Evangélikus Élet, 1970 (35. évfolyam, 1-52. szám)

1970-01-18 / 3. szám

„Az Istennek beszéde élő és ható” 5 Mózes 18, 15—20 A teremtő, a megváltó és megszentelő Isten a történelem folyamán többféle módon szólalt meg, nyilatkoztatta ki aka­ratát. Volt idő, amikor Isten közvetlenül szólalt meg, s indí­tott el embereket a szolgálat útján. A mai ige viszont arról tesz bizonyságot, hogy Isten szolgáin, követein keresztül adja tudtul népének akaratát. Akár a közvetlen, akár a közvetett megszólalására gondolunk Istennek, azt soha nem szabad elfe­lejtenünk, hogy mindig ugyanaz az Isten szól. Isten ma is megszólaltatja igéjét, tudomásunkra hozza aka­ratit, amikor kezünkbe adja a Szentírást, igehirdetési és ige­hallgatási aXlcalmakat teremt. Nehéz a mai ószövetségi ige. de Isten ezen keresztül szólít­ja meg és tanítja a ma emberét, amikor három dologra hívja fel a figyelmünket. 1. ISTEN GONDOSKODIK IGÉJÉNEK HIRDETÉSÉRŐL. Amint az ige szerint Isten gondoskodott igéjének megszólalá­sáról egykor, ugyanígy gondoskodik igéjének megszólalásáról ma is. Pedig sokszor nem volt könnyű magának Istennek sem megfelelő embert találnia, aki maradék nélkül teljesítette volna akaratát. Az igehirdetés szolgálata soha nem volt könnyű Isten em­berei számára. Isten népének sokszor nem tetszett Isten sza­va, mert a saját gondolataik, véleményük, akaratuk szerint akartak élni, s nem úgy, ahogy azt Isten követette. Isten minden korban gondoskodik igéjének hirdetéséről. Gondoskodik ma is. Ezért kishitűség részünkről az, ha aggo­dalmaskodunk, ha azon töprengünk, hogy vajon ki fogja meg­szólaltatni és hallgatni Isten igéjét. Isten megtalálja az alkal­mas eszközt és módot a jövőben is. Csak hitetlen lelkészek teszik fel a kérdést: mi lesz, ha mi meghalunk, vajon ki áll be munkánk folytatására? Csak hi­tetlen egyháztagok kérdezik: vajon ki foglalja el helyünket a templomban? Csak hitetlen gyülekezet kérdezi: vajon ki hir­deti nekünk az igét, ha a lelkészünk megöregszik? Életünk a bizonysága annak, hogy Isten mindig megtalálja a módját, hogy megszólaltassa igéjét, hogy eligazítson, hogy továbbvezessen a jó úton a hitben és a szeretetben. 2. AZ IGEHIRDETÉS MINDIG DÖNTÉS ELÉ ÁLLÍT. Isten igéjét soha nem lehetett és ma sem lehet érdektelenül, kö­zömbösen hallgatni, mert az ige mindig kivált belőlünk vala­mit. De vajon mit vált ki belőlünk a maii ige? Ellenkezést, vagy magunkba nézést? És vajon készek vagyunk-e arra, hogy komolyan vegyük Isten szavát? Az igére való hallgatás, vagy nem hallgatás máris kifejezi döntésünket. Láttam olyan gyermeket, aki a simogató atyai kezet durván taszította el magától. Milyen sokszor tesszük ezt Istennel! Pe­dig ebben is döntés van. Isten elleni döntés. De döntés az is, ha azt mondom: Isten szava nem nekem szól, nem rám vo­natkozik. Az igehirdetés mindig hatással van ránk és mindig döntés elé állít. És ezt a hatást, döntést, hivő, vagy engedetlen maga­tartást Isten számon kéri tőlünk. 3. AZ IGEHIRDETÉSBEN CSAK A TISZTA IGE SZÓLAL­HAT MEG. Az a tiszta ige, amelynek meghallása egyházun­kat a jó úton indította el s vezeti ma is. Csak az a tiszta ige szólalhat meg, amely a fehéret fehérnek, a feketét feketének mondja. Az a tiszta ige, amely valóban eligazít a mában, s nem hagy kételyeket, hátsó gondolatokat a szívünkben. Annak a tiszta igének kell megszólalnia ma is, amelyik megtanítja a híveket a hitre és a munkára. Amelyik megta­nít a személyválogatás nélküli felebaráti szeretette, Annak a tiszta igének kell hangzania, amelyik kiszélesíti a látásunkat, amelyik megtanít körülnézni a világban. Annak a tiszta igé­nek kell hangzania, amelyik keresztyén életre nevel, amely­ben benne van a hit, de benne van a szeretet és a felelősség- vállalás is népünk és az egész világ ügyéért. Naponta hálát kell adnunk Istennek, hogy igéjét tisztán szó­laltatja meg közöttünk. Az a tiszta ige hangzik, amelyik lehig- gasztja a forrófejűeket és felvillanyozza a resteket és a tét­leneket. Az a tiszta ige hangzik, amely megtanít a szolgálatra. Egyházunk csak akkor kedves egyháza Istennek, akkor telje­síti a rábízott szolgálatot, ha hittel meghallja a tiszta igét és tisztán tovább is adja azt. Keressük a tiszta igét és hirdessük azt mindenkor. Így ta­láljuk meg a hit és a szeretet útját, így lesz egyéni életünk és egyházunk élete és szolgálata Istennek kedves szolgálat. Harkányi László GENFI LÉPÉS Ismét a magányról A magány félelme ősd.kiolt- hatatlan, mint a halálfélelem. Jelenleg legalább negyedmil­lióra tehető csupán a buda­pesti társtalanok, magányosok serege. A téma tehát az utcán, vagy pontosabban bármelyik pesti bárház egy-egy kis szo­bájában hever. Nemrég la­punkban Bizik László írt a magányosokról. Mindenekelőtt köszönet a sorokból egyértel­műen kiérződő szeretetárt, azért a testvéri aggódásért, mely minden gondolatát átha­A soproni evangélikus templom árnyékában nevel­kedett. Édesapja az ottani egyházi iskola tanítója volt. Az első világháború végén az apa a Jászi Oszkár féle Radi­kális párt vezetője volt, fia egy lépéssel tovább ment, és a Tanácsköztársaság soproni fiataljaival volt meghitt ba­rátságban. Ezek közül meg kell említenem Bors László hírlapírót (evangélikus volt) és Enczbruder Dezső tartalé­kos főhadnagyot, akiben egy nagy orgonaművész veszett el 1919 márciusában és áprilisá­ban sok erősítést kaptak Szá- muelly Tibortól, aki ezekben a hónapokban gyakran megfor­dult Sopronban. Geleji Dezsőnek a tanács- köztársaság után menekülnie kellett. Jugoszlávia lett az újabb otthona. Itt már újság­íróként működött. Azok a ma­gyar újságírók, akik 1920—1944 között Jugoszláviában jár­hattak az ő segítségével tájé­kozódhattak a jugoszláv és balkáni politikáról, ö tette lehetővé sok pályatársa nya­totta. Most a cikkhez való hozzászólás lehetőségével sze­retnék élni. A kérdéssel ko­molyan foglalkozó pszicholó­gusok egyre erőteljesebben hangoztatják, hogy minden le­hetséges segítség és támoga­tás ellenére is a magányosok problémáját legjobban maguk a magányosok tudnák megol­dani Az alkalmi, futólagos részvétlátogatások lehetnek adott esetben nagyon áldottak és néha talán még életmentők ralását is az adriai tengerpar­ton. Lapunk újraindulása idején (1949) még a Magyar Nemzet belső munkatársa, de hama­rosan lapunkhoz szegődött és maradt is hosszú éveken át. A szerkesztői munka finom inti­mitásaira nevelte lelkész ba­rátait. A lap kiadóhivatali munkájának alapjait ő fek­tette le. Amikor elérte a nyug­díj korhatárt, kilépett a szer­kesztőségből, de magától a laptól és a régi barátaitól soha­sem szakadt el. Gyakori' láto­gatója volt a Deák téri temp­lomnak s öregedő korában teljesen azonosult önmagában gyermekkori hitével. Betegsé­gei idején csendes hittel vál­lalta megpróbáltatásait. Nagy részvét mellett temették de­cember végén a farkasréti te­metőben. A vigasztalás igéjét, munkatársa és barátja, Gaudy László hirdette. Az Újságíró szövetség részéről többen a meghatott szeretetben fogant beszédekkel búcsúztak tőle. G. L. valami többet kell vinnünk a magányosoknak. Egy keleti bölcs mondás ajánlja azt, hogy ha segíteni akarsz egy éhező emberen, adj n-aki két halat, de ha meg akarod men­teni, akkor tanítsd meg ha­lászni! . Áttételesen a magá­nyosság problémájánál is va­lami ehhez hasonlóról lenne szó. Fokozott méretű önsaj­nálkozással és másoktól szíve­sen vett szánakozó szavakkal semmi esetre sem találunk hatékony megoldást. Ha sike­rül egy-egy magányos ember­rel új önértelmezést elfogad­tatnunk, ha az annyira kívá­natos és sürgető testvéri láto­gatásokat arra használjuk fel, hogy a magányosok minél jobban kezdjék érteni állapo­tuk előzményeit és okait, ta­lán együttesen is közelebb kerülünk a gyógyuláshoz. A magány problémájának a fel­dolgozását és kezelését nem hagyhatjuk tovább a költők és költői lelkületek kezén. Schopenhauer már a múlt században figyelmeztetett, hogy az életben nagyon sok nyomorúságunk abból szárma­zik, hogy nem tanítottak meg bennünket okosan egyedül lenni. Az utóbbi időben sze­rencsére megsokasodtak: az ■ilyen felismerések. Szó sincs arról, ■ mintha dicséretet zen­genénk a magányról, mintha olcsó, látványos győzelmekről álmodoznánk. Az ember el­sődlegesen és végérvényesen közösségi lény, s nekünk min­dent meg kell tennünk azért, hogy valóban szép emberi ta­lálkozások szülessenek körü­löttünk, s ezek összességében szabaduljunk meg a magány kötöttségeitől. De ugyanakkor józanul, reálisan kell számol­nunk azzal is, hogy életének egy-egy szakaszában elkerül­hetetlenül át kell mennie mindenkinek a magány kü­lönböző mélységein. S ezt az utat bizony senki számára sem könnyítjük meg azáltal, hogy az emberi élet börtöné­nek, mintegy a legnagyobb csapásának, minősítjük a ma­gányt. Éppen ezért, ha írunk ma­gányos emberekről, akkor nemcsak arról az öreg néniké­ről kell írnunk, aki még éj­szaka sem tudja feledni az egyedüllét kínjait. írjuk meg ezt is, de adjunk jó példát ar­ról a másik öreg nénikéről is, aki ugyanígy egyedül éldegél­vén, mégis talált értelmet és célt az életének. Azzal tölti el szabad idejének a jelentékeny részét, hogy végigolvassa az újságokat és ami lélektani vo­natkozású cikket talál bennük; hétről hétre összegyűjti és el­küldi a lelkipásztorának, alti­ról tudja, hogy érdeklődik az ilyen témák iránt. Egy másik idős testvérünk úgy teszi hasznossá és értelmessé öreg napjait, hogy reggelenként le­botorkál a pesti bárházukkal szemben levő játszótérre, s napról napra összeszedegeti az üvegdarabokat, hogyha majd délelőtt megjelennek a kis óvodások, egy is el ne vágja a lábát! Egy harmadik, öreg bácsi- káról pedig azt hallottam, hogy nagyon egyedül lévén, maradék erejével rendsze­resen kapálgatott a kertjé­ben, s amikor* a lelkésze megkérdezte, hogy nem fá­rasztó-e mindez, mosolyogva felelte: „Nem fárasztó, mert azt szeretném, hogy amikor meghalok, legalább ezen a néhány négyzetméteren szebb legyen utánam a föld!” Igen, így is lehet viszonyulni a ma­gányhoz! Lehet tartalmat, életet, reménységet vinni az Istentől hűségesen elvállalt magányba. Mert nem az a ma­gányos ember, akinek már mindenki elengedte a kezét, hanem valójában az a magá­nyos ember, aki maga engedte el már mindenki másnak a kezét. Nem az ‘az igazán ma­gányos, akiért már senki sem tesz semmit, hanem sokkal in­kább az a magányos, aki ma­ga nem tesz már semmi jót másokért. Az „Ország-Világ” című képes hetilapunk egyik számában írt nemrégen egy gyermekotthonról. így fejezte be a szerző a cikket: „Ma di­vatossá lett ez a szó: elidege­nedés. Nos, ha valaki nagyon egyedül érzi magát, látogas­son el ide, vagy bármelyik gyermekotthonba és fogja meg ott egy ilyen kis magá­nyos emberke kezét. Soha töb­bé nem fogja üresnek, célta­lannak, idegennek érezni az életet.” A Jelenések Könyvé így mondja ugyanezt: „Az a neved, hogy élsz, pedig halott vagy. Vigyázz és erősítsd meg a többieket, akik halófélben vannak.” Az a neved, hogy magányos vagy? Eredj, erő­sítsd meg a náladnál is magá­ny ossabbakat! Nagyon ide kívánkozik az Ezékiel prófétánál megjelenő isteni szó is: „Ember, állj lá­baidra, mert beszédem van veled ...” önsajnalikozás és önsajnál tatás helyett ez az ér­vényes isteni sző ma is: Ma­gányos vagy? „Állj lábaidra! Beszélnem kell veled!” Győr Sándor MINDEN NAP... Minden nap percek szárnyain suhan Minden napkelte ingyen kegyelem Minden nap kelyhe csak tiéd Uram Minden nap Rólad zenghet énekem! Minden nap hív e föld és élhetek Minden nap csetlő-botló lábakon Minden nap bírlak s elveszítelek Minden nap égve kétség-lángokon! Minden nap nyílik remény-alkalom Minden nap sodra perget habjain Minden nap elmerülhet csólnakom Minden nap ringat vágyak karjain! Minden nap mindent kínál,... jóllehet Minden nap igéd meleg takaró Minden nap mégis szerteszét esett Minden nap, hogyha rosszá lesz a jó! Minden nap húrján halk fohász remeg Minden nap mindig egy-egy állomás Minden nap megtér gyarló gyermeked Minden nap útján egy lépést,... tovább! Sárkány András „BIBLIAI ELBESZÉLÉSEK” OROSZUL IMÁDKOZZUNK Ür Isten, mennyei Atyánk! Hálát adunk Neked, hogy igé­det napról napra megszólaltatod közöttünk. Hálát adunk azért, hogy nem kell a bizonytalanság útvesztőin tévelyeg- nünk, hanem igéd által világosságot árasztasz a mi életutunk- ra. Köszönjük, hogy újabb és újabb szolgákat állítasz be azért, hogy igéd soha ne némuljon el közöttünk. Kérjük, Te adj nekünk nyitott szívet, hogy igédet ne csak halljuk, hanem aszerint is éljünk. Add, hogy engedelmes gyer­mekeid legyünk, akik hűséggel járnak a Te utadon. Add, hogy soha ne legyen úrrá életünkben a kételkedés, hanem higyjünk Benned és hittel szolgáljunk felebarátainknak és az egész vi­lágnak, ámen. is, de ezen túlmenően még Dr. Geleji Dezső (1894—1969) Dr. Ida, India — Életrajz-ismertetés — A vellorei kórház kápolnájának ablakain beárad a virágok illata. Fiatal leányok ül­nek a gyékényszönyegen: orvostanhallgatók és felvételre jelentkezők. S előttük áll a kór­ház alapítója, vezetője, lelke: dr. Scudder Ida, akit Indiában annyira ismernek már, hogy dr. Ida, India címzéssel is megkapja a leve­let. Fehér a haja, ráncos az arca, de kék sze­me ragyog, s egész megjelenése olyan fiata­los még. — Hát orvosok szeretnétek lenni? Akkor hadd mondom el, mi késztetett engem vala­mikor arra, hogy orvos legyek. — Tizenkilenc éves voltam, s több éve ta­nultam már egy amerikai szemináriumban, amikor haza kellett jönnöm szülőföldemre, Indiába, mert megbetegedett az édesanyám. Csak addig akartam itthon maradni, amíg meggyógyul. Aztán vissza Amerikába. Csak ott tudtam elképzelni az életemet. — Édesapám missziói orvos volt Tindiva- namban. S ahogy egyik este édesapám író­asztala mellett ültem, lépéseket hallottam a verandán. Magas, tekintélyes bramán állt előttem: „Fiatal feleségem nagy fájdalmak­ban gyötrődik. A bába nem tud segíteni. Nem jönne el, hogy segítsen rajta?" Megmondtam, hogy annyit se értek a szülési segítéshez, mint a bába. De édesapám orvos, ő elmegy szíve­sen. Erre büszkén hátralépett: „Csak nem gondolja, hogy egy férfi kezelheti a felesé­gemet? Akkor haljon meg inkább!” Megren­dültén, szomorúan mentem vissza az íróasz­talhoz. De újra kopogtak. Örömmel futottam az ajtóhoz, azt reméltem, hogy a bramán mégis meggondolta magát. De nem ö kopo­gott, hanem egy muzulmán férfi ugyanaz­zal a kéréssel. Meghal a felesége, ha nem sie­tek segítségére. Édesapámhoz vezettem, és együtt próbáltuk rábeszélni arra, hogy az ő segítségét fogadja el. Még azt is megígértem, hogy vele megyek én is, és irányítása mel­lett megteszem, amit csak tehetek. De vissza­utasította ezt a segítséget. Vallási előírásaik tiltják, hogy idegen férfi megvizsgálja a fele­ségét. — Nehéz szívvel mentem vissza a szobába. Próbáltam írni, olvasni, de nem ment. Egyre a két fiatal anyára kellett gondolnom. S ek­kor újra kopogtak. Egy magas kasztbeli fia­tal férfi állt előttem ismét uyganazzal a ké­réssel. S édesapám segítségét ő se fogadta el. — Egész éjjel nem tudtam aludni. Először álltam valósággal Isten színe előtt. Tudtam, hogy Ő szólít engem. De nem akartam igent mondani. Nem akartam egész életemet Indiá­ban eltölteni. Reggel tompa dobszót hallottam, házunk előtt ment el a folyó partja felé egy halottas menet... S megtudtam, hogy mind a három fiatalasszony halott. Meghaltak, mert nem volt orvosnő, aki segített volna rajtuk. Nehéz lelki küzdelmek, forró imádságok után döntöttem. Igent felettem Isten hívására. Or­vos lettem, és visszajöttem Indiába.’’ Az egyetemi évek után először egy várat­lan feladat várt Scudder Idára. Megszólította a missziói tanács titkára: „Levelet kaptunk, hogy Velloreban feltétlenül szükség lenne egy nők számára berendezett kórházra. S önt kér­jük arra, hogy a ráváló pénzt megszerezze," Ida vállalta a feladatot. Fáradhatatlanul utazgatott, előadásokat tartott az indiai asz- szonyok helyzetéről, gyűjtötte a pénzt és a munkatársakat. 1901. szept. 7-én tették le Velloreban az új kórház alapkövét, s milyen nagy ünnep volt, amikor felépült és kapuit megnyithatta. 1902-ben már 12 359 beteget kezelt az új kórházban. Kialakult a munkatársak köre. De még mindig nagyon kevesen voltak. Kb. 150 millió asszony élt akkor Indiában és csak 150 orvos­nő volt. Ida indiai leányokat kezdett kiképez­ni ápolónőknek. Aztán jött a kérés: létesítse­nek Velloreban orvosnő-képzőt. Beszélt egy felelős államférfival, sikerült beleegyezését elnyernie. „Ha minden jól megy, lesz három jelentkezője. De ha hat lenne, megnyithatja az orvosképző intézetet. Itt az engedély.” Ki­lencvenhat jelentkezőből 14-et vettek fel és képeztek ki. Amikor Ida először indult velük Madrasba, a vizsgára, a lányok csüggedeztek. „Csak 20%-nak szokott ez a vizsga sikerülni, mi meg csak lányok vagyunk.” De mind a 14-en átmentek, néhányan nagyon szép ered­ménnyel. Amikor elérkezett a nagy nap: India kivív­ta függetlenségét, megváltozott Indiában ax asszonyok helyzete is. A vellorei kórházbn§ együtt dolgoznak most már nők és férfiak, 1950 volt a jubileumi év. ötven éve érke­zett vissza Ida Indiába, mint fiatal orvos, hogy megkezdje nagy vállalkozását. S ugyan­annak az évnek a decemberében ünnepelték meg Ida 80. születésnapját. A kórház vezeté­sét avatott kezekbe tette, s visszavonult kis házába a hegyek közé. De egy-egy helyette­sítés még visszahívta szeretett kórházába. 1960 májusában virággal felékesített, nyi­tott kocsin teszi meg dr. Ida utolsó földi út­ját a vellorei kórház udvarából a temetőbe. Embertömeg szorong a kórház udvarán, as utcákon. Elborítják a sírját is virággal. Hi­szen közöttük áldozta fel az életét, s neki kö­szönhetik a nagy örökséget, a szép kórházat, amelyikben ezrek találnak naponta segítséget és gyógyulást. „Először el se akartuk hinni... — írja a kórház egyik fiatal orvosnője. Tudtuk, hogy egyszer be kell következnie, mégis megrendí­tett mindnyájunkat. Mintha megállt volna a kórházban az élet. Olyanok voltunk, mint a test, amelyikből elszáll a lélek. De aztán érez­tük egyszerre, hogy olyanok vagyunk, mint egy nagy család. Testvérek voltunk mindany- nyian, akik elveszítették az édesanyjukat.” '90 évet élt. Krisztus szeretetét sugárzó éle­tével betöltötte a rábízott szolgálatot. Túrmezei Erzsébet lent meg orosz nyelven. A könyv a világirodalom nagy alkotásaként méltatja a Bib­liát. H--------------------—-----------------­Zé nón Kosidowski lengyel író „Bibliai elbeszélések” című könyve harmadik kiadásban je­met szövetségi kancellárhoz, amelyben azt kérik, hogy az elmúlt években politikai tün­tetések miatt bebörtönzött fia­talokat részesítse kegyelemben. Az Egyházak Világtanácsa és a Lutheránus Világszövetség genfi központjában dolgozó 38 német munkatárs táviratot in­tézett Willy Brandt nyugatné-

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom