Evangélikus Élet, 1969 (34. évfolyam, 1-52. szám)
1969-08-17 / 33. szám
I Van Szószólónk! 1 Jn 2, 1—2 A bűnnek sokkal nagyobb a mélysége és a szélessége is, mint ahogy számolunk vele. Több mint rossz szokás, emberi gyarlóság. Mélyen gyökeredzik kiirthatatlanul. Gyom, amely kihajt újra és újra, annak ellenére, hogy százszor kigyomláltuk. Ezért komolyan kell és lankadatlanul harcolnunk ellene. Hitrejutá- sunkat, templomozásunkat, igehallgatásunkat és imádkozó gyakorlatunkat azért nem tekinthetjük befejezett megoldásnak, hanem sokkal inkább alapnak és fegyvernek, a nagy és mindvégig tartó küzdelemben. Ezért igazolja az evangélium a vámszedőt, aki erőtlensége tudatában bocsánatot, irgalmat és segítséget vár Istentől a templomban. A BŰN IGAZI SÚLYÁT az adja, hogy az Atyával állít szembe. Az iránt tesz engedetlenné, háládatlanná, akinek mindent köszönhetünk. Attól szakít el, akinek közösségében van a természetes és célratalált helyünk. így értendő a zsoltáros vallomása is: egyedül Te ellened vétkeztem. Ezért vétkeinkkel mindig Isten elé kell állanunk. A bocsánatot, megoldást és kiutat egyedül csak Ö adhatja meg. A bűn veszélye abban van, hogy mindenre kihat, mindent átsző. Ezért nem elég a „helyi kezelés”. Az egészre kiható orvoslásra. van szükség, teljes megújításra, teljes változásra. ’ A BŰN FERTŐZŐ BETEGSÉG. Felmérhetetlen távolságokig hat el és hatalma alá von mindenkit és mindent. Ezért egyetemes küzdelmet igényel, mindenkit számbavevő segítség után kiált, végleges felszámolásához mindenek immunitása szükséges. Jézus ezért vállalta az engesztelés szolgálatát nemcsak a mi bűneinkért, hanem az egész világ bűneiért is. A. bűn ügy megoldását Isten Jézus Krisztusban ajándékozta nekünk. Az Atya iránti hűsége, szófogadása, az egész világgal és az egész világért közösséget vállaló áldozata, a mindenható Istentől nyert hatalma a kulcs, amely kinyitja az új, igaz, Istennek kedves, embernek hasznos élet ajtaját. JÉZUSSAL kell kapcsolatba kerülnünk és maradnunk, hogy bűneinket teljes mélységükben, veszélyességükben, szövevényükben és hatásukban fel tudjuk mérni. Jézusért állhatunk Isten elé, hogy bocsánatát elnyerjük. Jézus állt mellettünk a, küzdelemben és képviseli ügyünket Istennél, ezért lehetünk bizonyosak a győzelemben. M. Gy. A Selmecbányái líceum tanára A nagy szlovák költő, Emil B. Lukác, most írja ■visszaemlékezéseit. Az alábbi arcképet ennek során írta meg és közölte az egyik szlovák lapban. Lukác a Selmecbányái evangélikus líceum diákja volt. Jelentős ez a szlovák vallomás egy régi magyar és evangélikus tanárról. Alább részleteket közlünk a visszaemlékezésekből. Klaniczay Sándor, az osztályfőnökünk, a legszigorúbb mértékkel mérve is hivatása magaslatán álló, kitűnő szakember volt. Biztos és pontos tárgyi tudása, előadói gyakorlata tette azzá s ezenkívül tökéletesen megformált erkölcsi személyisége, belső és külső kiegyensúlyozottsága. Az önfegyelem embere volt, és ezt a fegyelmet természetesen tanítványaitól is megkövetelte. Érkezése fnindig felvillanyozta az egész osztályt. Csupa fül volt mindenki, feszülten figyeltünk minden szavára, sőt mozdulatára. Soha senkit nem részesített előnyben, nem vezette félre sem a szolgálatkészség, sem a túlbuzgalom, nem vette le a lábáról