Evangélikus Élet, 1969 (34. évfolyam, 1-52. szám)

1969-03-30 / 13. szám

A király imája „Salamon templom-fölszentelési imádsága” — e címen is­mert bibliaolvasó emberek előtt ez a szentírási szakasz (Kirá­lyok 8,22—53). Közel háromezer esztendeje annak, hogy ez az imádság — ha talán akkor nem is szó szerint ebben a fogalma­zásban — elhangzott, Izrael népe történetének egy korszakos fordulóján. Felépült az első templom Jeruzsálemben, az isten- tiszteleti élet középpontja. S a templomszentelő imádságban az ótestamentomi vallásosság legtisztább hangjai csendültek fel. Olyan hang ez, amire érdemes' ma is, az Űjtestamentom népé­nek is felfigyelni. Mert mondanivalója nemcsak a maga korá­ban hallatlanul új és roppant távlatú, hanem megkapóan idő­szerű a mi számunkra is. „De hát lakhatik-e Isten valóban ezen a földön? Hiszen az ég, sőt az egeknek egei sem fogadhatnak be tégedet, hát még az istenháza, amelyet én ékítettem!” — így kérdez és így vall a templomépítő király. A templom Isten háza, szoktuk monda­ni ma is. De vajon meggondoljuk-e, hogy ez azt jelenti: Isten éppen nincs ehhez az épülethez kötve. Csak annak jele ez a ház, legyen bár díszes vagy egyszerű sőt szegényes, hogy Isten jelen akar lenni közöttünk is. A világteremtő és kormányzó felséges Ür az ember Istene akar lenni. Isteni hatalmát és di­csőségét nem akarja egészen magának megtartani, hanem ré­szeltetni akar belőle bennünket is. Velünk és a mi javunkra akar Isten lenni. Megfoghatatlan ajándék ez. Hiszen valóban nem hogy temp­lomaink, de „az egek egei” sem fogadhatják be őt. Nagyon gyermeteg vélekedés keresheti Öt a világűrben, mert tér és idő korlátái között nem fér el a Mindenüttjelenvaló és örökké­való. Nem fér bele vallásos gondolataink, teológiánk, elmélke­désünk szűk edényébe sem. Isten nem hagyja magát foglyul ejteni kishitű és szűkkeblű vallásosságtól sem. És mégis közöttünk lakik az Isten, önként vállalta az emberi lét sőt egy emberi élet korlátáit. A megfoghatatlan és be nem fogadható Ür megtalálható Jézus Krisztusban. Ezért ő, Jézus, a jeruzsálemi templom s e templom szolgálatának is a vége. Sőt igazában vége minden templomnak is. Keresztyén templo­mainknak akkor van csak értelme, ha szélesre tárt ajtajukkal jelzik: Isten Jézusban eljött s a világban akar lakozni. Jézus Krisztusban találkozik velünk s Jézus a felebarátban lép elénk. A templom az imádság háza, de az istentisztélet nem ér véget a templomban; csak elkezdődik ott s a hétköznapi életben kell folytatódnia. „Sőt még az idegent is, aki nem a te népedből való... hán­yasd meg ... hogy a földön minden nép megismerje a te neve­det” (41—42. vers). Isten szeretete átfogja az egész világot. Sze- retetének éppúgy nem szab határt a „szent nép”, amint jelen­létének a „szent hely” sem korlátja. Már az ótestamentomi ke­gyességben áttör a felismerés: az Úr nemcsak Izraelnek, de minden népeknek Istene. Jósága, gondoskodása kiterjeszti szárnyát az idegen fölött is. Nem hiába keresett s talált oltal­mat Izrael Istenének szárnyai alatt a moábita Rut. Szövetségé­be fogadta a nagylelkű Isten a kanáanita Ráhábot is. Megkö­nyörült — kisszívű prófétája, Jónás bosszúságára — a megtérő Ninivén. S ezt a sort sokáig lehetne folytatni. Mert Isten az embert szereti. S ez