Evangélikus Élet, 1969 (34. évfolyam, 1-52. szám)

1969-08-17 / 33. szám

Lélek, szeretet, áldozatkészség Eddig két cikkben emlékez­tünk meg a Gyámintézet (je­lenleg Gyülekezeti Segély) ke­letkezéséről és munkájáról. Az ismertetés az első 25 évre (1860—1885) vonatkozott, illet­ve ha az igazi kezdetet vesz- szük 1844-et, akkor az első ke­rek negyven évre. Ezt szeret­ném most még kiegészíteni, inkább néhány jellegzetes ese­ménnyel, beszámolóval, sta­tisztikával. Az kétségtelen történelmi tény, hogy a Gyámintézet élet- rehívása az egymás, iránti fe­lelősséget, és az áldozatkészsé­get csodálatos módon feléb­resztette, az anyagi nehézsé­gekkel küzdő gyülekezetek ügyét közüggyé tette és ezzel olyan alapot vetett, amely még ma is fennáll. A gondoskodás széles körűvé vált és a gyüle­kezeti élet minden területére kiáradt. Ezt mutatja az a tény, hogy mi mindenre adakoztak egyesek és gyülekezetek. Így: templom, papiak, iskola épí­tésére és javítására, orgona- építésre, temetői kápolnára, harangra, segédlelkészek és lelkészek fizetéskiegészítésé- re, oltári gyertyára, könyvtár­ra, toronyórákra, szentedé­nyekre, elhunytak emlékére és így tovább. Nagyszabású tá­mogatást nyújtottak azoknak a gyülekezeteknek, amelyek elemi csapást szenvedtek. 1860 és 1885 között 90 gyülekezet­ben volt tűzvész. (így pl. Óbu­dán 1876-ban iskola-imaház- ban, Lébényben 1882-ben templomban és lelkészlakon, Bakonycsernyén 1862-ben le­égett a templom, lelkészlak, iskola, tanító lakása, Tályán 1884-ben a lelkészlakás, iskola, tanítói lakás és valamennyi melléképület.) A villámcsapá­sok és földrengések okozta ká­rok mellett jelentkeztek az ár­vizek pusztításai. (így pl. Sze­geden 1879-ben, Kisbabóton 1879-ben, Miskolcon 1878-ban.) Volt két olyan gyülekezet, amelyek „pereskedések okoz­ta károk”-at jelentettek. Az akkori Bács megyei Kulpin- ban 1847 és 1872 között folyt pereskedés azzal a megjegy­zéssel, hogy „az egyház erköl­csi és anyagi kára ki nem szá­mítható”. Az akkori Hont me­gyei Csali községben pedig 1871-ben á gyülekezet „haran­got veszített, karhatalommal vitetett a kath. toronyba.” AZ ADAKOZÓK csaknem teljes névsora ren­delkezésre áll. Jelentős ala­pítványok keletkeztek, a Pró- nay, a Podmaniczky családok nevével sokszor találkozunk. Ugyanígy adakozott „őfelsége NGELIKUS FOLDRAD Z * Evangélium az afrikai sziget-országban Maltas Köztársaság — Madagaszkár Afrikának két vidéke van szoros kapcsolatban velünk magyarokkal. Az egyik a por­tugál gyarmat, Angola, ahol 1848-ban Magyar László vég­zett felfedezéseket, a másik pedig Madagaszkár szigete, ahol 1774-ben, gróf Benyovsz- ky Móric kikiáltatta magát ki­rállyá. Ez utóbbi nem éppen kedvező történelmi eseménye a szigetországnak. A világ ötödik legnagyobb szigete. Területe majdnem 600 ezer km2. Lakóinak száma meghaladja a 6 millió lelket. Fővárosa: Tananarive. A sziget történetét ugyan­úgy vérrel írták, mint egész Afrikáét. A 8. században Po­linéziából vándoroltak be a szakalavák, majd a 10—14. századig a hova törzsek. A 18. század végén jön létre az egy­séges merina királyság. Erre az időre esik Benyovszky Mó­ric kalandja is, akitől a szi­getország lakói az „abc”-t kap­ták és ennek megfelelően az írásuk hasonlít a magyarhoz. A portugálok a 16. században fedezték fel Európa számára, a gyarmatosítás azonban vé­res kegyetlenséggel a fran­ciák részéről történt és csak a múlt század végén tudták tel­jes mértékben meghódítani, amikor is III. Ranavalona ki­rálynőt Algériába száműzték. Eközben brit és francia érde­kek versengtek egymással, melynek eredményeképpen mindenkor a bennszülött la­kosság szenvedett legtöbbet. 1947-ben vérbe fojtják a nemzeti mozgalmukat, mint­egy 80 ezer halottja van a szigetországnak. 1960-ban nye­ri el függetlenségét. A szigeten a lakosság zömét (97%) maláj malgasok teszik ki. Kisebbségeik között bantu négerek, jemeni arabok, kínai­ak és mintegy 43 ezer francia fehér telepes van. Az egyik „legkeresztyénibb” afrikai or­szág. Lakosságának 41%-a ke­resztyén, (21% protestáns, 20% római katolikus), 50% a törzsi kultuszok híve, 6% mohame­dán. Fejlődésnek induló mező- gazdasági ország. A lakosság 98%-a él mezőgazdaságból. (Innen kapjuk pl. a vaníliát.) 70%-os az analfabetizmus. A falvakból teljesen hiányzik az orvosi ellátás. Nagyon elter­jedt a malária, tüdőbaj, lepra, pestis és a nemi betegségek. Az első misszió a 17. szá­zadban indul meg Madagasz­kár szigetén és ez időtől foko­zatosan a francia megszállók­kal római katolikus misszio­náriusok jönnek a szigetre. 1818-ban jelennek meg az evangélikus missziók. 1835- ben a gyarmatosítók ellen fel­lázadt lakosok nagy véreng­zést vittek végbe a keresztyé­nek között is. I. Ranavalona királynő visszaállítja a po­gány vallást és az európaiakat elkergeti a szigetről. Későb­ben kvékerek és anglikánok jönnek, majd 1866-ban a nor­vég evangélikus misszió indít­hatja el munkáját. Nagy ered­mény volt az, hogy II. Rana­valona királynőt megkeresz­telték, s így az evangélikus misszió tevékenységi tere ki­bővült. (Térítés, iskola, egész­ségügy.) A század végén még két amerikai evangélikus misszió is bebocsátást nyer. A francia megszállással nagy számú jezsuita jön az ország­ba és heves küzdelem kezdő­dik a protestáns missziókkal. A misszióban teljesen isme­retlen módszert alkalmaznak, hogy ti. az ún. pehéz „terepet” adják az evangélikusoknak és a könnyebb helyeket ők vá­lasztják. E nagy küzdelmek után végre 1950-ben a szige­ten szétszórt evangélikusok közös zsinatot tudnak tartani és megalapítják egyházi szer­vezetüket, a Madagaszkári Lutheránus Egyházat. Lélek- száma ma közel 300 ezer. A madagaszkári misszióban egy volt Fébé-diakonissza is tevé­kenykedett: Szilvási Margit. Dr. Rédey Pál DR. BLAKE BONNBAN Dr. Blake, az Egyházak Vi­lágtanácsa főtitkára július 10- én hivatalos tárgyalásokat folytatott dr. G. W. Heine - mann szövetségi elnökkel, dr. K, G. Kiesinger kancellárral és W. Brandt külügyminisz­terrel, A megbeszélés középpontjá­ban a békés politika kérdései szerepeltek, tekintettel a né­met és európai helyzetre, va­lamint az államok és egyházak felelőssége a harmadik világ népei iránt. Dr. Blake főtitkárt elkísérte nyugat-németországi tárgyalásaira Frank Northam, a pénzügyi osztály vezetője Genfben és az „Egyház és Tár- sadalom”-osztály titkára, Axel von dem Busche. A vendége­ket D. H. Kunst bonni tábori püspök fogadta a repülőtéren. a király” és József főherceg, Mária Dorottya férje és má­sok, de — a bibliai ige szerint ők a feleslegükből adtak s en­nél meghatóbb, amikor azt ol­vassuk, hogy adakozott Tóth Pál zsellér „vagyona 1/3-át Kis-Kőrösnek”, Medovarszky Mihály szolga Petrovácznak, Fancsek Zsuzsanna szolgáló harangokra Puchon, Németh Júlia cseléd Pápának. Madách Imre 1863-ban „je­lentékeny telkekkel járult a népneveléshez”, Kéler Béla ze­neköltő 100 forintot adott Bártfának, Margó Emílián gö­rögkeleti lelkész pedig a mis­kolci gyülekezetét támogatta. Az adakozók között bőségesen vannak római katolikusok is, csak egy-egyet említsünk meg: Pokomándy Gáborné Szentes- nek templomra 200 forintot, Hauptmann Anna Miskolcnak 1500 forintot, Rüszt József és neje Iglónak 5429 forintot, Marko Zsuzsanna a pesti gyü­lekezetre hagyta házának fe­lét stb. Egész sor adakozó tel­jes vagyonát adta át örökség­képpen: Susek János rk. 5000 forint értékben, Prazság Má­tyás, Adamicsek András, Vö­rös Mihály Győrnek 46 380 fo­rint értékben, Koller Lajosné Lőcsének 11 100 forint érték­ben. A felvidéki Trangus test­vérek pedig 100 000 forint ér­tékben. Ezek az adatok ugyan szárazak így egymás mellett és innen-onnan kiemeltek, még­is annak az igazságnak a ki­fejezői, amelyet Zelenka Pál püspök így fogalmazott meg: „Szegénységgel még megélhe­tünk, de közszellem nélkül már nem!”, azaz az egyház akkor is egyház, ha szegény, de már nem egyház, ha nincsen benne lélek, szeretet, áldozat- készség ! így vált lehetségessé; új épü­letek építése is. Ezek közül is csak néhány templomra uta­lok az évszámmal és a költség megnevezésével: Alberti 1882- ben 14 000,— Ft, Szeged 1882- ben 20 000,— Ft, Vác 1868-ban 25 000,— Ft, Salgótarján 1882- ben 11 000,— Ft, Kecskemét 1861-ben 40 000,— Ft, Répce­lak 1870-ben 24 000,— Ft, Pá­pa 1884-ben 18 000,— Ft, Ve­se 1873-ban 11 000,— Ft és Pécs 1875-ben 18 000,— Ft. A KÜLFÖLDDEL VALÓ KAPCSOLAT elsősorban a németországi Gusztáv Adolf Egyletre vonat­kozott, amelynek gyűlésein mindig igazán reprezentatív képviselőink jelentek meg, kö­zöttük Schneller Vilmos, Sztehlo Andor, Czékus István, Scholcz Gusztáv, Zelenka Pál. A Gusztáv Adolf Egylet 50 éves jubileumán, Lipcsében, Ivánka Imre, Gyámintézetünk jegyzője 600 vendéget kínált meg hegyaljai borral, amelyet „egy tolcsvai pincéből szer­zett.” Amint a Gyámintézet orszá­gosan helyet kapott a köztu­datban és szervezetileg is ki­épült, mind a püspökségek, mind az egyházmegyék áldo­zatkészségét összehasonlítot­ták és már akkor is ugyanaz volt ennek módszere, mint ma, ti. a lélekszám és a forint ará­nya. így tűnt ki és általános­ságban ez most is így van, hogy a Gyámintézet legmé­lyebb gyökereket mindig a Dunántúlon eregette a szívek­be. (A Gyülekezeti Segély munkájában az elsők között vannak ' a mai Tolna—Bara­nyai, Vasi, Somogy—Zalai, Veszprémi, Győr—Soproni egyházmegyék, de mögöttük szépen sorakoznak a Pesti egyházmegye, vagy akár a Nógrádi is. Ez az az egészsé­ges verseny, amely mindig sok áldással jár, az építés örö­mével ...) Még egy érdekes hír a régi világból: még 1845 októberé­ben Dr. Székács József leve­let írt Lipcsébe és abban „kér­di, hogy van-e az ottani egye­temen finn tanuló? Ha van, küldjék be őt hazautaztában közénk; az illető nyelvtudó­sok, kik a magyar és finn nyelvek rokonvoltát állítják, szívesen megfizetik neki az útiköltséget.” Íme, a finn— magyar egyházi kapcsolatok szellemi kezdete! Persze van tanulnivalónk is a múltból. A Gyámintézet minden istentisztelete a lehető legnagyobb ünnepélyességgel ment végbe. Minden évben más volt az igehirdető, az or­szág legjobbjai és beszédüket kinyomtatták több ezer pél­dányban, három nyelven és árusították á Gyámintézet ja­vára. Itt természetesen nem a külsőségek a lényegesek, ha­nem a közmegbecsülés, az ál­talános értékelés, az ügy sze- retete. Ebben volt az eredmé­nyesség nagy titka ... Várady Lajos Különös mozaik Suomiból Talán egy órán át hasította motorcsónakunk a tó vizét. Kisebb-nagyobb szigetek kö­zött. Sűrű fenyvesek mögött néha felvillant egy-egy faépü­let színes homloka. Kis öbölt érve felfutottunk a partra. A hatalmas, partmenti sziklák­hoz könnyen erősítettük csó­nakunkat az acéldróttal. Kísé­rőm először hosszabb erdei úton üres tanyára vitt. Gaz­dátlan, hatalmas ház. Ajtaja nyitott. A szobák falán tépett kárpit, padlón tört játékszer, a kemencén néhány mosatlan edény. Az állagában kitűnő épület körül romos gazdasági csűr és istálló. Derékig érő gazban rozsdás szerszámok, gépek. A tisztáson hatalmas kövek közt „magától” nőtt rozs, keskeny csíkban árpa. Sehol élőlény. Pedig egy váro­si ember megvette a tanyát. De csak a velejáró erdőért... Üjabb gyaloglás után szegé­nyes, de ragyogóan tiszta ház­hoz érünk. Vasárnap van. Szí­ves szóval beinvitálnak. Agyondolgozott, ősz hajú há­ziasszony, szépszál, öreg pa­raszt a férje. Máris terítenek. Forró kávé, tejszín, kalács az asztalon. Sarokban negyvenes, sovány férfi. Az öregek leg­kisebb gyermeke. A többiek mind már a városba húzódtak. Ö itt maradt öreg szüleivel, akik itt születtek, itt is akar­nak meghalni. S a fiuknak miért nincsen felesége? Nehe­zen érkezik a válasz: u^yan, ki jönne ide a lányok közül? A munka sok és nehéz, a tél pedig irgalmatlan hosszú, sö­tét... Mi lesz vele, mi vár erre a hallgatag, szomorú férfira, ha évek múltán szülei meghal­nak? Az elszigeteltségben élő emberek félénksége és szót­lansága alig oldódik a vallató szóra. Kísérőm halkan említi, hogy ezen a vidéken arányta­lanul nagy az öngyilkosok szá­ma. Egyedül maradnak, beta­karja őket a tél sötétje s nem látnak más kiutat. Ez vár reá is szülei halála után? A kis parasztgazdaságoknak nincs jövője. A meg nem művelt föld hektárjai után száz már­kát fizet a kormány. Az or­szág eladatlan vajmennyisége hegyekben tornyosul. Fölös élelmiszerüknek nincs sehol piaca. Az urbanizáció Világje­lenség. Mennyi nyomorúságot takar azonban családon­ként . ..És a gyülekezeti kap­csolatuk? A bibliás öreg néni elmagyarázza, hogy bármelyik irányba is indul, de a legkö­zelebbi templomig egyórás csónakút, egyórás erdei gya­loglás és jókora autóbuszát vár reájuk. Ritkán kerül rá sor. Utoljára? Talán 4 vagy 5 éve. S az illetékes lelkész? Nagy a körzete, néhány éve járt erre utoljára ... Pár csendes perc. Fényképe­zőgép kattan, meleg kézszorí­tás. Az öregek szemében lágy fény, örültek a váratlan ün­nepnek. Fiuk szemét ma is lá­tom. Szomorú, reménytelen férfiszem. Számtalan fényes mozaik közt most ezt találtam. Cso­dálatos fények mellett meghú­zódó árnyak — északon is! Békességet csak az ad, hogy Jézusra gondolunk, Akinek olyan drága a kicsiknek, ma­gánosoknak, szegényeknek és szenvedőknek sorsa. Az Ö/ ke­zébe teszem le azóta minden­napi imádságomban szomorú, finn parasztbarátomat. Ott, ta­lán légvonalban 35 kilométer­nyire Mikkelitől, ahol számta­lan szigeten fenyők állnak őrt, a partot csendben áztatja a tó vize, ahol a fák mögött elfelej­tett emberi sorsok feszülnek. Amerre olyan végeláthatatla- nul hosszú és sötét a tél. Balikó Zoltán I Az egyház és a keresztyének részvétele a társadalmi fejlődésben — A LVSz nemzetközi szociáletikai konferenciája — „ÜJ NAP EZ AZ EGYHÁZ SZÁMÁRA: Isten napja, de ugyanakkor a rohamos társadalmi átalakulás és a hatalmas szociális kérdések napja is. Az a nap, amikor az egyháznak meg kell újítania odaadását a szegények és kifosztottak igazsá­gos ügye iránt. Isten népe feladatának tartjuk ezt, mind az Ó-, mind az Újszövetség alapján. A ma végtelen nagy kérdéseit csak mindazok együttes erőfeszítése oldhatja meg, akik szol­gálni akarnak” — ezekkel a mondatokkal kezdődik a Lutherá­nus Világszövetség július 9—14. között az ausztriai Badenben tartott, nemzetközi teológiai konferenciájának jelentése. A LVSz — amint ez a tanácskozás is bizonyította — ma kü­lönösen nagy fontdsságot tulajdonít világunk szociális kérdései­nek. A jövő évi világgyűlés három témája közül az egyik így hangzik: „Felelős részvétel a ma társadalmában”. Ennek a té­mának minél szélesebb körű megvitatására és a világgyűlés ilyen vonatkozású előkészítésére a LVSz szociális titkára, dr. Christian Walther irányításával a világ három részében ren­deztek nemzetközi konferenciákat. Az elsőt a dél-amerikai evangélikusoknak Caracasban (Venezuela), a múlt évben. A másodikat ez év tavaszán az afrikai és ázsiai evangélikus egy­házaknak Addis Abebában (Abesszínia). A badeni tanácskozás volt a harmadik előkészítő konferencia, az európai és észak­amerikai evangélikus egyházak számára. A BADENI NEMZETKÖZI KONFERENCIÁNAK több mint 120 résztvevője volt 20 országból. Jelentős számban vettek részt a kelet-európai evangélikus egyházak képviselői is, Csehszlo­vákiából, Lengyelországból, a Német Demokratikus Köztársa­ságból, Jugoszláviából, Romániából és a Szovjetunió lett evangélikus egyházából. Magyarországot, egyházunkat Lehel Ferenc szombathelyi lelkész és (a tanácskozás második felében) dr. Nagy Gyula teológiai tanár képviselték. A KONFERENCIA ELNÖKE a finn Heikki WariS professzor, szociológus volt. Megnyitó, nagy előadásában annak a szüksé­gességét hangsúlyozta, hogy az egyházak neveljék tagjaikat a népük és társadalmuk életében, a szociális tervezésben és e tervek megvalósításában való felelős, aktív részvételre, mert csak így szolgálják igazán az emberi jövőt, így szolgálnak reá­lisan embertársaiknak. A tanácskozás igazi „munka-konferen­cia” volt. Már a második napon öt munkacsoportra oszlott, és ezek közös munkájában alakította ki végső állásfoglalásait és javaslatait a jövő évi világgyűlés elé. AZ ELSŐ MUNKACSOPORTBAN az egyházi és a világi szo­ciális gondozás viszonyával foglalkoztak, hangsúlyozva a gyü­lekezetek és a hívők részvételét a bajok és a szenvedések min­den irányú leküzdésében. A második csoport témája az iparo­sodás és a városiasodás hatása volt az egyház szociális szolgá­latára. Az átalakuló, „dinamikus társadalomban” az egyháznak és társadalmi szolgálatának is modernnek, újnak és az adott szociális körülmények által meghatározott, felelős szolgálatnak kell lennie. A harmadik csoport jelentése váltotta ki talán a legnagyobb érdeklődést. Walter Tarpley néger gyülekezeti szociális munkás vezetésével az egyház diakóniai szolgálatának és világi társa­dalmi szervezetnek és munkának a viszonyát vitatták meg. „Véleményünk szerint az alapvető kérdés a hatalom helyes fel- használása. Megerősítjük, hogy evangélikus tradíciónk szerint az erőszak-nélküliség elve az alap a szociális igazságosság el­érésére; de elfogadjuk azt a lehetőséget is, hogy némelykor az erő alkalmazása látszik az egyedül' elérhető eszköznek az igaz­ságtalanságok és elnyomás alatt szenvedőknek” — mondja a csoport jelentése a társadalmi forradalom sokat vitatott kérdé­séről az ún. „harmadik világban”. Kiemeli a jelentés az egyház békére irányuló szolgálatának fontosságát a mai feszült világ­helyzetben. Két javaslatot is terjeszt a jövő évi világgyűlés elé: 1. hozzon létre az LVSz kutató-központot a mai és a holnapi társadalom kirajzolódó kérdéseinek vizsgálatára a tagegyházak számára; 2. végezzen az LVSz sürgős tanulmányi munkát, és készítsen jélentést a világgyűlés elé, az erőszak—erőszakmen­tesség kérdéséről a társadalmi átalakulásban (a forradalom problémája). A jelentés vitájában dr. Nagy Gyula szólt az eu­rópai béke és az európai államok közös tanácskozása fontossá­gáról, valamint az európai egyházak erre vonatkozó szolc 'atá- ról. A NEGYEDIK MUNKACSOPORT a nevelés kérdésével fog­lalkozott. Egyfelől rámutatott a gazdasági-társadalmi kérdések­ben való nevelés világi jelentőségére; másfelől hangsúlyozta, hogy a keresztyéneket mindenütt a világon új „diakóniai ma­gatartásra”, az emberi és társadalmi fejlődésben való segítő részvételre kell nevelni. A vitában hangsúlyozták a keresztyé­nek és nem-keresztyének közti etikai együttműködés fontossá­gát, így a keresztyének és marxisták szociális célokért való együttműködésének a jelentőségét is. Végül az ötödik csoport vitatta meg az egyházak feladatát a világ szegény és fejlődésben elmaradt népei, a szegénységgel küzdő társadalmi rétegek iránt. A gazdasági-társadalmi igazsá­gosság Isten akarata, és szolgálatba állítja az egyházakat is, a keresztyéneket is ennek az igazságosságnak minél szélesebb kö­rű megvalósításáért — mondja a jelentés. A munkacsoportok jelentéseinek vitájában Lehel Ferenc és dr. Nagy Gyula ismé­telten félszólaltak, kifejezve egyházunk álláspontját az egyház szűkebb és szélesebb értelemben vett diakóniai feladatairól a mai világban. A FONTOS NEMZETKÖZI TANÁCSKOZÁSNAK megraga­dó keretet adott a gyönyörű fürdőváros, a nemrég megnyílt és minden technikai vívmánnyal felszerelt, modern nemzetközi kongresszusi palota, és az osztrák evangélikus egyház gondos­kodása. Dr. Nagy Gyula professzort a konferencia végén megválasz­tották a jelentéseket összegező és javaslatokat elkészítő, nyolc­tagú bizottságba, amely július 16-án és 17-én ülésezett. Ezt kö­vetően meghívták a jövő évi világgyűlés III. szekciójának ugyancsak Badenben ülésező, előkészítő bizottságába is, ahol beszámolt egyházunk előkészítő tanulmányi munkájáról is a vi­lággyűléssel kapcsolatban. Ha napjában csak egyszer... Ha napjában csak egyszer kicsit elcsendesednél, s egyedül Isteneddel egy kicsit csendben lennél: kérdések oldódnának, balzsam hullna sebekre... az a csendesség lenne út az örök életre. Ismeretlen szerző után németből T. E. Világítótorony Világítótorony szeretnék lenni: jel szélben, éjben hajóknak és halaknak, jel, mely messzeragyog — s magam is csak veszélyben levő hajó vagyok. W. Borchert után németből T. EL i l k

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom