Evangélikus Élet, 1970 (35. évfolyam, 1-52. szám)

1970-11-15 / 46. szám

A presbiter az egyházban és a társadalomban „Léptünk előre, de félre is’1 A Lutheránus Világszövetség kőnyomatosa (LWB In­formation) német és angol nyelvű kiadásaiban egy­aránt hosszú interjút közöl az eviani nagygyűlés érté­kelését érintő kérdésekről. A megkérdezettek: dr. Mikko Juva, az LVSZ elnöke, dr. André Appel, az LVSZ főtitkára, és D. Káldy Zoltán püspök. A három interjúból ezúttal D. Káldy Zoltán püspök nyilatkoza­tából közlünk részleteket. — Püspök úr, véleménye szerint mik voltak a pozitív jelen­ségek Evianban? Feleletem nemcsak a saját véleményemet, hanem egyhá­zunk Külügyi Bizottságának álláspontját is magába foglalja. Több vonatkozásban kétségtelenül előrelépés történt Evianban. 1. Jó, hogy az evangélium továbbadása kérdésében a nagy­gyűlés I. szekciója igyekezett feleletet keresni és adni az ige­hirdetés égető problémáira. Ha nem is tudott „patent”-okat adni, de élesztette a felelősséget a tekintetben, hogy szüntele­nül keressük a ma emberének kérdéseire az evangélium mai feleletét és ne ismételgessük a „tegnap” emberének adott „teg­napi feleleteket”. 2. Nagyon jelentős előrelépés történt a társadalmi kérdések­kel való foglalkozás területén. Egyesek a nagygyűlés „negatí- vumá”-nak tekintik a társadalmi kérdésekkel való hangsúlyos foglalkozást, mi azonban ezt nagy pozitívumnak látjuk, örü­lünk annak, hogy már az I. szekció kiemelte, hogy az egyház bizonyságtétele nem vákuumban történik, hanem a társada­lomban és bátorította a tagegyházakat, hogy növeljék érdeklő­désüket a társadalmi, gazdasági, politikai és kulturális kérdé­sek iránt, örülünk annak is, hogy a faji kérdésben, az embe­ri jogok problémáiban, a béke ügyében, az európai biztonság vonatkozásában jó határozatok születtek a plenáris üléseken. Ezek a határozatok megerősítik ázt az egészséges felfogást, hogy „teológia, etika és gyakorlati alkalmazás” elválaszthatat­lanul összetartozik. Meggyőződésünk szerint a világ problé­máival való foglalkozás jelzi azt, hogy az egyház tudja, hogy nem önmagáért van, hanem a világért. Aki pedig azt gondolja, hogy a világgal kapcsolatban „egyetlen feladata az egyháznak az evangélium hirdetése”, az nyilvánvalóan megcsonkítja az evangéliumot és a reformáció tartalmát is. 3. örülünk annak is, hogy a lutheránus—református egyhá­zak viszonyában nagy előrelépés történt. Helyeseljük a „szó­szék és oltár” közösségét, a kapcsolatok további mélyítését és annak igényét is, hogy a két egyház a világ égető problémái­ban közös akciókkal segítsen megoldásokat keresni. 4. Nagyon értékeljük Tödt heidelbergi professzor előadását az „alkotó tanítványság” (creative discipleship) kérdéséről. Az előadás kiinduló pontjai vitathatók, de a konzekvenciák levonása feltétlenül jó. Valóban igaz, hogy Jézus követésében a mai modern világban Jézus tanítványainak új és produktív feleleteket kell adniuk a világban felvetődő kérdésekre, erő­feszítéseket kell tenniük a konkrét kérdések megoldására és nem elégedhetnek meg „teológiai megál!apítások”-kal. Ez az előadás mozgósító erejű volt, leszállított a „teológiai megállapí­tások” trónjáról és az élet sűrűjébe küldte az egyházat konk­rét szolgálatokra, „alkotó tanítványság”-ra! — Voltak negatív jelenségek is a nagygyűlésen? Ha az előbb több ponton „előrelépéséről beszéltem, most „félrelépésekéről is kell szólnom. 1. Semmiképpen sem tudjuk helyeselni Knutson professzor irányvonalát a római katolikus—evangélikus egyházak vi­szonylatában. Noha előadásának több szép részlete volt, elő­adásának „összképe” a rajongás bélyegét viselte magán. A mi egyházunk is kész a dialógusra a római katolikus egyházzal, nyitottak vagyunk egymás jobb megismerésére, egymás sajá­tos kincseinek közlése és vétele vonalán, készek vagyunk az együttműködésre, az emberiség égető problémái megoldásá­nak segítésében, de az „újraegyesülés” koncepciót, amelyet Knutson professzor emlegetett, mi az eszkatologikus dimen­zióba tartozónak valljuk. Az „újraegyesülés” gondolata meg­győződésünk szerint teológiai és gyakorlati „félrelépés”. Ennek erőltetése bontó és nem egyesítő erő. A mi kisebbségben élő egyházunknak más tapasztalatai vannak, mint Knutson pro­fesszornak, akinek egyháza az amerikai Dubuqueban többségi egyház a római katolikusokkal szemben. Jó volna, ha a Luthe­ránus Világszövetség jobban figyelne több kisebbségben élő egyház helyzetére és szavára és nem sorolná egyszerűen a „konzervatív” kategóriába a mi álláspontunkat. Véleményünk szerint a Lutheránus Világszövetségnek általában józanabbul kellene megközelíteni a római katolikus—evangélikus kér­dést. Azt külön is sajnáljuk, hogy Evianban lényegében nem adtak módot az ún. „római katolikus” kérdés részletes és nyílt megbeszélésére sem a II. szekcióban, amely az „ökumenikus kérdés”-sel foglalkozott, sem a plénumban. Pedig ebben az ügyben a „genfi központ” nem illetékes a döntésekre, mert az a tagegyházakra tartozik. 2. Bár a társadalmi kérdésekkel való foglalkozást pozitívnek ítéljük meg, mégis negatívumokat is kell említenünk. A hatá­rozatoknak sokkal konkrétebbeknek kellett volna lenniük. A „teológiai tételek” alkalmazását még bátrabban kellett volna eszközölni pl. Vietnammal, Közel-Kelettel, a háborúval, a le­szereléssel, az atomfegyverekkel stb. kapcsolatban. Nem ju­tott kifejezésre kellőképpen az sem, hogy az egyháznak min­den jóakaratú emberrel együtt kell mőködnie a világ mai kér­déseinek megoldásában. Még mindig valamiféle sajátos „egy­házi megoldás” ideálját tartják sokan szem előtt és idegenked­nek a szekuláris-ökumenizmusnak a gondolatától, amely nem „világ-egyház”-at akar — mint ahogy ezt sokan félreér­tik —, hanem együttmunkálkodást a hívők és nem hívők között és azt, hogy az egyház merjen és akarjon „világi jellegű” jó­cselekedeteket végezni a hit gyümölcseképpen. 3. Sajnos Evianban is érvényesült az a tendencia — ami az előző nagygyűléseken is jellemző volt —, hogy a főelőadásokat a nyugati egyházak képviselői tartották és nem kaptak felké­rést ilyen előadásokra a „keleti országok” képviselői. Mintha ez azt jelezné, hogy csak a „Nyugat” akarja tanítani a „Ke- let”-et, de tőle tanulni nem kíván. Nyilván van tanulnivalónk nyugati testvéreinktől is, de mi is tudjuk és akarjuk segíteni őket szolgálatunkkal. A nagygyűlések megszegényítése a „ke­leti előadók” mellőzése. Vajon nem ilyen irányú tendencia van a mögött is, hogy az új Tanulmányi Bizottságba nem vá­lasztottak be senkit a magyar egyház képviselőiből, akkor, amikor mindenki előtt nyilvánvaló, hogy Evianba a legjobban átgondolt teológiai tanulmányi munkát éppen a magyar egy­ház vitte? Vagy az új Tanulmányi Bizottság csak „egyfajta” teológiai munkát akar művelni? AMERIKA EVANGÉLIKUSSAGA VANNAK TÉMÁK, ame­lyekről sokan sokat elmond­tak, megírtak már. Korunkban a szavak értékének devalvá­ciója fenyegető tünet, s meg­gondolásra készteti azt, aki ennek ismeretében is szeretné megkísérelni, hogy véleményét kifejtse azok számára, akik széles körben — ismerve, is­meretlenül — munkatársak, vagy még inkább társak égy feladat ellátásában. A presbi­tériumoknak: szívem szerint egyénileg a presbitereknek szeretném kifejteni gondolata­imat a közös munkáról. Az a tény, hogy részei vagyunk az egésznek, egybekapcsol ben­nünket. Ebben az egybekap­csolt állapotban tevékenysé­günket mi töltjük meg tarta­lommal S ha ezt együtt gon­dolkodva, tudatosan tesszük, úgy nemcsak formailag, ha­nem valóságosan is egyek va­gyunk. Az embert alapvetően jel­lemzi, hogy egyénisége van s ez a körülmény teszi az embe­riséget olyan sokszínűvé. Nem Az a 11 állam, amely ezen a körte alakú világrészen helyez­kedik el, az ún. „fiatal1 álla­mok” közé tartozik. Koruk meg­alakulásuktól kezdve alig más­fél évszázad. Azokból a gyar­matokból alakultak, amelyeket a spanyolok és portugálok hoz­tak létre már a lö.században. Latin-Amerikát ma „forrongó világaként tartjuk számon, ahol a katonai puccsok, gerilla szervezetek támadásai vannak napirenden, diktatúrák váltják egymást, s a naiv újságolvasó a „déli vér” hevességére ma­gyarázza az eseményeket. Nem a déli vér forrong ezen a föld­részen, hanem azok a végzetes állapotok, amelyeket konzer­váltak a múlt század elejéről. Feudalizmus uralkodik még itt, s az újkori rabszolgaságot fel­váltotta a legalább olyan em­bertelen legújabbkori bérrab­szolgaság. Nem kell különö­sebb jóstehetséggel rendelkez­nünk, ha azt mondjuk: Latin- Amerika forradalom küszöbé­hez érkezett. A 20,2 millió négyzetkilomé­ter területen (Közép-Amerikát is hozzászámítva) csak 238 mil­lió lakos van. Népsűrűsége hozzávetőlegesen tíz fő és ez a sűrűség is csak bizonyos he­lyeken gócosodik. Szakszerű termelés mellett éz a föld ké­pes lenne 4—5-ször annyi em­bert is magas színvonalon el­tartani. A termelési viszonyok­ra jellemzően viszont a latin­amerikai államok nemzeti jö­vedelme együttvéve nem éri el az Egyesült Államok nemzeti jövedelmének tizedrészét. Egy maroknyi csoport egész Latin- Amerika gazdaságának kéthar­mad része felett rendelkezik. És mit látunk a nép között? Azt, amiről néhány hónapja írtunk Brazíliával kapcsolat­ban: „A latin-amerikai népes­ség kétharmada, vagy még na­gyobb része hiányosan táplált, sőt egyes vidékeken valósággal éhezik”. Azok a bérek, amelye­ket a mezőgazdaságban, vagy az iparban érnek el, olyan két- ségbeejtően alacsonyak, hogy a puszta lét fenntartásához ke­vésnek bizonyulnak. Egy latin­amerikai munkás átlagbére na­pi 50 centtől egy dollár, míg az Egyesült Államokban több, mint tízszerese ennek. Nem véletlen, hogy a kapitalista ál­lamok mohón vetik rá magu­kat erre a félgyarmati konti­nensre, hiszen a munkabérek alacsonyságával hasznuk meg­sokszorozódik. Ilyen körülmények között, e kiáltó társadalmi ellentétben figyelhetünk valójában fel a brazil Castro szavaira: „Mun­kásaink tápláléka a legrosz- szabb minőségű, semmilyen szempontból sem kielégítő. Ennél már csak az lehetne rosszabb, ha semmit sem ehet­nének”. A brazil szociológus sötét színekkel ecseteli r. tö­megek nyomorát, elmaradott­ságát Könyvének ezt a címet adta: „Az éhező Brazília”. Ha már élelemre nem telik a tömegeknek, hogyan telne lakásra és egyéb kulturális dol­akarom tehát semmiképpen sem uniformizálni a presbite­reket a Magyarországi Evan­gélikus Egyházban, de szeret­ném, ha tudatosan — ám ki-ki a maga módján —, sokszínűén bár de egyirányban gondolkod­nánk. Ezt az egységet az együtt­gondolkodásban alapvetően meghatározza, hogy Jézus Krisztus egyházában és szoci­alizmust építő hazánkban élünk. Ez a tény dialektikus, de nem ellentmondásos. Meg­győződésem, hogy ennek tuda­tos és örömteli felismerését a presbiterek sajátjuknak érzik. E felismerések feladatokra is köteleznek. Birtokukban Is­ten különleges lehetőséget adott, hogy az egyház tagjai ne csak együtt éljenek, hanem egyek legyenek a szocialista társadalommal a népünk javá­ra történő szolgálatban. Amint lehetetlen, hogy az Istent sze­rető ember tudatosan gonosz legyen, úgy nem lehetséges magát megfeleznie egy vélt gokra? A dél-amerikai falvak nyomorúságosak és elmaradot­tak, a nagyvárosok pedig tele vannak elképesztő és példa nélkül álló nyomornegyedek­kel. Ezekkel a viszonyokkal jár együtt a tömeges írástudat­lanság. A 11 dél-amerikai ál­lamban 50—75 4/o-os az anal­fabétizmus. A nyomor, az írás­tudatlanság szörnyű hatással van az egészségügyre is. A kontinenset elárasztják a különböző népbetegségek: tü­dővész, malária, vérbaj, vér­has, trachoma, tífusz, trópusi bőrbetegségek, beriberi, sárga­láz stb. A malária egész Latin- Ameríkának „tömeggyilkosa”. Évenként pl. 80 ezer életet olt ki Brazíliában. Ecuador lakos­ságának fele szenved benne. Paraguay „nemzeti katasztró­fája”. Orvos, kórház, gyógyke­zelés alig van. A csökevényes társadalombiztosítás, a lakos­ság nyomora képtelen eltarta­ni az orvost. Ilyen magárautal- tan és elhagyottan, szörnyűsé­ges állapotban, félgyarmati vi­szonyok között él a kontinens sokmilliós tömegé. A nyomor mélysége oly nagy, hogy a Latin-Ameriká- ban uralkodó római egyház is nemegyszer felemelte szavát ellene. E szó visszhangot ka­pott a Vatikánban is. Az egy­házi világszervezetek egyre- másra foglalkoznak Latin- Amerika kérdésével és szíwel- lélekkel osztoznak a tömegek igényeivel. Éppen a kontinens­sel kapcsolatban kezdték újra értékelni a forradalom kérdé­sét, mint ahogyan arról már tájékoztattuk olvasóinkat. A forradalom küszöbén a maroknyi evangélikusság több­ségében a haladás oldalán áll. S eközben végzi az evangéli­kus egyház a maga szolgálatát. A lelkész pl. Santiagoban (Chi­le) telefonhívást kap, hogy Conceptiönban temetése lenne. Több, mint 50Ö kilométert uta­zik a Panamerican vasúton, hogy szórványhívét elkísérje utolsó útjára és vigaszt nyújt­son a hozzátartozóinak. dr. Rédey Pál A SAJTÓOSZTÁLY FELHÍVÁSA A Sajtóosztály értesíti a Lelkészi Hivatalokat és a Gyülekezeteket, hogy az 1371. évi EVANGÉLIKUS NAPTÁR és az ÚTMU­TATÓ előjegyzések novem­ber 3Ö-ig küldhetők be. A Sajtóosztály az igényeket a beérkezés sorrendjében igyekszik kielégíteni. A ha­táridőn túl beérkező elő­jegyzéseket a Sajtóosztály nem tudja figyelembe venni. Mivel a két kiadványból visszavételezés nem lehetsé­ges, a Sajtóosztály kéri a Gyülekezeteket, hogy csak a szükségnek megfelelően küldjék be megrendelései­ket A Naptár ára: 13,—* Ft. Az Útmutató ára: 3,-- Ft, egyházias, ugyanakkor társada­lomellenes gondolkozásra sem. NEKÜNK PRESBITEREK­NEK elsőrendű kötelességünk, hogy szolgáló életet éljünk. Szolgáló életünk az egyházban és egyidejűleg a társadalomban folyik. Az egyház nem áll kü­lön, hanem része a társada­lomnak. Az a gyülekezeti tag, az a presbiter, aki tudatosan tagja az egyháznak, egyidejű­leg tudatosan építő tagja kell legyen társadalmunknak. Amint az ember jót is tesz,hi­bát is vét,, úgy eredményes tet­tek mellett követünk el hibá­kat az egyházban is és nyil­vánvalóan — ez az élettel jár — előfordulnak hibák is a társadalom életében is. Aki ezekkel a hibákkal gyógyító törekvéssel azonosulni tud és nem rajta kívül állónak tekin­ti azokat, az tagja igazán az egyháznak, a társadalomnak egyaránt. Épp ezért a presbiteri szolgá­latra szóló megbízatás kettős eredetű: egyházi és társadalmi. Nem vitás, hogy presbiterek, felügyelők és más tisztségvi­selők az egyházi törvények rendje szerint választásokkal kapják megbízásukat a gyüle­kezetektől. AZ EGYHÁZ FELADATA ÉS SZOLGÁLATA azonban nem korlátozódik az egyház­ban élőkre. Feladata szolgálni egyházonkívüliekkel az embe­riség egészének. Együtt szol­gálni csak bizalommal lehet. A bizalom az állam és az egy­ház között kölcsönös s az ál­lam a szolgálatban elfogadja az egyház megbízottainak együttműködését közös célok megvalósítására. Ez azt a jel­leget is adja az egyházi mun­kálkodóknak, hogy megbízatá­suk egyszersmind társadalmi eredetű. Vallom, hogy ez a kölcsönös bizalom nagy erő, melynek eredményeit az egyház népe a társadalom egészével élvezi. Üjból szeretném kiemelni, hogy az egyház népe az ország dol­Az Országos Gyülekezeti Se­gély egyházkerületi és egyház- megyei előadói Celldömölkön tartották idei értekezletüket, amint ezt már jeleztük előző számunkban. Alapos megvita­tás alapján elfogdták Várady Lajos esperes, országos előadó beszámolóját, amelyből az alábbi adatokat közöljük. A Gyülezeti Segély idei 110 éves jubileumán az összes be­vétel meghaladta az négyszáz- ezer forintot. Az emelkedés az 1968. évhez képest csaknem 30 000 forint. Ebben az összeg­ben benne van az ún. „nagy szeretetadomány”, az offerto- riumok, amely 40 000 Ft és a perselypénzek összesítése, az ún. „kis szeretetadomány”, amely 24 000 Ft. A gyűjtések összegéből a 16 egyházmegye kiosztott több, mint 163 000 forintot, az egy­házkerületek presbitériumai több mint 173 000 forint felett rendelkeznek. Az országos presbitérium határozza meg, hogy mely gyülekezetek kap­ják a szeretetadományokat. Ebben az évben fordult elő elő­ször, hogy valamennyi kérvé­nyező gyülekezet kapott se­gélyt, többen többet, mint aho­gyan azt remélték. Ez a szép eredmény azért volt lehetséges, mert a 16 egy­házmegye közül 13 többet gyűjtött össze, mint az előző évben, annak ellenére, hogy a gyülekezetek országosan nagy áldozatkészséget mutattak az gozó társadalmának része. Kikből áll az egyház népe: munkásokból, parasztokból és értelmiségiekből. Ezek az em­berek a maguk munkájával vi­szik előre az ország dolgait s tudva, hogy ez mind a társa­dalomnak, mind saját érdeke­iknek megfelel. Végzetes téve­dés volna, ha bárki azt hinné, hogy más a munkahelyén vég­zett munka célja s megint más lenne az egyházé, önma­gával fordul szembe az, aki az egyházban, valamiféle külön „egyházias” úton járna s ellen­tétes irányba fejtene ki erőt, mint a mindennapi életben. Egyházunk megtalálta helyét a szocializmusban és életét ugyanabban a jó közérzetben folytatja, mint amely a poli­tikai életet is jellemzi. Tanú­ságot merek tenni, hogy ez így van az egyház legszélesebb köreiben, személyes tapaszta­lataim szerint. Az' ország kü­lönböző tájain több gyüleke­zetben megfordultam, jelentős számú lelkésszel, presbiterrel beszélgettem és ezek az együtt- léfek megerősítették nézetemet e kérdésben. Hadd fejtsem ki befejezésül azt a meggyőződésemet, hogy nem elég az anyagi ügyekkel való törődés, vagy az anyagi áldozatvállalás, a társadalom­ban történő szolgálat. A pres­bitereknek meg kell ismerniük egyházunk vezetőinek teológiai felismeréseit is, mert ez hozzá­segítene, hogy szolgálatuk min­den téren még tudatosabbá váljék. Lelkészeink feladata, hogy megismertessék a presbitereket egyházunk munkájával, teoló­giájával és gondolkodásukat bekapcsolják ezáltal is abba a vérkeringésbe, mely egybekap­csolja őket egyházi és egyhá- zonkívüli, de a közös feladat érdekében szolgáló felebará­tokkal. Hiszem, hogy hitünk és szol­gálatunk egyházban és világ­ban így válik igazán tudatossá és eredményessé. Szent-Ivány Ödön árvízkárosultak számára indí­tott gyűjtésben is. A tizenhat egyházmegye közül kilenc az egyházmegye lélekszámát te­kintve 1 forintnál többet ered­ményezett lelkenként. Ezek a következők: 1. a Tolna-Bara­nyai egyházmegye, 2. a Vasi egyházmegye, 3. a Borsod-He- vesi egyházmegye, 4. a Fejér- Komáromi egyházmegye, 5. a Somogy-Zalai egyházmegye, 6. a Veszprémi egyházmegye, 7. a Nógrádi egyházmegye, 8. a Haj- dú-Szabolcs egyházmegye és a 9. a Pest megyei egyházmegye. Az előadók értekezlete ja­vaslatot tesz az országos pres- tériumnak, hogy létesítsen egy „Székács József alap”-ot, amelyhez már rendelkezésre áll 34 000 forint. Az alap nem osztható ki segélyként, hanem váratlanul kárt szenvedett gyü­lekezetek igényelhetnek abból kölcsönt egyévi visszafizetésre. A „Székács József alap” meg­emlékezés lenne a 110 éves for­dulóról, egyben megörökítené dr. Székács József nevét és em­lékét. Az előadók értekezlete örömmel vette tudomásul, hogy az Országos Gyülekezeti Se­gély, a tradíciónak megfelelő­en, hivatalos kapcsolatot vett fel a Német Demokratikus Köztársaságban és a Német Szövetségi Köztársaságban mű­ködő Gustav Adolf Werkkel, a Bajor Tartományi Egyház Gus­tav Adolf Werkjével és a Mar­tin Luther Bunddal. Észak-Amerika evangéliku­sainak száma az elmúlt évben 9 223 216 volt. Bár ez a szám visszaesést jelent az előző évi­vel szemben, az evangélikusság mégis a harmadik legnagyobb felekezet Amerikában a bap­tisták és a metodisták mögött. A visszaesés okait vizsgálják, hogy orvosolhassák. .NGELIKUS SS FÖLD RAD Z Dél-Amerika ma Max Bolliger: HITVALLÁS Hiszek a Fényben. Hiszem, Uram, hogy jelen vagy mindenütt, jelen az ég színében, fonnyadt leveleken, rekettye-vesszőkön, dombok árnyain, alkotásaid énekében. Hódol neked ez az óra, Uram, mint lelkem halhatatlansága. Hatalmad ott van örömömben, s kezed megméri szívem, ha nehéz Minden érzésben ott vagy, és én meghajlok szeretet-törvényeid előtt. Hiszek a Fényben. Fordította: Bodrog Miklós Az áldozatkészség növekszik...- Jelentés a Gyülekezeti Segély idei munkájáról —

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom