Evangélikus Élet, 1969 (34. évfolyam, 1-52. szám)

1969-05-04 / 18. szám

Az tírnak dicséretére

1 Krón 16, 7-15

Egy nép, egy király, egy ének- és zenekar és annak vezetője életének felejthetetlenül szép ünnepe részeseivé avat bennünket a mai vasárnap igéje.

David király Isten iránti hűsége és népe iránti szeretete bizonyságaként a Sión kiemelkedő helyére helyezi el a szövetség ládáját (benne a Tízparancsolatot őrző táblákkal) jelezve, hogy uralkodását Istennek népe iránti hűsége, szeretete, akarata és kegyelme világosságában kívánja folytatni. És ezen a napon kap először megbízatást Ásáf társaival együtt, hogy énekés zenetudásával is kifejezze a király és nép Isten iránti hálájának, szeretettnek, beléje vetett bizodalmának érzéseit.

Ez a felejthetetlenül szép istentisztelet azonban nem jöhetett volna létre, ha nem előzi meg Isten hűsége. Másrészt kezdet volt ez az ünnep, hogy kövesse sok-sok talán kevésbé fényes, de belső tartalma szerint ugyanilyen istentisztelet.

Ásáf és atyjafiai állítottak meg gondolataimban, amikor e Kantate vasárnapjára rendelt igében elmélyedtem. Őket láttam magam előtt, ahogy elsőízben kórusba sorakoznak, hogy egy mozdulatra felcsendüljön, aztán zúgjon-zengjen, harsogva ujjongjo'n, majd elhalkulva esengjen bizonyságtevő, Istent szólító énekük, hangszerük.

Előttem állásuk kérdéssé lett: vajon nem feledkezünk e meg azokról, eléggé megbecsüljük-e azokat, akik gyülekezeti életünk szolgálatában Istentől kapott és hűséggel használt eszközeikkel nemcsak megszépítik, gazdagítják istentiszteleti alkalmainkat, hanem érettünk és helyettünk is hallhatóvá teszik a szavakkal, betűkkel oly sokszor kifejezhetetlen köszönetét, tanúbizonyságot és fohászt.

Művészekre gondolok, akik talán a nagyobb karrier lehetőségét is félretolva a templomi orgonapadot választották a hit, a szolgálnivágyás, belső elkötelezés, az elődöktől kapott drága örökség továbbadásának indítására. Nehézkezű munkásokra, lelkes parasztfiatalokra, akik sok nehézséget leküzdve, áldozatok árán vették át a gyülekezeti éneklés vezetését. Sok-sok egyszerű énekkari, zenekari tagra, akik mindennapi munkában megfáradtán is hűségesen próbálva, készülve adják magukat engedelmes eszközökül az Ásáfok kezén Isten szolgálatára. Emberekre, testvéreinkre, akik életükkel és tudásukkal, ismereteikkel és képességeikkel eljegyezték magukat az egyházi ének és zene továbbadására, alakítására, megértetésére.

Miközben az egyházi éneklésben és zenében szolgáló emberekre gondolunk köszönettel és mögöttük felsorakozni látjuk a nagy kart, az éneklő egyházat, nem felejtkezünk meg szolgálatuk értelméről, amit az ige így fejez ki: az Ürnak dicséretére. Ebben különbözik az egyházi ének és zene a más helyen folyó gyakorlattól, hogy benne nem a szereplők foglalják el a központi helyet, nem is más emberek, vagy ideák, hanem a teremtő megváltó és megszentelő Isten.

Istent magasztalja az egyházi muzsika, aki mindennél méltóbb a dicséretre. A hit szeme felismerte alkotásaiban kezei munkáját, hatalmának és szeretetének törvényt adó és rendet tartó munkáját. Boldogságot és üdvösséget szerző hűségének jeleit olvassa az egyéni és közösségi élet eseményeiben, az igazság és jóság meg-megujuló győzelmében. Mentő szeretetének értelmen és reménységen felüli csodáját imádja Krisztus megváltó müvében. A bolaog jövő reménységét hálálja a feltámadás és új élet zálogában.

Istent hívja az egyházi muzsika, aki nélkül semmit sem cselekedhetünk. öt, aki egyedül hatalmas megoldani bűneink, bajaink, halálunk bilincseit. Öt, ki egyedül tud utat mutató választ adni kutató, kereső, gyötrő kérdéseinkre. Őt, aki nemcsak szól, hanem szavában az erőt is nyújtja bűn elleni harcunkban, szomorúságunkban megvigasztalódásra, félelmünkben bátorságra, kétségeink közt a cél látására, nyugtalanságunkban békére, szolgálatunkban a hűségre, reménységünkben az állhatatosságra.

Istenről tesz bizonyságot az egyházi muzsika. Hírközlővé alázkodik. Az Isten megtapasztalt hűsége, szeretete és hatalma szorongatja, készteti, hogy világgá zengje, amit látott és hallott. A világ es benne az ember Istentől felforrósított szeretete szorongatja és készteti, hogy a személyes élmény erejével, az érzések dobjait és húrjait zengetve szólja a megmérő és helyreigazító törvényt. A hallott és átélt örömöt kiáltja az emberek feie arról, aki „úgy szerette” és szereti ma is a világot. A jövőről prófétái intve és feddve. amelyben az élet. a béke és a szeretet erői jutnak végső diadalra. Szolgálatra ösztönöz, hogy már most hűséggel álljunk helyt a jónak, igaznak és szépnek megvalósitasában.

A hivő ének és zene drága adományaiért mondunk ma köszönetét, annak gyakorlására kérünk Istentől felfrissült erőt és vesszük köszönettel a vele való szolgálat lehetőségeit Isten dicséretére, ember szeretetére.

Mezősi György

Istentiszteleti rend

Budapesten, 1969. május 4-én

Deák tér de. 9. (úrv) dr. Kékén András, de, 11. (úrv) dr. Hafen- scher Károly, du. 6. dr, Hafen- scher Károly. Fasor de. fél 10. (úrv) Szirmai Zoltán, de. 11. (úrv) Szirmai Zoltán, du. 6. Szirmai Zoltán. Dózsa György út de. fél 10. (úrv) Üllői út 24. de. fél 11. Karácsony Sándor u. de. 9. Rákóczi út 57/b. de. 10. (szlovák) Aradi András, de. 12. (magyar). Thaly Kálmán u. 28. de. 11. (úrv) dr. Rédey Pál, de. 11. Bándi Sándor, du. 6. Bándi Sándor. Kőbánya de. 10. (úrv) Veöreös Imre. Utász u. de. 9. (úrv) Sülé Károly. Vajda Péter u. de. fél 12. (úrv) Veöreös Imre. Zugló de. 11. (úrv) Bizik László. Rákosfalva de. 8. Boros Károly. Gyarmat u. de. fél 10. Bizik László. Fóti út de. 11. Solymár Péter. Váci út de. 8. Benczúr László. Frangepán u. de. fél 10. Benczúr László. Üjpest de. 10. Blázy Lajos. Pesterzsébet de. 10. Virágh Gyula. Soroksár-tJjte- lep de. fél 9. Virágh Gyula. Pestlőrinc de. 11. Matuz László. Pestújhely de. 10. Kürtösi Kálmán. Rákospalota MAV-telep de. 8.

— Húsvét után a 4. vasárnapon az oltárterítő színe: fehér. A délelőtti istentisztelet oltári igéje: Jn 16, 5—15; az igehirdetés alapigéje: 1 Krón 16, 7—15. A délutáni istentisztelet alapigéje: És 42, 8—12.

— EVANGÉLIKUS ISTEN- TISZTELET A RÁDIÓBAN. Május 4-én, vasárnap reggel 7 órakor az evangélikus egyház félóráját közvetíti a Petőfi Rádió és az URH adó. Igét hirdet: BENKÖ BÉLA kissomlyói lelkész.

— a nógrádi egyházmegye lelkészi munkaközössége április 24-én Balassagyarmaton tartotta ülését. Ürva- csorát osztott Záborszky Csaba. Igohírdetési előkészítőt Babka Tivadar, beszámolót Gartai István esperes és Szabó István, előadást Révész László és Szabó József, korreferátumot Németh Géza tartott.

Krisztus a nagyvárosban A „Die Saat"-ból

Rákospalota Nagytemplom de. 10. Rákospalota Kistemplom du. 3. Rákosszentmihály de. fél 11. Karner Ágoston. Sashalom de. 9. Karner Ágoston. Mátyásföld de. fél 11. Cinkota de. fél 11, du. fél 3. Kistarcsa de. 9. Rákoscsaba de. 9. Békés József. Rákoshegy de. 9. Rákosliget de. 10. Rákoskeresztúr de. fél 11, du. 3.

Bécsikapu tér de. 9. (úrv) Re- uss András, de 11. (konf) Várady Lajos, du. 6. (úrv) Reuss András. Torockó tér de. fél 9. (úrv) Madocsai Miklós. Óbuda de. 9. Fülöp Dezső. de. 10. (úrv) Fülöp Dezső. XII. Tarcsay Vilmos u. de. 9. Csengődy László, de. 11. Csen- gődy László, du. fél 7. Ruttkay Elemér. Pesthidegkút de. fél 11. Ruttkay Elemér. Kelenföld de. 8. Bencze Imre, de. fél 10. Bencze Imre, de. 11. (úrv) Lehel Ferenc, du. 6. Egyházzenei áhitat. Németvölgyi út de. 9. Lehel Ferenc Albertfalva de. 7. Visontai Róbert. Nagytétény de. fél 9. Kelenvölgy de. 9. Visontai Róbert. Budafok de. 11. Visontai Róbert. Csillaghegy de. fél 10. Csepel de. 11.

— A BORSOD-HEVESI

EGHÄZMEGYE lelkészi munkaközössége április 29-én Diósgyőrben tartotta ülését. Űrvacsorát osztott Scholz László. Igehírdetési előkészítőt Pintér Károly, előadást Veczán Pál, beszámolót Péter Jenő és Pásztor Pál esperes tartott. A záróimádságot Abaffy Gyula mondta.

— CEGLÉD. Az áprilisi sze- retetvendégségen a Biblia útjáról előadással és igemagyarázattal szolgált Szabó László cegléd-újvárosi református lelkész.

— BÖKÖD. A konfirmáció napján délután gyülekezeti ünnepélyt tartottak, amelyen dr. Groó Gyula teológiai tanár tartott előadást a Biblia hasznáról. Szolgált az oroszlányi gyülekezet ének és zenekara is.

— KŐBÁNYA. A gyülekezet konfirmációi szeretetvendég- ségén Bizik László zuglói segédlelkész tartott előadást.

— A KIADÓHIVATAL KÉRÉSE. Kovács András előfizetőnktől 90,— Ft. előfizetési díj érkezett csekkszámlánkra. Sajnos azonban a cím hiányos, s nem állapítható meg, hogy melyik helységben lakik előfizetőnk. csupán a Rákóczi u. 18. olvasható. Sajnos a postabélyegzőből sem lehet megállapítani előfizetőnk lakcímét. Kérjük szives értesítését.

— PENZBESZEDÖT keres az

Óbudai Egyházközség. Jelentkezés Bp. III. Dévai Bíró Mátyás tér közép. Telefon: 686-305.

— BUNDÁK, átszabások elsőrendű kivitelben Somogyi szűcsnél. Bp. V. Kossuth l.ajos u. 1. az udvarban.

— SlRKÖ eladás nagy választékban. Schrodl Ferenc kőfaragó mester. Bp. III. Pomázi út 19965 hrsz. Óbudai temető mögött, 60- as autóbusz végállomás.

„Énekeljetek az Ürnak új éneket, mert csodadolgokat cselekedett. Megsegítette őt az ő jobbkeze és az ő szentségcs karja.” (Zsolt 98, 1)

VASÄRNAP. — „Az Űr rendelései helyesek megvidámít- ják a szívet.” (Zsolt 19, 9) Ezen a vasárnapon Isten igéje arra figyelmeztet, hogy a keresztyén ember szíve mindig tele van örömmel és ajkán nem a panasz, hanem a hálaadás és ma- gasztalás vidám éneke csendül feL Ennek az örömnek az alapja az a felismerés, hogy az emberek és az egész világ sorsa Isten kezében van. S Isten a világban és a szívünkben megtalálható sok gonosz szándék és erőtlenség ellenére is biztos kézzel vezeti kitűzött célja, az üdvösség felé az emberiséget. Hogyne telne meg a szívünk örömmel, s hogyne csendülne fel ajkunkon a hálaadó ének mindezek láttán.

HÉTFŐ. — „Uram Istenem, hozzád kiáltottam és te meggyógyítottál engem.” (Zsolt 30, 3) A hivő ember egyik legboldogabb tapasztalata, hogy Isten imádságot meghallgató Isten. Nemcsak a zsoltáríró Dávid király, a próféták, az apostolok tapasztalták meg ezt, de megtapasztalhatjuk mi is, ma élő emberek. Isten ma is meghallgat minden hozzá kiáltó szívet és meggyógyít a bűn, a kétségbeesés és reménytelenség betegségéből, s örvendező, új élettel ajándékoz meg.

KEDD. — „Csak Istenben nyugszik meg lelkem; tőle van az én szabadulásom.” (Zsolt 62. 2) Békétlenségünk, nyugtalanságunk legfőbb oka, hogy nem tudunk úgy élni, úgy szeretni és úgy szolgálni, ahogy szívünk mélyéből szeretnénk. S ezzel nemcsak a magunk, hanem a körülöttünk élő emberek békességét is tönkretesszük. Isten azonban meg tud szabadítani bűneinktől, erőtlenségünkből, s új élettel tud megajándékozni bennünket. S ha ezt a szabadulást megtapasztaljuk, akkor átéljük az igazi békesség áldott örömét.

SZERDA. — „Ezt mondják: Elszáradtak a mi csontjaink és elveszett a mi reménységünk. Íme adom az én Lelke- met belétek, hogy megéledjetek.” (Ez 37, 11, 14) A hivő ember legnagyobb kísértése a reménytelenség, amikor az élet kudarcai között csak a saját erőtlenségét és tehetetlenségét tudja meglátni. Jó ilyenkor meghallani Isten örömüzenetét: Isten a reménység Istene. Nincsen olyan elrontott élet, amit Szentlelke erejével meg ne tudna újítani, nincsen olyan erőtlen, kétség- beesett szív, amit meg ne tudna tölteni az erő és az öröm drága ajándékával.

CSÜTÖRTÖK. — „Az Űr

iránt való fogadásaimat megadom az ő egész népe előtt.” (Zsolt 116, 14) Nyomorúság idején, nehéz helyzetekben de gyakran hagyja el ajkunkat a fogadalom: Ha Isten ezen a bajon átsegít, de más életet fogok élni! A nyomorúság elmúltával azonban minden folytatódik a régiben. Pedig Isten azt akarja, hogy a mi egész életünk — függetlenül fogadalmainktól — neki szentelt élet legyen, amely örömben, búban, jó és balsors között egyaránt az emberek örömét és Isten dicsőségét szolgálja.

PÉNTEK. — „Az Ür elbocsátja az ő angyalát teveled és szerencséssé teszi utadat.” (1 Móz 24, 40) Nehéz feladatok előtt jó tudnunk azt, hogy a feladatok elvégzésében nem vagyunk csupán saját erőnkre utalva. Isten sokszor csodálatos módon rendel mellénk segítőtársakat, akik átsegítenek a nehéz helyzeteken, kritikus pillanatokon. Különösen is érvényes Istennek ez az ígérete akkor, amikor — mint Eliézer — az ő ügyében, üdvtervének megvalósításán fáradozunk.

SZOMBAT. — „Az Or

mondta: Az én orcám menjen-e veletek, hogy megnyugtassalak titeket?” (2 Móz 33, 14) Az emberi kíváncsiság szeretné színről színre látni Istent. Isten azonban Lélek, s gyermekei csak közvetve, elsősorban más emberek szavában, cselekedetében találkozhatnak vele. Persze egyszer majd eljön az idő, amikor színről színre meglátjuk Isten orcáját. Addig azonban elégedjünk meg a hit látásával, s engedjük, hogy igéje és a szentségek által valósuljon meg életünkben az ő békességet adó szent- séges jelenléte.

Dr. Selmeczi János

EVANGÉLIKUS ELET

A Magyarországi Evangélikus Országos Egyház Sajtóosztályának lapja Szerkeszti: a szerkesztőbizottság Felelős szerkesztő és kiadó:

D. Korén Emil

Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest, VUL. Puskin u. 12.

Telefon: 142—074 Csekkszámlaszám: 20.412— vm. Előfizetési ár: egy évre 90,— Ft Árusítja a Magyar Posta Index 25 211

69.1073

Athenaeum Nyomda, Budapest Rotációs magasnyomás

Felelős vezető:

Soproni Bélé igazgató

Á MÄMÄ

Idős parasztpár ballag a vasútállomás felé. Olyan hetvenes a bácsi, felesége meg 5—6 evvel fiatalabb. Szótlanul ballagdálnak egymás mellett. Ahol a jegenyesor kezdődik, a néni hirtelen meggyorsítja lépteit, mert be- lütyöl a vonat még kint. a szemafornál. De arról Nánás felől. Mondja is az öreg: — Ez csak a nánási. Ha csak a nánási, akkor nem kell sietni. A néni visszalassul.

Minden hónap első szombatján kiballagnak ide az állomásra, s várják Pestről haza egyetlen gyermeküket, a Rózsit. Három éve került fel a lány Pestre. Pest messze van ide, kétszáz-e, vagy háromszáz kilométer, nem futhat haza minden szombaton, de még így, havonta is nehézkes szegénynek.

Az állomásépület előtt, a kis virágoskert közepén pirosra festett pad áll. arra telepednek. A néni hátrasimítja fejkendője alatt hófehér haját, az öreg meg pödör egyet a bajuszán, és szótlanul, álmodozó szemekkel vizslatják a bent álló vonat ablakában az utasokat.

— Na, jo csomó utas — mondja is megállapítva, de a néni más felé kalandozik: 17 éve ugyanígy várta a háború után másik gyermekét, a katona fiát. Szinte az egész falu kint volt az állomáson. Egyiknek is, másiknak is borult a nyakába valakije, csak az övébe senki. Senki, de senki. Mert az ö fia nem jött. Istenem, még ma is várja tálán. Milyen jó lenne, ha ezzel a vonattal most megérkezne. Volna tán már negyven éves is az a gyerek. Meg se ismerné. Bandi. Andris. Élsz-e, halsz-e valahol? Utoljára a Don mellett, Rosztovnál látták. De jó volna, ha most jönnél haza, drága. fiam. Éppen hájastésztát sütött sárgarépával töltve. Igaz ugyan, hogy akit most vár, a Rózsi is nagyon szereti, pedig Pesten él már mióta. Nem azért süti, mintha nem telne különbre, csak ez lakatos, meg finom. Rózsi is ezt követeli, ha hazajön minden hónap első szombatján. Alig várja.

hogy hazajöjjön és elébe tegye a nagy tál hájast. Pedig az a lány nagy ember: úgy gépel, mint a villám, meg úgy leírja amit mondanak neki, hogy hamarabb tán, mint ahogy kimondják. Csak hányja a vonalakat az irkába, kit erre, kit arra, de el is olvassa mind egy szálig. Csuda okos lány. Hej, Andris, Andriskám, mi lenne most, ebben a világban belőled, ha itthon volnál. Olyan feje volt annak is, hogy okosabb, mint a tanítómesterének.

Debrecen felöl, a kitérőnél csattogva robog be a másik vonat. Az ajtókon özönlik ki a nép, a hazatérő munkások tömege. S egy fehérpettyes, pirosruhás, tüsarkúcipös sudár lányka is leugrik fürgén, hosszú szőke haja a vállára csapódik. Megkapja pepita bőröndjét, s igyekszik a kijárathoz. Az öregember odakiált:

— Rózsikám, itt vagyunk lelkem!

A lány boldogan perdül a két öreg elé. Megcsókolja egyiket is, másikat t.s. De ahogy az anyját csókolná, látja, hogy arca ráncaiban patakzik a könnye.

— Mért sir, édesanyám?

De a mama semmit nem szol.

— Ugyan mondja már, talán megbántottam valamivel? Vagy olyat írtam volna?

A mama zsebéből előkerül a gyászszegély ti, zsebkendő, s mosf már teljes erejéből béle- zokog. Mert ha nem is jön az a fiú, Bandi, Andriska, bele kell nyugodni. Andris nem jön soha. Nem jöhet. Nem bír. Andris... nincs többé. Nincs. De hogy ez a lány... per- dül-forog fürgén-vidáman, kiöltözve, mintha nem is az ö ivadéka lenne. Meglátszik, hogy nem volt még kapa a kezében. Az ember azt se tudja, hogy fogadja a saját gyerekét, ű

maganak csak akkor volt ünneplője, ha egy szép berliner kendöt kapott az anyjától, amivel bebugyolálhatta a testét. Testvére, Zsup- posné, púpot kapott az uraságnál a szakadásig tartó munkától. Bátyja volt az egyetlen, aki úri hivatalt kapott: végrehajtó lett, de azt se látta senki foltozatlan nadrágban. Hát ki lehet ezt szárazon bírni? És a mama belezokog a zsebkendőbe.

A lány tovább erőlteti:

— Azért mégiscsak . . . az ember egész hónapban dolgozik ott fent Pesten, de nincs kedve hazajönni, mert itthon mindig elrontja a napot édesanyám, mintha gyász lenne. Mire való ez az örökös hisztizés?

A mama megérzi lánya hangjában a türelmetlenséget. Jaj, nehogy megsértse. Akkor még havonta egyszer se jön haza. Tényleg, miért is kell örökösen sírni? Miért is jönnek itt az állomáson fejébe azok a gondolatok? Megembereli magát. Feláll, átkarolja a lányát, megindul vele tipegve a kijárat felé. Még kint az utcán is szimmongat zsebkendőjébe. S alig haladnak a jegenyefákig, újra elfogja a gyen- geszivű édesanyák visszatartott, mégis kifelé folydogaló keserűsége. Mert Andriska még akkor született frissiben, mikor fiatalok voltak, de Rózsi jóval később, mégis tnt hogy megnőtt, m.ire megvénültek,

Rózsi minderről semmit nem tud. Meg toppant is az újra felszakadozó könnyekre:

— Nem. érdemes ide hazajönni, legfeljebb kétszer egy évben: húsvétkor, meg karácsonykor. Mert én látom, hogy csak bánatot okozok édesanyámnak.

Az öregember sem bírja már türelemmel. Nem e könnyeket, azt ó nagyon ts megérzi.

Hanem, hogy ez a lány még mindig nem érti. Na. majd most, jó szóval. Nagy, kemény kezével átfogja a lány puha derekát, A mama csontos kezefeje is a markába akad, azt is melegen megszorítja, mintha csak biztatná az öregasszonyt, aztán rekedt basszushangon belebölcselkedik a lány fülébe:

— Rózsi-Rózsi, kislányom, tudhatod, milyen gyenge a szíve anyádnak. Elfelejtetted már Pesten, hogy az ember az olyan tákolmány, amelyik nemcsak bánatában, de örömében is tud sírni? Ha az az öröm nagyobb, mint amennyit a szíve kiállhat?

Rózsi megérti. Hát nem bánatában sír « mama, hanem örömében? Amiért hazajött? Tényleg, az ember akkor is tud sírni, ha öröme van. Átkapja szabad kezébe a bőröndöt, a másikkal átkarolja a mamát, fejét ráhajtja a vállára és boldogan összecsókolja:

— Mama! Mamácska! Nem gondoltam en azt komolyan. Ne féljen, ezentúl minden ket- hétben hazajövök. Legalább egyszer. Csak ne sírjon már. Jó, drága mamácskám?

A mama előbb az öregre néz nagy hálával, amiért olyan szépen odamondta Rózsinak. Jobb is, hogy nem említette föl Andrist. Minek? Ez a szép, hogy örömében sir. Alig bírja fulladozva elcsuklani:

— Várlak biz’ én ides lányom, hogyne várnaiak. De nemcsak én, meg apád: vár majd téged az asztalon mindig egy nagy tál hájastészta, jó vastagon töltve cukros sárgarépával. — És szép csendesen lány ara mosolyog egy könnycsepp mögül. Mire a. község főterére érnek, már nevetgél is. Mi újság abban a nagyvárosban? Voltál-e már az új panorámában? Hát oszt a koszt? Ne mondd... Ki hinné ... Hát olyan az üzemi konyha? Végig- vidámolják az utat. De a nagy vidámság közben is lobogtatja kezében a friss nyári szellő azt a könnytől ázott gyászzsebkendőt. Mert arra amíg csak él, mindig, de mindig szüksége lesz, Dénes Géz»