semmiféle bevált diákfogás. Minden tanítványát a csontja velejéig ismerte. Megfontoltan és igazságosan osztályzott. A kitűnőért keményen meg kellett dolgozni. Mire a negyedik osztályba kerültünk, álmunkban is tudtuk a latin és a magyar nyelvtant. Az ötödikben már nem volt szabad nyelvtani hibát ejteni, a hatodik után már stilisztikai hibái sem. A két legfelső osztályban nehéz latin auctorokat olvastunk; Horatiusi én már versben fordítottam. A mai napig hasznom van abból, amit a magyar irodalomból az ő vezetésével megtanultam, későbbi tanulmányaim során az általa lerakott alapokra építettem ... Amikor 1933-ban mint csehszlovákiai delegátus részt vettem a Nemzetközi PEN Club budapesti világkongresszusán, meglátogattam tanítómat, Klaniczayt, aki akkor a budapesti Fasori Gimnázium rendes tanára volt. Meleg üdvözlés és fogadtatás után egyik fiókjába nyúlt, és ezt mondta: „Most is itt őrzöm a selmepi líceum Érdemkönyvét, abban benne vannak az ön első versei, saját kezével írta bele őket.” Klaniczay vagy tíz évvel ezelőtt halt meg, ki vette át hagyatékát, nem tudom, s azt sem tudom, milyen rokoni kapcsolatban áll vele Klaniczay Tibor professzor, a kiváló irodalomtörténész..'. Klaniczay haladó gondolkodású humanista volt, s a háború alatt ez kettős erénynek számított, lépten-nyomon éreztük ezt. Nevelési eszménye: a szorgalom, a pontosság, a szinte puritán jellegű becsületesség — ami egy egyházi intézetben persze természetes volt — azzal, hogy magának a tanítónak élő példáján nyugodott, feltétlen tiszteletet keltett, és mély nyomot hagyott, úgy hiszem, minden tanítványában. Ebben megegyezett a véleménye legalábbis mindazoknak, akikkel én évek és évtizedek múltán találkoztam. Amit követelt, annak ő maga felelt meg elsősorban. Istentiszteleti rend Budapesten, 1969. augusztus 17-én Deák tér de. 9. (urv) dr. Kékén András, du. 6. dr. Kékén András Fasor de. 11. Szirmai Zoltán, du. 6. Szirmai Zoltán. Dózsa György út de. fél 10. Szirmai Zoltán Üllői út de. lél 11. Karácsonyi Sándor u. de. 9. Rákóczi út 57/b. de. 10 (szlovák), Aradi Andrdás, de. 12 (magyar). Tlialy Kálmán u. 28. de. 11 dr. Ré- dey Pál. Kőbánya de. 10. Utász u. de. 9. Vajda Péter u. de. fél 12. Zugló de. 11 (úrv), Boros Károly. Rákos- falva de. 8 (úrv), Boros Károly. Gyarmat u. de. léi 10 Boros Károly. Fóti út de. 11 Solymár Péter. Váci út de. 8 Solymár Péter. Fran- gepán u. de. léi 10 Solymár Péter. Üjpest de. 10. Blázy Lajos. Pesterzsébet de. 10 Virágh Gyula. Soroksár Újtelep de. fél 9 Virágh Gyula. Pestlőrinc de. 11 Matuz László. Pestújhely de. 10. Kürtösi Kálmán. Rákospalota .MÁV-telep de. 8. Rákospalota Nagytemplom de. 10. Kákospalota Kistemplom du. 3. Rákosszentmihály de. fél 11 Karner Ágoston. Sashalom de. 9 Karner Ágoston. Mátyásföld de. fél 11. Cinkota de. fél 11, du. fél 3. KJs- tarcsa de. 9. Rákoscsaba de 9. Békés József. Rákoshegy de. 9. Rákosliget de. 10. Rákoskeresztúr de. fél 11, du. 3. Bécsikapu lér de. 9 (úrv) D. dr. Ottlyk Ernő, de. fél 11 (német- úrv) Reuss András, de. 11 (úrv), D. dr. Ottlyk Ernő, du. 6 Mado- csai Miklós. Torockó tér de. fél 9 Csákó Gyula. Óbuda de. 9 Fülöp Dezső, de. 10 (úrv) Fülöp Dezső. XIL Tarcsay Vilmos u. de. 9 Ffiip- pinyi János, de. 11 Filippinyi János, du. fél 7 Takács József. Pest- hidegkút de. fél 11 Takács József. Kelenföld de. 8 Bencze Imre, de. 11 (úrv) Bencze Imre, du. 6 dr. Benes Miklós. Németvölgyi út de. 9 dr. Benes Miklós. Albertfalva de. 7 Visontai Róbert. Nagytétény de. fél 9. Kelenvölgy de. 9 Visontai Róbert. Budafok de. 11 Visontai Róbert. Csillaghegy de. fél 10. Csepel de. 11. — Szentháromság ünnepe után a 11. vasárnapon az oltár- ieritő színe: zöld. A délelőtti istentisztelet oltári igéje: Lk 18, 8—14; az igehirdetés alapigéje: 1 Jn 2, 1—2. A délutáni istentisztelet alapigéje: 1 Kir 19, 1—8. — EVANGÉLIKUS ISTEN- TISZTELET A RÁDIÓBAN. Augusztus 17-én, vasárnap reggel 7 órakor az evangélikus egyház félóráját közvetíti a Petőfi rádió és az URH adó. Igét hirdet KÁPOSZTA LAJOS soltvadkerti lelkész. — Az ÖSAGÁRDI gyülekezetben vendégszolgálatot végzett Benkóczy Dániel esperes, akinek rokonai élnek Ősagár- don. Benkóczy esperes 22 évvel ezelőtt járt'utoljára édesanyjának szülőföldjén, mint érettségizett diák. A viszontlátás gyümölcsöző volt, mind a család, mind a gyülekezet részére. — CSÖGLE Július hó 13- iikán tartott istentiszteleten Kő- rács Ételied lelkészi munkatárs bemutatkozó igehirdetéssel szolgált a gyülekezetben, ahol a lelkészi szolgálat betöltésére kapott püspöki megbízása alapján őt Sárkány András kertai lelkész iktatta be hivatalába. Az istentisztelet utáni közgyűlésen Baráth Zoltán felügyelő köszöntötte a körükbe érkező lelkészi munkatársat, buzdítva s kérve az elődök hűséges szolgálatának továbbfolytatására. CSALÁDI — SZÜLETÉS. — Varga Tibor MÁV intéző és felesége Tóth Márta szülőknek első gyermekük, Csilla június 17-én született és nagyapja, Tóth Sándor mezőlaki lelkész keresztelte. — HÁZASSÁGKÖTÉS — Szerdahelyi Éva egyetemi hallgató és Tóth-Korács Tamás gimnáziumi tanár 1969. július 5-én tartották esküvőjüket a hódmezővásárhelyi evangélikus templomban. Az esketést a mennyasszony édesapja. Szerdahelyi Pál somogydöröcs- kei lelkész végezte. — HALÁLOZÁS. — Dr. Schlitt Gyula nyugdíjas lelBACll ORGONAHANGVERSENY lesz a Eécsikapu téri evangélikus templomban augusztus 29-én este fél 7 órakor. Orgonái: PESKÖ GYÖRGY Bevezetőt tart: Földes Imre és Várnai Péter ÚJ OSZTRÁK A nyaralók, üdülők és idegenek számára készült útikalauz feltünteti, azokat a helyeket és időpontokat, ahol kiránduláHÍREK kész, a lajoskomáromi, majo- si és bonyhádi gyülekezet volt lelkésze, a Tolna—Baranya— Somogyi egyházmegye utolsó tanügyi esperese, egyházmegyei pénztáros, július 30-án rövid betegség után 76 éves korában hirtelen elhunyt. Augusztus elsején helyezték örök nyugalomra a bonyhádi temetőben a gyülekezetek és az egyházmegye lelkészeinek nagy részvéte mellett. EVANGÉLIKUS ELET A Magyarországi Evangélikus Országos Egyház Sajtóosztályának lapja Szerkeszti: a szerkesztőbizottság Felelős szerkesztő és kiadó: D. Koren Emil Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest, Vin., Puskin u. 12, Telefon: 142—071 Csekkszámlaszám: 20.412—Vili. Előfizetési ár: egy évre 90,— Ft Árusítja a Magyar Posta Index 25 211 69.2544 Athenaeum Nyomda, Budapest Rotációs magasnyomás Felelős vezető: Soproni Béla igazgat* ÚTIKALAUZ sok közben istentiszteleten lehet részt venni. A füzetecske ingyen kapható mind a határon, mind a tankoló helyeknél. „Mindnyájan öltözzétek fel az alázatosságot, mert az Isten a kevélyeknek ellenáll, az alázatosoknak pedig kegyelmet ad.” (I Pt 5, 5) VASÁRNAP. — „Némelyeknek, akik elbizakodtak magukban, hogy ők igazak és a többieket semmibe sem vették, ezt a példázatot mondta...” (Lk 18, 9—14) E bevezető mondat után következik a farizeusról és a vámszedőről szóló — bizonyára Jézus által személyesen megfigyelt — történet, a beképzeltség és az alázatos bűnbánat illusztrálására. A történet váza, kerete ez: „két ember ment a templomba”; „megálltak ott”; „meg- igazulva ment haza”. Az első kettő még mindkettőjükre vonatkozik, a harmadik már csak az egyikre. Ennek oka: közben történt valami! Az egyiknél fölényes megelégedettség, önmaga hájjal kenegetése, a másiknál alázatos bűnbánat és Istenre figyelés. — Mikor is megyünk legközelebb „fel a templomba”?! HÉTFŐ. — „Megkérdezte tőlük: Miről vitatkoztatok útközben. De ők hallgattak, mert az úton arról vitatkoztak egymással, hogy ki a legnagyobb.” (Mk 9, 33—37) Képzeljünk el egy ilyen helyzetet: egy halálos beteg ágya mellett arról vitatkoznak a hozzátartozók, hogy melyikük fog többet örökölni! Gonosz és ízléstelen gondolkodás! — Pedig igénkben ugyanez történik: Jézus másodízben szól arról, hogy elfogják és megölik őt... s ezek után nincs más problémája a tizenkettőnek, mint a helyes ranglétra feíállitásán vitázni! Jézust látták és mégsem jöttek rá arra, hogy Isten az utolsóknál kezdi a számolást; a kicsikre és nem pedig a felfuvalkodottakra tekint először. az ottani zsinagóga építésében is kivette a részét, így megérdemli — mondták —, hogy Jézus megsegítse őt a bajban, — Ez a tekintélyes, jó hírnévnek örvendő, kiegyensúlyozott ember Jézus közelében jött rá arra, kicsoda ő... Jézushoz képest. — önelégültségünkből Jézusra tekintsünk: mindjárt kisebbnek látjuk magunkat! CSÜTÖRTÖK. — „Az Or angyala pedig azonnal megverte Heródest azért, hogy nem Istennek adta a dicsőséget”. (Ap csel 12, 18—25) Eléggé ismeretlen ez a történet Heródes Agrippa haláláról, ö nem azonos a „Nagy” Heródes- sel, akinek uralkodása alatt született Jézus, sem annak An- tipas nevű fiával, aki Jézus szenvedéstörténetében játszott szerepet (Lk 23 ,7), hanem ő a „Nagy Heródes” unokája, aki arról volt híres, hogy ezüstből szőtt ruhájába öltözve szívesen hallgatta, amint alattvalói istenként tisztelték. — Ö felmagasztalta magát, a tanítványokat pedig üldözte. De a vége az lett, hogy rövid uralkodás után meghalt, az „Űr igéje pedig növekedett és terjedt”! FENTEK. — „Személy szerint ismeretlen voltam a keresztyén gyülekezetek előtt, éppen csak hallották: aki minket egykor üldözött, most hirdeti a hitet. És dicsőítették énérettem az Istent.” (Gal 1, 11— 24) Pál apostol vall így korábbi — Saul — múltjáról. Így lesznek utolsókból elsők, ellenségekből mártírok. Ma is. Hogyan? Nem önerőnkből, megtérésünkből, érdeklődni- kezdésünkből. Hanem Isten erejéből, . megtérítésünkből, személyünk és gondolataink megragadóttságából. Így érdemes csak élni: miattunk dicsérik ismerősein^ ... nem minket, neveltetésünket, hanem a kegyelmes Istent. KEDD. — „így Dávid erősebb volt a filiszteus Góliátnál. parittyával és kővel”. (1 Sám 17, 46—51) A küzdő felek nem voltak azonos súlycsoportban: egy profi nehézsúlyú bajnok és egy légsúlyú kezdő gyerek, akinek csak a tarisznyájába tett kövei lehettek súlyosak. De ezekkel a kövekkel és a parittyával győzött a kicsi a nagy ellen. Látszatra! Mert nem a „többet ésszel, mint erővel” mondás segítette meg Dávidot, hanem az a tény,' hogy pajzs és dárda ellen nem nagyobb pajzs- zsal és hosszabb dárdával állt ki, hanem Isten erejére bízta magát, aki megszégyeníti az elbizakodottakat és kimenekülést, megoldást, sőt győzelmet ad azoknak, akik a bajban sem feledkeznek el róla. SZERDA. — „Uram, ne fáradj, mert nem vagyok méltó arra, hogy hajlékomba jöjj, hanem csak szóval mondd és meg kell gyógyulnia az én szolgámnak”. (Lk 7, 1—10) A kapernaumi százados nem volt nagy ember, de nem lehet jelentéktelen személyiségnek sem nevezni, hiszen parancsokat osztogatott s a zsidó véneknek ia jó véleményük volt róla, hiszen szerette a népet s SZOMBAT. „Magasságban és szentségben lakom, de a megtörttel és az alázatos szívűvel is”. (Ézs 57, 15—21) A magas lóról beszélés sohasem lehet Istennek tetsző életforma. Milyen alapon meri egyik ember lenézni, megkülönböztetni a másikat, hogyan lehetséges a lenézés és a megvetés számtalan formája közösségekben, országokon, fajokon belül? Hát nem Isten nádszálat is féltő finom kezére szorulunk mi mindnyájan? Jaj nekünk, ha mi is „magasságban és szentségben” lakozónak érezzük magunkat ahelyett, hogy féltő szeretettel munkálkodnánk embertársaink, az egész világ bajának megoldásában ! Bízik László MEGJELENT D. Koren Emil: „IRGALMADAT ÉNEKLEM” című könyve, amely énekeink történetét ismerteti meg az olvasóval. Ára: 35,— Ft Megrendelhető a Sajtóosztályon Életképek Valóságosan megtörténi eseményék, apró kis élmények sorakoznak most egymás mellé. Mindenkivel és mindenki körül sok hasonló eset történik. Nem tartalmaznak úgynevezett „nagy igazságokat”. Apró pontok fényjelek rólunk, emberekről. Arról, hogy élünk. S arról is, ahogyan élünk és ahogyan gondolkodunk. Többedmagammal sakkozgatok kint a parkban, egy kora őszi délután. Miközben ellenfelem óvatosan mérlegeli egy lehetséges támadás esélyeit, 4—5 éves kisfiú és kislány áll meg az asztalunknál. Egy ideig szótlanul nézegetik a „bűvös” táblát, majd a kisfiú „elgondolkodva” megszólal a kislány felé: „En ilyenkor a bástyával szoktam lépni. És te?” „Hogyan juthatnék el az evangélikus templomhoz?” — kérdezem egyik vidéki városunk állomásán egy álldogáló férfitől. „Tetszik látni — feleli készségesen —, itt a villamossín. Elindul a villamossín mellett és a város túlsó végében pont a templomhoz ér.” „Ha ilyen messze van, akkor nem lenne egyszerűbb, ha felülnék a villamosra?” „Na, látja! — ocsúd fel nagy meglepetten és komolyan —, erre nem is gondoltam.” „ön teológus?” — kérdi tőlem az egyházi üdülőben vacsora után egy aznap érkezett vendég. „Igen.” „Mondja, kérem — folytatja a többiektől félrevonva, egészen bizalmasra fogva a szót —, hol lehet itt jó bort kapni?" Hatlom, amint egy idősebb nénike büszkén mondja a villamosmegállóban szomszédjának: „Tudja, nekem nincs senkim. S ez így jó, mert legalább nem kell bajlódnom senkivel.” Érdekes adalék a magány lélektanához! Mindenesetre szomorú élettapasztalat. Valakinek 60—65 év alatt mindössze csak ennyi maradt meg az emberek közötti forgolódás gazdagságából, hogy másokkal „csak bajlódni” lehet. Zárójelben, csak egészen halkan, de mégis azt mondom: Hátha nincs igaza! Egy német és egy magyar kislány játszadozik a Balaton partján a homokban. Lelkesen magyarázgatnak egymásnak, természetesen mindegyik az anyanyelvén. De ez nem zavarja őket, szemmel láthatólag jól „megértik” egymást. Ám egyszer csak a magyar kislány leteszi játékait, csípőre tett kézzel odafordul édesanyja felé: „Te! Miket beszél ez itt összevissza?” Szuplikációs szolgálatban az újparancsolatról tartom az igehirdetést gyermekbiblia órán. „Egymást szeressétek” — „Mit jelent az, hogy egymást? Kit kell szeretni?” Többszöri biztatásra végre megtörik a csend, s egy kislány remegő hangon megszólal a hátsó sorokban: „A nagymamát/* Bibliaórán a lelkész a Ludas Matyi történetéből kiindulva akarta a gyermekeket elvezetni arra az igei igazságra, hogy a keresztyén ember nem áll bosszút senkin, semmiféle sérelméért. „Jól tette-e Ludas Matyi — kérdi a lelkész, hogy háromszor verte vissza a panaszát? Vagy elég lett volna csak kétszer?” Mint a megbolydult méhkas, egy szivvel-lé- lekkel, szinte egyszerre tiltakozik a kis társaság: „Nem kétszer, hanem háromszor!” Vajon honnan tudják ilyen pontosan ezek a kis gyermekemberkék ezt a legegyszerűbb, de legördögibb matematikát: „Szemet szemért, fogat fogért...?” S vajon meg fogja-e érinteni valaha is megrázó erővel a szívüket az Ur Jézusnak az az igazsága, hogy „nem háromszor, hanem még hetvenszer hétszer is". De nem megbosszulni, hanem megbocsátani! A nyári szünidőben fizikai erőnlét szempontjából is elengedhetetlen valamilyen komolyabb fajsúlyú munka végzése. Moet éppen néhány napig kőművesek mellett dolgozunk, az Állami Gyógypedagógiai Intézet udvarán. A délelőtt folyamán elözönlik az udvart a gyermekek. Mindegyiknek külön kis labdája van, hiszen értelmi fogyatékosságuk miatt nem lehet őket közös játékra nevelni. Többnyire a családjukból végképp kikerült gondozottak ők. Az idősebbek, a nyolcadik osztályosok közül többen szorgalmasan jelentkezgetnek nálunk egy kis malterhordásra. S meglepő, hogy nem azzal az indoklással jönnek hozzánk közelebb, hogy „dolgozni akarunk”, hanem a jól vagy rosszul megfogalmazott mondataikból saját szavaikkal ez tűnik elő: „Segíteni szeretnénk!” Egyikük szinte állandó „vendégünk”. Jókedvűen hangoskodó, mindenkivel könnyedén barátkozó, hosszú kezű és hosszú lábú kamaszpéldány. Feltételeztem, hogy azon kevés kivétel közé tartozhat, akiket az égegyvilá- gon semmi sem tudna megingatni megszilárdult jókedvükben. Annál inkább megdöbbentem, amikor egészen véletlenül bukkantam rá az egyik lépcsöházban. A korlátra dőlve kegyetlenül sírt. A kérdésemre, hogy „mi történt veled?” — csak eléggé összefüggéstelen, de szívszerint nagyon is jól érthető választ adott, aminek a lényege az volt, hogy egyik osztálytársát meglátogatták most a szülei, de őhozzá nem jött be senki. S a legszomorúbb az volt, ahogy keserűen még megjegyezte: „Es nem is fog bejönni senki.” Majd egy-két óra múlva fordult a sorrend és ő jött oda hozzám s kicsit szégyenlősen, lehajtott fejjel mindössze ennyit mondott: „Köszönöm, hogy vigasztalt!” Pedig nem emlékszem, hogy bármit is mondtam volna. Csak ott álltam mellette pár percig. Szomorúan és szótlanul. Győr Sándor ) i t i
