Evangélikus Élet, 1970 (35. évfolyam, 1-52. szám)
1970-01-18 / 3. szám
Rendezett utcák, kedves családi házak az egyik részén. Másutt viszont égbenyúló „szúnyogok”, a nagy emelődaruk, s az emelkedő sokemeletes blokkházaik. Az épülő új városrész, ami ha benépesül. új színt ad Budapest XV. kerületének. Két gyülekezet él ezen a területen: a régi rákos- palotai anyagyülekezet, —egy régi kistemplommal s egy új, kéttornyú nagytemplommal, parókiával — s a pestújhelyi kis gyülekezet, amelynek nincs más látható kincse, mint egy kicsiny, otthonos, meghitt temploma. Gondos és lelkes presbitérium áll a kicsiny nyáj élén. amely egyházközigazgatásilag alig határozható meg. Inkább csak lényegileg: gyülekezet, ahol az igét rendszeresen hirdetik, a szentségeket kiszolgáltatják. s a híveket pászto- rolják. Nem anyagyülekezel, mert ahhoz nem elég erős. Lengyel József: Bibliai történetek fonákja. Ezt a gyűjtőnevet adhatnánk jó néhány irodalmi alkotásnak. Íme: Mi úgy tudtuk, hogy Péter nagyon szerette Jézust. S Jézus passiótörténetének éppen ezért az egyik legszomorúbb pillanata, amikor Péter megtagadja Urát és Mesterét. Előttünk teljesen érthetetlen, és fájdalmas fordulat ez. Ámde, Baudelaire (1821—1867), ez a nagy francia költő így okoskodott: „Péter megtagadta Jézust, — igaza volt!” Mi úgy tudtuk, hogy az árulás minden körülmények között az egyik legsúlyosabb emberi bűn. Júdás áruló volt. Kétezer év óta az egyházban kétségkívül ő a leginkább elítélt, a legsúlyosabban vádolt, az Isten Fiát eláruló tanítvány. Megtanultuk, hogy félnünk kell személyétől, és fél-! nünk kell cselekedetétől. W. H. White (1829—1913), angol író pedig egy nemes gesztussal védelmébe vette Júdást, és azt állította, hogy a passiótörténet többi tanítványi szereplőjének kenetteljes képmutatásával szemben Júdás határozottan nemes jellem volt. Mi úgy tudtuk, hogy Kain gyilkos lelkű és Ábel szelíd, tiszta lelkű. Illyés Gyula és Déry Tibor nagy irodalmi vitájában félelmetesen villódz- tak az Ilyen és ezzel ellentétes gondolatok. A vita pergőtüzében hallatlanul mély lélektani felismerések kerültek elő: az Ábelek lelkében is ott van a gyilkos indulat. „Hol vagy, nagyobbik fiam?... Hol vagy, kisebbik fiam? Melyik öli meg a másikát?” Mi úgy tudtuk, hogy az apák nemzedéke a történelem során természetszerűleg adta áldozatra a fiák nemzedékét. Ábrahám és Izsák történetében balladai kísértetiességgel ismétlődnek t a szavak: „S mennek ' vala ketten együtt”. A bibliai történetben Izsák engedelmes gyermek. Szabó Magda „Mózes egy, huszonkettő” c. regénye pedig már így fejeződik be: „És Izsák kivevé az ő atyjának kezéből a kötelet és azt monda: csak magadat áldozhatod meg atyám... én nem halok meg a te Istenedért... És el- indula Izsák az úton egyedül, és Ábrahám ott marada magára az oltár előtt, és s’rt.” A Biblia ihletője lett jelentős irodalmi műveknek. Kérve, — kéretlenül is akadt védője Péternek, Júdásnak, Káinnak és Izsáknak. Ézsau szintén az általában erősen elmarasztalt bibliai szereplők között van. ö az elsősziilöttséPesíú Nem szórvány, mart annál sokkal gondozottabb. Több mint filia, mert független. Alig több, mint fél évszázados gyülekezet, s alig több, mint 2—300 lélek. Nem önálló gyülekezet, de 1921 óta önálló lelkésze van. Igaz, mindnyájan „mellékállásként” végaz- tík a szolgálatot. Jeszenszky Ignác nagykikindáról menekült esperes kezdte a szervezést, aki azonban korán meghalt. Utána Komjáthy Béla, majd Kürtösi Kálmán egykori vallástanárok buzgólkodtak a hívek szervezésében. Templomukat 1933-ban építették, s szépsége mellett két tanulságos sajátossága van, Az egyik, hogy adósság nélkül építették. Annyit terveztek és építettek, amennyire erejük volt. (Ritka sajátosság az utóbbi évtizedek alatt épült új templomok sorában!) A másik, hogy pontosan akkorára méretezték, amekkora a gyülekezet valóságos életében szükséges. Nem szűk, és nem nagy. A több tucat Sándy Gyula tervezte templomunk között a legsikerültebbek közé tartozik. Külön ékessége a fából készült boltozatos meny- nyezet. Egyetlen hibája, hogy szerkezeti akadályai vannak a fűtésinek. Éppen ez a kedves és szép mennyezet nincs kellően hőszágetelve. De a fűthe- tetlenség az előttünk járt nemzedék templomápítéseinek generális hibája. Sok próbálkozás után most találtak olyan fűtési megoldást, ami kellemessé teszi nagy hidegben is a barátságos kis templomteret. A templom s a gyülekezet Ézsau mondja... gi jogát adta el, égy tál lencséért. De neki is van védője, mégpedig a magyar irodalmi élet egyik nagyon jelentős és megbecsült írója, Lengyel József, aki most megjelent novellájában lehetőséget ad Ézsaunak, hogy védje magát. Ézsau aztán szenvedélyesen támadja is a mindig alkalmazkodni kész Jákobot. Végül az az érzésünk támad, hogy nemigen szabad többé Ézsaut elmarasztalnunk. Mindez lehetne egyszerű szónoki fogás, amolyan költői munka is. De nem az. Lengyel József nem szeret játszani sem a szavakkal, sem az olvasók bizalmával. Magától is, másoktól is mindig egyenes beszédet kívánt. Lengyel József ezen a harmincegy oldalon nem csupán az Ézsau igazságáért hadakozik. Az írónak nem az fáj, hogy Jákob miképp vetemedhetett ilyen csalásra. Bár ez is nyugtalanítja, hiszen így vall egy másik művében: „Nem szentek kellenek, hanem akik jók, mert rossznak lenniük rossz; kíméletlen jóra törekvők ..ezek kellenek. Jákob pedig életének első szakaszában aligha tartozott ezek közé a kíméletlen jóratörekvők közé. De jól tudja Lengyel József — hiszen hosszú élete ideje alatt, melyet hol szépen, hol nagyon megbántottan, sokáig magányosan építgetett emberek között, — hogy viharos ítéletidőkben, vagy az élet egyéb határhelyzeteiben, a puszta életbenmaradásnak, esetleg az előbbrejutásnak nincsenek ideális, tiszta receptjei. Az írónak inkább az fáj, hogy hogyan engedhette meg mindezt az Isten? Külön kis gyűjteményt lehetne ösz- szeállítani egyéb műveiben elszórt gondolataiból, melyek mind ezt a nyugtalan, tépe- lődő kérdést hozzák elő, sokféle formában és sokféle szituációhoz kötve. Ennek az állandóan nyugtalan, kérdéseket kérdésekre halmozó és egy kicsit Jákóbszerű tusakodásnak a miértjére, maga Lengyel József ad választ „Ó hit-Jeruzsálem” c. versében: „S tudom, mindenré hit-Jeru- zsálemben van a felelet, de azon a kapun bemenni nem tudok”. Megvalljuk Lengyel Józsefnek — életművét, küzdelmes életútját és meggyőződését igazán megbecsülő és tisztelő indulattal —, hogy műveinek és fent idézett verssorának olvasásakor bennünk a kapernaumi százados imádsága támasztott különös visszhangot és párhuzamot: „Hiszek Uram! I.égy segítségül az én hitetlenségemben!” Gy. S. jhely annak beszédes bizonysága, hogy a reális keretek között megtartott hűséget Isten jobban megáldja, mint a fellengzős álmokat. A gyülekezetben őrségváltás történt. Január 4-én vezette be istentisztelet keretében szervező-lelkészi szolgálatába Schreiner Vilmos lelkészt, D. Dórén Emil, az egyházmegye esperese. Kürtösi Kálmán lelkészt, aki negyedszázadon át munkálkodott a hívek között, hosszú éveken át mint püspöki megbízás alapján szolgáló nyugalmazott vallástanár, az egyházkerület püspöke szolgálati érdemeinek elismerése mellett felmentette a további szolgálat alól, s egyben kiküldötte Schreiner Vilmost szervező-lelkészi megbízással. A családiassá melegedett istentiszteleten a beiktatás után az új lelkészt kedves és jó bizonyságot árasztó szavakkal köszöntötték Tulok József másodfelügyelő, továbbá dr.Nagy Gyula teológiai professzor és az óbudai gyülekezet felügyelője. Schreiner Vilmost az óbudai gyülekezet adta az egyháznak. Seg édlelkászi évei után a budavári gyülekezet másodlelkészeként ment ki egyéves tanulmányútra Helsinkibe, ahol a háború után megindult egyházi kapcsolatok keretében ő volt az első stipendiáns lelkészünk. Onnan hazatérve a Teológus Otthonban kapott nevelő-leikészi beosztást, ahol pestújhelyi kiküldetéséig látta el feladatát. Szolgálatának első és legutóbbi láncszeme így fonódott össze az óbudai felügyelő s a Teológus Otthon volt igazgatója üdvözlő szavaiban. AKIT SZERETNEK Akit szeretnek, annak az élet hívás, mint íze a friss kenyérnek. Akit szeretnek, annak a tövis nem fáj... álmodik, akármi jön is! Akit szeretnek, nincs meddő lépte: az út veszélyét előre védte. Titkát kitárni nem is kell beszéd. Mintha csak Isten fogná a kezét. Esti Gyula A tálentumot kiássák A Gondviselés és a postai kézbesítés együttes csodája, hogy ez a négy aggastyán együtt emlékezhet 1909 félelmes júniusára, amikor érettségi vizsgát tettek egy felvidéki gimnázium virágfűzérek- kel díszített imatermében. A huszonegy sétapálcát forgató szivarfüstöt eregető maturáns közül hárman maradtak, a rettegett tanárok közül pedig egy — „Hekti”, a matematikus, akit novembertől áprilisig helyettesíteni kellett, mert tüdőbajos volt, és a hegyekben vészelte át a telet. Most legalább annyira hasonlítanak egymásra, mint amennyire különbözik ez a félig tornateremre, félig műtőre emlékeztető vendéglő mindattól, amire visszagondolnak, ami volt, és ami van is, mindaddig amíg csak élnek... Megidéző, ártalmatlan, kis homoki bort iszogatnak ásványvízzel, de egyikük sem bizohyos benne, hogy a felbukkanó emlékek tényleg az Almamáterből valók-e, vagy vonatkupékból, lövészárkokból lányos házakból származnak? * Hekti, ez a göthös, tyúkmellű számkukac, hatvan éve is úgy tért vissza téli üdüléseiről, hogy beszámoltatott magának mindenről, ami a tanintézetben történt, mialatt pokrócba csavarva, köhécselt a magaslati üdülők nyugszé- keiben. Most is erre készült. Verejtéktől gyöngyöző, uszonyszerű kezét kanál alakúra görbítette, mintha le akarná fölözni meg- vénhedt tanítványai elpergett éveit, szakasztott úgy, mint egykor. A tér és idő tengelye elferdülni látszott, és a három roskatag tanítvány előtt egy pillanatra úgy tűnt, hogy rögvest egy tréfás feladvány következik a pékinasról — aki ötven liter lisztből huszonkét cipót sütött — mármost, mármost —, egér fut végig a falmentén, — kicsöngetnek, és a gimnázium udvar sarkában is olvadni kezd már a hó... * Mialatt két osztálytársa beszámolt életéről, Midek urat valami furcsa szorongás kerítette hatalmába. Egyre inkább úgy érezte, hogy nincs miről mesélnie, agglegény maradt, így nem mutogathatott fényképeket unokáiról, és hiába kutatott kétségbeesetten emlékei közt, semmi olyasmit nem talált, amit ünnepélyesen odaállíthatna a másik kettő számadása mellé. Pedig a többiek már befejezték mondókájukat, a töredezett fényképeken mosolygó idegen arcok, az otthonok, amelyeket sohasem látott, mind visszakerültek az elnyűtt levéltárcákba, és Hekti mindkettőjüket megdicsérte, amiért gyerekeket nemzettek, visszajöttek két háborúból, és most galambokat etetnek a köztereken, vagy eloltják a villanyt az unokáik után. Midek úr riadtan pislogott a rászegződő három*1 szempár szigora alatt — a nyugtalanság bénító, sötét félelemmé növekedett benne — most már tudta, hogy számot kell adnia, és Hekti ítéletet mond majd felette, amely elől nem menekülhet. Májfoltos, resz- keteg, tar fejét elöntötte a veríték, — kinyújtotta kezét, hogy igyék egy kortyot, de a pohár szertefoszlott botorkáló ujjal végén —, a kilobbant fényű, várakozó, vén szemek pedig egyre lesték. — Velem nem történt semmi. Nagyon sok helyen jártam életemben, de semmire sem emlékszem, — azt hiszem, nem is volt értelme megnézni, amiket láttam. És sokat is olvastam — néha éjszakákon át —, de nem hiszem, hogy valamit is megtanultam volna azokból a könyvekből. — Sok szerelmem volt, de valami miatt mégis egyedül maradtam, és most nem bánkódom, emiatt, mert tudom, hogy semmit sem tudtam volna adni azoknak, akik velem akartak maradni. Fiatal koromban szépen hegedültem, — de emlékszem, rögtön abbahagytam, ha láttam, hogy valaki odajön és hallgatni akarja. Valahogy érzékem volt az emberi testhez, — mégis egyszer Párizsban, amikor nagy csődület vett körül egy elgázolt kifutót, csak álltam a bámészkodók közt, és megvártam, míg megérkezett az orvos... Ekkor a zenekar emelvényén dübörögni kezdett a nagydob, — de Midek úr tudta, hogy nem a hosszú hajú együttes hangol, hanem az ítéletet készülnek kihirdetni. A mennyezet rejtett lámpái sorra felgyúlták, és Midek úr tudta már, hogy a számonké- rő, vakító igazság ragyog körülötte. Ekkor felemelte ijedt tekintetét, de az asztalfőn ülő Hekti most iszonyatos volt, rémesebb, mint az érettségin egykor — látta már, hogy a termet elborító fény belőle árad, ősz üstöké, felemelt keze ontják az elviselhetetlen ragyogást. Felugrott, és térdre esett a lenyűgöző aggastyán előtt, és rekedten kiáltozni kezdett: Uram, semmi sem történt, semmit sem tettem... A pincér emelte föl — a szomszéd asztalok mellől felugráltak és odagyültek a vendégek —, a három öregúr hasztalan próbálta csitítani. Nemsokára szirénázva megérkezett a mentő, és a bámészkodók némán utat engedtek a fehérbe öltözött, komoly jövevényeknek. Turchányi Sándor Meghalt Josef Hromadka Dr. Josef L. Hromadka a prágai Comenius fakultás teológiai professzora, a Keresztyén Békemozgalom ismert, neves vezető személyisége rövid betegség után 81. életévében elhunyt. Temetése január 4-én, vasárnap délután volt Prágában. A temetésén a világ minden részéről képviseltették magukat az egyházak. A templomi gyászszertartáson a cseh testvéregyház zsinati elnöke dr. V. Kejr esperes mondott igehirdetést. Emlék- beszédet tartott dr. J. Soucek a teológiai fakultás dékánja. Felszólalt Hruza, a csehszlovákiai egyházügyi hivatal elnöke. Az Egyházak Világtanácsának részvétét E. C. Blake főtitkár tolmácsolta. A Keresztyén Békekonferencia nevében J. A. Candra (India) alelnök mondott gyászbeszédet. A prágai krematórium nagytermében tartott búcsúztatáson Felár esperes, a helyi gyülekezet lelkésze hirdetett igét, majd a Princetoni Teológia dékánja (USA) emlékezett meg az elhunytról. Felszólalt még Cymorek sziléziai püspök, A. Wantula, a lengyelországi evangélikus egyház püspöke és még többen mások. A gyászünnepségen a mar gyarországi" protestáns egyházakat dr. Groó Gyula, az Evangélikus Teológiai Akadémia dékánja, dr. Huszti Kálmán a budapesti Református Teológiai Akadémia dékánja és dr. Jánossy Imre a debreceni Református Teológiai Akadémia dékánja képviselte. A lelkészek tanulmányi témái Az egyes egyeházmegyék lel-' cészi munkaközösségei részére a Lelkészi Munkaközösségek országos tanácsa évente témákat jelöl ki, amelyek keretében egyházmegyénként kutatómunkát folytatnak és dolgozatokat készítenek a lelkészek. A témák megállapítása úgy történik, hogy az egyházmegyénkénti lelkészi gyűlések beküldik javaslataikat arra nézve, hogy a következő évben milyen kérdésekkel volna hasznos foglalkozniok. Az országos tanács a beküldött javaslatok alapján tűzi ki a feldolgozandó kérdéseket. Január 5-én az OLMK tanácsa ülést tartott D. dr. Ottlyk Ernő püspök, az OLMK elnöke vezetésével, aki az elmúlt év néhány témájának feldolgozásával kapcsolatban elemezte a Lelkészi Munkaközösségek tavalyi munkáját. Az elemzést a jövő feladatok értékelő felvázolásával folytatta D. Káldy Zoltán püspök. Ezután a tnács a beérkezett javaslatok megtárgyalásával négy fő témát és öt ajánlott témát jelölt meg ez évi feladatul. A Lelkészi Munkaközösségek, amelyek egyházmegyénként évente 8—10 ülést tartanak, főképpen ezeknek a kérdéseknek feldolgozásával lesznek elfoglalva. A témák a legújabb kor egyháztörténetéből, az egyházi világgyűlések egyes kitűzött kérdéseiből, az igehirdetés és lelkészi munka különböző területeiről, a Biblia egyes könyveinek értelmezéséből s az egyház tanításának időszerű kérdéseiből valók. Külön gondot fordítanak a Lelkészi Munkaközösségek 25 esztendős egyházi utunk elemzésére. A XXVI. téli kántori tanfolyam december 13-án, szombaton délután tartotta ünnepélyes megnyitását. Az oktatás munkája már az előző hetekben megkezdődött. A tanfolyam 15 hallgatója közül 4 teológus. A részt vevők, személyi lehetőségeik szerint, különbözőképpen kapcsolódnak be a munkába. Vannak akik mind a négy hónapot a fóti Mandák intézetben töltik. Vannak, akik megszakítással tartózkodnak kinn. És vannak olyanok is, akik szombat, vasárnap mennek ki Fótra és odahaza gyakorolnak. A tanfolyamot az Országos Kántorképesítő Bizottság elnökének, D. Káldy Zoltán püspöknek a nevében, Benczúr László lelkész, a bizottság előadója nyitotta meg. Igehirdetésében, melyet Jel 3, 21 alapján tartott, megemlékezett arról, miként alakult ki egyházunkban a felszabadulás óta az újtípusú kántorképzés. Rámutatott a kántori szolgálat megbecsülésének növekedésére az elmúlt huszonöt esztendőben. Az egész egyház és a gyülekezetek áldozatkészségének következtében az■ argonapad figyelemmel, szeretettel körülvett hellyé vált templomainkban. Kiss János a fóti Mandák Iiitézet gondnoka és a tanfolyam vezetője bemutatta a tanfolyam részt vevőit. Trajt- ler Gábor lelkész-orgonamű- vész, a tanfolyam oktató tanára beszámolt a fóti otthonban épülő orgonáról, amely reménység szerint januárban megszólal és a kántori oklevél elnyerésére pályázók rajta gyakorolhatnak. Az orgonát közegyházi támogatással, a gyülekezetek és a Lutheránus Világszövetség adományainak segítségével állíthatjuk a kántorképzés szolgálatába. Egyik dunántúli gyülekezetünk filiájától vásároltuk meg kis orgonáját — mondotta Trajtler Gábor. Két manu, álossá alakítjuk át, hogy ezzel is elősegítsük a kántorképzés színvonalának emelését. A megnyitó ünnepség Bo- hus Imre fóti lelkész imádságával ért véget. Az Északi Evangélikus Egyházkerület felhívása Az Egyházkerület Elnöksége felhívja a lelkészek és segédlelkészek figyelmét a megüresedett kertai (Veszprém m.) lelkészi állásra. A javadalom az országos átlagnak megfelel. Az érdeklődők levélben jelentkezzenek az Északi Egyházkerület püspökénél, Budapest, Vili., Üllői út 24. A jelentkezési határidő: 1970. február 1. CSALÁDI HÍREK — SZÜLETÉS, ifj. Keve László András okleveles villamosmérnöknek és feleségének, Kayser Rózsa Ilonának, a zuglói gyülekezet tagjainak, harmadik gyermekük született. Neve: MONIKA, ETELKA, ROZSA. — HALÁLOZÁS, özv. Molnár Ernőné sz. Tóth Ilona türelemmel viselt szenvedés után 76 éves korában elhunyt. Temetése december 29-én volt Sopronban. Az elhunytban a soproni gyülekezet templomos tagját, lapunk buzgó olvasóját veszítette el. „Mostan bocsátód el Uram, a Te szolgádat, a Te beszéded szerint békességgel, mert látták az én szemeim a Te üdvösségedet”. — Király Péter a vései gyülekezet hosszú időn át hűségesen szolgáló presbitere elhunyt. Január 3-án kísérték utolsó útjára a gyülekezet nagy részvéte mellett. „Mostan bocsátód el Uram, a Te szolgádat békességgel”... AZ ÁLLAM ÉS AZ EGYHÁZ VISZONYA Az északi országok evangé- állammal még szorosan össze- likusai teológiai konferenciát fonódott népegyház és egyháztartottak a dániai Aarhusban jo? Problémáit tárgyalta meg ... , ... . a konferencián különös tekinaz allam és egyház viszonyáról. tettel a skandináviai evangéliA mintegy 100 küldött az kus egyházak helyzetére.
