Evangélikus Élet, 1968 (33. évfolyam, 1-52. szám)

1968-03-31 / 13. szám

Dr. Bartha Tibor tíz éve püspök

A Tiszántúli Református Egyházkerület március 18-an tartott közgyűlése túlnőtt a megszokott kereteken. Ekkor köszöntötték dr. Bartha Tibor püspököt abból az alkalomból, hogy most töltötte be püspöki szolgálatának tizedik esztendejét. Az egyház szolgálatának átfogó elvi értékelését nyújtó püspöki jelentés után hangzottak el az őszinte melegséget és megbecsülést sugárzó köszöntések. Ezeknek sorában különösen is kiemelkedő volt az Állami Egyházügyi Hivatal képviseletében megjelent Miklós Imre elnökhelyettes üdvözlő beszéde. A közgyűlésen megjelent Grnak Károly főosztályvezető is.

A köszöntők sorát az Egyházkerület egyik legidősebb presbitere zárta, aki ízes debreceni hanglejtéssel elmondott meleg szavak keretében adta át a jubiláló püspöknek az Egyházkerület gyülekezeteitől és presbitériumaitól érkezett köszöntő levelek vaskos nagy kötegét.

Az ünnepi közgyűlésen az Evangélikus Országos Egyház képviseletében jelen volt D. dr. Ottlyk Ernő püspök, D. Koren Emil püspökhelyettes és Karner Ágoston országos főtitkár. Egyházunk köszöntését tolmácsolva Ottlyk püspök a következőket mondotta:

A magyarországi evangélikus egyház, valamint D. Kál- dy Zoltán püspök nevében is tisztelettel és szeretettel köszöntőm a tiszántúli református egyházkerületet és annak jubiláló püspökét, dr. Bartha Tibor testvérünket.

1. EGYHAZAINK KÖZÖS ÜTŐN JAKNAK, amikor a szocialista hazában dolgozzák ki és élik meg a haladó protestáns hagyományok alapján teológiai tanításukat és mindennapi életüket. Mi, evangélikusok, egyrészt kívülről látjuk a református egyház életét, amennyiben két különböző egyházban élünk, másrészt azonban belülről éljük át a közös úton végbemenő vándorlásunkat, mint közös gyökérből, a reformációból származó egyházak. Így értékeljük azt a munkát, amelyet dr. Bartha Tibor 10 éves püspöksége során prófétai szolgálatként végzett.

Köszöntjük dr. Bartha Tibor püspökben az utat mutató, perspektívában gondolkodó, nagystílű egyházi vezetőt!

2. A MAGYARORSZÁGI

egyhazak ökumenikus

TANÁCSÁBAN tömörült egyr házak a sokszínűség, a különbözőség, de ugyanakkor mégis a belső egység jegyében szolgálnak együtt. Különböznek egymástól a tanítás kisebb-na- gyobb területein, de azonosan élik át a gyakorlati életfolytatásban az Isten- és emberszeretet nagy parancsolatát. Akik az ökumenikus Tanács munkájában és a magyarországi egyházak együttesében figyelhettük dr. Bartha Tibor püspök szolgálatát, mély benyomást nyerhettünk arról a körültekintésről, tapintatról, amellyel az egyházközi helyzetben szolgál.

Köszöntjük dr. Bartha Tibor püspökben az ökumenikus együttműködés emberét, aki nagy gonddal vigyáz a hazai tagegyházak jogaira is, testvéri viszonyára is, mint az ökumenikus Tanács elnöke.

3. EGYHAZAINK ÜTJÄT ISTEN A SZOCIALISTA MAGYAR HAZÁBAN VEZETI. A

keresztyén ember szocialista hazafisága abból a meggyőződésből táplálkozik, hogy néBibliai ábécé: MARAD

Ha lakásból bútort, asztalt, szekrényt vagy valami más tárgyat olyan lendülettel visznek ki, hogy szinte az ajtófélfát is kiszakítják — mai kifejezéssel élve — azt szoktuk mondani: a ház marad.

A Biblia a »marad« szóval Isten hűségét, rendíthetetlen- ségét, változatlanságát jelöli. »Szövetségem bizonyos marad« olvassuk a zsoltárban (88, 29). Az idő hömpölygő folyama állandó változásokat idéz elő és mindent elragad, de Isten marad. Nála nincs változás, vagy változásnak árnyéka (Jakab, 1, 17). »Te ugyanaz vagy, esztendeid el nem fogynak« (Zsolt 102, 28). Önmagával azonosnak marad. Az ember, mint az árnyék, nem állandó (Jób 14, 2), olyan mint a fű, amely megszárad és a szirmait hullató virág, »de Istenünk beszéde mindörökké megmarad (Ézs. 40, 8). A természet és történelem változásai sokszor billentik ki az embert egyensúlyából. Hegyek rendülnek meg, nemzetek za- jongnak, országok mozognak, de Isten — noha nem áll kívül a dolgokon, hanem »közepette van« — »nem rendül meg« (Zsolt 46!) Ezért várunk (8. V.), »hajlékunk nemzedékről nemzedékre« (Zsolt 90, 1).

Istennek ez a változatlansága; nem mozdulatlanság, tétlenség. Szó sincs arról, hogy a világ jól olajozott gépezet lenne: »A mű forog, az alkotó pihen« (Madách). Számára megmaradni annak, aki ő számunkra, szüntelen tevékenységet, éber készenlétet jelent: »íme nem alszik és nem szunnyad Izraelnek őrizője (Zsolt 121, 4). Mi elfáradunk, meglankadunk, megtántoro- dunk sokszor abban, hogy a szüntelen változások között megmaradjunk azoknak, akik vagyunk, embereknek. Ö »nem fárad és nem lankad el« (Ézs. 40, 28). »Egy emberi sóhaj megindít téged végtelen Szeretet; de semmi sem változtat meg ó Változhatatlan!« — mondja imádságában Kierkegaard.

Isten annak ellenére marad változatlanul hűséges, hogy az emberi történelem — ami ál- hatatosságunk, de az ö beavatkozása következtében is — állandó változás képét mutatja. Az Újszövetségben mindezt még erőteljesebben láthatjuk. »Az ég és föld elmúlnak, de az én beszédeim soha el nem múlnak.« (Mt. 24, 35) —

mondja Jézus. Azért mondhatja, mert teljesítette Atyjának parancsolatait és megmaradt az ő saeretetében (Jn. 15, 10); mert önmagáról ezt mondhatta: »Az Atya aki bennem lakik (marad!) cselekszi ezeket a dolgokat« (Jn. 14, 10). Amit csak ad és mindaz amit cselekszik, maradandó. Beszéde él és megmarad örökké (Pt. 1, 23—25). Megmarad Isten végzése (Rm. 9, 11). Megmarad az evangélium szolgálata (2. Kor. 3, 6—11). Megmarad az anya- szentegyház (Mt. 16, 16). Megmarad az eledel, amelyet az ember Fia ad az örök életre (Jn. 6, 27). Megmarad a hit, a remény, a szeretet (1. Kor. 13, 13).

Isten rendíthetetlen hűsége, változhatatlan szeretete hitet és engedelmességet igényel tőlünk. »Maradjatok meg ebben az én szeretetemben« (Jn. 15, 10) — mondja Jézus. »Ha valaki nem marad énbennem, kivettetik mint a szőlővesssző« (Jn. 15, 6). Isten változhatatlan szerétét nem lehet csupán szemlélni, nem elég abból élményeket csipegetni, benyomásokat, impressziókat szerezni. Benne kell maradni, mert csak belőle meríthetjük az erőt az új életstílushoz. Különösen János apostol száll szembe az »impresszionista« keresztyénekkel. »Aki azt mondja, hogy őbenne marad, annak úgy kell járnia, amint ő járt« — írja levelében (1. Jn. 2, 6). Nem elég azt mondani Uram! Uram! — hanem cselekedni kell a mennyei Atya akaratát (Mt. 7, 21). »Ha az én parancsolataimat megtartjátok, megmaradtok az én szeretetemben« (Jn. 15, 10) — mondja Jézus. Az ő parancsolatát viszont az tartja meg, aki benne marad, aki nem önfejűén, hanem vele szoros kapcsolatot tartva él. »Mert nálam nélkül semmit sem cselekedhettek« (Jn. 15, 5).

Benczúr László

pünket a szocializmus tette az ország gazdájává és kapcsolta be a baráti országok közösségébe. Ezért ezt a bevált és kipróbált utat kívánja népünk jövőjéül, fejlődésének zálogaként.

Köszöntjük dr. Bartha Tibor püspökben a patriótát, aki a szocialista hazafiság útjára tanít, akinek államunkkal való viszonya példa az állampolgári hűségre. Egyházi vezetők, lelkészek és gyülekezeti tagok tanulhatják tőle, hogyan találja meg helyét a Jézus Krisztust követő keresztyén ember a szocialista társadalomban.

4. A VILÁGOT ÁTFOGÓ FELELŐSSÉGRE indította fel Isten egyházaink népét. Az emberszeretetet, a felebarátnak nyújtott pohár víz emberről emberre menő cselekedetével is gyakoroljuk, de ugyanakkor az emberiség jövőjéért érzett felelősség jegyében is van egyházi mondanivalónk. Egyházaink látóköre kitágult, nemzetközi egyházi konferenciákon, de különösen is a Keresztyén Békekonferencián, megnyilvánul a keresztyén lelkiismeret szava az emberiség jövőjét érintő döntő kérdésekben. Istennek adunk hálát olyan emberekért, akik utat mutatnak a keresztyének világméretű diakóniáját jelentő szolgálatokban.

Köszöntjük dr. Bartha Tibor püspökben az egyházi nemzetközi élet kiemelkedő szereplőjét, az emberiség békés jövendőjének nagy harcosát, aki fáradhatatlanul szolgál mind az Egyházak Világtanácsa, mind a Keresztyén Béke- konferencia, mind a Református Világszövetség összejövetelein.

5. SZERETETBEN GAZDAG, KÖZÖSSÉGI EMBER

az, aki az egyházi közélet és az egyházi nemzetközi élet kiemelkedő szereplője. Aki közelebbről ismeri dr. Bartha Tibor püspököt, az a nagy szolgálatok mögött megláthatja benne az embert, a szolgatársat, ä keresztyén testvért. Emberi közelségben is ugyanolyan tiszteletre méltó, minta nagy küzdőtéren, a döntő szolgálatok során.

Köszöntjük dr. Bartha Tibor püspökben a közösségi maga- tartású embert, a megbízható küzdőtársat, a szeretetre méltó egyéniséget.

Isten adjon sok erőt, egészséget, belőle táplálkozó további mély hitet, hogy mindezek a szolgálatok továbbra is megvalósulhassanak, mind a magyar református egyháznak, mind a magyarországi egyházaknak, mind a világkeresz- tyénségnek, mind magyar hazánknak javára és előmenetelére!

Anni J. Flint:

ISTEN UTOLSÓ LEVELE

Krisztusnak nincs keze, csak a mi kezünk,

Munkáját mi végezzük el;

Krisztusnak nincs lába, csak a mi lábunk,

Embereket az ö útjára mi vezethetünk el;

Krisztusnak nincs ajka, csak a mi ajkunk,

Váltsághalálát mi beszélhetjük el;

Krisztusnak nincs segítsége, csak ha mi segítünk Embereken, hogy Krisztushoz jussanak el.

Életünk az egyetlen, nyitva maradt Biblia.

Életünk — evangélium a bűnösöknek,

— hitvallás a kétkedőknek.

Életünk — Isten utolsó levele:

Cselekedeteinkkel, szavainkkal üzen.

És ha téves a levél?

Vagy nem olvasható?

Ha kezünk nem az Ö parancsa szerint dolgozik.

Ha lábunk bűnösök útjára visz,

Ha ajkunk káromlásra nyílik:

Akkor hiába gondoljuk,

Hogy Öt szolgáljuk!

Mesterünket mindenben követni keil!

Fordította: Szebik Imre

Legyünk mi Krisztus keze!

Az első világháború idején történt. Elkényeztetett, vidám orvostanhallgató került ki szanitécnek a frontra, jómódú szülők egyetlen gyermeke. Nem ismerte addig a gondot, a fájdalmat, mindig a legbolondabb slágerokat fütyü- részte.

Egyszer azzal lepte meg szüleit, hogy magakészítette fényképet küldött haza: lefényképezte egy félig romba- dölt templom falán a megsérült feszületet. A Megfeszítettnek a lába hiányzott térdtől lefelé, mint sok sebesültnek, akik jajgatva, nyöszörögve feküdtek a segélyhelyen. A látvány nagyon megrendíthette a fiatal diákot. Haza írt levelei egyre mélyebbek, tartalmasabbak lettek, önfeláldozása a szolgálatban mindig nagyobb. Hamarosan kitüntetést kapott, olyan áldozatkészen hozta ki a sebesülteket a tűzvonalból. Mintha csak azt gondolta és érezte volna: ha Krisztus lábát leszakította a világ gyűlölete, legyünk mi Krisztus lába! Ne pihenjünk! Segítsünk enyhíteni a szenvedést.

