Evangélikus Élet, 1969 (34. évfolyam, 1-52. szám)

1969-09-28 / 39. szám

0 RS Z ÁG 0 S E VA N G ÉLI K U S H ETI LA P A szolgálat útja Tanévnyitó a Teológiai Akadémián / Igehirdetés a Teológiai Akadémia tanévnyitó isten- tiszteletén 1969. szeptember lS-én Lk 10,1—2 Igénk szolgálatunkra, tanítványságunkra, küldetésünkre irá­nyítja tekintetünket. Innen esik fény feladatainkra, így lehet az ige zsinórmértékén lemérni szolgálatunkat, azt, amit végzünk. Így állhatunk Jézus Krisztus színe elé tanítványságunk egész tartalmával és szolgálatával. Mit üzen ez az ige ma nekünk? Hogyan hangzik Jéus Krisz­tus tanítványokat kiküldő szava felénk? A tanítvány Egyes írásmagyarázók úgy gondolják, hogy azért küldött éppen hetven tanítványt, mert akkori felfogás szerint hetven népet tételeztek fel a világon. Akár így van, akár nem, tény, hogy Jézus Krisztus világméretben gondolkodik és tervez, az egész emberiség áll a szeme előtt. Jézus Krisztus maga előtt küldi a tanítványokat, hogy neki legyenek hírnökei, őrá mutassanak, Felé fordítsák a figyelmet. A tanítvány nem lehet énközpontú, önmagára mutató, hanem bizonyságtevésének Jézus Krisztus a központja, mindenestől Űreá mutat. A világba kiküldött tanítványok tehát Jézus Krisztus köve­teiként mennek ki, azzal a lelkülettel, amely reá jellemző, azzal a tudománnyal, amely a Jézusé, azzal a szolgálatkészséggel, ahogy Jézus szolgált az emberek körében. A tanítvány nem akar a világ bölcse lenni, a világ vezetője képében tetszelegni, nem akar mindent jobban tudni, nem akar mindenkit kioktatni, nincs hatalmi ambíciója, nem lép fel tudálékosan, de úgy jár az emberek között, ahogy mestere megjelent. A szolgálattevő A tanítvány azzal az alázatos lélekkel végzi a szolgálatát, hogy ő csupán szolgálattevője Isten akaratának. Szolgálat köz­ben nem eshet a szolgálattevőre a hangsúly. Miért? Idői okokból. Jézus tanítványa, Isten szolgálattevője csak rövid ideig állhat tisztében az egyház élettartamához képest. Az aratás egészét meg nem érhetik, át nem foghatják, a szolgá­latnak csak egy szelete van rájuk bízva, addig, amíg az aratás Ura azt nem mondja: „Szolgám, elég.” Területi okokból. A tanítvány rendszerint egy gyülekezet­ben szolgál, s ez elenyésző csekélység az egyház világméretei­hez képest. Csak egy parányi részt mondhat a saját munka- területének. Nem ő az aratás ura, csupán láncszeme a munka­folyamat sorozatának. Tartalmi okokból. A tanítvány bármennyire is kitüntető kül­detést kapott, bűnös ember. Bűnös mivolta nem könnyen meg­bocsátható tény, hanem súlyos vád, mert bűne a szolgálatot terheli, az evangélium ügyét akadályozza. Annak ellenére, hogy igénk helyére rakja a tanítványt, be­állítja az aratás Urának átfogó tervébe, nem leverni akar, hanem aktivitásra biztatni, szolgálatra akar küldeni. A tanítvány aktivitása Miben nyilvánul meg a tanítvány aktivitása? Abban, hogy a tanítványnak, mint szolgálatához méltó követ­nek, fel kell találnia magát küldetésében. Reá vár Jézus szavá­nak tolmácsolása a kor embere számára. Jézus Krisztus tegnap és ma és mindörökké ugyanaz. De a történelmi korok állandóan változnak. Változik az egyház tör­ténelme is. Nevetséges az az ember, aki régen feltett kérdésre válaszol, aki válaszával elkésik és lemarad. A tanítvány aktivitásán múlik, hogy felismerje küldetésének aktuális feladatait. Régi sablon nem segít, előző korok receptje elavult, újonnan és frissen kell hallgatni a Mester tanítására, naponként megtérő és újonnan születő emberként. A mai szolgálat Jézus tanítványa ma abban a korban él, amelyben a világ minden problémája közel kerül az emberhez. A világ gondját kell felvennie Jézus mai tanítványának. Az emberiség ügyében kell segítenie. Jézus tanítványa kész az individuális diakóniára, de kész a világméretű kollektív szolgálatra is. Kulturális fellendülésben él a mai ember. A műveltségi követelmény egyre magasabb. Csak egyre magasabb szinten közeledhetünk a ma emberéhez. Ebben a hazában, ebben a társadalomban él benne a mai ember. Ezért az országért dolgozik, munkájával közös jólétün­ket viszi előbbre — viszont részesül is annak javaiban. A világméretű távlatban, a kulturális fellendülésben, a hazá­ért való munkában meghatározott mai embernek kell szolgál­nunk a Jézus Krisztustól tanult tanítványi lelkülettel. Az aratás Ura ebben a szolgálatban való helytállásra biztat, ennek a távlatát tárja elénk, és várja, hogy így jelenjenek meg a munkások az Ő aratásában. D. dr. Ottlyk Ernő NAGYGYŰLÉS A NEMZETKÖZI ANTIFASISZTA NAPON A Nemzetközi Antifasiszta Nap alkalmából szeptember 1-én a Magyar Partizán Szö­vetség és a Nácizmus Üldözöt­téinek Bizottsága, az Országos Béketanáccsal és a Magyar Jo­gász Szövetséggel közösen nagygyűlést rendezett a Vasas Szakszervezet Székházában. A nagygyűlés, amelynek el­nökségében dr. Pálfy Miklós teológiai professzor, az öku­menikus Tanács főtitkára is helyet foglalt — felhív min­denkit a béke, a szabadság, a demokrácia megvédésére, a háború és a fasizmus elleni harcra, A Magyarországi Evangé­likus Egyház Üllői úti szék­házában megtelt az imaterem teológiai hallgatókkal, lelké­szekkel, szülőkkel, érdeklő­dőkkel, hivatalos vendégekkel szeptember 15-én, hétfőn, ami­kor Teológiai Akadémiánk is­mét megnyitotta kapuit, hogy új munkaévet kezdjen. A megnyitó istentisztelet szolgálatát a Teológiai Akadé­mia felügyeletében soros püs­pök, D. dr. Ottlyk Ernő vé­gezte. Igehirdetéséből lapunk e számában részleteket köz­lünk. A tanévnyitó ünnepi ülést dr. Nagy Gyula professzor ige­olvasása és imádsága után dr. Groó Gyula dékán nyitotta meg. Köszöntötte a megjelen­teket, közöttük D. Káldy Zol­tán és D. dr. Ottlyk Ernő püs­pököket, a budapesti és debre­ceni református, a budapesti római katolikus, a budapesti baptista teológiai akadémiák, ill. papi szemináriumok dékán­jait és hivatalos képviselőit, a protestáns egyházak megje­lent hivatalos küldötteit. Majd tanévnyitó előadását „Együtt az emberért” címen tartotta meg. Az előadás után kedves pil­lanat volt az új elsőéves hall­gatók köszöntése és dékáni kézfogással történő felvétele. Elsőnek Teológiai Akadémiánk ez évi finn stipendiáns hallga­tója, Risto Jääskeläinen lé­pett a tanári asztal elé. Az utóbbi évek során ő a harma­dik finn hallgató, aki tanul­mányait Akadémiánkon foly­tatja. Jääskeläinen Helsinki­ben már befejezte a tanulmá­nyait s így ezúttal a finn—ma­gyar egyházi kapcsolatok meg­állapodásai értelmében olyan hallgató jött közénk, aki éret­tebb teológiai felkészültséggel és gondolkodással tekinthet bele egyházunk teológiai mun­kájába s általában egyházunk életébe. Szinte a megnyitóval egy időben indult tanulmány- útjára Helsinkibe tőlünk Bár- dossy Tibor kisvárdai lelkész, aki egy évig fog tanulmányo­kat folytatni Finnországban. A teológiára jelentkezett fia­talok közül ez évben kilenc új hallgatót vett fel az első év­folyamra a tanári kar. Hét fiút és két leányt. A fiúk kö­zül öten lelkészcsaládok gyer­mekei. Ez az elsőéves létszám felette van az utóbbi évek át­lagos évfolyamlétszámának. Egyházi életünk örömeinek egyike ez, s külön is örven­detesnek tartjuk a lelkészfiak jelentkezését. A lelkészgyer­mekek hazánkban túlnyomó- részt bejutnak az egyetemek­re, ami a tanulmányokban ta­núsított komoly helytállásuk gyümölcse, s egyben a lelkész­családok kulturális szintjét is mutatja. De ezen túlmenően külön örömünk, ha a lelkész­családok úgy élnek az egyházi szolgálat szépségeivel, mélysé­gével és az egyházi élet re­ménységével, hogy gyerme­keik hivatástudatot szívnak magukba és bátor elszánást erre a szép, gyümölcsöző szol­gálatra. Dr. Groó Gyula dékán nagy figyelemmel hallgatott meg­nyitó előadásából alább köz­lünk néhány megkapó gondo­latot. Egyre nagyobb felelősség embernek lenni! Emberisé­günk első számú gondja ma­ga az ember. Meg kell védeni az embert az embertől. Ponto­sabban attól, hogy ember az embert kizsákmányolhassa, el­nyomhassa, életét, munkáját s annak gyümölcseit, jólétét és békéjét veszélyeztethesse. Biz­tosítani kell az ember létét és jólétét — az egész világon. * Az emberség kérdését és az ember ügyének, javának elkö­telező erejű felvételét keresz­tyén, reformátori módon csak Isten embersége felől lehet megközelíteni. Vagyis az in­carnatio felől, Jézus Krisztus felől. Isten ebben a cselekede­tében, hogy a názáreti Jézus­ban közöttünk megjelent és velünk lakozott, vallotta te­remtményét az embert, egé­szen és végképpen magáénak. Sorsát vállalta, felvette, ma­gára is vette, útrakelt vele, útitársául szegődött s a földet és az emberi történetet az üd­vösség szerzésének színterévé és idejévé szentelte. * Isten szeretetének mértéké­vel kell mindig újra megmér­nünk az emberért, az ember javáért való minden erőfeszí­tésünket, fáradozásunkat. Jé­zus mértékénél alább nem ad­hatjuk: Nincsen senkiben na­gyobb szeretet, mint ha va­laki életet adja barátaiért. * Az egyház diakóniai életfor­mája nem jelenthet keveseb­bet, mint az egyház politikai felelősségvállalását világmére­tekben. örülnünk kell annak, hogy ez a felismerés egyre in­kább kezd átmenni a világke- resztyénség köztudatába. * Együtt — a világ keresz- tyénségével. Evangélikus egy­házunk jelentős hozzájárulás­sal segítheti, támogathatja t világ evangélikusságában is szélesebb körben is az ökume­nikus mozgalomban s annak keretein túl is az emberért való felelősségvállalás gondo­latának és az ebből folyó gya­korlati lépéseknek, konkrét tetteknek a megvalósulását. Mindazt, amire Isten elveze­tett, készséggel felajánljuk szerte a világon élő keresztyén testvéreinknek. * Együtt — hazánk népével Protestáns ember számára eb­ben a mondatban valami nagy magátólértődőség fejeződik ki. A magyar haza népével,' je­lesül éppen az igazi néppel a föld népével, a dolgozókkal, a szabadságukért, jogaikért küzdőkkel való összeforrott- ságnak a magyar protestantiz­musban gazdag hagyományai vannak. Itt sem lehet azonban a múlt fényes emlékeiből meg­élni. Jelenünk egyik fontos feladata az igazi hazafiság a nemes patriotizmus kidolgozá­sa s elhatárolása az önző, szűkkeblű és szűklátókörű so­vinizmustól, nacionalizmustól. Ebben a tanévben, annak má­sodik felében. 1970-ben emlé­kezünk meg hazánk felszaba­dulásának és a II. világháború végének 25 éves évfordulójá­ról. Ezek az ünnepek és egyéb évfordulók is, jó alkalmid szolgálnak majd arra, hogy emlékezzünk: honnan indul­tunk el, milyen halálos szaka­dék van mögöttünk s hálát adjunk azért, amit már elér­tünk és tettekre serkentsünk « jövőbe tekintve. * Együtt — a szocialista tá­bor népeivel. Időszerűvé vált a párbeszéd és időszerűvé vál­tak a közös akciók, olyan kér­désekben, mint a háború és béke, kapitalizmus és szocia­lizmus, neokolonializmus és a fejlődő országok. Hívők és nem hívők együtt fáradozhat­nak a békéért, a javak igazsá­gosabb elosztásáért, elnyomott népek és társadalmi osztályok felszabadulásáért, egyszóval az ember javáért. jf Együtt — minden jóakaraiú emberrel. Minden emberrel összefűz bennünket az, ami közös, az emberség, a humani­tás. Isten a Jézus Krisztusban nem keresztyénné, hanem em­berré lett, az emberré, akiről János evangélista — Pilátus szájával — így vall: íme ás ember! Isten humanizmusa feltétlen és korlátlan, nem is­mer embert az embertől elvá­lasztó határokat. Nem ismer­het ilyeneket az egyház sem társadalmi, politikai szolgá­latában. Minden emberben Is­ten teremtményét és gyerme­két, Jézus Krisztus testvérét látja s ez határozza meg ma­gatartását. E héten... Hetvényi Lajos egykori vallástanárra, a Képes Luther Naptár megalapítójára emlékezünk. Száz éve, 1869. szeptember 27-én született Győrött. A gimnáziumot Pozsonyban, a teológiát Sopronban és Jénában végezte. 1886-ban helyettes, 1887-bcn rendes vallástanára lett a híres soproni líceumnak. Itt dolgozott bámulatos energiával 1926. december 16-án bekövetkezett haláláig. Könyvei jelentek meg és számtalan cikke az egyházi lapok­ban. „Luther Márton egyénisége és reformátori munkája” című művén kívül — jellemzően mindig fiatalos, modern gondolko­dására — több munkájában foglalkozott a modern haladás és a világproblémák kérdéseivel. Három nagy alkotás fűződik Hetvényi Lajos nevéhez. Az egyik az 1913-ban alapított és 15 éven át nagy körültekintéssel szerkesztett Képes Luther Naptár. Néhány évre rá, 1917-ben a soproni líceumban diákszövetséget alapított, mégpedig első­nek az ország középiskolái közül. A tanítványai sorsáért érzett szociális felelősség pedig diákotthon megszervezésére is sar­kallta. Nekrológjában méltán írták kortársai, hogy „egyike volt azoknak a ritka lelkészeknek, akik tiszta, nemes eszmékért fanatikus hévvel tudtak lelkesedni és érettük egész életen át önzetlenül dolgozni”. TANÁCSOK A VÁLASZTÓPOLGÁROKNAK NYUGAT-NÉMETORSZÁGBAN Dr. Groő Gyula dékán előadást tart IMÁDKOZZUNK Űr Isten, mennyei Atyánk! Szent Fiad ált^I tanítottad, hogy amiképpen a szőlővessző nem teremhet gyümölcsöt, ha nem marad a szőlőtőn, úgy mi sem cselekedhetünk semmit, ha nem maradunk őbenne. Kérünk, add nekünk Szentlelkedet, hogy az igazi szőlőtőt, a te szent Fiadat megismerjük igédből, bízzunk és megmaradjunk őbenne, és így sok jó gyümölcsöt teremjünk a te dicsőségedre, az Űr Jézus Krisztus által, ámen. A Német Szövetségi Köztár­saság evangélikus egyházai közül elsőnek a westfáliai egy­házi vezetőség adott tanácso­kat híveinek a választásokkal kapcsolatban. Egyetlen pártot sem ajánl híveinek, de óva int azoktól a pártoktól, amelyek „veszélyeztetik demokráciánk alapvető rendjét”. Viszont felhívja az evangé­likus választók figyelmét ar­ra, hogy „a fiatalok nemze­déke reformokat követel, hogy törekedni kell a társadalmi egyensúlyra, joga van minden­kinek a kultúrához, éhínség van a világon és törődni kell a békével”. Az új szövetségi gyűlésnek (parlamentnek) ál­lást kell foglalnia ezekben a kérdésekben és amikor az evangélikus választók szavaz­nak, győződjenek meg arról, hogy melyik képviselőjelölt akar harcolni a parlamentben ezekért az alapvető dolgokért ft ±

Next

/
Oldalképek
Tartalom