Evangélikus Élet, 1969 (34. évfolyam, 1-52. szám)
1969-02-02 / 5. szám
Egyenes úton járjatok Zsid 1243 A szentíró a bátorítás és bíztatás szava mellé odateszi az intés szavát is: „Lábaitokkal egyenes úton járjatok!” Tehát a lábaknak, nemcsak ki kell egyenesedniük, hanem egyenes úton is kell járniuk! Ha a fejekben és szívekben nincs bizonyosság, határozottság és egyértelműség, akkor a test tagjai is ide-oda mozognak, görbe utakra tévednek és nem lendülnek célegyenest előre. Az egyház Ura Jézus Krisztus, önmagát adta útul az egyház számára. Az egyház akkor jár egyenes úton, ha Jézus Krisztus^ követésében, az ö lábnyomaiban jár. Merre í>eze- lett és vezet ma is ez az út? Mindig arra, amerre szükség van a szeretet gyakorlására, a gyógyításra, az emberek felkarolására, a békesség munka,lására, az áldozatvá-llalásra, a terhek elvételére, a jó szóra, a vigasztalásra és örömszerzésre. Viszont nem egyenes út az egyház számára az, amely nem szolgálatra, hanem uralkodásra, nem alázatra, hanem önmaga dicsőítésére, nem a szakadékok áthidalására, hanem azok mélyítésére vezet. Az egyenes út tehát a szeretetnek az útja. .4 mi magyarországi egyházunknak ebben az esztendőben is egyenes úton kell járnia. Az elmúlt húsz esztendőben voltak kísértések és kezdeményezések, amelyek egyházunk útját görbe úttá akarták tenni, amely valamilyen formában visszakanyarodik a megítélt múltba. Számunkra azonban nincs visz- szafelé vezető út, hanem csak előre vezető út. Ha mégis volnának még olyanok, akiket kísért a „görbe utak” lidércfénye, azoknak most meg kell hallaniuk: „lábaitokkal egyenes úton járjatok!” Az „egyenes úton járás” kőtelező más vonatkozásban is. Egyenes úton kell járniuk a házastársaknak, mert a görbe utak a bizalom széttépéséhez, a családi élet felrobbantásához és a gyermekek elvesztéséhez vezet. Egyenes úton kell járniuk a gyermekeknek, mert a görbe utak arra vezetnek, hogy az édesanyák és édesapák szívébe gyógyíthatatlan sebek keletkezzenek. és maguk az ifjak kiábrándultán, szétszóródó tekintettel nézzenek a világba. Egyenes úton kell járniuk azoknak, akik különböző munkahelyeken különböző beosztásokban szolgálnak, mert a görbe utak jogtalan előnyök szerzéséhez, mások megkárosításához vezetnek. Egyenes úton kell járniuk azoknak, akikre anyagiak kezelése bízatott, mert a görbe út mások meglógásához és a becsületesség megtiprásához vezet. Az egyenes út az egyéni és családi életben is a szeretetnek, a mások megbecsülésének az útja. Bibliai szakaszunk az „egyenes út”-on járásnak két konkrét követelményét jelöli meg: „Gyakoroljátok mindenki irányában a békességet és a szent életet”. Az egyenes úttal tehát nem fér össze az ellentétek szítása, a gyűlölködés, a rágalmazás, hanem csak olyan magatartás, amely segíti a gyűlölet tüzének megállását, az ellentétek legyőzését és az emberek közötti megértés elősegítését. Jézus Krisztus tanítványainak „mindenki”-vei szemben kell törekedniük és gyakorolniuk a békességet. Nem lehetnek kivételek azok, akik más világnézetnek és más oldalról közelítik meg az élet kérdéseit. A béke egyesíteni tudja az embereket és egymás mellé tudja állítani őket közös célok elérése érdekében. A mi időnkben különösen is hangsúlyossá vált az egyházak számára, hogy a béke egyenes útján járjanak és fáradozzanak azért minden jóakaratú emberrel^ együtt, hogy valamennyi nép szerte a Világon a béke egyenes útján járhasson. Az egyenes út járásának másik követelménye a szentíró szerint: a szent élet. Valljuk, hogy ezt a szent életet nem tudjuk magunkon kiformálni, Isten műve ez rajtunk. Ú adta Fiát, Jézus Krisztust értünk, hogy Általa bűnbocsánatunk és új életünk legyen. Ez az új élet csak úgy lesz igazán a miénk, ha az elnyert kegyelmet felhasználjuk, vagyis mi magunk is fáradozunk azért, hogy életünk tiszta, Istennek tetsző élet legyen. A tiszta, szent életben való járást igénk elsősorban a másokért való felelősség vonalán hangsúlyozza. Arról van szó, hogy egy-egy ember a maga életével, vagy mérgezi, vagy gyógyítja azoknak az életét, akik körülötte vannak. Az önző, csak a maga hasznát kereső, csak a maga boldogságát hajhászó élet megmérgezi a környezetét. A tiszta, az önfeláldozó, a békességet munkáló élet pedig gyógyít. Az egyesek élete szorosan összefügg az egész közösség életével. Sem az egyházban, sem egy nép közösségében senkinek sincs joga azt mondani, hogy ö úgy él, ahogy akar és úgy rendezi be az életét, ahogy ő akarja. Mi mindannyian felelősek vagyunk egymásért és akár akarjuk, akár nem, vagy rontjuk egymást, vagy gyógyítjuk egymást. Isten arra hívott bennünket, hogy a gyógyítás útján járjunk szeretetének, békességének és örömének továbbadásával. Részletek D. JSáldy Zoltán püspök rádióban elhangzott prédiRációjából. A rendszeres-teológiai leleszi szakcsoport Január 3-án és 4-én tartotta harmadik ülését az országos egyházi tanácsteremben. Ez alkalommal a szakcsoport 10 budapesti és vidéki lelkésztagja volt jelen és vett részt a közös munkában. A múlt év közösen választott tanulmányi témája ez volt: Az egyház és a keresztyének szociális felelőssége és szolgálata korunkban. Egy évvel ezelőtt, az alakuló ülésen a szakcsoport minden tagja vállalta: 1968-ban feldolgozza az erre vonatkozó legfontosabb magyar teológiai irodalmat és tanulmányozza a prágai és uppsalai keresztyén világkonferenciák szociáletikai anyagát Az első nap több mint hétórás munkaülésen erről a múlt évi, közös szociáletikai alapstúdiumról számoltak be a szakcsoport tagjai. Ezenkívül érdekes személyes beszámolók és értékelések hangzottak él a szakcsoport vezetője és négy külfc’di ösztöndíjas tagja részéről a múlt év nagy egyházi konferenciáiról. valamint a finn és svájci teológiai helyzetről és szociáletikai munkáról. Az első nap végeredménye abban összege- aődött, hogy a szakcsoport első évének közös „alapozó munkája” eredményes volt, és az 1968. év nagy egyházi konferenciái is sokszorosan igazolták a választott szociáletikai tanulmányi téma időszerűségét. A második munkanap ülésének fő tárgya a szakcsoport 1969. évi munkatervének kidolgozása volt. Elhatározna a munkaközösség, hogy — a szociáletikai témakörben maradva —, gyakorlati fontossága miatt a következő téma részletes feldolgozását tűzi ki célul maga elé: A humanizmus keresztyén és világi értelmezése társadalmunkban. Meg- vizsgálandónak tartja közelebbről az igaz és teljes emberség értelmét a hívők és nem hívők felfogásában, közös erkölcsi problémáikat társadalmunk és az emberiség mai életében, végül a hívők és nem hívők közös etikai állás- foglalásának és cselekvésének lehetőségeit az emberiesség és szeretet érvényesüléséért, az élet minden területén. Az első nap estéjén dr. Hafenscher Károly, a munkaülés befejezéséül »pedig dr. Nagy Gyula, a szakcsoport vezetője tartott írásmagyarázatot N. Új imaterem Pesterzsébeten Több, mint három évtizedes volt és akkor is ideiglenesnek szánták. Ma „felvonulási épületnek” neveznénk. Akkor is az volt, de másként hívták. S amikor a templom tornya karcsún az ég felé nyújtotta imádkozó ujjait egy homokbucka tetején, meghagyták tövében. Hátha jó lesz valamire. 1926-tól állt tehát az akkor anyagraktárnak, munkásszállásnak használt épület És jó lett „valamire”. Az erzsébeti gyülekezethez nőtt és egy nemzedéket szolgált ki, mint imaterem. Nem illett a templom környezetéhez, de hozzátartozott és úgy megszerették, megszokták a hívek, hogyha nélkülözni kellett volna, nagy űr támad a szivek mélyén. De az idő könyörtelen vasfoga belemart. Kikezdte alul, fölül, s több gondot jelentett, mint örömöt. Alul omlott, fölül pedig csörgött. Viszont úgy kellett a gyülekezetnek, mint egy falat kenyér. Mert noha a templomszeretet osztatlan, mégis a „terem” az, mely melegével intim kapcsolatot tud teremteni ember és ember között és valósággal összeérinti a szíveket, amikor Isten igéje megszólal benne. S ezek az összeérő szívek döntöttek úgy, hogy felújítják, kicserélik gyülekezeti termüket ÜJ NORVÉG PÜSPÖK Az oslói kerület megosztása igazgató kapta (171). A korfolytán létesült Borg-kerület mány azonban a szavazásban új püspökévé a norvég kor- második helyre került Per mány Per Lonning dómespe- T .. rest nevezte ki. A kinevezést ü-onmnget szavazat) nevezte megelőző szavazáson a legtöbb hL A püspöki székváros Fred- szavazatot Bjame Weider rikstad. Ének a téli éjszakában Anna Maija Raittila után finnből Sítalpamat megállítom.' Zúgó mellett szemvakítón nyárfát látok állani. Feje fölött északi fény tüzel, vibrál az ég ívén, és mint a hit gyengéd keze, nyúlnak égbe ágak Habozásom és félelmem félrevetem, mért gyötörne?! A kis nyárfa sudár törzse csupa békés bizalom. Szegénységét nem titkolja: ajándékba kapott pompa szikrázik az agakon. S megzendülnek halk dallamok: ,.Magam gyarló, gyenge vagyok...” Ezerszám ezért takarnak minden szegény, csupasz gallyat gyémántként a hókristályok! Bőven elég a kegyelem! Letörli a bánat könnyét, békét ad és boldogságot. ............ At meg átjár, mindent áthat. Okát minden aggódásnak mind a szélbe szórja szét. Nézem könnybelábadt szemmeL Fagyos éj ez? Meleg reggel! Csendes minden. Jól van minden. S mind lágyabban, halk-szelíden hálát zeng a végtelen... fényorgona hirdeti a Megváltó dícséretét. Ford. Turm erei Erzsébet „Örvendeznek az én ajakim... ” Nagy érdeklődéssel vettük kezünkbe a Magyarországi Baptista Egyház karácsonyi ajándékát, az „Evangéliumi vegyeskarok” című új kiadványt- Az evangélikus kántoroknak is régi vágyuk • volt egy jól használható, művészi igénnyel öszeállított karéne- keskönyv. (A legutóbbi, az Adventtól Adventig című sorozat már több mint húsz éve jelent meg!). Egy öttagú baptista munkaközösség sok évi szorgalmas és gondos gyűjtőmunkája eredményeként most minden egyházi zenész nagy örömmel veheti használatba az „Evangéliumi vegyeskarok” gyűjteményét. örülünk annak, hogy kórusaink egy minden szempontból igényes műből dolgozhatnak. Az egyházi év menete szerinti válogatás felöleli az egyházi muzsika legjelesebb képviselőinek műveit, a XVI. századtól napjainkig. Egyszerű -kánontól a bonyolult vegyeskarig, zeneileg valamennyi értékes darab! A szövegek jó részét híres műfordítók neve_ fémjelzi. Az újonnan lefordí-' tott versek is elég jól simulnak az eredeti dallamhoz. Külön örömünkre szolgál, hogy a gyűjtemény tetemes részét éppen evangélikus énekek alkotják. Tapasztalat szerint az istentiszteleteken mindig nagyobb figyelemmel hallgatják a közismert dallamra készült feldolgozást De ebből a gyűjteményből még olyan evangélikus énekkel is megismerkedhetnek gyülekezeteink, melyet magyar evangélikusok nem használnak („lm fölkelt már a szép hold...”). Minden érdeme között talán a legkiemelkedőbb vonása az „Evangéliumi vegyeskarok”- nak az, hogy ökumenikus gyűjtemény. Jól „megférnek” egymás mellett az angolszász hangulatú baptista karok, középkori latin himnuszok mai magyar katolikus feldolgozásai, veretes református zsoltárok és evangélikus egyházzenei pályázatok legjobb művei. S a sok-sok nemzet muzsikája által alkotott keretben örömmel vesszük át a mai magyar egyházzene legszebb alkotásait. Milyen jó dolog karácsonykor teológiai, zenei és általános vonatkozásban is ökumenikus ajándékot kapni! Az „Evangéliumi vegyeskarok” mindnyájunknak új lehetőség isten dicsőítésére. Bárcsak minél többször mondanánk el a gyűjteményt záró zsoltáridézettel ( 71, 23) együtt: „örvendeznek az én ajakim, hogy énekelhetek néked ...”! Valtinyi Gábor A SAJTÖOSZTALY KÖZLEMÉNYE A Sajtóosztály értesíti a gyülekezeteket, hogy a Keresztyén Énekeskönyv új, nagy alakú kiadása nyomdatechnikai okok miatt csak a tavasz folyamán jelenik meg. A megjelenést annak idején hirdetni fogjuk. Az énekeskönyvre előjegyzést nem fogadunk el, a megjelenés után korlátlanul áll a gyülekezetek rendelkezésére. Késő ősz volt akkor. Október vége. A rövid nappalok és a leselkedő hideg, meg az üres egyházi pénztár ellene szóltak a munkának, de a lelkes tenni akarásnak nem tudtak gátat vetni. Hiszen olyan tapasztalatok és eredmények voltak már a gyülekezet mögött, amelyek igazolták, hogy a szeretet és a hűség mindenre képes. Két-három év alatt tudták a templomtetőt, a templomot belülről renoválni és a papiakba központi fűtést szerelni. Ez a feladat már törpének látszott a. többihez képest. A januári tél közepén mentem Erzsébetre, hogy néhány szót váltsak azokkal, akik a munka dandárját végezték. A ködös szürkeségben szétporladt a gyenge fény, amelyet a korán meggyújtott lámpák szórtak az útra. Megnyugtatóan ábrázolódott ki az új imaterem sziluettje a régi helyén. Szóval ez az. Kész és állja a tél erejét. Nem szépségével hivalkodik, de egyszerűségében arról szól, hogy szükség van rá és praktikuma miatt elengedhetetlen egy gyülekezet életében. De zörgessünk be azokhoz, akiknek munkája és bizonyos fokig lelke is beleépült az új objektumba. Vártak már. Pálmai János gondnok és Kolozsvári István presbiter együtt ültek a meleg, barátságos szobában. A beszélgetés könnyen indult, téma Is volt bőven. Mindkettőt átjárta újra az alkotás izgalma. Szemem előtt bontották ki az elavult, rozzant épületet és rakták az új falakat. S mivel Pálmai ^gondnok kőműves és ács egyszemélyben, a tetőszerkezet is a meghitt csendben azonnal helyére talált. Persze a Valóságban lassabban és körülményesebben, mint itt a szobában, fehér asztal mellett. S ott a valóságban 1968 őszén serénykedtek és tüsténkedtek Nagy Elek presbiterrel sokan mások, akiknek idejük engedte. A villanyt Egyházi Bálint szerelte. Maga az építkezés nem emlék, friss és eleven újszülöttje a gyülekezetnek és élménye gyűjti egybe ma is az erzsébetieket. — Mert ez összetart ben nünket, — mondja a gondnok —. A mienk, magunknak, építettük és valahányszor eljövünk, tekintetünk végigsimogatja. Szeretjük és ami még visszavan rajta, azt tavasszal folytatjuk. És formálódnak az eső csendben az újabb tervek. — Volt pénzük hozzá? —■ vetem fel a kérdést. — Az bizony nem sok, de hogy, hogy nem, mindig összejött, ami szükséges. Sokan adakoztak, de a legnagyobb dolog az volt, hogy ott a munka mellett összekovácsolód- tunk. Megismertük és megszerettük egymást. Ezek a szavak mélyről fakadtak. Es amint most távol- banéző tekintettel beszél a gondnok és bólogat hozzá Kolozsvári presbiter, egy egész gyülekezet, — ifjak és vének — vonul el a lélek kamerái előtt, amelyet szeretni lehet egy közös vállalkozáson keresztül. Aztán csak ennyit mond: — Nekik adjuk. És én így egészítem ki: — Az ifjabb nemzedéknek. Egyszóval ez a nemzedék is azoknak a sorába állt már, akikről ma azt mondjuk: „templomépítő ősök”. Aztán Kőszegi Jánoshoz, a gyülekezet másodfelügyelőjéhez kopogunk be. Annyit már tudtam róla, hogy az új épület kapuja az ő adománya. De amint kérdéseimmel ostromlom, kiábrázolódik előttem egy szerény, de öntudatos evangélikus jellem. Aki keveset beszél saját érdemeiről, de mindig ott van, ahol áldozni kell a gyülekezetért. NévtelenüL Inkább azokról beszél, akiknek munkáját e sorok megörökítik. — Mert egy-egy felújítás, alkotás a gyülekezetben pezsgést idéz elő. Az élet pedig alkotásokban tükröződik. — Milyen igaza van. Ez a fővárosi gyülekezetünk, ahol Három esztendeje Virágh Gyula a lelkész, pezseg, és az alkotások életet tükröznek. Ez az élet az egyház szeretetéről prédikál. Dr. Rédey Pál Utószó a Petőfi sorozathoz 1838. júniusában a tanévzárás előtti napokban az aszódi iskolában Petőfi német szépírási gyakorlatokat végez. Írásgyakorlatához ezt a két különös mondatot választja: „Kudarcok nélkül kedves gyermekem a legjobb akarattal sem lehet az életutat járni. Aki sorscsapásokat nem élt át az könnyen elfeledkezik minden mértékről és alázatról — és boldogtalan...” E mondatok alapján arra kell gondolnunk, hogy az ifjú Petőfi ekkor már tudott a család bukásáról, az árvíz pusztította szabadszállási ház baljóslatúan égnek meredő romjairól, a „jó öreg kocsmáros” hiszékenységének székálló legénye és rokona által történő megvámolta- tásáról, a múltba tűnt anyagi jólétről és sejtett, s megérzett már valamit jövendő sorsáról. A Selmecbányái szenvedésteli fél évről, majd a császár zsold- jában testi-lelki nyomorral eltöltött, majdnem halálba vivő katonaidőről. Meg az obsitot nyert, leszerelt katona csavargásairól, a pozsonyi és dunántúli sikertelen színészpróbálkozásairól és az 1841—42 szenvedést és első dicsőséget hozó pápai tanévről. (Ekkor jelenik meg ugyanis első sikert hozó verse, a „Borozó”.) Mindezek megírása is Dienes András feladataihoz tartozott volna. Hiszen az Akadémia 4 kötetes Petőfi-életrajzot tervezett, melynek első és utolsó kötetét Dienes András írta volna meg. A „Petőfi a szabadságharcban” elkészült. A fiatal Petőfi azonban torzó maradt, mert az ifjú Aszódig terjedő időszakának megörökítése után — kihullt a toll a kutató tudós és életrajzíró kezéből. Nem rója már Petőfi- ügyben az országutakat, s köpenyét nem kavarja a szél és nem faggatja többé az öreg parasztokat, falusi tanítókat, papokat, főkötős hölgyunoká- kat, tudósokat, anyakönyweze- tőket, százados fákat, kiszáradt kutakat, elfelejtett folyómedreket, és az irattárak megsárgult fóliánsait — Petőfi titkokért. Dienes fiatal Petőfiről irt életrajza mégsem csonkéi, mert mitológiátlanított, legendákat felszámolt, tárgyilagos könyvéből szinte teljes képet kaphatunk az ifjú Petőfi boldogabb, Aszódig terjedő időszakáról. Olyant, mint amilyet az eddigi, számtalan Petőfi- kutató közül egy sem adott. Szinte egész életét áldozta a Petőfi-ügyért, az igazi Petőfi képének a megmutatásáért. Halálos ágyán barátja előtt tűnődött is, nem áldozott-e sokat a Petőfi-ügyért: „Nem kellett volna-e többet törődni saját sorsával?” Kevés olyan kutató van, aki annyira azonosult volna választottjával mint Dienes András. Miként választottja Petőfi, O is tollal és tettekkel szolgálta népét, hazáját. Dienes, az egykor hivatásos katona a német megszállás és a fasizmus embertelensége idején, amikor a polgári és a baloldali pártok ellenállásra szövetkeztek, tettekkel szolgálta népét. Abban az időben ott lobogott mindenütt mint új márciusi ifjú. Összeköttetéseket teremtett, szervezett, élete kockáztatásával a fasizmus kezébe került embereket mentett. Lakásán írókat rejtegetett, ö takargatta többek között Illyés Gyulát. Interveniált illetékes helyeken Radnóti, a költő érdekében, zsidó munkaszolgálatosokat szabadított meg halálos sorsuktól. Üzeneteket hordozott az illegalitásban élőknek. Dienes ember volt az embertelenségben és mint választottja, Petőfi, a néppel a népért élt. Ezért méltán érdemli meg népe háláját Evangélikus egyházunk is hálával emlékezik rá. Hiszen az eddigi Petőfi-kutató és életrajzírók közül Dienes mutatta meg leginkább, hogy egyházunk papjain, tanárain, és intézményein keresztül milyen jelentősen alakította Petőfi személyiségét, formálta jellemét és határozta meg tudatát Mátaz Lárté