A második világháború után közvetlenül Frankfurtban egy messziről érkezett

idegen azzal lepte meg a lelkészt: »Kérem, mutassa meg nekem a leszakított kezű Krisztust.'« A lelkész nem tudott róla. »Láttam a képét egyik újságunkban«, — magyarázta az idegen.

Együtt járták hát be a város sérült templomait. Omladé- kok között kutattak. Végre egyik nap valóban ott álltak a leszakított kezű Krisztus előtt. Körülötte mindent szétrombolt a bomba, de a szobor állt. Hosszan időztek a megragadó látvány előtt. Aztán egyszerre kezdték el mind a ketten a Miatyánkot. Amikor odáig értek: »-Es bocsásd meg a mi vétkeinket...« — mélyen lehajtották a fejüket. Aztán megölelték egymást, és tudták, hogy testvérek. »Ha Krisztus kezét leszakította a háború pusztítása!, legyünk mi Krisztus keze, és segítsünk, ahol tudunk« — mondta az idegen.

Igaz, mindkét esetben csak szoborról van szó. De mind a két sérült Krisztus-szobor azt az élő Krisztust példázza, akit a világ bűne megsebzett. Ki kész közülünk arra, hogy Krisztus keze, Krisztus lába legyen ezen a földön?

Németből: T. E.

KOLUMBIÁBAN

a kormány hivatalos álláspontja megint megmerevedett a nem katolikusokkal szemben. Protestáns lelkészeket és egyéb egyházi munkásokat már több mint egy hónapja nem engednek be az országba. Kolumbia meg akarja tartani

vallási és nyelvi egysegét — jelentette ki a külügyminisztérium egyik munkatársa és nem kívánatos emberek Kolumbiában, »akik 50 centa- vóért adják a Bibliát és félrevezetik a szegényeket«.

„Itthon érezzük magunkat”

A Hazafias Népfront budapesti bizottsága március 18-án tartotta küldöttértekezletét a Magyar Néphadsereg Központi Klubjában. A tanácskozáson Budapest huszonkét kerületéből 424 küldött vett részt. Többek között jelen volt dr. Trautmann Rezső miniszter, Sarlós István a fővárosi tanács végrehajtó bizottságának elnöke, dr. Pesta László, a Hazafias Népfront budapesti bizottságának alelnöke. A protestáns lelkészek közül a különböző kerületekből több kiküldött volt: D. Káldy Zoltán püspök, dr. Vető Lajos ny. püspök. Grünvalszky Károly lelkész, dr. Huszti Kálmán professzor, Hajdú Péter lelkész, Palotai Sándor ügyvezető-igazgató.

A küldöttértekezlet meghallgatta Dóra János, a Hazafias Népfront budapesti titkárának beszámolóját, majd ezt követően több órás vita indult meg. A vita során munkások, tudósok, művészek, költők szólaltak fel. A protestáns egyházak nevében D. Káldy Zoltán püspök szólt, aki többek között ezeket mondotta:

„örülünk annak, hogy a Hazafias Népfront budapesti kül- döttértekézletén több protestáns lelkész is jelen van, akiket a különböző kerületek delegáltak erre az értekezletre. Köszönjük, hogy lelkészeinket a kerületekben maguk közül valóknak tekintik a kerületek dolgozói. Mi viszont elmondhatjuk, hogy a küldöttértekezleten valóban otthon érezzük magunkat.

Az utolsó négy esztendőben a Hazafias Népfront Budapesten és vidéken több előadást rendezett a különböző felekezetű lelkészek számára. Elmondhatjuk, hogy ezek az előadások, amelyek társadalmi, gazdasági és politikai kérdéseket tárgyaltak, nagyon hasznosak voltak lelkészeink számára. Az előadások segítették lelkészeinket a jobb tájékozódásban és nem kis részük volt abban, hogy lelkészeink felnőttek a társadalmi feladatokhoz. Nem egy előadó állapította meg, hogy csodálkozik azon, milyen tájékozottak lelkészeink a társadalmi, gazdasági és politikai kérdésekben.

A magyar protestáns lelkészek ebben a hazában egyenrangú állampolgároknak érzik magukat híveikkel együtt a más világnézetű nem hivő emberekkel. A legutolsó Pártkongresszuson Kádár János és mások is kijelentették, hogy „az osztályharc frontja nem a hivők és a nem-hivők között vonul, hanem azok között, akik építik a szocializmust és akarják azt, és azok között, akik nem akarják azt és visszahúzók.” Ez a helyes megállapítás adja nekünk hivő embereknek azt a biztonságot, hogy ne érezzük magunkat másodrangú állampolgároknak ebben a hazában, azért mert hivő emberek vagyunk. Mi itthon érezzük magunkat. Ehhez a helyzethez azért tudtunk kölcsönösen eljutni, mert az utóbbi években jobban megismertük egymást. És pedig nem zöld asztalok melletti elvont tartalmú marxistakeresztyén párbeszéd közben, hanem a munka dandárjában- azokon a helyeken, ahol együtt dolgoztak és dolgoznak hivők és marxisták egyaránt népünk előrehaladásáért és jólétéért. Az igazság az, hogy „a gáton” ismerhetik meg az emberek igazán egymást, a munka sűrűjében. Itt pedig kitűnt az, hogy politikai, társadalmi és gazdasági szempontból nem lehet minden további nélkül negatív előjelet tenni az egyházi emberek neve elé mondván, hogy „azok mind konzervatívok, visszahúzók, reakciósok” — noha sajnos, ilyenek is vannak közöttük! —, másfelől egyházi sovinizmusból nem lehet egyszerűen negatív előjelet tenni a marxista emberek neve elé mondván, hogy azok „másodrangú emberek”, mert nem tartoznak az egyházhoz. Megtanultuk egymásban becsülni az EMBERT, akit kiki a maga eszközével, talentumával és adottságával szolgál. Ennek a kölcsönös megbecsülésnek rendkívül nagy szerepe van a nemzeti egység erősödésében.

A protestáns egyházak több területen fáradoznak népünk előrehaladásáért és boldogulásáért. Munkálkodunk a nemzeti egység megizmosodásáért, örülünk annak, hogy a társadalmi választófalak ledőltek, mindenfajta megkülönböztetés, amely az állampolgárokat elválasztotta egymástól megszűnt. Szép egységben dolgoznak népünkért a munkások, parasztok és értelmiségiek egyaránt. Mi protestánsok külön is örülünk annak, hogy a mi mostani társadalmi rendünkben lett valamennyi felekezet egyenrangú Ezt több mint 400 éves történetünkben először értük el. Ez is segíti a nemzeti egység erősödését.

Munkálkodunk az igazi hazafiságért. Nekünk, protestánsoknak e területen olyan hagyományaink vannak, amelyek ma is köteleznek bennünket. Mi a protestáns Balassitól, Bethlentől, Thökölytől, Berzsenyitől, Petőfitől, Aranytól, Kossuthtól és Adytól tanultuk meg, mit jelent ezt a hazát szeretni. Ma pedig jól tudjuk, hogy az igazi hazafiság nem merülhet ki a Duna, a Tisza, a Lánchíd szeretetéből és árvalányhajas hazafiskodás- ból, hanem ebbe a hazafiságba beletartozik szocialista társadalmi rendünk szeretete, megbecsülése, érte való áldozathozatal és további fejlődésének elősegítése.

Segíteni akarunk népünknek a béke-munkában is. Meggyőződésünk az, hogy az a protestáns lelkész, aki nem „békepap”, az ne is legyen pap. A béke munkálása az egyház szíve közepébe tartozik és enélkül az egyház sem egyház. Ezért fáradozunk külföldi fórumokon is. Azt akarjuk, hogy a népek békében éljenek együtt és segítsék az egész emberiség nagy családjának boldogulását.”

HÍRÜNK A VILÁGBAN

Ifj. Harmati Béla segédlelkész múlt év ősze óta a Lutheránus Világszövetség genfi központjában dolgozik. A fenti Géniből érkezett képen ifj. Harmati Béla (középen) dr. Harding Meyer-rel (balra), a Teológiai Osztály kutató titkárával es Carl H. Mau főtitkárhelyettessel beszélget Géniben.

Az Evangélikus Élet december 10-i számában jelent meg Németh István szekszárdi lelkész cikke »-Halló Hollandusok!« címmel. Most értesültünk róla, hogy a »Medelingen« cmű egyházi újság átvette a cikket, továbbá majdnem teljes terjedelmében ismertette a e országos holland egyházi lap, az »Evangelisch Lutherse Weekblad«.