Evangélikus Élet, 1969 (34. évfolyam, 1-52. szám)

1969-02-16 / 7. szám

/

ORSZÁGOS EVAN G É L I K U 5 HETILAP.

KÉSZPÉNZZÉ! BÉRMENTESÍTVE BP. VS.

XXXIV. ÉVFOLYAM, 7. SZÁM

1969. február 16.

Ara: 2,— Forte*

»

Egy hónap távlatában

Lapunk szerkesztő bizottsága mindig fontosnak tartotta, hogy olvasóinkat minél gyorsabban, és hívebben tájékoztassa evangélikus egyházunk hazai és külföldi tevékenységéről. Gyülekezeti híreink és egyházunk küldötteinek nemzetközi szereplése egyaránt arról tanúskodnak, hogy maradéktalanul bizonyságtevő egyház vagyunk és akarunk maradni.

Ugyanakkor azonban élénk figyelemmel kísérjük az egész világ keresztyénségének a vérkeringését. Igyekszünk érzékelni benne azt is, ami egészséges szervezetre utal, de azt is, ami beteges tünetet jelez. Ezért találhatók lapunkban minden alkalommal hírek más egyházak élet jelenségeiről is.

Ezek a hírek azonban elszórtan jelennek meg és nem minden olvasónknak van ideje és lehetősége ezeket összefüggésükben nézni és értékelni. Ezért most arra vállalkozunk, hogy az egyes hónapok eseményeit egy csokorban szemlélve és egymásra vonatkoztatva értékeljük is. Magától értetődő lesz, hogy nem minden eseményre térünk ki, hanem csak azokra, amik jellemzőek voltak akár hazai, akár nemzetközi vonatkozásban.

A keresztyénség nemzetközi életét januárban is az határozta meg, hogy a világ megosztottsága, a kelet—nyugati ellentét és annak kihatásai a vietnami háborúban, a közel-keleti válságban, a brazíliai és görögországi válságban egymástól eltérő és sokszor egymásnak ellentmondó megnyilatkozásra vagy álláspontra indította a világ különböző egyházait. Általános és sajnálatos jelenség is egyúttal, hogy több egyház sajtója és vezető emberei újból olyan hangot ütöttek meg, ami vészesen emlékeztet bennünket a „hidegháború” korszakára.

Különösen is kiéleződött a helyzet a két Németország evangélikus egyházai között. Az történt ugyanis, hogy a Német Demokratikus Köztársaság tartományi egyházai ebben az eszten- * döben létrehozzák saját hazájuk egyházi szövetségét és így szervezetileg önállósulnak attól az evangélikus (— az evangélikus megjelölés Németországban ebben az összefüggésben protestánst jelent —) egyházi szervezettől, amely EKD néven (Németországi Evangélikus Egyház) a két szuverén német állam létezése ellenére is „egységesen” akarta meghatározni és tartalmilag is irányítani a két Németországban élő evangélikusság- nak a lelki-szellemi és szervezeti életét. Sőt már a múlt év végén külön szövetségben tömörültek a kelét-nérnetörszági lutheránusok, ami viszont azt jelenti, hogy a nyugat-németországi lutheránusoktól függetlenítették magukat a türingiai, mecklenburgi és szászországi tartományi egyházak. Ennek a folyamatnak mélyreható politikai következményei is várhatók mindkét Németországban.

Közben azonban a nyugat-németországi evangélikus egyházaknak más belső gondjaik is vannak. Az utóbbi időben ugyan elhalkult a „szervezett egyházak” és az ú. n. „hitvalló egyház” közti vita és harc hangja. De talán csak azért, mert közben új ténnyel kell a „hivatalos egyháznak” számolnia. Több egyetemi székhelyen és városban megalakultak az ú. n. „Kritikus egyházak”, elsősorban az egyetemi hallgatók vezetésével. Összefügg ez a jelenség a nyugati egyetemi ifjúságnak azzal a törekvésével, hogy az ú. n. „megmerevedett” állami és egyházi szervezetekbe „életet” vigyen. De erre a jelenségre legközelebb bővebben visszatérünk.

ökumenikus vonatkozásban föl kell figyelnünk elsősorban dr. Blake genfi főtitkárnak Ví. Pál pápánál tett magánkihallgatására. Magának a genfi sajtótudósításnak szövege szerint nagyon barátságos hangnemben folyt le ez a találkozó. Mindkét fél arról panaszkodott, hogy mennyire megrendült az egyházakban a tekintély tisztelet és milyen fontos, hogy a „Justitia et Pax” (Igazság és béke) közös bizottságban együtt dolgoznak katolikusok és protestánsok. Viszont rendkívül bántó volt a pápának az a kijelentése, hogy az Egyházak Világtanácsa csak emberi szervezkedés és ezért ki van téve az elmúlásnak, a római katolikus egyház azonban örök, mert Krisztus az alapja. Mintha csak azt mondta volna a pápa, hogy az Egyházak Világtanácsa előtt csak egy út van. hogy megmaradjon: olvadjon bele a Vatikánba. Mi szívesen és készséggel dolgozunk együtt minden jóakaratú emberrel, így a római katolikusokkal is, hogy ne a gyűlölet és békétlenség jellemezze korunk embereinek életét. De nem mindenáron! Nyilván téved a pápa egyfelől akkor, amikor nem gondol arra, hogy a római katolikus egyház egyben szintén emberi szervezet is, másfelől megfeledkezik a pápa arról, hogy az Egyházak Világtanácsa tagegyházai is Jézus Krisztust vallják fundamentumuknak.

Közeledik 1970, amikor sor kerül a Lutheránus Világszövetség V. nagygyűlésére Brazíliában. A genfi központ csakúgy, mint az egyes nemzeti bizottságok, kezdenek fölkészülni erre a világgyűlésre. Ebbe a munkába mi is belekapcsolódtunk: az Országos Közgyűlés által választott magyar nemzeti bizottság megtartotta első ülését és körvonalazta feladatait.

IMÁDKOZZUNK

Mennyei Atyánk a Jézus Krisztusban! Köszönjük Neked, bogy megoltalmazol bennünket a hit önhittségétől. Attól, hogy magunkat különbnek tartsuk minden embernél, még a hozzánk legközelebb állónál is. Attól, hogy előjogokat, „nagyobb örökséget” követeljünk magunknak Tőled, aki igazságosan osztod ki mindenkinek a maga osztályrészét.

Ö Urunk! Ne vond meg tőlünk irgalmadat, hogy földi életünkben egyre közelebb kerüljünk Hozzád. Hogy a hitért folytatott harcunkban mindig erőt meríthessünk a Veled megélt közösségből, és a kísértések között is meglássuk és megőrizzük azt az utat, amely Hozzád vezet. Ajándékozzál meg bennünket Krisztus Leikével, hogy ő tanácsolja és egyengesse lépteinket e földi vándorutunkon, ahol példák szeretnénk lenni másoknak a felebaráti szeretetben és hűségben irántad. Hallgass meg bennünket Atyánk, és áldd meg jó szándékainkat és elhatárolásainkat. Ámen.

Teológiai Akadémiánk új doktora

a folyóirat ösztönzött arra, hogy ne álljak meg, hanem fokozatosan tartsak lépést az ortodox egyház fejlődésével, eseményeivel. Tágult az érdeklődési köröm s bővültek az ismeretszerzési lehetőségeim, amikor 1957-ben a svájci Bos- sey intézetében együtt lehettem s barátságot köthettem egy lengyel ortodox lelkésszel, majd 1966-ban az ugyancsak svájci Locarnoban egy szerb ortodox lelkésszel. Így indult és bővült a munkám.

— Mióta foglalkozol a témával a doktori vizsga letétele szándékával?

— Az előbb általános, és inkább adatgyűjtő tájékozódás után egyre jobban körvonalazódott számomra a kutatás területe, s 4-5 évvel ezelőtt kezdtem hozzá a disszertációírás munkájához. Mindezt természetesén a lelkész: és es- peresi munkám elvégzése után „ráadásképpen” végeztem. Magához a megíráshoz, ha összeszámolom, sűrítetten fél évi teljes munkaidő kellett.

— Miért éppen az Orosz Ortodox Egyházra, s annak is az utolsó fél évszázados történetére sűrűsödött a tanulmányod?

— Erre disszertációm első részében adok feleletet. A keresz- tyénségen belül az Orosz Ortodox Egyház volt az első, amely kapcsolatot talált a szocializmussal. Nemhogy nem közömbös, de rendkívül érdekes és tanulságos nekünk, hogy ez az út hogyan alakult és hogyan folyt ötven éven keresztül. Dolgozatom második fő részében bemutatom az Orosz Ortodox

Ülésezett egyházunk külügyi bizottsága

Egyházunknak az ősszel megtartott Országos Közgyűlése újraválasztotta külügyi bizottságát. A bizottság tagjainak összetétele egyharmadában változott. Friss erők kapcsolódtak be a bizottság munkájába. Első munkaülését február 4-én tartotta a Puskin utcai püspöki hivatal tanácstermében.

A bizottság tagjai dr. Mihályfi Ernő, országos felügyelő és D. Káldy Zoltán püspök elnökletével D. dr. Ottlyk Ernő püspök, dr. Hafenscher Károly lelkész, Karner Ágoston lelkész, országos főtitkár, D. Koren Emil esperes, püspökhelyettes, dr. Nagy Gyula professzor, dr. Pálfy Miklós professzor, a Magyar- országi Egyházak ökumenikus Tanácsának főtitkára, dr. Prőhle Károly professzor, dékán, Selmeczi János esperes, Szirmai Zoltán lelkész, dr. Vámos József professzor és Várady Lajos esperes.

Az ülésen elnöklő D. Káldy Zoltán püspök köszöntötte az ezen összetételében először összegyűlt bizottságot.

A munkaülésen áttekintették a bizottság feladatait, megbeszélték a részletfeladatokat, különösen is a folyó évben várható hivatalos látogatásokat, s az egyházi világszervezetek különböző gyűlésein és értekezletein való részvétel személyi és tartalmi kérdéseit. Végül jelentést hallgatott meg a bizottság az LVSZ 1970-ben tartandó nagygyűlésének témáira való hazai előkészületekről.

E héten.,.

i

Európai Egyházak értekezlete Budapesten

A Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa elnökségének meghívására 1969. február 14. és 17. között Budapesten tartja alakuló ülését az Európai Egyházak Konferenciájának 2. bizottsága.

A tanácskozás témája: „Az egyház szolgálata a társadalomnak.”

A bizottság munkájában számos európai ország — közöttük Anglia, Csehszlovákia, Finnország, Franciaország, Hollandia, Jugoszlávia, a Német Demokratikus Köztársaság, Románia, Svájc, a Szovjetunió — tagegyházainak küldötteivel együtt vesznek részt a konferencia magyarországi tagegyházainak küldöttei is.

Az ökumenikus Tanács elnöksége a tanácskozás részvevőit ökumenikus találkozón látta vendégül, ahol a külföldi tagegyházak küldöttei és a magyarországi protestáns egyházak vezetői között testvéri eszmecserére került sor.

Az ökumenikus vendégek február 16-án, vasárnap délelőtt, istentiszteleten vesznek részt.

Ismét szaporodott egyházunk szakképzett teológusainak száma. Csütörtökön, február 6-án, Teológiai Akadémiánk teljes tanári kara és népes hallgatóság előtt védte meg doktori értekezését Selmeczi János lelkész, a fejér—komáromi egyházmegye esperese. Teológiai Akadémiánkon a teológia doktora cím elnyerésének végső aktusát, a doktori disszertáció megvédését nemcsak hosszú, csendes kutatómunka előzi meg, de többször kell kemény vizsgákon és a teológiai tudományokban való jártasságról számot adó beszámolókon átmenni.

Selmeczi János esperes doktori értekezésének címe, s egyben az egyetemes egyháztörténet területére tartozó tudományos kutatómunkájának tárgya „Az Orosz Ortodox Egyház 1917—1967-ig”.

Szerkesztőségünkben még a disputát megelőzően beszélgettünk a doktorjelölt esperessel.

— Mióta foglalkozol ezzel a témával, hogyan kerültél kapcsolatba vele?

— Húsz éve dolgozom rendszeresen ebben a témakörben. Még teológiai hallgató koromban kezdtem el érdeklődni általában az ortodox egyházak története és élete iránt. Gyermekkorom óta beszélem a szlovák nyelvet, nem volt hát nehéz feládat számomra az orosz nyelv elsajátítása. Levelezés útján kerültem kapcsolatba az Orosz Ortodox Egyházzal s hosszú évek óta rendszeresen kapom és olvasom a Moszkvai Patriarchátus folyóiratát. Kutatómunkám ezen a tájékozódáson indult el s ez

Egyház mai életét. Harmadik fő részében pedig elemezem az egyháznak a kapcsolatait, viszonyulását á világhoz, az ortodoxián felüli más • egyházakhoz, s a világ más egyházaihoz.

— A dolgozat 283 oldalas. össze lehetne-e foglalni röviden ekkora anyag mondanivalóját, hogy olvasóink is tájékozódjanak ennek a munkának az értékéről?

Válasz helyett kezeimbe adja Selmeczi János magát a dolgozatot, kinyitva az utolsó oldalakon. A munka összefoglalása arra utal, hogy a történelem az élet tanítómestere, s ebben a közelmúlt tanítása a leginkább megszívlelendő. íme, így summáz:

1. „Egyházának, népének az Egyház Ura a megtartója. Jöhetnek nehéz helyzetek, viharok az egyház életében, mérlegre kerülhet az egyház szolgálata, munkája — Jézus Krisztus, az Egyház Ura mindig hű marad ígéretéhez: „íme, én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig.” Az Ö jelenléte az Orosz Ortodox Egyház megtartó ereje eddig is, ma is. „Az ő megtartó jelenléte a bizodalma és reménysége minden idők; egyházának, gyülekezetének. Az ő jelenléte mindig megítéli a rosszat, a helytelent az egyház életében. De ezt a megítélést úgy végzi el, hogy lehetőséget ad a megújulásra, az újrakezdésre.”

2. „Isten megújított egyházát mindig az emberiség javá. ra, előmenetelére akarja felhasználni. Az egyház akkor marad egyház, ha ezt a szolgálatot őszinte szívvel örömmel vállalja.” Az Orosz Ortodox Egyház „vállalta ezt a szolgálatot, s szolgálatával és megújulásával példát mutatott más egyházaknak is, hogy az új helyzetben, a szocialista

társadalmi rendben is tud

szolgálni az egyház.”

3: Színesen mutat rá a tanulságlevonásban arra, hogy a sajátos ortodox kegyesség, amire nyugaton gyakran idegenül néznek, hogyan „bizonyult megtartó erőnek” az Orosz Ortodox Egyház életében. „A kegyesség akkor lesz igazán megtartó erő, ha azt Jézus Krisztusnak szolgálatra indító jelenléte hatja át.”

A disszertáció opponensei dr. Pálfy Miklós és dr. Vámos József professzorok voltak, külső szakértőként pedig a tanári kar meghívta dr. Berky Feriz protoiereit, a magyarországi ortodox egyházak esperes-adminisztrátorát.

Selmeczi János 1923. február 10-én született Ipolyszögön. (Majdnem a 46-ik születésnapján doktorált.) Parasztszülök harmadik gyermekeként indult az életbe, az akkor még Szügy anyagyülekezethez tartozó buzgó kis filiában. Iskoláit az érettségi vizsgáig Balassagyarmaton végezte. 1942- ben került a teológiára s 1946- ban adsolvált Sopronban. Se- gédlelkészi éveit Kétbodony- ban absolvált Sopronban. Se- romban, Tatabányán töltöttem 1951 óta a tatabányai gyülekezet parokus lelkésze, s 1959 óta a fejér—komáromi egyházmegye esperese. Felesége tanárnő, a bányavállalatnál dolgozik közgazdászként Fia tizenhat éves.

A Prágai Keresztyén Béke- konferencia két nagygyűlésén vett részt egyházunk kiküldötteként. Tanulmányúton járt a svájci Bossey intézetben, több ajkalommal az NDK-ban, a svájci Locarnoban, és 1968-ban Finnországban.

Egyházunkban ez az elérhető legmagasabb tudományos fokozat. Szeretettel köszöntjük Selmeczi János esperest a teológiai doktorok tisztes táboráPorto Alegre 1970

Mint ismeretes, a Lutheránus Világszövetség ötödik nagygyűlését a brazíliai Porto Alegre-ben tartja 1970. július 14—24-ig. Eddig is alapos előtanulmányokkal készült fel egyházunk a LVSZ nagygyűléseire. Legutóbb az 1963-ban Helsinkiben tartott nagygyűlésen komoly visszhangja volt annak a tanulmányanyagnak, amelyet egyházunk vitt a nagygyűlés elé. Ezúttal is igyekszik egyházunk a kitűzött témákra alaposan felkészülni. Ennek érdekében az ősszel megtartott Országos Közgyűlés bizottságot választott, amely a LVSZ magyar nemzeti bizottságaként hivatott működni. A bizottság elnöke D. Káldy Zoltán püspök, ügyvivő-titkára dr. Prőhle Károly dékán. A bizottság tagjai D. dr. Ottlyk Ernő püspök, dr. Nagy Gyula és dr. Pálfy Miklós professzorok, dr. Szentiványi Ödön, a Déli Egyházkerület másodfelügyelője, és dr. Hafenscher Károly lelkész.

Alakuló ülést január 31-én tartott a bizottság. Megkérdeztük dr. Prőhle Károly dékánt, hogy milyen tervek szerint készülnek a nagygyűlésre.

— Nagy vonalakban már készen van a Porto Alegre-i nagygyűlés programja — mondotta a bizottság ügyvivő-titkára. A nagygyűlés főtémája „Elküldettünk a világba." Erről a témáról egy összefogó előadást tart a LVSZ elnöke. A nagygyűlést egyébként olyan

munkaülésnek tervezik, amelyen a hangsúly a tanulmányi csoportok munkájára helyeződik. A főtéma három csoporttémára bomlik. I. Az evangélium továbbadása. II. ökumenikus elkötelezettség. III. Felelős részvétel a mai társadalomban.

— Kaptunk-e már a feldolgozás módjára iránymutatást?

— Nem kaptunk. A tagegyházak a tervek szerint csupán 1970 februárjában kapják meg a különböző bizottságokban előkészített tanulmányi anyagot. Három olyan bizottság működik a többi mellett, amelyeknek magyar tagja is van, D. Káldy Zoltán, dr. Pálfy Miklós és én magam. A magyar előkészület azonban nem várja meg a központi bizottságok munkájának eredményeit, hanem máris elkezdte a maga tanulmányi munkájának megszervezését a nagygyűlés említett csoport-témái szerint. Ezzel a felkészüléssel a magyar bizottság irányítása szerint jól képzett lelkészeinknek mintegy negyven tagú csoportja fog foglalkozni. Reméljük, hogy a LVSZ-ben tömörült lutheránus testvéreinknek most is jó szolgálatot tudunk tenni azokkal a teológiai felismerésekkel és egyházi tapasztalatainkkal, amelyeket az egyház Ura az utóbbi húsz évben érlelt bennünk.

t