Evangélikus Élet, 1971 (36. évfolyam, 1-52. szám)

1971-01-03 / 1. szám

#•1 TIZ E V - TI Z E S E M E N Y 1961- 1970 Emberé a munka — Istené az áldás Hós 10, 12 Szántás, vetés, aratas — az. ember ősi tevékenységei a min­dennapi kenyérért. A jótékony eső pedig az ég jóváhagyása, az emberi munka megkoronázása, a gyümölcstermés feltétele. A termésnek előbb a fölcj, mélyén, majd a felszín fölött végbe­menő folyamata az ősi tapasztalatok ellenére csodálattal tölti el a gondolkodó embert, mert az élet kialakulása és fejlődése mindig csodának tűnik. A naptári esztendőtől való búcsúzás, napok, események újra „számolása” és értékelése szintén ősi emberi érzés és hangulat. A máskor számlálatlanul siető percek lelassulnak, tartamuk mintha sokszorosára nőne. Népszokások, búfelejtő vidámság és bódulat kísérik e perceket, hogy azután nem sokkal később egy új esztendő küszöbén, felmérjük ismét a siető élet felada­tait. Isten igéje Óév estéjén — mint bármikor máskor is — meg akar óvni bennünket pillanatnyi hangulatok ábrándos ve­szélyeitől, élő és használható üzenetet tartalmaz, akár hátra te­kintünk, akár előre. ,,VESSETEK MAGATOKNAK IGAZSÁGOT!” Az „igazság” szó mindig sokat hangoztatott s a legszebb szavak között is a legtündöklőbb. A mi korunkban azonban leértékelődnek a „tündöklő szavak” és felértékelődik a „valóság”. Családi élet­ben és társadalomban, becsületes munkában és a mindennapi emberség cselekedeteiben, a béke és az emberi élettel alapve­tően összefüggő más világkérdések kapcsán vetődik fel Isten parancsa: valósággal, igazi szeretettel és felelősséggel párosuló igazságot vessetek, elkerülve minden látszatot, képmutatást. „KEGYELMET (HŰSEGET) ARASSATOK!” Amennyiben a mi tevékenységünk a vetés, annyira világos előttünk, hogy az aratáshoz már nem elég a jószándékunk vagy akaratunk. Is­ten kegyelmének és hűségének áldása adhat csak gyümölcsöt, készíthet a vetés után aratást. Ezeket az áldásokat tapasztal­tuk a mögöttünk levő esztendő során is ezer bizonyossággal s az aratásról szóló parancsot azzal a reménységgel fogadjuk, hogy kegyelme nem távozik el tőlünk az új napok során sem. „SZÁNTSATOK MAGATOKNAK ŰJ SZÁNTÁST!” Egy fia­tal magyar költőről elhangzott jellemzésben hallottam: versei­ben nem ad teljes, magabiztos megoldásokat, csupán küzd ér­tük, megküzd kétségekkel és tornyosuló akadályokkal, mert a végleges válasz csupán „ábrándok megdicsőülése” lenne... Végzetes tévedés lenne, ha Isten parancsait bármilyen élet­helyzetben az ábrándok közé sorolnánk! ő az egyszeri életben s a mindig előresiető, egyszer átélhető percekben új szántásra biztat minket. Ez sok küzdelemmel, előre nem látható problé­mával járhat, de jó eredményhez mi is csak ilyen úton jutha­tunk. Segítsen bennünket Isten friss gondolatokra, új feladatok közötti hűséges helytállásra, emberek közötti keresztyén fele­lősségünk megújuló vállalására. Mert itt az ideje, hogy őszin­tén, fiatalos szívvel keressük az Urat — nagy emberi kérdések­ben is — és észrevegyük, hogy Ő is közeledik hozzánk s az „igazság esőjével” öntözi munkánkat, életünket. Ez a bizoda- lom vezessen át minket az év fordulóján. \ Szirmai Zoltán Ami csak rajtunk múlik 5 Móz 11, 26—28 Túlnyomóan világi tartalmúvá lett ünnepnapunkon kaptuk Isten eme üzenetét. Szemünk végigszalad a szentírási sorokon, de nem tudjuk félretenni, mint az újév köszöntő lapokat. A köz­lés már tudatunkba marta: Rajtunk múlik, hogy áldássá vagy átokká válik jövendőnk! íme, így foglalom össze és tolmácso­lom mai értelművé az üzenetet: „Figyelj fel arra, az 1971-es esztendőt, összes lehetőségeit javatokra készítettem. De ti mindezt visszájára is fordíthatjátok! Küzdjétek hát le a go­nosz erőket, hogy mindenkinek kedves otthonává lehessen a Föld!” 1. AZ ÜZENET AZZAL KEZDŐDIK. „LÁSD...” Isten va­lamit meg akar mutatni, ezért figyelni kezdek. Az így élezett szem azután észreveszi: Valaki csakugyan működik az esemé­nyek mögött! Ekkor eszembe jut az a levél, amit a napokban kaptam árvizet élt ismerőseimtől. „Ez esztendő, a rendkívüli időjárás, az árvíz legtöbbünk látását megjavította. Hogy értem ezt? Látni kezdjük, hogy sem Istent, sem embertársainkat nem szabad kihagyni számításainkból. Istennek ma is megvan mind a két keze... Hasonlóan nagy tapasztalat volt: Nem szólam a mi társadalmunkban, hogy egymásnak testvérei vagyunk! Vis­kóié helyett komfortos házakba költözhettünk, egymáshoz is közelebb kerültünk, váratlanul meg olyan őszt kaptunk, hogy még a december is megengedte a külső munkát. így formáló­dott nálunk újjá a bibliai mondás: A jóakaratú emberek közt a baj is áldássá válik.” Ezúton is megköszönöm ezt a levelet és felismeréseit sajátommá fogadom. 2 3 2. „LÁSD, ÉN ADOK MA ÉLŐTÖKBE ÁLDÁST...” A MÁ-t tehát Isten kezéből vesszük. Jelenti ez az 1971-es esztendőt, és egyben a ma Magyarországát, mely szocialista jövendőjét építi. Már az magában nagy áldás, hogy ennek belátására eljutot­tunk és odaadással tudjuk hivatásunkat teljesíteni. Harvey Cox írja le a kubai keresztyének esetét. A Castro vezette for­radalomról olyan látást nyertek, hogy azt Isten jelölte ki útul és hűségesen támogatták. Ennek következtében bizonyságtéte­lük kiszélesedett, hitelük megnőtt és sok áldásban részesültek. A forradalom győzelme után azonban megálltak az úton, bi­zonyságtételüket csak a lelki életre korlátozták, s így a koráb­bi áldásoktól elestek. Mi hálát adunk Istennek, hogy a most induló új ötéves tervünknél számítanak ránk és mi érezzük elkötelezettségünket az áldásos munkára. Rajtunk múlik, hogy korszerűbb, nagyobb darab kenyeret adó legyen ipari és me­zőgazdasági termelésünk, megépüljenek az új házsorok, kultú­rált otthont nyújtsanak dolgozótársainknak. A ködös általá­nosságból például így ölt határozott alakot a megáldatás ígé­rete! / 3. E NAP ÜNNEPI HANGULATA azonban meg ne tévesz- szen minket! Sok belső és külső erőtlenséggel kell még megküz- denünk! Szebbek a lakásaink, mégis több a magános ember. Szaporodnak autós barátaink, akik a közúton halálos fenyege­tést jelentenek. Rövidül' a munkaidőnk, mégis kevesebb jut gyermekeinkre. Ezenkívül is hány ellenmondás, amit meg kell oldanunk, hogy az áldás átokká ne fajuljon. A mai napot először szenteljük a világbéke eszméjének. Becstelen háborúk, hadviselésnek címzett gyilkolások, esztelen ellenségeskedés terheli a világ közérzetét, a fegyverzet költsé­gei pedig pénztárcáját. E világméretű békeagitáció arra moz­gósít: Biztosítsunk lázas világunk számára gyógyító körülmé­nyeket! Jaj legyen annak, aki ezt megszegi! Hálát adunk Is­tennek, hogy népünk és egyházunk azok között van, akik erre a belátásra már rég eljutottak! Sőt, .. túljutottunk azon az időszakon, amikor úgy általánosságban akarhatjuk a békét és az életet. Ma a világban fennálló konkrét, kérdések jó megol­dásának szorgalmazásával és munkálásával lehet csak a békét munkálni”. (Káldy: Üj úton) Ez az, ami csak rajtunk múlik! Virágh Gyula 1961. Április 12-én Jurij GA­GARIN szovjet repülőőrnagy az emberiség történelmében először jutott el a világűrbe, Az egész világ csodálattal vette tudomásul a fantaszti­kum határát súroló hírt, hogy ember a tudományok és az em­beri akarások eredményekép­pen a világűrbe tudott kerül­ni és az emberi kéz alkotta űrhajóval megkerülte a földet. A fiatal szovjet űrhajós bátor tette egy új korszakot nyitott meg az emberiség előtt, az űr­kutatás korszakát. 1962. Október 11-én a római Péter templomban XXIII. Já­nos pápa ünnepélyes keretek közt megnyitotta a II. Vatikáni Zsinatot. Magában a római katolikus egyházban is, de — meg kell mondanunk, hogy a mi ma­gyar evangélikus egyházunk­ban is — nagy várakozással tekintettek a zsinat elé. Minél több hír érkezett az ülésekről, úgy oszlottak szét azoknak a reménységei, akik valami „nagy” változásban bíztak. Két­ségtelen, voltak eredmények, de — véleményünk szerint — csak akkor lesz igazán öku­menikus találkozásunk a kato­likus testvéreinkkel, ha nem zsinatok ünnepélyességében ke­ressük a találkozást, hanem az „élet sűrűjében". É ez még vá­rat magára. 2 3 1963. November 22-én a texasi Dallasban merénylet ál­dozata lett John Fitzgerald Kennedy, az Amerikai Egye­sült Államok elnöke. Mindössze ezer napig ült az elnöki székben J. F. Kennedy, amikor választási kőrútjának egyik állomásán — Dallasban — „ismeretlen” tettes több lö­véssel életveszélyesen megse­besítette. ő volt az első elnök, aki beismerte az USA-ban ural­kodó faji probléma súlyosságát, a mind nagyobb hullámban el­szaporodó erőszakoskodás és a közerkölcsök romlását, de ugyanakkor azt sem szabad el­felejteni, hogy ő adott paran­csot Vietnam elleni agresz- szióra is. 1964. Június 23-án, a pozso­nyi régi Városháza épületében a Szlovák Evangélikus Egyház Teológiai Fakultása tisztelet­beli doktorrá avatta Káldy Zoltánt, a Déli Egyházkerület püspökét. Káldy Zoltán püspök beikta­tása óta az akkor elmondott székfoglaló beszéd teológiai és egyházpolitikai döntéseit ér­vényesítette egyházkerületében, hazai és nemzetközi egyházi fórumokon egyaránt. Díszdok­tori székfoglaló beszéde: „A diakónia az egyház életformá­Dietrich Bonhoeffer újévi verse: Jó hatalmaktól Jó hatalmaktól hűen átölelve vigasztalón s őrizve szüntelen, így szeretnék ma érettetek élni s menni véletek úton-útfélen. Szívet kínzóak még a régi dolgok ... még gonosz napok nehéz terhe nyom, ó, felzaklatott lelkeinkre áraszd üdvösségedet Jézus Krisztusom. S ha nyújtanád is a keserű kelyhet szenvedésekkel színültig tele, hálásan vesszük áldott kezeidből reszketés nélkül, utunk Istené. S ha mégis egyszer örömre érlelsz még e világon, hol szikrát szór a nap, a múltakról majd emlékezgetünk beléd simulva — fényei alatt. Csak gyertyáidnak lángja égjen csendben — meleg fényüktől szökjön a setét — s mint pillangókat, vond be fénykörébe e világbörtön minden gyermekét. / És ha egyszer... elmélyül majd a csend szerte e földön s zeng dicséreted, engedd, hallhassuk s minden gyermekedd' együtt áldhassuk fényesült neved. Jó hatalmaktól rejtve és ölelve vigaszra várunk s tudjuk, jönni fog! Isten velünk van, barna est ha érik s akkor is, ha ránk nyit új napod. I Fordította: Jakus Imre Az eredeti szöveg első verséből világosan kitűnik, hogy ezt a verset Bonhoeffer 1944 45 fordulóján, újévkor írta. A fordítás­ban ez így nem érzékelhető, mert én az „úton-útfelen” kifeje­zéssel a szenvedő társakkal való állandó együttérzést, együtt- menetelést akartam kifejezni, ami az író elgondolása is volt; — szövege így hangzik: „und mit euch gehen in ein neues Jahr?” (első versszak 4. sora). Jakus Imre A karácsonyi üzenet tőlünk az igazságosságot követeli Risto Jääskeläinen, a ta­valy nálunk tanult finn lel­kész írt Helsinkiből, ahol rö­vid lelkészi szolgálat után to­vább folytatja tanulmányait: az egyetemen politikai törté­nelmet és összehasonlító val­lástudományt hallgat. Levelé­ből idézünk: Innen a hideg északról gyakran gondolok a napsüté­ses déli országra. Az Evangé­likus Élet gyakran hoz kö­szöntést és híreket Magyaror­szágról, az evangélikus egy­házról s a Teológiai Akadé­miáról. A finn újságok is gyakran közöltek az utóbbi hetekben pozitív cikkeket a mai Magyarországról... Majd a karácsonyi köszön­tés után így folytatja: Hála Istennek az ifjúság ná­lunk bőven ellátottsága köze­pette erősen beszélni kezd az éhség karácsonyáról, s kará­csonyi ajándékok helyett pénzt gyűjt a félig fejlett or­szágoknak, ahová természete­sen jóval több kell, mint amit pénzküldeményekkel meg le­het adni. De ez már annak a jele, hogy az ifjúság többet tudatosít másoknál a világ­ban levő szociális igazságta­lanságokról, s változtatásokat követel Krisztus születésének karácsonyi üzenete alapvető­en érinti az egész embert és egész jövőjét. Isten megje­lenése az emberek között ugyanaz minden ember ,szá­mára, s így a karácsonyi üze­net tőlünk az igazságosság megvalósítását követeli, hogy valóban konkrét legyen a „földön békesség s az embe­rekhez jó akarat.” ja”, híven kifejezte mindazt a teológiai felismerést, amelyet azóta egész egyházunk magáé­nak vall és szolgálatára nézve iránymutatónak ismer el. Egy­házunk egész népe meleg szere­tettel vette körül ebből az al­kalomból püspökét. 1965. Az esztendő halott­listáján ilyen neveket olvasha­tunk: Albert Schweitzer, Wins­ton Churchill, Le Corbusier. Albert Schweitzer neve nem ismeretlen olvasóink előtt. Or­vos, evangélikus teológus, or­gonaművész volt egy személy­ben. Korunk egyik legnagyobb humanistája, aki művészetével, tudásával és hitével egy embe­ribb életért harcolt, dolgozott és imádkozott. — W. Churchill nemcsak az angol politikai élet­nek, hanem Európa politikai színpadának is ismert szemé­lyisége, aki erőteljesen részt vett a II. világháború politikai küzdelmeiben. Részt vett a te- heráni, a jaltai és a potsdami konferenciákon. Majd a hideg­háború egyik hangadója lett. — Le Corbusier svájci szárma­zású francia építész, városépítő, festő és művészetelméleti író. — Mindhármukkal a XX. szá­zad egy-egy jelentős személyi­sége hunyt el. 1966. December 8—9-én Bu­dapesten ülést tartott a Ma­gyarországi Evangélikus Egy­ház Zsinata és megalkotta az Egyházi Törvényeket. Hosszú és alapos előmunká­latok után ült össze a Zsinat, hogy a korszerű követelmé­nyeknek megfelelő és a szocia­lizmust építő hazánkban élő egyházunk életét törvényeink tükrében szabályozza. A Zsinat által elfogadott ÜNNEPÉLYES NYILATKOZAT meghatározza egyházunk helyét és szolgála­tát és irányt mutat arra nézve, hogy a „Magyarországi Evan­gélikus Egyház sajátos evan­gélikus hitével és felismerései­vel vesz részt az emberiség kö­zös javát és békéjét munkáló egyházi törekvésekben azzal a meggyőződéssel, hogy az egy­házak az egész világért végzett diakóniai szolgálattal járnak az egy Ür Jézus Krisztus nyo­mában.” 1967. December 3-án az egyik fokvárosi kórházban Louis Washkanszky 57 éves férfin szívátültetést végeztek és az operáció után — mellkasában egy fiatal asszony szívével — tizennyolc napot élt. A tudomány eredményei arra engednek következtetni, hogy Isten titkaiból mind többet en­ged felismerni az embernek. Ez azonban azzal a felelőséggel is jár, hogy az ember a felis­mert igazságokat csak az em­beri élet boldogulása érdeké­ben használhatja és nem an­nak elpusztítására. 1968. Április 4-én, délután Memphisben (Tennessee-állam, USA) meggyilkolták dr. Mar­tin Luther Kinget, a Nobel- díjas amerikai Jelkészt. A húszmilliót kitevő négerek bátor szószólója volt. Annak, aki erőszakmentes békemene­telésekkel akarta biztosítani testvéreinek az egyenlő jogo­kat, annak erőszakos módon kellett meghalnia. Ez az ellent­mondás híven kifejezi az ame­rikai helyzetet. Megbocsátha­tatlan tett volt a meggyilkolása nemcsak erkölcsileg, hanem politikailag is. Az amerikai négerkérdést éppen Martin Luther King foglaKa össze a legegyszerűbben: „Az Egyesült Államokban száz év óta »hi­deg polgárháború van«”. 1969. Július 21-én a 39 esz­tendős Neil Armstrong ameri­kai űrhajós a Holdra lépett. Bár időt tekintve nem sok telt el azóta, hogy Jurij Gaga­rin szovjet űrhajós 1961 ápri­lis 12-én űrhajójával megkerül­te a Földet, de a tudomány ho- • mokó’ráján az űrkutatás terén lassan peregtek az évek, míg Armstrong imbolygó léptei holdport vertek. A tudomány ezen a területen is kért áldo­zatokat s nem adta meg magát egykönnyen. És hiába lépett ember a Holdra, azóta is még sok talányt rejt a kutató szá­mára ez a közeli égi „szom­széd”. ; 1970. Május—június: árvíz- katasztrófa Tiszántúlon. A természeti katasztrófák kö­zül ebben az esztendőben a mi hazánk is súlyqs károkat szenvedett. Szabolcs—Szatmár és Csongrád megyében súlyos anyagi károkat okozott a min­dent elsöprő áradat. Egész magyar népünk egy emberként állt oda az árvíz- katasztrófa sújtotta vidék megsegítésére. A nemzeti ösz- szefogás szép példája és ered­ménye volt az a gyűjtés, mely­ben hazánk minden lakosa részt vett és anyagilag segítette az újjáépítést, a kárt szenve­dett emberek lelki sebeinek a begyógyítását. Egyházunk né­pe is kivette részét ebben az áldozathozatalban és gyüleke­zeteink 412 339,— forintot ad­tak erre a nemes célra. Amikor ezek a sorok nap­világot látnak az esztendő vé­gén, addigra már a nemzeti összefogás eredményeképpen újjáépültek a szabolcsi falvak, és minden árvizet szenvedett testvérünk meleg hajlékban készül a karácsony megünnep­lésére. Karner Ágoston Jézus neve Néha annyira fáradt és ál­mos az ember, hogy nincs ere­je imádkozni lefekvés előtt. Ekkor is imádkozhatsz. Van egy egészen rövid imádságunk is. Ennyi az egész: Jézus! Jézus neve magyarul ezt jelen­ti: Isten megsegít! — Néha nincs idő hosszabb imádságra. Ekkor mondd magadban ezt a rövid imádságot: Jézus! Mária és József első gyer­meküket az angyal parancso­latára Jézusnak névezték. Negyven nap múlva elvitték a gyermeket Jeruzsálembe a templomba. Istennek ajánlot­ták. Hálaáldozatot is mutattak be érte Istennek: két galamb­fiókát. Az akkori vallási szo­kások szerint ez volt a nagyon szegény emberek áldozata. Jeruzsálemben élt egy is­tenfélő öregember. Simeonnak hívták. Ezt ígérte neki Isten: Nem halsz meg addig, míg meg nem látod a világ Üdvö­zítőjét. Simeon éppen akkor ment a templomba, amikor a kis Jézust szülei odavitték. Kezébe vette a gyermeket. Di­cséretet énekelt Istennek. így szólt: Uram, most már békes­ségben halok meg, mert lát­ták szemeim Jézust, a te Üd­vösségedet. Egy istenfélő asszony is oda­sietett hozzájuk a templom­ban. Annának hívták. Ö is öreg volt. Száz évesnél idő­sebb. Együtt énekelt Simeon­nal örömében, örült, hogy ki­mondhatja ezt a szót: Jézus — Isten megsegít. Amikor ki­ment a templomból, sokaknak elújságolta, hogy kit látott. Űj év napján m; is boldo­gan mondjuk ki a szót Jézus. így énekeiül... a temp­lomban : Jézus legyen jelszavunk. Midőn egy új évbe lépünk: Jézus neve pajzsunk Mellyel harcol s győz is népünk. Kössünk véle szent frigyet. Boldogságra ő vezet. AZ AMERIKAI LUTHERÁNUS EGYHÁZ ÜJ PÜSPÖK-ELNÖKE A két és félmillió tagot számláló Amerikai Lutherá­nus Egyház dr. Kent Knutson teológiai professzort válasz­totta meg az új elnökévé. Knutson dr. Frederik A. Schiotz tisztébe lép 6 évi idő­tartamra. Az új elnök — mint ismeretes — a főelőadást tar­totta a Lutheránus Világszövet­ség eviani világgyűlésén és az űj Tanulmányi Bizbttság elnö­ke lett.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom