Evangélikus Élet, 1970 (35. évfolyam, 1-52. szám)

1970-11-15 / 46. szám

szEm * ÍN« Szüreti dal Ézs 5,1—7 Jeruzsálem dombjain vidám szüret folyik. Miközben telnek a puttonyok, megy a tréfa, kacagnak, évelődnek. Hiszen jó a ter­més. (Palesztina a szőlő hazája. A félméter vastag törzsű tőke 10 méter magasra is felnyúlt.) A sajtóban dalolva tapossák a fürtöket. Estefelé leülnek a közös vacsorához, megszólal a hár- fa-citera és jókedvű nótázástól hangos a hegy. Egyszer csak új dalba kezd egy hang. A dallam ismerős, de a szöveg egészen furcsa. Egy értelmetlenül dolgozó szőlőtulajdo­nosról szól, akit „átejtett” a szőlője. Kövér hegyen, nemes olt­vánnyal, lelkiismeretes munkával kezelte szőlőjét. Mindent megtett, mégis vadszőlőt, fanyar, elfajzott gyümölcsöt hozott. A fiatal Ésaiás énekel. S amikor nagy nevetés közt megkérdezik tőle: ki ez a naív szőlősgazda — azt feleli: Isten. Istennek két meglepő arca néz az emberre ebben a szüreti dalban: 1. örök reménykedő. Mint amikor valaki szerelmesen vár, szakadó esőben egy ház előtt, figyelmességekkel igyekszik maga felé fordítani a konokul elzárkózó szívet. Elmegy százszor sér­tődötten, s százegyedszer újra visszamegy. Naiv reménykedő. Az egész történelem nem mutatja-e, mennyi mindent megtett Isten azért, hogy igazán emberré váljon az ember! Izraelt külön ültette be iskolájába. Mennyi jóval halmozta el! Mégis halott ág lett. — Akkor jött a keresztyénség, az új nép. S századok folyamán mennyi babonás elem, hazugság csúszott be. „Holt ág” lett. — A reformációval megint beérkezett az evangélium. Mi mindent jelentett csak itt magyar földön, a mohácsi vész után is Isten megtapasztalt szeretete! Kultúra, haladás, rab­szolgafelszabadítás a nagy világban. De ma vajon nincs sivár­ság, gyümölcstelenség? Éget a kérdés: mi a haszna abból a vi­lágnak, másoknak, hogy én élek, hogy itt keresztyénség van? Mit kellett volna még Istennek tennie? A keresztfa, a húsvét után mennyi kegyelem, — majd éreztette, mire megyünk hábo­rúkkal Nélküle... Folyton vadszőlő! Fanyarrá lett emberi éle­tek! 2. Isten másik arca, hogy tovább-induló Isten. Ahogyan egyik példázatában Jézus arról beszél, hogy — mivel a hivatalosak nem fogadták el a meghívást — mellékutakra, ösvényekre kül­di követeit, hogy a csonkabonkákat hívják be. Gondolok arra a törékeny testű hindura, aki mindennap elolvasta a Hegyi Be­szédet, aki hirdette, hogy az egész világ egy, testvérek vagyunk s mindig készeknek kell lennünk a mások igazságának befoga­dására. Gandhi! Ez a cingár, alacsony, elálló fülű, drótkeretes szemüvegű ember, — nem volt „jobb szőlője” az Európából tovább induló Istennek? — Nálunk milyen szárazság van! 1400 lélekből Nyugaton 20-an vannak templomban. Nálunk is mi az eredménye az istentiszteletnek? Veszélyes dolog „élvezni" a prédikációt, de nem változni semmit! Ez az ige akkor is, most is mégis csak azért hangzott el, mert Isten még mindig reménykedik. Nem szeretnélek, Uram, elszomorítani, Neked csalódást okoz­ni! Kérlek, ne menj még tovább! Mások számára élvezhető élet szeren *k lenni! Atyánk metszőkése minket tisztogat. Hogy többet teremjünk, gyümölcsöt sokat. Add meg, Atyám, bármily fájó perc lesz, Tudjak örülni, mikor megmetszessz. (776,2) Részlet Görög Tibor sajtó alá készülő áhítatos könyvéből Egységes énekeskönyv felé — Ülést tartott az Országos Egyházzenei és Kántorképesítő Bizottság — Énekeskönyvünk 1955-ben megkezdett reformját folytatni kell. Ez a meggyőződés hatotta át az Országos Egyházzenei és Kántorképesítő Bizottság októ­ber 15-én tartott ülését. Célul tűzték ki az országosan egysé­ges evangélikus énekeskönyv kiadásának előkészítését. Az egységes énekeskönyv legfőbb jellegzetessége volna, hogy va­lamennyi énekünket kottával közölné, amint ez a jelenlegi ún. „Üj rész”-ben már mégis valósult. A munka azzal kez­dődnék, hogy az Egyházzenei Bizottság, valamennyi énekün­ket számba veszi és azok he­lyes formáját megállapítja. A dallamformák és ritmusok megállapítása után következne csak a szövegi (prozódiai) kér­dések tisztázása. A D. Káldy Zoltán püspök elnökletével ta­nácskozó bizottsági ülés javas­lattal fordult az Országos Presbitérium legközelebbi ülé­séhez. Kéri, vegye tervbe a Presbitérium az egységes éne­keskönyv megjelentetését 1975- re és rendelje el az előkészítő munkák azonnali megkezdését. Ismeretes, hogy tizenöt évvel ezelőtt kezdődött meg az éne­keskönyv reformja egyházunk­ban az ún. Dunántúli Énekes­könyv új kiadásával. Az új kiadás kihagyta a kevéssé használt, vagy idejétmúlt éne­keket. A meghagyott énekeket eredeti számozással közölte és „Üj rész” címen 91 kottával el­látott, többnyire ritmikus éne­ket vett fel új anyagként és gazdag imádságos anyagot is csatolt az énekeskönyvhöz. Ezt az „Üj részt” az 1960-ban újra kiadott Békéscsabai Énekes­könyv és az 1966-ban új kia­dásban megjelenő Szarvasi Énekeskönyv is felvette anya­gába. Ezek az új kiadványok jelentősen vitték előre egyhá­zunk énekeskönyv reformját és gyülekezeti éneklésünk útját az országosan egységes énekes­könyv felé irányították. A megbeszélés anyagát és ja­vaslatait Trajtler Gábor lel- kész-orgonaművész, a bizottság előadója készítette elő. Részle­tes beszámoló hangzott el kán­torképzésünk ügyéről, gyüle­kezeti énekkaraink munkájá­ról, orgonáink számbavételé­ről, megújított és újonnan épü­lő Orgonáinkról. Szorgalmazta az ülés a kántorképzés fóti otthonának korszerűsítését. Tervbe vették a kántori vizs­gák anyagának fokozatok sze­rinti körvonalazását és egy énekkaraink munkáját elősegí­tő kiadvány szerkesztését. b. 1. Goethe: A VÁNDOR ESTI ÉNEKE Túl a hegyeken fenn — Nyugalom Lombok között lenn Fuvalom Alig rezzen. Egy madár sé moccan az ágon. Elcsitulsz vándor Te is, csendben. Halts Géza KÜLDETÉS Lenni. Amire küldtek: tenni. Menni. Nem lesni távot: mennyi ? Élni. Nem félni, nem ítélni! Hinni. Mindent másokért vinni. „Növeljed a mi hitünket!” — Teológusnap Vácon és Rádon — Kérni, s mindig úgy hazatérni: Uram! Ha utam éjbe zuhan: jelem legyen őrálló helyen oltár, égőbb, mint ami volt már...! Esti Gyula Vége a szüretnek Megcsendesedtek a szőlőhegyek. Vége a szüretnek. A mustok susogva erjednek. Néhol már ki is forrtak, letisztultak, másutt még csak szamártejnek hívják, vagy tán murcinak. Egyre gya­koribb férfiak közt a mondás: „megyek a högybe...” Dunán­túli dombok lankáin sűrűn nyitogatják a pinceajtókat. Oda csak mennek, de hogyan vissza? Van, akit kint ér a hajnal a dikón, van ki dülöngézve, kínnal-keservvel ér csak haza a család szé­gyenére. Jöhet hétköznap, vasárnap, neki mindegy. Igaz rá a mondás: „abba a templomba jár, amelyikben üveggel haran­goznak.” Sokak számára olyan a hegy, mintha mágnes volna. Húzza-vonja őket a szenvedély s nem törődnek se magukkal, se családjukkal. Némelyik olyan, hogy még „a Krisztus palást­ját is béinná.” El lehet róla mondani: „Jobban ismeri a cégére­ket, mint a körösztöket.” Zalában hallottam egy öregről: „a pin­ce kócs még akkor is a kezében vót, mikor meghót.” Vajon volt-e kulcsa a mennybe..,? Ki sűrűn járja a högyet, a kocsmát, annak sírversként dukál Csokonai Vitéz Mihály: Szerelemdal a csikóbőrös kulacshoz c. versének utolsó pár sora: „Utas, köszönj rám egy pint bort: Itt látsz nyugodni egy jámbort, kedves élete-párájával, csikóbőrös kulacsával.” „Jó bor, jó egészség...” — persze csak módjával. Különben kárt vall, teste, léiké, mindene. Pintesüveg, demizson, kancsó, ne legyen soha kárcsináló! Teremtsen jókedvet, ápoljon egész­séget, barátságot, de soha-soha háborúságot! Hernád Tibor TAIVAN Október 25-én, vasárnap hat­tagú kis teológus csapat indult útnak dr. Selmeczi János ott­honigazgató vezetésével Vácra A gyermek-istentiszteleten Mátrai Mariann szolgált. A délelőtti istentiszteleten dr. Selmeczi János hirdetett igét a gyülekezetben. Arra a kérdés­re keresett feleletet, hogy miért vesztette el hitelét az egyház? „Elvesztette hitelét az egyház, mert nem tudott egész szívvel szolgálni. Nem tudott testvéri szeretettel feddeni, s nem tu­dott korlátlanul megbocsáta­ni.” Rámutatott arra, hogy a reformáció hetébe lépve, újra gondoljuk végig mit jelent szá­munkra a reformáció, s könyö­rögjünk mi is az apostolokkal együtt a mustármagnyl hitért. Az istentisztelet befejeztével Bachát István lelkész köszön­tötte az igazgatót és a teológu­sokat. „Kettős jelentősége van ezeknek az együttléteknek. Erőgyűjtés, tapasztalatszerzés ez a teológusok számára, a gyülekezetnek pedig öröm az, ha megismerik a jövő lelké­szeit” — mondotta üdvözlő be­szédében. Az üdvözlés után a teológusok rövid műsorral szolgáltak. Vác leánygyülekezetében, Rá* dón a délelőtti istentiszteleten az igehirdetés szolgálatát Ri- bár János végezte. „Megérezni a krisztusi hit nagyszerű cso­dálatát, s ezt a csodálatot el­hinteni az emberek közé, min­den lelkipásztori munka első­rendű feladata. S ha még nem is mondhatjuk el, hogy hitünk rendíthetetlen, de ezt a lángot lobbantsuk fel mások szívében, s ez az élmény ne hagyjon sen­kit nyugodni” — így tett bi­zonyságot Lk 17, 5—6 alapján, s hirdette a Krisztus-hit hatal­mas erejét az igehirdető. Délután fél 3 órakor refor­máció jellegű emlékünnepé­lyen szolgáltak a teológusok a gyülekezetben. Mátrai Mariann beszámolt arról, hogyan szeret­ne, mint nő szolgálni az egy­házban, verset mondott és or­gonáit. „Hogyan készülnek a szolgálatra a jövő lelkészei” cí­men Ribér János tartott beszá­molót. Turchányi Sándor bi­zony jfeot tett arról, hogy miért lett trológus. Bálint László sza­valattal és oboaszámmal, Zá­tonyi János szavalattal, szóló­énekkel és hegedűszámmal szolgált. Dr. Selmeczi János igazgató „Az egyházban állan­dó reformációra van szükség” címmel tartott előadást. „Az egyház reformációja ma, meg­találni az önzetlen szolgálat út­ját, vállalni a felelősséget a társadalomért és mindent meg­tenni az emberiség boldog jö­vőjéért” — mondotta többek között előadásában. Befejező áhítatot Kalácska Béla szenior tartott. Bachát István lelkész biztató szavaival zárult a dél­utáni ünnepély. Jó érzés volt szolgálnunk e két gyülekezetben. Erősítést nyer­tünk a jövendő szolgálatunk­hoz. Hisszük, hogy jó érzés volt találkozni a gyülekezeteknek a jövő lelkészeivel. Zátonyi János zenés Áhítat lesi november 15-én, vasárnap a délután 6 órakor kezdődő istentisztelet keretében a kelenföldi templomban (XI., Bocskai út 10.). Közreműködnek: Hegyi Ágnes, Fülöp Attila, Mezőf! Tibor, Trajtler Gábor, valamint a gyülekezet ének­és zenekara. Vezényel: Sulyok Imra. Műsoron: Händel: 5. orgonaverseny. Bach: 20. Kantáta. A talvanl református egyház politikai okokból ki akar lépni az Egyházak Világtanácsából. A hír nem lep meg bennünket, hiszen már akkor felmerült a kilépés lehetősége, amikor az Egyházak Világtanácsa java­solta, hogy a népi Kínát ve­gyék föl az ENSZ-bé. Az Egyházak Világtanácsa Végrehajtó Bizottsága most le­velet intézett a taivani reformá­tus egyház elnökéhez, amely­ben megállapítják, hogy nem azért javasolták a népi Kína fölvételét az ENSZ-be, hogy ez­zel bosszantsanak bármely nemzetet, vagy mert ideológiai­lag egyetértenének a népi Kí­nával, hanem azért, mert egy 800 milliós nép nem hiányoz- hatik abból a világszervezet­ből, amelynek az a célja, hogy létrehozza az emberiség egysé­gét. Arra kérik a levélben a taivani egyházat, hogy függesz- sze fel döntését a Központi Bi­zottság üléséig (1971. január). Egyházi gyűjtemények kincsei — Kiállítás a Magyar Nemzeti Galériában — Ünnepélyes külsőségek kö­zött nyílt meg 1970. október 30-án a Magyar Nemzeti Galé­riában az egyházi tulajdonban levő műkincsek reprezentatív kiállítása. A megnyitón részt vettek a magyarországi egyhá­zak vezetői, az Állami Egyház­ügyi Hivatal, a Művelődésügyi Minisztérium Múzeumi Főosz­tálya képviselői, — megjelen­tek a Magyarországi Evangéli­kus Egyház püspökei, D. Káldy Zoltán és D. dr. Ottlyk Ernő, az evangélikus egyház számos lelkésze és tisztségviselője s igen sok érdeklődő. E kiállítás létrehozásé jelen­tős lépése volt az egyházak gyűjteményi központjainak és a Magyar Nemzeti Galéria, il­letve a Művelődésügyi Minisz­térium Múzeumi Főosztálya együttes munkájának. Dr. Poqány ö. Gábor főigaz­gató megnyitó szavai után dr. Trautmann Rezső ny. minisz­ter, a Hazafias Népfront elnök­ségének tagja ünnepi beszédé­ben ismertette a kiállítás szem­pontjait. Az egybegyűlt nagy­számú közönséget a kiállítás kitűnő rendezője, dr. Dávid Katalin művészettörténész ka­lauzolta végig a Nemzeti Gálé-, ria teremsorán, ismertetve az időrendben elhelyezett műtár­gyakat, kiemelve egy-egy kü­lönösen értékes darabot. A szinte mérhetetlenül gaz­dag anyag válogatását eleve meghatározta pl. a műtárgy mozgatható volta. Műemlék- épület, belső építészeti emlék s beépített nagyalakú szobor és festmény természetszerűleg nem mutatható itt be, igen íz­lésesen a bejáratnál néhány nagyalakú fénykép utal min­den, a kiállításon résztvevő egyház ilyen jellegű kincseire. A kiállításon szobrok, festmé­nyek, kisebb berendezési tár­gyak, kerámia, s igen gazdag textil- és ötvösművészeti anyag szerepel. A rendezés igyekezett hazánkban készült s a magyar művészet egyes korszakainak jellegzetességeit mutató mű­tárgyakat válogatni. Kivételt tettek néhány kiemelkedő kül­földi alkotás esetében (pl. a Ráday-gyűjtemény Cranach képe vagy a soproni ev. gyü­lekezetből Gálffy Ádám híres augsburgi keresztelőtálja). Ar­ra is törekedett a kiállítás ren­dezője, hogy minél több kevés­bé ismert műtárgyat mutasson be, ezek nemcsak a nagyközön­ségnek jelentenek újdonságot, hanem igen gyakran a szakem­bereknek is. így a kiállítás megszervezése és bemutatása egyaránt szolgál népművelési és tudományos feladatokat. Az evangélikus gyülekezetek műtárgyaiból több, mint 40 da­rab került most kiállításra. Va­lamennyi megérdemelné az is­mertetést, a soproni gyűjte­mény 11 pompás darabja épp­úgy, mint más — elsősorban dunántúli — gyülekezet mű­tárgyai. Kiemelkedik mégis szépségével s egyszerűségével az utolsó vacsorát ábrázoló nemescsói oltárterítő 1650-ből s a nagyvázsonyi ostyatartó tá­nyér Agnus Dei díszítéssel és 1718-as évszámmal. Meg kell itt elégednünk a többi kiállító gyülekezet nevének felsorolá­sával: Aszód, Bonyhád, Deák tér, Budavár, Cinkota, Győr, Miskolc, Sooron, Tállya, Tokaj, Vadosfa, Veszprém és Zala- szentgrót. Természetesen lehe­tett volna a műtárgyak számát még szaporítani, a szépek kö­zül más szépet, emlékezeteset válogatni, — mégis: a kiállított tárgyak együtt s külön-külön is méltóképpen mutatják be a magyar evangélikusság műkin­cseit. Papp Ivánné Ábrahám megpróbáltatása Érted? — kérdezik szüleid, amikor valamit nagyon szigo­rúan megparancsolnak. Milyen nehéz akkor engedelmeskedni, ha nem értjük szüleinket. Most mit tegyek? Mit mondjak? — kérdezzük ilyenkor magunk­ban. Nem szeretnek? Rosszat akarnak? Az lehetetlen. Ezt nevezik megpróbáltatásnak. A felnőttek sokszor nem hiszik el, hogy egy egészen kis gyer­meknek is lehet megpróbálta­tása. Most Ábrahám megpró­báltatásáról lesz szó. Isten ígérete szerint Ábra­hámnak és Sárának kisfia szü­letett. Izsáknak nevezték el. Izsák neve magyarul azt je­lenti, hogy nevetés. Talán azért nevezték így, mert Sára nevetett Isten ígéretén. Nem akarta elhinni, hogy fia lesz. Vagy talán azért, mert vala­hányszor fáradtak vagy rossz­kedvűek voltak és ránéztek a kis Izsákra felvidultak tőle. (Bárcsak lennél te is otthon szüleid Izsákja, felvidítója!) Nagyon örült Ábrahám és Sára. A világ minden kincsé­nél jobban szerették a kis Izsá­kot. De Isten próbára tette Áb­rahámot. Így szólt neki: Vedd a gyermeked, a te egyetle­nedet, akit annyira szeretsz, Izsákot, és menj el a Mórija földjére és ott áldozd fel őt né­kem az egyik hegyen, amelyet majd megmutatok neked. Kora reggel felkelt Ábrahám és megnyergelte szamarát. Ma­gával vitte Izsákot és két szol­gáját. Űtra keltek. Három nap múlva meglátta a helyet, ahová mennie kellett. Így szólt szol­gáihoz: Maradjatok Itt a sza­márral. Én a kisfiámmal fel­megyek a hegyre, hogy imád­kozzunk. Akkor az égőáldozat­hoz szükséges fát Izsák vállára tette, ő pedig a parazsat vitte magával, meg egy éles kést. Így indultak el ketten a hegyre. Izsák útközben megszólalt. Édesapám: itt a tűz és itt a fa, de hol van az áldozathoz szük­séges bárány. Ábrahám így válaszolt: Isten majd gondos­kodik az áldozathoz szükséges bárányról, fiam. Amikor felértek a hegyre, Ábrahám oltárt épített. Az ol­tárra helyezte a fát. Fiának ke­zét és lábát összekötözte, az­után feltette az oltárra, hogy feláldozza. Akkor Isten angya­la így kiáltott az égből: Ábra­hám, Ábrahám! ne nyújtsd ki a te kezedet a gyermekre, és ne bántsd őt, mert most már tudom, hogy Istent szereted és kész vagy egyetlen fiadat is odaadni érte. Ábrahám szíve megköny- nyebbedett. Megoldozta Izsák kezén és lábán a köteléket. És amint körülnézett mit látott? Egy bárányt, egy kost, amint szarvával egy bokor ágaiba akadt. Ezt a kost áldozta meg az oltáron fia helyett Ábrahám a hit atyja: Hallgat Isten hívó szavára. Engedelmeskedik parancsának. Isten gondolatai hatalmasak, nem értjük azokat mindig. De akkor is engedelmeskednünk kell Istennek, amikor nem értjük. Akkor is engedelmeskednünk kell. amikor fáj nekünk. Isten mindig a javunkat akarja. Legyen meg a te akaratod mint a mennyben, úgy a földön is.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom