Evangélikus Élet, 1970 (35. évfolyam, 1-52. szám)
1970-05-24 / 21. szám
ORSZÁGOS EVANGEL I KU S HETILAP XXXV. ÉVFOLYAM, 21. SZÄM 1970. május 24. Ara: 2,— Forint Szolidáris szolgálatban Részletek Dubovay Géza esperesi székfoglalójából Jézus Krisztusban reménységünk van az ember felől! Ez a teménység pedig csodálatosan ragyogja be egész életünket és a Benne megújult élet izgalmasan szép cselekedeteire bátorít feL Ez a reménység ad bátorságot a szolgálat útjához! Az elmúlt negyedszázadnak egyik legdöntőbb felismerése az egyház dia- kóniai útjának megtalálása volt. Csak mélységes hála tölthet el, hogy akkor, amikor a nagy nyugati egyházak változatlanul nagykonstantinuszi koncepció szerint próbáltak élni, akkor maroknyi hazai egyházunk nemcsak felismerte, de bátran járni is merte a diakónia útját. Az egyház igazi és egyetlen nagysága a szolgálatban van! Szolgálni annyit jelent, hogy az egyház nem önmagáért, hanem a világért és az emberért van. Mert Jézus Krisztusban az Isten sem önmagáért, hanem az emberért van. „Isten alapviszonya a világhoz váló viszony és az isteni terv gyújtópontja a világ és nem az egyház. Az egyház tehát Istennek a világgal való cselekvéséből él. Ez azt jelenti: az egyház egyházzá a világnak adott feleletében lesz.” (M. Thomas) Az egyháznak mindig a világ közepében van a helye! Nem a középpontjában! — mint ahogyan annyiszor gondolta és igényelte, hanem a közepében: tehát az élet sűrűjében, az emberek mindennapi harcaiban, ínségében és győzelmeiben. Mint aki nem kívül, még kevésbé felette áll mindezeknek, hanem aki maga is részes ezekben és felelős az eseményekért. Ez a helyesen felismert és értelmezett felelősség óvhatja meg az egyházat egyfelől attól, hogy az uralkodás pozíciójából ítélkezzék a világ felett; másfelől attól, hogy valami lelki gettóba vonuljon — elfelejtvén, hogy az egyház csak addig egyház, amíg a világban van. De ez óvhatja meg attól is, hogy mint mártíregyház saját maga keresse magának a szenvedés útját, elfelejtvén, hogy a szenvedést mindig Isten adja az egyháznak és nem az egyház csinálhatja magának. Mindez ma közelebbről azt is jelenti, hogy az egyháznak és az egyház konkrét megjelenési formájának: a gyülekezetnek és a gyülekezetek népének meg kell tanulnia emberi módon élni és viselkedni az emberek között. Az lehet, hogy hitünk, teológiánk, dogmáink érthetetlenek a világ számára, de emberségünk felől soha, egy pillanatra sem szabadna kétségben lenniük a körülöttünk élőknek. Valaki ezt nagyon éles fogalmazással így mondta: „Az az egyház küldetése, hogy az emberek emberek legyenek.” Mert az Isten iránti szeretet mindig az emberek iránti szeretetet, az Istenhez térés és az Istenre ráta- lálás mindig az emberekhez térést és az emberekre találást jelenti. Jézus küldetését talán legszebben és legemberibben így határozta meg: „mert azért jött az embernek Fia, hogy megkeresse és megtartsa, ami elveszett”. És Jézus ezt akkor mondta, amikor Zákeus, ez az elveszett, tudniillik az embereket elvesztett. „embertelen” ember a Vele váló találkozásban újra rátalál önmagára, mert rátalál az emberekre. Vagyis szolidaritásban az emberekkel, ennek a szónak a legmélyebb és legaktívabb értelmében. Ez a szó ugyanis nemcsak együttgondolkodást és együttérzést jelent — pedig az is igen nagy dolog, amikor emberek megértik egymást, s amikor nemcsak szomorkodni tudnak együtt a sírókkal, hanem tudnak együtt örülni is az eredményeinkért, szép életünkért ör- vendezőkkel — ez a szó együtt cselekvést, együtt dolgozást és együtt küzdést is jelent — még a másképpen gondolkodókkal és még a más világnézetüekkel is. Illyés Gyula írja egy helyen: „Embernek lenni azt jelenti, mint a földnek egy darabján otthon lenni!” Mi otthon érezzük magunkat ezen a földön; mi otthon érezzük magunkat a Földnek ezen a darabján, amit drága magyar hazánknak hívunk! S mi azért is fáradozunk, hogy Földünkön minden ember otthonra találjon. Ezért akarunk békét és küzdünk a háború ellen. Ezért harcolunk az elmaradt népek, de minden nép gazdasági és kulturális felemelkedéséért, a lelkiismereti szabadságért, a társadalmi haladásért és ellenzünk minden faji megkülönböztetést. Ezért élünk és dolgozunk becsületesen a magunk helyén szocialista vívmányainkért — nem véletlenül, csupán helyzetünknél fogva, — mint népünk tagjai, hanem tudatosan, szívünk belső készségével. Jó lenne már egyszer megértenünk azt, hogy nekünk, mai keresztyéneknek nem az a dolgunk, hogy cselekedeteinkkel az Istennek dicsekedjünk, hitünket pedig az emberek felé fitogtassuk. Éppen megfordítva: nekünk az a dolgunk, hogy hitünkkel Istenbe kapaszkodjunk, cselekedeteinkkel pedig segítsük az embereket szebben, igazabban és emberibben élni. Azt is meg kellene értenünk, hogy ma már kevés a könnyeket törlő, sebeket kötözgetö, csupán egyéni bajokat gyógyítgató szeretetszolgálat, — ma arra is szükség van, hogy a keresztyén emberek a maguk helyén, a maguk módján és lehetőségeivel küzdjenek — az egész társadalom, sőt az egész emberiség felé nyitott szívvel — olyan alapvető strukturális változásokért, melyek igazabb, szebb és emberibb életet biztosítanak Távol- és Közel-Keleten, Európában és mindenhol a világon a népek számára. Emberséges életet, melyben egyre kevesebb lesz a letörlendő könny, a bekötözendő seb és a meggyógyítandó baj. A karitatív diákóniának ma univerzális diakóniává kell kiszé- tesülnie! Mert ez a diakónia hordozza a keresztyénség jövendőjének új és izgalmasan szép perspektíváit! REFORMÁTUSOK ÉS RÓMAI KATOLIKUSOK Április 10-én került sor a Református Világszövetség és a Vaitikáni Egységtitkárság közös tanulmányi bizottságának a találkozására. 1973-ig 5 találkozót terveznek. Az első találkozón ezek a témák szerepeltek: 1/ Jézus személyének jelentősége. 2/ A kapcsolat Krisztus és egyháza között az Űjtestámen tómban. 3/ Az egyház alapjai. 4/ Jézus az egyháza feje és Ura. Tolnai domM-Mcsi templom-erős hit- Váralja 1845 -1970 Hazánk azon kis országok közé tartozik, melynek sok szép és változatos tájait járva nehezen tudja az ember kimondani, hogy „ez a legszebb”. Legfeljebb addig juthatunk: el: „én ezt a vidéket szeretem”. És ha valaki szereti a dimbes-dombos tájat, ahhoz nagyon közel állhatnak a tolnai dombok. Én legalábbis nagyon jól érzem magam és órákat tudok gyönyörködni a változatos tolnai dombok között. Különösein ilyenkor tavasszal. A lankásabb dombokon frissen zöldelő vetések. Domboldalakon és völgyekben szín- pompás gyümölcsösök, lassan zöldelő fák. Szorgos emberek a szekszárdi szőllőhegy oldalán. Csend, nyugalom, béke. Mindezt a sok szépet akkor élvezhettem, amikor egy hónap leforgása alatt már másodszor indultunk Tolna megyébe. Május 3-ra a váraljai társgyülekezet hívta meg a Déli Egyházkerület püspökét, D. Káldy Zoltánt. A gyülekezet az elmúlt évben renováltatta 125 éves templomát. A munkák befejezése után a megújított templom megáldására kérték a püspököt. Nem túl gyakori eset, hogy egy ennyire kicsi társgyülekezet külön is meghívja a püspököt, de Váralja esetében ez a hívás teljes mértékben indokolt volt. Nemcsak azért, mert a ma mindössze 262 lelket számláló Győzelem és béke Május 9-én délelőtt a tanítás munkáját rövid időre megszakítva bensőséges megemlékezést tartott az Evangélikus Teológiai Akadémia. A teljes létszámmal összegyűlt hallga- gatók előtt dr. Gr oá Gyula dékán, mondott ünnepi beszédet. — Ma arra emlékezünk, hogy huszonöt évvel ezelőtt a világ rádióállomásai szertesugározták a szívdobbamtó hírt: minden fronton hallgatnak az ágyúk. Véget ért az emberiség történelmének egyik legvéresebb. legpusztítóbb háborúja, ötvenmillió halott és mérhetetlen anyagi kár maradt a nyomában. AZ ifjú nemzedék, melynek számára mindez már történelem, meg se értheti talán azoknak az idősebbeknek mélységes megrendültségét, akik a személyes élmények forróságával tekintenek vissza az évfordulóra. A béke azoknak, akik már benne születtek oly természetesnek tűnik, minden áldásával és javaival. Pedig őket is emlékeztetnünk kell: a béke drága ajándék, kincs, amit őrizni, megbecsülni, megvédeni és továbbépíteni kell. Ne feledjük, hogy 1945. május 9-én csak az európai hadszíntereken hallgattak el a fegyverek. Távol-keleten még tartott a harc —egészen augusztusig, Hinetóiimáig,. S azóta is, az elmúlt negyedszázad alatt földünkön hol itt, hol ott lobbant fel a háború lángja. Ma is mérhetetlen szenvedést okoz Vietnamban, Közel-keleten. E baljós jeliek arra intenek, milyen hálásaknak kell lennünk azért, hogy népünk e negyedszázadban élvezhette a béke áldásait. S arra is, hogy a békeszerzés, az egész emberiség tartós, biztos békéjéért való fáradozás állandó feladat, meg nem szűnő felelősség, amíg csak valahol háborút süt az agresszió. Ezt a felelősséget vállalni dicső és nagyszerű feladat s ezzel válhatunk méltókká azokhoz, akik ezelőtt negyedszázaddal életük áldozatával szerezték meg számunkra is a győzelmet s a békét — mondotta ünnepi beszédében a dékán. G. nk új templomai Mezőhegyes A gyülekezetei a világháború előtt patronálója szervezte és tartotta fenn: a Mezőhegyes! Állami Ménes. A templomot is ez a hatalmas kiterjedésű állami vállalat kezdte építtetni 1944-ben. A csupasz falak tető alá kerültek ugyan, de megállt az építkezés. Az önfenntartásában kényelemre szoktatott gyülekezet a háború után ébredt rá, hogy áldozatvállalás nélkül nem Istennek tetsző, s így nem is lehet dinamikus a gyülekezeti élet. Teherviselés nélkül nem lehet temploma sem. Így indult meg a hívek adakozása, s tették használhatóvá a befejezetlen épületet. 1949 őszén szentelte fel Kemény Lajos püspökhelyettes. Azóta folyik benne az igehirdetés. Tervezőmérnöke - Ágoston Sándor. Mintegy 80 ülőhelyes templom. Az építés kezdetekor Jancsó Bertalan volt a lelkésze, majd rövid időre Endreffy János. A felszenteléskor pedig Marschalkó Gyula pásztorolta az akkor 800 lelkes gyülekezetét, amely azonban a lakosságcserélődés során jelentős mértékben lecsökkent. Ma Kutyej Pál lelkész látja el a szolgálatokat Ambrózfalváról. Jelenlegi lé- lekszám 350 gyülekezet nagy anyagi és fizikai áldozattal renováltatta templomát. Nem is csak azért, mert Tolna-Baranyai viszonylatban ez a kicsi is jelentős, hanem azért is, mert — ezt saját magam is tapasztalhattam — ez a kis gyülekezet a temploma körül él, vagyis szereti hallgatni Isten igéjét és életében is igyekszik aszerint cselekedni. Az ünnepi Istentiszteleten D. Káldy Zoltán püspök a 26. Zsoltár 8. verse alaján hirdette Isten igéjét. Igehirdetésében kitért arra, amit a gyülekezet építőmunkája is tanúsít, hogy a váraljaiak szeretik templomukat Az izgalmas kérdés azonban az, hogy miért? A zsoltáros azért szerette a templomot, mert ott volt neki nagy találkozása Istennel. Ha a váraljai gyülekezet templomsze- retetének is ez az alapja, akkor a gyülekezet nemcsak a renoválásban mutatja meg templomszeretetét, hanem abban is, hogy „lakozik” Isten házában, és ezzel együtt Isten lakozik minden hivő otthonában is. Ha ez így van Váralján, akkor volt értelme a templom renoválásának és akkor tudja minden ember betölteni jól szolgálatát kis és nagy közösségben egyaránt. Az istentisztelethez itt is közgyűlés kapcsolódott. Érdeklődéssel hallgattuk Kari Béla lelkész szavait. Beszámolójából elénk tárult nemcsak a renoválás története, hanem Váralja múltja, jelene és jövendője is. Megtudhattuk, hogy Váralján többségében bányászcsaládok laktak és laknak ma is. Az elmaradott és szegény sorban élő emberek az utolsó 15 év alatt majdnem mindnyájan eljutottak odáig, hogy új, modern és kényelmes lakásokat építhettek maguknak az elhanyagolt szegényes és düledező viskók helyébe. A gyülekezet története is — a kitelepítés ellenére is — állandó fejlődést mutat. Az első evangélikus család 1789-ben telepedett le a faluban. Azóta szinte töretlen a fejlődés. 1802- ben imatermet és iskolát építettek. 1845-re elkészültek a templommal is. A falu fejlődésével együtt gondolt a gyülekezet arra is, hogy a lakásokkal együtt a templomot is meg kell újítani. Ezzel a munkával végezték most. A lelkész beszámolójának befejező részében a gyülekezet jövőjéről beszélt, melyet a realitások talaján állva és reménységgel terveznek. A jelen kérdései, feladatai, problémái és a jövendő építése volt a témája annak az előadásnak is, melyet D. Káldy Zoltán püspök a délutáni órákban a presbitereknek tartott. Ma csak úgy tudja minden gyülekezet és minden egyes presbiter betölteni jól szolgálatát, ha hallgat Isten igéjére és önfeláldozóan, forrón tudja szeretni gyülekezetét és népét egyaránt. Ebből kiindulva részletesen szólt a püspök azokról a feladatokról, melyek a mai presbiterekre várnak egyházunkban. A gyülekezet hálaadó napjának befejező szolgálatát Tihanyi János egyházaskozári lelkész végezte, aki népiét nyelven hiiyiette Isten igéjét. A gyülekezet örömünnepén sok szó esett az egyházmegye espereséről, Krähling Dánielről is, aki hetek óta súlyos betegen fekszik a .szekszárdi kórházban. Nem tudtunk úgy hazajönni, hogy a kórházban fel ne keressük őt D. Káldy Zoltán püspök nemcsak javulást kívánt az esperesnek, hanem örömmel beszélt arról a szép ünnepségről, amelynek részesei lehetünk, és amely ismételten megerősített bennünket abban a reménységünkben, hogy nem hiábavaló szolgálatunk. Ifj. Kendeh György Az Európai Egyházak Konferenciája vezetőségi ülése Hollandiában Május 24. és 29. között a 1971 tavaszán a dániai Nyborg- Leyden melletti Oud-Poelgeest ban tartandó nagygyűlése kastélyban, Hollandiában, tart- munfcatervéről és az előkészítő ja ezévi közös elnökségi — ta- tanulmányi dokumentumról, nácsadóbizottsági ülését az A magyarországi tagegyhá- európai protestáns, ortodox és zak képviseletében D. dr. Ott- anglikán egyházak szervezete, lyk Ernő püspök, az EEK egyik Különös jelentőséget ad ennek elnöke, dr. Nagy Gyula teoló- az ülésnek, hogy — az EEK giai professzor, mint az EEK múlt évi munkájáról beszámo- szociáletikai munkabizottsága ló jelentések és az EEK továb- vezetője ,és a Magyar ökume- bi munkatervére vonatkozó nikus Tanács megfigyelőiéként határozatok mellett — itt tör- Kovách Attila református kül- ténnek meg a végleges dönté- ügyi osztályvezető utaztak el a sek az európai egyházaknak vezetőségi konferenciára. MEGFIATALODOTT A MECKLENBURG! EVANGÉLIKUSOK ZSINATA Mecklenburg Evangélikus Tartományi Egyházának a zsinata lényegesen megfiatalodva tartotta alakuló ülését április első hetében. Az eddigi zsinati tagok közül csak 16-ot választottak meg újból zsinati taggá, 41 zsinati tag először kapta meg ezt a kiküldetést Elsősorban a lelkész! tagok sorában következett be a megfiatalodás. A választott tagok közül csak néhányan idősebbek 40 évnél. A nem teológus tagoknál pedig a középső nemzedék van túlsúlyban. A fenti egyház püspöke, a nemrég nálunk járt D. dr. Beste. DIETZFELBINGER PÜSPÖK A GYÓGYULÁS ÜTJÄN Kezelőorvosának közlése szerint D. Hermann Dietzfel- binger müncheni püspök egészségi állapota kielégítő. Mint ismeretes, Dietzfelbinger püspök múlt év decemberében súlyos influenzában betegedett meg szövődményes kétoldali tüdőgyulladással. Ehhez járult január elején egy részleges szívinfarktus.
