Evangélikus Élet, 1968 (33. évfolyam, 1-52. szám)

1968-03-31 / 13. szám

Főpap — de máshogyan Zsid 2, 17—18 Bátor ember lehetett. aki először merte a »főpap* névvel illetni Jézust és a főpap szolgálatának képében a gyülekezet elé állítani érettünk való szolgálatát. Egy hivatalt mindig ne­héz önmagában elgondolni, elválasztani azoktól a személyektől, akik viselik. A gyülekezet emlékezetében is nyílván felvillant azoknak az arca, neve, akik viselték ezt a címet, ellátták ezt a szolgálatot, de Jézussal hadakozva. Az az arculütés, amelyet Jézus főpapi tenyértől kapott, napnál világosabban beszél a »főpap* és Jézus közötti ellentétről, idegenségröl. A mi gyülekezeteinkben sem lehet könnyedén dobálózni ezzel a névvel. Hiszen az ellenreformáció korában a »főpapok« ejtette sebek újra és újra felsajognak gyülekezeteink testén. Nehéz Jézus érettünk való szolgálatát a főpapéval jelölni, ami­kor ez a név — tisztelet adassék mindazoknak, akik ezt viselve is keresztyén testvérek maradtak — sokszor a kíméletlen zsar­nokságot is jelentette. Mégis merjük használni ezt a megjelölést. Jézus Krisztus van olyan erős, hogy szétfeszítse ennek a méltatlan és ellen­szenves névnek a bilincsét és feltárja előttünk a név tartalmát. •Azt a szolgálatot, amelyet egyedül csak O töltött be igazán és teljesen e név viselői közül: emberhez való irgalom és Isten­hez való hűség fonódik ebben össze elválaszthatatlanul. Hogy mit jelent embernek lenni, azt sorsunkból tanulta meg és mégsem vet meg bennünket, tíogy mit jelent Istenhez hűségesnek lenni, azt meg a kereszt próbálta meg Rajta, és mégis jó szívvel emleget bennünket Isten előtt. Főpapsága azt jelenti, hogy közel van hozzánk. Kiment minden mélységből is, testi-lelki kísértéseink ijesztő magányosságából. Főpapsága azt jelenti: irgalma nyitottá teszi felénk. Főpapsága nem fénybe és gőgbe kövesedett, fölényes méltóság, hanem hordozó kö- nyörület. Ilyen értelmű »papsággá* akarja szentelni gyülekezetét is. Volt idő, amikor egy tál étel, egy takaró, vagy egy ampulla injekció testesítette meg a könyörületet, a hordozó szeretetet. Pedig ez kevés. A mi helyünkön az irgalmasság egyik főfor­mája: megnyílásra segíteni a másikat Isten és ember felé. Hány nyilvános gyónásnak is beillő vallomás szakad ki embe­rekből, akiknek csak a szesz adott bátorságot. Miért nem a mi biztató, nyílásra bátorító magatartásunk? A »Főpap*, Aki meghallgat, és tanít meghallgatni a test­vért is, beszélni is megtanít. Nemcsak Istenről, hanem Isten előtt, másokért. Ezt nevezték a régiek »közbenjáró imádság*- nak. Aki gyakorolja, nem teheti magas lóról. Nem az első osz­tályú keresztyének szolgálata ez a sokadrendűekért, hanem a testvér hálájának egyik jele és hűségének egyik megnyilvá­nulási formája. Milyen jó, hogy bár a megjelölés, akár Jézus Krisztus megjelölése megtompul is, ö maga ugyanaz marad, aki volt: könyörülő. Fehér Károly CSALÁDI HÍREK — HALÁLOZÁS. Ozv. Matt- haidesz Lajosné, sz. Gallé Gi­zella életének 83. évében, már­cius 9-én elhunyt. Temetése március 13-án volt Vecsésen, ahol földi maradványait férje •írjába helyezték. Az elhunyt­ban Matthaidesz Gyula pitva- rosi lelkész édesanyját gyá­szolja. — özv. Osvald Károlyné, sz. Kunst Eszter, a Budai Szere­tetotthon lakója, lapunk hűsé­ges olvasója, életének 80. évé­ben rövid szenvedés után már­cius 10-én elhunyt. A rákos- keresztúri temetőben temették ed március 20-án Muncz Fri­gyes diakóniai ügyvivő-lelkész szolgálatával. Istentiszteleti rend Budapesten, 1968. március 31-én Deák tér de. 9. (urv.) TrajtLer Gá­bor, de. 11.. (urv) Dr. Kékén And­rás, du. 6. Szita István. Fasor de. fél 10. D. Koren Emil, de. 11. Bizik László, du. 6. Bizik László. Dózsa György út de. fél 10. Bízik László, üllői út 24. de. fél 11. Karácsony Sándor u. de. 9. Rákóczi út 57 b. de. 10. (szlovák), de. 12. (magyar). Thaly Kálmán u. de. 11. Dr. Rédey Pál, de. 11. Bandi Sándor, du. 6. Bándi Sándor. Kőbánya de. 10. Sü­lé Károly. Utász u. de. 9 Veöreös Imre. Vajda Péter u. de. fél 12 Sülé Károly. Zugló de. 11. Rákos­falva de. 8. Gyarmat u. de. fél 10. Fóti út. de. ll. Solymár Péter. Vá­ci út. de. 8. Benczúr László. Fran- gepán u. de. fél 10 Benczúr László. Újpest de. 10. Blázy Lajos. Pester­zsébet dé. 10 Virágh Gyula. Sorok- sár-üjtelep de. fél 9. Virágh Gyula. Pestlőrinc de. 11. Matuz László. Pestújhely de. 10. Kürtösi Kálmán. Rákospalota MAV-telep de. 8. Rá- kospalota-Nagytemplom de. 10. 3. Rákosszentmihály de. fél 11. Karner Ágoston. Sashalom de. 9. Cinkota de. fél 11, du. fél 3. Kis- tarcsa de. 9. Rákoscsaba de. 9. Bé­kés József. Rákoshegy de. 9. Bá- kosliget de. 10. Rákoskeresztúr de. 11, du. fél 3. Bécsikapu tér de. 9. (urv) Ká­poszta Lajos, de. 11 (urv) Madocsai Miklós, du. 6. Várady Lajos. To- rockó tér de. fél 9 Madocsai Mik­lós. Öbuda de. 9. FülÖp Dezső, de. 10 Fülöp Dezső. XII. Tar- csay Vilmos utca de. 9 Ruttkay Eleanór, de. 11. Ruttkay Elemér, du. fél 7. Csengődy László. Pesthideg- kút de. fél 11. Muncz Figye^. Ke­lenföld de. 8. (urv) Dr. Rezessy Zoltán, de. 11. (urv) Dr. Rezessy Zoltán, du. 6. Bencze Imre. Német­völgyi út de. 9. Bencze Imre. Ke- lenvölgy de. 9. Budafok de. 11. Vi- sontai Róbert. Nagytétény de. fél 9. Csillaghegy de. 10. Csepel de. 11. — Böjt 5. vasárnapján az oltárterítő színe: lila. A vasár­nap délelőtti istentisztelet ol- tári igéje: Jn 2, 13—22; az igehirdetés alapigéje: Zsid 2, 17—18. A délutáni istentiszte­let alapigéje szabad textus. — EVANGÉLIKUS ISTEN- TISZTELET A RÁDIÓBAN. Április 7-én, vasárnap reggel fél 8 órakor evangélikus val­lásos félóra lesz a Petőfi Rá­dió és az URH hullámhosz- szán — A CSONGBÄD—SZOL­NOKI EGYHÁZMEGYE lel­kész! munkaközössége már­cius 6-án Hódmezővásárhe­lyen tartotta ülését. Igehirde­tési előkészítőt Takács János, előadást Fodor Ottmár és Ku- tyej Pál tartott. Bártfai Lajos esperes az aktuális kérdések­ről tájékoztatta a lelkészeket. — A BORSOD—HEVESI EGYHÁZMEGYE lelkészt munkaközössége március 26- án Miskolcon tartotta ülését. Ürvacsorát osztott Szebik Im­re. Előadást Rőzse István, Tar­jám Gyula és Völgyes Pál tar­tott. Pásztor Pál esperes az időszerű kérdésekről tájékoz­tatta a lelkészeket. Záró áhí­tatot Scholz László tartott. — ÖSAGÄRD. Március 13- án a böjti esti istentiszteleten Babka Tivadar legéndi lelkész szolgált.- EBEDLÖGARNITÜRAT kre­denc, tálaló, vitrin és asztal) ked­vező áron eladnék. Megkímélt bú­tor. Cím a kiadóhivatalban.- EGYHÁZFIT KERES az Óbudai Egyházközség (Bp. III. Dévai Bíró Mátyás tér közép). Javadalom: készpénz, kétszobás lakás, fűtés és világítás. Lakáscserére alkalmas lakás szükséges.- NAGYTISZTELETÜ URAK Áp­rilis végéig nálam megrendelt vil­lámhárító, vagy toronysisak iaví- tási és védőmázolási munkákból 5—10% engedményt adok a lelkész- özvegyek és árvák javára. Ró/.sas­sy József Budapest, IX. Közraktár u. 2/a. — PESTERZSÉBET. A már­cius 3-i gyülekezeti szeretet- vendégségen Dr. Kékén And­rás Deák téri igazgató-lelkész tartott előadást »-Gutenberg és a könyvnyomtatás jelentő­sége a reformáció szempontjá­ból-« címen. — TEOLÓGUS OTTHON. A hetenkénti »otthon-óra« kere­tében február 29-én D. Dr. Vető Lajos ny. püspök tartott előadást a teológus ifjúság számára »Az öregkor vallás­lélektana« tárgykörből. — ŰJPEST. A gyülekezet­ben kétnapos általános vizsgá­latot tartott D. Koren Emil es­peres. Ennek keretében ige­hirdetéssel és szeretetvendég- ségen előadással szolgált. A LUTHERANIA április 7-én, virágvasárnap a délután 6 órai istentisztelet keretében a Deák-téri templomban előadja J. S. BACH: JÄNOS PASSIÓJÁT Vezényel: Weltler Jenő Igét hirdet: D. KÁLDY ZOLTÁN EVANGÉLIKUS ÉLET A Magyarországi Evangélikus Országos Egyház Sajtóosztályának lapja Szerkeszti: a szerkesztőbizottság Felelős szerkesztő és kiadó: D. Koren Emil Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest VIII., Puskin u. 12. Telefon: 142—074 Csekkszámlaszám: 20.412—Vm. Előfizetési ár: egy évre 90,— Ft Árusítja a Magyar Posta Index 25 211 68.1012 A 100 éves Athenaeum Nyomda rotációs magasnyomása, Budapest Felelős vezető: Soproni Béla igazgató „ítélj meg engem ó Isten”. (Zsolt. 43, 1). VASÄRNAP. — „Elrejtőzék az ember és az ő felesége az Űr Isten elől a kert fái között” (Móz. 3, 8). A bűn legelső és egyik legszomorúbb következ­ménye az lett, hogy az ember eltávolodott az Istentől és fél­ni kezdett tőle. Akik eddig bol­dogan élték együtt Istennel — az első emberpár — most fél­ve elrejtőznek előle. A bűn ma is eltávolít Istentől. Kemény- nyé teszi szívünket és érzéket­lenné fülünket az igével szem­ben. Épen ezért mi csak úgy mehetünk Isten elé, ha tuda­tában vagyunk bűnösségünk­nek. Ma is csak így indulha­tunk házába. Istenünk azonban azzal biztat, hogy bocsánatot kérhetünk tőle és ő megbo­csát az igazán megtérőnek a Jézus Krisztusért. HÉTFŐ. — „A ti cselekede­teiteknek gyümölcse szerint fenyítelek meg titeket, azt mondja az Or.” (Jer. 21, 14). Az igében sokszor hangzik fe­lénk a figyelmeztetés, hogy az Isten számonkéri életünket és megítél minket. Gyümölcsöt vár életünk fáján és ahol nincs jó gyümölcs, ott a kivágatás fenyegeti életünket. Ez így fé­lelmetesen hangzik. Isten azon­ban Fiát adta értünk, hogy ál­tala jó gyümölcsöket terem­hessen az ember élete. Isten ma is keresi a keresztény em­berek életében ezeket a gyü­mölcsöké' KEDD. — „Az Űr Isten ve­led lészen, téged el nem hágy, tőled el sem távozik, míglen elvégzed az Űr háza szolgála­tának minden művét.” (Krón. 28,20). Így biztatja Dávid fiát, Salamont, aki utóda lesz az uralkodásban. így biztat ben­nünket is az ige. Minden nap azzal a reménységgel indulha­tunk a munkánkra, hogy Iste­nünk velünk lesz mindenben, amit az ő szolgálatában vég­zünk. Minden ember életének megvan a hivatása, mert Isten mindnyájunknak adott vala­milyen megbízást. Életünknek, napjainknak akkor lesz gazdag tartalma, ha tudjuk, hogy mi a hivatásunk és azt teljesíteni igyekszünk. SZERDA. — „Az egek hirde­tik az ő igazságát és minden nép látja az ő dicsőségét.” (Zsolt. 97, 6). Ahogy beragyog­ja a nap a teremtett világun­kat, úgy ragyogja be a hívő ember élétét Isten kegyelmé­nek és szeretetének fénye. Is­ten dicsősége ebben lesz lát­hatóvá az ember számára. Egy­re közelebb jön hozzánk a gol­gotái kereszt és rajta az Isten Fia. Számunkra itt ragyog leg­fényesebben az Isten dicsősé­ge, mert itt mutatja meg sze­retőiét és kegyelmét a legvi- lágösabban. Vajon a mi szá­munkra is így van ez? Ahogy utunk egyre közelebb visz nagypéntek felé, úgy zeng mindig hangosabban Isten di­csérete ajkunkról? A hívő em­ber minden tettével az Istent dicséri, mert hálás azért amit az Űr érette tett, CSÜTÖRTÖK. — „Monda azért az Űr Mózesnek: Meg- teszen ezt is, amit kívántál; mert kedvet találtál szemeim előtt, és névszerint ismerlek téged.” (2. Móz. 33, 17). Izrael népe vándorútján sokszor csak ezért érezheti maga mellett az Űr vezérlő hatalmát, mert Mó­zes könyörög ezért. Kedves gyermekének imádságát meg­hallgatja az Űr és teljesíti azt. Milyen nagy kegyelem, hogy Isten név szerint ismeri min­den gyermekét és szívesen fo­gadja a hitből fakadó imádsá­got. Valóban pásztora ő a nyájnak, mi pedig az ő népe lehetünk. Mennyivel több re­ménységgel kellene nekünk imádkoznunk és élnünk, hi­szen ismer minket a mi Iste­nünk. PÉNTEK. — ”Én vagyok az Űr, megtartód és megváltód, Jákobnak erős Istene.”. (Ézs. 60, 16). Csodálatosan szép ta­nítás az, amit Jézus a kőszik­lára épített házról mond. Mi­lyen erős és milyen biztonsá­gos az a ház, semmi sem dönt­heti le. Ilyen erős és ilyen megdönthetetlen életet élhet­nek Isten gyermekei, mert olyan fundamentumra építhe­tik életüket, melyet senki és semmi le nem dönthet. Én va­gyok a megtartód és megvál­tód, — mondja ma nekünk. Urunk. Mi pedig felemelhet­jük szivünket hozzá és boldo­gan áldhatjuk őt. Nem kell megadnunk magunkat a reánk leselkedő bűnnek, hanem har­colhatunk ellene az erős Isten nevében. SZOMBAT. — „Élek én, ezt mondja az Ür Isten, hogy nem gyönyörködöm a hitetlen ha­lálában, hanem hogy a hitet­len megtérjen útjáról és él­jen.” (Ez 33,11). Böjti utunk egyik legcsodálatosabb himnu­sza szólal ma meg. Jézus Krisztus szenvedésének és kí­nos halálának értelme és cél« ja benne van ebben az igében. Nem akarja Istenünk a bűnös ember halálát. Azért adta Fi­át értünk, hogy megtérhessünk Istentől elszakadt életutunk- ról és új életet kezdhessünk. Az elveszett juhocskáját kere­ső pásztor szeretete szólal meg az igében. Nem szabad ellent­mondani ennek a szeretetnek* hanem oda kell adni szívün­ket, hogy Isten akarata sze­rint éljünk. Kökény Elek PILÁTUS Pilátus trónján ült, amikor vele szemben, a terem másik végen megnyíltak a nehéz vas­ajtók. Mintha valami óriás tátotta volna ki száját, és hatalmas torkából özönlött volna a tömeg a terembe. Csak nagy üggyel-bajjal tudták őket visszatartani a légionáriusok, akik egymás kezét megfogva alkottak láncot, és hátukkal szorították vissza az őrjöngő em­bereket. A helytartó már akkor felismerte, hogy ez az ember, aki itt áll vele szemben, a csőcse­lék gyűrűjében, nem lehet más, csak Isten. Nem is mert mégegyszer ránézni, mert vala­mi megmagyarázhatatlan félelem fogta el. Időt akart nyerni mindenképpen, hogy nehéz helyzetével egy kicsit megbarátkozhassék. Tisztában volt vele, hogy Krisztus megjelené­se az ö trónusa előtt csak megtiszteltetés le­het számára, de arra a fenyegető veszélyre már nem gondolt, ami e találkozás mögött rejlett. Végighordozta tekintetét a légionáriusok fegyverein. Szokása szerint végigmustrálta a rohamszíjakat is, amelyek keményen feszül­tek a katonák álla alatt. Majd a mozdulatok erejét és az izmok feszülését figyelte. Aztán egy ferde pillantással a sokaságon hordozta körül tekintetét, amely most mintha merev, mozdulatlan tömeggé sűrűsödnék, és szinte hangtalanul hullámzik a teremben. Középen, kíváncsi tekintetek kereszttüzé­ben, méltóságteljes nyugalommal állott Jézus. Pilátus most sem mert szemébe nézni. Inkább lesütött szemmel, mereven nézte a térdén ki­nyitott tekercset, mely a császár egyik rende­letét tartalmazta. S elgondolkozott azon: mi lehet az akadálya annak, hogy ő ne nyilvánít­hatná tiszteletét Krisztus iránt, az egész nép előtt? Abban a pillanatban érezte már ezt a tisz­teletet, amikor Jézus őreá nézett, és először találkozott tekintetük. Emlékezetes maradt számára ez a pillanat, amikor megnyíltak az ajtók, és bekísérték az Isten fiát. Pilátus csak az ö szemét nézte akkor, s rajta kívül semmi mást. De nem talált rajta semmi rendkívülit. Dürrenmatt: Emberi szempár volt. Nem sejtett hatalmat, sőt még azt a fényt és ragyogást is hiába ke­reste benne, amit pedig annyiszor megcsodált a görög istenképeken. Viszont azt a megve­tést sem tudta felfedezni ebben a szempárban, amit az istenek tanúsítanak az emberek iránt, amikor lejönnek a földre, hogy egész nemze­dékeket pusztítsanak el. De nem tudott láza­dást, vagy ellenszegülést sem kiolvasni ezek­ből a szemekből, amint pedig azt nem egyszer látta felvillani az elébe állított gonosztevők szemében, vagy a birodalom ellen lázadók te­kintetében, — és a bolondokéban, akik kacag­va mentek a halálba. Inkább feltétel nélküli meghódolást vélt látni ezekben a szemek­ben, ami azonban szerinte csak tettetés lehe­tett, mert hiszen különben megszűnt volna az Isten és ember közti határ, s akkor az Isten emberré, az ember pedig Istenné lenne. Pilá­tus ezért nem akart hinni Jézus alázatos te­kintetének, hiszen emberi formája is csak cselszövés akart lenni szerinte, hogy az em­beriséget megkísértse vele. Most először azt akarta megtudni: mi­képpen reagál Jézus az ő magatartására? Nyugtalanította az a gondolat, hogy tulajdon­képpen az Istennel lesz dolga. Attól is félt, hogy elszalasztja a döntő pillanatot, mivel nem meri felemelni tekintetét a térdén fekvő papírusztekercsről, s ezt a magatartását Krisztus megvetésnek is érezheti. Ezért jobb­nak látta, hogy katonái arcát fürkéssze, mint­ha bizalmatlan lenne velük szemben. Látszó­lag szórakozottan tekintett föl: lassan, n\iut akinek egyáltalán nem sietős a dolga, és óva­tosan, hogy félelmét el ne árulja. Ügy nézett a katonáira, mintha vadidegenek lennének, s mintha nem tudná, miért vannak itt, ebben a teremben. Nyugtalansága azonban mégsem múlt el, s gyanúja sem. Tüstént észrevette ugyanis, hogy a légionáriusok elrejtik előtte gondola­taikat, s úgy tesznek, mintha nekik közömbös lenne, hogy uruk milyen magatartást fog ta­núsítani a. számukra ismeretlen vádlottal szemben. Másodszor is végighordozta tekintetét az embertömegen, amely pillantására összerez­zent. Az előláílók visszahátráltak, és a soka­ság közepe összepréselődött, mivel a hátul szorongok mohón előbbre furakodtak, hogy lássák az ő tekintetét. Így most közvetlen kö­zelről figyelhette meg az emberek ábrázatát. Oly csúnyának és visszataszítónak találta a gyűlölettől eltorzult emberarcokat, hogy un­dorodni kezdett tőlük. Arra gondolt már, hogy parancsot ad a katonáknak: csukják be a vasajtókat, s utána minden oldalról üssse- nek-csapjanak. fegyvereikkel a tömeg közé. De mégis meggondolta magát, mivel nem akarta, hogy mindezt Jézus szemeláttára vi­gyék végbe. A csőcselék őrjöngése azonban, és az a gyűlölet, mellyel Krisztust körülvet­ték, bizonyossá tette őt a felől, hogy ezek az emberek a vádlott halálát fogják tőle köve­telni. Tekintete önkéntelenül is a Megbilincseltre tévedt, jóllehet nagyon félt, hogy pillantásuk mégegyszer találkozik. Mégis olyan volt most a megjelenése, hogy hosszan rajta feledte te­kintetét. Krisztus nem volt nagytermetű, alakja jelentéktelen ember benyomását kel­tette. Kese elől volt összekötözve, kidagadtak rajta a kék erek. Szakadozott és elpiszkoló­dott ruha borította testét: sok helyen elovil- lant bőre, melyet vörös csíkok tarkítottak. Pilátus úgy látta, hogy Jézus mostani álla­pota a lehető legborzalmasabb, ami csak csa­lódást képes okozni az emberben. S arra gon­dolt, hogy milyen rettenetes gyűlöletnek es­het áldozatául, mivel ebben a szolgai formá­ban jelent meg. Mégis most inkább az aggasz­totta őt, hogy Jézus többé rá sem akart nézni. Bár félt a tekintetétől, mégis elviselhetetlen­nek tartotta azt a gondolatot, hogy Krisztus megveti őt A Vádlott lehajtotta fejét. Arca sápadt volt és beesett, s végtelen szomorúság ömlött szét rajta. Nézése magába-fordult, mintha nem is ezen a világon élne már, s minden olyan tá­volinak tűnt előtte; az öt fogvatartó tömeg és a fegyveres katonák, de még az az ember is, aki ott ült előtte az ítélőszékben, s aki csak egymaga tudta az igazságot az ö ügyében. Pilátusnak az a különös gondolata támadt: milyen jó lenne, ha most hirtelen vissza le­hetne forgatni az idő kerekét, csak addig a percig, amikor megnyíltak a kapuk, és ő megpillantotta Jézust. S mi lenne, — fűzte tovább gondolatait, — ha ő térdreborult vol­na Előtte hangos kiáltással és imádkozva, s a katonák és az egész nép előtt Istennek nevez­te volna öt... Hirtelen felocsúdott gondolataiból. Amikor látta, hogy Jézus többé rá sem néz és őt sem­mibe sem veszi, görcsösen összeszorította ke­zét, mintha a térdén fekvő papiruszt akarná széjjeltépni. Olyan érzése támadt: Krisztus azért jött, hogy őt megölje, a vesztét okozza. Egy pillanatra hátrahanyatlott trónján, arcát jéghideg verejték lepte el, s kezéből kiesett a tekercs, egyenest a Vádlott lába elé. Csakhamar megjelent trónja előtt a követ. Unalmasan és fáradtan hajolt meg előtte, s ő halk hangon adta ki neki a parancsot, olyan közönyösen, mintha csak valami mellékes do­logról lenne szó. Aztán a Galileából éppen akkor visszatért prefektushoz fordult, magá­hoz intve öt, mialatt a követ végtelen kö­zönnyel, hangosan ismételte el a Pilátustól kapott parancsot. A jelentéstétel közben a csőcselék morog- va-méltalankodva özönlött ki a nyitott ajtó­kon. Pilátus azonban már nem láthatta Krisz­tust, akit úgy körülvettek az emberek, mint­ha a,titkukat őriznék... (Folytatjuk) Fordította: Szerdahelyi Pál (Az elbeszélés Dürrenmatt: Die Stadt című mű­vében Jelent meg Verlag der Arche Peter Schiffern Zurich gondozásában.)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom