Evangélikus Élet, 1969 (34. évfolyam, 1-52. szám)
1969-08-17 / 33. szám
Lélek, szeretet, áldozatkészség Eddig két cikkben emlékeztünk meg a Gyámintézet (jelenleg Gyülekezeti Segély) keletkezéséről és munkájáról. Az ismertetés az első 25 évre (1860—1885) vonatkozott, illetve ha az igazi kezdetet vesz- szük 1844-et, akkor az első kerek negyven évre. Ezt szeretném most még kiegészíteni, inkább néhány jellegzetes eseménnyel, beszámolóval, statisztikával. Az kétségtelen történelmi tény, hogy a Gyámintézet élet- rehívása az egymás, iránti felelősséget, és az áldozatkészséget csodálatos módon felébresztette, az anyagi nehézségekkel küzdő gyülekezetek ügyét közüggyé tette és ezzel olyan alapot vetett, amely még ma is fennáll. A gondoskodás széles körűvé vált és a gyülekezeti élet minden területére kiáradt. Ezt mutatja az a tény, hogy mi mindenre adakoztak egyesek és gyülekezetek. Így: templom, papiak, iskola építésére és javítására, orgona- építésre, temetői kápolnára, harangra, segédlelkészek és lelkészek fizetéskiegészítésé- re, oltári gyertyára, könyvtárra, toronyórákra, szentedényekre, elhunytak emlékére és így tovább. Nagyszabású támogatást nyújtottak azoknak a gyülekezeteknek, amelyek elemi csapást szenvedtek. 1860 és 1885 között 90 gyülekezetben volt tűzvész. (így pl. Óbudán 1876-ban iskola-imaház- ban, Lébényben 1882-ben templomban és lelkészlakon, Bakonycsernyén 1862-ben leégett a templom, lelkészlak, iskola, tanító lakása, Tályán 1884-ben a lelkészlakás, iskola, tanítói lakás és valamennyi melléképület.) A villámcsapások és földrengések okozta károk mellett jelentkeztek az árvizek pusztításai. (így pl. Szegeden 1879-ben, Kisbabóton 1879-ben, Miskolcon 1878-ban.) Volt két olyan gyülekezet, amelyek „pereskedések okozta károk”-at jelentettek. Az akkori Bács megyei Kulpin- ban 1847 és 1872 között folyt pereskedés azzal a megjegyzéssel, hogy „az egyház erkölcsi és anyagi kára ki nem számítható”. Az akkori Hont megyei Csali községben pedig 1871-ben á gyülekezet „harangot veszített, karhatalommal vitetett a kath. toronyba.” AZ ADAKOZÓK csaknem teljes névsora rendelkezésre áll. Jelentős alapítványok keletkeztek, a Pró- nay, a Podmaniczky családok nevével sokszor találkozunk. Ugyanígy adakozott „őfelsége NGELIKUS FOLDRAD Z * Evangélium az afrikai sziget-országban Maltas Köztársaság — Madagaszkár Afrikának két vidéke van szoros kapcsolatban velünk magyarokkal. Az egyik a portugál gyarmat, Angola, ahol 1848-ban Magyar László végzett felfedezéseket, a másik pedig Madagaszkár szigete, ahol 1774-ben, gróf Benyovsz- ky Móric kikiáltatta magát királlyá. Ez utóbbi nem éppen kedvező történelmi eseménye a szigetországnak. A világ ötödik legnagyobb szigete. Területe majdnem 600 ezer km2. Lakóinak száma meghaladja a 6 millió lelket. Fővárosa: Tananarive. A sziget történetét ugyanúgy vérrel írták, mint egész Afrikáét. A 8. században Polinéziából vándoroltak be a szakalavák, majd a 10—14. századig a hova törzsek. A 18. század végén jön létre az egységes merina királyság. Erre az időre esik Benyovszky Móric kalandja is, akitől a szigetország lakói az „abc”-t kapták és ennek megfelelően az írásuk hasonlít a magyarhoz. A portugálok a 16. században fedezték fel Európa számára, a gyarmatosítás azonban véres kegyetlenséggel a franciák részéről történt és csak a múlt század végén tudták teljes mértékben meghódítani, amikor is III. Ranavalona királynőt Algériába száműzték. Eközben brit és francia érdekek versengtek egymással, melynek eredményeképpen mindenkor a bennszülött lakosság szenvedett legtöbbet. 1947-ben vérbe fojtják a nemzeti mozgalmukat, mintegy 80 ezer halottja van a szigetországnak. 1960-ban nyeri el függetlenségét. A szigeten a lakosság zömét (97%) maláj malgasok teszik ki. Kisebbségeik között bantu négerek, jemeni arabok, kínaiak és mintegy 43 ezer francia fehér telepes van. Az egyik „legkeresztyénibb” afrikai ország. Lakosságának 41%-a keresztyén, (21% protestáns, 20% római katolikus), 50% a törzsi kultuszok híve, 6% mohamedán. Fejlődésnek induló mező- gazdasági ország. A lakosság 98%-a él mezőgazdaságból. (Innen kapjuk pl. a vaníliát.) 70%-os az analfabetizmus. A falvakból teljesen hiányzik az orvosi ellátás. Nagyon elterjedt a malária, tüdőbaj, lepra, pestis és a nemi betegségek. Az első misszió a 17. században indul meg Madagaszkár szigetén és ez időtől fokozatosan a francia megszállókkal római katolikus misszionáriusok jönnek a szigetre. 1818-ban jelennek meg az evangélikus missziók. 1835- ben a gyarmatosítók ellen fellázadt lakosok nagy vérengzést vittek végbe a keresztyének között is. I. Ranavalona királynő visszaállítja a pogány vallást és az európaiakat elkergeti a szigetről. Későbben kvékerek és anglikánok jönnek, majd 1866-ban a norvég evangélikus misszió indíthatja el munkáját. Nagy eredmény volt az, hogy II. Ranavalona királynőt megkeresztelték, s így az evangélikus misszió tevékenységi tere kibővült. (Térítés, iskola, egészségügy.) A század végén még két amerikai evangélikus misszió is bebocsátást nyer. A francia megszállással nagy számú jezsuita jön az országba és heves küzdelem kezdődik a protestáns missziókkal. A misszióban teljesen ismeretlen módszert alkalmaznak, hogy ti. az ún. pehéz „terepet” adják az evangélikusoknak és a könnyebb helyeket ők választják. E nagy küzdelmek után végre 1950-ben a szigeten szétszórt evangélikusok közös zsinatot tudnak tartani és megalapítják egyházi szervezetüket, a Madagaszkári Lutheránus Egyházat. Lélek- száma ma közel 300 ezer. A madagaszkári misszióban egy volt Fébé-diakonissza is tevékenykedett: Szilvási Margit. Dr. Rédey Pál DR. BLAKE BONNBAN Dr. Blake, az Egyházak Világtanácsa főtitkára július 10- én hivatalos tárgyalásokat folytatott dr. G. W. Heine - mann szövetségi elnökkel, dr. K, G. Kiesinger kancellárral és W. Brandt külügyminiszterrel, A megbeszélés középpontjában a békés politika kérdései szerepeltek, tekintettel a német és európai helyzetre, valamint az államok és egyházak felelőssége a harmadik világ népei iránt. Dr. Blake főtitkárt elkísérte nyugat-németországi tárgyalásaira Frank Northam, a pénzügyi osztály vezetője Genfben és az „Egyház és Tár- sadalom”-osztály titkára, Axel von dem Busche. A vendégeket D. H. Kunst bonni tábori püspök fogadta a repülőtéren. a király” és József főherceg, Mária Dorottya férje és mások, de — a bibliai ige szerint ők a feleslegükből adtak s ennél meghatóbb, amikor azt olvassuk, hogy adakozott Tóth Pál zsellér „vagyona 1/3-át Kis-Kőrösnek”, Medovarszky Mihály szolga Petrovácznak, Fancsek Zsuzsanna szolgáló harangokra Puchon, Németh Júlia cseléd Pápának. Madách Imre 1863-ban „jelentékeny telkekkel járult a népneveléshez”, Kéler Béla zeneköltő 100 forintot adott Bártfának, Margó Emílián görögkeleti lelkész pedig a miskolci gyülekezetét támogatta. Az adakozók között bőségesen vannak római katolikusok is, csak egy-egyet említsünk meg: Pokomándy Gáborné Szentes- nek templomra 200 forintot, Hauptmann Anna Miskolcnak 1500 forintot, Rüszt József és neje Iglónak 5429 forintot, Marko Zsuzsanna a pesti gyülekezetre hagyta házának felét stb. Egész sor adakozó teljes vagyonát adta át örökségképpen: Susek János rk. 5000 forint értékben, Prazság Mátyás, Adamicsek András, Vörös Mihály Győrnek 46 380 forint értékben, Koller Lajosné Lőcsének 11 100 forint értékben. A felvidéki Trangus testvérek pedig 100 000 forint értékben. Ezek az adatok ugyan szárazak így egymás mellett és innen-onnan kiemeltek, mégis annak az igazságnak a kifejezői, amelyet Zelenka Pál püspök így fogalmazott meg: „Szegénységgel még megélhetünk, de közszellem nélkül már nem!”, azaz az egyház akkor is egyház, ha szegény, de már nem egyház, ha nincsen benne lélek, szeretet, áldozat- készség ! így vált lehetségessé; új épületek építése is. Ezek közül is csak néhány templomra utalok az évszámmal és a költség megnevezésével: Alberti 1882- ben 14 000,— Ft, Szeged 1882- ben 20 000,— Ft, Vác 1868-ban 25 000,— Ft, Salgótarján 1882- ben 11 000,— Ft, Kecskemét 1861-ben 40 000,— Ft, Répcelak 1870-ben 24 000,— Ft, Pápa 1884-ben 18 000,— Ft, Vese 1873-ban 11 000,— Ft és Pécs 1875-ben 18 000,— Ft. A KÜLFÖLDDEL VALÓ KAPCSOLAT elsősorban a németországi Gusztáv Adolf Egyletre vonatkozott, amelynek gyűlésein mindig igazán reprezentatív képviselőink jelentek meg, közöttük Schneller Vilmos, Sztehlo Andor, Czékus István, Scholcz Gusztáv, Zelenka Pál. A Gusztáv Adolf Egylet 50 éves jubileumán, Lipcsében, Ivánka Imre, Gyámintézetünk jegyzője 600 vendéget kínált meg hegyaljai borral, amelyet „egy tolcsvai pincéből szerzett.” Amint a Gyámintézet országosan helyet kapott a köztudatban és szervezetileg is kiépült, mind a püspökségek, mind az egyházmegyék áldozatkészségét összehasonlították és már akkor is ugyanaz volt ennek módszere, mint ma, ti. a lélekszám és a forint aránya. így tűnt ki és általánosságban ez most is így van, hogy a Gyámintézet legmélyebb gyökereket mindig a Dunántúlon eregette a szívekbe. (A Gyülekezeti Segély munkájában az elsők között vannak ' a mai Tolna—Baranyai, Vasi, Somogy—Zalai, Veszprémi, Győr—Soproni egyházmegyék, de mögöttük szépen sorakoznak a Pesti egyházmegye, vagy akár a Nógrádi is. Ez az az egészséges verseny, amely mindig sok áldással jár, az építés örömével ...) Még egy érdekes hír a régi világból: még 1845 októberében Dr. Székács József levelet írt Lipcsébe és abban „kérdi, hogy van-e az ottani egyetemen finn tanuló? Ha van, küldjék be őt hazautaztában közénk; az illető nyelvtudósok, kik a magyar és finn nyelvek rokonvoltát állítják, szívesen megfizetik neki az útiköltséget.” Íme, a finn— magyar egyházi kapcsolatok szellemi kezdete! Persze van tanulnivalónk is a múltból. A Gyámintézet minden istentisztelete a lehető legnagyobb ünnepélyességgel ment végbe. Minden évben más volt az igehirdető, az ország legjobbjai és beszédüket kinyomtatták több ezer példányban, három nyelven és árusították á Gyámintézet javára. Itt természetesen nem a külsőségek a lényegesek, hanem a közmegbecsülés, az általános értékelés, az ügy sze- retete. Ebben volt az eredményesség nagy titka ... Várady Lajos Különös mozaik Suomiból Talán egy órán át hasította motorcsónakunk a tó vizét. Kisebb-nagyobb szigetek között. Sűrű fenyvesek mögött néha felvillant egy-egy faépület színes homloka. Kis öbölt érve felfutottunk a partra. A hatalmas, partmenti sziklákhoz könnyen erősítettük csónakunkat az acéldróttal. Kísérőm először hosszabb erdei úton üres tanyára vitt. Gazdátlan, hatalmas ház. Ajtaja nyitott. A szobák falán tépett kárpit, padlón tört játékszer, a kemencén néhány mosatlan edény. Az állagában kitűnő épület körül romos gazdasági csűr és istálló. Derékig érő gazban rozsdás szerszámok, gépek. A tisztáson hatalmas kövek közt „magától” nőtt rozs, keskeny csíkban árpa. Sehol élőlény. Pedig egy városi ember megvette a tanyát. De csak a velejáró erdőért... Üjabb gyaloglás után szegényes, de ragyogóan tiszta házhoz érünk. Vasárnap van. Szíves szóval beinvitálnak. Agyondolgozott, ősz hajú háziasszony, szépszál, öreg paraszt a férje. Máris terítenek. Forró kávé, tejszín, kalács az asztalon. Sarokban negyvenes, sovány férfi. Az öregek legkisebb gyermeke. A többiek mind már a városba húzódtak. Ö itt maradt öreg szüleivel, akik itt születtek, itt is akarnak meghalni. S a fiuknak miért nincsen felesége? Nehezen érkezik a válasz: u^yan, ki jönne ide a lányok közül? A munka sok és nehéz, a tél pedig irgalmatlan hosszú, sötét... Mi lesz vele, mi vár erre a hallgatag, szomorú férfira, ha évek múltán szülei meghalnak? Az elszigeteltségben élő emberek félénksége és szótlansága alig oldódik a vallató szóra. Kísérőm halkan említi, hogy ezen a vidéken aránytalanul nagy az öngyilkosok száma. Egyedül maradnak, betakarja őket a tél sötétje s nem látnak más kiutat. Ez vár reá is szülei halála után? A kis parasztgazdaságoknak nincs jövője. A meg nem művelt föld hektárjai után száz márkát fizet a kormány. Az ország eladatlan vajmennyisége hegyekben tornyosul. Fölös élelmiszerüknek nincs sehol piaca. Az urbanizáció Világjelenség. Mennyi nyomorúságot takar azonban családonként . ..És a gyülekezeti kapcsolatuk? A bibliás öreg néni elmagyarázza, hogy bármelyik irányba is indul, de a legközelebbi templomig egyórás csónakút, egyórás erdei gyaloglás és jókora autóbuszát vár reájuk. Ritkán kerül rá sor. Utoljára? Talán 4 vagy 5 éve. S az illetékes lelkész? Nagy a körzete, néhány éve járt erre utoljára ... Pár csendes perc. Fényképezőgép kattan, meleg kézszorítás. Az öregek szemében lágy fény, örültek a váratlan ünnepnek. Fiuk szemét ma is látom. Szomorú, reménytelen férfiszem. Számtalan fényes mozaik közt most ezt találtam. Csodálatos fények mellett meghúzódó árnyak — északon is! Békességet csak az ad, hogy Jézusra gondolunk, Akinek olyan drága a kicsiknek, magánosoknak, szegényeknek és szenvedőknek sorsa. Az Ö/ kezébe teszem le azóta mindennapi imádságomban szomorú, finn parasztbarátomat. Ott, talán légvonalban 35 kilométernyire Mikkelitől, ahol számtalan szigeten fenyők állnak őrt, a partot csendben áztatja a tó vize, ahol a fák mögött elfelejtett emberi sorsok feszülnek. Amerre olyan végeláthatatla- nul hosszú és sötét a tél. Balikó Zoltán I Az egyház és a keresztyének részvétele a társadalmi fejlődésben — A LVSz nemzetközi szociáletikai konferenciája — „ÜJ NAP EZ AZ EGYHÁZ SZÁMÁRA: Isten napja, de ugyanakkor a rohamos társadalmi átalakulás és a hatalmas szociális kérdések napja is. Az a nap, amikor az egyháznak meg kell újítania odaadását a szegények és kifosztottak igazságos ügye iránt. Isten népe feladatának tartjuk ezt, mind az Ó-, mind az Újszövetség alapján. A ma végtelen nagy kérdéseit csak mindazok együttes erőfeszítése oldhatja meg, akik szolgálni akarnak” — ezekkel a mondatokkal kezdődik a Lutheránus Világszövetség július 9—14. között az ausztriai Badenben tartott, nemzetközi teológiai konferenciájának jelentése. A LVSz — amint ez a tanácskozás is bizonyította — ma különösen nagy fontdsságot tulajdonít világunk szociális kérdéseinek. A jövő évi világgyűlés három témája közül az egyik így hangzik: „Felelős részvétel a ma társadalmában”. Ennek a témának minél szélesebb körű megvitatására és a világgyűlés ilyen vonatkozású előkészítésére a LVSz szociális titkára, dr. Christian Walther irányításával a világ három részében rendeztek nemzetközi konferenciákat. Az elsőt a dél-amerikai evangélikusoknak Caracasban (Venezuela), a múlt évben. A másodikat ez év tavaszán az afrikai és ázsiai evangélikus egyházaknak Addis Abebában (Abesszínia). A badeni tanácskozás volt a harmadik előkészítő konferencia, az európai és északamerikai evangélikus egyházak számára. A BADENI NEMZETKÖZI KONFERENCIÁNAK több mint 120 résztvevője volt 20 országból. Jelentős számban vettek részt a kelet-európai evangélikus egyházak képviselői is, Csehszlovákiából, Lengyelországból, a Német Demokratikus Köztársaságból, Jugoszláviából, Romániából és a Szovjetunió lett evangélikus egyházából. Magyarországot, egyházunkat Lehel Ferenc szombathelyi lelkész és (a tanácskozás második felében) dr. Nagy Gyula teológiai tanár képviselték. A KONFERENCIA ELNÖKE a finn Heikki WariS professzor, szociológus volt. Megnyitó, nagy előadásában annak a szükségességét hangsúlyozta, hogy az egyházak neveljék tagjaikat a népük és társadalmuk életében, a szociális tervezésben és e tervek megvalósításában való felelős, aktív részvételre, mert csak így szolgálják igazán az emberi jövőt, így szolgálnak reálisan embertársaiknak. A tanácskozás igazi „munka-konferencia” volt. Már a második napon öt munkacsoportra oszlott, és ezek közös munkájában alakította ki végső állásfoglalásait és javaslatait a jövő évi világgyűlés elé. AZ ELSŐ MUNKACSOPORTBAN az egyházi és a világi szociális gondozás viszonyával foglalkoztak, hangsúlyozva a gyülekezetek és a hívők részvételét a bajok és a szenvedések minden irányú leküzdésében. A második csoport témája az iparosodás és a városiasodás hatása volt az egyház szociális szolgálatára. Az átalakuló, „dinamikus társadalomban” az egyháznak és társadalmi szolgálatának is modernnek, újnak és az adott szociális körülmények által meghatározott, felelős szolgálatnak kell lennie. A harmadik csoport jelentése váltotta ki talán a legnagyobb érdeklődést. Walter Tarpley néger gyülekezeti szociális munkás vezetésével az egyház diakóniai szolgálatának és világi társadalmi szervezetnek és munkának a viszonyát vitatták meg. „Véleményünk szerint az alapvető kérdés a hatalom helyes fel- használása. Megerősítjük, hogy evangélikus tradíciónk szerint az erőszak-nélküliség elve az alap a szociális igazságosság elérésére; de elfogadjuk azt a lehetőséget is, hogy némelykor az erő alkalmazása látszik az egyedül' elérhető eszköznek az igazságtalanságok és elnyomás alatt szenvedőknek” — mondja a csoport jelentése a társadalmi forradalom sokat vitatott kérdéséről az ún. „harmadik világban”. Kiemeli a jelentés az egyház békére irányuló szolgálatának fontosságát a mai feszült világhelyzetben. Két javaslatot is terjeszt a jövő évi világgyűlés elé: 1. hozzon létre az LVSz kutató-központot a mai és a holnapi társadalom kirajzolódó kérdéseinek vizsgálatára a tagegyházak számára; 2. végezzen az LVSz sürgős tanulmányi munkát, és készítsen jélentést a világgyűlés elé, az erőszak—erőszakmentesség kérdéséről a társadalmi átalakulásban (a forradalom problémája). A jelentés vitájában dr. Nagy Gyula szólt az európai béke és az európai államok közös tanácskozása fontosságáról, valamint az európai egyházak erre vonatkozó szolc 'atá- ról. A NEGYEDIK MUNKACSOPORT a nevelés kérdésével foglalkozott. Egyfelől rámutatott a gazdasági-társadalmi kérdésekben való nevelés világi jelentőségére; másfelől hangsúlyozta, hogy a keresztyéneket mindenütt a világon új „diakóniai magatartásra”, az emberi és társadalmi fejlődésben való segítő részvételre kell nevelni. A vitában hangsúlyozták a keresztyének és nem-keresztyének közti etikai együttműködés fontosságát, így a keresztyének és marxisták szociális célokért való együttműködésének a jelentőségét is. Végül az ötödik csoport vitatta meg az egyházak feladatát a világ szegény és fejlődésben elmaradt népei, a szegénységgel küzdő társadalmi rétegek iránt. A gazdasági-társadalmi igazságosság Isten akarata, és szolgálatba állítja az egyházakat is, a keresztyéneket is ennek az igazságosságnak minél szélesebb körű megvalósításáért — mondja a jelentés. A munkacsoportok jelentéseinek vitájában Lehel Ferenc és dr. Nagy Gyula ismételten félszólaltak, kifejezve egyházunk álláspontját az egyház szűkebb és szélesebb értelemben vett diakóniai feladatairól a mai világban. A FONTOS NEMZETKÖZI TANÁCSKOZÁSNAK megragadó keretet adott a gyönyörű fürdőváros, a nemrég megnyílt és minden technikai vívmánnyal felszerelt, modern nemzetközi kongresszusi palota, és az osztrák evangélikus egyház gondoskodása. Dr. Nagy Gyula professzort a konferencia végén megválasztották a jelentéseket összegező és javaslatokat elkészítő, nyolctagú bizottságba, amely július 16-án és 17-én ülésezett. Ezt követően meghívták a jövő évi világgyűlés III. szekciójának ugyancsak Badenben ülésező, előkészítő bizottságába is, ahol beszámolt egyházunk előkészítő tanulmányi munkájáról is a világgyűléssel kapcsolatban. Ha napjában csak egyszer... Ha napjában csak egyszer kicsit elcsendesednél, s egyedül Isteneddel egy kicsit csendben lennél: kérdések oldódnának, balzsam hullna sebekre... az a csendesség lenne út az örök életre. Ismeretlen szerző után németből T. E. Világítótorony Világítótorony szeretnék lenni: jel szélben, éjben hajóknak és halaknak, jel, mely messzeragyog — s magam is csak veszélyben levő hajó vagyok. W. Borchert után németből T. EL i l k