azt jelenti: Isten országának, szeretete birodalmának határa nem ott van, ahol az egyház, vagy éppen valamely fele­kezet kerítése véget ér. Sokkal több alázatossággal és sokkal több képzelőerővel kell ma élő egyházának is közeledni Isten szeretettnek titkaihoz. Nem feledhetjük, hogy Isten népe soha­sem „zártkörű” társaság, hanem nyílt szívvel vándorló sereg a történelem országútján, ahol utitársunk minden ember. Tarisz­nyánk, kenyerünk, jó szavunk megosztjuk mindenkivel. Hiszen Isten maga is „idegenné és vándorrá” lett a Jézus Krisztusban, örök utitársunk a világ végeztéig; őt fogadjuk be, őt vendégeljük meg a másik emberben. „Ha majd vétkeznek ellened — mert nies ember, aki ne vétkeznék —, bocsáss meg”. (46. vers). — Isten népének állan­dó magatartása a bűnbánat. Mert nekünk szól a kijózanító megállapítás: ki ne vétkeznék? Nem kifelé hangzik a bűnbána­ti, böjti prédikáció, nem a „bűnös világot” akarja megítélni, hanem a hivőket hívja megtérésre. A bűnbánat szolidaritásá­ban véget ér minden vallásos gőg, kegyes magabiztonság. A bűnbánatra, megtérésre felhívó hang megszólalt az ótestamen- tom minden igazán prófétai igéjében Illéstől Malakiásig. „Tér­jetek meg”... így kezdi igehirdetését Keresztelő János és ezt a prédikációt átveszik tőle az apostolok is. „Ki ne vétkeznék?...” ez nem a tehetetlen siránkozás, a sö­tét borúlátás kézlegyintő magatartása, hanem a valósággal szá­moló józanság tisztánlátása. S éppen ezért a megbocsátó, feloldo­zó Istenre támaszkodó hit szava is. Termékeny és gyümölcsö­ző bűnbánat ez, amiből lehet élni örvendezéssel és megújuló hálaadással. Lehántja a kegyes ember fölényét s megteremti a minden emberrel vállalt szolidaritás feltételét. Isten teremtette meg ezt is azzal, hogy a Jézus Krisztusban azt, aki bűnt nem ismert bűnné tette miértünk, hogy mi általa gyógyuljunk meg. Isten szeretetének szolidaritása velünk, mindannyiunkkal, egymással is eltéphetetlen szállal fűz össze bennünket. A király imája háromezer éves. A jeruzsálemi templomnak, Salamon büszke művének pora sem maradt. Élő igéjén keresz­tül azonban Isten népének mostani nemzedékét is tanítgatja. Megtérésre, bűnbánatra, új életra, Dr. Groó Gyula Istentiszteleti rend Budapesten, 1969. április 4-én, nagypénteken Deák tér de. 9. (úrv) dr. Hafen­scher Károly, de. 11. (úrv) dr. Ké­kén András, du. 5. (passió) Trajt- ler Gábor, du. 6. (úrv) p. Káldy Zoltán. Fasor de. 8. (úrvf Szirmai Zoltán, de. 11. (úrv) D. Koren Emil, du. 5. (passió) Szirmai Zol­tán, du. 6. (úrv) Szirmai Zoltán Üllői út 24. de. íél 11. Karácsony Sándor u. de. 9. Rákóczi út 57/b. de. 10. (szlovák, passió-urv) Aradi András, de. 12. (magyar). Thaly Kálmán u. 28. de. 11. (úrv) dr. Ré- dey Pál, du. 8. Passió. Kőbánya de. 10. (úrv) Sülé Károly, du. 6. (úrv) Veöreös Imre. Utász u. de. 9. (úrv) Veöreös Imre. Vajda Péter u. de. fél 12. (úrv) Sülé Károly. Zugló de. 11. (úrv) Bízik László, du. 7. (úrv) Boros Károly. Gyarmat u. de. fél 10. (úrv) Bízik László. Fóti út de. 11. Benczúr László, du. fél 7. Solymár Péter. Váci út de. ft. «Solymár Péter. du. fél 7. Benczúr László. Frangepán u. de. fél 10. Solymár Péter. Üjpest de. 10. (úrv) Blázy Lajos. Pesterzsébet de. 10. Virágh Gyula. Soroksár-Ujtelep de. fél 9. Virágh Gyula. Pestlőric de. 11. Matuz László. Pestújhely de. 10. Kürtösi Kálmán. RáKospa- lota MAV-telep de. 8. (úrv). Rá­kospalota Nagytemplom de. 10. (úrv), du. 3. Rákosszentmihály de. fél 11. Karner Ágoston. Sashalom de. 9. Kamer Ágoston. Mátyásföld de. fél 11. CINKOTA de. fél 11. du. fél 3. Kistarcsa de. 9. Rákoscsaba de. 9. B*kés József. Fákoshegv de 9. Rákosliget de. 10. Rákoskeresztúr de« fél IU du. 3. Bécsikapu tér de. 9. (úfv) Vára- dy Lajos, de. 11. (úrv) D. Dr. Ott- lyk Ernő, du. 6. Schütz: János passió. — Igét hirdet: Várady La­jos. Torockó tér de. fél 9. (úrv) Reuss András. Óbuda de. 10. (úrv) Fülöp Dezső, du. 6. (úrv) Fülöp Dezső. XII. Tarcsay Vilmos u. de. 9. Ruttkay Elemér, de. 11. Ruttkay Elemér, du. fél 7. Takács József. Pesthidegkút de. fél 11. Csengődy László, du. fél 6. Ruttkay Elemér. Kelenföld de. 8. (úrv) dr. Rezessy Zoltán, de. IV (úrv) Bencze Im­re, du. 6. (úrv) Bencze Imre. Né­metvölgyi út du. 5. (úrv) dr. Re­zessy Zoltán. Kelenvölgy de. 9. Vi- sontai Róbert. Budafok de. 11. Vi- sontai Róbert, du. 6. Visontai Ró­bert. Nagytétény du. 4. Visontai Róbert. Csillaghegy de. fél 11. Cse­pel de. 11. zenés Áhítat tesz április 4-én, nagypén­teken este 6 órakor a Bécsi­kapu téri templomban. SCHÜTZ: JANOS PASSIO Előadja a gyülekezet ének­kara. Igét hirdet: VARADY LAJOS esperes \ KERESZTYENEK A TÁRSADALOMBAN Szabadidőnk: áldvagy átok? „Gondtalanul élhet: dolgoz­nak a gépek” — olvasom egy hirdetésben. Ez ugyan csak reklám-szövegben megy ilyen egyszerűen, de azért kétségte­len, hogy a növekvő szabad idő korunk egyik jellemzőjé­vé lett, s egyben — növekvő problémájává. A modern idők vívmányai ugyanis csak azo­kat „boldogítják”, akik meg­felelő erkölcsi színvonalon tudnak élni azokkal. Főként a technika révén sok idő sza­badul fel ugyan, de gyermekes képzelgés valami gombnyomá­sos gépi megváltásban re­ménykedni, hiszen századunk­nak nemcsak a lehetőségei nőttek óriásivá, hanem köve­telményei is, tudás és ember­ség vonalán egyaránt. S ez té­mánkra is vonatkozik. Minden esetre le kell szögeznünk: KELL A SZABAD IDŐ! Van­nak ugyanis kényszeres önhaj- szolók, akik türelmetlenül, túl rövid idő alatt akarják be­szerezni a boldogság összes anyagi kellékeit, s erejükkel rablógazdálkodást folytatva tönkreteszik magukat. Akad­nak azonban sérült lelkiisme­retitek is: ha egy kicsit pihen­hetnének, úgy érzik, hogy in­kább tenniük kellene valamit. Szinte szégyellnek pihenni, mintha bűnnek éreznék. Így aztán úgyszólván minden pi­henéstől megfosztják magukat, vagy pihenésük nem felszaba­dult. mindig van benne vala­mi feszültség, aggály, tisztá­zatlanság, aminek okát se tud­ják, vagy rosszul tudják. Emiatt talán aludni se tudnak rendesen, mert lefekvéskor átjáróház a fejük a tegnap és a holnap között, sőt munká­jukba is átszivárog ez a foly­tonos bizonytalanság, mert ahogy fölöslegesen „megfer­tőzött” pihenésükben dolgozni akarnának, úgy munka közben Főtisztelendő Püspök Bácsi! Szeretettel köszöntjük mi, iharosberényi konfirmandusok a Püspök Bácsit. Ebben a levelünkben szeretnénk megköszönni azt a kedves ajándékot, amellyel megajándékozta szülőfaluja konfirmandusait. Nagyon meglepődtünk, amikor Tisztelendő Bácsink bejelen­tette, hogy rövidesen minden konfirmandus fog kapni Püspök Bácsitól egy szép Újszövetséget. Azt is elmagyarázta, hogy minden évben minden evangélikus templomban egyszer tar­tanak biblia-offertóriumot, amelyből többek között sok kon­firmandus ilyen nagy kincset érő ajándékban részesülhet. így az idén mi is, és még bizonyára az országban sok konfirman­dustársunk. Nagy volt az öröm, amikor a legutóbbi órán kiosztotta a Tisztelendő Bácsi a küldött Újszövetségeket. Eddig is használ­tuk, olvastuk konfirmációi órákon, de most mindegyikünk a sajátját hozhatja magával. Legyen ez a könyv útmutatónk az életben, hogy Jézus nyomdokait követhessük, öt szerethessük, aki megszabadított minket a bűn átkától, nem arannyal, sem ezüsttel, hanem az Ö szent vérével. Adja meg a jó Isten, hogy valóra válhasson mindaz, amire a konfirmáció kötelez: hogy szavainkkal, cselekedeteinkkel és egész életünkkel az Ür Jé­zusnak és embertársainknak szolgálhassunk. Családunk is boldog, hogy ilyen Újszövetségünk van. Kö­szönjük, hogy ezzel is bebizonyította a konfirmandusok iránti szeretetét. Erős vár a mi Istenünk! Az iharosberényi konfirmandusok nevében Pál Márta CSÖND-SZIGET Imádkozni csupán mélységes csöndben, csak Istennek kitárt szívvel lehet, ha elcsitul a vágy nagy, szent örömben az élet zajló örvénye felett. E csönd-sziget mindönki menedéke. Ott gondolat-virágok nyilának, ott fölragyoghat lelked rejtett éke, mit soha le nem írhatnak szavak. Ott lángol Isten égő csipkebokra. Ragyogva hív, s a csöndben vár reád, míg gondok tengerén jársz, a habokra fényösvényt vet, és biztonságot ád. E csönd-szigetért nem kell messze menned, A testednél is közelebb vagyon. A lelkednél is mélyebben él benned, és Isten áll az áldott partokon. özv. Kertészfy Jánosné viszont pihenni szeretnének, hiszen fáradtak. Mit is mond­junk ilyenkor? A komfort­imádóknak és a bármiféle probléma elől munkába mene­külőknek azt, hogy iszonyú rossz üzletet csinálnak, s hogy a bálványainkat mi gyártjuk ugyan, de a parancsnokságot ők veszik majd át. „Nemcsak kenyérrel él az ember!” Az üldözött bensőjű öngyötrőknek pedig azt, hogy a pihenés is­teni parancs és emberi köte­lesség is! Hogy jön ahhoz va­laki, hogy ne merjen pihen­ni?! Micsoda istenkísértés az, hogy a holnap és holnapután gondjait-teendőit is a nya­kunkba akarjuk venni? Pláne keresztyén indokolással! Talán irigyli Isten tőlünk a pihe­nést? Megeshet, hogy valamely feldolgozatlan belső probléma miatt ilyen idült lelki hurut­ban szenvedünk, de akkor ne vegyük komolyan reszketeg aggályainkat. A munkánk le­gyen igazi munka, de legyen igazi pihenésünk is! És ha kell, szép nyugodtan és jó lel- kiismerettel szoktassuk le kör­nyezetünket arról, hogy tárgy­ként használjanak és idő előtt elkoptassanak, akár minket, zkár másokat. akad, akit semmivel sem lehel kicsalogatni könyvei közül, melyeket viszont más széles ívben elkerül, mint minden kultúrát általában. Legjobb pihenés, ha egészen mást csi­nálunk, mint egyébként. Kapcsolat-építőén! Jól ért­sük a kikapcsolódást: ez in­kább feszültségmentesítés. De az igazi, tartalmas pihenés nem elrejt problémáink elől, nem ködösít, hanem közvetet­ten felkészít azok megoldásá­ra. A magát féltő, befelé for­duló típus ne keresse minden áron a magányt, mert belefúl. Társas pihenésre is szánja rá magát! A könnyen alkalmaz­kodó, nyüzsgést kedvelő pedig ne féljen a csendtől s mond­juk egy mély mondanivalójú könyv elolvasásától — külön­ben bebiztosítja magát felüle­tességre. Amikor p<x?ig az ír» tennel való kapcsolatot keres­sük, az a legmagasabb szintű pihenés, mert belliiről újjá­rendez, feltölt, „átprogramoz”, beirányít, felfrissít. Ne várjuk tehát tőle, hogy valami légüres térbe menekítsen, de várjuk, hogy a szeretet energiahordo­zójává tegyen. Még „egyéni­leg” is ez jó nekünk! JÓL HASZNÁLJUK KI SZABAD IDŐNKET! Rendsze­resen! Házastársak például megszervezhetik, hogy mikor melyikük jusson pár órányi, vagy fél napnyi lélegzetvétel­hez. A szeretet találékony — de erre a gyerekeket is rá kell nevelni. Mondjuk: a hétnek egy meghatározott napján mindig tehermentesítik a na­gyobb gyerekek a mamát. (Anyák, vigyázat: nagyon rossz nevelés, ha hagyják magukat a végtelenségig kihasználni!) Jó szervezéssel, összehangolt munkával lehet biztosítani az istentiszteleti részvételt is, hogy ne félálomban, másfél órával előtte „vívódjam”: menjek, ne menjek... Nem „agyonütni” való az idő — hiszen akkor ellenség­nek tekintjük, s ellenünk is fordul! Ellenkezőleg: igazi élettel kell megtöltenünk —> hogy életet sugározzunk! Bodrog Miklós MEGHALT DR. MÜLLER ERDÉLYI SZÁSZ PÜSPÖK Nemrég kaptuk a hírt, hogy az erdélyi szász evangélikus egyház püspöke, dr. Fr. Müller Nagyszebenben 84 éves korá­ban váratlanul elhunyt. Dr. Müller majdnem 25 évig volt az erdélyi szász evangélikus Válogatva! Bizony! Ne le­gyen mindegy, hogy mire for­dítjuk azt a nem túl sok időt. Ne „adjuk el” könnyelműen! Van, ahol az a szórakozás, hogy a család egy emberként omlik a tv elé, és nézik, ami éppen jön, míg végül jó későn kimerültén ágyba nem vánszo­rognak. (Nem tudják sem azt, mikor kell bekapcsolni, sem pedig, hogy mikor kell kikap­csolni.) Sokoldalúan! Pszichiáter- orvosnő mondta: beszűkült ér­deklődésű embereknél a több szabad időből sokszor hama­rabb lesz baj, mint haszon. Mert ha valakit például csak a futball, meg a poharazás ér­dekel, vagy más módon lesz kórosan egysíkúvá a belső élettere, az a több időt saját korlátoltságának növelésére fordítja, s fokozódik elidegene­dése világától és önmagától, aminek akárhányszor testi megbetegedés is a következ­ménye. Vannak persze szelle­mi és lelki egyoldalúságok is: egyház vezetője. Az evangéli­kus egyház vendégeként járt Magyarországon is és kezdet­től fogva hűséges munkatársa volt a Keresztyén Békekonfe­renciának több munkatársával együtt. Hitetlenül Eredeti foglalkozása — ha jól emlékezem — a pályaőrség volt. De sokáig volt pályamun­kás is. Ebben a foglalkozásá­ban egészen a csoportvezető magas tisztségéig vitte. Cso­portjával már kora reggel kezdték a krampácsolást. Bük­től Lövőig gondozták a vasúti pályát. Síneket szorítottak, igazítottak. Csoportvezetői munkássága alatt soha semmi baj nem történt a vonatokkal. Az egész falu Győré Laci bácsija volt. Valóságos ezer­mester. Jól értett a bognár­mesterséghez is. Szekereket készített, de ő készítette a me­zőgazdasági szerszámok min­den fából való alkatrészét is. Ha szükség volt rá, az ácsok munkáját végezte, de kádár­nak sem volt utolsó, sőt a kő- müvesmesterséghez is értett. Erdő, mező világa nyitott könyv volt előtte s ha valahol megbetegedett egy háziállat, elsősegélyben gyógyító kézzel Laci bácsi részesítette. Volt ő hírmondó dobosa is a falunak. Félhosszú szárú cse­réppipával a szájában, hátán a dobbal kerékpározta be a fa­lut, vagy húsz helyen megáll­va és hirdette a tudnivalókat. Az ebédkészítő asszonyok sza­ladtak ki az utcára a hírért is, de különösen azért, amit a hírmondás után vidám neve­téssel Laci bácsi mondott. Legkedvesebb szórakozása mégis az órajavítás volt. Kis szobájában, amelyben kedves feleségével lakott vagy húsz óra ketyegett a falakon. Nem­csak javította az órákat, ha­nem gyűjtötte is. Már reme­gett a keze, de amikor meg­fogta a kis „mini” csavarhúzót a kézremegése rögtön meg­szűnt. Minden órája személyes barátja volt. Azt mondják be­szélgetett is az óráival és azok válaszoltak néki hol halkabb, hol erősebb ketyegéssel. A sokszínű ketyegésből hallgatta ki az órák különös beszédét. Fűrészt élesíteni ő tudott a legjobban a faluban. Még min­dig őrzöm azt a fűrészemet, amelyet tőle kaptam. Győré Laci bácsi sokat für­készte Isten útjait. Nemcsak a sátoros ünnepnapokon, de minden vasárnap jött temp­lomba. Egyetlen bibliaóráról sem maradt el. A templomba járók között voltak kemény, büszkenyakú emberek, akik eljöttek meg­mutatni magukat az Istennek és valahogy így imádkoztak: — Oram, köszönöm a sok búzát, a szép állatokat. Ezzel a köszönéssel tartozom neked. Ezeket az imákat is meg­hallgatta az Isten. De jártak a templomba szegé­nyebbek is, amolyan Győré Laci bácsi fajták, akik Isten nagy irgalmában bízva keres­gették az élet és halál útját, ök is imádkoztak, valahogy így: — Uram, köszönöm az egész heti kenyeret, meleg szobát, a gyerekeket, bocsásd meg a bűneinket, amelyekkel ellened s egymás ellen vétkeztünk. Egyszer nyári melegben úgy mentem be Laci bácsihoz, hogy nem vett észre. A faragott ágy mellett térdelt és imádkozott. Mellé térdepeltem és együtt imádkoztunk. Az imádság után felálltunk és megáldott engem, mint egy öreg patriarcha. ­Laci bácsi nagyon szegény ember volt. De mindenkinek adott. Időt, munkát, segítséget, szerszámot és mindent, amit csak kértek tőle. Egyik bibliaórán, amelyen húszán, harmincán lehettünk, a korinthusi levelek alapján, a halálról beszélgettünk. Az óra végeztével sok szó esett arról, hogyan kell meghalni? Laci bácsi is megszólalt. — Kedveseim, tudják ho­gyan kell meghalni? Hitetle­nül! Mindenkinek elállt a lélegze­te. Mindenki felfigyelt. Ho­gyan? Hitetlenül? Hát Kogy mondhat ilyent az a Laci bá­csi, aki mindig közöttünk van és amikor imádkozik, még egy­két könnycsepp is végig fo­lyik az arcán. En is meghökkentem, meg is kérdeztem: — Hogyan érti ezt Laci bá­tyánk? — Hát úgy értem kedve­seim, hogy az utolsó pillanat­ban — de egyébként is — nem bizakodhatunk a jócselekede­teinkben, imádságainkban ál­dozatainkban, még a hitünk­ben sem! A halálban végére érünk minden lehetőségünk­nek. Igazán semmit sem mu­tathatunk fel! — De LÁci bácsi, hát a hi­tünket is Isten adja! — No, kedvesem ez a kegye­lem, meg az irgalom. Csak eb­ben bizakodhatunk, amikor búcsút veszünk mindenkitől! Laci bátyánk már régen el­ment a minden halandók út­ján, unokái tesznek sokszor a sírjára egy-egy csokor virágot a csendes büki temetőben. Fülöp De&£

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom