Evangélikus Élet, 1968 (33. évfolyam, 1-52. szám)

1968-01-14 / 2. szám

KÉSZPÉNZZEL BÉRMENTESÍTVE BP. 72.

Magyarországi evangélikus egyházunknak két országos kSzgyűlés közötti időben legfőbb közigazgatási és intézkedő szerve, az Országos Egyház Presbitériuma december 28-án ülést tartott az Országos Egyház székhazának tanácstermében. Az ülés, amelyet Dr. Míhá.yfi Ernő országos felügyelő nyitott meg és vezetett, 17 pontban megtárgyalta egyházunk országos szerveinek működését az elmúlt két évben, anyagi ügyeiben lezárta az 1966. évi számadásokat, működésében pedig az 1967. év eseményeit értékelte.

összefoglaló és kiemelkedő értékelést D. Káldy Zoltán püspök, az országos közgyűlés lelkész-elnöke adott püspöki tájékoztatójában.

A reformáció évfordulójának jegyében

A tájékoztató rámutatott arra, hogy az elmúlt év minden egyházi eseményére menynyire rányomta bélyegét a reformáció 450 éves évfordulója. Világméretekben is utalt arra, hogy »alig volt még egyház, amely olyan nyomatékosan és tervszerűen állította volna be egész munkáját az elmúlt esztendőben a reformációra való emlékezésre, mint éppen a mi egyházunk.« A gyülekezetek életének minden területén, a lelkészi munkaközösségekben, Teológiai Akadémiánkon, zeneműpályázaton, országosan megrendezett ünnepségeken, az egész év egyházi sajtójában kiemelkedő szerepe volt a reformáció gondolatának.

Különösen három dolog lett újra elevenné lelkészeink és gyülekezeteink előtt — mondotta a püspök. Üjra felragyogott sokak előtt az a valóság, hogy az evangélium az egyház legdrágább kincse. Újra megbizonyosodtunk arról is, hogy a reformáció népének a világ felé kell fordulnia szolgálatával és megerősödött bennünk az is, hogy a világban Isten szeretetével kell önfeláldozóan szolgálnunk... A mi időnkben új kérdések merültek fel a világban és az egyházban, amelyekre éppen a reformáció szellemében bátran kell feleleteket adnunk.

Szolgálat az általános nemzetközi helyzetben

Rámutatott a püspöki tájékoztató a nemzetközi helyzet feszültségeire, ezek között elsősorban az amerikaiaknak Vietnamban folytatott népirtó hadjáratára, annak értelmetlenségére, kegyetlenségére. Egyházunk ezt az agressziót kezdettől fogva elítélte s számtalan alkalommal egyértelműen és határozottan követelte, hogy az 1954-es genfi egyezmény értelmében tárgyalások útján oldják meg a kérdéseket.

Az Országos Presbitérium

ezúttal is állást foglalt és tiltakozott az agresszió kiszélesítése ellen, amit ezen számunkban teljes terjedelmében közlünk.

Foglalkozott a jelentés a közel-keleti válság, valamint a nyugatnémet militarizmus és revansizmus, az újfasiszta törekvések újraéledése jelenségeivel s rámutatott arra, hogy »a Szovjetunió és a szocialista országok türelmes ereje több esetben mentette már meg a világot a harmadik világháború kirobbanásától.«

A béke szolgálatában

„Nem idegenül"

Isten emberré létének ünnepe arra figyelmeztet bennünket, hogy nem élhetünk idegenül a világban, hanem inkább itt vagyunk munkatársai Isten országa építésének. E szavakkal köszöntötte karácsonyi üdvözletében Ázsia és Afrika keresztyénéit Dr. Andre Appel, a Lutheránus Világszövetség főtitkára. Az üdvözletét a Világszövetség Addis Abebai adóállomása sugározta szét az éterben. Az Etiópia fővárosában nemrégiben felállított lutheránus rádióállomás »Az evangélium hangja« nevet viseli.

Dr. Appel kifejtette, hogy e munkatársi viszony a keresztyéneket állandó felelősségre kötelezi. Még pedig nemcsak mindaz iránt, ami az egyházban történik, hanem azok az események és folyamatok iránt is, amelyek nem az egyházban történnek. Ez elsősorban azt jelenti, hogy a keresztyéneknek és az egyházaknak ott kell helytállniuk, ahol az emberek szenvednek. A keresztvéneknek hitükből kifolyólag mindenütt felelősséget kell vállalniuk,

ahol a világot feszültségek és megoldatlan kérdések nyugtalanítják. Ezek között Dr. Appel emlékeztetett Vietnamra és a Közel-Keletre; ez utóbbi területen a Lutheránus Világszövetség nagyszabású segélyakciót indított az ínséget szenvedők megsegítésére.

Az elmúlt év eseményeinek sorából kiemelte a főtitkár a Világszövetség Végrehajtó Bizottságának a kanadai Waterlooban tartott ülését, a Szövetség fennállásának 20 éves évfordulóját és a Reformáció megindulásának 450 éves évfordulóját. Ez utóbbiról megjegyezte. hogy ez a megemlékezés csak akkor gyümölcsöző, ha a reformáció mondanivalóját ma tudjuk érvényessé tenni az egész keresztyénség számára, úgy hogy az minden fe- lekezetnek hasznára legyen. Előre tekintve rámutatott azokra a feladatokra ame1 veket a legközelebbi világgvűlés alkalmából, 1970-ben Porto Alegrebsn (Brazília) kell megoldani. E gyűlés témája: »Elküldetve a világba«.

••

Ülést tartott az Országos Egyház Presbitériuma

Utalt a magyar delegáció vezetőjének nyilatkozatára: »Nem arra hivattunk el, hogy az emberi jóakarat képviselői legyünk, a mi elhivatásunk abban áll, hogy Isten szerete- tének eszközeivé váljunk.«

A heraklioni külön-nyilat- kozatot több nyugati lap élesen bírálta. Ezekkel kapcsolatban Káldy püspök világosan rámutatott, hogy ezeket a nyugati egyházi véleményeket mennyire »jellegzetesen politikai szempontok bénítják meg«. Rámutatott a nyugaton felemelt »antikommunista bál- vány«-ra, ami akadálya a béke igazi ügyének. »Az egyházat sem Nyugaton, sem Keleten nem az antikommunizmus fogja megmenteni és megtartani, hanem egyes egyedül a Jézus Krisztus evangéliuma. Ha egyházi emberek a Jézus Krisztusban való hitet bármilyen mértékben felcserélik, vagy vegyítik valamiféle antikom- munista-hittel, akkor lényegében az antikommunizmus istenének szolgálnak. Ez az isten pedig bálvány-isten, amely ellen a nyugati egyházakban éppen olyan erősen kellene fellépni, mint minden más bálvány ellen.«

A Prágai Keresztyén Béke- konferencia tízéves jubileumára előremutatva, méltatta azt a munkát, amely nem elégedett meg azzal, hogy a keresztyénség harcos tiltakozás helyett csendes jajszóvá szelídüljön, hanem tíz éven keresztül mert kiáltani, harcolni és cselekedni a háborúk ellen, a béke érdekében, az emberiség nagy családjának boldogulásáért és az igazságosság megteremtéséért

Húsz éves az Egyezmény

A továbbiakban Káldy püspök méltatta annak az Egyezménynek a jelentőségét, amelyet 1948-ban kötött egyházunk az állammal, s amely 1968 decemberében lesz húsz esztendős.

Ez az Egyezmény — mondotta — húsz éven keresztül kiállta a próbát és ma is alapja a Magyar Népköztársaság és egyházunk közötti jó viszonynak. Ez az Egyezmény dokumentálta akkor és ma is, hogy egyházunk Isten kezéből fogadta el az új történelmi helyzetet, elhatárolta magát olyan törekvésektől, .amelyek a múltat akarták visszahozni. Bizonyítja ma is, hogy egyházunk az új magyar államban és a társadalom rendjében nem úgy akarja betölteni szolgálatát, hogy szemben áll a társadalommal, fékezi fejlődését, hanem úgy, hogy benne él az egész ország nagy ügyeiben, szívén viseli a nép érdekeit, segíti fejlődését, közben jól tudja, hogy egyedüli Ura a megfeszített és feltámadott Jézus Krisztus és elsőrenden arra van hivatva, hogy ennek a Jézus Krisztusnak evangéliumát prédikálja és szentségeit kiszolgáltassa. Az Egyezmény alaptételei ma is jónak bizonyulnak és lényegében meghatározzák a következő időre is egyházunk és államunk viszonyát.

Egy akarattal, egy úton

Az Országos Presbitérium határozata a vietnami háború ügyében

Egyházunk élete ezernyi szállal van összekötve a mai világ életével. Ezért egy pillanatra sem feledkezhetünk meg róla, hogy a mögöttünk levő esztendő legsúlyosabb világi eseménye, amely az emberiség, benne népünk békéjét és benne egyházunk békés szolgálatát is végzetesen fenyegeti — változatlanul az Egyesült Államok vietnami agressziója.

A világ jóakaratú népeinek és az egyházak jelentős részének növekvő tiltakozása ellenére az amerikai kormány bűnös módon még tovább fokozta és a jövőben is fokozni kívánja ezt az agressziót, felhasználva a modern háború minden pokoli eszközét és ezzel elmondhatatlan szenvedést zúdít egy emberibb sorsáért, szabadságáért és nemzeti függetlenségéért küzdő kis népre; ugyanakkor ez az agresszió állandó mérgező anyag a népek életében, a harmadik világháború szakadéka felé sodorja a világot és óriási akadály a népek jobb megértése és békés jövője kiépítésének útján.

Ebben a veszélyes és egyre nyugtalanítóbb helyzetben úgy érezzük, hogy mint keresztyéneknek a következőket kell tennünk. Először is félreérthetetlenül és világosan rámutatunk arra, hogy a vietnami háború és tragédia igazi oka az Egyesült Államok semmiképpen és semmivel nem igazolható katonai beavatkozása a vietnami nép belső ügyeibe. Másodszor fokozzuk tiltakozásunkat az Egyesült Államok háborús eszlza- lációjával szemben. Ezzel egyidőben a vérző országnak adott erkölcsi és anyagi támogatással felelünk az Egyesült Államok eszkalációjára és gyakoroljuk az imádság szolgálatát a vietnami nép élete, fejlődése és békéje érdekében.

Azt is kötelességünknek érezzük, hogy felhívjuk a keresztyén egyházakat, az egyházi világszervezeteket és általában a keresztyén hívőket az egész világon, hogy egyértelműen ítéljék el az Egyesült Államok kormányát a vietnami véres agresszióért, fokozzák tiltakozásukat az Egyesült Államok kormányzatának magatartása ellen és támogassák minden lehető módon a szenvedő vietnami népet. Tegyenek. meg minden tőlük telhetőt legelőször is a barbár pusztító légitámadások megállításáért, az amerikai agressziós hadsereg Vietnamból való kivonulásáért. Igyekezzenek elősegíteni minden lehető módon az igazságos békét, amely végre biztosítja a vietnami nép jogát egy igazságos társadalmi rendben váló szabad és független életre.

Az a meggyőződésünk, hogy ez a fellépés a háború ellen

és a békéért ma a legfőbb erkölcsi kötelessége minden keresztyén egyháznak, egyházi szervezetnek és hívőnek, akik Isten elől. felelősnek tudják magukat az emberiség békés jövőjéért.

és egyházpolitikai szempontok, amelyek az Egyezmény megkötésénél érvényesültek, nem megalkuvásból és kényszerűségből erednek, hanem az egyház lényegének és szolgálatának az Ige fényében való felismeréséből és az Isten kezéből elfogadott szolgálat vállalásából. Azt is világosan látják, hogy minden más út az egyház számára nemcsak gyakorlatilag jelentett volna zsákutcát, hanem teológiailag is megalapozhatatlan lett volna. Természetesen történtek tévedések is az új úton, de Isten bűnbocsánata mindig elég volt arra, hogy a botlás .után újra talpra álljunk és tovább menjünk. Mindezt ma meggyőződéssel vállalják lelkészeink. Kitűnt ez azokon az országos teológiai konferenciákon, amelyeken mindenkinek megvolt a lehetősége arra, hogy álláspontját kifejtse, örülünk ennek a kialakult egységnek és bizonyosak vagyunk abban, hogy ez segíti egyházunk jó szolgálatát az eddiginél is jobban.

Szólt a püspök azokról a kevesekről is, akik nem értenek egyet ezzel az úttal. »Van néhány olyan lelkészünk, presbiterünk, akiknek a mögöttünk lévő húsz esztendő teológiai

tisztázásai, az új űtonjárás jó tapasztalatai és a politikai helyzet megszilárdulása sem volt elég arra, hogy téves nézeteit feladja, hamis váradal- maitól megszabaduljon és felszabadult szívvel járjon azon az úton, amelyet Isten kezéből vettünk.« Utalt a tavaly nálunk tanult Kukkonen finn teológiai hallgatóra, aki visszatérve hazájába, visszaélve a belé vetett bizalommal és sokszorosan megszegve Isten nyolcadik parancsolatát, rágalmazó cikket írt egyházunk életéről, szolgálatáról és vezetőiről. Cikkeiben az »ország csendeseire« hivatkozott, mint akiktől értesüléseit szerezte. Vannak tehát olyanok, akik egyházunkban rágalmaznak és félrevezetnek. »Ezért nekik természetesen Isten előtt kell elsőrendűen felelniök. De megkeressük a módját annak is, hogy feleljenek egyházunknak, törvényes felsőbbségünknek, egyházunk népének is. Nem fogjuk megengedni, hogy a koncepciójában megbukott, vereséget szenvedett egyházi reakció — bármilyen kis körű is az ma már — alattomosan zavarja egyházunk szolgálatát és külföldi egyházakkal való kapcsolatainkat.«

A feladatokról

Komolyan végig kell gondolnia egyházunknak, hogy mit jelent a régi »népegyházi« keretek fellazulása, mit jelent ez a központi szervek fenntartása kérdésében, milyen külön problémát jelent a népesség természetes belső vándorlása, új városi és faluközpontok kialakulása, milyen feladatokat

ró az egyházra a helyes személyi és anyagi gazdálkodás a lelkészi állások, templomok és parókiák betöltése és felhasználása kérdésében, a lelkészi fizetések és nyugdíjak arányosítása ügyében stb.

Amit a statisztika feltár

Tág lehetőségei voltak egyházunknak a szolgálatra az elmúlt esztendőben is — folytatta a püspök — amelynek jelentős részét ki is tudtuk használni, de a lehetőségeink még a kihasználtnál is nagyobbak voltak.

Érdemes a püspöki tájékoztató néhány beszédes számadatát felsorolnunk. Gyülekezeteinkben összesen valamivel több, mint 400 lelkész.szolgál.

Egy év alatt 62 706 alkalommal tartottak istentiszteletek Ezek között mintegy 4000 szlovák nyelvű és közel 2000 német nyelvű volt. 540 csoportban 14 860 bibliaórát tartottak. Lelkészeink az állami iskolákban heti 847 órában végeztek hitoktatást rendszeresen. Gyermekbibliakörök 502 csoportban működtek s összesen 13 675 gyermekbibliaórát tartottak.

Felelősség az új évben

Végül szólt arról az új gazdaságirányítási rendszerről a püspök, amelyben az új esztendőtől kezdve népünk dolgozni fog. »Ügy kell néznünk az új gazdasági mechanizmusra, mint amely népgazdaságunk előrelépését jelenti. Természetesen akkor fog népünk jó eredményeket elérni, ha a gazdasági szempontok mellett és velük egyidőben érvényesülnek az erkölcsi szempontok is. Mindenki előtt világosnak kel lennie, hogy nagyobb eredményeket csak becsületesebb munkával és nagyobb felelősségvállalással lehet elérnünk. Mi azt várjuk gyülekezeti tagjainktól, hogy a keresztyén hitből fakadó erkölcsiség alapján hűségesen, becsületesen dolgoznak majd egész népünk javára.

Hozzászólások

A püspöki tájékoztatót élénk hozzászólások követték.

Lehel Ferenc rámutatott arra, hogy az egyházvezetőség a gyülekezetek és a lelkészek között kialakult egységre támaszkodhat s köszöntötte azt az egyházvezetésben felismerhető egyértelműséget, amelyben a páli szenvedély és jánosi melegség, a dinamika és a nyugalom egészséges ötvözete nyilatkozik meg. Rámutatott még a teológus ifjúság egységes nevelésének és az önálló tudományos munkára serkentésnek szükségességért.

Nagy Gyula dr. határozati javaslatot olvasott fel a vietnami háborúval kapcsolatos

állásfoglalás kifejezésére, amit a presbitérium egyhangúan magáévá tett.

Mihály Dezső dr. a heraklioni külön-nyilakozat mellett szólt,

Grünvátszky Károly pedig a szervező munka megéledésé- nek helyességére mutatott rá.

Ugyancsak élénk megbeszélés követte az egyes országos munkaágakról szóló részletes előadói jelentéseket, mint a külügyi munka, a Teológiai Akadémia, Országos Könyvtár, Nyugdíjosztály, Gyülekezeti Segély, üdülők, Központi Alap, s az egyes zárszámadások és költségvetések előterjesztését

Lelkészeink túlnyomó része, a presbiterek és a gyülekezeti tagok nagyobb részével együtt

ma már világosan látja, hogj helyes volt az Egyezmény megkötése és azok a teológia:

tőségét, amelyet hét delegátus, köztük a miénk is, nyújtott be a vietnami kérdésben, nyomatékosan elítélve az Egyesüli Államok tevékenységét a vietnami tragédia felidézésében

Az Egyházak Világtanácsa Központi Bizottságának a Kréta szigeti Heraklionban tartott ülésének jelentőségéről szólva kiemelte a püspök annak a külön-nyilatkozatnak a jelen-