül a csalás és

az áldás helyett megátkoz édesapám. Sose félj. Én vállalom a felelősséget. Siess és tedd, amit mondtam.

Jákób meghozta a két gidat. Édesanyja ebédet készített húsukból. Aztán előkereste Ézsau ruháit. Jákobra adta. A gidák bőrét Jákób csupasz karjára es nyakára erősítette, hogy szőrös tapintású legyen. így küldte be kedvenc fiát Izsákhoz.

Izsák nem látta, ki jön be hozzá. Megkérdezte: ki vagy fiam? Jákób nagyot hazudott és így felelt: Én vagyok a te elsőszülött fiad Ézsau. Megtettem amire kértél. Egyél a húsból és áldj meg. Hogy sikerült ilyen gyorsan rátalálni a vadra? — kérdezte Izsák. Megsegített a jó Isten — válaszolt Jákób. Ekkor magához hívta és megtapogatta kezét, fejét. Képzelheted, mennyire doboghatott Jákób szíve. Izsák így szólt: a hang Jákób hangja, de a kéz Ézsau keze. Valóban te vagy Ézsau? Igen — hazudta tovább Jákob.

Evett az ételből Izsák és ivott hozzá egy kis bort. Amikor odaterdelt Jákób ágyához és kérte, hogy áldja meg, megérezte rajta Ézsau ruhájának illatát és örült neki. Kezét Jákób fejére tette és ezekkel a szavakkal áldotta meg: Ajándékozzon meg téged Isten az ég harmatával és a föld javaival gazdagon. Népek álljanak szolgalatodra, és fejedelmek hajtsanak előtted térdet. Testvéred felett pedig uralkodjál.

Isten is azt tervezte, hogy Jákobé, a kisebb testvéré lesz az áldás. De így képzelte el, csalas útján? Nem. — Segítette Jákób és édesanyjának csalása Isten terveinek megvalósulását? Semmiképpen. Inkább nehezítette. Majd még látni fogod.

Türelmetlenség, féltékenység, irigység téged is hamis utakra visz. Görbe utakon nem lehet Isten terveinek szolgálatába állnL