Evangélikus Élet, 1970 (35. évfolyam, 1-52. szám)

1970-01-18 / 3. szám

Huszonöt éve történt j VI. , A háború egyházunk működését igen érzékenyen sújtotta. A Harangszó szerkesztője írta: „Kiadóhivatalunkba naponként tömegesen jönnek vissza a Haratigszó-példányok. Zsákszám hozzák néha. Rájuk van nyomva: Vissza! Forgalom szünetel! Szomorúan nézem a helységneveket: itt se, ott se szólal meg a karácsonyi Harangszó! Ide se, oda se ér el kondulisakor a ka­rácsonyi örömüzenet! De sötét ez a magyar karácsonyi éj­szaka! .. Ebben az időben már az ország területének nagyobb része felszabadult. December 22-én Debrecenben megalakult az ideiglenes nemzeti kormány, 28-án pedig hadat üzent Német-\ országnak. December 26-án Budapest körül bezárult a gyűrű, megkezdődött a Budapestért folytatott harc, amelynek során Pesten január 17-én, Budán pedig február 13-án hallgattak el a fegyverek. Ebben a helyzetben többször vetődött fel a naiv és bibliátlan csodavárás gondolata. Isteniéi vártak csodát, hogy az omladozó, régi társadalmi rendet Isten közvetlen beavatkozással meg- . mentse. „Rajtunk mindig csak a csoda segített. Isten kegyelmes beavatkozása. Ezt most is várhatjuk." (Harangszó, 1944., 40. sz., 175.). 1945-ben egyre erősödött egyházunkban a bűnbánat hangja: „Ki merné mondani, hogy Istennek nincs igaza, mikor haragja korbácsával leckéztet?! Hosszú ideje megdöbbentő romlás ta­pasztalható a magyar élet minden vonalán. Jogos az Isten íté­lete. Végzetes vakság volna ezt meg nem látnunk’’ (Harangszó, 1945., 2. sz., 8.). Mély bűnbánattal kesereg egyik dunántúli lelkészünk egyhá­zunk háborús veszteségei miatt: „Szolgálatunk helye az egyház » az egyházban a gyülekezet. Szolgálatunk mai legnagyobb nehézsége gyülekezetünknek a háború okozta szétszórtsága. Ma gyülekezetünk van a harctéren, idegenben élő leventéink sorai­ban. Iskolai kisgyülekezetünk széthullóban, közben beékelődik a gyülekezetünkbe hol több, de inkább kevesebb áldással a me­nekültek gyülekezete. Soha ennyire nem voltunk szórvány­egyház, mint ma. Mi az oka annak, hogy 10, 20 vagy 30 évig sikerült üresre prédikálnom a templomot? Mi az oka annak, hogy a nagy görögtűzzel megindított ifjúsági egyesületi mun­kánk egyszerűen beletorkollott a levente egyesületbe? Mi az oka annak, hogy bibliaóránkon 3—4 öregasszony és néhány gyermek lézeng? Mindent rá lehet fogni a háborúra. De e kép alá mégis ez az írás illik: mea culpa. Mea culpa, hogy csak Isten igéjéről prédikáltam, és nem Isten igéjét hirdettem. Mea culpa, mea maxima culpa, hogy csak szájjal és szóvirágokban és nem élettel és valóságban hirdettem az igét’’ (Lelkipásztor, 1945., 2—3. sz., febr.—műre. 26—28.). Szinte zárószóként hangzik a bűnbánat szava, csaknem az utolsó szó jogán fakad fel az önvád, mert azután egy időre el­némul az egyházi sajtó, hogy majd az év végén újrakezdhesse munkáját. Néhány mondat ennek az időnek a hangulatából: „Borzasztó az, amikor az egház megromlik. Aminek az egyete­mes romlást kellett volna megakadályoznia, maga is a romlást szaporítja. A felelősségben pedig valamennyien osztozunk. Együtt vagyunk egyház s együtt ülünk a vádlottak padján” (Harangszó, 1945., febr. 25.—márc. 4. 8—9. sz., 23.). A Horthy-rendszerrel összenőtt egyházpolitika miatt méltán töltötte el rettegés azokat, akik felelősek voltak. A személyükre vonatkozó aggodalmat azonban kiterjesztették az egész egy­házra, azzal ijesztgették a híveket, hogy halomra ölik a lelké­szeket, elveszik a templomokat, megszüntetik a vallásszabadsá­got. Hogy nem így történt, azt hálásan elismerte a korabeli egyházi sajtó. A szovjet katonai parancsnokságok a szabad val­lásgyakorlatot biztosították. Egyházunk végezhette munkáját, híveink élhették vallásos életüket. A nemzeti kormány fenn­tartotta az állam és az egyház addigi helyzetét. A régi törvé­nyek alapjára helyezkedett. Nemcsak meghagyta a vallásgya­korlat szabadságát, hanem anyagi támogatásban részesítette az egyházakat Megindult újra az egyházi sajtó működése is. 1945 végén „A szabadultak éneke” címmel ezt olvassuk a Lelkipásztorban: ,A szabadulás nem természetes, hanem kegyelmi tény. A meg­szabadult nép állandó magatartása a hála. A zsoltár nem győz eleget lelkendezni az örömtől. Aki halálos rabságból menekült, mit is tehetne hálás szolgálásnál egyebet. Mert az igazi hála ez: odaadó szolgálat” (Lelkipásztor, 1945. december 1.). A püspökök a nemzeti bűnbánat napjának tartását rendelték él. Ehhez előadói mintákat dolgozott ki a Lelkipásztor. A. har­madik előadás idézi Bereczky Albert szavait: „A két háború között jó 20 esztendő az Üristentől adott nagy türelmi idő volt, megcsinálni a régóta várt szociális reformokat, de ez a 20 esz­tendő eltelt minden egyébbel, csak éppen szociális reformokkal nem. Volt idő az evolúcióra. Akik ezt az időt elmulasztották, ne sírjanak rajta, ha most helyrehozza mulasztásukat a revolú- ció. Isten minden mai konkrét nemzeti nyomorúsággal konkrét nemzeti bűneinkre akar figyelmeztetni” (Lelkipásztor, 1946. febr. 21., 22. o.). Isten tehát ítéletet gyakorolt felettünk, de ebben irgalmas volt, megadta az újrakezdés kegyelmét. Így vált mindaz, ami huszonöt éve történt, nagy tanulsággá: a bűnök megítélésének, de egyben új életre vezérlő kegyelmének alkalmává! D. dr. Ottlj’k Ernő A VILÁG EVANGÉLIKUSSÁGA A Lutheránus Világszövetség genfi központja statisztikát adott ki a világ evangélikussá- gára vonatkozólag. Eszerint az evangélikusok száma a világon jelenleg 75,2 millió. A világ evangélikusságának a fele né­met (38 millió). Az 5 világrész 80 országában 58,2 millió evan­gélikus éL Ehhez jön még ke­reken 17 millió evangélikus, akik Németország uniált egy­házaiban élnek. A római katolikusok és orto­doxok után az evangélikusság a világ harmadik legnagyobb keresztyén felekezete. Ezzel a beszámolóval adós­ságot szeretnék törleszteni. Még október végén adta hírül lapunk, hogy a Közel-Keletre utaztam és majd beszámolok olvasóinknak az ott látottak­ról és tapasztaltakról. Közben más feladatokat kellett meg­oldanunk, majd a karácsonyi ünnepek szolgálataira fordítot­tuk figyelmünket. Ezért késett beszámolóm. Késett, de el nem késett. Aki napilapjainkat ke­zébe veszi, naponta találkoz­hat ezzel a névvel: „Közel- Kelet”. Ez a név ma a világ egyik „legforróbb” területét jelöli meg, ahol ágyuk és gép­fegyverek szólnak, repülőgé­pek támadnak és bombáznak, partizánok tevékenykednek, menekülttáborok lakói élik keserves életüket. Az izraeli agresszió nyomán „megboj- dult” arab nép érvel, harcol és jövőt tervez. Szinte egyet­len „hadműveleti terület” az egész Közel-Kelet. Ezen a te­rületen jártam október 15 és november 4. között Nem „egyházi” kiküldetés­ben voltam. A Béke-Világta- nács helsinki titkársága meg­bízása, valamint a Magyar Or­szágos Báketanács felkérése alapján indultam útnak. A Béke-Világtanács öttagú dele­gációja tagjaként szolgáltam. Eközben mindenütt büszkén mondtam el, hogy Magyaror­szág az én hazám és a ma­gyarországi evangélikus egy­ház püspöke vagyok. Ezt ép­pen úgy elmondtam a béke­gyűléseken, tárgyalásokon, a menekült táborokban, mint Atasszi államelnöknek Da- maszkuszban vagy Husszein királynak Ammanban. Annál is inkább mert magyar evan­gélikus püspök a történelem folyamán először járt ezeken a területeken. Küldöttségünket Kamara Damantang, a Guineái Köz­társaság külügyminisztere ve­zette. Rajta kívül Maurizio Valenzi olasz szenátor, Viken­ty Matveyev szovjet újságíró, V. Salatian, a Béke-Világta­nács titkára és személyemben egy magyar evangélikus püs­pök volt a delegáció tagja. Megbetegedések következté­ben az út nagyobb felét Da­mantang, Salatian és jómagam tettük meg. A közel háromhetes úton 5 arab országban jártunk: Szudánban, az Egyesült Arab Köztársaságban, Szíriában. Jordániában és Irakban. A Béke-Világtanács delegáción­kat elsősorban azért, küldte, hogy juttassuk kifejezésre a Béke-Világtanács ' szolidaritá­sát az arab nép iránt, mérjük fel a kibontakozás, lehetőségét és azt, hogy a világ haladó erői miben tudnák segíteni az izraeli agressziótól szenvedő arab népet. Az is szolgálatunk közé tartozott, hogy segítsük a különböző arab országokban működő békemozgalmak mun­káját, egymással való együtt­működését és a Béke-Világ- tanáccsal való kapcsolataik erősítését Utunk első állomása nem „hadműveleti terület”-re esett. A Fehér- és Kék-Nilus partján Delegációnk Szudán főváro­sában, Khartúmban kezdte meg szolgálatát. Khartúm a Szudáni Köztársaság középső részén fekszik, ott, ahol a Fe­hér- és Kék-Nílus egyesük Azok a szudániak, akik már jártak Budapesten, nemegy­szer mondták nekem: „Buda­pest csak két parton épült, Khartúm három parton”. A főváros — amelynek jelenleg mintegy 300 000 lakosa van — három település: Khartúm, Észak-Khartúm és Omdurman összeolvadásából keletkezett. Lakói többsége szudáni, de vannak bevándorolt egyipto­miak, jemeniek, etiópiaiak, sőt olaszok és angolok is. Szudánt a 19. század elején az egyipto­miak, majd a század végén a brit gyarmatosítók hódították meg. 1881-ben a szudáni nép legendás hőse Mohamed Ah­Győrtől alig 15 kilométernyi távolságra, de távol a fő köz­lekedési útvonaltól, Abdán át a Duna-töltésen vezető úton lehet megközelíteni. A kis falu csendes utcájában áll a győri leányegyházközség temploma és a szeretetotthon csinos, egyemeletes épülete. Lakóinak száma mindössze tizennyolc nő­testvér. Ez az otthon talán a tavaszi déli órák napsütésében a legvonzóbb. Nagy ablakain melegen süt át a napsugár s bár Írint még csípősen hideg a levegő, a terjedelmes nappali helyi­ségek ragyognak a fényben és kellemesen melegek. Belső be­rendezését évről évre kényelmesebbé, korszerűbbé teszik. A szép, nagy, jól művelt kert friss zöldséggel, gyümölccsel látja el a ház lakóit. Legyen is egyre szebb, gondtalanabb itt is az öregek élete. A győri gyülekezet gondoskodó szeretető hordoz­za őket is. med Mahdi fegyveresen szállt szembe az elnyomókkal és négy évvel később a felkelők hatalmukba is kerítették Khartúmot. Majd újra angol elnyomás következett. A má­sodik világháború után Khar­túmban működtek legtevéke­nyebben a nemzeti felszaba­dító mozgalom erői. 1956. ja­nuár 1-én itt kiáltották ki a független Szudáni Köztársasá­got. 1964 .október 21-én forra­dalom ment végbe Szudánban, amely a haladás irányába haj­tott. Majd a forradalom erői rossz irányba hajoltak. Ez vál­tatta ki 1969. május 25-én a második forradalmat, melynek vezetője Mohamed Nuimeri tábornok lett, aki jelenleg is vezetője a forradalmi tanács­nak. Természetesen a külföldi imperialista köröknek nem szolgál örömükre, hogy Szu­dánban haladó kormányzat van, amely élesen szembenáil az imperializmussal és ezért különböző nyomásokkal igye­keznek zavarni a forradalmi kormány munkáját. Eközben Szudán az afrikai haladó or­szágok és a szocialista orszá­gok népeivel építi a baráti kapcsolatokat. Szudán 2,5 millió négyzet- kilométer területével Afrika egyik legnagyobb állama. La­kóinak száma több mint 15 millió. Nagyobb részük moha­medán vallású arab. Vannak keresztyének is, elsősorban az ország déli részében. A római katolikus hívőket több mint 100 000-re becsülik. A protes­tánsok száma meghaladja az 50 000-et. Khartúmban is több keresztyén templom van. Khartúmnak nagyon szép részei vannak. Különösen is megragadó a városnak a Kék- Nílus partján elhelyezkedő ré­sze óriási fákkal, modem épü­letekkel. Magára vonja a fi­gyelmet az elnöki palota gyö­nyörű kertjével. A Kék-Nílu- son átvezető híd közelében emelkedik a Khartúmi Egye­tem. A központi kerületekben nagy a tisztaság, mindenütt van vízvezeték és csatornázás. Más azonban a helyzet a város déli részében, ahol a szegé­nyek laknak. Itt minimális a közművesítés. Az emberek összezsúfolva és rossz egész­ségügyi körülmények között élnek. Mindjárt az első nap a vá­rosban körsétára indultam. Megdobbant a szívem, amikor az egyik ház tetején meglát­tam a széltől lobogtatott ma­gyar zászlót. Követségünk épülete volt. Egy „darab” Ma­gyarország Szudánban! Ked­ves órát töltöttem ott Arab békemunkások között Szudáni tartózkodásunk kö­zéppontjában kétnapos konfe­rencia állott, melyen az arab országok békebizottságainak titkárai vettek részt, továbbá a Béke-Világtanács delegáció­jának tagjai. Eljöttek a béke­munka vezetői Irakból, Jordá­niából, Szíriából, Egyiptomból, Dél-Jemenből, Szudánból és jelen volt a Palesztiniai Fel­szabadítás: Szervezet képvise­lője is. Egy bevezető előadás után az arab békemunkások sokoldalúan elemezték a kö­zel-keleti helyzetet. Teljes egyetértés volt a tekintetben, hogy Izrael 1967. júniusában agressziót követett el az arab országok ellen és, hogy az ag­resszió mögött az amerikai imperializmus áll, amely Iz­raelen keresztül akar „jelen lenni”, a Közel-Keleten. így Izrael az amerikai imperializ­mus eszköze. Igen éles megál­lapítások hangzottak el a na­cionalista cionizmus ellen, amelynek jegyében Izrael a., fasizmusra emlékeztető mód-' szerekkel akarja „megtisztíta­ni az arabok”-tól nemcsak azt a területet, melyet az ENSZ 1947. november 29-én neki ítélt, hanem azokat a nagy te­rületeket is, melyeket uz 1967-es agresszió nyomán el­foglalt Drámaian tárult fel. annak a 2 millió arab mene­kültnek a helyzete, akik az utolsó 20 esztendőben hazá­jukból el űzettek. Ugyanakkor a felszólalók szavaiból kicsen­dült az az elszántság, hogy ezt a helyzetet fel kell számolni. Izrelnek ki kell ürítenie az el­foglalt arab területeket és a. menekülteknek vissza kell tér­niük hazájukba. Ehhez kérik a haladó világ segítségét. Azt jó volt hallani, hogy az arabok „nincsenek ellene a zsidóság­nak mint fajnak vagy népnek vagy vallási közösségnek”, ha­nem az agresszív izraeli kor­mánnyal és katonai körökkel állnak szemben. Több felszó­laló hangoztatta, hogy az 6 országukban is „élnek zsidó állampolgárok, akikkel az ara­bok jó viszonyt tartanak fenn”. A konferencián kifejezésre juttattam, a magyar békemoz­galom szolidaritását az arab nép iránt. Elmondtam, hogy megrendeztük hazánkban az „arab népek iránti szolidaritás hetét”, melyen számos gyűlés keretében szóltunk az arab nép életéről, harcáról. Né­pünk nemegyszer juttatott el segélyeket az arab menekült táborokba. Szóltam arról is, hogy támogatjuk a vietnami népet is. Amikor arról beszél­tem, hogy igen sok magyar ember adott vért a megsebe­sült vietnami harcosoknak, o jelenlevők közül sokan feláll­tak és így tisztelegtek népünk előtt. Arról is beszélhettem, hogy 1969. húsvétján a magyar evangélikus egyház templo­maiban gyűjtést rendeztünk az arab menekülteknek. Na­gyon melegen szorongatták a kezemet... Egy alkalommal a Khartúmi Televízióban is szolgáltam de­legációnk tagjaival együtt. Az „egyenes adás”-ban azt a kér­dést kaptam többek között: „Mi az egyház véleménye az imperializmusról?” Hosszabb feleletem lényege az volt, hogy „amíg az egyház egyház, kell hogy ellene legyen az impe­rializmusnak”. ri tábornokkal való beszélge­tésünk is. n - ... D. Káldy Zoltán BIBLIAREVÍZIÓ 1970-ben lezárul Luther bib­liafordításának a teljes revízió­ja. A revízióval megbízott bi­zottság az ún. ótestámentomi apokrifus iratoknak a javítá­sával is elkészült, munkájának eredményét jóváhagyás céljá­ból a német evangélikus tarto­mányi egyházak, a bibliatársu­latok és teológiai fakultások elé terjesztette. A hozzászólá­soknak 1970 márciusáig kell beérkezniük s azok feldolgozá­sa után az egész Luther-Biblia revíziója lezárul. Szeretetintézmény eink \ Börcsi Szeretetotthon A KÖZEL-KELETEN

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom