Evangélikus Élet, 1970 (35. évfolyam, 1-52. szám)

1970-09-13 / 37. szám

Szószék, oltár és kórus egysége EMmmsm — Nyári kántori tanfolyam záróünnepsége — Es vele mi lesz ? Jn 21, 21—22 Megkérdezheti-e az a katona, aki épp most kapta meg a pa­rancsot, hogy a többieknek mi lesz a feladatuk? Rá nyilván csak a neki szóló utasítás végrehajtása tartozik. Ehhez hason­ló szolgálati fegyelem Isten népéből sem. hiányozhat. Kísért vi­szont a kíváncsiság, mellyel Péter Jánosra sandít és annak sor­sát szeretné tudni, meg az a fura egyenlősdi, melynek rögtön feltűnik a testvér jobb sora, szerencséje — még ha az ugyan­csak részleges is — bezzeg nem „vevődik” viszont észre külö­nösebben, ha rosszabbul jár. Két mindenképp ritka példa vessen e kérdésre némi fényt. A Déli-sark két hivő hőséé. SHAKLETON harmadmagával lehetetlennek tűnő feladatot oldott meg, hogy húsz hajótörött kutatótársát megmentse. Dél című könyvében így ír az eközben szerzett nem mindennapi élményről: „Semmi kétségem, hogy vállalkozásunk Isten veze­tése alatt állt. Mind a 36 órás tengeri hányódás, mind pedig a névtelen jégszírtek és gleccserek között nagyon gyakran azt éreztem, hogy nem hárman, hanem négyen vagyunk. Nem szól­tam társaimnak akkor, de utána Worsley mondta: Főnök, az a különös érzésem volt menet közben, hogy még más valaki is van velünk. És harmadik társunk, Crean is ezt mondta. Az em­ber érzi, hogy a szó képtelen a kifejezésre s a halandó beszéd durvább, semhogy megfoghatatlan dolgokat mondjon el, mégis: tudósításunk nem volna teljes, ha nem esnék szó e szívünkhöz oly közeli valóságról.” Mikor az utolsó felfedező útjára indult, Zsolt 139,9—10-et idézte: „Ha a hajnal szárnyaira kelnék és a tenger túlsó szélé­re szállnék, ott is a Te kezed vezérelne és a Te jobbod fogna engem.” Erről az útjáról nem tért vissza. De nem elég-e a Leg- iőbb Irányítónak tudnia, miért történt ez pont így? SCOTT kapitány a Déli-sarkról visszatérőben oly rendkívül kedvezőtlen időjárási és egyéb körülmények közé került, hogy csakhamar világossá lett: ott fognak megfagyni mind. Ennek tudatában írta naplójának utolsó oldalait — főként feleségének — és egy levelet egyik bajtársa édesanyjának. Ez így hangzik: Kedves Mrs. Wilson! Mire ez a levél eljut Önhöz, Bili és én már együtt elhagytuk a világot. Ez a pillanat már nincs messze, s nagyon szeretném, hogy ön megtudja, fia milyen nagyszerűen viselkedett mind a végsőkig — mindig derűs volt és kész önmagát feláldozni máso­kért, és soha egyetlen szemrehányást sem tett nekem, hogy eb­be a nyomorúságba vittem. Szerencsére nem szenved, legaláb­bis nem lehetnek nagyok a fájdalmai. Kék szeme pillantásában megbékélt reménység, kedélye nyu­godt annak a vigasznak a révén, melyet hite ad neki, s ez arra tanítja őt, hogy csak a Mindenható nagy terve egy részének tekintse magát. Nem nyújthatok más vigaszt Örmek, mint hogy azt mondom: úgy halt meg, ahogyan, élt, bátor, hűséges ember­ként — mint a legjobb bajtárs és legmegbízhatóbb barát. Egész szívem részvéttel fordul Ön felé. Az Ön R. Scott-ja. Amíg alapvető indulatunk az, hogy magunkért reszkessünk, addig szükségszerűen fuldoklunk önféltésünk miértjeiben. De lehet ebből gyógyulni, mindig annyira, amennyire engedjük és kívánjuk, hogy eszközeként formáljon s használjon Isten, ahogy akar. Kicsiben és nagyban rengeteg jó ügy vár Isten engedel­meseire? Bodrog Miklós CAMARA TÁRGYALNI AKAR A KATONAI KORMÁNNYAL Dom Helder Camara, brazí­liai katolikus érsek fölaján­lotta a brazíliai katonai kor­mánynak, hogy tárgyaljanak a brazíliai helyzetről. Feltétele a tárgyalásnak Camara szerint, hogy nyíltan válaszolhasson a föltett kérdésekre és vádakra, amik amiatt érték a kormány részéről, hogy az utóbbi évek­ben kemény bírálatokban ré­szesítette Medici elnök kor­mányzását. Az LVSZ V. Világgyűlése egyébként azt a határozatot hozta Evianban, hogy a béke Nobel-díjra javasolja Camara érseket A fóti Mandák Otthon nagy­terme kicsinek bizonyult. So­kan jöttek el az ország minden részéről, szülők, hozzátartozók, lelkészek, hogy részt vegyenek augusztus 28-án az idei má­sodik nyári továbbképző és előkészítő kántori tanfolyam záróünnepén. A későn érke­zőknek már csak az előcsar­nokban jutott hely. A hallga­tók népes serege számára kel­lett biztosítani az elöl ülést. Hiszen feléjük fordult a figye­lem. A szorosság ellenére is élő, eleven gyülekezetben érzi magát mindenki. Főleg a túl­nyomó többségű fiatalság. Eszembe ötlik egy a nyugati fiatalok között felkapottá vált kifejezés: frustráció. Azt je­lenti, hogy nem vesznek fi­gyelembe, elhanyagolnak, nem számítok, nagy nulla vagyok csupán. Ez ellen lázadozik egyetemen, hazai és nemzet­közi konferenciákon, egyházi gyűléseken a nyugati fiatalság. Azért jutott eszembe, mert itt senkinek se kellett szenvednie a frustrációtól. Ebben a gyü­lekezetben nem gyötört senkit se a feleslegesség érzete. Főleg a tanfolyam hallgatóit nem. Az egészséges légkör egyik forrása a jó rendben, jó kedv­vel folytatott lendületes mun­ka. Pedig, ha meggondolom a keretek elég szerények. A szo­bák berendezése, felszerelése modernebb lehetne, jobban lé­pést tarthatna a mai emelke- dettebb igényekkel. A fiatalo­kat azonban ez nem töri le. Pedig *van itt egy-két olyan legényke is, akinek tavaly még nem ért le a lába a harmó- niumpadról a fújtatópedálhoz. Virág Zoli, aki zenei működé­sét azzal kezdte, hogy ő kezel­te a csengőt, a korál-iskola ötödik gyakorlatát játssza. Szé­pen, nyugodtan. A záróünnep vendégei sem passzív részvevők, statiszták csupán. Mindenki érdekelt. Valami szerep mindenkinek jut. Ha más nem az, hogy a növendékek bemutatkozásakor hozzátartozójuknak fel kell állniuk. KissJános gondnok mindenkiről tud mondani né­hány kedves, derűs szót. Dudás dédmama Vócbottyánból egy­szerű lelkes szavakkal köszöni unokája szép előhaladását. Magassy Mártáról megtudjuk, miután szépen eljátszotta a ki­Túrmezei Erzsébet: ,ISTEN NAGYON JÓT NÓRA EMLÉKÉNEK Érettségi előtt menyasszony voltál. Kacagó tavaszi fények.. • Felszalutált az iskolaablakba lóhátról délceg vőlegényed. S most sírodra hoztunk virágokat, korán elhervadt, fehér virág, Nóra, amikor újra itt vagyunk érettségi találkozóra. Lent fehérmárvány kisfiú térdel. Karját kitárja szeretetre várva. Te is felényújtod márványkarod _. . Mért is lett kicsi fiad árva? Húszéves, boldog édesanyát, mért kellett téged eltemetni? Mért kell kedves találkozónkon könnyesen sírodat keresni?! Márványarcod szelíden mosolyog: megfejthetetlen titkok tükre. S odatéved tekintetem a ragyogó aranybetűkre. „Isten nagyon jó!” — olvasom. Mi ez? Megbékélt szívek halk sírása? Győzelem síron, poklokon? Vakmerő hit vakmerő vallomása?! „Isten nagyon jó!”... Csendesen letesszük virágunk. Letöröljük könnyeinket. S amint elindulunk tovább... tovább egy aranybetűs mondat kísér minket. jelölt koráit —, hogy dédapja Kapi Gyula, szerkesztette és harmonizálta ma is használa­tos korálkönyvünket. Gyakran szerepel ez a név: Kormos. Valaki odasúgja: hát itt min­denki Kormos? Nem, ' csak öten. Testvérek. A legidősebb most készül teológiára. Kell a derűs jókedv, mert feloldja a szorongást, amikor a harmonium vagy 'orgona mel­lett egymás után soron követ­keznek a hallgatók. A részt­vevők fele már tudott valamit játszani, mert előző nyáron is részt vett tanfolyamon, vagy előzőleg tanult. Elég sok a tel­jesen kezdő. Ezen a nyáron került harmonium mellől az orgona mellé: Varga Julianna, Varga Tünde, Laborczy Erzsé­bet, Szomorú Márta, lltésházy Zoltán, Súlyán Andrea, Hafen- scher Márta. Már komoly pre­lúdiumokat játszik: Muntag Judit, Kormos Kornélia, Gara­mi Izabella és Ruttkay János. Nyíró Gábor, Kormos Gyula, Varsányi Vilma a kántori ok­levél elnyerésére készül. Hogyan lehet ennyi növen­dékkel eredményt elérni ilyen rövid idő alatt? Ügy, hogy Trajtler Gábor és Kiss János mellett 16 munkatárs vett részt az oktató tevékenységben. Az énekversenyben Laborczy Erzsébet nyerte az első díjat. Valamennyi énekünk dallamát ismeri. Második helyezett Var­sányi Vilma, harmadik Pesz- nyik Ilona. Az előző tanfolya­mok veteránja, Tóth József bátyánk, Surról most is el­küldte a saját kezűleg szalmá­ból font díszeket a nyertesek jutalmazására. Az Országos Kántorképesitő Bizottság nevében D. Koren Emil elnökölt a záróünnepen. Ö tartotta a megnyitó igehir­detést Zsolt. 49, 5. alapján. Az egyházi muzsika nem zenei aláfestése, nem zenei kiegészí­tése annak, ami a szószéken hangzik. Az igehirdetéssel ösz- szecsengő muzsika — mondot­ta. Az emberek mindig maguk­kal hozzák kérdéseiket a temp­lomba. Érvényes választ akkor kapnak kérdéseikre, ha az is­tentiszteleten a szószék, az ol­tár és a kórus egységet képez. Az emberi szó, ha ebből az egységből kiszakad, nem éri el az embert. Az ünnepség a részvételt ta­núsító emléklapok kiosztásával és offertóriummal végződött. Az adakozás új célja: modern, új mosdóhelyiség létesítése. Benczúr Lászfó Két Szontagh-történet Jókai Mór írja Életemből cí­mű, 1886-ban megjelent köny­ve 29 sk. oldalán: „ ... Szemere elküldte Gör- geyhez Szontagh képviselőt, hogy tanulja ki a vezér akara­tát, s szükség esetén beszéljen jól a lelkére, azonban ne árul­ja el, hogy a miniszterelnök küldé, mert akkor tartózkodó lesz. Szontagh egyike a legneme­sebb lelkű, őszinte emberek­nek, aki tettetni egyáltalán nem tud, ki ennél fogva azzal kezdé a beszédet a vezérrel, hogy őt Szemere küldé s el­mondott mindent őszintén, nyíltan, amire választ akart kapni. És ez volt a legsikeresebb mód. Akinek kabbalisztikus vála­szaiból az alattomos fürkésző- nek lehetetlen volt eligazodni, az a becsületes őszinteséggel kérdező hazafi előtt nyílt, őszinte lett s elmondott neki mindent, amit tudni akart. Másnap megérkezik Szeme­re; a vezér, amint meglátja, azon kezdi, hogy »tegnap be­széltem Szontaghgal«. »Melyik Szontaghgal«, kérdi nagy csodálkozást tettetve a miniszter. »A képviselővel.« »Ügy?! Igen, jól ismerem. Derék ember. Mit akart?« Erre Görgey végignézett hi­deg, fagyos tekintetével rajta s ezzel elfordult s egy szót sem beszélt hozzá többé.. A hagyomány szerint: ÁH a híres losonci bál. Ott van Frá­ter Erzsi is, bársonyviganóban, selyemrokolyában. De férje nélkül van ott, Madách Imre betegen fekszik Sztregcrván. S ott van Szontagh Pál is. Mikor meglátja a férje nélkül táncoló asszonyt, elkéri és kér­leli: menjen haza Erzsi, nem illik magának itt egyedül s baj lesz belőle... Fráter Erzsi hajthatatlan maradt s táncolt tovább. Szontagh Pál erre titokban összeszövetkezett a pincérrel, a szünetben vörös bort hozatott s koccintás közben szándékos­véletlen leöntötte Fráter Erzsi gyönyörű ruháját. Fráter Erzsi