Evangélikus Élet, 1969 (34. évfolyam, 1-52. szám)
1969-04-13 / 15. szám
„A huszonnegyedik órában”-------Gyiij leményi szakkonferenciát tartott egyházunk —■ Ne héz néhány sorban összefoglalni annak az izgalmas és jelentős konferenciának az anyagát, amely március 26— 27-én volt Budapesten. Tizenhat egyházmegye képviselői — esperesek és lelkészek — vettek részt az országos egyház elnökségének rendezésében és nemzetközi tekintélyű szakemberek tartottak előadásokat a konferencián. Az élményekről nem is lehet „riport-stílusban” tájékoztatni olvasóinkat, hiszen olyan elvi kérdések kerültek napvilágra, amelyekről ugyan sok szó esett már egyházunkban, de amelyeket mind ez ideig más egyéb elfoglaltságunk miatt nem oldottunk meg. Nem az ügyszeretet hiánya miatt, hanem azért, mert sürgősebb, fontosabb kérdéseket kellett megoldani. Tudtunk arról, hogy értékes műemlékek, műtárgyak vannak birtokunkban, de a róluk való szakszerű gondoskodást az energiahiány nem tette lehetővé. Sajnos így sok értékünket a megsemmisülés veszélye fenyegette, s valóban, ahogy ezt az elnöklő püspök, D. Kál- dy Zoltán mondotta: „a huszonnegyedik órában nyúlunk az akuttá vált probléma megoldásához”. De még nem későn! Tulajdonképpen négy csoportba osztható a gondoskodás szükségszerűsége: 1. Könyvtárainkról — különös tekintettel az Országos Könyvtárra — való gondoskodás. 2. levéltárainkról — különös tekintettel az Országos Levéltárra — való gondoskodás, 3. műkincseinkről és 4. műemlékeinkről való gondoskodás. A négy témakörben négy vitaindító előadás hangzott el, amelyeket egy-egy korreferátum követett. Az első előadást dr. Harasztit/ Gyula, az Országos Széchényi Könyvtár főosztály- vezetője tartotta. Szólt arról, hogy a könyvek, folyóiratok, újságok és egyéb kiadványok olyan mértékben halmozódnak fel, hogy a „dokumentumok robbanásának” veszélye fenyeget. A tudományok differenciálódása szükségessé teszi a könyvtárak szétválasztását, szakosítását. És noha nagy utat tett meg a magyar könyvtárügy a második világháború után, mégis sok pótolni való van. Az egyház birtokában levő könyvállomány — világított rá Haraszthy Gyula —, a nemzeti könyvkincs egy része. Annak publikálása, hozzáférhetősége nemzeti kultúránk kiegészítését jelenti. Ma már világos, hogy nemzeti történelem és irodalom a teológia ismerete nélkül csonka, hiszen nemzeti múltunk szerves tartozéka az egyház és annak kultúrhatása. De hogyan nyúljunk hozzá, ha kezelhetetlen pl. egy olyan gazdag könyvtár, mint az Országos Egyház könyvtára? Ugyancsak ismeretlenek a kutatók előtt a parókiák tulajdonában levő könyvek és ki tudja, milyen kincsek bukkanhatnak még onnan is napvilágra. Nagy szolgálatot tenne a közművelődésnek és a tudománynak az egyház, ha feldolgozná az a magyar teológia, vagy egyházi iskolák történetét, vagy megbízható szakbibliográfiát bocsátana a kutatók rendelkezésére. Csak egy ilyen feldolgozás hozza felszínre azokat a lappangó értékeket, esetleg ősnyomtatványokat, amelyek kiegészíthetik nemzeti, irodalmi vagy társadalomtörténeti ismereteinket — hangoztatta Haraszthy Gyula. Előadásához dr. Papp Ivánná, az Országos Evangélikus Könyvtár vezetője fűzött kor- referátumot. Ismertette a felvetődő problémákat A mintegy kétszázezer kötetnyi könyvtár feldolgozása ember- feletti munkát igényel. Hogy a konferenciát mennyire időszerű volt megrendezni, arról a hozzászólások győzték Levél egy idei konfirmandushoz Kedves Péteri Néhány hónappal ezelőtt az egyik istentiszteleten együtt hallottuk a felhívást, hogy idén is elkezdődik a konfirmációi előkészítő. Megbeszéltük, hogy Te is konfirmálsz. Első alkalommal elkísértelek, s azóta hűségesen jársz az előkészítőre. Lassanként a Konfirmációi Káté végére értek, s nemsokára elérkezik a konfirmációi ünnep is. Hadd emlékeztesselek most néhány dologra! Tizennégy évvel ezelőtt kereszteltünk meg. Akkor nemcsak a keresztelő lelkész irta be nevedet az anyakönyvbe, hanem Isten is beírta nevedet gyermekeinek láthatatlan anyakönyvébe. Azóta eljártál az istentiszteletekre. Néhány évvel ezelőtt az egyik igehirdetés több kérdést vetett fel számodra, amelyekről annak idején hosszan elbeszélgettünk. Most az egyik konfirmáció előkészítő után azzal jöttél haza, hogy milyen idegen számodra az a nyelv, amellyel a Konfirmáció Kátéban találkozol, s tulajdonképpen mire jó mindaz, amit most tanultok. Ügy érzed kétségek és kérdések vannak Benned. Vajon szabad-e ilyen bizonytalankodva az Ür oltára elé állnod? Te is látod és tudod jól, hogy mi felnőttek is sokszor bizonytalankodunk és kételkedünk. Nem vagyunk Istennek jó gyermekei, de nem vagyunk embertársainknak sem jó testvérek Gyakran mi is botladozunk hitünkben és szeretetünkben. De Isten szeretete nagyobb a mi gyengeségünknél. Ezért biztatlak és bátorítlak: Isten így is szeret, s oltárához vár Téged is. így, ahogy vagy, ilyen gondolatokkal együtt. Vár, hogy megköszönd az eddigi életedet, amelyben több volt a napfény és a ragyogás, mint a felhő és a kudarc. Köszönd meg azokat, akik körülötted élnek, s azon fáradoznak, hogy életed útja minél simább legyen. Köszönd meg szüléidét, mint ahogy mi, a szüleid is naponként hálát adunk érted Istennek. Köszönd meg Nagy szüléidét, és szeretetüket. Köszönd meg Keresztszüleidet, akik annak idején keresztvíz alá tartottak. Köszönd meg a konfirmáló lelkészedet, aki szeretetébe fogadott, s világos szavaival utat mutat számodra is. Köszönd meg azokat, akik szeretnek, s akiket Te is szeretsz. Es próbálj meg kérni. Kérni azt, hogy tudj hinni Istenben, Akinek gyermeke vagy Te is; tudj hinni Jézus Krisztusban, Aki érted is meghalt és feltámadt; s tudj hinni a Szentiélekben, Aki az egyház népének közösségében most a Te szívedbe is hitet és szeretetet akar ültetni. Kérd, hogy legyen erőd és kitartásod továbbra is a tanuláshoz. Kérd, hogy életed értelmes és hasznos élet legyen. Kérd, hogy tudj a másik ember segítségére lenni s érte mindent megtenni. Kérd, hogy hasznára légy népednek, hazádnak, az egész emberiségnek, s hűséges tagja légy egyházadnak is. Soha ne feledd el, hogy nem vagy egyedül. Melletted állunk mi, a szüleid, s melletted állnak mindazok, akik szeretnek Téged. Ne feledd, hogy Veled van az Isten is, Aki a keresztség- ben már magáévá fogadott, Akiről a konfirmációi előkészítő órákon hallottál, s Aki Jézus Krisztusért Jézus Krisztus testében és vérében — az úrvacsorái kenyérben és borban — Neked is megbocsátja minden bűnödet, Neked is hitet ad, s a Te szívedet is megtölti szeretettel. Hadd idézzem emlékezetedbe öreg konfirmáló lelkészemnek egyik tanítását! Mielőtt az oltár elé lépsz, bocsáss meg azoknak, akik Téged megbántottak, s kérj bocsánatot azoktól, akiket megbántottál. Lépj bátran az 0r oltára elé a konfirmáció ünnepén, hogy amikor onnan eljössz, Te is felnőttként járhasd az egyház népével együtt a keresztyén ember útját hitben és szeretetben. Szeretettel csókol Édesapád meg elsősorban az egyház vezetőségét. A lelkészek szóvá tették, hogy vidéken igen sok helyen a nedvesség, az elhelyezési lehetőségek hiánya, vagy egyszerűen a szaktudás hiányossága miatt milyen hallatlan értékek mennek veszendőbe. Ugyanilyen alapállásból közelítette meg a levéltárak kérdését dr. Baraczka István, a Budapest Főváros Levéltárának igazgatója, aki hangsúlyozta, hogy a magyar levéltárak nem jelentéktelen része van az egyházak birtokában. A nemzeti kincs egy része ez, amely akkor igazi érték, ha minden kutató rendelkezésére áll. Nem lehet önkényesen megsemmisíteni, vagy selejtezni irattári anyagot, mert az utókor ennek alapján fogja megrajzolni történelmi képét rólunk. A levéltárak rendezésének tudományos követelményei vannak. Az evangélikus egyház levéltárkezelését ismeri. Munkája megfelel a kor követelményeinek. És noha szűk helyen végzi rendező tevékenységét, mégis használható, és ez a céh A levéltárak életében az 1870-es év határkő. Ez idő előtti levéltári anyag megsemmisítését még a törvény is tiltja. De sokkal inkább apellált az előadó az erkölcsi hozzáállásra, mert hiszen pótolhatatlan értékek, okmányok mehetnek veszendőbe. Dr. Mályusz Elemér, az Evangélikus Országos Levéltár hűséges vezetője korreferátumában ismertette levéltárunk történetéi. Dr. Kiss Ákos, az Iparművészeti Múzeum osztályvezetője muzeális értékekről, azok kezeléséről, valamint egy felállítandó egyházi múzeum funkciójáról tartott előadást. Felhívta a figyelmet arra, hogy az utóbbi időben a mértani halad- ványnak megfelelően nőtt meg a régiségek értéke s vele párhuzamosan a gyűjtés szenvedélye. Ezért a műtárgyakat törvény védi, s azokat külföldre vinni tilos. Műtárgynak számít minden olyan tárgy, amely 1870 előttről származik. Az egyház birtokában is vannak ilyen védett tárgyak. A műtárgyak gondos őrzése, tárolása nemcsak erkölcsi kötelesség, de törvényes előírás is, mert az egyházi műtárgyakban is nemzeti kultúránk és művészetünk tükröződik. Korreferátumot ehhez az előadáshoz dr. Gyimessy Károly ny. lelkész nyújtott. A negyedik témakör előadója dr. Barcza Géza, az Országos Műemléki Felügyelőség osztályvezetője volt. Előadásának címe: A Magyarországi Evangélikus Egyház műemlékeinek helyzete és funkciója a Magyar Népköztársaság műemlékpolitikájának keretében. Előadáséhoz korreferátumot ifj. dr. Kotsis Iván, mérnök, az Országos Építésügyi Bizottság tagja fűzött. A kétnapos konferencia alapjaiban vetette fel műkincseinkkel, műemlékeinkkel kapcsolatos kérdéseket. A konferencia résztvevőiben elmélyült a felelősség és az ügybuzgalom egyházunk múltbeli értékeinek megbecsülése iránt. K. P. Túrmezei Erzsébet; NEM EJTI LE! Földgömb az utazási irodábaa. Szép nagy, kerek. Forgatni is lehet. Ragyogó szemmel nézi egy gyerek. IHíg édesanyja sorra intéz ügyeket, jegyeket, ő is bekalandozna tengereket és hegyeket. De anyai szem ilyet szó nélkül hogyan nézne?! „Kisfiam, ne nyúlj hozzá, mert ha leejted, vége!” Elkapja kis kezét, s csodálja mozdulatlan. Kimennek. Elvegyülnek az utcaforgatagban. Tűnődik. Hiába tele kirakatok szépsége! „Ha a jó Isten ejti le. Anyu, akkor is vége?” „Minek, kisfiam?“ „Hát a FöMnek! Ázt mondtad, Ő tartja kezében. De ha elfárad a keze? Ha leejti valamiképpen?* „Kisfiam, attól sohse féljT! Ha leejtené, nagy baj lenne. De Isten keze oly erős! A Föld biztosan pihen benne.' S a fényes, tiszta gyeinieksaemben felragyog a csoda titka: „Ugy-e, ha az egyik elfárad, akkor átveszi a másikba?!” TOVÁBB HULLÁMZIK A CÖLIBÁTUS-VITA Alfrink bíboros, a hollandiai püspöki konferencia elnöke, országa összes katolikus püspökének a nevében „nyomatékosain” kéri VI. Pál pápát, hogy a papnőtlenség kérdését vitassa meg a világ katolikus- sága. Alfrink bíboros kérése válasz a pápának arra a hozzá intézett levelére, amelyben aggodalmát nyilvánítja a pápa a holland püspököknek a papnőtlenségre vonatkozó nézetei miatt. A holland katolikusság ellen indított vatikáni megszorítást egészíti ki a jezsuita rend generálisának, Pedro Arra pe- nak a hollandiai jezsuitákhoz intézett levele is, amelyben éles szavakkal ítéli el a Cölibátus-kérdésben tanúsított holland magatartást. AKTIVIZÁLÓDNAK A KONZERVATÍV RÓMAI KATOLIKUSOK Zürichben tartotta február hónapban egyetemes közgyűlését az ún. „Una voce” nemzetközi katolikus szövetség, amely a latin nyelvnek a védelmét tűzte többek között a zászlajára. A konferenciát bezáró nyilatkozatukban éles szavakkal ítélik el a katolikus liturgiának a megreformálását Különösen is kifogásolják a latin nyelvnek az elhanyagolását a misében, „mert megszűnik a liturgia szakrális jellege, amely Istenhez köti a hívek közösségét’! Zalai gyülekezetek gyásza 1969. március 14-e kettős fáj- zet veszítette el ezen a napon dalmat hozott a zalai gyüleke- aktív, illetve nyugdíjas lelké- zetekre. Két szomszéd gyüleke- szét LOÓS JÁNOS pusztaszentlászlói lelkészt váratlanul érte az Ür hazahívó szava. Nagykanizsán született 1907. június 18-án. Középiskolát szülővárosában végezte. Négy esztendeig a pécsi egyetem orvos- tudományi karának hallgatója volt Itt váltott át hivatástudata a lelkészi pálya felé. A teológiát Sopronban végezte. 1936. ban kezdte szolgálatát. Segédlelkész volt Kapolcson és Nagykanizsán. 1938-tól a Bar- lahidai Misszióban teljesített szolgálatot 1944-ig, amikor a Pusztaszentlászlói Gyülekezet hívta meg lelkészéül, ahol töretlen hűséggel szolgált haláláig. Az egyik legjellemzőbb vonása a rendszeretet és pontosság volt. Ez hatotta át életét és szolgálatát. 1969. március 14-én szívtrombózis következtében halt meg. Március 17-én a pusztaszentlászlói templomban gyász- szertartás keretében vált meg szeretett lelkészétől a megdöbbent és pásztor nélkül maradt gyülekezet. Ugyanezen a napon délután a nagykanizsai temetőben a feltámadás reménységében adta vissza őt az Élet Urának mélyen gyászoló családja — felesége, két fia és menyei —, 19 lelkésztársa és a gyászolók nagy tömege. A szolgálatokat Lágler Béla esperes végezte. Gyászjelentésén az örökélet reménységét ez az ige hirdette: „Tudom, hogy az én Megváltóm él, és utoljára az én porom felett megáll” (Job 19, 251, NAGY MIKLÓS nyugalmazott zalaegerszegi lelkészt hosszas szenvedés után hívta haza Isten. Papi családból született 1895. február 2-án, Nemesdömölkön Készségét a szolgálatra otthonából hozta, ezért a középiskola elvégzése után a soproni teológián folytatta tanulmányait 1918. évi lelkésszé szentelése után édesapja mellett kezdte szolgálatát a nemesdömölki gyülekezetben. Innét hívta meg lelkészéül 1922-ben a bo- bai gyülekezet Isten azonban keményebb harcmezőre küldte, a 100 községet magába foglaló zalaegerszegi szórványgyülekezetbe. 1929-től 1964-ig pászto- rolta szeretett gyülekezetét 35 évi szolgálata mindvégig kemény harc volt. Harcolt a re- verzális ellen, harcolt a kilométerekkel, hogy a rábízotta- kat evangélikus egyházunkban megtartva Istenhez vezesse. Gyülekezete határain túl ezt a harcot írásain keresztül vívta. Nyugdíjas éveiben is fáradhatatlanul dolgozott a gyülekezetben és az íróasztala mellett egyaránt A betegséggel vívott több hónapos harc után 1969. március 14-én pihent meg Isten sok harcban megfáradt szolgája. A hamvasztás előtti gyászszertartást Lágler Béla esperes végezte a zalaegerszegi templomban. Itt búcsúzott tőle hűséges hitvese, két fia, menye, unokája és testvérei, nagyszámú rokonsága, 14 lelkésztársa és volt gyülekezetei számos tagjának mély részvéte mellett. „Ama nemes harcot megharcoltam, futásomat elvégeztem, a hitet megtartottam: végezetre eltétetett nékem az igazság koronája, melyet megád nékem az Ür ama napon, az igazi Bíró”. (2 Tim 4, 7—8.) Pintér János mm Örüljetek az örülőkkel Pál apostol írja levelében: „örüljetek az örülőkkel, sírjatok a sírókkal. Egymás iránt egyező érzülettel legyetek.” (Rm 12, 15—16/a) A keresztyén együttélés szabályai kívánják meg azt, hogy együttérezzünk embertársaink, felebarátaink minden örömében, bajában vagy gyászában. Minden ember szívében kell, hogy legyen egy kicsi kert, amelyben az együttérzés és a szánalom virágai nyílnak. Egy hárfánál is halkabb hang, a részvét hangja a másik emberhez. Ez a részvét éppen ott és akkor kezdődik, amikor meg tudjuk látni, hogy szemre annyira különböző külsők alatt csodálatosan egyformák vagyunk. Mindnyájan rászorulunk Isten kegyelmére és az emberek szeretetére. Menynyi emberrel találkozunk, kinek a szeme könyörgi azt, amit a szája elmondani nem tud. Legalább egy vigasztaló szót, egy bíztató tekintetet vár. Egy külföldön járt barátom beszélte el, hogy hazautaztá- ban, a vonat egyik fülkéjében egy magányos férfi ült, akinek ölében egy kisfiú zokogott. A végetémi nem akaró sírás las- sankint bosszantani kezdte az utasokat. Itt ott az ajkakra tódult egy-egy éles kifagadás. Végre az egyik utas kitört: „Legyen szíves, hallgattassa el a gyereket... ugyan mit szól majd az édesanyja, ha ilyen kisírt szemekkel viszi a fiát haza?.. ” Erre az utolsó mondatra a férfi felcsuklott: „Öh, de szívesen vinném haza az édesanyjához — válaszolta, — ha az édesanyja nem utazna együtt velünk... leplombált koporsóban az utolsó kocsiban.” Az arcok egyszerre megváltoztak. Nem egy utas együtt sírt a sírókkal. Mindenki azon iparkodott, hogy meleg szavakkal vigasztaljon, amennyire csak az ilyen nagy bánatot enyhíteni lehet. Ha mindig tiszta és résztvevő tekintettel néznénk az emberekre, életükre, bajaikra, sok minden könnyebb lenne számukra és sok fájdalmuk megenyhülne. A részvételt azonban nem a kéznek kell végeznie, hanem a szívnek. Vannak emberek, akiknek ma is ez az álláspontjuk: Segíts magadon, mindig csak magadon. Soha ne törődj azzal, hogy ez mennyi könnyébe kerül a másik embernek ... Nem élet ez! Minden szív egy másik szívre szomjas, minden emberben ott él a vágy, hogy szeressen, — és hogy szeressék. Életünkben elengedhetetlenül fontos az együttérzés, az önzetlen segítő készség a másik ember iránt, mert mindenki valóságban csak annyit élt, amennyit szeretett. SSkter LáflBtó HOLLANDIA RÓMAI KATOLIKUS PÜSPÖKEI NEMZETKÖZI VITAT KÉRNEK A PÁPÁTÓL A PAPNÖTLENSÉG KÉRDÉSÉRŐL A hollandiai püspöki konferencia elnöke, Alfrink bíboros, arra kéri „nyomatékosan” VI. Pál pápát, hogy tárgyaltassa meg nemzetközi szinten a papnőtlenség kérdését. Formálisan a pápa leveléhez kapcsolódik a bíborosnak az összes hollandiai katolikus püspökök nevében megírt levele, amelyben rosszalását fejezi ki a pápa, hogy a hollandiai katolikusok az elmúlt évben tartott egyik konferenciájukon an» tesznek javaslatot, hogy a katoHkns egyház adjon szolgálati lehetőséget a házas papoknak is. A püspöki nyilatkozat szerint a papnőtlenség mellett fölhozott vatikáni érvek nem „meggyőzőek”. A holland püspökök szerint a hívek sem tartják helyesnek a papnőtlenséget. Sok pap személyes boldogsága is szükségessé teszi a probléma megoldását, jelenti ki a nyilatkozati
