Evangélikus Élet, 1971 (36. évfolyam, 1-52. szám)
1971-10-03 / 40. szám
XXXVI. ÉVFOLYAM, 40. SZÁM 1971. október 3. Teológusok gyülekezete 1 Kor 3, 16—17 Tanévnyitó ünnepély a Itt a tanév kezdetén hadd fogalmazzak így: a Teológiai Akadémia professzoraival és hallgatóival együtt: gyülekezet! Még egyszer mondom: gyülekezet. És én most úgy szeretnék szólni a mi drága professzorainkhoz és hallgatóinkhoz, mint gyülekezethez. Mi jellemző erre a gyülekezetre? Erre a gyülekezetre elsősorban az jellemző textusunk szerint, hogy vették az Istennek a Szentlelkét. Tehát egy megajándékozott közösség, éspedig a Szentlélek által megajándékozott közösség. Akármennyire nem szeretjük ezt a szót ebben az összefüggésben, hogy „bírni”, én mégis most hadd fogalmazzak így: egy olyan gyülekezet, amely bírja a Szentlelket! övé a . Szentlélek! Hiszen vették a keresztsegben, hiszen hallgatták számtalanszor Isten igéjét templomokban, katedráról. Keresztségben, igében megajándékozottak a Szentlélek ajándékával. Ismétlem: övék a Szentlélek! De ennél tovább kell mennem. Ez az ige azt is mondja, hogy ez a gyülekezet az Isten jelenlétének a helye, az Isten temploma. Ahogy régen az Ótestamentum népe gondolta, hogy a templomban lakozik az Isten, ma a gyülekezet az az új templom, amelyben lakozik az Isten. A Teológiai Akadémia gyülekezete az a hely, ahol lakozik az Isten. Az Isten lakóhelye! Fogalmazhatok másképpen: hordozói vagyunk Istennek, mint gyülekezet. Közöttünk van Isten! Ez egy óriási méltóság! Ha közben egymásra nézünk, azt gondolom, hogy ezt lehetetlennek tartjuk, hogy mi közöttünk lakozzék Isten, mert sokszor arra kell gondolnunk, ha ez igaz volna, akkor valamiképpen másképpen kellene menni a dolgainknak. Mégis, a méltóságra szeretném felhívni a figyelmet. Ez a teológus gyülekezet az Isten jelenlétének helye! Az Isten jelenlétében adnak elő a professzorok, az Isten jelenlétében tanul az ifjúság, az Isten jelenlétében beszélünk egymással, az Isten jelenlétében viszonyulunk egymáshoz, mert az Isten temploma vagyunk! Ennek azonban le kell vonni magunkra nézve a konzekvenciáját. Ez nincs konzekvencia nélkül. Ha a teológus gyülekezet az Isten jelenlétének a helye, ha a teológus gyülekezet az Isten temploma, ennek súlyos következményei vannak. T. i. azt olvassuk itt: „az Isten temploma szent és ezek vagytok ti”. Ha egyszer a Szentlélek jelenléte miatt és azért, mert Isten elhívott bennünket, szentek vagyunk, akkor legyünk valóban szentek! Hadd mondjam itt el, hogy az egyházon és a teológus gyülekezeten jelentkező „flekkek” sokszor olyan „normális”- nak tűnnek szemünkben. S mondogatjuk a nagy tételeinket, hogy igen, kérem, „búza és konkoly együtt”. Nagyszerűen idézzük: simul iustus, simul peccator! Kikelünk a szekták perfekcionizmusa ellen. Beszélünk arról, hogy igen, hát a jócselekedetek erőltetése a római katolikus egyház erkölcstanához tartozik. Csak nekem az a benyomásom, hogy sokszor nagyon rossz helyen idézzük ezeket a tételeket. Hovatovább már nincs energiánk és erőnk, hogy küzdjünk azokkal a „flekkekkel” szemben, amelyek az egyházon jelentkeznek, és a mi teológus gyülekezetünkön is. Már megadtuk magunkat önmagunknak, a magunk nyomorúságának, elesettségének és azt hisszük, hogy ez a „normális”. Csakhogy a simul iustust és simul peccatort — egyszerre megigazult és egyszerre bűnös — nem ott kell idézni, ahol valaki nem küzd a saját elesettsége és bűne ellen, hanem ott kell idézni, ahol valaki kétségbeesik amiatt, hogy ő csak olyan, amilyen! És azt a bizonyos „búzát meg konkolyt” nem akkor kell idézni, amikor látszik közöttünk és rajtunk a „nem jó” és elkezdjünk sóhajtozni: „hát igen, már Jézus is megmondta, hogy konkoly is van”. Jézus ugyanis azt is megmondta, hogy búza is van! Ez pedig azt jelenti, hogy ha egyszer az Isten Szentleikét bírjuk, éppen ennek a Szentléleknek az erejével el kell kezdeni önmagunkkal szemben és a gyülekezettel összefüggésben ezt a harcot, hogy meglátszódjék rajtunk, hogy közöttünk van az Isten. Meggyőződésem szerint tisztábban kellene gondolkodnunk, tisztábban kellene beszélnünk, tisztábban kellene egymáshoz viszonyulnunk és jobban kellene a világot szeretnünk és szolgálnunk. Sokkal becsületesebben és nem hátsó gondolatokkal! Tisztán, egyértelműen, hiszen az Isten lakóhelye vagyunk abban a társadalomban, amelyben élünk. Ebben a mi társadalmunkban az egyház nem azzal szolgál, ha föladja önmagát és maga is világgá válik, hanem azzal szolgálunk a társadalmunknak, hogyha egyház tudunk maradni, de segítőén, tisztán, áldozatosan, másokat átölelően, önmagunkat föladóan, önmagunk énjének, egoizmusának a föladásával, mert ez az egyház! S ha már templomról van szó, tudnunk kell, hogy a templom egy bizonyos egységet jelent: összefonottságot, összeszer- kesztettséget. A teológus gyülekezet, mert Isten temploma: egy gyülekezet. Egy ilyen gyülekezetben senki sem élhet felelőtlenül úgy, hogy él önmagának, hiszen minden jó szava hullámzik és meleget kelt, és minden gonosz szava mérgez és mételyez. Minden becsületes, tiszta magatartás segít és tisztít, és minden át nem gondolt magatartás mételyez egyházban és egyházon kívül. Egy embernek a szeretete vagy szeretet- lensége, pozitíve vagy negative hat az egész gyülekezetben. Nem lehet itt egyetlenegy teológus sem, aki arra hivatkozva, hogy „ő szabad ember” azt tesz, amit akar. Tudnia kell, hogy az egészre kihat, amit tesz. A jó szava is kihat, a tisztasága is kihat, meg a tisztátalansága is, a becsületessége is. meg a becstelensége is, a forró szeretete is, meg a szeretetlensége is. Végül van egy drámai rész ebben az igében. Azt mondja ez a szakasz: „Aki megrontja az Isten templomát, megrontja azt az Isten is.” Mit jelent ez? Egy gyülekezet fölszámolhatja önmagát! Öngyilkosságot követhet el azáltal, ha nem azon az úton jár, amelyre az Isten elhívtam a szeretetnek, a felebaráti segítésnek, a másokért való életnek az útján, ha nem tisztaságban jár. Egyházunkban reakciós körökben állandóan ott a félelem, hogy kívülről számolják fel az egyházat. Ez teológiailag és politikailag is abszurdum. Az az egyház tűnik ugyanis el, amely önmagát számolja fel azáltal, hogy nem tud az Isten temploma és a Szentléleknek hordozója lenni és nem tud mindenkit áldozatosan és forrón szeretni, és a társadalomban az emberek javára élni. D. Káldy Zoltán (A Teológiai Akadémia tanévnyitóján elhangzott igehirdetés magnófelvétel alapján.) Ezekben a hetekben egyházunk minden területén, a gyülekezetektől kezdve az országos intézményekig új munkaév kezdődik. Ezeknek a munkakezdéseknek a sorában különösen is kiemelkedő volt lelkészképző intézményünknek, a Teológiai Akadémiánknak tanévnyitó ünnepélye. Erre szeptember 15-én került sor az Üllői úti országos székházunk imatermében, amely zsúfolásig megtelt teológiai hallgatókkal, budapesti és vidéki lelkészekkel, hozzátartozókkal és hivatalos vendégekkel. A tanévnyitó istentisztelet szolgálatát — mivel D. dr. Ottlyk Ernő, az Akadémia ez- évi felügyelő püspöke hivatalos külföldi úton volt — D. Káldy Zoltán, az Országos Egyház püspök-elnöke végezte. Igehirdetéséből lapunk más helye közöl részleteket. A tanévnyitó akadémiai ülést dr. Prőhle Károly prodé- kán igeolvasása és imádsága után D. dr. Pálfy Miklós dékán nyitotta meg. Köszöntötte egyházunk vezető püspökét, D. Káldy Zoltánt, az Állami Egyházügyi Hivatal képviselőjét, Grnák Károly főosztályvezetőt. Külön meleg szavakkal szólt a Szlovák Evangélikus Egyház hazánkban tartózkodó küldöttségéhez: dr. Ján Mi- chalko egyetemes püspökhöz és feleségéhez, valamint Ond- rej Ladislav Bartho egyetemes főtitkárhoz. Ezután üdvözölte az egyházak és intézmények megjelent képviselőit: dr. Bajusz Ferenc és Sarkadi Nagy Pál budapesti református teológiai akadémiai professzorokat, dr. Timkó Imrét, a Római Katolikus Központi Hittudományi Akadémia dékánját. Gerő Sándort, a Baptista Teológiai Szeminárium dékánját, Hecker Ádám metodista szuperintendenst, dr. Berki Feriz ortodox esperes-adminisztrátort, Huszti János lelkészt, az unitárius egyház teológiai intézetének előadó tanárát, Szakács József lelkészt, az adventista egyház alelnökét, Aranyos Zoltán református lelkészt, ökumenikus titkárt, és te az akadémiai ünnepi ülést. Örömét fejezte ki, hogy egyháza küldöttsége élén részt vehet ezen az ünnepélyen. Látogatásunk bizonysága annak — mondotta többek között —, hogy nemcsak a két egyház között, hanem a két teológiai akadémia között is testvéri a viszony. Utalt arra, hogy mint vendégelőadó professzor már hosszabb időt töltött AkadéA Teológiai Akadémia tanári kara a tanévnyitón számos más vendéget: D. dr. Ottlyk Ernő püspök feleségét, az Országos Egyház dolgozóit, az egyházmegyék és gyülekezetek képviselőit, a teológiai hallgatókat és hozzátartozóikat. Ezt követően megtartotta dékáni székfoglaló előadását, amelyből lapunk múlt heti számában közöltünk részleteket. A dékán székfoglaló előadása után dr. Ján Michalko, a Szlovák Evangélikus Egyház egyetemes püspöke köszöntötmiánkon, amint a mi profesz- szoraink is jártak hasonlóképpen Pozsonyban. Hangsúlyozta, hogy nagy szükség is van erre a testvéri kapcsolatra, mert nagyon sokat tanulhatunk egymástól.' Hiszen egyházaink szolgálatának hasonló feladatokat kell megoldani segíteni híveinket, hogy megállják helyüket szocializmust építő társadalmunkban. Ehhez a szolgálathoz kérte Isten gazdag áldását nemcsak Teológiai Akadémiánk, hanem egész egyházunk munkájára. Ezután következett az akadémiai tanévnyitó ünnepélyek mindig megragadó kedves eseménye: az új hallgatók felvétele. A dékán elsőnek LHsa Iso-Hirvelä finn teológusnőt, a helsinki teológiai fakultás egyháztörténeti tanszékének asz- szisztensét, egyházunk ez évi finn ösztöndíjasát szólította az emelvényhez. Ö sorrendben az ötödik finn ösztöndíjas, aki egy éven át Akadémiánkon folytatja majd tanulmányait.' Az Akadémia első évfolyamára kilenc hallgatót vett fel az Akadémia felvételi bizottsága, mégpedig hat fiút és három leányt. A katonai szolgálatából visszatérő, már korábban felvett egy hallgatóval együtt tíz első éves hallgató kezdheti meg tanulmányait Akadé-. miánkon. Így ebben a tanév-; ben is meghaladja a harmincat az Akadémián tanuló teológusok száma. Az új hallgatók bemutatására lapunk következő számában még visszatérünk. Az első éves hallgatók ünnepélyes i kézfogással történő felvétele után az ünnepély a Himnusz eléneklésével ért véget. Dr. Selmeczf János Püspökeink körlevele gyülekezeteinkhez Keresztyén Gyülekezet! Kedves Testvéreink! Mialatt a mai vasárnap templomainkban folyik Isten igéjének hirdetése és a szentségek kiszolgáltatása, Prágában ülésezik a IV. Keresztyén Békevilággyűlés. A világgyűlés szeptember 30-án kezdődött és ma ér véget. Mintegy 300 küldött jött össze az öt világrészből. A résztvevők között ott vannak Magyarországi Evangélikus Egyházunk képviselői is. Ez a két szolgálat — nevezetesen az istentisztelet végzése és a világ békéjéért való fáradozás szétszakíthatatianul összetartozik. Lényegében az igazi istentisztelet mindig békeszolgálat is és a békeszolgálat egyben az Isten tisztelete is, hiszen Ö a béke és az élet Istene. Az Isten igéjének meghallása nyomán az istentiszteletről olyan erőknek kell kiáramlaniuk, amelyek magukkal ragadják a keresztyén embereket és segítik őket abban, hogy minden jóakaratú emberrel együtt munkálkodjanak egy békés világrend megteremtéséért. Az atomkorban a puszta emberi életet fenyegeti a megsemmisülés veszélye. Most, amikor a tudomány és technika óriási fejlődése következtében lehetőség volna az éhség legyőzésére és a társadalmi igazságosság megvalósítására az egész világon, még mindig milliók éheznek és az igazságtalanság terhei alatt élnek. Sürgető szükség a béke és igazságosság megteremtése a Földön. Ezért munkálkodik a Keresztyén Béke- konferencia is. A Keresztyén Békekonferencia munkájában a magyarországi protestáns egyházak több, mint egy évtizede vesznek részt teológiai munkájukkal, anyagi áldozatokkal és a békéért való konkrét fáradozásukkal. A Keresztyén Békekonferencia arra törekszik, hogy a keresztyén békeszolgálat minél nagyobb hatékonysága érdekében összefogja a keresztyén egyházakat és azok tagjait. A konferencia munkája már eddig sem volt hiábavaló, mert határozottabb békemunkára késztette az egyházi világszervezeteket, felébresztette több egyházban a békéért való felelősséget és sok keresztyén embert elvezetett arra a felismerésre, hogy nemcsak a lelki békesség drága, hanem a földi béke is. És ezért a földi békéért a hitből fa-, kadó szeretet erejével és szorgalmával fáradoznunk kell. Kérjük Gyülekezeteinket hogy hordozzák a Keresztyén Békevilággyűlés szolgálatát imádságaikban, hogy az minél gyümölcsözőbb munkát tudjon végezni az emberiség nagy családjában. Egyben azt is kérjük, hogy az igazi istentisztelet eredményeképpen hozzanak anyagi áldozatot is a Békevilág- gyűlésért. Híveink már az elmúlt évtizedben is szívesen tették ezt, de most azt kérjük, hogy még a szokottnál is nagyobb áldozatot hozzanak erre a célra. A mai offertóriumot ajánlják fel a Keresztyén Békevilággyűlés számára. Most pedig idézzük Pál apostol szavát, melyet a korinthu- siakhoz intézett: „Végezetül, atyámfiai, legyetek jó egészségben, épüljetek, fogadjátok meg az intelmeket, egy értelemben legyetek, békességben éljetek és a szeretetnek és a békességnek Istene veletek lesz!” (2 Kor 13, 11.) Budapest, 1971. szeptember 21. D. Káldy Zoltán s. k. D. Dr. Ottlyk Ernő s. k. a Déli Egyházkerület püspöke az Északi Egyházkerület püspöke Egyek vagyunk Krisztusban Bármennyire is jó a harmonikus egység, nem túlzás, hogy legtöbbször nem valóságát, hanem inkább csak a hiányát érezzük. Ha magunkra nézünk és a kézzelfogható valóságot rögzítjük, akkor még az egyházban se örülhetünk úgy az egységnek, hogy ne kellene közben egyenetlenségeinkre gondolnunk’ hogy türelmetlenül hátat fordítottunk azoknak, akikkel nem értünk egyet, hogy csak élvezni akartuk az egységet és megfutottunk a ránk váró feladatok elől. Ezért nem üres dísz a harmadik szó: „Krisztusban”, mert Krisztus egyesít. Krisztus Összeköt egymással az egyház közösségében. Nem alapvető különbség, hogy különbözőek a búneink, mert mindannyian bocsánatra szorulunk. Különböző a múltunk, de egyek vagyunk abban, hogy Isten tesz gyermekeivé. Különböznek a képességeink, de Urunk úgy akar formálni, hogy szolgálatunk hasznos legyen a nagy egészben. Ha csak egymásra nézünk, akkor csupán a különbségeket és ellenieteket latjuk. Ha Krisztusra nézünk, —■ bár a különbségek nem tűnnek el —, ö indít és parancsol, hogy kezet nyújtsunk egymásnak, hogy gondunk legyen egymásra, hogy egymás hite által erősödjünk. Egyek vagyunk Krisztusban, ha nem különbsé-. geink uralkodnak rajtunk, hanem Ő a mi reménységünk. Krisztus összeköt emberekkel az egyház közösségén kívül is, mert segítőkész felebarátként állít mások mellé. Amint Krisztus is szeméiyválogatás nélkül segítséget kínált és adott minden embernek, úgy küld minket is oda, ahol segítségre van szükség. Egyek vagyunk Krisztusban, ha hittel, értelmünk és kezünk fáradozásával adjuk tovább azt, amit Tőle kaptunk. Reuss András EGYHAZUNK KÉPVISELŐI A PRÄGAT KERESZTYÉN BÉKEVILÁGGYÜLÉSEN A szeptember 30-tól október 3-ig Prágában megrendezett TV. Keresztyén Békevilággyűlésre egyházunk képviseletében D. Káldy Zoltán püspök vezetésével elutazott D. dr. Ottlyk Ernő püspök, D. dr. Pálfy Miklós teológiai dékán és dr. Pröhle Karoly teológiai professzor. D. DR, OTTLYK ERNŐ PÜSPÖK LÄTOGATÄSA A SZOVJETUNIÓBAN Az Észt Evangélikus Egyház vezetőjének, Tooming érseknek meghívására D. dr. Ottlyk Ernő püspök szeptember 11— 18 között látogatást tett Tal- linban. Előadást tartott egyházunk teológiai eredményeiről és igehirdetéssel szolgált. Tal- linból visszatérőben a Lett Evangélikus Egyház vezetőjének, Matulis érseknek meghívására Rigában is töltött néhány napot, tárgyalásokat folytatott az egyházi vezetőkkel és igehirdetést végzett Útjáról lapunk következő számában számolunk be. KELET-PAKISZTÄN Mértékadó indiai kormánykörök szerint a hinduk és mohamedánok közötti viszony annyira megromlott az utóbbi időben, hogy vallásháború veszélye fenyeget. Kelet-Pakisz- tánban a hindu kisebbséget üldözik, és eddig az ott élő mintegy 10—12 milliónyi hindu nagyobb része, kb. 60%-a Indiába menekült. A menekülttáborokban uralkodó nyomor tovább élezi a feszültséget. (epd).