hazament, de a Madách-kastélyba többé nem mehetett be. Jegyezte: Szabó József Szontagh Pál 1820-1904 Szepességi evangélikus bányászcsalád sarja. Innét „iglói” előneve. Ükapja, Sámuel, orvos, hasonlónevű dédapja evangélikus püspök, apja, István, egyházfelügyelő. — Anyai ágon Veres Pálné rokona. Szécsényben született 150 éve, 1820. szep­tember 12-én. Szontagh Pál aláírása az ősagárdi evangélikus egyházközség közgyűlési jegyzőkönyvében Sokfelé tanult és sokat; nagy tudásáért „mozgó könyvtárinak nevezték. Szószerint: hét nyelven beszélt. Kétségkívül kora egyik legműveltebb embere. Megbecsült tiszta jellem; nagy szívű, bőkezű. A régi Pesti Hírlap így szokta titulálni: „az utolsó igazi tekintetes úr”. Fizetéssel járó tisztséget sohasem vállalt: végletekig védte függetlenségét. Pedig sokféle közéleti tisztséget viselt. Már 27 éves korában Libetbánya országgyűlési képviselője; részt vett az utolsó pozsonyi országgyűlésen. Egész életében kedvvel politizált: a Nógrád megyei liberális ellenzék egyik vezéregyénisége. 1848 elején Bécsben teljesített : lolgálatot a külügyminisztériumban. Mikor a bécsi forra­dalom megbukott, Bem sebesülten Szon- taghhoz menekült. A fiatal magyar diplomata a lengyel tisztnek útlevelet szerez, civilruhát, szekeret és átmenekíti Pozsonyba, Kossuthhoz, akinek aztán Bem felajánlja szolgálatát a magyar szabadságharcban. Haynauék ezért a szöktetéséért Szontagh Pált először halálra ítélték, aztán pedig, egy­évi vizsgálati fogság után, kétévi súlyos bör­tönre. Rabságát 1849. november 1-én kezdte meg a csehországi Olmützben „nehézvas”-ban. Később kegyelmet kapott, de a súlyos bilincs egész életére nyomot hagyott testén: jobb lába mintha mindig húzta volna a láncot, balkezé­vel együtt. Azóta előkerült titkos iratokból s névsorok­ból tudjuk, hogy Szontagh Pál és barátai a szabadságharc leveretése után is újabb fegy­veres forradalom megszervezésén fáradoztak. Ez persze nem sikerülhetett, jött a „kiegyezés”. Aztán ismét feléje fordult a választók bizalma, szinte állandóan országgyűlési kép­viselő. Sokáig képviselte a balassagyarmati vá­lasztókerületet. Meggyőződéses helytállásáért Balassagyarmat örökös díszpolgárává válasz­totta. Az elparentáló megyegyűlési jegyző­könyvben olvassuk: „... Szontagh Pál egyik azon kevés nagyjaink sorában, kiknek a kiegyezés utáni Magyarország újjáalkotásában vezető szerep jutott osztályrészül...” Kulturális téren is tevékenykedett. Hatalmas könyvtára Volt. A Kisfaludy Társaság egyik alapító tagja. Elég sokat írt különféle lapokba, gazdasági és politikai kérdésekről. Verselgo- tett is, legszívesebben kétsoros epigrammákat pattogtatott. Az egyházi szolgálat hagyományát őseitől örökölte, de híven vitte tovább maga is. Bib­liáját utazásain is magánál tartotta. Bizony­nyal nemcsak különcködés volt nála, hogy Isten „Ür” nevének mindkét betűjét mindig nagybetűvel írta, — „tiszteletből”. A már akkor is Bánkhoz tartozó Nógrád megyei Horpácson lakott s kúriájában a bánki evangélikus lelkész minden negyed­évben istentiszteletet tartott a szórványhívek­kel. Ezt önként vállalt szorgalmi kötelezett­séget Szontagh Pál közjegyzői okiratban utó­daira is átörökítette „örök időkre”. Zsinati atya. a bányakerületi konzisztórium és kerületi törvényszék elnöke. Országos egy­házi szinten is munkálkodott. Egyházi szolgá­latában az a legmeghatóbb, hogy 1845-től 1877-ig, tehát 32 esztendeig volt a Nógrád megyei Agárd — ma Ősagárd —, egyházközsé­gének „ügyelője”, ahogy akkoriban a fel­ügyelőt nevezték. A kis egyházközség 1877. május 28-án kelt közgyűlési jegyzőkönyvében olvassuk: Szontagh Pál egyházi ügyelőnk ... habár az egyház és haza körül szerzett érdemeiért országos hír- és kitünte­tésben részesült, — nem szűnt meg kisded gyülekezetünk ügyei iránt érdeklődni s az agárdi egyházat úgy szellemi közreműködé­sével, mint anyagi támogatásával híven és buzgón istápolni .........Aztán megválasztották „ö rökös ügyelő”-nek. Holtig hű barátja a három évvel fiatalabb Madách Imrének. A nőtlen maradt Szontagh sokszor megjelent Csesztvén, vagy Sztregován, nagy szürke lován, a „Gúnáron”. Volt ilyenkor vidámság is — Madách nagyon rászorult az ilyen baráti feloldódásokra — volt politizálás is és volt szellemi torna is. Olvasmányokat cserélnek s vitatnak meg, versírási versenye­ket tartanak. Nemrégen került elő egy három­verses kézirat: Szontagh és Madách, meg Matolcsy György, a csesztvei gazdatiszt, azo­nos címmel és témáról — „Szegénylegény” —, „együltő-helyben” költői versenyben vetélked­tek, Csesztvén, 1847. január 28-án. Nógrádi Képcsarnok összefoglaló címen egész sor tréfás-gúnyos bökverset írnak — Szontagh, Madách és Pulszky Ferenc — egymásra és barátaikra, úgy. hogy nem lehet megállapítani, melyiket melyikük írta, de azt igen, hogy kire. Szontagh és Madách állandóan leveleznek egymással s e levelek megszólításai, záradékai mutatják, milyen mély és meleg volt a barát­ságuk. Madách főművének, Az ember tragédiájá­nak első gondolati magva is egy Szoritaghnak írt Madách-levélben pattan elő: ..... Az emberi természet nem tagadta meg magát és Ádám a teremtés óta folyvást csak más és más alakban jelenük meg, de alapjában mindig ugyanazon féreg marad, a még gyarlóbb Évával oldalán...” Levelezésük mutatja, hogy a pesszimiz­musra hajló Madách Imre rá is szorult az életvidám Szontagh Pál barátságára. „Szon­tagh Pál barátomnak: Letévén toliamat, — nehogy kétségbeessem az tem berek felett, — reád emlékezém” —, írja Madách „Csak tréfa” című drámája mottójaként, Szontaghnak szólóan. Madách Imre Szontagh Pálnak olvassa fel először Az ember tragédiáját. Ő tehát a nagy mű első hallgatója. „Imrém, nagyot alkottál!”, — mondta a horpácsi jóbarát s biztatja önbi­zalmatlan sztregovai barátját: bocsássa a művet Arany János bírálata alá. A folytatást tudjuk; a nagy műnek Szontagh adja meg az első mozdítást a világhír felé. S önzetlen barát szívből örül a mű sikerének. Az irodalmi elemzés helyesen állapította meg. hogy Madách Imre Az ember tragédiája Luciferének alakját részben a szellemes, okos, fanyar, kicsit cinikus Szontagh Pálról min­tázta. A „holtig hű barát” valóban holtig hű maradt. A haldokló Madách Imre Szontagh Pálnak diktálja végrendeletét, s Szontagh hívja Madách halálos ágyához utolsó szolgá­latra a sztregovai papot... Barátját 40 évvel túlélve, Szontagh Pál 1904. június 15-én halt meg 84 éves korában. A Nógrád megyei Horpács kis evangélikus temetőjében nyugszik. Sírkövén a felirat: „Itt nyugszik iglói Szontagh Pál, a haza önzetlen szolgája.” Aztán a maga irta epig­ramma: „Nyugtalanul fürkész, forr, kétkedik a fej; Áhitatos hitben lel nyugodalmat a szív!” Alatta még a 62. zsoltár 2. verse: „Csak Istenben nyugszik meg lelkem, mert őtőle van az én szabadulásom.” Szontagh Pál eléggé feledésbe hullt. De Balassagyarmaton utca őrzi nevét, Madách inspiráló barátjaként számontartja az iroda­lomtörténet, egyházi tevékenységét pedig különböző szintű s2ámos egyházi 'jegyzőkönyv. Hisszük, hogy neve az ÉÍetkünyvbe is bele­került Szabó József

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom